Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-24 / 225. szám

1986. szeptember 24., szerda Szerda Az OTP 1981. július 1-én készpénzértékkel felruhá­zott takarékcsekkeket bo­csátott ki, hogy megköny- nyitse a vásárlók dolgát, ne kelljen több száz vagy ezer forintot a tulajdonosoknak maguknál hordaniuk. A minap kiállítottam a csek­ket, s mondom a boltban a pénztároshölgynek, ujjam­mal a csekken az egyik helyre mutatva: ide kell az üzlet pecsétje, itt az igazol­ványom, és készen va­gyunk. Hittem én. Előkerült egy füzet, amibe beírták, hogy ki vagyok. Fölöslegesen, hiszen csak az aláírásom­mal és a személyi igazol­ványommal együtt érvé­nyes a csekk. A személyi számomat is bekönyvelték, szaporítván a munkát, ugyanis ez is rajta van. Regisztrálták az OTP-át- utalási számlám számát — hasonlóképpen szerepel az értékpapíron, annak bal alsó sarkában. A blokk számát is bejegyezték, erre sem volt szerintem semmi szükség, ugyanis hozzátűz­hette volna a pénztáros az OTP által kibocsátott pénz­értékű levélhez. Dupla munka, dupla bosszúság. Mert ugye, ha valamit megszabadítottunk a bürokratikus vonásoktól, mindig akad buzgó hivatal­nok, aki a fölösleges pa­pírmunkát előírja. Bár a bizalmatlanság még így sem tökéletes!... —ó —a Rekordmennyiségű mélyhűtött bodza Megtelt már a hűtőkamrák többsége, tízezer tonnánál több zöldségfélét és gyümöl­csöt tartósítottak az elmúlt hónapokban a Székesfehér­vári Hűtőházban. A hét ele­jén végeztek a csemege- kukorica feldolgozásával. A nyugat-európai országokban keresett termékből az aszály miatt a tervezettnél keve­sebb, csak mintegy 1300 ton­nányi került a gyorsfagyasz­tóba. Rekord mennyiséget dolgoztak fel viszont bodzá­ból: az erdőn, mezőn vadon termő, sötétlila bogyókból 900 tonnányit tartósítottak. E feldolgozatlanul minimális értékű gyümölcs mélyhűtve értékes és keresett termék. Itthon és külföldön — az NSZK-ban, Dániában és Svájcban — színezőanyag­nak, illetve természetes étel­festéknek használják. Még a következő hetekben is teljes kapacitással dolgozik a „mi­relit-futószalag”: megkezdik a gyökérfélék, a karfiol, a kelbimbó és még néhány tonnányi zöldbab feldolgozá­sát. Hamarosan hozzálátnak a kocsonyahús, a szilvás­gombóc és a mélyhűtött ma­jonézmártás készítéséhez is. Ogy tervezik, hogy az év végéig 15 ezer tonnányi mi­relit termeket állítanak elő. Tegnap volt a műszaki átadás Készen áll a csabai „Közösségi Ház Az elmúlt egy esztendő­ben sokan kísérték figye­lemmel azt az építkezést, amelyet a békéscsabai Len- csési lakótelepen, a József Attila Általános Iskola előt­ti nagy téren folytattak a városi tanács költségvetési építőipari üzemének brigád­jai. Tegnap délelőtt érkezett el a pillanat, hogy a beruhá­zásban, a kivitelezésben ér­dekeltek jelenlétében meg­történjék a külső megjele­nésében is szép, belső ki­képzésében nemes egyszerű­ségű épület műszaki átadá­sa. Igazi közösségi ház épült fel megyénk legnagyobb la­kótelepének szívében. A vá­rosi pártbizottság adott meg­bízást a beruházásra. Mint megtudtuk, nemcsak az MSZMP lakótelepi szerveze­te kap itt helyet. Ide költö­zik a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt kerületi szer­vezete. de itt tart fogadó­órákat majd a rendőrkapi­tányság körzeti megbízottja, és itt kap végleges otthont a lakótelepi sportkör is. A „Közösségi Ház” kapuja — hiszen az első kapavágások után ráragadt ez a sokat sejtető név — nyitva lesz a Lencsésin élő nyugdíjasok előtt is. A 3,7 millió forintba ke­rült épület csak az első lép­csőfoka a tervek szerint ha­marosan folytatódó építke­zéseknek. A városi tanács­nál készen várja megvaló­sulását az a kiviteli terv, amely a lakótelep régen várt közművelődési létesít­ményének (benne mozival) körvonalait rejti. A „Közösségi Ház” szobái már csak a bútorokat vár­ják: azok szállítása után ke­rül — bízunk benne: hete­ken belül! — a Nyitva táb­la a bejárati ajtóra. N. L. Fotó: Szóke Margit — KISMOTOROS ÉS KRESZ ügyességi vetélkedőt tart szeptember 30-án. a békéscsabai ifjúsági napok keretében a városi diákta­nács. A helyszín a Kemény Gábor Szakközépiskola, ahol 14.30-kor kezdődik a ver­seny, amelyre egyénileg a helyszínen lehet benevezni, és motorról a rendezők gon­doskodnak. Keserű Jánosné kamarai kitüntetése Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnö­ke kedden Kamarai Emlék­plakett kitüntetést nyújtott ót Keserű Jánosáénak, a Ka­mara volt társelnökének ki­emelkedően aktív és ered­ményes munkásságának elis­meréseként. Keserű Jánosné éveken keresztül tevékenyen hozzájárult a Kamara fej­lődéséhez és a magyar vál­lalatok érdekeinek szolgála­tához. Az emlékplakett át­adásánál jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyet­tes, ott voltak a Kamara ügy vezetőségének tagjai. Környezetvédelem és kémiai anyagok A környezetszennyező ké­miai anyagoki'ól volt szó a Hazafias Népfront Békés megyei elnöksége mellett működő gazdaságpolitikai és környezetvédelmi munkabi­zottság kihelyezett együttes ülésén, melyet szeptember 23-án, tegnap Szarvason tar­tottak. A tanácskozás házi­gazdája az Öntözési Kutató Intézet volt. A két munkabi­zottság együttes ülését Mol­nár Lajos, a Hazafias Nép­front megyei alelnöke vezet­te, s a részt vevő szakembe­rek azt elemezték, miként vannak jelen, milyen hatást gyakorolnak környezetünk­ben a kémiai anyagok, s mi­ként lehet környezetünk to­vábbi kémiai szennyeződését megállítani. Gyomirté szer az egyszikűek ellen Kedden Békéscsabán a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomáson gyom­irtási tanácskozást rendez­tek. A mintegy száz részt­vevő előadásokat hallhatott a búza kártevői elleni véde­kezés tapasztalatairól, az egyszikű gyomok ellen hasz­nálható újabb szerekről. A hagyományos gyomirtó elsősorban a kétszikűek el­len nyújtott védelmet, mos­tanra azonban az egyszikű­ek (például a vadzab, a ré­ti ecsetpázsit és a rozsnok- fajok) szaporodtak el. Ezek ellen a növényvédők a Glean nevű angol készít­ményt ajánlják a gazdasá­gok szakembereinek. E szerből egy hektár búza­földre mindössze 15 gramm kell. E kis mennyiség ered­ményes alkalmazásához, egyenletes elosztásához fej­lett technika, jól képzett szakember szükséges. II kis naiv A csinos fiatal nőorvos fel­szólítja Susit, hogy vetkőz­zön le. Susi pipacsvörös lesz. — No, mi a baj, még so­hasem vizsgálták meg ma­gát? — kérdezi az orvos. — De igen — kuncog Susi —, de orvos még soha. — SZARVASON kukorica- fajta-bcmutatót tart szep­tember 24-én a vetőmagvál­lalat szentesi kutatóállomá­sa:, a Szarvasi Táncsics Tsz és a MAE szentesi csoportja. A szakemberek a bemutató­kon hazai és külföldi minősí­tett, valamint fajta'jelölt ku­koricahibrideket hasonlíta­nak össze, és megismerhetik a rezisztenciakísérleteket. Őrizetbe vették a szekszárdi gázolót A rendőrség őrizetbe vette Németh Sándor szekszárdi lakost, aki hétfőn Szekszár- don 7 embert gázolt el a járdán. Ügyében folytatják a vizsgálatot. A" szekszárdi megyei kór­házba szállított sérültek kö­zül kedden csak a 9 éves Rehl Miklóst engedték haza, aki lábtörést szenvedett. A súlyos sérültek közül a 7 éves Fejős Miklós állapota éjszaka még válságos volt, de most már túljutott az élet­veszélyen. A kórház balese­ti sebészetén ’ láb-, illetve medencetöréssel ápolják Pál Attila és Vas Zoltán tanu­lókat, valamint két gyermek szüleit: Fejős Jánost és Rehl Jakabnét. Kari Evelin 9 éves tanuló sérülése könnyebb.------- — i -> S örnapok Zrenjaninban Esztrádművészek, műkedve­lők, magániparosok, színészek részvételével szeptember 26-án Zrenjaninban megkezdődnek a háromnapos sörnapok. A 240 éves hagyománnyal rendelkező sörgyártás városában az első ilyen rendezvényre sok vendé­get várnak. A város utcáin az egykor népszerű hordós sört kor­sónként 100 dinárért mérik. A főutcán pedig a kisiparosok rendeznek vásárt, amelyen csak az kínálhatja áruját, aki olcsóbban adja a portékáját a megszokottnál. A Vojvodina Szálloda udvarában ökröt süt­nek nyárson. Ezen kívül még sok más eseményben lesz ré­szük a zrenjaniniaknak és ven­dégeiknek. Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) Trabant Hyc Combi (Bp.) Trabant Lim. (Bp.) Trabant Lim.(Debr.) Trabant Combi (Bp.) Trabant Combi (Debr.) Wartburg St. (Bp.) Wartburg St. (Debr.) Wartburg Sp. (Bp.) Wartburg Sp. (Debr.) Wartburg Sp. tolót. (Bp.) Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Derb.) Skoda 105 S (Bp.) Skoda 105 S (Debr.) Skoda 120 L (Bp.) Skoda 120 L (Debr.) 835 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 468 218 Lada 1200 (Bp.) 44 813 4 701 Lada 1200 (Debr.) 31 040 4 164 Lada 1300 S (Bp.) 17 812 343 Lada 1300 S (Debr.) 13 663 275 Lada 1500 (Bp.) 14 982 388 Lada 1500 (Debr.) 10 997 229 Lada Combi (Bp.) 7 964 612 Lada Combi (Debr.) 4 276 237 Moszkvics (Bp.) 14 363 6 853 Polski Fiat 126 P (Bp.) 28 990 653 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 526 Dacia Lim. (Bp.) 43 170 10 708 Dacia Lim. (Debr.) 609 8 563 Dacia Combi (Bp.) 263 21 341 Dacia Combi (Debr.) 243 12 128 Zastava (Bp.) 13 780 Haluska és My Fair Lady A bácsi kezében megáll a kanál, amikor megszólal a kilenctagú fúvószenekar. „Nofene, jó ebédhez szól a nóta!” — könyveli el ma­gában a tényt, hogy itt, a Békéscsabai Hűtőház ebéd­lőjében —, ami egy jobb ét­teremnek is beillik — a mai ebédhez zeneszó is jár. A portás is közelebb ballag a bejárathoz. „Svéd vendégek játszanak” — igazít útba bennünket. Valóban Svédországból ér­kezett az a 11 tagú csoport, melynek tagjai magyaror­szági útjuk során két napot, szeptember 23—24-ét me­gyénkben töltenek, részben üzemlátogatásokat tesznek. Tészben pedig turistaként nézelődnek, pihennek, szó­rakoznak. Van közöttük elektrikus, taxisofőr, hal­üzemvezető éppúgy, mint agronómus és farmer. Ami összeköti őket, az a hang­szer, a zene, közülük kilen­cen ugyanis otthon rendsze­resen együtt muzsikálnak, saját örömükre, szórakozá­sukra. No, és olykor-olykor ebédidőben játszanak üzemi ebédlőkben. így jutott eszükbe, hogy megkérdez­zék a hűtőházban — mely- lyei a Findus-cég révén a csoport vezetője régi isme­rős —, hogy játszhatnának-e kedden délben egy kicsit a hűtőházi dolgozóknak is? — Félig munka, félig szó­rakozás ez a magyarországi út számunkra — mondja a „kis déli koncert” után Sven-Olof Bragwad direk­tor, a csoport vezetője. — A hangszereinket természete­sen magunkkal hoztuk, s örülünk. ha — mint mond­ják — tetszett, amit játszot­tunk. Otthon egyébként he­tente egyszer szoktunk pró­bát tartani, — No és az ebéd milyen volt? — szólítjuk meg az ebédlő ajtajában Éberl Jó­zsef elektrikust, miután ab­ban megegyezünk, hogy kedves figyelmesség volt a svéd vendégek muzsikája. — Én mindig meg vagyok elégedve a főtt étellel. Most egyébként gulyásleves volt és haluska, no meg egy részlet a My Fair Lady-ből. (Tóth) „Jó ebédhez szól a nóta” Fotó: Kovács Erzsébet — HfrQgyeletflnk 19 óráig hív­ható, a tele- n*1 Alin fons zárnunk: £/"ODÚ Hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: GELLERT NAPJA A Nap kél 6.33 — nyugszik 18.40 órakor A Hold kéj 21.16 — nyugszik 13.27 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven éve született Aranyossi Magda (1896— 1977) író, újságíró, a mun­kásmozgalom harcosa. IDÖlŰRáS Kedden hajnalban egy hideg­front hatására befelhősödött az ég, és a reggeli órákban né­hány csepp eső is hullott. A felhőzet miatt nem volt erős a lehűlés, reggel 10 fokot mutat­tak a hőmérők. Napközben gyakran változott a felhőzet, az előző napihoz képest kevesebb volt a napsütés, de így is 25 fokig melegedett a levegő hő­mérséklete — adta a tájékoz­tatást Mojdisz István, a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás az ország területére ma estig: főként az ország északkeleti felén gyak­ran lesz erősen felhős az ég. Esetleg gyönge eső is lehet. Napközben megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet kora reggel 4 és 9 fok, délután 17 és 22 fok között várható. — A HAZAFIAS NÉP­FRONT békéscsabai székha­zában szeptember 24-én 14 órai kezdettel ülést tart a városi nemzetközi béke-ba­rátsági munkabizottság. Az ülésen az őszi antiimperia- lista szolidaritás városi fel­adatait beszélik meg. — GYULAI MŰVÉSZ EGERBEN. Egerben az ifjú­sági ház galériájában kap helyet Oroján István gyulai festőművész csaknem 40 al­kotása. A kiállítást október 2-án nyitja meg Gulyás Gyula filmrendező. — NYUGDÍJAS pékek. Kedden jól sikerült nyugdí­jasnapot rendeztek Gyulán a sütőipari vállalat éttermé­ben. A találkozón a péke­ket, sütőipari dolgozókat Székely András, a vállalat igazgatója tájékoztatta az üzem eredményeiről, felada­tairól. — HEVESI FERENC békési rajztanár-festőművész olaj- és akvarellképeiből rendez­tek kiállítást Körösladány- ban a művelődési házban. A körösladányiak a tárlattal egy képzőművészeti kiállítás­sorozatot kezdenek. — VERIK A MANDULÁT. Az előszürettel egyidőben megkezdték a mandulave­rést a Balaton-felvidéken. A kedvelt csonthéjas gyü­mölcsből a;z idén a szokásos­nál kevesebb termett. A legkorábban virágzó man­dulafák csak a hegyektől védett déli lejtőkön értek el említést érdemlő termést. — „UTCAÜNNEP” Nemré­giben kedves utcai ünnepsé­get rendeztek Gyulán a Gyep utca lakói. A majd­nem utcabálnak nevezhető eseményt abból az alkalom­ból tartották, hogy teljesült több évtizedes kívánságuk: jelentős társadalmi munká­val, anyagi hozzájárulással járdát építettek. — HALÁLOS KÖZLEKE­DÉSI BALESET. Orosházán egy tehergépkocsi elütötte Sós Antal 78 éves nyugdíjas helyi lakost. Az idős férfi a kórházban meghalt. A vizs­gálat eddigi adatai szerint a gyalogos féktávolságon be­lül lépett a gépkocsi elé.

Next

/
Thumbnails
Contents