Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-23 / 224. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS II MEGYEI TANÁCS LAPJA 1986. SZEPTEMBER 23., KEDD Ara: 1,80 forint XLI. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM Véget ért a szakszervezetek világkongresszusa Gáspár Sándor ismét az SZVSZ elnöke Lázár György belgiumi látogatása Lázár György, a Minisztertanács elnöke Wilfried Martens belga miniszterelnök meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra Belgiumba utazik. Bővül az országos úthálózat Berlinben tegnap befejeződött a XI. Szakszervezeti Világkongresszus. A Szak- szervezeti Világszövetség elnökévé ismét Gáspár Sándort választották, aki 1978. óta tölti be ezt a tisztséget. Az eddigi legátfogóbb szakszervezeti világfórum, amelyen 154 országból 432 szervezet delegációja vett részt, vasárnap késő este a kongresszusi dokumentumok elfogadásával befejezte az .általános vitát. A hétfő délelőtti ülésen, amelyen csak a Szakszervezeti Világszövetség tagszervezeteinek képviselői vettek részt, mgeválasztották a Főtanácsot, amely két kongresszus között a Világszövetség vezető szerve. Ezt követően a Főtanács döntött az SZVSZ tisztségviselőinek személyéről, a 40 tagú iroda és a 9 tagú titkárság összetételéről. Az SZVSZ elnökévé ismét Gáspár Sándort választották és megerősítették tisztségében Ibrahim Za- karia főtitkárt. Megválasztották a 12 alelnököt is. A kongresszus záró plenáris ülésén Ibrahim Zakaria főtitkár a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) által az SZVSZ-ben A magyar Országgyűlés mezőgazdasági szervezetek mezőgazdasági bizottságának küldöttsége Cselőtei László elnök vezetésével szeptember 15. és 20. között Olaszországban tárgyalt. A delegáció az olasz képviselőház mezőgazdasági bizottságának korábbi látogatását viszonozva megbeszéléseket folytatott az itáliai parlament két háza mezőgazdasági bizottságainak végzett több évtizedes aktív tevékenységéért és a mostani világkongresszus kiváló előkészítéséért a Világszövetség kitüntető zászlaját nyújtotta át Harry Tischnek, az FDGB Országos Tanácsa elnökének. Az egyhetes tanácskozás lezárásaként Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke mondott zárszót, majd az Internacio- nálé eléneklésével ért véget a XI. Szakszervezeti Világ- kongresszus. * * * Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke hétfőn Berlinben fogadást adott a XI. Szakszervezeti Világ- kongresszuson részt vett küldöttségek vezetőinek tiszteletére. Az NDK vezetője pohárköszöntőjében gratulált a kongresszus eredményes befejezéséhez és sok sikert kívánt a SZVSZ vezetőinek, személy szerint Gáspár Sándornak és Ibrahim Zakariá- nak. A magyar szakszervezeti küldöttség, amely Gáspár Sándornak, a SZOT elnökének vezetésével részt vett a XI. Szakszervezeti Világ- kongresszuson, hétfőn délután hazautazott Berlinből. tagjaival, valamint egyes vezetőivel az agrártermelés fejlesztésében szerzett, kölcsönösen hasznosítható tapasztalatokról. A képviselőket fogadta Nilde Jotti, a képviselőház elnöke, Fabio Fabbri közöspiaci és Filippo Pandolfi mezőgazdasági miniszter. A küldöttség megismerkedett több közép- és észak-olaszországi tartománnyal, ezek vállalataival is. A felmérések szerint az országban 1500 kilométernyi bekötőút kiépítésére lenne szükség az évezred végéig. Jó néhány olyan település van ugyanis hazánkban, amely mindössze egy főúthoz csatlakozik szilárd burkolatú úttal. Sok apró falu lakóinak nehezítette közlekedési gondjait az is, hogy a járások megszüntetésével több falut összevontak, így egyes területektől távolabb kerültek a közigazgatási intézmények. Mindezek különösen indokolják a bekötőútépítési program fontosságát, sürgősségét. A szükséges bekötőutak megépítése azonban — a mostani árak szerint is — 7—8 milliárd forintba kerülne. A közlekedési ágazat beruházási forrásainak szűkössége miatt nincs lehetőség arra, hogy a tárca egymaga lásson hozzá a feladat végrehajtásához. Ezért ez évtől a Közlekedési Minisztérium saját erőforrásai mellett más anyagi eszközöket is igyekszik bevonni az országos közúthálózat fejlesztésébe, bővítésébe. A mező- gazdasági tárcával közösen úgy határoztak, hogy pályázati rendszer segítségével próbálnak javítani a kisebb települések közlekedési feltételein, s ezzel egyúttal az aprófalvakban lakók életkörülményein. A sikeres pályázók minisztériumi támogatást kapnak a bekötőutak építéséhez. Az első pályázati felhívás ez év elején jelent meg, erre 12 vállalat, szövetkezet és intézmény jelentkezett. A Közlekedési Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szakembereiből álló közös bíráló bizottság nyolc pályázatot fogadott el. A pályázatok elbírálásánál elsősorban azt mérlegelték, hogy valóban indokolt-e az adott körzetben az új út megépítése, ennek milyen gazdasági hatásai lehetnek, mekkora forgalom várható a megépítendő úton, s milyen helyi anyagi forrásokra lehet számítani. * * * Az idei nyolc, elfogadott pályázat között szerepel egy Békés megyei is — tudtuk meg Sprőber Józseftől, a Békés Megyei Tanács V. B. közlekedési osztályvezetőjétől. A bélmegyer—békési összekötő útra adtak be pályázatot, sikerrel. Egy 2,9 kilométeres új útszakasz építésével, a régi tsz-bekö- tőút korrekciójával 18 és fél millió forint értékű ez az útépítés, illetve -korszerűsítés. Az 1987-re meghirdetett pályázatra is jelentkezik Békés megye, mégpedig három bekötőút építésére, melyek a következők: Mezőgyán—Zsa- dány, Szabadkígyós—Kétegy- háza, valamint Kötegyán— Méhkerék—Üjszalonta ösz- szekötő útjára. A költségek felét a kiírásnak megfelelően a mezőgazdasági tárcához tartozó gazdasági egységek, illetve maga a minisztérium, 17 százalékát a tanács és a tanácsi érdekeltségű szervek — ebben a megyei tanács is —, 33 százalékát pedig a Közlekedési Minisztérium viselné. A szabadkígyós—kétegyházi szakasz kiépítéséhez a Honvédelmi Minisztérium is hozzá kíván járulni. A számítások szerint két-két és fél év alatt megtérülne az útszakaszokra fordítandó költség. A bekötőutak elkészültével ugyanis az említett települések közötti távolságok jelentősen rövidülnek, s ezzel megtakaríthatóak a jelenleg kimutatható üzemi többlet- költségek. Olaszországban járt az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának küldöttsége Megyénk vállarlatai és szövetkezetei az idén is hoztak néhány elismerést a Budapesti Nemzetközi Vásárról. (A megye iparáról közlünk képes összeállítást lapunk 5. oldalán.) Felvételünkön pedig a Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezet lámpapaYádéja látható Fotó: Lónyai László ü kormány képviselőinek megbeszélése a szövetkezeti mozgalom vezetőivel A kormány képviselői és a szövetkezeti szövetségek elnökei hétfőn megbeszélést tartottak a Parlamentben. A megbeszélésen Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Maróthy László és Marjai József miniszterelnök-helyettesek, illetve Köveskúti Lajos, az OKISZ, Szabó István, a TOT és Szlameniczky István, a SZÖVOSZ elnöke vettek részt. A tanácskozáson — figyelemmel a közelgő szövetkezeti kongresszusokra — véleménycserét folytattak a mozgalom helyzetéről, a szövetkezetek érdekképviseleti szervei és a kormányszervek közötti együttműködés tapasztalatairól, valamint a közös feladatokról. A szövetkezeti szövetségek elnökei arról adtak tájékoztatást, hogy a szövetkezeti mozgalom az elmúlt öt év során új vonásokkal gazdagodott, növekedett a taglétszám, erősödött a tagok érdekeltsége a közös vagyon gyarapításában. Ismertették a VII. ötéves tervidőszakra szóló terveket, valamint az idei népgazdasági feladatok végrehajtásában mutatkozó elmaradások pótlására tett erőfeszítéseket. A kormány képviselői elismeréssel nyugtázták, hogy a szövetkezetek a korábbinál nehezebb körülmények között is figyelemre méltó eredményeket értek el a termelés fejlesztésében, az exportképesség növelésében, a hatékonyság javításában. Jelentős szerepet töltenek be a lakosság áru- és szolgáltatási igényeinek kielégítésében, hozzájárulnak a kedvezőtlen adottságú térségek felemelkedésének elősegítéséhez, a kistelepüléseken élő lakosság életkörülményeinek javításához. Egybehangzó volt az a vélemény, hogy még számottevőek a hatékonyabb, szervezettebb és fegyelmezettebb munkával feltárható tartalékok, hogy jobban ki kell használni a szövetkezeti ön- kormányzat nyújtotta lehetőségeket. A kormány képviselői ezúttal is megerősítették, hogy a Minisztertanács nagy fontosságot tulajdonít a szövetkezeti mozgalom fejlesztésének, támogatja az előremutató, a minőségi megújulást célzó törekvéseket. Mindezek végrehajtását a közgazdasági és jogi szabályozás, valamint a törvényességi felügyelet keretében is elősegíti. Számít arra, hogy a szövetkezetek érdek- képviseleti szervei a jövőben is aktívan részt vállalnak a kormányzati döntések előkészítésében és azok végrehajtásának megszervezésében. Tegnap megyénkbe látogatott Kéri György vezérőrnagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára (képünkön jobbról). A szövetség békéscsabai repülőterén megtekintette az éves módszertani foglalkozásokat tartó repülőtérparancsnokokat, ahol fogadta őt Szepesi József ezredes, az MHSZ repülőfőnöke (középen) és Frontó András alezredes, az MHSZ megyei titkára (balról) Fotó: Fazekas László Űszi Népszabadság-akció Mezökovácsházán Mérnökök és közgazdászok országos szemináriuma A mérnökök és közgazdászok első országos szemináriumát október 2. és 4. között Nyíregyházán rendezi meg a Gépipari Tudományos Egyesület és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság — jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon a MTESZ székházában,. Elmondották: a rendezvény célja, hogy hozzájáruljon a gazdasági élet minden területén kulcsszerepet játszó mérnökök és közgazdászok együttműködésének javításához. A résztvevők a gazdasági reform helyzetével, a gazdasági szabályozóknak a műszaki fejlesztésre gyakorolt hatásával, a mérnökök és közgazdászok együttműködésének lehetőségeivel foglalkoznak majd. A tanácskozáson több mint . harminc előadás hangzik el. Beszámol terveiről néhány, január elsején alakuló új bank vezetője is. Hagyomány már, hogy minden ősszel megszervezi a Magyar Posta a megyei hírlaposztályok irányításával az őszi Népszabadság-előfizetési akciót. Az idei előkészületekről, feladatokról érdeklődtünk a mezőkovácsházi posta hivatalvezetőjénél. Bene Józsefnél. — A Népszabadság-előfizetések emelésére külön 5 százalékos célprémiumot biztosítanak. Nálunk a Szegedi Postaigazgatóság és a Me- hiv 10 százalékos prémiumot tűzött ki, míg a kézbesítők gyűjtési jutalmat kapnak. A mezőkovácsházi postahivatalhoz 17 körzeti hivatal tartozik, s ezek vezetői is hasonló jutalomban részesülnek. Jómagam rendkívül fontosnak tartom ezt az akciót, ezért minden esetben odafigyelek a feladat teljesítésére. Ügy ítélem meg a többéves tapasztalatok alapján, hogy a idén a Mehiv-vel és a szervezőkkel közösen sikerült túlteljesíteni a tervet. Bázisként az előző januári adat szolgál. Területünkön társadalmi árusok is dolgoznak. Az általános és középiskolákban is sikerült megoldanunk a különböző ifjúsági lapok, folyóiratok árusítását. A mezőkovácsházi postahivatal jelenleg egy csaknem 150 éves épületben található. A munkakörülmények nem mondhatók a legideálisabb- nak. Éppen ezért a hivatal- vezető örömmel újságolta: — A napokban megkezdték az új postahivatal alapozását. Reméljük, sikerül határidőre átadni az építőknek, s akkor igazán jó körülmények között tudunk dolgozni. Jövőre átadják Me- zőkovácsházán az új autóbusz-pályaudvart, amelyben a tervek szerint bérleményként ' egy hírlapárusító-hely működik majd. Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a jövőben a posta új, korszerű hírlapárusító-pavilont vezet be. V. L.