Békés Megyei Népújság, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-16 / 218. szám

198G. szeptember 16. kedd SPORT SPORT SPORT Penzában jártunk Azt is mondhatni, Békés megye és szovjet testvérmegyéje, Penza között immár mindennapos a kapcsolat. A két me­gye képviselői gyakran látogatnak el egymáshoz, hogy job­ban megismerjék a testvérmegye életét, az ott dolgozó em­bereket. Ennek során a közelmúltban — először a delegációk sorá­ban — sportküldöttség járt Penza megyében; Faragó Géza, a megyei TSO helyettes vezetője, Bogdánffy Csaba, az Orosházi MTK ügyvezető elnöke, s Hajtman János, a Bé­késcsabai Előre ßpartacus vívóedzője sok-sok érdekeset lá­tott. tapasztalt. A Penzában járt delegáció tagja volt la­punk munkatársa is. Holnaptól igyekszünk megosztani pen- zaK benyomásainkat olvasóinkkal is. Futballkuparajt Sok országban csak nemrég kezdődött meg az őszi labdarú­gó-bajnoki szezon, tehát a csa­patoknak nem sok idejük volt formába lendülni, mégis a há­rom nagy európai kupasorozat­ban már ezen a héten megkez­dődnek a küzdelmek. A I3EK- ben és KEK-ben a legjobb 16 közé jutásért játszanak a Csapa­tok, köztük a magyarok is. A bajnokok mezőnyében a Bp. Honvéd szerdán első mérkőzését Dániában a Bröndby ellen vív­ja. míg a KEK-ben a Vasas ugyanezen a napon a Fáy utcá­ban is órakor fogadja a jugo­szláv Velezs együttesét. A vendé­gek egyébként vasárnapi főpró­bájukon 3—1-re győztek a Pris­tina elleni találkozón. Az UEFA Kupában a nagy mezőnyre való tekintettel az első forduló után még csak a legjobb 32 listája alakul ki, a Pécsi MSC az egyik legpatinásabb holland gárdát, a Feyenoordot fogadja szerdán 15.30 órákor, míg a Rába ETO Minszkbe látogat, s a helyi Di­namo ellen lép pályára. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigaz- ‘ gatóság tájékoztatása szerint a totó 37. játékhetén 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nye­reménye 4 276 260 forint; 13 taT lálalos szelvény 1 darab, nyere­ménye 2 565 756 forint; 12 talá­latos szelvény 89 darab, nyere­ményük egyenként 38 438 forint; ül találatos szelvény 1529 darab, nyereményük egyenként 2237 fo­rint; 10 találatos szelvény 13 635 darab, nyereményük egyenként 376 forint. A héten 13 plusz 2 találatos szelvény nem volt, így az „Is­mét 13 plusz kettes akció” kere­tében meghirdetett egymillió fo­rintos különjutalom ezen a hé­ten nem került felosztásra. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt szeptember 20-tól, 20 000 forint felett szeptember 25-től. 0 szarvasi „Körös” klub életéből Szarvason a „Kőrös” Szabad­idős Sport klubot tavasszal szervezték meg. Tagsága zöm­mel hosszú idő óta rendszeresen röplabdázó, olimpiai ötpróba spórtakcióban részt vevő és ter­mészetjárást kedvelő dolgozói­ból, ezek hozzátartozóiból és barátaiból verbuválódott. Az alakulás óta eltelt idő­szakban — a hagyományos szabadidős tevékenységek mellett — két kiemelkedő sportélményben volt részük. A nyáron a Nyugat-magyar­országi Fagazdasági Kombi­nát által Szombathelyen ren­dezett nemzetközi női és fér- fi-röplabdatornán vettek részt. A torna hangulata, szervezése, a rendezés körül­ményei elsőrangúak voltak — így a szarvasiak is kitű­nően érezték magukat. A másik: augusztus elején sa­ját szervezésű vízitúrát bo­nyolítottak le a Körösökön. A DATE Mezőgazdasági Fő­iskolai Kara jóvoltából — a tíz kenut Komódinál tették vízre. Üjiráz, Körösladány és Endrőd-Fazekas zug tábor­helyén szálltak meg. Közel 90 kilométert eveztek négy nap alatt, s egy pihepőnapot iktattak közbe. Sportos, a le­hetőségekhez jól alkalmazko­dó társaság, kánikula, gyö­nyörű vidék, azaz minden együtt volt, így a 13 gyermek és 16 felnőtt ugyancsak ma­radandó élménnyel gazda­gabban. szerencsésen tért haza. Nyári Mihály „Búcsúzó” Újkígyós, nevető Battonya A vendégcsapatok sikere jellemezte a me­gyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 5. for­dulóját. Nincs már nyeretlen és csak két veretlen csapat van az osztályban. Aranyat érő két pontot szerzett a „búcsúzó” Újkígyó­son a Battonyai SZSE, s a bajnoki tabellán ezzel hat helyet ugrott előre. Megerősítette lezetö helyét a Nagyszénás, a szebb napokat megélt Mezőhegyes elleni győzelmével. A Határőr Dózsa SE nagy csata után elvitte mindkét bajnoki pontot a Bes­senyei utcából. A javuló formát mutató Kaszaper-N agy - bánhegyes Csorváson is megszerezte mindkét bajnoki pontot. A sarkadiak a második félidőben lelépték a ven­dég kondorosiakat. A rangadónak számító Gyomaendröd —Mezőberény szomszédvár-összecsapáson pontosztozko­dás történt. Mint már arról beszámoltunk, a Békésszent- andrás—Füzesgyarmat találkozó elmaradt, mert a ven­dégek nem jelentek meg. BATTONYA—ÚJKÍGYÓS 3—2 (1 —1). Újkígyós, 300 néző. V.: Hanyecz. Battonya: Szilágyi — Kácsor, Lehoczki, Talpai, Simon — Hajdara, Horváth, Tóth, Mol­nár, Gábor, Farkas. Edző: Szi­lágyi János. Újkígyós: Nagy — Harangozó. Réti, Borbély, Kube- lák, Szilágyi. Becsei, Pallér, Burkus, Bánáti, Volentér. Edző: Csatlós György. A második fél­időben a hazaiak számolatlanul hagyták ki a gólhelyzeteket. G.: Lehoczki, Simon, Farkas, ill. Bánáti. Becsei. Jó: Lehoczki, Kácsor. Simon. ill. Kubelák, Burkus, Volentér. (Cs. Gy.) SARKAD—KONDOROS 4—0 (0 —o). Sarkad. 430 néző. V.: Bó- csik. Sarkad: Karkus — Tóth II., Sándor, Kapros, Germán, Szűcs. Török, Szatmári, Somo­gyi, Gurzó, Tóth I. Edző: Szat­mári Sándor. Kondoros: Dián — Nagy. Filípinyi, Bartos, Lad- nyik, Kugyelka. Ballá (Brlázs), Zöldi, Kurucz, Korodi (Váradi), Karsai. Edző: Kunstár János. Az első félidőben a védekezésre összpontositó vendégek még jól tartották magukat, de fordulás után a taktikát változtató sar­kadiak tetszés szerint érték el góljaikat. G.: Gurzó 2, Szatmári 2. Jó: Germán, Gurzó, Szatmári, Szűcs. 111. Filiplnyi, Karsai. (Bu­rás István) H. DÓZSA SE—BCS. AGYAG­IPAR l—o (0—0). Békéscsaba, 200 néző. V.: Koszó. H. Dózsa SE: Llppai — Gebei, Losonczkl, Nagy, Grezsa, Tőkés, Szujó (Kar­sai). Márki (Fodor), Kolozsi, Óvári. Sárkány. Edző: Zalai An­tal. Agyagipar: Gregovszki — Molcsányi. Nagy Gy., Jegyinák, Valentinyi (Gebei). Sinkovicz, Zuba, Dunai (Szarvas), Mihály, Turcsek, Bognár. Edző: Kovács György. Küzdelmes mérkőzés, a szerencsésebb csapat nyert. Va­lentinyi egy összecsapásnál fej­sérülést szenvedett, a mentők a kórházba szállították. G.: Gre­zsa. Jó: Losonczkl, Grezsa, Tő­kés, Övári, ill. Nagy Gy., Sin­kovicz, Gregovszki, Bognár. (Uh- rin János) GYOMAENDRÖD— MEZŐBE- RÉNY 1—1 (0—1). Gyomaendröd, 400 néző. V.: Korim.Gyomaend- rőd: Gulyás — Szedlák, Szilágyi, Vári, Bán, Czlmrák, Bódi (Mes­terházi), Molnár, Máté (Pejva), Győrfi, Gonda. Edző: Fodor Zol­tán. Mezőbcrény: Balogh — Ko- hut, Bánfalvi, Vamyu, Illés, Ra­mos, Péter, Burai, Harmati J„ Lakatos. Harmati L. (Hegedűs). Edző: Halmosj József. Helyzete­ik alapján a mezőberényiek kö­zelebb álltak a győzelemhez. G.: Molnár, ill. Lakatos. Jó: Bán, Molnár, ill. Lakatos, Harmati J., Bánfalvi. (Szabados Ferenc) SZEGHALOM—MEDGYESEGY- HAZA 1—0 (1—0). Szeghalom. 300 néző. V.: Marosvári. Szeg­halom: Gazsó — Balázs, Csorba, Kovács, Rith, Rácz, Varga (Zsombok I.), Bakos, Zsombok II. (Mező), Lipták, Tar. Edző: Litauszki Pál. Medgyesegyháza: Machlik — Serfőző, Kituljak, Gellény, Kovács, Bálint, Plás- tyik, Szabó, Kiss, Mocsári, Far­kas. Edző: Tóth Miklós. A sár­rétiek jobbnál jobb helyzeteiket is .elügyetlenkedték. Kiállítva: Farkas, a játékvezető megsérté­séért. G.: Lipták. Jó: Csorba, Rácz, Bakos, ill. Machlik, Ki­tuljak, Kovács, Bálint. (Papp Gyula) KASZAPER-NAGYBANHEGYES —CSORVAS 2—1 (1—0). CsorváS. 200 néző. V.: Papó. Kaszaper.: Szobek — Novák, Juhász, Rolán, Kormányos, Balia S., Balia J., Kőszegi, Mezei (Lehoczki), Papp, Engelhardt. Edző: Patyi Eéla. Csorvás: Fekete — Kaszai, Eva- nics. Varga, Tóth II., Pászka, Bencsik, Tógyi, Tóth I., Hürkecz (Béres), Salka. Edző: Ogrincs Pál. A kaszaperiek jobb helyzet- kihasználásuknak köszönhetik győzelmüket. G.: Balia S., En­gelhardt, ül. Salka. Jó: Novák, Szobek. Lehoczki. A hazaiak kö­zül átlagon felülit senki sem • nyújtott. (Lestyán Mihály) NAGYSZÉNÁS—MEZŐHEGYES 3—1 (1—0). Mezőhegyes, 350 né­ző. V.: Csonka. Nagj’szénás: Pajkó — Plesovszki, Szabovik, Békési, Füredi, Lukács, Ugró, Winetter, Takács, Sebestyén (Szpisják), Benkő (Tóth). Edző: Moós János. Mezőhegyes: Gál — Molnár, Pepó, Krcsméri (Ko­szó). Adler, Bakai, Rédli, Haran­gozó, Hanga, Boros, Pálhidai. Edző: Batke László. A jobb csa­patmunkát produkáló vendégek megérdemelten nyertek. G.: Ta­kács 2, Tóth, ill. Boros. Jó: Bé­kési, Takács, Ugró, ill. Gál (dr. Kató János) Ifjúságiak: Gyomaendröd—Me- zőberény 1—1, Szeghalom—Med- gyesegyháza 2—0. Sarkad—Kon­doros 2t-0, Újkígyós—Battonya 2 —3, Csorvás—Kaszaper-Nagybán- hegyes 2—1, Mezőhegyes—Nagy­szénás 0—0. A megyei 1. osztályú bajnokság állása: 1. Nagyszénás 5 4 1­15- 2 9 2. H. Dózsa SE 5 4-1 8-2 8 3. Szeghalom 5 3 11 6-5 7 4. Mezőberény 5 2 2 1 16- 7 6 5. Agyagipar 5 2 2 1 9-5 6 6. Sarkad 5 2 2 1 6-2 6 7. Gyomae. 5 14­6-3 6 8. Kaszap.-Nagyb. 5 2 2 1 7-10 6 9. Battonya 5 12 2 7-12 4 10. Kondoros 5 2-3 4-10 4 11. Mezőhegyes 5 113 4-6 3 12. Csoryás 5 113 7-11 3 13. M.-egyháza 5 113 7-12 3 14. B.-szenta. 4 112 3-8 3 15. Füzesgyarmat 4 1-3 4-6 2 IS, Újkígyós 5 1-4 5-13 2 A Békésszentandrás—Füzesgyar­mat mérkőzés ügyében döntés később lesz. * * * A kupafordulók miatt az ere­deti időponttól eltérően nem szerdán, hanem ma, kedden, 16 órakor játszik Mezökovácsházán edzőmérkőzést a Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es labda­rúgócsapata. Hetvenöt éves a „Gyulai Erkel Ferenc sakk-kör” Novemberben nemzetközi emlékverseny - hetedszer „... miként a sakktáb­lán a képzelet képzeletet szül, eszme eszmét ker­get, elnyom, újból éb­reszt, de a nagy hajszá­ban rendet tart az ész.” _1 Erkel Ferenc A gyulai sakkozók 1911. április' 10-én alakították meg és a sakkzseni, Erkel Fe­renc zeneköltőről nevezték el egyletüket. Nem sokan tud­ják azonban, hogy jó száz éve a fővárosban is műkö­dött már egy „Erkel-sakk- társaság”. (Ez természetesen nem volt azonos az 1864-ben alakított „Pesti Sakk-körrel”, amelynek Erkel az 1893-ban bekövetkezett haláláig aktív tagja és elnöke volt.) Az ,,Erkel-sakktársaság” a ké­sőbbi élsakkozó Exner fivé­rek — Győző és Kornél — kezdeményezésére 1883-ban alakult meg Budán, megren­dítő előzmények után. A bu­dai sakkozó fiatalok ugyanis — a Lánchídon való átjárás pénzbe kerülvén — a Duna jegén a téli időben gyakorta átjöttek a pesti oldalra, hogy a kávéházi sakkcsatákból ta­nuljanak. 1883 farsangján A DUNA JEGE BESZAKADT egy nagy táncünnepély al­kalmával, amikor is több mint 40-en fulladtak a Du­nába. Ezután a hatóság meg­tiltotta a jégen való átke­lést. Exner Kornél hajdani elmondása szerint ez kész­tette őket a budai sakk­egyesület megalakítására... És hogy miért vették fel Erkel nevét? A Márki Ist­ván könyvében található Erkel—Szén játszmákból is­merték meg a ragyogóan kombináló zeneszerző rend­kívüli sakktudását és „azért nevezték el körüket Erkel­ről, mint aki a legnagyobb magyar mestert is legyőzte, tehát a nagynál is nagyobb”. (Egyesületük egyébként hat­évi élénk működés után a „Budapesti Sakkozó Társa­ságiba olvadt be.) Ez év márciusában írtam lapunk hasábjain a „sakkis­ta” Erkelről, aki néhány éven át a legerősebb sakko­zója volt hazánknak. Emlí­tettem azt is, hogy 1921 és 1960 közt hat Erkel-emlék- versenyt rendeztek Gyulán, jó mezőnyökkel, országos ér­deklődés mellett, és hogy megyénk sakktársadalmának régi vágya az emlékverse­nyek felújítása, A gyulai sakkozók kezdeményezték is ezt. Örömmel számolhatunk be arról, hogy az Országos Test- nevelési és Sporthivatal — most már ÁISH — június 30-i keltezéssel a következő tartalmú levelet intézte a Gyulai Sportegyesület szak­osztályához. „A Magyar Sakk Szövetség nagyra értékeli és támogatja a Gyulai SE tö­rekvéseit, az Erkel Ferenc- emlékverseny megrendezését illetően. Az ilyen nemzetközi rendezvények nagyban erő­sítik a nemzetközi baráti és sportkapcsolatokat. Jelzett versenyüket a FIDE-hez be­jelentettük, ezúttal az beke­rült a nemzetközi szövetség (FIDE) II. félévi versenynap- tárába." Ezt, a VII. sorszámú Er- kel-emlékversenyt 1986. no­vember 1—9. között rende­zik meg Gyulán. Valamit az eddig megren­dezett sorszámmal elismert hat emlékversenyről: Az elsőt 1921-ben rendez­ték meg Gyulán. (Néhány éve cikk jelent meg a Békés Megyei Népújságban „Sakk­élet Gyulán a két világhá­ború között” címmel, amely­ben az olvasható, hogy „saj­nos, a verseny eredményei nem máradtak meg”. Szeren­csére ez A KÖZLÉS TÉVES, sikerült felkutatni az adato­kat.) Ezt a versenyt a ké­sőbbi nagymester, a jugo­szláv Kosztics nyerte, a ma­gyar élgárda számos neves tagja: Steiner Endre, Szigeti Miklós, dr. Balogh János, dr. Elekes Dezső, Havasi Kornél és a délvidék legjobbjai, a bé­késcsabai Gruber Sándor és a gyulai dr. Bakos József előtt. Gyulán akkortájt nagy kultusza volt a sakknak: a Dobay-könyvnyomdában megjelenő „Békés” című lap az évben „Sakk” címen mel­lékletet adott ki, s talán nem mellékes, hogy akkor ez volt hazánk egyetlen sakklapja. Ennek a birtokomban levő, ünnepi, 1921. augusztus 13-i számát külön lenyomatként terjesztették az I. Erkel-em- lékverseny előtt. Ebből idé­zek: „...hogy élünk, eléggé fényesen, bizonyítja az au­gusztus 15-én kezdődő em­lékverseny, amelyen hazánk legjelesebb amatőréin kívül minden valószínűség szerint külföldi mesterek is részt vesznek. Az eszmét testbe öl­teni mindig nehéz, küzdel­mek árán sikerült csak ... büszkék is vagyunk rá, hogy küzdenünk kellett érte, s bízva bízunk benne, hogy a magyar sakk-kultúra előbbre vitelében a jövőben még na­gyobb erővel és kitartással fogunk tudni dolgozni...” A kiadvány vezércikke — stíl­szerűen — Erkel Ferencről szól, majd közli Erkelnek egy 1855. évi győztes játszmáját, az európai hírű Szén József ellen. 1923 nyarán rendezték Gyulán a II. Erkel-emlék- versenyt. Ennek eredmény­táblázata — kihajigált lim­lomok közül — véletlenül ke­rült elő néhány évvel ez­előtt. Kitűnik belőle, hogy magas szintű verseny volt ez is. olyan országosan ismert résztvevőkkel, mint a későb­bi sakkolimpikon Steiner fivérek (Lajos és Endre), Ja­kab Árpád, Havasi Kornél, Chalupetzky Ferenc (sakk­életünk jeles szervezője), Szigeti Miklós, Bakonyi Elek, Tóth László (a „Magyar Sakkvilág” főszerkesztője), de nagy meglepetésre a „Vi­harsarok” legjobbja: GRUBER SÁNDOR NYERTE a versenyt, sőt, a második helyen is a debreceni Kul­csár Kálmán végzett. A hely­beliek közül dr. Bakos József (imponáló, 6 pontos ered­ménnyel) a 11-, Scherer La­jos pedig a 12. helyen vég­zett, a 14 tagú mezőnyben. A gyulai sakkéletre kedve­zően hatottak ezek a verse­nyek. 1926-ban Maróczy Gé­za szimultánozott a Komló­ban, a húszas évek vége felé pedig sakklapja is volt a vá­rosnak „Bástya" címmel. Igaz, ez csak néhány szá­mot élt meg, sőt, az Erkel- emlékversenyek sora is meg­szakadt. Csaknem három évtizedes szünet következett, és csak 1951-ben került sor a III. Erkel-emlékversenyre. Ezen Szabadi Elemér mester győ­zött. A negyediket 1955-ben az akkor 19 éves Bárczay László, a jelenlegi nemzet­közi nagymesterünk, az ötö­diket 1956-ban Csiszár Imre mester, a hatodikat 1960-ban Sápi László mester nyerte. Ezen a sorrendben utolsó emlékversenyen (1960. júni­us 4—14.) a 12-es mezőny­ben már csak négy mester vett részt. Sápi mögött Flesch János végzett a 2. helyen, aki egyébként az egyik szünnapon, az akkori Medosz-székházban bámula­tos produkciót mutatott be: 30 minősített ellenféllel ját­szott „vakszimultánt”. (Vagy­is a tábla megtekintése nél­kül mondta be a következő lépését.) A 3. Bán Jenő dok­tor lett, míg a 4. mester: Balogh Béla az 5. helyen végzett. Közéjük verekedte be magát' legjobb gyulaiként Szilágyi Mihály , sokszoros városi és megyei bajnok sak­kozónk. (Mai versenyzőink közül Gyöngyösi Lázár is ott volt már a mezőnyben.) Ez az 1960-as esztendő — Erkel Ferenc születésének 150. évfordulója — számunk­ra különösen emlékezetes. Nemcsak Gyulán, hanem Budapesten is rendeztek (1960. november 18—decem­ber 29.) Erkel-emlékver- senyt! A 15 tagú mezőny túl­nyomó része mesteri minősí­téssel rendelkezett. A ver­senyt Bán Jenő dr. nyerte meg, Sebestyén Béla, Nava- rovszki László, Meleghegyi Csaba, Ozsváth András előtt. A gyulai Erkel-emlékverse- nyek sorába EZ A RENDEZVÉNY NEM SZÁMÍTHATÓ BELE. Természetesen nem számí­tódnak oda Erkel emlékére az ötvenes-hatvanas években Gyulán megrendezett megyei ifjúsági sakkversenyek, va­lamint a hetvenes évek mes- terjelölti szintű Erkel-verse- nyei sem. A FIDE versenynaptárába is felvett ez év novemberi emlékverseny tehát a VII. lesz — hivatalosan is. A korábbi győztesek közül jelenleg is él, sőt, versenyez Bárczay László és Sápi László. Javaslom, hogy a verseny szervezői hívják meg őket az idei rendezvényre. Bizonyára szívesen eljönné­nek ifjúkori győzelmeik szín­helyére és részvételük nem­csak emelné a verseny szín­vonalát, de több, ugyancsak magasabb minősítésű sakko­zót is nevezésre késztetne. Annál is inkább örvende­tes lenne az őszi emlékver­seny sikeres megrendezése, mert — mint említettük — éppen 75 évvel ezelőtt ala­kult meg a „Gyulai Erkel Ferenc Sakk-kör”. A „Békés" című lap 1911. április 23-i száma beszámolt arról, hogy az alakuló érte­kezlet „a leglelkesebb han­gulatban folyt le”. Az alap­szabályok belügyminiszteri jóváhagyása után tartotta meg a sakk-kör az első köz­gyűlését, s megválasztották a tisztikart, első elnökül Dobay Ferencet. Az I. világháború átvésze­lése után a gyulai sakkozók körük megalakulásának 10. évfordulóját az I. Erkel-em- lékversennyel ünnepelték meg. A verseny 1921-es bekö­szöntője akár ma is elhan­gozhatnék : „Vendégeinket szeretettel köszöntjük kö­rünkben, kívánjuk, hogy ná­lunk jól érezzék magukat, s a verseny lezajlása után kel­lemes emlékeket vigyenek magukkal otthonukba. És hirdessék, és terjesszék a. sakk-kultúrát, mint amely szintén hathatós eszköz a nemzetek közötti békés együttélés megteremtésére”. Dr. Perényi Béla BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5661. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents