Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
1986. augusztus 16., szombat I KTi ----------------------------------------------------------------------------------------------Helységneveink nyomában ■ ' ' ^ ....... A mezőgazdasági szakmunkásképző intézet új épületszárnya A település onnan kapta nevét, hogy kétféle vallású nép lakta, s mindegyiknek saját temploma (összesen tehát két egyháza) volt. Karácsonyi János nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy esetleg egy Két nevű birtokos épített itt egyházat és innen származik a helység neve. Írásos anyagok először a XV. században említik. Később a falut a rácok elpusztították, majd 1685-ben teljesen elnéptelenedett. Négy évtizeddel később, 1724-ben települt újjá románokkal. A múlt század közepén (1851) 4843-an lakták az „óhitű templommal, szép urasági kastéllyal, s egy gyönyörű, nézésre méltó kerttel” rendelkező Kétegyházát. A falu lélekszáma 1891-re 3766-ra fogyott, de a korabeli lexikonok már vasútállomásról, posta- és távíróhivatalról, valamint postatakarékpénztárról is említést tesznek. A települést 1984. január 1-én 4796-an lakták. Itt született többek között Almásy Imre gróf (1868-ban), politikus, Márki Sándor (1853-ban) akadémikus, történetíró, 1881-ben Mudin István és Mudin Imre (1887- ben) olimpikonok. Bolza gróf, az arborétumalkotó A csodálatosan pompázó szarvasi arborétum — ahogy mások nevezik: a Pepi-kert — megalkotója, Bolza Pál gróf 125 esztendeje, 1861. augusztus 18-án született Tisza- kürtön. Kora divatjának megfelelően, érettségije után Budapesten jogot tanult, de egész életében inkább kertépítéssel, táj kertészettel és növényhonosítással foglalkozott, mintsem paragrafusokkal. Szarvason, a Bolza Józseftől örökölt területen létesített arborétummal be akarta bizonyítani, hogy a magyar Alföld leghitványabb területein is meg lehet honosítani a más éghajlatokhoz szokott növényeket, amelyek azután, gondos nevelés és gondozás mellett fej Részlet az arborétumból lődőképesek is. Bizonyítékképpen olyan kertet alakított ki, amelyben közel 1400 faj és változat fa, cserje, évelő virág található, és ezek hazája Alaszkától Mexikóig terjed, de találhatók itt fák Szibériától a Himalája déli lejtőjéig. Az olasz származású gróf, Bolza József, becenevén: Pepi (innen a kert közvetlenebb neve) alkotása a mának is munkál, és felüdülést jelent minden odalátogatónak vagy ott élőnek. Bolza Bécsben testőrként szolgált, és ott szeretett bele a schönbrunni császári kertbe. Onnan hozatta első fáit a szarvasi birtokra. Ezek: juharok, tölgyek, hársak, tiszafák, szilfák és fenyők. Fotó: Szőke Margit Később ezt a szép munkát utóda, Bolza Pál folytatta, és teljesítette ki élete utolsó 25 esztendejében, majd halála előtt (1947. június 8- án hunyt el) művét az államnak ajánlotta fel. A természetnek e csodálatosan megalkotott nagy értékéről Fekete István így ír: „Minden teremtő gondolat nemes akkor is, ha elindulásában csak pár embert szolgál, de a nemes törekvés átnyúlik idő- és embereken, hogy később a tudománynak és emberi közösség szükségleteinek kielégítésére szolgáljon.” A szarvasi arborétum miután átvészelte a második világháborút és az azt követő éveket, ma a Kertészeti Egyetem gondnoksága alatt áll. A mai, beépített területe: 84 hektár, és mintegy 1600 fafajt és ennek változatát tartják nyilván. Előfordulnak 90—100 esztendős fák is, a maguk méltóságával, hangulatot teremtő fényességével, kaktuszok, japán díszcserjék, perzsiai varázsfa, a mérges szömörce, amely igazán ősszel bontakozik ki a maga színpompájában. A Pepi-kert tulajdonképpen kultúrpark, amely páratlan élményt nyújtott e sorok írójának is, amikor legutóbb látta, és elpihentette magát a szomorú kőriseken, a már akkor több mint 100 éves kaliforniai mam- mutfenyőn, az argentínából idetelepített pampafűn, az észak-amerikai pálmaliliomon, az aranysárga tujákon, megannyi természeti szépségen, amely a kert varázsát, szépségét, lenyűgöző környezetét, az embert megpihentető miliőjét adja. A Somogyhárshegyen elhunyt gazdagító gróf, Bolza Pál munkásságát ma is követendő útnak jelöljük meg a Pepi-kert gazdagításával, hogy Szarvas rangja is gyarapodjon, a jó példák továbbfolytatásában. Bátyai Jenő Irodalmi emlékek a Balaton körül Nincs mindenki abban a szerencsés helyzetben, amelyben Eötvös Károly volt a múlt század végén, hogy körutazásokat tehessen a Balaton körül. Manapság legfeljebb arra adódik lehetőség, hogy egy-egy helyen letáborozva, s az eső teremtette időt kihasználva nézelődjünk múzeumokban, emlékhelyeken. A hajdani Déli Vasút vonalán Budapesttől leghamarabb Siófokra érkezünk. Gyorsabban persze, mint mondjuk Krúdy Gyula, vagy Karinthy Frigyes. Siófok nevének hallatán óhatatlanul felmerül Kálmán Imre neve, kinek emlékmúzeumát születésének századik évfordulóján nyitották meg. A nagy zeneszerző neve valóban egybeforrt a Siófokon zajló élettel, melódiáitól esténként hangos volt a part. Azt viszont kevesebben emlegetik már, hogy a Zsuzsi kisasszony bemutatóját követő banketten Krúdy Gyula is részt vett. Az írónak a tabáni, óbudai telek után a tó partja jelentette a napfényt, a szerelem és az ifjúság hangulatát. Lánya, Krúdy Zsuzsa Apám Szindbád című könyvében olvashatjuk: ,,Nyáron Rezsánék Siófokon éltek, ahol Szindbád gyakori vendég volt. Itt éjjel szinte sohasem feküdt le. Délelőtt a strandon aludt. Délután a besötétített szobában dolgozott, majd a parton órákig lankadatlan érdeklődéssel nézte a Balatont. Nagyon szerette ezt a vizet és a tájat.” Siófokon még csak készül az állandó múzeum, ahol az irodalomtörténeti érdekességek is helyet kaphatnak majd, Szántódpusztán viszont évek óta áll és az idényben megtekinthető a Pálóczi Horváth Ádám-em- lékkiállítás. A pusztát a XVIII. század végén bérelte Horváth, s érdekesség, hogy vendégként megfordult ott Kazinczy Ferenc is. Így jó alkalom kínálkozott arra, hogy a felvilágosodás korát könyvekben, fényképekben és egyéb dokumentumokban bemutassák. A pusztától több irányba mehetünk tovább, s bármelyiket választjuk is, mindig találunk irodalmi érdekességeket. Az egyik: Tihanyba átkelve már láthatjuk a visszhangdombon Borsos Miklós Echó című alkotását. Csak röviden kell az emlékezetben kutatni ahhoz, hogy eszünkbe jusson Csokonai Vitéz Mihály versének címe: A tihanyi echóhoz. Vitéz Mihály 1796 nyarán Balatonfü- reden meglátogatta. Pálóczi Horváth Ádámot. Füred akkor még nevezetes volt irodalmi szempontból is, hiszen öt évvel korábban költőverseny is volt ott (Pécze- li József, Horváth Ádám, Somssich Lázár részvételével). Füreden nevezetesebb persze az a társaság, amelyik Kisfaludy Sándor irányításával sokat tett azért, hogy 1831 nyarán ott színház nyíljék. Az irodalom és színészet így egybekapcsolódott. Ez ma az emlékhelyekben is látszik, hiszen egyformán látogatott hely a Jókai-villa és Blaha Lujza háza. Megfordult ott többször Vörösmarty Mihály is (A füredi szívhalászat címmel elbeszélést is írt ottani élményeiről). A város neve mégis inkább Jókai Mór ott töltött nyarai által vált fogalommá a múlt század második felének irodalmában. Eötvös Károly ugyan azt jegyezte meg róla, hogy elsősorban a téli Balatonról rajzolt képet szívesen, arról a tóról, amelyiket nem is látott. (Ti, betegsége miatt az orvosok megtiltották neki, hogy télen a befagyott parton járjon.) Emlékmúzeuma (a Honvéd utcában) annak bizonyítékait mutatja, hogy mily sok műve keletkezett füredi tartózkodása idején. A balatonfüredi parti sétány több szempontból is érdekes. Széchenyi István, Kisfaludy Sándor, Körösi Csorna Sándor, Rabindranath Tagore szobrai láthatók rajta. A Rabindranath Tagore sétány nevezetességei azok az emlékfák, amelyeket tudósok, politikusok, költők ültettek. Füreden időzhetnénk még, de ne feledjük, hogy Szán- tódpusztáról nemcsak Tihanyba, hanem Balatonszárszóra is vezethet az út. E település neve 1937. december 3.- óta különösen ismert a magyar irodalomtörténetben. Tudjuk, hogy dr. Bak Róbert tanácsára hívták nővérei a költőt Szárszóra, hátha a Siesta szanatórium kezelését követően a vidéki levegő és nyugalom használ neki. „Hiába kísértette meg a lehetetlent” — írta kezelőorvosának József Attila utolsó levelében. Ezt a mondatot többen úgy értelmezik, mint az öngyilkosság világos bizonyítékát. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy a korabeli szemtanúk — amint Fodor András megírta — nem úgy nézték a sorompónál álló fiatalembert, mint aki el akarja dobni az életét. A szárszói emlékmúzeum anyaga csak a tényekre épít. S ekként a megtekinthető anyagban az utolsó stáció szerepel a legtöbb dokumentummal. Ha már Balatonszárszón vagyunk, akkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy 1943 augusztusában ott több száz diák, munkás, értelmiségi, író, történész gyűlt össze, hogy eszmét cseréljen a magyarság jövőjéről. A találkozók után negyven évvel emléktáblát avattak, emlékezésül azokra, akik a magyar történelem és nép ismeretére figyelmeztettek. Szárszóról a déli parton Szemesre, Boglárlellére, Fonyódra vezet tovább az út. S bár nem mindenhol jelöli még emléktábla, de a települések nevét irodalmi szempontból Szabó Lőrinc neve kapcsolja össze. Olyannyira, hogy az általa kezdeményezett írói találkozások sorozatát folytatják a boglárlellei- ek a múzsák testvériségének bizonyításával. S valami hasonló éledt újjá a Fonyódi Helikonokban. Az ott megjelenő írók, költők ugyanis azt igyekeznek bizonyítani, hogy a művészet végül is egységet alkot — legfeljebb az eszközök miatt szükséges a megkülönböztetés. A Balaton olyan gazdag — mondta Egry József —, hogy minden alkotó tud róla érdekeset és érvényeset mondani. Az ő festészete és irodalmi barátságai már átvezetnek Badacsonyba, ahol a Tatay Sándorék által vezetett Rodostó menedékházban történt meg 1947 májusában az első találkozója a dunántúli íróknak. Enélkül is volt irodalmi nevezetessége Badacsonynak: a Szegedy Ró- za-ház. Kiállítása a reformkortól napjainkig tekinti át a balatoni költészetet. Innen a Művészeti Alap szigligeti alkotóházát és az Eötvös Károly által leírt várromot elhagyva hamar Keszthelyre jutunk, ahol a Helikoni Kastélymúzeum kínál irodalmi emlékeket. Emellett a Goldmark Károly Művelődési Központ emléktábla-galériáját érdemes felkeresni (Kossuth utca). Az út még folytatódhatna Hévízre, délen Zichy Mihály szülőfalujába, Zalába. Az emlékhelyek mindenütt azt bizonyítják, minden alkotó csak úgy mondott érvényeset a tóról, ha mélyen ismerte világát. Laczkó András József Attila szobra Szárszón Pálóczi Horváth Ádám emlékháza (Jávori Béla felvételei — KS) Fotó: Pénzes Ferenc
