Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-11 / 188. szám

1986. augusztus 11., hétfő o IgHilUUM Levél a megsértettél Mégegyszer a békési Viharsarokrél Lapunk július 16-i számá­ban Kihívás — a kibontako­zás jelei Békésen címmel ter­jedelmes írás jelent meg a Viharsarok Termelőszövet­kezetben történtekről. A cikkben több helyi vezető ál­tal elmarasztalt Kugyelka János, volt elnökhelyettes — önmaga védelmében — az alábbi levelet küldte szer­kesztőségünkbe: A cikkben a szövetkezet párttitkára és jelenlegi el­nöke egyoldalúan ismerteti a tsz-ben történteket. Minden konkrét bizonyíték nélkül, és több hónappal az események után igyekeznek erkölcsileg és szakmailag lejáratni. Azt állítják, hogy mi, né­hány an hatalmi vágytól fűt­ve, magunkhoz akartuk ra­gadni a hatalmat. A közgyű­lésen — állítólag — minden­nek elmondtam, lehordtám, mocskoltam a volt elnököt. Miután pedig nem nyertünk, azért mentünk el, hogy ne­héz helyzetbe hozzuk a szö­vetkezetei, ami meglepte őket. Végezetül pedig: vala­mennyiünk helyére politikai­lag képzettebb, szakmailag felkészültebb embert állítot­tak. Ezzel szemben hogy néz­nek ki a tények? Ha a párt­titkárunk nem is, a felügye­leti szervek időben észrevet­ték, hogy a szövetkezet veze­tésében komoly feszültségek alakultak ki az 1984-es és 1985-ös évben. Ezért az idei elnökválasztás előtt a városi pártbizottság és a Teszöv képviselői kijöttek és egyen­ként meghallgattak bennün­ket az elnök munkájával és magatartásával kapcsolat­ban. A véleményekből az akkori elnökkel szembeni bizalom megingását érzékel­hették, ezért helyesnek tar­tották a kettős jelölést, amit Egy szép rege, tündérmese majdnem valóra vált. Hogy mi­ként? Valahol a Balaton mentén, Fonyódon kezdő­dött. Ott élt Molnár István a családjával. A takaros kis ven­déglő tulajdonosának volt egy Andrea nevű kislánya. Gyönyörű kislány volt. Nagy, mindig csillogó szemére min­denki felfigyelt. így kapta a Csilla becenevet is. Csilla sokat nézegette ma­gát tükörben, s arról álmo­dozott, hogy egyszer ő lesz a legszebb az országban. Ez az álma nemsokára meg is valósult. Mindössze 16 éve­sen az első szépségválasztá­son, amelyet Magyarorszá­gon tartottak, a tökéletes testalkatú, 1,78 méter magas Molnár Andrea Csilla lett Magyarország szépe. Most már megvalósulni látszott az az álma is, hogy neves fotómodell lesz belőle. Elkezdte járni a világot. Ek­kor találkozott először a her­ceggel. A nyugatnémet ZDF . televízió adásában, amelyet 16 millió néző látott, And­rea szürke lovakkal vontatott fehér hintón, álomszép zöld ruhában jelent meg a közön­ség előtt, kíséretében a her­ceg; Frederick von Anhalt, a 41 éves, dúsgazdag, Rolls- Royce kocsival „furikázó” mágnás, A már nem éppen fiatal hercegi méltóság még azon az éjszakán felkereste a ma­gyar szépségét és szerelmet egyébként Cz. Veres Sándor, a jelenlegi elnök is támoga­tott. Mi megkerestük és kér­tük Cz. Veres Sándort, hogy vállalja el az elnökjelöltsé­get. Ezt azonban ő — sze­mélyes problémákra hivat­kozva — nem vállalta. Az irányító szervek ezután en­gem kérdeztek meg arról, hogy vállalnám-e a jelöltsé­get. Ilyen előzmények után nem tudom, lehet-e itt ön­jelöltségről beszélni? A köz­gyűlést előkészítő tanácsko­zások elég feszült légkörben zajlottak le, s ezeken, nem vitatom, én is követtem el hibát. Ezt a megyei tanács mezőgazdasági osztályának az eseményeket értékelő tag­ja etikai hibának minősítette és igaza volt. A közgyűlésre a szövetke­zeti testületek részletesen ki­dolgozott forgatókönyvet hagytak jóvá. Eszerint én közvetlenül a másfél órás el­nöki beszámoló után 10 per­ces hozzászólásra kaptam le­hetőséget. A közgyűlésen azonban közölték velem, hogy csak a szavazás után szólhatok. Vagyis a válasz­tás után. A tagság is felmér­te az ebben rejlő igazságta­lanságot, és nyílt szavazás­sal szót adtak még választás előtt. Ebben a beszédben — az újságcikkben leírtakkal el­lentétben — nem bántottam az akkori elnököt. Csak a szövetkezet múltjáról és az elképzeléseimről beszéltem. Az elnökválasztáson aztán hiába kaptam lényegesen több szavazatot az addigi el­nöknél, ez néhány százalék­kal elmaradt a kétharmados többségtől. A tagság közel kétharmadát szűk csoportnak nevezni, vagy azt állítani, hogy ennyi embert képesek voltunk minden alap nélkül vallott neki: „A világon mindent kívánhatsz tőlem, mindent megteszek érted, el foglak venni feleségül, her­cegnő lesz belőled...” Ekkor kezdődött valójában a tündérmese, ahogyan csak a filmekben látni. Az idén februárban Andreát második udvarhölggyé választották az Európa szépe választáson. Budapesten már várta a „Prince of Germany”, aho­gyan az egyébként polgári származású, egykoron örök­be fogadott fiúból „avan­zsált” Frederick magát nagy­képűen nevezni szokta. Az­után még szebb, csodálato­sabb lett az élet; randevú Bécsben a herceggel, kocsi­kázás nyitott Mercedes Cab- riol 350-es sportautón, s mindez egy sokat ígérő pá­lyafutás reményében. A her­ceg ugyanis megígérte: „Sztárt csinálok belőled, együtt megyünk Amerikába, s ott fogsz igazán érvénye­sülni!” Kezdődnek a gondok Az életnek azonban van­nak hétköznapjai is. A ma-* gyár szépségkirálynő számá­ra egyre több „zavaró kö­rülmény” jelentkezett. Az is­kolában egyre többször ka­pott rossz jegyet, s egy rá­dióinterjúban azt nyilatkoz­ta, hogy senki sem hagyja békében tanulni, élni... Andrea egyik napról a másikra egyedül maradt. A herceg Hollywoodban a bot­befolyásolni, ez megítélé­sünk szerint a tények elfer­dítése, a tsz-tagság lebecsü­lése és megsértése. A második fordulóban az illetékes felügyeleti szervek képviselői közölték velem, hogy az előzőekben már ál­talam is beismert etikai hi­ba miatt — és mert Cz. Ve­res Sándor vállalja az elnök­jelöltséget — a második for­dulóban egyedül őt támo­gatják. Ezért a második köz­gyűlést előkészítő fórumon bejelentettem, hogy semmi­képpen nem kívánok indulni a második fordulóban. Egy­idejűleg mind én, mind a cikkben említett vezetőtársa­im minden gyűlésen elmond­tuk, hogy a kialakult hely­zetre való tekintettel nem kí­vánunk a szövetkezetben maradni. Ennek okairól ak­kor nem beszéltünk, de a vezetés velünk szemben al­kalmazott intézkedései és megnyilvánulásai valószínű­sítették, hogy igazi alkotó légkörre, jó munkakapcsola­tokra nem lehet számítani. Távozási szándékunk beje­lentését akkor zsarolásnak nevezte a szövetkezet párttit­kára, most viszont azt állít­ja, meglepte őket, nem szá­mítottak rá és csak azért csi­náltuk, hogy nehéz helyzetbe hozzuk a szövetkezetét. — Helyünkre — távozá­sunk után — valóban szak­embereket állítottak. Ám aki a legrégebben került a tsz- be, az is csak két hónapja van ott. Mi, akik távoztunk heten, nyolc diplomát vit­tünk magunkkal, és a szö­vetkezetben eltöltött együt­tes munkaidőnk meghaladja a 60 évet. Ennek ismeretében, úgy gondoljuk, korai és enyhén szólva túlzás a bennünket le­rányairól ismert Gábor Zsa- zsa filmdivával szórakozott a milliomosok fogadásain. S ami még rosszabb: Andrea apja rájött lányának a her­ceggel való szerelmi kapcso­latára. Andrea egyik iskola­társa, aki a szépség forró szerelmesleveleit fordította, melyeket a hercegnek írt, a következőket mondta: „And­rea apja magán kívül volt, amikor tudomására jutott a dolog. Különösen akkor, ami­kor értesült arról is, hogy a herceg egyidős vele, tehát 41 éves. Az a tudat, hogy egy ilyen idős ember karjaiban volt a lánya, egyenesen ön­kívületbe kergette a fonyódi vendéglőst.” Mindennaposak voltak a veszekedések, a legszebb ma­gyar lány bizony gyakran kapott verést is. Mindez mély lelki válságba sodorta a 17 éves lányt. S még valami: nem utazhatott a világszépe­választásra az Egyesült Ál­lamokba. Ez teljesen kétség­be ejtette Andreát. Június elején altatótablet­tákkal próbált véget vetni az életének. Megmentették. A második alkalommal, most július elején kígyómérget ivott, amelyet egy egyiptomi útijáról hozott magával. Szü­lei egy reggel az ágyban hol­tan találták a gyönyörűszép, s egyetlen leányukat... Frederick von Anhalt vi­gasztalanul, látszólag össze­történ nyilatkozott a Quick magazinnak: „Őrülten sze­relmes voltam belé!...” Szomorú vége ez egy cso­dálatosan kezdődött tündér­mesének. .. becsülő összehasonlítás: „Az eltávozottaknál politikailag képzettebb, szakmailag fel­készültebb embereket állít­hattunk munkába." A Békési Viharsarok Tsz- ben a leírtaknál több dolog történt. De úgy gondolom, elég volt ennyit is elmonda­ni ahhoz, hogy bizonyítsam: milyen nehéz dolguk van és mennyi megaláztatásban ré­szesülnek azok, akik vállal­ják, hogy kritikát mondanak. Még akkor is így van ez, ha — mint esetünkben is — sen­ki nem vitatja, hogy ez jo­gos kritika volt. Hiszen a régi elnöktől a tagság elfor­dult és a szövetkezet jelen­legi vezetői is úgy nyilatkoz­tak a cikkben, hogy bizony támadható volt. A történtek ellenére is ne­künk, akik távoztunk a szö­vetkezetből, az a vélemé­nyünk, hogy az a vezetés, amelyik ezt' a szövetkezetei irányítja, sok munkát végez és nagy felelősséget vállal magára. A szövetkezet tagsá­gának őszintén kívánjuk, hogy érjenek él komolyabb eredményeket, mint amit ve­lünk sikerült az elmúlt évek­ben. De meggyőződésünk, hogy ehhez az kell, hogy a szövetkezet vezetése a mai problémák megoldásával foglalkozzon, ne pedig — még a sajtót is félrevezetve — mai gondjai múltbeli ere­detének bizonygatására for­dítsa energiáját. ♦ Ügy tűnik, ahelyett, hogy csillapodna, erősödik a Béké­si Viharsarok Termelőszö­vetkezet körüli vihar. Most megszólalt a vihart- kavaró (legalábbis a helyi vezetők szerint vihart kavaró), volt békési szakemberek nevében Kugyelka János is. Sorait olvasva — és összevetve a július 16-i cikkünkben meg­jelent nyilatkozatokkal — háborog az ember igazságér­zete. Csakhogy ismerve a bé­kési szövetkezetben történ­Másfél évvel ezelőtt egy budai társasházba két em­ber próbált behatolni. Igye­kezetükre kellemetlen elekt­romos hang válaszolt a la­kásból. Az utcán megállt a forgalom, az emberek a zaj eredetét fürkészték, s a szomszédok némelyike egy­ből ott termett a vijjogó aj­tónál. Egyikőjük jelentétét két farkaskutya súlyosbítot­ta. Az ajtófeszegetők meg sem kísérelték a menekülést. Igaz, ez egyébként sem volt szándékukban, hiszen — a televízió Ablak című mű­sorának buzdítására — arra voltak kíváncsiak, mennyire közömbösek az emberek, ha meghallják a lakásriasztó hangját. A közömbösség bi­zonyítása ezúttal — de jó ezt leírni (!) — kudarcba fulladt. °gy tűnik, erre a hangra ösztönösen cseleked­ni kell. Ha a dolog másik oldalát vizsgáljuk, akkor még in­kább elgondolkodtató ta­pasztalatokat gyűjthetünk. Ugyanis •sok üzem és család nem sokat aggódik értékei­nek megóvása miatt. Sokan úgy vélik, a vagyonvédelmi berendezések mindenképp pénzbe kerülnek, ami biztos kiadás, míg a betörő egy­általán nem biztos, hogy nem a szomszédhoz látogat be. (Ha meg hozzánk jön, májd fizet a biztosító!) így aztán Magyarországon a rendőri szervek munkáját gyakran cseppet sem köny- nyíti meg a vagyonvédelmi szemlélet. Az előbbiekről a Gyulai Pannónia Áfész Munkácsy Ipari Szolgáltató Szakcso­portjának elnökével, Bencsik Pállal és ágazatvezetőjével, Balogh Lajossal beszélget­tünk. A szakcsoport gyártja a hazai riasztóberendezése­ket. Hosszú és reklámízű fo­gás volna felsorolni hány fé­tek kapcsán széles Wfrben terjengő, egymásnak ellent­mondó véleményeket, nehéz igazságot szolgáltatni. S szer­kesztőségünk nem is kíván vállalkozni a döntőbíró sze­repére, annak ellenére sem, hogy alaposan megismertük mindkét fél, továbbá a fel­ügyeleti szerv és a testületi­leg illetékes pártbizottság vé­leményét. Legfőképpen azért tartózkodunk az egyértelmű állásfoglalástól, mert úgy érezzük, ez a termelőszövet­kezeti tagság és az illetékes pártszervezet, vagyis a bé­késiek dolga. De az ügy ta­nulságai — úgy véljük — már nemcsak a békésiekre tartoznak. Elgondolkodtató lapunk munkatársának az a fajta félretájékoztatása, ami a jú­lius 16-i cikkből kiderül. Sajnos, nem először találko­zunk azzal, hogy nyilatkozók egyoldalúan, a maguk érde­kei szerint kezelnek és pró­bálnak beállítani dolgokat. Az említett szövegből pél­dául az derül ki, hogy a szövetkezetben egy szűk cso­port pusztán hatalmi vágytól fűtve magához akarta ragad­ni a hatalmat. Arról alig esik szó, hogy ennek a bi­zonyos csoportnak oka volt a felháborodásra, s csak ott hibázott, hogy nem tartotta meg a társadalmilag és a szövetkezeti demokrácia ál­tal elfogadott etikai normá­kat. S ha már az etikai normá­nál tartunk, nem szükségte­len megjegyezni, hogy vélt dolgok tényként kezelése sem valami fair dolog. Mint ahogy jelen esetben is más dolog sejteni azt, hogy hata­lomra törtek egyesek és megint más dolog felelősség­gel állítani. Másik fontos tanulsága az ügynek, hogy a harag rossz tanácsadó. Soha sem szült jó vért, ha az embert indu­latai vezérlik. Ilyenkor — mint jelen esetben is — könnyen elfeledkezik saját hibáiról, és a közösségi ér­dekek helyett is egyre gyak­rabban személyeket és ki­hívó indulatokat lát maga előtt. Továbbhaladni csak a jövőbe tekintve lehet, a múlt lezárásával és nagy­vonalú kezelésével. A sebek nyalogatása helyett a sebek gyógyításával. Ezért sem értjük, mire jó az új emberek kiválóságának és szakmai tehetségének bi- zonygatása. óhatatlanul azt sugallva, hogy az elmentek gyengébb képességűek vol­tak. Másfelől talán felesleges a diplomák számára és a szövetkezetnél töltött eszten­dőkre hivatkozni. Bízzuk az értékítéletet az időre! Az majd mindent eldönt és — legalábbis a tehetség ügyé­ben, — igazságot fog szolgál­tatni. Végezetül az ügy legszem­betűnőbb tanulsága, hogy még ma sincs tanulsága. Vagyis négy hónap alatt nem jutott idő a történtek helyi elemzésére és a kellő következtetések levonására. Márpedig lenne mit okulni az esetből másoknak is, nem­csak a békésieknek. Hisz ami ott történt, az sajnos nem egyedi eset. A demok­rácia új, nyitottabb formái­nak alkalmazása gyakran vezet hasonló feszültségek­hez. S bár fájdalmas elis­merni, de tény, hogy sok he­lyen nincs tapasztalat arra, hogy a hibázó vezetőkkel szemben feltörő kritikát hogy kezeljék, másfelől . a szubjektív, nem egyszer ha­talomra törő, szervezkedő erőkkel szemben hogyan lép­jenek fel. Ezért van aztán, hogy sokszor egybemossák a kettőt, s olyanok is szenved­nek fájdalmas vereséget, vi­selnek el pofonokat, akik ta­lán meg sem érdemlik. Régi igazság: a demokrá­ciáról nem elég beszélni, ha­nem meg is kell tanulni al­kalmazni. De érdemes, mert akkor mind kevesebb helyen fordul elő a békésihez ha­sonló eset. Vagyonvédelmi berendezések Békésben gyártják — itt fogy a legkevesebb lét, pedig ezúttal az irigyen reklámot sem érzem felesle­gesnek, hiszen ezekkel a be­rendezésekkel nemcsak a bűnözők távoltartása és tet­tenérése, de a tűzesetek le­hető legkorábbi jelzése is megoldható. A szövetkezet hét éve foglalkozik vagyon­védelmi eszközökkel. Ehhez a munkához rendkívül ma­gas szaktudású dolgozók szükségesek. Az új készülé­keket egy öt tagú kollektíva tervezi. Nevükhöz jó néhány szabadalom fűződik, s jelen­leg is több találmányuk sza­badalmaztatása folyik. Az idén tavasszal Békés­csabán és Orosházán egy vagyonvédelmi kiállításon sokan megismerkedhettek termékeikkel. Ennek ellenére a szakcsoport Békésben a legkevésbé „próféta”. Jel­lemző történet amit az el­nök mond, hogy egy Békés megyében sok kárt okozó bűnözőt Szegeden egy áru­házi betörésen értek tetten, mert ott pont az ő készülé­kük jelzett. Békésben zavar­talanabbá tehette dolgát, hiszen nem találkozott ha­sonlóval. Az említett kiállítás nyo­mán viszont nőtt az érdek­lődés, a Békés Megyei Uni- vezál Kereskedelmi Vállalat például felkérte a szakcso­portot, vizsgálják felül a vál-' lalat vagyonbiztonsági be­rendezéseit. S a viszonylag kisebb Békés megyei jelenlé­tet az is igazolja, hogy sző­kébb hazánkban az országos átlagnál — szerencsére — kevesebb a betörés. Hogy jól értsem a beren­dezések elvét, Bencsik Pál elmondja, hogyan „dolgoz­nak” a bűnözők. (Ezúttal, kérem, tekintsenek el érzék­letes leírásától!) De annyi mindenképp közölhető — hi­szen ezt a legprimitívebb bűnöző is tudja —, hogy munkaidőben vagy hétvégén néha teljes emeletek üresek a lakótelepi házakban, s ilyenkor még azt is megen­gedheti magának a betörő, hogy berúgja az ajtót. A műveletnek egy-két emelet­tel lejjebb nincs nagyobb hangja, mint ha a huzat becsapta volna az ajtót. A riasztó hangja viszont több emelettel arrébb, sőt, még a másik lépcsőházban is elvi­selhetetlen. A bűnöző ilyen­kor gyorsan menekülésre fogja a dolgot. — Jobb lenne (bár nyilván költségesebb is), ha ilyenkor a földszinti bejárati ajtó automatikusan bezárulna — vetettem fel. — Kaptunk olyan megbí­zást a Belügyminisztérium­tól, amely ilyen berendezés megtervezésére szól. Már dolgozunk ezen — válaszolta Bencsik Pál. A berendezések árain azonban már így is gyakor­ta fennakad a vagyonvédel­mi szándék. Ennek eseten­kénti költségeit ' józanul szembesíteni kell a védett értékekkel. Emellett egy la­kótelepi lakásnak elég a be­járati ajtaját megvédeni. A berendezés idegen kulcsra, s a legcsekélyebb feszítő erőre azonnal reagál. Egy magán­háznak elég azt a helyiségét megvédeni, ahol a legna­gyobb értékek rejtőznek. Ilyenkor egy detektor figye­li a védett tér infravörös sugárzását. Amennyiben a térbe behatol, az említett sugárzás megváltozik, s a készülék ezt jelzi. • Az elmúlt években a va­gyonvédelmi berendezések iránt az igény egyre élénkül, de alighanem legtöbbünk csak fájó tapasztalatok után teszi le a voksot a „vijjo­gok” mellett. (ungár) A tündérmesének vége... Csilla pofonokat is kapott

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents