Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-29 / 203. szám

NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 29., péntek flz Országos Anyag- és ürhivatal közleménye egyes energiahordozók termelői árának változtatásáról Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 60. születés­napja alkalmából, érdemes és eredményes munkássága elismeréseként a Munka Ér­demrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta dr. Sebestyén Józsefnek, a Kis­iparosok Szövetkezete Or­szágos Szervezete Békés me­gyei titkárának. A kitünte­tést tegnap délben adta át Szilkovács Ernő, a Kisosz országos elnöke. Bevonulási ünnepségek A Magyar Néphadsereg éves kiképzési tervének megfelelően az elmúlt két napon rendezték meg az újoncok, közöttük azoknak a fiataloknak a bevonultatá- sát, akik egyéves sorkatonai szolgálatukat követően jövő ősszel kezdik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. A kiegészítő parancsnok­ságok és a néphadsereg kü­lönböző alakulatainak kép­viselői a fővárosi és vidéki bevonulási helyeken ünne­pélyes külsőségek között fo­gadták a bevonulókat, akik­től — a szülők és hozzátar­tozók jelenlétében — a te­rületi párt- és állami szer­vek, valamint a társadalmi és tömegszervezetek vezetői is elköszöntek, eredményes katonai szolgálatot, becsüle­tes helytállást kívánva ál­lampolgári kötelezettségük teljesítéséhez. A Honvédelmi Minisztéri­um illetékesei elmondták, hogy a bevonult fiatalok megérkeztek alakulataikhoz, ahol rendben, fegyelmezet­ten elhelyezkedtek, megkap­ták felszerelésüket. Az Országos Anyag- és Árhivatal közleményt adott ki egyes energiahordozók termelői árának változtatá­sáról. Ebben rámutat, hogy hazánkban 1986. május 1-i hatállyal csökkentek a kő­olaj és egyes kőolajfeldolgo­zási termékek termelői árai 11-től 26 százalékig terjedő mértékben. A világpiacon bekövetkezett újabb árcsök­kenésekhez igazodva szep­tember 1-től ebben a ter­mékkörben — árképzési el­veinket változatlanul alkal­mazva — újabb termelői ár- leszállításra kerül sor. Egyidejűleg szükségessé válik a szén, a tűzifa és a villamosenergia termelői árának — a fogyasztói ár változatlan hagyása mellet­ti — emelése. Egyes energiahordozók ter­melői árának ismételt le­szállításával árképzési elve­inket következetesen alkal­mazzuk, de ugyanakkor iga­zodunk a magyar gazdaság sajátosságaihoz is. Fentieknek megfelelően az egyes kőolajfeldolgozási termékek termelői árai szep­tember 1-i hatállyal a kö­vetkezőképpen alakulnak: Az ipari felhasználású fű­tőolaj és a gudron termelői ára 25,9 százalékkal, az RT petróleumé (kerozin) 25 szá­zalékkal, a vegyipari benzi­né 16,8 százalékkal, a vegyi­pari földgázé pedig 7,0 szá­zalékkal csökken. A szóban forgó termékek lakossági (kereskedelmi) forgalomba nem kerülnek. A felsorolt termékek ha­tósági termelői árának csök­kentésével egyidejűleg a kőolajipar átlagosan 19 szá­zalékkal csökkenti egyéb, szabad árformába tartozó termékeinek termelői árát is (pl. bitumen, ipar> olajok, gépzsírok, stb). Ezek közül a bitumen és más, kisebb je­lentőségű termékek fogyasz­tói ára is csökken. A széle­sebb körben felhasznált bi­tumen fogyasztói ára 32 szá­zalékkal mérséklődik. A kőolajtermékek termelői árának csökkentésével egy­idejűleg emelkedik a szén­termékek termelői ára. Át­lagosan 18 százalékkal emel­kedik az energetikai szenek termelői ára. míg a kokszol­ható szeneké nem változik. A termelői áremelkedést a hazai energiabázis biztosítá­sához szükséges ráfordítások növekedése és a termelés jö­vedelmezőségének fokozása indokolja. Az intézkedés ha­tékonyan befolyásolja a ter­melés szerkezetének szüksé­ges változtatását, valamint a hazai széntermelés természe­ti adottságainak megfelelő, reális költségviszonyok elis­merését. A szénárak emelésével egyidejűleg — a fűtőérték­kel arányosan — 20,8 száza­lékkal emelkedik a tűzifa termelői ára is. A mező- és erdőgazdasági hulladék és melléktermék-tömörítvé- nyek (az úgynevezett biobri- Icettek) termelői ára — szin­tén a fogyasztói ár változat­lan tartása mellett — 18 százalékkal emelkedik. A termelői ár emelése a kü­lönböző hulladékok tüzelési célra való feldolgozásának jövedelmezőségét és ezzel fokozott mértékű hasznosí­tását kívánja elősegíteni. Az állami költségvetés a termelői áremelést a fo­gyasztói árkiegészítés növe­lésével kiegyenlíti, ezért sem a szén, sem a tűzifa, sem a biobrikett fogyasztói ára nem változik. A villamosenergia terme­lői ára kisebb mértékben változik, átlagosan 3,5 szá­zalékkal emelkedik. A hőenergia termelői ára a szénbázisú erőművekből való szolgáltatás esetén emelkedik, a szénhidrogén bázisú erőműveknél való szolgáltatásnál pedig csök­ken olymódon, hogy a hő­energia átlagára nem válto­zik. Az energiahordozók ár­változásához kapcsolódva ke­rül sor a műanyagipar alap­anyagának, a vegyipari ben­zinből előállított etilén ter­melői árának 11 százalékos leszállítására. A közeljövőben sor kerül a vízkészlet-használati díj, valamint az árufuvarozási díjak emelésére is. A nagy- fogyasztók által fizetett, 1970 óta változatlan vízkész­let-használati díj emelését a vízkészletekkel való takaré­kosabb gazdálkodás szüksé­gessége indokolja. Az árufu­varozási díjak emelése a szállítási költségérzékenység fokozását, a racionális köz­lekedési munkamegosztást, a fuvarkapacitások jobb ki­használását célozzza és egy­ben ösztönzőleg hat a fuvar­piaci versenyfeltételek javí­tására. Vasúti rekonstrukciók Kukoricabemutató Csorváson Nagy lendülettel folynak a MÁV Budapesti Igazgató­sága területén a rekonstruk­ciós, fejlesztési munkálatok, melyek javarészét úgy vég­zik el,- hogy közben csak­nem zavartalan a vasúti közlekedés. Csárádi János, a budapes­ti igazgatóság vezetője az MTI munkatársának el­mondta: a MÁV közép- és hosszú távú fejlesztési ter­veiben kiemelt helyet ka­pott a budapesti igazgató­ság, ugyanis itt sűrűsödnek a vasútüzem gondjai. Itt épültek a legnagyobb és legforgalmasabb pályaudva­rok, ugyanakkor itt a leg­feszítőbb a munkaerőhiány. A fejlesztés elsődleges célja. Békés, Szegedi Kis István Gimnázium: augusztus 31-én, vasárnap 16.00 óra, mezőgazda­sági szakközépiskola és szak­munkásképző intézet: augusztus 31-én, vasárnap 16.00 óra. ipari szakközépiskola és szakmunkás- képző intézet: augusztus 31-én, vasárnap 15.00 óra. Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnázium: augusztus 31-én, vasárnap 17.00 óra, egészségügyi szakközépiskola: augusztus 31­én, vasárnap 16.00 óra, Kemény Gábor Szakközépiskola: augusz­tus 31-én, vasárnap 9.00 óra, Se­bes György Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola: augusztus 3l-én, vasárnap 16.00 óra, Tevan Andor Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkáskép­ző Iskola: augusztus 31-én, va­sárnap 16.00 óra, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola: augusztus 31­én, vasárnap 17.00 óra, 611-es Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola: szeptember 1-én, hétfőn 8.00 óra, 635-ös Szakmunkáskép­ző Iskola: augusztus 31-én. va­sárnap 16.00 óra, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás- képző iskola: augusztus 30-án, szombaton 8.30 óra, zeneművé­szeti szakközépiskola: augusztus 3l-én, vasárnap 16.00 óra. Sza­badkígyós, mezőgazdasági szak­munkásképző iskola: augusztus 30-án, szombaton 11.00 óra, Me- zőberény, Petőfi Sándor Gimná­zium: augusztus 30-án, szomba­ton 9.00 óra. Gyula, Erkel Ferenc Gimná­zium: augusztus 3l-én, vasárnap 17.00 óra, egészségügyi szakis­kola : augusztus 31-én, vasárnap 14.00 óra, Mohácsy Mátyás Ker­tészeti és Élelmiszeripari Szak­hogy könnyítsen a nehéz fi­zikai munkán, s egyben gyorsabbá, biztonságosabbá tegye az utasok szállítását, az áruk továbbítását. A ferencvárosi rendezőpá­lyaudvar rekonstrukciója ki­emelkedik a vasúti nagybe­ruházások közül. Az 1,7 mil­liárd forint értékű munka előkészítése még az elmúlt évben megkezdődött, s a tervek szerint a jövő év vé­gén kerül sor a korszerűsí­tett pályaudvar műszaki át­adására. Ez időszak alatt teljesen újjáépítik a rende­ző-pályaudvar vágányháló­zatát, s automatikus sebes­ségszabályozó elemeket sze­relnek fel. középiskola: augusztus 31-én, vasárnap 15.00 óra, Nicolae Bal- cescu Román Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium: augusztus 31-én, vasárnap 10.00 óra, 613-as Ipari Szakmunkás- képző és Szakközépiskola: au­gusztus 31-én, vasárnap 9.00 óra, kétegyházi szakmunkáskép­ző intézet: augusztus 31-én, va­sárnap 15.00 óra. Gyomaendrőd, Kiss Lajos Gimnázium és Szakközépiskola: augusztus 31-én, vasárnap 16.00 óra, mezőgazdasági szakmun­kásképző intézet: augusztus 31- én, vasárnap 14.00 óra, 611-es szakmunkásképző kihelyezett tagozata: szeptember 1-én, hét­főn 8.00 óra. Mezökovácsháza, Hunyadi Já­nos Gimnázium: augusztus 31- én, vasárnap 15.00 óra. Battonya, Mikes Kelemen Gimnázium: augusztus 31-én, vasárnap 14.30 óra. Mezőhegyes, szakmunkásképző intézet: augusztus 31-én, vasár­nap 9.00 óra. Orosháza, Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola: augusztus 3l-én, vasárnap 17.00 óra, Kossuth Lajos Mezőgazda- sági Szakközépiskola: augusz­tus 31-én, vasárnap 17.00 óra, 612-es szakmunkásképző Inté­zet: augusztus 31-én, vasárnap 16.30 óra. Szarvas, Vajda Péter Gimná­zium: augusztus 31-én, vasárnap 16.00 óra. Szeghalom, Péter András Gimnázium és Szakközépiskola: augusztus 31-én, vasárnap 15.00 óra. Csorváson, a művelődési házban, és a Lenin tsz kí­sérleti telepén tegnap, csü­törtökön kukoricatermesz- tésí tanácskozást és bemuta­tót rendezett a KITE. A környező megyékből meg­jelent mintegy 150 szakem­bert Mokcsai Pál, a házigaz­da Lenin tsz termelési fő­mérnöke köszöntötte. Ezt követően Philip Char- tier, a francia PAU szövet­kezet kutatómérnöke tartott diavetítéssel egybekötött, ér­dekes előadást. Többek kö­zött elmondotta: a fél évszá­zada alakult francia szövet­kezetben 1960 óta folytatnak kukoricanemesítést. Kezdet­ben a korai hibridek előállí­tásával foglalkoztak, de napjainkban már a közép­érésű és kései hibrideket is nemesítik. A világ számos kutatóintézetével, gyetemé- vel állnak kapcsolatban, s évente mintegy 4 ezer 800 hibridet állítanak elő, ame­lyeket szerte a világon tesz­telnek. Évről évre a vetőmagfor­galom 8 százalékát fordítják A felsőfokú oktatási in­tézmények nappali, esti és levelező tagozataira felvé­telt nem nyert pályázók kö­zül mintegy 5800-an nyúj­tottak be fellebbezést, átirá­nyítási kérelmet, panaszt. Az oktatásügy illetékesei 1250 esetben hoztak határo­zatot nappali, több mint ezer esetben esti és levelező tagozatra való felvételre, to­vábbá több mint 400-an nyertek el őf el vételt az 1987 —88-as tanévre. A Művelődési Minisztéri­umtól kapott tájékoztatás szerint mintegy 42 ezren je­lentkeztek a hazai felsőok­tatási intézmények nappali tagozataira: az egyetemeken és a főiskolákon átlagosan 2,52-szoros volt a túljelent­kezés. A korábbi évekhez hasonlóan igen magas volt kutatásra, a 15 mérnök és technikus mellett mintegy százan foglalkoznak az új fajták előállításával. Igény­be veszik a korszerű számí­tástechnika legfrissebb ered­ményeit, a statisztikai elem­zéseknél. Legfontosabb fel­adatuknak tartják a rezisz­tencianemesítést, a szálszi­lárdság fokozását. Bodnár Emil, a KITE ku­koricaágazat-vezetője a technológiai fejlesztés leg­újabb eredményeiről adott tájékoztatást. Szólt többek között a tápanyagellátás, a tőszám- és a hibridmegvá­lasztás néhány jelentős kér­déséről. Elmondotta, hogy a jövőben a KITE növelni kí­vánja a Fao 500-as számú, később érő kukoricák ará­nyát, mivel ezek nagyobb hozam elérésére képesek. Az előadások elhangzása után a részt vevő szakem­berek gyakorlati bemutatón vettek részt, ahol megismer­kedhettek a legújabb fajták­kal, a tápanyagkísérletek eredményeivel. V. L. azoknak a száma, akik tu­dományegyetemeken kíván­tak tanulni: átlagosan 2,7- szer többen jelentkeztek, mint amennyi felvehető. Az ELTE bölcsészettudományi karán például százon felül alakult ki a ponthatár. Itt a különböző szakok közül ki­ugróan magas volt a pszi­chológia, a francia, a német, valamint a magyar szakra felvételizők felkészültsége (104—106 pontot értek el). Tovább nőtt a tanár- és ta­nítóképző főiskolákra jelent­kezők száma. Ősztől egyébként a hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatain 16 700-an, az esti és a levelező tagoza­tokon csaknem tízezren kezdhetik meg az első évfo­lyamot. n tanévnyitó ünnepségek időpontja a középfokú tanintézetekben Döntöttek az egyetemi, főiskolai fellebbezésekről Mindig hűen, mindig elkötelezetten Akár civil, akár katona volt valaki, a nyugdíjba, il­letve nyugállományba vonu­lás, vagyis a mindennapi te­vékenység hirtelen abbaha­gyása lelkileg is megvisel­heti az embert. Ez a meg­változott helyzet különösen azokra hat erősebben, akik tudásuk legjavát adva dol­goztak szívvel és lélekkel, s alig jutott idejük a pihe­nésre. Fekete Ferenc alezredes 1931-ben született Csehszlo­vákiában, s négy testvérével együtt szegényparaszt csa­ládban nevelkedett. Az álta­lános iskolát és a két polgá­rit még a háború előtt ott végezte el, majd kereskedő­tanulóként dolgozott egy évet. — Mikor jöttek át Ma­gyarországra? — A nemzetközi szerződé­sek értelmében mint magyar állampolgárt 1947-ben szü­leimmel együtt áttelepítettek Vaskútra, Bács-Kiskun me­gyébe. A tanulást tovább folytattam és univerzális ke­reskedősegédként 1949-ben felszabadultam. Az ifjúsági mozgalommal közelebbről a Táncsics Mihály Iparitanuló Kollégiumban ismerkedtem meg. Az MDP-be 1951-ben léptem be. Nagyon örültem annak, hogy a budapesti vi­lágifjúsági találkozón én is részt vehettem. Előbb füg­getlenített városi DISZ-mun- katársként, majd később út­törőtitkárként Kalocsán te­vékenykedtem. — Hogyan került a Ma­gyar Néphadseregbe? — A párt hívó szavára. 1951. októberében bevonul­tam a Petőfi Politikai Tiszt- képző Iskolára, majd ennek elvégzése után alhadnagyi rendfokozattal politikai tiszt lettem. Különböző beosztá­sokban mint politikai mun­kás dolgoztam, s mindig va­lamilyen tisztséget töltöttem be a pártszervezetben. Az 1956-os ellenforradalom ide­jén a békéscsabai karhatal­mi zászlóaljhoz tartoztam. Katonai pályám során — a politikai kulturális képzésen kívül — elvégeztem a Zrí­nyi Miklós Katonai Akadé­Fekete Ferenc alezredes Fotó: Kovács Erzsébet miát, továbbá a pedagógiai szaktanfolyamot is. Számos helyőrségben szolgáltam, és a húszéves csapatszolgálat, a többirányú társadalmi mun­ka egészségemet megviselte, s ezért 1972-ben egy tanin­tézetbe kerültem. A felesé­gemmel 1954-ben kötött há­zasságból egy fiunk szüle­tett, aki már katonaviselt ember és tartalékos tiszt. Családi helyzetemre való te­kintettel tíz évvel ezelőtt ke­rültem ismét Békéscsabára, a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok­ságra, ahol katonai igazga­tási feladatokat láttam el. Munkám elismeréséül 9 ki­tüntetést kaptam. — Mit fog csinálni nyug­díjas korában? — Többféle hobbim van, és ezek közé tartozik a fotó, bélyeggyűjtés, horgászat és kedvelem az ügyességi sportágat. Bizonyára bőven jut majd idő ezekre nyugdí­jas koromban. A sok társa­dalmi funkcióból is szeret­nék leadni néhányat, de az emberi kapcsolataimat a jö­vőben is megtartom. Erőm- höz képest segíteni akarok a pártmunkában, a katonai pályára irányításban és ter­mészetesen szeretnék az ed­diginél többet együtt lenni a családommal. —y —n Tanácskozás a számitástechnikárél A Magyar Pedagógiai Tár­saság Békés Megyei Tagoza­ta tegnap tartotta a nyári szünetet követő első tanács­kozását Békéscsabán, az SZMT-székházban A társa­ság tagjait, és az érdeklődő­ket dr. Daróczi Erzsébet, a tagozat elnöke köszöntötte, majd Meszéna György, a Marx Károly Közgazdaság­tudományi Egyetem tan­székvezető tanára tartott előadást a számítástechnika, a programozott oktatás pe­dagógiai folyamatban ját­szott szerepéről. Az előadó foglalkozott a matematikaoktatás nemzet­közi és hazai gondjaival, az elmúlt évtized reformfolya­matában tapasztalható ered­ménytelenség okaival. E tu­dományág oktatásával azért foglalkozott behatóan, mert a számítástechnika oktatása, sőt. még az informatika sem képzelhető el egymás kap­csolódása nélkül. A számítástechnika alkal­mazási körének ismertetése után Meszéna György az oktatásban érvényes legfon­tosabb alapelvekre hívta fel a figyelmet. így elsődleges­nek ítélte a korszerű, szá­mítógépes gondolkodás ki- fejlesztését az iskolákban, valamint az algoritmikus szemlélet kialakítását. Ugyanakkor alapelvként szükséges az alkalmazás­orientáltságot is kezelni, még akkor is, ha a gyakor­latban ezzel van a legtöbb gond. A ma megvalósítható fel­adatai között említette, hogy a különböző szakmai tár­gyak oktatásában már arra kellene nevelni az ifjúságot, hogy a számítógépes megol­dásokat — mint közös nyel­vet — alkalmazzák a gya­korlatban. A szakmai rendezvény másik előadója, dr. Szebenyi Péter kandidátus, az OPI Továbbképzési, Tanácsadó és Pályaválasztási Központ vezetője a szaktanácsadás (korábbi nevén szakfelügye­let) szerepét vizsgálta az in­novációs folyamatban. A szakfelügyeleti munka rö­vid történeti áttekintése után a megújuló szaktanács- adó tevékenység funkcióit vizsgálta meg az előadó. Ele­mezte a fejlesztő, szogáltató funkció lényegét, a helyi nevelési rendszeren belül végzendő vizsgálatok tartal­mát, a továbbképzési fel­adatokat, amely a szakmai színvonal emelésére kell irányuljon. Megállapította, hogy a szaktanácsadók (szakfelügyelők) legfonto­sabb feladata most az inno­vációs folyamatban; szer­vezni — a helyi nevelési rendszerek sajátosságait fi­gyelembe vevő — vizsgálato­kat, a tapasztalatokat érté­kelni, és az eredményeket terjeszteni. A pedagógusok személyre szóló segítése a távolabbi jövőben elsősor­ban a munkaközösség-veze­tőkre hárul. Végezetül arra hívta fel a jelenlevők figyelmét az elő­adó, hogy mindaz a változás, amely előtt az oktatásirányí­tás és az intézmények áll­nak, csak akkor lesz ered­ményes, ha a tanulóifjúsá­got szolgálja, s ha feltétel­ként nemcsak deklaráció­ban, de a gyakorlatban is megindul az iskolai demok­ratizálódás folyamata. B. S. E.

Next

/
Thumbnails
Contents