Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-29 / 203. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1986. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK Ara: 1,80 forint XLI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM Ezer fiatal részvételével Megnyílt az I. agrárifjúsági fesztivál Békéscsabán A KISZ XI. kongresszusa az ifjúsági szövetség kerete­in belül működő tömeges, az eddigieknél sokszínűbb agrárifjúsági mozgalom ki- szélesítéséről, a falusi ifjú­sági alapok létrehozásáról, a bioprogramhoz való ifjúsági kapcsolódás szükségességé­ről, a bioklubok létrehozá­sáról, a fiataloknak szóló új vállalkozási formák kiala­kulásról, a „Vándorbot” el­nevezésű ifjúsági szakmai tapasztalatcsere-rendszer működtetéséről, és számos más kezdeményezésről dön­tött, amelyek egyaránt azt a célt szolgálják, hogy az élelmiszergazdaságban tevé­kenykedő fiatalok az eddi­gieknél eredményesebb munkát végezzenek. Ugyan­ezt az alapvető célt hivatott segíteni az I. agrárifjúsági fesztivál is, amelyet augusz­tus 29—31. között megyénk­ben tartanak meg. A feszti­vál megnyitó ünnepsége teg­nap este 7 órakor Békéscsa­bán, az István király téren volt. A rendező szervek — a KISZ Központi Bizottsága és a KISZ Békés Megyei Bi­zottsága —, illetve a feszti­vál szervező bizottsága ne­vében Szabó Béla, a KISZ Békés Megyei Bizottságának első titkára, a szervező bi­zottság elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Meleg szere­tettel köszöntötte a Békés megyébe érkezett delegáci­ók tagjait, a párt-, állami és társadalmi szervek képvise­lőit, köztük dr. Dénes La­jost, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium miniszterhelyettesét, Szabó Miklóst, az MSZMP Békés Megyei Bizottságának első titkárát, dr. Szerdahelyi Pétert, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettesét, majd a következőket mondta: — Őszinte öröm és meg­tiszteltetés számunkra, hogy a fesztivál megrendezésének jogát a KISZ Központi Bi­zottsága megyénknek adta. Különös jelentősége van an­nak a ténynek, hogy a ki­bontakozóban levő agrárif­júsági mozgalom képviselői * első ízben egy olyan megyé­ben találkoznak, amely gaz­dag agrárszocialista múlttal, hagyományosan magas szín­vonalú mezőgazdasággal és élelmiszeriparral rendelke­zik. A közelmúltban megtartott KISZ-kongresszus a mozga­lom egyik központi felada­tául szabta a fiatalok réte­gek szerinti szervezését és mozgósítását. Ügy gondoljuk, hogy ez a fesztivál is megfe­lelő keretet biztosít ennek a sajátos rétegpolitikai jelleg­nek a kifejezésére. A három nap programjának össze­állításakor arra törekedtünk, hogy nyíljon lehetőség a sa­játos gondokról, eredmé­nyekről a véleménycserék­re, alkotó vita bontakozhas­son ki a társadalmi munka- megosztásban elfoglalt he­lyünkről, és közösen keres­sük az utat a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Re­méljük, hogy átfogó képet kaptok majd élelmiszer-gaz­daságunk helyzetéről, egy­ségesebb értelmezés alakul ki a KISZ-kongresszus réte­get érintő határozatáról, és megismerkedtek Békés megye mezőgazdaságával, élelmiszeriparával. Termé­szetesen nemcsak dolgozni, hanem kikapcsolódni is hív­tunk benneteket. Bőséges alkalom kínálkozik a szóra­kozásra, sportolásra, vetél­kedésre. A szervezők nevében mondhatom, mindent meg­tettünk azért, hogy tartal­mas esemény részesei legye­tek. Ez azonban csak váza, kerete a rendezvénynek. A fesztivál sikeréhez, ered­ményességéhez a ti fegyel­mezett, aktív részvételetek­re, és az ágazatban dolgozó fiatalokat jellemző vidám­ságra is nagy szükség lesz. A házigazdák nevében arra kérlek benneteket, hogy te­gyétek jó hangulatúvá, szép­pé. emlékezetessé ezt a ta­lálkozót. Kívánom, hogy érezzétek jól magatokat ná­lunk, ismerjétek meg Bé­kés megye eredményeit, gondjait, nevezetességeit, vendégszerető lakosságát. E gondolatok jegyében az I. agrárifjúsági fesztivált megnyitom. Az ünnepélyes megnyitó után a Rába néptáncegyüttes adott műsort, majd lapzár­tunkkal egy időben a békés­csabai repülőtéren szabad­idős-programokon vehettek részt az agrárifjúsági feszti­vál vendégei. A fesztivál ma reggel 9 órakor folytatódik. L. S. A Rábai néptáncegyüttes adott műsort a megnyitón Fotó: Fazekas László Maróthy László és Werner Krolikowski találkozója Maróthy László, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök­helyettese csütörtökön a Parlamentben találkozott Werner Krolikowskival, a Német Szocialista Egység­párt Politikai Bizottságának tagjával, a Német Demokra­tikus Köztársaság Miniszter- tanácsának első elnökhelyet­tesével, aki szabadságát töl­ti hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélé­sen tájékoztatták egymást az országaikban folyó gazdasá­gi építőmunka feladatairól, és véleményt cseréltek a magyar—NDK gazdasági együttműködés időszerű kér­déseiről. Híradástechnikai megállapodás A Híradástechnikai Tudo­mányos Egyesület, valamint a Kínai Híradástechnikai Intézet vezetői Budapesten négy évre szóló megállapo­dást írtak alá, amelynek alapján a két ország híra­dástechnikai és távközlési szakemberei, kutató intéze­tei és vállalatai kiépítik, il­letve elmélyítik tudományos és műszaki kapcsolataikat. A megállapodás értelmében a két szervezef rendszeresen kicseréli szaklapjait, s a Magyarországon, illetve Kí­nában megrendezendő nem­zetközi híradástechnikai konferenciákon szakembere­ik kölcsönösen részt vesz­nek. Történészek találkozója Buda török alóli felszaba­dulásának 300. évfordulója alkalmából hazai és a világ különböző részein élő ma­gyar történészek kétnapos találkozója kezdődött meg csütörtökön az Országos Széchenyi Könyvtárban. A Magyarok Világszövetsége, a Magyar Tudományos Akadé­mia Történettudományi In­tézete, a Magyar Történel­mi Társulat és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rendezte tanácskozáson — amely kapcsolódik a szep­tember 1-érv kezdődő, Buda, 1686. című nemzetközi tudo­mányos ülésszakhoz — tizen­két országból több mint fél­száz szakember vesz részt. A szocialista és a nyugat­európai országokból, vala­mint az Egyesült Államok­ból és Kanadából érkezett történészek a találkozón ki­cserélik gondolataikat Bu­davár középkori történelmé­ről, a török alóli felszabadu­lás nemzetközi körülményei­ről, eszmecserét folytatnak az esemény hadtörténeti és po­litikai jelentőségéről, továb­bá megvitatják a felszabadí­tott város európai rangú fő­várossá fejlődésének kérdé­seit. A tanácskozást Havasi Zoltán, a Magyarok Világ- szövetsége magyar fórumá­nak elnöke és Hanák Péter történész, egyetemi tanár nyitotta meg. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács meg­hallgatta a mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár tájékoztatóját a kialakult aszályhelyzetről. A mezőgazdaságot egyes területeken több éve tartó szárazság sújtja. Az aszály ebben az évben már néhány dunántúli térségben is je­lentős károkat okoz. A ka­lászos gabonákon túl — el­térő mértékben — károsod­tak az őszi betakarításé nö­vények, így a kukorica, a szálas és tömegtakarmányok és más kapások is. Termés- kiesés várható a zöldség-, gyümölcs- és a szőlőkultú­rákban is. Az aszály okozta károk a lakosság ellátását nem , zavarják. Az aszály következmé­nyeinek mérséklésére köz­ponti intézkedések történ­nek. Az őszi betakarítást és a jövő évi gazdálkodás meg­alapozásához szükséges anyagok és eszközök beszer­zését az aszály által legin­kább sújtott mezőgazdasági nagyüzemekben pénzügyi intézkedések — kedvezmé­nyes hitel, földadómérsék­lés, az elvégzett munkákhoz szükséges munkadíj kifize­téséhez kedvezmény — is segítik. A Minisztertanács fontosnak tartja, hogy a gazdaságok is megtegyék a lehetséges lépéseket a hiá­nyok pótlására. A Minisztertanács csütör­töki ülésén jóváhagyólag tu­domásul vette az Állami Tervbizottság határozatát az országos távközlési, vala­mint a televízió- és rádió- műsorszóró-hálózat VII. öt­éves tervidőszakra megálla­pított fejlesztési céljairól és a megvalósítás feltételeiről. A gyors ütemű rekonstruk­ciót szolgáló beruházások megalapozzák az ezredfor­dulóig tartó fejlesztés mű­szaki feltételeit is. A rádió- és tévéműsor-sugárzás fej­lesztési ráfordításai megkét­szereződnek : csökkennek a rádió és televízió országos műsorainak vételi lehetősé­gében az ország egyes kör­zetei közötti különbségek. Nemzetközi békenapok Az egész országra kiterje­dő, nagyszabású békeakciót szervez a hétvégére az Or­szágos Béketanács. A fővá­ros egyik központi területe, a Vörösmarty tér, valamint az ország több településének utcái, közterei békecent­rummá alakulnak át a hét végén: a magyar hétközna­pok legforgalmasabb színte­rein lezajló politikai fóru­mok, szolidaritási és béke­gyűlések, ifjúsági találko­zók, kulturális és sportese­mények szerves alkotóele­mei annak a kétnapos ren­dezvénysorozatnak, amelyet az Országos Béketanács a Magyar Televízió együttmű­ködésével szervezett Hétvé­gén a békéért címmel. A sokszínű, változatos, megújulásra is képes ma­gyar békemozgalmat repre­zentáló program célja, hogy felhívja a fiatalok és idő­sebbek figyelmét: sokféle formában ölthet testet az emberek békevágya; hogy gondolkodásra, cselekvésre serkentse az alkotó művészt és az utca emberét; s nem utolsósorban, hogy tovább gyarapítsa a mozgalom hí­veit, a munkájában, akciói­ban résztvevők számát. Az augusztus 30-án és 31-én tartandó rendezvénysorozat egyben illeszkedik az ENSZ által meghirdetett nemzet­közi békeév magyarországi programjának sorába, egy­úttal nyitóeseménye az őszi békemozgalmi-leszerelési ak­cióknak. Nyitánya annak az eseménysorozatnak, amely a jövő év elejére tervezett XI. országos békekonferenciát készíti elő. A békenapok programjain részt vesz Jan Martenson, az ENSZ főtitkárhelyettese, va­lamint több — Ausztriából, Csehszlovákiából, Dániából, Franciaországból, Hollandiá­ból, Japánból, Lengyelor­szágból, az NDK-ból, az NSZK-ból és a Szovjetunió­ból érkező — békemozgalmi delegáció. A békehétvége „előesté­jén” — pénteken — Székes­fehérvárott, a Videoton ok­tatási központjában „A bé­kéért és a leszerelésért foly­tatott harc szakszervezeti akciónapja” alkalmából munkásnagygyűlésre kerül sor, a gyűlés szónoka Bara­nyai Tibor, a SZOT főtitká­ra lesz. Budapesten, a Vörösmar­ty téri békekorzón mindkét napon n külföldi békemoz­galmak képviselői, a magyar békeközösségek, klubok tag­jaival, a hazai békemozgal­mi tevékenységben aktívan részt vevő közéleti személyi­ségekkel találkozhatnak az érdeklődők, akiknek közre­működésével békeújság is készül. Szombaton a fővá­rosból kerékpártúrát szer­veznek Agárdra, a szolgál­tatásban dolgozó fiatalok bé­kevonattal indulnak ország­járásra, a szabadbattyáni vasútállomásról pedig béke­menet vonul Vajtára. HHF-tanácskozás a békemunkáról Tegnap a HNF megyei bé­ke-, barátsági és szolidaritá­si munkabizottsága Komlósi Mátyás titkár elnökletével ülést tartott Békéscsabán. Ezen részt vett és felszólalt Szegfű István, megyei tit­kárhelyettes, valamint Iván Kornél, az Országos Béketa­nács munkatársa is. Elsőként Tóth Károly, a KISZ megyei bizottságának titkára az ifjúság körében végzett békemunkáról tájé­koztatta a testületet. Többek között hangsúlyozta, hogy legyen hatékony a politikai nevelő tevékenység az alap­szervezetekben. A nagy ren­dezvények száma 1983. óta jelentősen csökkent és in­kább a kisebb közösségeken belüli tudatformálás került előtérbe. Megyénkben 14 bé­keklub működik, és a tag­ság úttörőkből, középiskolá­sokból és dolgozó fiatalokból áll, akik pályázatokon, kü­lönböző akciókban vesznek részt. A békemunkát jól szolgálják a szocialista or­szágokkal fenntartott kap­csolatok, így a cserelátoga­tások, az építőtáborok. Pél­dául 43 Békés megyei fiatal utazhatott el Moszkvába, a VIT-re. A KISZ megyei tit­kára végül programokat is­mertetett, majd kérdések és hozzászólások következtek. Az ülés további részében Bocskai Mihályné, a mun­kabizottság elnöke az őszi antiimperialista és szolidari­tási akciósorozat megyei fel­adatairól tájékoztatta a megjelenteket. Az idei nem­zetközi békeévre utalva ki­emelte, hogy a béke és ba­rátság szellemében kell cse­lekedni, s a fő hangsúly a szolidaritáson van. ' Ezután emlékeztetett szeptember 1- re, amelyet korábban anti­fasiszta világnappá nyilvání­tottak. A tartalmi tenniva­lókról, a békeharc időszerű kérdéseiről szólva sorra vette azokat a földrészeket, illetve országokat, ahol kü­lönösen fontos szerepe van a békemozgalomnak. Majd fel­hívta a figyelmet az anyagi alapok megteremtése céljá­ból létrehozott szolidaritási számlára. Befejezésül arról beszélt, hol, mikor rendez a külföldi képviseletek veze­tőivel, munkatársaival talál­kozókat a HNF megyei mun­kabizottsága. —y —n A fesztivált Szabó Béla nyitotta meg

Next

/
Thumbnails
Contents