Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

1986. augusztus 25., hétfő — Lapszél ----------­Megmenteni az életet Nem ismerek olyan em­bert, aki nyíltan vagy akár önmaga előtt titkolva ne irtózna a korunkban félel­metesen pusztító betegség­től, a ráktól. Nézzük, hall­gatjuk, olvassuk a híradá­sokat a világméretű nem­zetközi tudományos kong­resszusról, amelynek közel 8 ezer részvevője vizsgálja, tárgyalja a betegség kelet­kezésének okait, a gyógyí­tás módozatait, Hatalmas szellemi erő képviselői gyűltek össze a napokban Budapesten, óriási anyagi és fizikai erőtartalékokat fordítanak földünkön a gyilkos 'kór legyőzésére. A küzdelem jelentőségét ha­sonlíthatjuk akár az atom­bomba feltalálásának nagy­ságához, persze ellenkező előjellel. Hiszen míg az végső soron a pusztulást, a hatalmak közötti győzelem céljait szolgálta, ezek a tu­dósok az életet, az egészsé­ges életet akarják. A múltkoriban olvastam, hogy magánvállalkozó rák­kutató alkalmaz sokak ál­tal hatásosnak tartott, az egészségügy irányítói, a szakma szerint viszont di­agnosztikus és terápiás cél­ra alkalmatlan, netán ártal­mas szert. Nem az első, nem is az utolsó vitára késztető híradás ez. Aki be­teg, halálra ítéltnek érzi magát, vagy valóban ment­hetetlen, hisz az utolsó szalmaszál erejében, a cso­dákban, a csodagyógysze­rekben. Professzoraink ku­tatási adatokkal alátámasz­tott véleménye szerint a ráknak egyetlen gyógyszere — amely a kóros sejtek burjánzását egészségesre változtatja — nincsen. A jelenleg számon tartott 150- 160-féle rosszindulatú daga­nat ellen kidolgozhatnak egymást erősítő, hasonló, vagy ellentétes hatású gyógyszereket, de minden kórokozót, betegségtípust külön-külön kell megismer­ni, felvenni a küzdelmet tulajdonságai ellen. A hit valamiben, akár emberi tulajdonságban, esz­mében, erkölcsi elvekben, vagy netán gyógyszerben, erőt adhat, segíthet talán még a gyógyulásban is. A valóságos, látható, érezhe­tő, tapasztalható fizikális elváltozásokat, folyamato­kat szellemi ráhatás nem fordíthatja vissza, nem ál­líthatja meg, legfeljebb csak átmenetileg, pszichi­kusán, tüneti módon. A ma­gánvállalkozó rákkutató eredményeiről, vagy mun­kája eredménytelenségéről most meggyőződhetnek a hazánkban tanácskozó ku­tatók, professzorok. Ugyan­is a kongresszuson teret és szót kapott, bebizonyíthatja igazát, megvédheti állás­pontját. Kívánom, bár iga­za lenne, legalább kis rész­ben, a jelentősége felmér­hetetlenül hatna. Hallottam panaszos kriti­kát magyar orvosoktól, nem bírják megfizetni a kong­resszusi részvétel költsége­it. Remélem, hogy ez még­sem lesz gátja annak, hogy a hosszú távon gyümölcsö­ző eszmecseréken, tudomá­nyos vitákon, vizsgálatokon túl, gyakorló orvosaink is minél hamarabb értesülhet­nek a konferencia eredmé­nyeiről. S minél több em­ber számára menthetik meg a legfontosabbat, az életet... Bede Zsóka B-ben láttuk, megkérdeztük: Milyen legyen a sertéshús minősége? A Hét tegnap esti műsorá­ban a sertésfelvásárlási ár­emelés hatását kutatta La­katos Pál két riportja. Örömmel hallottuk a téma bevezetésénél, hogy orszá­gosan jó a húsellátásunk. A kérdés lényege, hogy a sá­risápi tsz-ben miért 44 fo­rint egy kiló hús bekerülési ára, míg a Tatai Egyetértés Tsz-ben ugyanezt 26,15 fo­rintért állítják elő. Kiderült, hogy ennyivel jelent többet a saját termény- és keverő­üzem-ellátás. A tápot itt lé­nyegesen olcsóbban tudják előállítani. A kormány intézkedése­ként 1987. január 1-től fel­emelik a sertésfelvásárlási árakat. S ezért, cserében minőségi tenyészetet várnak a kis- és a nagytermelőktől egyaránt. Mi a véleménye Zám Andrásnak, a Gyulai Húskombinát vezérigazgató­jának a látottakról? — Először talán a kor­mányintézkedéshez fűznék néhány gondolatot. Minden­képpen nagyszerű dolog, hogy időben adták ki a köz­leményt a felvásárlási ár emelkedéséről, s ezzel egy időben az elvárásokról. Megyénk egy harmad része termelés szempontjából a jók közé tartozik, hasonló­an a tatai példához. A má­sik egyharmad éppen eléri az átlagot, a harmadik har- madot sajnos a rossz példák közé kell sorolnunk. Köztudott, hogy Békés megye az ország húsellátá­sának 14 százalékát adja. Épp ezért jellemzőek a me­gye meghatározói országos méretekben is. A minőségi elvárásokat egyértelműen a külpiaci igé­nyek szabják meg. Értem ez­alatt, hogy a tenyésztőknek a vékony szalonnájú, vas­tag húsú sertés termelésére kell ráállniuk. A genetikai adottságokat is figyelembe kell venni. Sajnos erre ké­vé telep áll a tenyésztők rendelkezésére a megyében. Ezen kell segítenünk úgy, hogy olyan tenyésztelepeket kell létrehozni, ahonnan a jó genetikai adottságokkal rendelkező sertéseket lehet kiadni továbbtenyésztésre. Az átállás nem lesz köny- nyű feladat. Jó szervezéssel megoldható. A kistenyész- tőknek szakemberek adja­nak tanácsot, hogy mire kell vigyázniuk. Ez külföldön már régóta gyakorlat. Kö­vetnünk kell nekünk is. B. V. — KÖZÉPISKOLASOK SZA­MARA szervezett országos természetismereti vetélkedő kezdődött Gyöngyösön. Az idén az átlagosnál is nagyobb volt az érdek­lődés: kétszáztíz csapat nevezett. Mindössze 20 két- háromfős csapat jutott közü­lük a gyöngyösi döntőbe. Matematikából, fizikából és biológiából mérik össze tu­dásukat. Írásbeli, szóbeli és gyakorlati — kísérleti — feladatokat kell megoldani­uk. A verseny központi té­mája a kölcsönhatások sok­oldalú vizsgálata. A progra­mot szórakozás, természetjá­rás egészíti ki. — DOHÁNYlZO HALTOR­TA. Az amerikaiak mind fantasztikusabb ételeket kre­álnak. Közöttük van például a dohányízű haltorta, a rá­gógumis tészta és a külön­böző szokatlan fagylaltok. A szakácsok versenyeznek egy­mással a soha nem látott különlegességek • feltalálásá­ban. Rvar- és gyeptüzek Nagyobb kár még nem volt... Az utóbbi napokban sű­rűbben riasztották a tűzol­tókat megyénkben. Több avartűzhöz kellett kivonulni­uk, de sok helyen égett az elszáradt növényzetű gyep, s a vasutak, utak mentén gyakran fellobbant a láng. Szerencsére eddig még nem történt súlyosabb, komolyabb tűzeset, idejében érkeztek a tűzoltók. Akik a gépkocsik, a vonat ablakain hanyagul dobálják ki csikkjeiket, égő gyufaszál­jaikat, vagy az erdőkben el nem oltott tábortüzet hagy­nak maguk után, bizonyára nem gondolnak felelőtlen tet­tük lehetséges következmé­nyeire. Pedig, ebben a nagy szárazságban, egy csöppnyi szikra elég ahhoz, hogy láng­tengerré váljon akár a leg­féltettebb erdőnk is! A napokban történt, hogy nem lett a tűz martaléka egy kisebb erdőnk, csak a tűzol­tók gyorsaságán múlt. De — azt hiszem — csupán rájuk számítani: kevés. Mert ők sem tudnak egyszerre min­denütt ott lenni. p. f. Fogorvosok az ifjúság egészségéért A Magyar Fogorvosok Egyesületének több szekciója közösen rendezi meg a IX. Gyermekfogászati és a VII. Parodontológiai Szimpozio- nát Gödöllőn augusztus 28. és 31. között. A rendezvényen — amelynek fővédnöke Cse- hák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese — 17 ország mintegy 500 szakembere vi­tatja meg a fogbetegségek megelőzésének lehetőségét. A plenáris üléseken 14 ha­zai és 42 külföldi előadás hangzik el, a szekciókon pe­dig külön foglalkoznak a kellő egészségügyi kultúrát nélkülöző családokban nevel­kedő gyermekek kezelésének nehézségeivel, valamint a számítástechnika alkalmazá­sával a fogászat különböző területein. A szimpozion ide­jén hét hazai és öt külföldi cég termékeiből gép-, mű­szer-, anyag- és gyógyszerki­állítást rendeznek az Agrár- tudományi Egyetemen. Jubilálnak a gyulai kertbarátok Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban húsz évvel ezelőtt alakult meg a kertbarátok klubja. Az el­múlt évek folyamán egyre többen kapcsolódtak be a mozgalomba, s mondhatjuk azt is, hogy a klubban folyó színvonalas munka eredmé­nyének is tekinthető, hogy jelentős mértékben megnö­vekedett a városban a szé­pen, szakszerűen gondozott kertek száma. Kezdetben húszan-harmin- can jártak a foglalkozásokra, ma már két csoportban dol­goznak. A szőlővel és gyü­mölccsel foglalkozók és a „virágosok” hetente gyűlnek össze a legfontosabb teendők megbeszélésére. Többször ál­lították ki termékeiket a városban, de megyei és or­szágos bemutatókon is szép sikereket értek már el eddig. Az immár 150 tagot szám­láló klub szeretné méltóan megünnepelni a jubileumot. Háromnapos kiállítást ren­deznek, melyre szeptember 5—6—7-én a művelődési köz­pontban kerül sor. A gyulai kertbarátklub történetét is feldolgozták, és ebből az alkalomból adják közre a ki­lencven oldalas füzetet. A gyulai kertbarátok az évek folyamán jó kapcsola­tokat építettek ki a megye és az ország számos hasonló klubjával, s most, a három­napos rendezvényre várják a testvérklubok képviselőit is. P. F. — ORDEN DEL MAR OCE- ANO a neve annak a spa­nyol társadalmi egyesület­nek, melynek tagjai min­den évben spanyol vonatko­zású történelmi helyeket ke­resnek fel, és koszorúzási ünnepség keretében emlé­keznek meg az elesett spa­nyol harcosokról. A szerve­zet képviselői augusztus 30- án hazánkba érkeznek, hogy augusztus 3I-én Budapesten, a Sziklai Sándor utcában megkoszorúzzák a spanyol emléktáblát. Egységcsomag — ? Abban, azt hiszem, nincs semmi különös dolog, ha két szomszéd kislány éppen egyszerre, most lesz ötödikes. És még az is hihető kell hogy legyen: mindkettőjük anyu­kája lelkiismeretes, így azután már jó néhány napja be­szerezték gyermekeiknek az úgynevezett egységcsomago­kat a papírboltban — történetesen ugyanabban az üzlet­ben. A kislányok elújságolták egymásnak a számukra egyál­talán nem nagy örömhírt — hiszen ez azt jelenti: közel az iskola. De mert kíváncsiak is — mivel gyerekek —, összehasonlították az „egységcsomagjaikat”. Az első meglepetést már a csomagokon feltüntetett árak jelentették. Az egyiken ez állt: 207,60, míg a mási­kon: 268,90. (A számok persze forintot jelentenek.) Az­után természetesen egyre nagyobb izgalommal hasonlít- gatták össze a csomagok tartalmát. Mire a végére jutot­tak, szomorúan néztek egymásra. Mert az igaz, többnyire azonos volt a csomagok tartalma, de sok mindenben kü­lönböztek is, ami az egyikben nem volt. azt a másikban megtalálták — és fordítva... * * * így hát most tanácstalanok a kislányok — akárcsak szüleik —, kié a jó csomag, amelyeknek állítólag a Mű­velődési Minisztérium által meghatározott egységes tar- talmúaknak kellene lenniük. __ nénzes __ faattonyai fürdő Szigetelik a medencéket i Fotó: Béla Ottó Battonyán a Mezőkovács­házi Építőipari Közös Válla­lat dolgozik jelenleg a strandfürdő kialakításán. A kiszolgáló-egységek — női- férfi öltözők, irodahelyiségek, büfé, zuhanyozók, vécék, napozó — épülete máris im­pozáns képet mutat. Há­rom medencének az építése közel áll a befejezéshez. A 25 méteres uszoda feszített víztükrű és állítható mély­ségű lesz, korszerű öntisztí­tó, vízforgatós rendszerű. Az uszoda elsősorban az iskolai oktatást segíti majd. Mellet­te két kisebb gyermekme­dence munkálatai folynak. A tervek szerint ezt a há­rom medencét a jövő évben, május elsején már birtokuk­ba vehetik a nagyközség la­kói, élvezve a Battonya ha­tárában feltörő — közismer­ten kedvező hatású — ter­málvizet. S ami még a jövő­höz tartozik: a későbbiekben egy 50 méteres uszodával is szeretnék bővíteni a batto- nyai fürdőt. p. f. Hírügyeletünk 1> óráig hív­ható, a tele- AAA f önszántunk: £lIuDU Hfrflgyeletes: Pleskonlcs András MA: LAJOS NAPJA A Nap kél 5.53 — nyugszik 19.41 órakor A Hold kél 21.54 — nyugszik 12.16 órakor ÉVFORDULÓ Tíz éve halt meg Eyvind Johnson (1900—1976) Nobel- díjas svéd regényíró és el­beszélő. idűjórAs A szombati 30—32 fokos hőség vasárnapra kellemes nyárvégi meleggé szelídült, mivel az éj­szaka első felében zivatarokkal kísért hidegfront vonult át me­gyénk felett. A lehullott csapa­dék pár csepp és 10 milliméter között váltakozott. A hosszú ide­je fennálló szárazságon nem se­gített. Vasárnap délutánra las­san befelhősödött az ég, a hő­mérséklet 23—26 fokig emelke­dett. A tájékoztatást Szudár Bé­la, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese adta. Várható időjárás ma e6tig: nyugat felől mindenütt beborul az ég, és eső is várható. Ugyan­csak nyugat felől lassan felsza­kad a felhőzet. Megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet éjszaka 10, 15 fokig csökken, napközben csupán 17, 22 fokig emelkedik. — 600 RÉSZTVEVŐVEL munkavédelmi vetélkedőt szervezett a Kiszöv munka- védelmi bizottsága az év el­ső felében. A szervezésben kiemelkedő volt a Csaba Szőnyegszövő, ahol 17, a Ru- tex, a Metakémia, ahol 15-15 és a Kazép, valamint az Unior, ahol 13, illetve 12 csoport versenyében dőlt el, kik jutnak a második for­dulóba a megyei döntőbe. A munkavédelmi versenyt a Körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet nyerte. — NECHÁNSZKY JÓZSEF grafikusművész kiállítása nyílt — a napokban — Gyu­lán, a Várgalériában. A tár­latot szeptember 7-ig láto­gathatják az érdeklődők. — VESZÉLYES az ózondús levegő. Amerikai ökológusok megállapították, hogy az ed­digi felfogásoktól eltérően az ózon ártalmas. Egy bizo­nyos mennyiség a levegő­ben csökkenti a tüdő kapa­citását és súlyosbítja a lég­zőszervi megbetegedéseket, többek között az asztmát. — A MAGYAR ANDOK EXPEDÍCIÓ 13 tagja indult útnak Peruba, ahol az or­szág legmagasabb csúcsát, a 6785 méteres Huazcarant ké­szülnek megmászni, egyszer­re több oldalról. Az expedí­cióval tart a televízió két munkatársa is. — PÁSTÉTOM huszonkét sertésből. A francia Sarthe szakácsai olyat cselekedtek, ami a rekordok könyvébe kívánkozik. Huszonkét ser­tésből készítettek pástéto­mot. A világ egyik legna­gyobb fazekában főzték meg, amelynek magassága 1,20 méter, átmérője 1,60 méter. A pástétom súlya 1100 kilogramm. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 ta­lálatos szelvénye 59 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 166 615 forint. 3 találata 7214 fogadónak volt, nyereményük egyenként 681 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 247 144 db, ezek­re egyenként 25 forintot fi­zetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents