Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

NÉPÚJSÁG 1986. augusztus 25., hétfő Búcsú Iván Lászlótól Gyulán, 71 éves korában váratlanul elhunyt Iván László újságíró. Temetéséről később történik intéz­kedés. Aranyos Laci bácsi, ugye nem igaz?! Csak otromba tréfa, és hétfőn telefonálsz, hogy „honnan vettétek ezt a marhaságot?” Vállalnám minden következményét a helyesbítésnek, de sajnos az üzenet, amely vasárnap dél­után a szerkesztőségben Li­likétől várt — visszavonha­tatlanul igaz. Iván László hírlapíró meghalt. De hiszen, akkor hogy van az, hogy pénteken dél­előtt itt jártál nálunk, kö­zöttünk. Láttam, hogy sietsz kifelé a kapun, s már kezd­tem bosszankodni, hogy nem tudunk legalább pár szót váltani. Arról, hogy akkor mi is lesz a következő cik­ked, mert várom, és számí­tok rá! Szerencsére később visszajöttél, és beszélgettünk a könyvtárban. Jubilál a Nagyváradi AC, és megje­lent róluk Váradon valami kiadvány, emlékeztető, és jó lenne itt, nálunk is fog­lalkozni vele — mondtad. Ebben maradtunk, én siet­tem dolgomra, hiszen láttad, a tv-adás miatt milyen zűr­zavar volt a szerkesztőség­ben. Pedig mennyi mindent szerettem volna még megbe­szélni Veled. Mióta készül­tem elmondani a Körös alat­ti, vagy a Béke sugárúti kis­kocsmában egy kupica tör­köly, vagy két hosszúlépés mellett, hogy tulajdonképpen mindent Neked köszönhetek. Az első cikket, amelynek az volt a címe: Körbe-körbe, és amelyet a Gyulai Hírlapban féltve gondoztál. Ez volt utolsó munkahelyed, 1963-tól szerkesztetted egészen nyug­díjba vonulásodig. Milyen kíváncsi lettem volna szép­ívű pályád állomásaira, ame­lyekről most már csak a ri­deg adatokat tudom, hogy a felvidéki Csiliznyáradon szü­lettél, ahol édesapád a falu egyetlen tanítója volt. És hogy mióta gondolatod tu­dod, újságíró szerettél volna lenni. Már szinte diákként az Esztergom és Vidéke szerkesztőjeként dolgoztál, aztán jött a Győri Nemzeti Hírlap, az Erdélyi Néplap, majd Pécs, utána a Magyar Cirkusz és Varieté. Egy da­rabig ugyan a betegség le­parancsolt a pályáról, de ’63- ban szerencsére visszatértél — itt telepedtél le, Gyulán. Szeretted a várost, de örök szerelmed, ugye Nagyvárad volt? Itt forgatom a nemrég onnan küldött képeslapot; mennyi melegség, szeretet van ebben a négy sorban, így csak az tud írni, aki mestere a szónak, s aki tud szeretni. Csak Te írhattad azt is, mikor valaminek kap­csán 1966-ban kérdeztek; „ ... boldoggá tesz az a kö­rülmény, hogy újságíróként szolgálhatom hazámat.” Ak­koriban mondtad azt is; aki valamit is ért az írás mes­terségéhez, nem azon kell morfondíroznia többet, hogy miként formálja meg a sza­vakat — az a kevesebb —, hanem az a nagyobb dilem­mája, miről? Bölcs gondo­lat. Nem kaptál soha semmi­lyen kitüntetést, talán nem is vágytál rá. De a múltko­riban mesélted, nincs annál nagyobb öröm tollforgató ember számára, amikor meg­állítják az utcán és kezet szorítanak vele. Ezért is örültél annyira, amikor ta­vasszal Bodola-cikked meg­jelent lapunkban. Tudom, hogy boldoggá tett, és nagyon fáj, hogy nem örülhetsz töb­bé a nyomtatott szónak, an­nak a szorongó visszafojtott örömnek, amelyet csak új­ságíró, szerkesztő érezhet, mikor kezébe veszi a friss lapot. Nem tudom, hányán tud­ták most pénteken, hogy köztünk van egy régi kol­léga, vajon köszönt-e min­denki illő, a Téged megillető tisztelettel? De akárhogy is történt, tudniuk kell, ennek az újságnak a gyulai mutá­cióját, a Gyulai Hírlapot tucatnál több éven át Te szerkesztetted, ha neved hiányzott is az impresszum­ból. Most villan belém a szörnyű gyanú; csak nem sejtettél valamit, s még egy­szer szippantani akartál a szerkeáztőség levegőjéből. Nem, képtelenség, Te az éle­tet jobban tudtad szeretni annál, mintsem, hogy egy pillanatig is a halálra gon­dolj. Még vasárnap délelőtt, azon a végzetes sétán sem lehetett másképpen. Tudom, ha elolvasnád e so­rokat, megrónál, mert az új­ságírónak Nálad nem illik egyes szám első személyben írni. Tegyél ez egyszer kivé­telt. S, még valamit: fogadd el tőlefm képletesen az Aranytóllat. Rászolgáltál, de mennyire! Fábián István Vonalban voltunk... Augusztus 18-án kedves olvasóink közérdekű bejelen­tését, észrevételeit, javasla­tait, személyes kérelmeit, pa­naszait fogadtuk a vonal másik végén. A telefonok állandóan üzemben voltak, több alkalommal pótvonalak­ról is kellett gondoskodnunk. Álltuk a telefonostromot, egy percig sem unatkoztunk, nem lehettünk közömbösek a felvetett gondolatokon, hiszen lépten-nyomon éreztük, kö­zös gondjaink iránt milyen nagyfokú az érdeklődés, a javító szándékú tenni aka­rás. De nézzük, hallgassuk, mit mond Békéscsabáról egy Budapestről idetelepült em­ber. Nagy Sándorné buda­pesti lakását cserélte fel bé­késcsabaira. A Kulich Gyu­la lakótelepen tölti nyugdí­jasnapjait. Már öt éve él a városban, nagyon jól érzi magát. A város levegőjét, la­kókörnyezetét a budapesti lakásához mérce szanatóriu­mi üdülőnek minősítette. „Ügy érzem, azt tapasztalom, hogy a városnak ezt az eré­nyét Békéscsaba lakói nem ismerték fel és nem tartják kellően tiszteletben közterü­leteinket, nem vigyáznak a természet nagy ajándékára. Én e város minden új léte­sítményének szívből örülök, védem, vigyázom, hogy soká­ig szolgáljon bennünket mindaz a jó, ami itt fellel­hető. Ugye, milyen sokat be­széltünk, vitatkoztunk a sé­tálóutcáról? Lassan minden­ki megbarátkozik, és látom örül a hasznos, a minket szolgáló kezdeményezésnek. A szökőkút új színfoltja a városnak, méltó Békéscsabá­hoz. Örülök, hogy az én éle­temben megépült, de gondo­lom, mások is így vannak ezzel.” Tóth Cyörgyné, a 22-136- os telefonról mást is látott a szökőkút körül. A csobogó vizet néhány fiatal összeté­vesztette az Árpád fürdő va­lamelyik medencéjével. Lá­bat áztattak a vízben, de volt ott egy gyerek, aki az ő „szökőkútjával” próbálta utánozni a fellövellő vizet, de hiába erőlködött, a gépi vízsugártól az övé messze lemaradt. Kevés a rendőr — mondta Tóthné —, nincs aki rendet tartson, rendre utasít­son a kút körül. Kedves Tóth Györgyné. Nem a rendőr kevés, hanem az olyan felnőtt, mint ön is és Nagy Sándorné, aki ha lát valamilyen közízlést romboló tettet, közbeszól, védi a közös szépet, a város rendjét, tisz­taságát. Nem tudom, hogy azok a fiatalok és azok a gyerekek, akik „felszen­telték” a szökőkutat, va­jon kitől tanulták, mit ho­gyan kell csinálni. Lehetsé­ges, odahaza saját fürdővi­zükbe is így piszkolnak? Ki tudja, nem vagyunk egyfor­mák még a város értékeinek megítélésében sem. Ha ezek a fiatalok fel tudnák fogni, hogy a város nekik épül, az ő érdekükben szépül, bizo­nyára ők lennének a legkö­vetkezetesebb környezetvé­dők. De ezt azok a randalí­rozó fiatalok nem képesek felfogni, bennük még nem sikerült felébreszteni a szép és a jó iránti érzés igényét. Szerencsére a többség nem ilyen. Itt van bizonyításként az újkígyósi Fodor József tele­fonja. „Évek óta járom a megyét meg az országot. Lá­tom, hogy más megyékben hogyan oldották meg a me­zőgazdasági kisgépek javítá­sát, karbantartását. Vajon Békésben ez miért nem si­került? Üjkígyóson a japán Honda, a csehszlovák Terra és a magyar Robi gépcsalád­ból szervezték meg a háztá­ji kisgépellátást. Jók ezek a gépek, nincs is addig hiba, amíg működnek. De amikor elromlanák, akkor kezdődik a kálvária. Van egy ismerő­söm, húsz tehenet tart, fejő­gépet üzemeltet, és most, mi­vel elromlott a fejőgép, kéz­zel kénytelen fejni. Nincs vállalkozó, aki megjavítsa a gépet. Az egyik barátom Ro­bi kistraktort vásárolt, most csak gyönyörködik a kapá­ban, mert alkatrész hiánya miatt nem üzemképes a gép. Máshol egy hatvanezer fo­rintot érő Terra kistraktor áll. Békés megyében mint a bolond gyereket, küldözgetik egyik vállalattól a másikba az embert, ha szeretné meg­javíttatni ezeket a gépeket. Miért nincs a megyében egy olyan alkatrészbázis, ahol a szükséges kellékek bármikor bármilyen mennyiségben be­szerezhetők, vagy miért nincs egy olyan szövetkezet, vagy szakcsoport, amelyik alkat­részbázisra épülve foglalkoz­na ezeknek a gépeknek a javításával. Bal kézről nem lehet elintézni azt a sok gé­pet, ami itt található. Se alkatrész, se javítóbázis, pe­dig ebből meg lehetne élni. Próbáltam ezen segíteni, már jártam Budapesten is a Hermes-központban, ahol azt mondták, Békés megye nem kért a Hermes által forga­lomba hozott kisgépekhez pótalkatrészt. Kinek küldjük, ki veszi át? Fodor József szavai meg­szívlelendők, köszönjük va­lójában közérdekű észrevéte­lét, javaslatát. Ha ezt köve­tően tapasztal valamilyen változást, akkor ezt egyértel­műen kezdeményezésének tudja be. Orosházáról Darvast Sán­dor nyugdíjas telefonált. A városi tanács dolgozóit, sze­mély szerint Tóth Lajosné főelőadót és Bátort Árpád műszaki vezetőt dicsérte a Pacsirta, a Zöldfa és a Kelet utca lakóinak megbízásából. Az történt, hogy ez év ta­vaszán a lakókörzetből kül­döttség kereste fel a taná­csot, segítséget kérve a csa­padékvíz elvezetésének meg­oldására. Ezt a munkát a Reklám és minőség Bevezetőként két, sokat­mondó adatot: vagy 200 ezer magyar gyártmányú fogyasztási cikk kapható ma a boltjainkban, s ezek közül csak mintegy 1500 viseli ma a KÁF (Kiváló Áruk Fóru­ma) bizalomébresztő, há­romszögű emblémáját. Fix­ier Lgszló, a KÁF-titkárság vezetője szerint bár a hazai áruk minősége még észreve­hetően elmarad a legfejlet­tebb országok áruinak szín­vonalától, azért mégiscsak előbbre tartunk ennél az 1500-as számnál. Többször ennyi kiváló árunk lehetne, ha a gyártó cég ezt a cí­met egyáltalán megpályázná. Az átlagembert persze kis­sé tanácstalanná teszi ez a mondat, hiszen ha hazamegy este és bekapcsolja a tv-ké- szülékét, azt tapasztalja: valósággal harsog a reklám. Már a tv-híradó és a film­vetítés közé is beiktatnak öt percet... Ha ennyit költenek a cé­gek erre a célra (4—26 ezer forint között változik a per­cenkénti tarifa, a műsoridő­től függően), akkor még ké­zenfekvőbbé válik a kérdés: miért csak 1500 a megkü­lönböztetett áru? Hogy teljes legyen a vá­lasz, újabb kérdéssel kell kezdenünk: mit is reklá­moznak nálunk egyáltalán? Ha kicsit jobban odafigye­lünk, megállapítható, több­nyire ilyen nevek hangzanak el: Skála, Fontana, Azur, Egis stb. Vagyis az ilyen­olyan nevű cégek, vállalatok „névjegyét” súlykolják a fejünkbe, valamilyen gyor­san megjegyezhető vállalati embléma kíséretében. tanács nem tervezte azon a környéken 1986-ra. A lakos­ság kérését mégis soron kí­vül teljesítette. Az orosházi vízmű a kivitelező, már az utcai átereszek beállítása kö­vetkezik, és ezután kész a mű. „A körzet lakói köszö­nik a gyors intézkedést, meg­nyugodtunk, nem fenyeget bennünket többé a csapa­dékvíz.” Hát kérem, ilyen is van, ilyen példát is kértünk a Vonalban vagyunk-ban. Meg­kaptuk, jött, örömmel adjuk közre, mert meggyőződésünk, a jó példa nevelő ereje min­dig nagyobb, jobb, mélyebb, mint az örökös korholásé. Orosházán elvezetik a vi­zet, a békéscsabai fényesi határrészben meg legszíve­sebben bevezetnék. Igaz, a két víz minősége között nagy az eltérés, de hallgassuk csak, mit mond erről Laczó Judit, és Szikora Judit. ’’Szü­leim Fényesen laknak. A kövesút mentén a városi vízmű jó ivóvízellátást biz­tosít, de a belső soron vajon mikor lehet a vízvezetékre rákötni? Tavaly két megbí­zott is járt nálunk, akik a pénzt összeszedték tervezés­re, de azóta szinte semmi sem történt.” A békéscsabai tanács mű­szaki osztályán ezzel kapcso­latban elmondták, a Fénye­sen lévő régi és új lakások­ba minden további nélkül engedélyezik a vízbekötést, még a belső soron is, de a zártkerti portákra nem. A megoldás tehát nyitott. Me­het a víz a feltételek sze­rint a belső sor házaihoz, vagy házaiba is. Nagyon szeretném megem­líteni dr. Vajda Tiborné bé­késcsabai telefonálónkat, aki a városi vezetés illetékesei­től csöppnyi figyelmességet kért. Tegyenek valamilyen ülőalkalmatosságot a 17-es jelzésű járatok városközpon­ti indulóállomásához. Az emberek csomagokkal és gyerekkel a karjukon állnak, várakoznak a busz indulásá­ra. A napi munka után könnyebb lenne a várakozás, Nem szabad lebecsülni ezt az üzleti propagandát sem, mert a múlthoz képest ez is fejlődés. Kandiké Jó­zseftől, az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat igazga­tójától hallottuk, hogy ami­kor megkérték a hazai vá­sárlók egy csoportját, sorol­ják fel a tíz legismertebb magyar vállalat nevét, a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár 712 pontot ka­pott, a középmezőnyben he­lyet foglaló Ganz-MÁVAG 470-et, a 10. helyre sorolt Tiszai Vegyi Kombinát pe­dig csupán 178-at. Érthető hát, hogy a cégek tudatni szeretnék a tisztelt vásárlók­kal : mi is létezünk ... Az ilyesfajta üzleti pro­paganda azért is méltány­landó még, mert az OPI (Országos Piackutató Inté­zet) szerint a mintegy öt­ezer hazai gazdálkodó szer­vezet közül egyelőre csak néhány száz tartja fontos­nak, hogy a létéről hírt ad­jon. A többség még idáig sem jutott el. Mindez már azért sem túl lélekvidító, mert ben­nünket nem a cég fantázia­neve érdekel leginkább, ha­nem a konkrét termék, s vele együtt persze a minő­ség. Ha már felfigyelünk a hirdetésekre — az ötletessé­get, a szellemességet a rek­lámban is elismerjük—, ar­ra lennénk kíváncsiak: ugyan mit, miket akarnak eladni voltaképpen? S mint­hogy a cégreklám még nem termékreklám, a legtöbb hir­detési műsor adós marad ez­zel a válasszal. S hogy miért marad adós, az újabb kérdésre felelve ha a csomagot és a gyereket egy padra le lehetne tenni. Vajdánénak igaza van. Észrevételét lapunk augusz­tus 19-i számában már köz­readtuk. Pénteken a déli órákig a kért figyelmességet az illetékesek nem teljesítet­ték. Ügy látszik, nem olvas­ták Vajda Tiborné kérését. Talán majd most... Ha na­pokon belül mégsem tesznek oda néhány padot, tovább megyünk. Nagy a zaj. A Lencsési úti áfész-vendéglőben, népi­es nevén a Dúdoló Pocokban. Éjszakánként olyan erős a diszkózaj, hogy a holtakat is felébresztik. A napi mun­kában elfáradt felnőtteket nemcsak a szokatlan meleg gyötri, hanem a fiatalok hancúrozását kísérő zenezaj is. Kriskó László és Dobro- csi Nándor szólt ez ügyben. Mit lehet tenni? Az ordíto­zó hangfalba hangtompítót kellene szerelni, vagy netán néhány wattal lejjebb venni a hangerőt. Ha ez sem hasz­nál, javasoljuk az áfész-nek, nyisson egy pusztacsárdát valahol a Kétegyházi úti legelőn, jó távol a várostól, ahol a fiatalok kedvükre hangoskodhatnának. Szívesen közreadjuk Eiter Sándorné javaslatát: Békés­csabán a vásárcsarnok kör­nyékén különösen piaci na­pokon kevés az autóparkoló. A piacteret szegélyező bá­dogsorok mögött egy gazzal benőtt terület kihasználatla­nul áll már évek óta. Lehet­ne itt autóparkolót csinálni. Itt a nagy ötlet, meg' kelle­ne próbálni, hátha haszno­sítható lenne a terület. Sajben András a Kulich- lakótelep környékén lévő Tá­bor utcai részre panaszko­dott. Az utat a nagy jármű­vek feltörték, s ha egy-egy jármű elmegy az ember mel­lett, szanaszét repülnek a kődarabok. Óvoda, bölcsőde, iskola van a környéken. A gyerek feje, teste a fel­nőtténél sérülékenyebb. Ha a városi vezetés ilyesmire jobban odafigyelne, szívesen megszavaznánk a tehót. eljutunk odáig, hogy bármi­lyen nagy számnak is lát­szik a magyar gazdaság ál­tal gyártott 200 ezer fo­gyasztási cikk, még mindig kevés. Még most sem akkora a választék, mint szeretnénk. Még napjainkban is vissza­térő bosszúságot okoznak számunkra a hiánycikkek, vállalataink nagyobbik fele még nem tart ott, mint a Caola, amely a krémek, szappanok és más kozmeti­kumok sokaságát kínálja, s intenzíven reklámozza a Helia termékcsaládját. Mindettől függetlenül, a vagy ötezer gazdálkodó szer­vezetnek még így is több le­hetne a hirdethető terméke. Ha igaz az, hogy nem 1500, hanem többször 1500 magyar áru nyerhetné el a kiváló minősítést (márpedig a KÁF tapasztalt piacszakértői, pi­acszervezési szakembereinek ezt nyugodtan elhihetjük), akkor az is tény: sok válla­latunk még a színvonalas termékével sem akar büsz­kélkedni. Ügy véli: enélkül is el tudja adni, akkor mi­ért „erőlködjék”. S nem pá­lyázza meg a háromszögű embléma jogát, mert nem óhajt vagy pedig nem mer garanciát vállalni azért, hogy tartós marad terméké­nek a jó minősége. A KÁF- emblémához való jog ugyan­is ilyen kötelezettségekkel jár, ismétlődően ellenőrzik a gyár termékét. A reklámnál kezdtük, és eljutottunk oda, hogy a vál­lalataink zöme még nem igazán piacérzékeny. Időre, évekre lesz szükség ahhoz, hogy a régi, beidegződött szokások megváltozzanak, s az eladók piaca helyett a vevők piaca váljék megha­tározóvá. Magyar László Irázi László egy kisiparos által gyártott tésztanyújtó gép minőségére panaszkodott. Rossz a konstrukció, nem le­het megjavítani. Ebben a Vonalban vagyunk nem tud segíteni. Az a javaslatunk, hogy újra és újra ostromol­ja a gép gyártóját, esetleg forgalmazóját. Ha az illető a kisiparban iparos, akkor ne­vére, jó hírére kényes, meg­javítja a gépet. Ha nem. ak­kor az illető nem tartozik a megbízható kisiparosok, vagy a kiskereskedők közé. Mátó Jánosnak, Mezőme- gyerre üzenjük, hogy a Pren- tál nevű külföldi gyógyszer­nek van hazai megfelelője. Agapurinnak hívják, melyet klinikai zárójelentése alapján körzeti orvosa is felírhat. Különben külföldről bármi­lyen gyógyszert csak az Egészségügyi Minisztérium engedélyével szabad behozni. Gyebrovszki Mihályné észrevételét továbbítottuk. A szabadkígyósi Z. L. három javaslatát az illetékeseknek megfontolásra ajánlottuk. Takács Károly javaslatával sajnos nem tudunk foglal­kozni. A Papp István által jelzett 15 család gondjára visszatérünk, Marton Dezső telefonbeszerelési ügyével a nyári szabadságolások letelte után fogad bennünket a posta, Iványi Elekné jelzé- zésére a tanácstól várjuk a megnyugtató választ, Daridá- nénak üzenjük: a falra fir­kálás gyerekes dolog, ne fi­gyeljen oda. Ha a firkáló azt látja, közömbösek firkái­mé nya iránt, abbahagyja. Kován Mihály ügyében a vállalat a kollektív szerző­dés szerint járt el. Tóthné T. Judit kérdésére válaszunk nemleges, mivel itt helyben is megoldható az ellátás, de erre levélben még visszaté­rünk. Liptákné Kovács Ibo­lya javaslatát az illetékesek asztalára letesszük. Nem válaszoltam még Sza­bados Károlynak Békéscsa­bára és Újkígyósra Balogh- nénak a párt községi bizott­sága titkárának. Köszönöm, jól érzem magam. Dupsi Károly r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents