Békés Megyei Népújság, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-22 / 197. szám

1986. augusztus 22., péntek NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT X. Vízmű Kupa nemzetközi férfi kézilabúatorna Tíz év után először maradt itthon a kupa Tizedik alkalommal ren­dezték meg augusztus 18— 20. között a Vízmű Kupa nemzetközi férfi kézilabda­tornát — s első alkalom­mal sikerült békéscsabai csapatnak a tornagyőzelem. A záró napon került sor a két veretlen, az Előre Spar­tacus és a román Politech­nika Temesvár összecsapá­sára, s mintha a szurkolók megérezték volna, hogy iz­galmas találkozót látnak, legalább ötszázan mentek el a Békéscsabai 2. Sz. Általá­nos Iskola tornatermébe. Tőben úgy tippeltek, egy­két gólos győzelmet bárme­lyik fél elérhet. Nos, a ta­lálkozó másként alakult, a két gyors temesvári gól után fölzárkóztak a békéscsabai­ak, sőt, a 23. percben már háromgólos előnyre is szert tettek. Ekkor emberhátrány­ból is értek el gólt. A for­dulás után úgy tűnt, alapo­san elfáradt a román együt­tes, hiszen a 33. percben 17—12-re, a 41.-ben pedig 21—14-re alakult az ered­mény. Innen már nemcsak a fáradtság ütközött ki a temesváriakon, hanem úgy \űnt, lélekben is föladták. A román bajnokság dobogósa, a román kupagyőztes, így a debreceni tornasikere után ezúttal csak a 2. helyre áll­hatott a- jelképes dobogón. A mérkőzés jegyzőkönyve: Bcs. Előre Spartacus—Poli­technika Temesvár 26—21 (13—10). V.: Dzsipof, Kiss. Békéscsaba: Szabó — Ba­logh 2, Bogárdi 2, Gávai 5, Ferencz 1, Felföldi 4, Bene 3. Csere: Szentmihályi, Csu- varszki 2, Fekete 2, Tóth J. 5 (5). A temesvári legjobb dobók: Ionescu 7, Fölkér 6. Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 6/3. Áz eredmény alakulása: 3. perc: 0—2, 13. perc: 6—5, 23. perc: 9—6, 33. perc: 17— 12, 41. perc: 21—14. További eredmények: Hó­diköt—Tachos Waalwijk (holland) 23—16 (12—6). V.: Nyári, Veszter. Ld.: Czibere 10, Paku 5, ill. Jansen, P. Conders 6-6. Dinamo Pancsevo (ju­goszláv)—Autoturisme Te­mesvár (román) 22—15 (9—4). V.: Kemecsei, Kour- ny. Ld.: Miljkovic 6, Ogri- zovic 5, ill. Fehér 6. A torna végeredménye: 1. Békéscsaba 10, 2. Politech­nika Temesvár 8, 3. Dinamo Pancsevo 4, 4. Hódiköt 4, 5. Tachos Waalwijk 4, 6. Áu- toturisme Temesvár 0 pont­tal. A torna gólkirálya: Czibe­re (Hódiköt) 32 góllal. A legtechnikásabb játékos: Fölkér (Politechnika Te­mesvár). A legjobb kapus: Buligan (Politechnika Te­mesvár). Legsportszerűbb csapat: Tachos Waalwijk. A mindent eldöntő Békéscsaba—Politechni­ka egy mérkőzésjelenete, amikor Bene be­robban a temesvári védők között, és gólt lő a torna legjobb kapusának, Buligannak Szarvas János, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója nyújtja át a kupát a győztes békéscsabai együttes csa­patkapitányának, Szilágyi Sándornak Fotó: Fazekas László Sportműsor PÉNTEK LABDARÚGÁS. Nemzetközi if­júsági torna. Magyar szövetkeze­ti válogatott—Szlovák válogatott, Békéscsaba, Kórház u., 17.00. üregfiúk mérkőzés: Magyag öregfiúk válogatott—Szeghalmi öregíiúk, Szeghalom, 15.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Gyopáros Kupa nemzetközi verseny, Oros­háza, Táncsics Mihály Gimnázi­um, 10.00. KÉZILABDA. NB I B. Közgép —Újkígyós, férfi, Cegléd, 18.00, péczi, Vochner. Szeghalom— Afor, női, 16.00, Ambrusné, Pusz­taszeriné. NB II. Szirén—Derecs­ke, női, Szarvas, 10.30, Galló, Krausz. Ganz Villany—Kondoros, férfi, Budapest, 16.00, Jenei, Szé- csi. LABDARÚGÁS. NB I. siófok— Bcs. Előre Spartacus, Siófok, 17.00, Körös (Hamar, Varga). Utánpótlás-bajnokság. Siófok— Bcs. Előre Spartacus, 15.00, Már­Utánpótlás torna Az Okisz-Kiosz sportosztá­lya az idén is megrendezi a nemzetközi utánpótlás labda­rúgótornát — ezúttal Békés­csabán, a Kórház utcai pá­lyán. A háromnapos (pén­tektől vasárnapig tartó) ese­ményen a szlovák, a cseh válogatott lesz az ellenfele a Magyar Szövetkezeti váloga­tottnak. Az első és harma­dik játéknapon 17, szomba­ton pedig H órakor zajlanak a mérkőzések. ton. Nemzetközi ifjúsági torna. Szlovák válogatott—Cseh váloga­tott, Békéscsaba, Kórház u., 11.00. Területi bajnokság. Körös csoport. Szegedi VSE—OMTK, 16.30, őrző. Megyei bajnokság. I. o. Agyagipar—Medgyesegyhá- za, 16.30, Szilágyi I. Kondoros— Szeghalom, 16.30, Németh M. Mezőhegyes—Békésszentandrás, 9.00 (jv.: Csongrád m.). II. osz­tály. Orosházi csoport. Rákóczi Vasas—Gádoros, 16.30, Szpisják. Kunágota—Pusztaföldvár, 16.30, Vass. Országos ifjúsági és ser­dülőbajnokság. Bcs. Előre Spar­tacus—Ózd, 13.30, 12.00, Búzás, Makra. TENISZ. Megyei I. osztályú férfi csb. Gyulai Lendület—Szeg­halom, 9.00. Szarvas—Mezőbe- rény, 9.00. Bcs. Előre Sp. n.— Kövizig. 9.00. TÖMEGSPORT. A Fogtechnikai Vállalat országos sportnapja. Szarvas, Erzsébet liget és DATE főiskola, 9.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. I Gyopáros Kupa nemzetközi verseny, Oros­háza, Táncsics Mihály Gimnázi­um. 9.00. KÉZILABDA. Megyed bajnok­ság. I. o. Mezőhegyes—Újkígyós, 9.00, C. Veres, Varga II. (ifjúsá­gi, serdülő). Mezőhegyes—H. Szalvai. 11.00, C. Veres, Varga II. (felnőtt). Szőnyeg Kupa női torna, Békésszentandrás, 9.00. LABDARÚGÁS. NB II. Metri- pond—Szarvas, Hódmezővásár­hely. 17.00, Varga L. (Eöry, Adám). Területi bajnokság. Kő­rös csoport. Szentes—Mezöko- vácsháza, 16.30, Kara. Lajosmizse —Gyula, 16.30, Zsemberi I. Bé­kés—KSC. 16.30, Veres. Megyei bajnokság. I. o. Füzesgyarmat— Csorvás, 16.30 (jv.: Szolnok m.). Kaszaper-Nagy bánhegy es—Me- zőberény, 16.30, Szarvas. Batto- nya—Gyomaendrőd, 16.00, Len- hardt. Nagyszénás—Újkígyós, 16.30, Bócsik. H. Dózsa SE—Sar­kad, 16.30, Csipái. II. o. Gyulai csoport. H. Szalvai SE—Kétsop­Vízmü sportnap Hetedik alkalommal rende­zik meg a délkelet-magyar­országi vízmű vállalatok ba­ráti sporttalálkozóját e hét végén, augusztus 23—24-én. Előreláthatólag hat „vizes cég” dolgozói mérik össze tudásukat asztaliteniszben, háromtusában, sakkban, fér­fi és női kézilabdában, va­lamint kispályás labdarúgás­ban. Az első napon 9.30 óra­kor találkoznak a verseny­zők, a vasárnapi folytatásban pedig 8 órától már a pályá­kon lesznek, mégpedig a lab­dajátékokat űzők a békéscsa­bai 2. sz. általános iskolá­ban, a sakkozók és asztali­teniszezők a Lékai Kollégi­umban. a háromtusázók az Árpád fürdőben, az Előre-pá- lyán és a mezőmegyeri lőté­ren küzdenek. rony, 16.30, Dér. Dévaványa— Körösladány, 16.30, Takács. Do­boz—Vésztő, 16.30, Menyhért. Gyulavári—Tarhos, 16.30, Nagy II. Gy. Köröstáj—Bcs. MÁV, 16.30, Nagy I. Kamut—Bucsa, 16.30, Varga. Gerla—Krados-ör- ménykút, 16.30, Csatlós. Körös- tarcsa—Sarkadkeresztúr, 16.30. Orosházi csoport. Lö- kösháza—Dombegyház, 16.30, Ratár. Tótkomlós—Medgyesbod- zás, 16.30, Séllei. Békéssámson— Telekgerendás, 16.30, Skorka. Kétegyháza—Magyarbánhegyes 16.30, Nagy K. Kevermes—Csa- nádapáca. 16.30, Pleskó. Csaba- csüd—Elek, 16,30, Hári. Nemzet­közi ifjúsági torna. Magyar szö­vetkezeti válogatott—Cseh válo­gatott, Békéscsaba, Kórház u., 17.00. TENISZ. Megyei I. o. férfi csb. Kövizig—Mezőberény, 9.00. Bcs. Előre Sp. H.—Gyulai Lendület, 15.00. Szeghalom—Szarvas, 9.00. Gyopáros Kupa Újabb arany Madridban Harmmchatodik alkalom­mal rendezik meg Oroshá­zán, a Táncsics Mihály Gim­názium és Ipari Szakközép- iskolában a Gyopáros Kupa nemzetközi asztalitenisz-ver­senyt, a hét végén, szomba­ton és vasárnap. Az első na­pi küzdelmekre 10, a folyta­tásban 9 órakor kezdődnek az összecsapások a DC rend­szerű versenyen. A rende­zők előzetes jelzése szerint 15 női és 40 férficsapat ne­vezett. Rajthoz áll a belga Aast, a lengyel Krakkó együttese, s Jugoszláviából: Zrenjaninból, Belgrádból és Zimonyból több gárda is asz­talhoz áll. A magyar klubok közül többek közt láthatják az érdeklődők a Bp. Ikarusz, a Bp. Telefon, a Bp. Közgaz­dasági Egyetem, a Borsodi Kinizsi, a Szekszárd, a Kecs­kemét, a Kiskunfélegyháza, a Nagybátony és a Hajdúszo­boszló együttesének leg­jobbjait — természetesen a házigazdák mellett. Keressük a 7167-est Záróakkordjához érkezett az a tombolaakció, amelynek során a Békéscsabai Volán SC a tavaszi- nyári gyulai salakmotoros ver­senyeken árusított tombolával az augusztus 30-i, katowicei világ- bajnoki döntőre való utazást le­hetett nyerni. Nos, a negyedik Gyula Nagydíjon a zöld alapszí­nű, hosszúbélyegzős 7167-es szá­mú tombolát húzták ki, ám a főnyereményért még nem Jelent­keztek. A kiutazást, szállást és belépőt egy személy részére biztosító „győztes” tombolajegy- gyei Ilovszki Lászlót kereshetik, a Körös Volán központjában. Ezúttal rendhagyó módon ju­tott el — Békés megyei sport­küldöttség hozta személyesen — a Penzanszkaja Pravda szer­kesztőségéből hozzánk ellenfe­lünk újabb lépése, amely a 38. Gyaloglépésünkre huszárral vá­laszoltak, és úgy tűnik, támadá­suk mind veszélyesebb helyzetet teremt világos, azaz a mi szá­munkra. így hát fontolóra vesz- szük, nem lenne-e „megoldás”, ha esetleg kezet nyújtanánk. No, majd a jövő héten döntünk vég­legesen. 1. d2—d4 Hg8—f6 2. c2— c4 e7—e6 3. Hbl—c3 Ff8— b4 4. e2—e3 c7—c5 5. Ffl— d3 0—0. 6. Hgl—e2 d7—d5 7. a2—a3 cd: 8. e3xd4 d5xc4 9- Fd3xc4 Fb4—d6 10. Vdl— d3 Hb8—c6 11. Fel—g5 b7— b6 12. Bal—dl Fc8—b7 13. Vd3—h3 Fd6—e7 14. 0—0. Hf6—d5 15. Fc4—d3 g7—g6 16. Fg5—cl Hd5xc3 17. b2xc3 Hc6—a5 18. Vh3—h6 Fe7—f6 19. He2—g3 Ff6—g7 20- Vh6— h3 Ba8—c8 21. Hg3—e4 Fb7 —d5 22. He4—g5 h7—h6 23. Hg5—e4 f7—f5 24. He4—d2 Bc8xc3 25. Hd2—bl Bc3— c7 26. Fel—f4 Bc7—d7 27. Hbl—c3 Fd5—b3 28. Fd3—b5 Bd7xd4 29. Bdlxd4 Vd8xd4 30. Hc3—e2 Vd4—d5 31- a3— a4 Kg8—h7 32 Ff4—g5 Bf8 —c8 33. He2—f4 Vd5—d6 34. Vh3—h4 e6—e5 35. Hf4—e2 Fb3—c4 36. g2—g4 Fc4xb5 37. a4xb5 Bc8—c4 38. f2—f3. Ha5—b3. Várjuk „a hozzászólásokat” a jövő szerdáig. A levelezőlapra írják rá: „Sakk”. Szabó lózsef világbajnok Darnyi Tamás győzelme után csütörtökön újabb aranyérmet szerzett Magyar- ország Madridban, az úszó­világbajnokságon. A férfi 200 méteres mellúszásban Szabó József 2:14.27 perces Európa-csúccsal szerezte meg az első helyet. Labdajáték eredmények Rajt a megyei II. osztályban A megyei II. osz­tályban is megkezdő­dött az 1986—87-es bajnokság őszi idé­nye. Az első forduló­ban a következő eredményeket érték el a csapatok. OROSHÁZI CSOPORT Lökösháza—Pusztaföldvár 4—0 (3—0). Pusztaföldvár, 100 néző. V.: Nagy. A jobb erőben lévő csapat nyert a sportszerű mér­kőzésen. (Jankó Antal) Elek—Kunágota 4—0 (1—0). Elek, 180 néző. V.: Hári. Jó játékkal rukkoltak ki a hazaiak a szezonnyitón. G.: Liszkai, Fo­dor, Séllei, Puskás. Jó: az egész hazai csapat, ill. Biró, Muntyán, Szabó. (Hotya Mi­hály) További eredmények: Csanád- apáca—Csabacsüd 3—1, Magyar­bánhegyes—Kevermes 2—2, Med- gyesbodzás—Békéssámson 1—2, Gádoros—Tótkomlós 4—2, Domb­egyház—Rákóczi Vasas 1—1. A Telekgerendás—Kétegyháza mér­kőzés eredménye nem érkezett be. Ifjúságiak. Elek—Kunágota 3—3, Csanádapáca—Csabacsüd 1—1, Magyarbánhegyes—Kever­mes 1—S, Medgyesbodzás—Bé­késsámson 1—6, Gádoros—Tót­komlós 1—2, Dombegyház—Rá­kóczi Vasas 1—1, Pusztaföldvár —Lökösháza 0—0. GYULAI CSOPORT Vésztő—Dévaványa 1—1 (1—0). Vésztő, 150 néző. V.: Aradszki. A hazaiak fölényüket nem tud­ták gólokra váltani. G.: Antóni, ill. Adamik (ii-esből). Jó: An­tóni, ökrös, ötvös, ill. Czudor, Puskás, Szarka. (Buzgány Jó­zsef) Bucsa—Gerla 2—2 (0—0). Bu­csa, 70 néző. V.: Dobos. A hajrában lett izgalmas a mér­kőzés — igazságos eredmény. G. : Papp (ii-esből), Faluházi J., ill. Kiss, Marik, Jó: Kulik, Papp. ill. Kiss, Perei. Gábor, Kelemen. (Ambrus Gyula) Bcs. MÁV—H. Szalvai SE 3—0 (2—0). Békéscsaba, MAV-pálya, 250 néző. V.: Rózsa. Az újjá­szervezett MÁV biztos győzel­me mellett még sok helyzetet elügyetlenkedett. G.: Beszter­cei, Kovács J., Galovicz. Jó: Kovács J. (a mezőny legjobbja). Nagy L., Czeglédi, Bárány, ill. Sztankó, Szarvas M., Kiss. (S. J.) Körösladány—Kamut 2—0 (0— 0). Körösladány, 100 néző. V.: Toldi. Iramos mérkőzésen meg­érdemelt hazai siker. G.: Mező, Danó. Jó: az egész hazai csa­pat, ill. Juhász, Bora, Balogh. (Ponta Sándor) További eredmények: a Két- soprony—Doboz találkozó ered­ménye nem érkezett be. sar­kadkeresztúr—Gy. Köröstáj 0—3, Tarhos—Köröstarcsa 1—2* Kar- dos-örménykút—Gyulavári 1—1. Ifjúságiak: Bucsa—Gerla 4—3, Körösladány—Kamut 5—1, Vész­tő—Dévaványa 2—0, Bcs. MÁV— H. Szalvai SE 1—5, Sarkadke­resztúr—Gy. Köröstáj 1—2, Tar­hos—Köröstarcsa 7—1, Kardos- örménykút—Gyulavári 2—3. Siker Komló ellen Eger SE—Szeghalom 23—15 (11—7). NB I B-s női kézilabda­mérkőzés. Eger, 400 néző. V.: Faragó, Gödény. Szeghalom: SZABÖ — Vizemé 1, Mendréné 7 (6), Mi- kóla 2, Vargáné 1, Veresné, Zsótér 4. Csere: Andróczkyné (kapus), Madar. Edző: Vass Sándor. Kiállítások: 12, ill. 6 perc. Hétméteresek: 7/3, ill. 7/6. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, de a kitűnő formában lévő Szabó rendre hárította lö­véseteket. (10 perc alatt három hétméterest és öt ziccert vé­dett.) A sárrétiek jól védekez­tek, de támadásaiknál sok lab­dát eladtak, s ez megkönnyí­tette a hazaiak dolgát. A 13. perc után, 5—4-es egri vezetés­nél a játékvezetők lettek a fő­szereplők, sorozatban állították ki a szeghalmiakat. Vargánét, a vendégek kulcsemberét a 15. percben háromszori 2 perces ki­állítás után végleg kizárták a játékból. A második játékrész­ben, amikor a hazaiak tetemes előnyre tettek szert, az egri já­tékosokat küldték rendre kény­szerpihenőre, okkal, ok nélkül, de a mérkőzés már eldőlt. Újkígyós—Komló 20—19 (10— 10). NB I B, férfi. Újkígyós, 350 néző. V.: Komár, Öcsai. Újkí­gyós: KOPPÁNYI — Kovács 1, BANFI 5, Skaliczki 1, Mezei. Bacsa 4. BENE 4. Csere: Bánszki (kapus), Barna 4, Va­sas, Czedó, Harangozó. Edző: Kolarovszki Mihály. Kiállítá­sok: 2, ill. 4 perc. Hétmétere­sek: 8/6, ill. 5/4. A vendégek kezdtek jobban, de rövid idő eltelte után Ska- liczklék tetszetős támadásokkal egyenlítettek, sőt, átvették a vezetést. A mérkőzés legna­gyobb részében fej-fej mellett haladt a két csapat, igaz, há­rom alkalommal a vendégek is vezettek. A kígyósiak a mér­kőzésen lelkesedésben és hatá­rozott védekezésükkel felül­múlták ellenfelüket, s a hajrá­ban már ők irányították a já­tékot. A kemény, harcos mér­kőzésen az utolsó percben dőlt el a két pont sorsa a kígyósiak javára. Kondoros—Szilasmentl TSZSK 31—23 (16—11). NB II. Férfi. Kondoros, 300 néző. V.: Kiss, Ollmann. Kondoros: PAULIK— SZNYIDA 9, Szrnka M. 4, ME­LIS 8, Rafaj 4, Tóth 1, GYE- MENGYI 4. Csere: Zvara, SKULTÉTI 1, Szrnka Gy., Len­gyel, Molnár. Edző: Fellegvárt Zoltán. A nagy lendülettel kez­dő hazaiak a félidő végére meg­nyugtató előnyt szereztek. For­dulás után még tovább fokozták az iramot ,s ez a gólkülönbség alakulásában realizálódott. E találkozón a nagyszerű védeke­zés mellett a kondorosiak tá­madójátéka látványos és ered­ményes volt, megérdemelt ha­zai siker született a bajnokesé­lyes ellen. Szarvasi Szirén—Mátészalka 17—14 (6—8). NB II. Női. Szarvas, 100 néző. V.: Filep, Varga (határozottan). Szirén: Tibáné — PERGER, Hegedűs 1, CSEREN YECZ 1, SZABÓ 11 (8), Lázár 2, Jansik. Csere: Kasuba A. (kapus), Laurinyecz 2, Gyo- vai, Csery II., Magyar. Edző: Gulyás Mihály. Nem ízlett a szarvasiaknak a vendégek rá­menős, kemény játétka, amit a játékvezetők megtoroltak ugyan, de a hazaiak nem tud­tak kibontakozni. Fordulás után megváltozott a játék képe, a Szirén fordítani tudott, s végül is biztosan nyert. Labdarúgó MNK Bcs. Előre Spartacus —Nagykőrös 3—1 (2— 0). Nagykőrös, 100 néző. V.: dr. Szőke. Előre: Baji — Szenti, Vigh, Megyesi, Varga, Takács — Adorján, Pásztor, Csanálosi — Kovalik, Szekeres. Edző: Csank János. Az első félidőben ját­szottak fölényben a lila-fehérek, ekkor bebiztosították a győzel­met. A második játékrészben kiegyenlített volt a küzdelem. G.: Adorján 2, Szekeres. Nagyszénás—Kecskeméti TE 2—0 (1—0). Nagyszénás. 350 né­ző. V.: Veres. Nagyszénás: Paj- kó — Nagy M. (Plesovszki), Szabovik, Békési, Füredi — Lu­kács, Ugró, Winetter — Sebes­tyén, Szpisják, Tóth Z. (Ben- kő). Edző: Moós János. Nagy iramú, magas színvonalú mér­kőzésen a hazaiak végig löbbet kezdeményeztek, ötletes, sok mozgásos játékuk ellen nem volt ellenszere a vendégeknek. G.: Sebestyén 2. H. Szabó L* SE—Elek 2—1 (2— 0). Elek. 400 néző. V.: Köböl. Kezdeti hazai bizonytalankodás után feljöttek az elekiek, fö­lényben játszottak, s végül is balszerencsés vereséget szen­vedtek. Az elek! gólt Komort S. szerezte. Szeol-Délép—Mezőkovácsháza 2—1 (0—0). Mezőkovácsháza, 800 néző. V.: Makó. Mezőkovácshá­za: Marofka — Szabó, Bányik, Török, dr. Pertich (Agócs) — Kiss, Mracskó, Zámbori — Pal- lagi (Herjeczki), Schmidt, Vágó. Edző: Sári Ferenc. A hazaiak míg erővel bírták, egyenlő el­lenfelei voltak az NB II baj­nokaspiránsának. G.: dr. Tóth, Varga, ill. Schmidt. Szarvasi Vasas—Kerekegyházi KSK 1—1 (1—1, 1—1, 1—1) — él­esekkel 5—4 arányban a Szarvas jutott tovább. Kispályás foci Békéscsabán már hagyomány, hogy az Alkotmány ünnepén megrendezik a kispályás labda­rúgócsapatok Szuper Kupa küz­delmeit. Ezúttal a hat csoport- győztes körmérkőzéses formá­ban döntötte el az abszolút el­sőség sorsát. A Szuper Kupa végeredménye: 1. Kertész SE 9, 2. Városi Ta­nács 8, 3. 635. sz. ITSK 6, 4. TAKEV 5, 5. 3. sz. Cserépgyár 2, 6. Lenin Tsz 0 ponttal. A torna gólkirálya Horváth S. (Kertész SE), legjobb kapusa Uhrin I. (Kertész SE) lett. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja, Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents