Békés Megyei Népújság, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-21 / 170. szám
( 1986. július 21., hétfő Vendégünk volt „Régi barátokként fogadtak — Kérem, mutatkozzék be Olvasóinknak ! — Wielfried Wache vagyok a német demokratikus köz- társaságbeli Torgau Síküvegipari Kombinát Wilhelm Pickről elnevezett szakmunkástanuló kollégiumának igazgatója. Július 10-én egy tanárkollégámmal és hét tizenéves szakmunkástanulóval érkeztünk Magyarországra, illetve Orosházára, az itteni üveggyár meghívására, tíznapos üdülésre, kicsit tanulmányútra. Huszonkét éve vagyok a nagyüzem alkalmazásában, mint tanár, 21 éve pedig igazgató. Üvegtechnikusi oklevelem is van, valamint pszichológiai diplomát Szereztem. Tanítok is, ősztől például a vállalat felnőttképzésében veszek részt; tudományos szocializmust, vezetéselméletet tanítok mérnököknek. — Hogyan értékeli ön az Üvegipari Művek — pontosítva: az Orosházi Üveggyár: — és a torgau-i nagyüzem között nyolc évvel ezelőtt megalapozott, tudomásom szerint évről évre bővülő kapcsolatot? — Igen nagy jelentőségűnek tartom! Pedagógiai szempontból az Önök hazájában most eltöltött tíz nap tapasztalatait kiválóan hasznosíthatom. Hiszen itt most a ,,szó és a tett” összefüggéseit másfajta megvilágításban tapasztalhattuk. Ügy gondolom, sokáig emélkezetes lesz valamennyiünk számára mindaz, amit az orosházi nagyüzemben, vagy például a magyarországi kirándulásaink során több építőanyagipari vállalatnál láttunk, hallottunk. — Aprópénzre váltva mit jelent mindez? — Kölcsönös ez a kapcsolat. Iskolánk például megküldi oktatási-képzési tervét az orosháziaknak. Ügy tudom, a mellékelt tankönyveket le Is fordítják, jól hasznosítják. Az új tankönyveket meg kiadás előtt megvitatjuk Békés megyei barátainkkal. — A kapcsolat — gondolom — személyessé is válik ... — Természetesen! Az orosházi nagyüzem KlSZ-bizott- ságának titkárával, Búza Katalinnal, vagy például Máté Mihállyal, aki itt nyugalmazott osztályvezető, és aki 1978-ban az első csoportot ve99 nmm zette hozzánk, barátinak nevezhető, levélváltásokkal gazdagított a kapcsolatom. Miska bácsi most például paprikamagokat gyűjt nekem, más-más fajtából. Közös ugyanis ez a hobbink ... És dr. Ambrus Pállal is „így vagyok”: az orosházi „gazdánk” — aki a személyzeti főosztályt vezeti — szinte apaként fogad évről évre minden csoportunkat. — Miután hazaérkezik Tor- gauba, barátainak mit fog mesélni magyarországi, orosházi élményeiről, benyomásairól? — Azok közé tartozom, akik most harmadik alkalommal járhatnak szép, és bennem is mély nyomokat hagyó hazájukban. 1978-ban jártam itt először, én vezettem az Orosházára érkező második NDK-beli csoportot, akkor hét lányt. Ezt követően családommal magánemberként — el kellett ide utaznunk! Nagyszerű volt! És most jöttem harmadszor, most hét fiatalemberrel. Nos, arról beszélek majd, hogy milyen barátságosak, közvetlenek a magyarok. És talán arról is, hogy nem egyszer furcsa volt nekem a mentalitásuk. Lezserek, és — ugye, így mondják? — nyugisak. És hogy minden percben biztosak lehettünk abban, hogy bármilyen rendkívüli körülmény közepette is számíthatunk magyar barátainkra. — Búcsúzhatunk úgy, hogy: viszontlátásra? — Feltétlenül! (nemesi) Fotó: Gál Edit Szolnok Békés megyei fiatalok a katonai főiskolán Felvételi vizsgák és tanévzáró ünnepély napján látogattunk el a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára azért, hogy Békés megyei fiatalokkal találkozzunk. Először a felsőfokú intézmény keretében működő, új repülőgépszerelő és -műszerész szakközépiskolát kerestük fel, ahol Kovács Pál alzeredes, iskolaigazgató elmondotta, hogy itt a polgári szakközépiskolákkal azonos követelményrendszer van. Az a cél, hogy a magyar néphadsereg számára jól felkészült, érettségizett tiszthelyetteseket képezzenek. Az 1986 87. tanévtől kezdve elektroműszerész-meehani- kusi, valamint rádió- és-»lokátorműszerész-mechaniku- si szakon folyik az oktatás, s ezekre minimum, 4,0 tanulmányi átlagot elért fiatalok jelentkezését várják. A tanulmányi idő 4 év, s akik jeles eredménnyel érettségiznek, lehetőségük lesz beiratkozni a repülő műszaki főiskola második évfolyamára. Közben formaruhákba öltözött fiúk jönnek be az igazgató irodájába. Mindnyájan most fejzték be a szakközépiskola első osztályát, és a tanévzáróra készülnek. — Ki honnan jött? — Én sarkadi vagyok — mondja Képiró Zsolt —, és azért jelentkeztem ide, mert a szakma nagy vonzerőt gyakorolt rám. Nagyon jó az ellátás, és az a fegyelem, amelyet tapasztalunk, elkel egy ilyen kollektívában. — Honnan szereztetek tudomást arról, hogy az 1985 86-os tanévtől ilyen típusú képzés indul Szolnokon? — Elolvastam a pályázati felhívást — feleli Tóth Zoltán, aki Szeghalomról jelentkezett ebbe a szakközépiskolába. — Érettségi után fegyveres szakon szeretnék továbbtanulni a főiskolán . .. Nagy Sándor Békéssám- sonból került ide, és ő is ha- • sonló terveket forgat a fejében. Különben harmadik helyezést ért el a szavalóversenyen, amiről nem kis büszkeséggel beszélt az iskola igazgatója is. — Mennyi ösztöndíjat kapsz? — Ez és a tanulmányi pótlék 450—500 forintot tesz ki havonta. Igaz, itt teljes és ingyenes az ellátás, de azért jól jön ez a pénz, ha uszodába, moziba, vagy diszkóba megyünk. Csikós Gyula sarkadi fiatalember azért jelentkezett ide, mert bátyja példáját akarja követni, aki Egerben tiszthelyettesi iskolába járt, s neki is megtetszett a katonai hivatás. Még mielőtt a főiskolai felvételizőkkel beszélgetünk, dr. Palkovics Tibor alezredes, pszichiáter ismerteti néhány tapasztalatát. — Milyen szintű az alkalmasság? — Szeretnék hivatkozni a honvédelmi miniszter egyik megállapítására, amely szerint a sorköteles állomány 10 százaléka egészségügyi szempontból nem alkalmas a katonai szolgálatra. Hasonló a helyzet a katonai főiskolákra jelentkező fiataloknál. Azt tudjuk javasolni: ne igyanak alkoholt, ne dohányozzanak, és halkabban hallgassák a zenét. Nem jelentős viszont azoknak a száma, akiket ideggyengeség miatt szűrünk ki az orvosi vizsgán. A legtöbb hallgató esetében igen erős a szakmai orientáció, ami alatt azt értem, hogy makacsul ragaszkodnak az általuk választott szakhoz. Miután felvettük őket, már nem mennek el máshová. A másik lényeges tapasztalat az, hogy nem megfelelő a középiskolákban a tájékoztatás, vagyis bővebb információt kellene adni a katonai főiskolákról, megkönnyítve ezzel az egyes szakmák megfelelő kiválasztását. Értelmes, jó fellépésű fiatalember ül le az asztalhoz. Tóth Csabának hívják. Szakmunkásképzőt végzett, majd a dolgozók esti gimnáziumáA főiskolán felvételiző Békés megyei fiatalok ban leérettségizett Orosházán. — Milyen volt a felvételi vizsga első napja? — Én a Zalka Máté Katonai Főiskoláról jöttem ide, ahol külföldre akartak küldeni. Ezt nem vállaltam, mivel ragaszkodom az itthoni tanuláshoz. Egyébként már általános iskolás koromban szerettem volna jelentkezni katonai középiskolába, de akkor a környezet lebeszélt erről a szándékomról. Báthori János Üjkígyóson, Bolyán Attila Békéscsabán lakik, s mindketten a Sebes György Szakközépiskolában érettségiztek. Korábban repülővezetői szakra jelentkeztek, de az egészségügyi követelményeknek nem feleltek meg, és ezért most vadászirányító szakot választottak. — Hogyan sikerült a tegnapi felvételi? — Nekem rosszul — «válaszol Bolyán Attila —, mert tavaly nem kellett írásbelin felvételizni, és azt hittem, hogy ez az idén is így lesz. Ügy érzem, ha néhány nappal ezelőtt átnézhettem volna az anyagot, biztosan jobban írtam volna meg matematikából és fizikából a dolgozatot. A pszichológiai tesztláp kitöltése három órát vett igénybe, és ez elég fárasztó volt. — Ki adott be máshová is felvételi lapot? — A Pestvidéki Gépgyár repülőgép-szerelői szakára jelentkeztem — feleli Báthori János —, és ha ide a főiskolára nem kerülök be, akkor odamegyek, mert már felvettek. Alkalmunk nyílik beszélgetni ugyancsak az intézmény által szervezett katonai előkészítő tanfolyam egyik hallgatójával, Túri Imrével is. — Milyen iskolát végzett eddig? — A nyolcadik osztály elvégzése után a csabai Sebes György Szakközépiskolába szerettem volna menni. Ez nem sikerült, és így Gyulán, a 611. sz. ipari szakmunkás- képzőbe iratkoztam be, ahol kitanultam a géplakatos szakmát. Erről az egyéves tanfolyamról az újságban olvastam először. Jelentkeztem, majd alkalmassági vizsgára hívtak be. Most már csak fizikából van hátra a szóbelim. Ennek a képzésnek az az előnye, hogy felvételi vizsga nélkül mehetek a Zalka Máté Katonai Főiskolára, ahol fegyvertechnikusi szakon fogok tanulni. Ha sikeresen elvégzem, a katonai képzettségen kívül üzemmérnöki diplomát is szerzek. Nem volt könnyű elsajátítani egy év alatt azt az anyagot, amelyet a középiskolákban négy éven keresztül tanulnak a diákok. Főként a matematika, fizika és az orosz nyelv tanulása kívánt nagyobb erőfeszítést. — Mi volt az, amit nehezen szokott meg? — A közösségbe való beilleszkedés nem jelentett nehézséget, hiszen korábban már voltam kollégista. Ugyanakkor kezdetben elég szokatlan volt az a szigorú rend, amelyet az elöljárók mindenkitől megkövetelnek. Az alaki gyakorlat, a kemény tanulás és a belszolgá- lat szintén nehezen ment eleinte. Kép, szöveg: Bukovinszky István Szétrepedtek a csövek... Gyomaendrődi „aszály” Köztudott, hogy forró nyári napokon nemcsak a sörhiány, hanem a vízhiány is gondot okoz a szomjúságot és a fürdéshiányt — joggal — nehezen tűrő lakosságnak. Ha nincs sör, az még „elmegy” valahogy, ám ha a napi munka után az ember beietéved a kádba, megnedvesitl tisztaságra vágyó testét, majd beszapanozza magát cs a csapot megtekerve kiderül, hogy közben elfogyott a víz — az már kellemetlen érzést okoz. A gyomaendrődieknek többéves tapasztalataik vannak a nyaranta visszatérő vízhiányos órákról. Nemrégiben Vonalban voltunk és a gyomaendrődi lakók bosszúsan panaszolták, hogy nem tudják megfürdetni a gyereket, nem lehet leöblíteni a WC-t, fél órákat kell várni — a csapot lesve —, hogy a levesnek valót a fazékba engedhessék. Most már betelt a pohár — mondták —, azaz nincs bgnne egy csepp sem; ezért utánajártunk a gyomaendrődi „aszály” okainak. A településen 1974-ben társulás alakult a törpevízmű kifejlesztésére — tudtuk meg Jenei Bálint tanácselnöktől. A cél az volt, hogy kiépüljön mintegy 80 kilométernyi vezeték, és megteremtődjék egy napi 3 ezer köbméteres vízbázis. Ez utóbbi vízbázis úgy tűnt, hogy hosszabb távon elegendő lesz. A kutak elkészültek. Alig telt el azonban háromnégy esztendő, amikor kiderült; bizony, nyaranta gyakran kiszáradnak a fürdőszobák, konyhák csapjai. Tetézte a bajt, hogy a már működő kutak némelyike — a talaj szerkezete miatt is — kiapadt. Ezt tapasztalva, 1978-ban összeült a község vezetése, és felkérte a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) illetékes osztályát egy olyan tanulmány- terv elkészítésére, amely a megvalósítás után sokáig biztosítja majd a település vízellátását. A Kövizig szakemberei rövidesen két tervezetet tettek le a gyomai tanács asztalára. Az egyik egy felszíni víztisztító kiépítését szorgalmazta. A tervben az állt, hogy a Körösök egyik legtisztább holtágának — a Torzsási holtágról van szó — vizét bevezetik az 1. számú telepre, s az ott felépítendő tisztító berendezésen át jut majd a víz a lakásokba. A holtág — ily módon — egyre fogyatkozó vizét pedig egy szivattyúrendszeren keresztül az élő Körösből pótolták volna. A másik tanulmány a felszín alatti vízkészletet kívánta hasznosítani, megjelölve azokat a területeket, ahonnan várhatóan kedvezőek a víznyerési lehetőségek. A település vezetése felmérve a helyzetet, az első tervezet megvalósítását kezdte szorgalmazni, mondván, hogy a Körösből elméletileg sohasem fogy ki a víz; a fúrt kutakkal pedig épp nemrég „Sürödtek be”. [A probléma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy ennek a beruházásnak az előre becsült 40 millió forintos költsége kevés. A Köjál, majd az Országos Közegészségügyi Intézet is belelapozott a tervekbe, helyszíni szemlét tartott és benyújA- gyakran kiapadó gyoma- endrődi víztorony tóttá jogos „igényeit”, «mely szerint például be kell keríteni az egész holtágat. Ez körülbelül tíz kilométernyi kerítést jelentett. Aztán, az országhatártól kezdve a Torzsási szivattyúig jelzőrendszert kellett volna kiépíteni, amely riadóztat majd, ha szennyezett víz kerül a Körösökbe. Ezek a kívánalmak több mint duplájára — 90 millió forintra — emelték meg a költségeket. A helyi tanácsnak volt ugyan 45 millió forintja e célra, de a beruházás másik felét senki nem vállalta. Ez a terv tehát „elúszott”... Ekkor került előtérbe a második variáció. Mivel a megyei regionális vízműrendszer talán csak az évszázad végén éri el Gyomaendrődöt, ezért a tanács leporolta az eddig félretett tervek dossziéit és a Kövizig által megjelölt helyeken — 1983-ban — négy'kutat kezdtek fúratni a szakemberekkel. A 41 millió forintot felemésztő beruházás sem volt mentes a bajtól. Az egyik bővizű kút — 800 liter/perc — az átadás előtt meghibásodott, és az előbb említett mennyiségnek csak a negyedrésze látott napvilágot. A társulat ezért nem akarta átvenni a kutakat, s egyéves pereskedés kezdődött, aminek az lett a vége, hogy ha engedményekkel is, de csak sor került a műszaki átadásra 1985 elején. A kutak tehát adták a nyers vizet, amit még el kell vezetni a vízműbe, ahol a tisztítás folyik. E csőrendszer tervezése is így csak a vártnál egy évvel később kezdődhetett. Ezért a tanács kérte a megyei víz- és csatornamű-vállalatot, hogy ha lehet, akkor provizórikusán vezethessék a vizet a település lakóinak. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a nem teljesen kiépített rendszer mellett egy fővezetéken bekötik a kutakat a vízműbe. Múlt év novemberében kellett volna elkészülnie a fővezetéknek. A munka tulajdonképpen be is fejeződött ekkorra, ám a nyomáspróbánál szétrepedtek a 400 milliméter átmérőjű eternitazbesztcement csövek. Az egészet újra kellett csinálni és fcsak most, július 1-én történt meg az eredményes műszaki átadás. Mivel a munkálatok elhúzódtak, a provizórikus vízbeemelés is késik. Most még a kútfejeket kell felhelyezni, elektromos energiát kell bevezetni és meg kell oldani a vezérlést, valamint a becsatlakozásokat. Ezeket a feladatokat körülbelül két hónap alatt lehetne elvégezni, s ezután a Köjálnak vízmintát kell adni. Ám ezelőtt legalább tíz alkalommal klóros vízzel szükséges átöblíteni a csőrendszert. Ebben a vízhiányos időszakban azonban erre gondolni sem mer a gyomaendrődi tanács, hisz ez esetben több ezer köbméter vizet vonnának el az amúgy is sűrűn elapadó víztoronyból. Ha a munkálatokhoz mégis hozzálátnának, akkor is csak szeptember végére lehetne az új kutak vizét felhasználni. Mivel a tapasztalatok szerint csak a nyári hónapokban kevés a víz, így a rendszer kiépítése még jövő tavaszig várhat. Hornok Ernő Fúrni kéne... A gyomaendrődi strand medencéjét már 30 éve egyetlen kút látja el 62 fokos termálvízzel. Annak Idején még naponta 500 köbméter melegvíz jött a lyukból. Ma már — az év eleji felújítás után Is — csak alig 300 köbméternyi érkezik belőle. Mint minden kút, ez is kimerül egyszer. A felújítás is azt bizonyította, hogy igencsak időszerű lenne egy új termálkúlt fúrása. A tanácsnak is, a fürdővendégeknek is kellemetlen lenne, ha be kéne zárni — termálvízhiány miatt — a már messze földön is közkedvelt strandot. Ebben az ötéves tervben azonban nem valószínű, hogy tud 12 millió forintot áldozni a tanács egy új, bő vizű termálkút fúrására. .. Ez az írás már megszületett, amikor szerkesztőségünk levelet kapott Gyomaendrődröl, melyet hatvanhét Mező Imre lakótelepi lakos írt alá. Idézet a levélből: „Évek óta áldatlan állapot uralkodik itt; áprilistól szeptemberig nincs víz! Heggel öt órakor már nincs, este 11 órakor még nincs. A lakótelep 80 százaléka kisgyermekes család, ahol mosni, főzni, mosogatni stb. kellene, de víz hiányában legfeljebb csak éjszaka lehet... Hiába fordultunk a Gyomaendrődi Városi jogú Nagyközségi Tanácshoz, valamint a vízmű vállalathoz: semmi eredményt nem értünk el. .. A lakásokat összkomfortosként árulták, csak azt nem közölték a lakókkal, hogy itt csak vízcsap van, Víz NINCS! Kérjük szíves segítségüket!”
