Békés Megyei Népújság, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
o1986. június 28., szombat „Megújuló iskola” — megújuló továbbképzés? A megújuló iskola szókapcsolat nem holmi hátsó gondolat miatt került idézőjelbe a címben, hanem mert a június 23. és 29. között megrendezett geszti tábor ezt a nevet viselte. A tábor programja, módszere olyannyira eltér a megszokott pedagógus-továbbképzésektől, hogy talán nem is illik ezzel a névvel illetni. A KISZ KB, a Magyar Úttörők Szövetsége és az Országos Pedagógiai Intézet hívta életre az iskola megújításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó tábort, amelynek premiere tavaly Fadd-Dombo- riban volt. Az ott szerzett tapasztalatok már kiadványban is megjelentek az OPI gondozásában. E kiadványból „puskáztuk ki” ezt a néhány, bevezető gondolatot. A szervezésről „Az ország számos iskolá-. jában sok tehetséges és ambiciózus fiatal pedagógus dolgozik, akikben a mindennapos iskolai gyakorlat ellentmondásai, jobbító szándékú, feszítő erejű energiákat hoznak létre ... Ezért látszott kézenfekvőnek; hozzuk össze, ismertessük meg egymással a többnyire magányosan vívódókat, ismertessük meg őket a hazai pedagógiai innovációs folyamatok élenjáró szakembereivel, nyújtsunk nekik sokirányú, gazdag információkat és módot arra, hogy egymás gondjaival és eredményeivel is ismerkedve, erejük, álló- képességük, harci elszántságuk növekedjék ...” Belépni csak pályázattal! A kemény munkát ígérő A hideg kastélyépület helyett jobb a szabadban vitatkozni Fotó: Gél Edit programban csak azok vehetnek részt, akik belépőül elkészítik pályamunkájukat, amelynek témáit egy több helyütt is publikált felhívás tartalmazta. Csak néhányat a címekből. Miben látom az iskolát ma feszítő legfőbb ellentmondásokat, és hogyan látnék neki feloldásukhoz? Vagy: Egy pedagógiai újításom leírása. A szervezők ezzel, a szándék mellett, a többlettevékenységre, az erőfeszítésre való hajlandóságot is kiprovokálják. Mert jó ha tudják, hogy ebben a táborban dolgozni kell, s hogy itt munkára készítenek fel. Ezért van szükség a legjobbak, leglelkesebb kiválasztására. A vállalkozásból mozgalom? A tábor vezetője, Loránd Ferenc, az OPI iskolafejlesztési osztályvezetője jogos büszkeséggel és némi csodálkozással így somázza a tapasztalatokat: — Ez a tábor egyszeri vállalkozásnak indult, s úgy néz ki, mozgalommá növi ki magát. A másodévesek szinte kikövetelték maguknak az idei, geszti részvételt, s szeretnék, ha jövőre is folytathatnák. A táborba 14 megyéből és Budapestről érkezett a 120 pedagógus, képviselve a különböző iskolafokozatokat. A nyári tábort kemény előkészület előzi meg. A részvevőknek egy kazalnyi szakirodalmat kell átböngészni, valamint a téli és tavaszi szünetben háromnapos előkészítő foglalkozáson részt venni. Tavasszal az értékelés gondjait vitattuk meg, télen pedig a pedagógiai fejlesztés stratégiájáról, az iskolai innovációról volt szó. Itt szigorú, kritikus, kemény hang uralkodik a többnyire konzultatív jellegű csoportfoglalkozásokon. Alternatív programot állítottunk össze, amelyből választhatnak a két évfolyam résztvevői. Komoly szaktekintélyeket nyertünk meg a munkánkhoz, közöttük Gáspár Lászlót, Szűcs Ervint, Trencsényi Lászlót, Bernáth Józsefet és még sorolhatnám. A csoportok vezetésében, a tábor munkájában iskolafejlesztési osztályunk teljes létszámban részt vesz, de a kísérleteket folytató iskolák igazgatói is egy egész délelőttön át fejthették ki munkájuk lényegét, tapasztalataikat. Az alapos előkészítésben egyébként lényeges szerepet játszik az előadók kiválasztása. Holnap, pénteken — azt hiszem, egészen újszerű megoldásra vállalkozva —, Nagy Józseffel folytatunk pódiumvitát. A résztvevők véleménye Keresztesi Katalin Budapestről érkezett, s rendkívül lelkesen beszélt a két tábor tapasztalatairól. A holnapi vitába egészen belelovallta magát. — Nem értek egyet Nagy József cikkével és elméletével. Nem lehet ma már az iskolai demokratizmust félretenni, avagy megkérdőjelezni. Itt, a geszti kastélyban, mikor beszélgettünk egy idős lovásszal, akkor így kezdte a mondókáját: „Mikor jött a demokrácia...” S milyen annyi évtized után a gyakorlat? Már hét éve tanítok, s meg kell állapítanom, hogy a főiskolán nem készítettek fel a pedagógia új elméleteire és gyakorlatára. Fadd- Domboriban megszereztem az alapokat, s most újra az első évfolyamot választottam, mert így már jobban értettem mindent. A táborban azt is csodálatosnak tartom, hogy olyan nagy emberek, mint az egyetemi tanár Gáspár László, ugyanúgy bebújik a sátorba mint mi, ugyanúgy él. Pedig ő nagydoktor. Ez is a demokratizmus egyik példája. Évek múlva mindez csodálatos emlék lesz... A Tolna megyei Bogyiszló- ról érkezett Boda Zoltán és felesége. Iskolájuk bekapcsolódik az innovációs kísérletbe, s ez a tábor számukra nemcsak szakmai, de lelki feltöltekezésnek is számít. — Sok iskola képviselője van itt, akik csinálják már a termelés-gazdálkodást a kísérleti program keretében. Ennek otthon én leszek a gazdája. Tudom, mi másképp csináljuk majd a körülményeink miatt, de rám bátorítóan hatott az egész. A régi, gondolkodásra sem késztető továbbképzésekkel ezt a tábort össze sem lehet hasonlítani. Itt többet tanultam pedagógiából, mint a főiskolán négy év alatt. Valahogy felszabadultnak érzem magam a korábban ránk kényszerített merev szemlélet alól. — Egy dologra lenne még szükség azon kívül, hogy szívesen lennék harmadéves is. A kísérletekben használt dokumentációkat ki kellene osztani. Hadd lássuk, hogy Szentlőrincen hogy néz ki egy napló, egy tájékoztató füzet. Tehát többet kellene a gyakorlatból megmutatni — mondta Keresztesi Katalin. * * * Íme egy továbbképzés, amit a résztvevők szinte újra és újra kikövetelnek. Holott itt kemény munka, vita, tapasztalatcsere folyik, fontos elméleti és gyakorlati kérdésekről. Ahol — mint Loránd Ferenc mondta — felrázzák és kiszabadítják az alkotásvágyat a pedagógusokból. Lám, így is lehet. S öröm, hogy ennek a tábornak másodjára éppen megyénk adhatott otthont. Az iskola- társulás révén nem érdemtelenül. b. Sajti Emese Megvalósuló álmok Boros Béla' műhelyében, Mezökovácsházán Attól kezdve, hogy felvették a képzőművészeti főiskolára, különös életutat járt be riportunk alanya. Előbb szobrász akart lenni, aztán tanárai tanácsára áttért a grafikára. Igen ám, de vonzalma a művészethez — akkor még — nem bizonyult elég állhatatosnak, s ott volt a nagy „ő”, a „csábító”, a foci. Igaz, mint tartalék, de azért mégis a Fradiban játszott, hatalmas lelkesedéssel, odaadással — csakúgy, mint később is élt, minden kedvtelésének — rúgta a bőrt. Egyszer aztán megfogadta, többet nem rajzol, s negyedikben búcsút vett az alma matertől. Volt is nagy riadalom otthon, hisz „szakma csak kell a gyereknek”. S a fiú, hogy eleget tegyen édesanyja kérésének, felcsapott motorszerelőnek. Pestről Szegedre utazott, ott iratkozott be a szakmunkásképzőbe. Igen ám, de ezt sem végezhette el, mert közben behívták katonának. A katonaévek idején az első, a nagy „szerelem” ismét fellángolt, s a nagy fogadalom, hogy többet nem rajzol — szerencsére — semmivé vált. Ekkor kezdődött életének új fejezete... * * * — Megtérésem egy kellemetlen eseményhez fűződik. Nem is tudom, hogy lehet ezt az újságban megírni, de hát így volt: egyszer talán valami hiba csúszhatott a főzésbe... Hamarosan kevésnek bizonyultak a laktanya mellékhelyiségei. Az esetet megrajzoltam, s olyan sikert arattam vele, hogy még a határőrújságban is megjelentették. A laktanya dekoratőre lettem. Akkor már tudtam — de rég is volt, több mint húsz esztendeje —, hogy mégsem leszek én motorszerelő. Ismét szobrokat készítettem, egy pályázatra. A három első helyezést én kaptam alkotásaimért. S ha már a katonaságnál tartunk: ott ismerkedtem meg néhány kirakatrendezővel, akiknek munkája egyre jobban érdekelt. Leszerelésem után még letettem a szakmunkásvizsgát, aztán érdeklődni kezdtem, hol keresnek egy ... Nem, nem motorszerelőt. Kirakatrendezőt, dekoratőrt, grafikust, vagy valami ilyesmit. Így állítottam be a Me- zőkovácsháza és Vidéke Áfészhez, egy halom rajzzal a hónom alatt. Felvettek. Később elvettem Valikát feleségül. Ezt feltétlen bele kell vennem ebbe a történetbe, hiszen neki köszönhetem. hogy leérettségiztem. A kirakatrendezőire, aztán a belkereskedelmi i reklámszaktanfolyamra már együtt jártunk. Emlékszem, kilenc- hónapos terhes volt, mikor a vizsgakirakatot készítettük, segítenem kellett neki. Szaladgáltam ide, oda ... Az ő kirakata ötös lett, az enyém hármas ... Aztán a tanuláson is túl voltunk. S most? Dolgozunk. * * * Itt egy percre megszakítjuk riportalanyunk elbeszélését, hisz szerénytelenségnek tűnnék, ha maga beszélne sikereiről. Körülnézhettünk műhelyében, ahol egymást érik a díjnyertes kirakatok makettjei, az oklevelek, s a kitüntetés — melyet az Őri szágos Béketanács elnöksége •adományozott Boros Bélának. Mindez bizonyítja: beszélgetőpartnerünk immár „egyenesben” van. Húsz esztendő alatt 14- szer lett országos első helyezett kirakataival. 1984-ben két hetet töltött Bulgáriában. Itt nemzetközi díjat nyert a politikai témájú kirakat, melyet egy siófoki kollégájával készített. A politika egyébként is mindig nagyon érdekelte, talán ennek köszönhető, hogy karikatúráival is sikert aratott sok helyen. Rajzai több napilapban megjelentek. Kiállításaira az Országos Béke- tanács elnöksége is felfigyelt: „A békéért” című karikatúra-sorozatáért békedíjat kapott az elmúlt évben. Három esztendeje az országos politikai karikatúrapályázaton közönségdíjat nyert... Igen, mondhatná az olvasó, ennyiféle elfoglaltság két embernek is sok lenne. Ám Boros Béla mindezek mellett városáért is sokat tett. Kiállítást rendezett, a rendezvények dekorációit társadalmi munkában végezte... Nem véletlenül kapta meg az idén a „Településfejlesztő társadalmi munkáért” elismerő címet... És mindig tele van tervekkel... * * * — Nagy álmom, hogy Me- zőkovácsházán felépüljön a városi címerben látható ház. Frekventált helyen kellene felállítani, úgy, hogy benne kovácsműhelyt hoznának létre. Idős mesterekkel beszéltem már, szívesen vállalkoznának e szép feladatra. Az épület makettjét elkészítettem. Nézze csak! Valahogy így képzelném ... Látja, én itt Mezőkovács- házán annyira megszerettem, hogy ilyen álmaim vannak. Néhány éve hívtak a szegedi laphoz, de nem mentem. Ide köt a családom, nemrég felépült otthonom, a munkám ... Hogy mit választanék, ha ennyi minden közül csak egyet csinálhatnék? Dekoratőr lennék, mert abba minden belefér: a szobrászat, a grafika, minden. Szóval, egyikről sem tudnék lemondani ... Micsoda kérdések! Hogy jó lenne-e, ha hosszabbak lennének a napjaim? Jó bizony. Akkor jutna időm a másik nagy tervemre: szobrot készítenék a majdan lebontásra kerülő, régi iskola helyére. Kicsiben már megvan az „Ivó kisfiú”, ám ha bronzba önthetném, a tudásszomj megtestesítőjeként... És még többet rajzolnék! Van egy noteszem, abba jegyzem fel a témákat, aztán, ha futja az időmből, elkészítem a karikatúrákat. Most is sok feljegyzésem van, csak győzzem megrajzolni! És mesél, és mesél, és mesél ... Ám szavai mögött — tudjuk — tenniakarás feszül. Valóra válnak tervei, mert Boros Béla nem az az ember, aki álmait hagyja semmivé válni. Nagy Ágnes Egy kitüntetés a sok közül Fotó: Kovács Erzsébet HZHil'Jkftltj MOZI n betörés nagymestere Uborkaszezonban — ha lenne még — már maga a cím is csábító. Kasszasikerre számít az ember, mint ahogy azt az egyik országos napilap előzetese beharangozta. Uborkaszezon azonban már régen nincs, s talán azok a fiatalok, akik a kertmoziban ültek, nem is tudják, mi az a nyári kulturális pangás, amit a szó jelöl. Honnan is sejtenék, mikor teli van programokkal minden nyár, legalább annyira, mint az év bármely más része. Kasszasiker az ugyan létezik — ha rossz is a felhangja —, egyes filmekhez manapság is tódul a közönség különösebb hírverés nélkül, de e szempontból sem mind arany, ami fénylik. Fény pedig van, csak a leáldozott, de még világító naptól ered, s nem a film sugározza, így felettébb kellemetlen. De mit lehet tenni a későbbi kezdésen kívül, ha fél kilenckor, sőt kilenckor is világos van, s valami ködben úsznak a figurák a vásznon és majd csak úgy negyed tíz felé kezd olyanná válni a látvány, mintha bent ülnénk a moziban. De itt akkor sem zavartalanul, mivel teljes hangerővel szól a ligeti vendéglő gépzenéje, s ez az áldatlan konkurrencia nem kevéssé zavar akkor is, ha beszélnek — és többnyire ez a helyzet — a filmen, akkor' is, ha a film kísérő zenéjével keveredik és üti egymást. Akárcsak a közönség az egyre inkább vérszemet kapó szúnyogokat. Van viszont egy nagy előnye a kertmozinak a bentivel szemben: itt lehet dohányozni. Ha ilyenek is a körülmények, alig zavarnának egy igazi kasszasiker darabot, mert az izgalomtól mindezt észre sem venné az ember. Ám A betörés nagymestere című francia film kriminek unalmas, vígjátéknak sótlan, s így ami marad belőle, nem sok élvezetet okoz. Pedig minden meg lenne ahhoz — a darab váza erfe utal —, hogy fordítva legyen, s a kellékek, először is a két jóképű, fiatal filmszínész: Bemard Giraudeau és Gérard Lanvin, valamint a kezükre játszó szép lány: Christiane Jean készen állnak a sikerre. De mint annyiszor bebizonyosodott már: ez nem elég, náluk jóval nagyobb tehetségek sem képesek pótolni a forgatókönyv hiányosságait. Ezt pedig hárman is írták — ami javára szokott válni —, mégis monoton maradt, gépies, a számítógéppel és más technikai csodával felszerelt és végrehajtott betörés. A szellemesség, a franciás köny- nyedség, s főleg az ironikus, humor maradt ki a számításból, ami a hasonló témájú olasz és amerikai filmekben oly vonzóan kacagtató és hatásos. Az erkölcsi mondandó is gyenge lábon áll, vagy inkább zavaros, érzelmi hitel nélküli, nincs igazán eldöntve a bűn, a passzió, a megtorlás kérdése, s így az sem, hogy melyik táplálja az akciót. Nincs kijátszva a korrupt rendőrség és egy tagjának szembenállása sem, mert ez túl komolyra fordítaná az egészet, de a rendőrség kifigurázása is elmarad, talán mert ez meg bohózati elemeket kívánna. így aztán csak a tökéletes betörési technika iskolája lett a film, ötletes, mulatságos és izgalmas helyzetek nélkül. Vass Márta