Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

1986, május 18., szombat

MOZI

Dz elvarázsolt dollár

Soha nem titkolta Bujtor István, hogy a hetvenes évek közepe táján világsikerre indult Búd Spencer- filmek magyarosítását tartja szem előtt. Gyorsan írt, rendezett, forgatott is kettőt: a Pogány Madonna című azonnal közönségfilm is lett. A következő, a Csak semmi pánik ... már utánérzéseket keltett a nézőben.

Ötvös Csöpi újra nyomoz. A helyszín ismét a Balaton, a hűs habokat ismét vitorlások szelik, Csö- pit ismét elcsapják a rendőrség kötelékéből, Kardos doktor ismét idétlen és tehetetlen főrendőr, és Csöpi újra felgöngyölíti az ismét nyugati bűnözők által szőtt

hálót...

Mert ez az „ismét”, ez az „újra” jellemzi szinte minden kockáját, minden jelenetét Az elvarázsolt dollár című legújabb Bujtor Ist- ván-filmnek. Szinte nem is lehet olyan ötletet fellelni benne, ami igazán új, ami nem köszönne vissza — a szerző-rendező korábbi filmjeihez képest is! Hát ha még olyan helyzetben van a néző, hogy egy-két héttel ezelőtt láthatta a „példakép”, Búd Spencer szintén legújabb és abban a sorozatban még szórakoztatónak is nevezhető opuszát, akkor a mostani magyar mű kimondottan másolatnak, ha úgy tetszik: sok pénzért készített koppintásnak tűnik.

De ne menjünk ilyen messzire! Amíg a szinkronizált olasz vígjátéksorozat egyes darabjaiban mindig feltűnik valami olyan alapmotívum, ami legalább külsőségeiben új (más-más tájon, más-más alaphelyzetben játszódnak a nagyjából azonos dramaturgiájú történetek), addig a Csöpi-filmek igazán egy kaptafára készülnek. Ahogyan a második után már sejteni lehetett, a stáb képtelen volt a cselekmény bonyolításában vadoAz iskola kórusa népdalokat ad elő. Vezényel a'z énekkar létrehozója, Szák Kocsis Péter tanár

Hagyományőrző gyerekek és tanárok

Tizennégy évvel ezelőtt alakult meg a kétsopronyi általános iskola táncszakköre. Az ízig-vérig pedagógus Kukely Jánosné azzal a nem titkolt céllal hozta létre e szakkört, hogy az arra vállalkozó és tehetséges kisdiákjai őrzői és továbbfejlesztői legyenek a magyar és a szlovák néptánchagyományoknak. Elképzeléseit arra építette, hogy a nemzetiségi községként számon tartott Kétsopronyban kitűnő talaja lehet a szlovák tánckultúra életre keltésének. Kukely Jánosné jól számolt a lehetőségekkel.

Igaz, hogy azok a kisdobosok és úttörők, akikkel Kukelyné annak idején e szép vállalkozásba belekezdett, már felnőtt emberekké lettek, az iskola táncszakköre azonban egy pillanatra sem szűnt meg létezni. Az élet törvényszerűségéből eredően a felnövekvő, az iskolának ■ búcsút intő diákok helyébe újak léptek.

A kétsopronyi általános iskola táncszakkörének jó híre már évekkel ezelőtt túljutott Kétsoprony község közigazgatásilag „megrajzolt” határán. Kukelyné kisi- diákjai ugyanis olyan színvonalon voltak képesek tolmácsolni a táncban kifejezhető nemzeti és nemzetiségi kultúrát, hogy az évek során háromszor nyerték el a megyei és városi seregszemlén azt az aranykoszorús kitüntetést, amit minden esetben csak a legjobb amatőr táncosoknak ítélnek oda.

E kitüntető címek birtokában már aligha lehet csodálkozni qizon, hogy a kétsopronyi általános iskola kis táncosai mind több fellépésre kaptak meghívást a megye számos részéből. Többször részt vettek Békéscsabán az áfész által anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatott amatőr művészeti csoportok találkozóján. Sarkadon megyei kulturális szemle keretében. Kamuion május elsejei ünnepségen léptek színpadra, nagy sikert aratva, de szívesen tettek eleget a békési cigányklub meghívásának is. Ott voltak Telekgerendáson a nemzetiségi művészeti együttesek seregszemléjén, Szarvason a mezőgazdasági fiatalok II. országos találkozóján, Vésztőn a Röpülj páva körök megyei bemutatóján, majd Békéscsabán a nemzetiségi néprajzkutató konferencián is.

S hogy a kisdiákok öltözéke is méltó legyen hagyományőrző táncaikhoz, azért hosszú idő óta sokat tesz a kétsopronyi díszítőművészeti szakkör: tagjaik hímezik á gyerekek táncruháit, a Békéscsaba és Vidéke Áfész KISZ-alapszervezete pedig úgyszólván létrejötte óta patronálja a kétsopronyi iskola táncosait.

Három és fél évvel ezelőtt már arról hallottunk, hogy a kétsopronyi általános iskolának ének szakos tanárra van szüksége. így került Kétsopronyba Szák Kocsis Péter, aki az együtt énekléshez úgyszólván néhány hónap alatt képes volt megnyerni tanítványait. 1983- ban Békéscsabán, a város kórusainak bemutatkozóján már olyan elismerést kapott az általa dirigált énekkar, melyre a gyerekek és Szák Kocsis Péter is büszke lehetett.

Az 1984-ben Eleken megrendezett kórusok találkozóján újabb sikerekkel öregbítette jó hírét a kétsopronyi általános iskola énekkara, mely a népdalok Bartók és Kodály szellemében történő tolmácsolását tűzte célul.

Kép, szöveg: Balkus Imre

Töprengés az alkohol körül

natújat nyújtani.

Évekkel ezelőtt nyilatkozta Bujtor István, hogy egyik célja a Csöpi-filmekkel igazi szórakoztató, könnyed hangvételű közönségfilmet készíteni. Csak hát a sok évvel ezelőtti, akkor dicséretes kezdeményezést több kortárs rendező is felülütötte. Az utóbbi fél évben bemutatott magyar filmek zöme ebbe a kategóriába sorolható. A közönség szavazata (vagyis hát mind többen váltanak jegyet ezekre a vetítésekre) alapján állítható: a többi közönségfilm inkább elnyerte, elnyeri a nézők tetszését.

Évek múltán talán majd a filmesztéták nagy pontossággal elemezni tudják az okok és okozatok összefüggéseit. Ami ma már látható és tapintható: a képtelenségeket csak akkor hisszük el a moziban is, ha azok valami velünk kapcsolatosból, köznapi tapasztalataink szerint el- képzelhetőből sarjadnak, s minimum karikatúrát rajzolnak. Az elvarázsolt dollár azonban nem ilyen. Helyzetkomikumai legfeljebb blöf- fölések, cselekményfolyamában sincs igazi licitálás. Még a rendőrparódia néha kínos poénjain sem tudunk mosolyogni. Hiszen érezzük, hogy így semmiképpen nem lehet (még viccből sem!) igaz. Az új (?) Csöpi-filmen az sem segít, hogy világ- és olimpiai bajnok ex-sportolókat láthatunk egy-egy pillanatra. Csöpi acélos pofonjai a levegőben, ha csattannak...

(nemesi)

Amikor a szonda is elszégyelli magát

„A rokkanttá nyilvánítások 20 százalékának a túlzott italozás az oka. Becslések szerint a táppénzkifizetések 6—8 százaléka szintén ebből származik." (KSH)

A munkavédelmi felügyelő felnéz, keserűen mosolyog és mesél:

— Beléptem a fűtőházba. Éppen munkakezdés volt, a brigádvezető a bütyköst emelgette, a többiek tartották a poharat és itták volna a kisüstit. Nem lehetett mellébeszélni, mégis megpróbálták.

— Inni akartunk, mi yan abban? Sajnálja tőlünk az egyetlen féldecit... Maga talán megveti az italt?

A brigádvezető 500 forint helyszíni bírságot kapott. És mit tesz az együttérzés? Néhány nap múlva levél érkezett a felügyelőségre, az egész brigád aláírta, hogy mindannyian megkóstolták a pálinkát. Természetesen

megkapták a büntetésüket.

— De hogyan hálózták be a brigádvezetőt? — töprengek hangosan.

— A többiek rendszeresen vittek be alkoholt a munkahelyre, csak a főnök maradt ki a sorból. Naponta ugratták emiatt. Amikor kifőtt a szilvapálinkája behozta a lemaradást. Nem volt szerencséje — mondja a munkavédelmis.

A kutatók több tanulmányban rámutattak arra,

hogy az ivás rendszeressé válásában döntő a munkahelyi környezet szerepe. Egyelőre a felhívások, a propaganda szélesedő hullámai megtörnek az üzemi és a hivatali, burkolt és nyílt ivászat mind természetesebb, szívósabb szirtjein, a felmérések egyértelműen bizonyítják: az alkoholfogyasztás pénzben nem kifejezhető, súlyos hatással van a munkafegyelemre, a termelékenységre, a munkaidő aktív kihasználására. Országos tapasztalatok szerint fizetési napon, ünnepek és vasárnapok után megszaporodik az igazelatlan hiányzás. A KSH reprezentatív vizsgálatai kimutatták: az alkoholisták 13 százaléka szellemi, 83 százaléka fizikai dolgozó, 4 százaléka kisiparos.

Hazamegyek kapálni

Robog a piros Lada. Reggel 6 óra van. Medgyesbo- dzáson az Egyetértés Tsz gépműhelyének az udvarán élénkül a forgalom. Az idős portás egykedvűen táblából az ajtó előtt, főzi a fekete kávét. Vékony, beesett arcú ember érkezik, csodálkozva néz az idegenekre.

— Alkoholellenőrzés — kezdi Valentinyi Márton, a megyei munkavédelmi felügyelőség csoportvezetője —, tessék belefújni a szondába!

A csillogó üveg barna színűvé válik, ami 0,2 ezrelék véralkohol-tartalmat jelent.

— Mikor ivott? — kérdezi a felügvelő.

— Ma egy csöppet sem, tegnap este biliárdoztunk. Először Bodzáson, majd Gá- bortelepen poharaztunk a kocsmában. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem: akad-e munka, ha nem, hazamegyek.

— Mikor szondáztatott utoljára? — fordulok a portáshoz.

— Één... Soha. Nekem nem mondta senki. Ha szólnak, biztosan végrehajtom az utasítást.

Közben előkerül az alko- holtester, amely öt másodperc alatt érzékeli az ittasságot, ha a mikrofonba beszélnek. Modern, higiénikus, precíz és gyors műszer. Jönnek egymás után a munkások. Csönd. Egyszer csak megszólal a csipogó hang, a skála kileng és 0,6 ezrelék alkoholszintet mutat. Zs. János gépszerelő nem tiltakozik, csupán azt tagadja, hogy ma reggel ivott volna. Kissé botladozik a nyelve.

— Hajnali 2 óra óta dolgozom — lép mellém meg- illetődve —, az ismerősöm csirkét szállított a háztájiból, annak segítettem.

— Akkor az áldomás sem maradt el.

— Tegnap este óta két felest — törölgeti a szemét és

Közművelődésünk új lehetőségei

A szeghalmi körzet példája

Néhány hónap telt csak el azóta, hogy a tisztelt olvasót isi volt módunkban megismertetni a körösladányi Petőfi Sándor Művelődési Ház — • sok mindenben a szokásostól, vagyis inkább: a megszokottól eltérő — problémákkal tűzdelt, de mindinkább a közönség elismerését kiváltó tevékenységével. A közelmúltban újabb olyan meghívó érkezett, amelyre nem odafigyelni aligha lehetett. A feladó a Szeghalmi Városi Tanács művelődési osztálya volt, s egy értekezletről adott hírt. A helyszín a körösladányi ház, a meghívottak köre sem volt érdektelen: a „körzet” (amit ugye korábban járásnak neveztek!) közművelődési intézményeinek főhivatású népművelői.

Számtalan példa bizonyítja, hogy bizonyos kényszer szükséges ahhoz, hogy a társadalmi (ezen belül is: a

kulturális-közművelődési) fejlődés extenzív (mennyiségi) szakasza már-már forradalmi gyorsasággal váltson át az intenzív (minőségi) szakaszba. „Az ötvenes évekre a nagy tömegek megmozgatása volt jellemző; a hatvanas éveket az úgynevezett kiscsoportok (amatőr művészeti együttesektől a szakkörökig) fejlesztése jellemezte. A hetvenes években mind jobban közelítettek az egyén felé.” így jellemezte az elmúlt évtizedek közművelődését megyénk egyik vezető népművelője. (Mindehhez persze hozzá kell tenni: a nyolcvanas évekre — egyelőre — a közművelődés demokratizálódásának sokszor a szélsőségektől sem mentes folyamata marad. Gondoljunk csak az utóbbi három évben elszaporodott egyesületekre, körökre!)

Nos, a fenti gondolatsorból (is) következik: mára

szinte teljesen beszűkült a művelődés (s ezen belül elsősorban a közművelődés) mennyiségi fejlesztésének forrása. Valamennyien tudjuk ennek okát, eredetét. Az elmúlt évek letargikus hangulatát mára már lassan felváltja a cselekvés követelése, a cselekvés maga. A rosta szerepét is betöltötte, betölti ez a gazdasági kény- szerűség : a közművelődésben mára már a szakma, a hivatás legjava maradt, marad. A kollektív bölcsesség elvét kell hát arra a bizonyos aprópénzre váltani. így jött az ötlet a szeghalmi tanácsnál, a helyi népművelőknél. így kezdődött el az év elején havi egy alkalommal, mindig más településen megtartott értekezlet (megbeszélés, találkozó? — bárminek lehet nevezni) sorozata. A legelsőt Szeghalmon, a Sárrét Múzeumban tartották, a következő Bucsán volt. A körösladányi a harmadik ebben a sorban.

A szeghalmi körzeti művelődési központ évek óta készül. Felújítják, bővítik, modernizálják; mint minden ilyen jellegű munka, ez is emészti a milliókat. Hiába a jószándék, a helyi eltökéltség, a fizetőképesség fogja majd meghatározni az átadási határidőt. S amíg ez a nap el nem érkezik, addig sem akartak várni. Addig sem akarták, hogy a körzetben nem éppen ideális körülmények között dolgozó népművelők magukra maradjanak. Hogy végleg elsorvadják az a bizonyos hálózati munka.

ötletek és javaslatok arzenálját vonultatják fel egy- egy ilyen alkalmon a résztvevők. Családias a hangulat, baráti és. önzetlennek tűnő. Igen, az a bizonyos, már említett kényszer hozta létre, segítette életre ezt a fórumot, amely a korábbi években is tudott volt — papíron, a tervekben.

A körzet népművelői május végén, majd a következő hónapokban újabb és újabb településeket ismernek meg, ezeken a vendéglátásokon a mindig aktuális gondokról lehet eszmét cserélni. Ha másutt még nem is, de legalább megyénk egy töredék részén valóra vált a régi terv: folyamatosan információt váltani. Önös érdekből. A népművelő önös érdeke pedig köztudottan egyenlő a közösség szolgálatával. Hát, „csak” ennyi a példa ...

N. L.

A Körös Volánnál alkoholos tcstcrrel naponta ellenőrzik a gépkocsivezetőket Fotó: Fazekas László

kávét kér a portástól —, otthon sört, pálinkát ittam. Az apám szivattyúját javítottam, megkínált az öreg.

— Ma nem állhat munkába — szólal meg Valentinyi Márton és csekket vesz elő. — Háromszáz forint helyszíni bírságot szabok ki, amelyet 15 napon belül kell befizetnie. Itt írja alá.

— Most mit csinál? — érdeklődöm.

— Hazamegyek kapálni — válaszolja, majd idegesen rágyújt egy cigarettára.

Megérkezik Vozár Pál műhelyfőnök is.

— Sok bajuk van az ivá- szattal?

— Nem mondhatnám. Leginkább névnapok tájékán tapasztaljuk, hogy alkohollal ünnepelnek.

— Ma milyen névnap van?

— Fogalmam sincs róla.

— Ezek szerint különösebb nehézségek nélkül behozhatják az italt...

— Nézze, Janit egy hete hazaküldtük, mert ittas volt, arra a napra nem kapott fizetést. Ennyit tehetek, kell a munkáskéz.

Járjuk a műhelyeket, a hatalmas csarnokban három ember dolgozik. Középen áll P. Ferenc segédmunkás. Számol a mikrofonba. A műszer hirtelen sípolni kezd, a mutató szinte fennakad: rekordot, 0,8 ezrelék alkoholszintet jelez. A harcsabajszú az asztalnak támaszkodik, amelyen félliteres pálinkásüveget pillantunk meg. Igaz, már víz van benne.

— Az este ittam 3 üveg sört és három felest, ma reggel semmit — védekezik. — Csirkeólat építettünk, ott iszogattunk.

— Haza kell mennie és