Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-07 / 106. szám
1986. május 7., szerda Szerda „Kezdd a napot futással! — olvasom a nemzetközi békeév tiszteletére meghirdetett akció szövegét, amely tudatja, hogy ez év május 9-től hó végéig minden reggel 6'tól fél 7-ig Békéscsabán „a város különböző pontjain kijelölt körzetekben a rendezők közös futást szerveznek’’. (Erről jut eszembe, hogy ez a „közös futás” nem lehet egy rossz dolog, bár — szégyellem is — még nem próbáltam. Viszont a közös — és hosszúra nyúlt — üléseknél csak jobb lehet, ugyanis ez utóbbiakhoz már volt szerencsém.) Ha jobban belegondolok, az ilyen futásra ösztönző akció csak a satnya városi lakosság sajátja, akik kora reggeli erejüket nem tud' ják min levezetni. Bár én ismerek olyan embert, aki reggel 4 órakor kiugrik az ágyból, megeteti az udvar végében éhségtől sivalkodó disznókat, majd rendbe szedi magát és biciklijére pattanva elkerekezik munkahelyére. Délután ugyanezt műveli csak fordított sorrendben, s ráadásul még ott a kiskert... no, és az asszony, aki „kívánás”. — Nincs nekem időm az ilyen úri passziókra — mondaná emberünk a plakátot látva. Igazán hasznos lehetne még népgazdasági szinten is. az ilyen futóakció, ezért javaslom, hogy a munkakezdésekkel párhuzamosan tegyük lépcsőzetessé a reggeli sportot. Fél órával a munkaidő kezdete előtt mindenki futva indulhatna neki a napnak. Hely lenne rá, hisz szép, széles utcái vannak a megyeszékhely- nek ... — oké — Középiskolai igazgaték értekezlete Sarkadon A sarkadi Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola volt a vendéglátója április 6-án a középiskolai igazgatók munka- közösségi értekezletének. Ezúttal több mint hetven pedagógus vett részt az értekezleten. Tegnap az első témakör az iskolai testnevelés és sport volt, előtérben a diáksport- körök és egyesületek tevékenységével. Előadást tartott Győri László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója. Ezt követően a következő érettségi és szakmunkásvizsgák előkészítő megbeszélésére került sor. A hozzászólások után, közérdekű bejelentésekkel zárult a program. Legközelebb júniusban találkoznak a középiskolai igazgatók, amikor a hetedik ötéves terv művelődéspolitikai kérdéseiről hallhatnak majd beszámolót. Elsősegélynyújtó tanfolyam A TIT Békés Megyei Szervezete és az Országos Mentőszolgálat Békés Megyei Szervezete elsősegélynyújtó tanfolyamot szervez, 18 éven felüli, legalább 8 általánost végzett nők és férfiak részére. A foglalkozásokat — összesen 4 alkalommal 20 órát —, azoknál a vállalatoknál, üzemeknél tartják meg. ahonnan legalább 15- en jelentkeznek a tanfolyamraAz országos mentőszolgálat szakemberei a korszerű elsősegély általános kérdéseiről, a légút biztositásáról, a légzés újraélesztéséről, a vérzéscsillapításról, a sebellátásról, a törések, ficamok ellátásáról, az üreges szervek sérüléseiről, a mérgezésekről, a szívinfarktusról és sok egyéb hasznos tudnivalóról tartanak tájékoztatót a tanfolyam hallgatóinak. A résztvevők a tanfolyam végén vizsgán bizonyíthatják, nem jártak hiába a foglalkozásokra. KAs Károly-képeskönyv Nemrég került a könyvesboltokba — s napok alatt el is fogyott — a Múzsák Közművelődési Kiadó gondozásában megjelent Kós Károly képeskönyve. A szép kiállítású kötet anyagát gyűjtötte, válogatta és az összekötő szöveget Tordai Zádor írásaiból öszseállította Sas Péter. A könyv méltó emléket állít az 1977-ben — 94 éves korában — elhunyt írónak, építésznek. Végigkövethetjük Kós Károly változatos életét születésétől kezdve egészen haláláig, aki jelentős szerepet töltött be nemcsak az erdélyi irodalomban, hanem a közéletben Is. Kós károly az írás mellett társai munkáit is nagy kedvvel illusztrálta. Eredeti szakmáját is gyakorolta, építészként szintén jelentős életművet alkotott. Az erdélyi magyar szellemi élettől elválaszthatatlan volt alakja. Egy ízben így summázta életét: „Azt mondják, hogy néhány jó és szép épületet építettem és néhány jó és szép történetet is írtam, és néhány embernek szemét kinyitottam a látásra és fülét a hallásra. Jól tudom, hogy ez nem sok és nem túl értékes munka. Mégis hinni akarom, hogy életmunkám nem volt hiábavaló. És ezzel meg kell elégednie az egyszerű, szegény erdélyi embernek.” P. F. Kós Károly egyik illusztrációja az Erdély- ország népének építészete című könyvéből Elme szociális otthoni tanácskozás A gyulai megyei kórház munkaterápiás részlegében találkoztak a napokban szakmai megbeszélésen az elme szociális és szakosított szociális otthonok vezetői, pszichiátriai szakorvosok, ápolók, gondozók. Dr. Baly Hermina megyei elme-szakfelügyelő főorvos beszélt a törvényekről és rendeletekről, amelyek szabályozzák a cselekvőképességükben korlátozott, beteg emberek gondnokság alá helyezését. Nemrégiben országos, tudományos tanácskozáson is tájékoztatták a szakembereket az érdek- és jogvédelem a szociális intézményi elhelyezésben témakörből. A szociális intézménybe utalt gondozottak személyes szabadsága nincs korlátozva, a házirendbe leírtak alapján elhagyhatják az otthont. A levéltitok joga az itt élőket is megilleti, így viszont előfordul, hogy a gondozók nem szereznek tudomást a hivatalos elintéznivalókról. A gondozottak házon kívüli tetteiért azonban a szociális otthont terheli a felelősség. A szociális intézményekben nemcsak idős emberek vannak. Lehetőség és igény szerint munkát is biztosítanak • számukra, keresetük van, amelynek felhasználása a saját érdeküket és a közösség hasznát szolgálja. Gondot jelent például házasságkötésük lehetősége, rehabilitációjuk. Nem biztosított az ilyen szociális otthonban dolgozók testi épsége és védelme. A szakosított és elme szociális /otthonok kollektívái a színvonalasabb betegellátásért munkaverseny-mozgal- mat hirdettek. Első helyezett lett a mezőkovácsházi elmebetegek szociális otthona Semmelweis brigádja, második a dévaványai szakosított otthon Semmelweis brigádja, harmadik a füzesgyarmati szakosított szociális otthon dr. Rózsai József brigádja. b. zs. — A MAGYAR REKLÁM- SZÖVETSÉG a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Fabulis- simo és a Richtofit márkatermékek népszerűsítésére országos kirakatversenyt szervezett. A Békés megyei dekoratőrök munkáját május 5-én és 6-án értékelték Békéscsabán, Gyulán, Békésen és Sarkadon. A díjakat Murányi Bán Erzsébet, a reklámszövetség szervező titkára adta át. Tattara-tattara-tamm Fotó: Gál Edit — EMLÉKEZÉS MÁRTÍR ÚJSÁGÍRÓKRA. Boglárlel- lén kedden kegyelettel emlékeztek azokra az újságírókra és az újság kiadásában dolgozott tisztviselőkre, akiknek életét a fasizmus oltotta ki. A mártírokat idéző vöröskő oszlopot — amely a SZOT „Fémmunkás” üdülőjének parkjában áll — 40 évvel ezelőtt emelte az újságkiadó tisztviselők nyugdíjegyesülete, s most a Magyar Újságírók Országos Szövetsége felújítva olyan emlékhellyé tette, ahol a sajtó mai munkásai őrzik pályatárs-elődeik szellemiségét, emberi méltóságát és szak' mai örökségét.- SZEGHALMON a könyvtárban május 8-án, csütörtökön este 6 órakor szovjet irodalmi est lesz Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczy László közreműködésével. Nyilatkozat a jódtabletták szedéséről A jódtabletták szükségtelen szedésének veszélyeire ismételten felhívta a lakosság figyelmét Sztanyik B. László, az Országos Sugárbiológiai és Sugár- egészségügyi Kutató Intézet főigazgatója kedden a Magyar Televízióban. Mint az adásban elhangzott, a lakosság egy része jődkészítmények vásárlásával, szedésével kíván védekezni a csernobili atomerómü-baleset okozta rádióaktív szennyeződés feltételezett hatásaival szemben. Ezzel összefüggésben a sugárbiológus hangsúlyozta, hogy vannak emberek, akik érzékenyek a jódra, s mivel a környezet sugárszennyeződése hazánkban messze elmarad az egészséget veszélyeztető szinttől, a jódtabletták szedésével indokolatlanul tennék ki magukat különféle ártalmaknak. Arra is rámutatott, bogy a jódtabletták szedésével egy idő múlva a jódra egyébként nem érzékeny emberek szervezetét is kár érheti. A jód- tablettákat senki sem szedheti a végtelenségig, s ha most feleslegesen használják, előfordulhat, hogy éppen akkor nem adhatják nekik az oqvosok, amikor arra — például a pajzsmirigy vizsgálatához — szükségük lenne. — HERDER-DlJ. Az Osztrák Tudományos Akadémián kedden adták át ünnepélyes keretek között az idei Her- der-díjakat, amelyek magyar kitüntetettje ezúttal Dömötör Tekla, a nemzetközi hírű néprajztudós- A díjazottak javaslatára egy-egy fiatal kutató kap lehetőséget az alapítványból egyéves munkára valamelyik bécsi egyetemen vagy főiskolán- Az idei magyar ösztöndíjas Lág- ler Péter. Miről ír a Csorvási Híradó? A közelmúltban készült el a Csorvás Nagyközségi Tanács negyedévenként megjelenő híradójának ez évi első száma. A kiadvány anyaga négy témakörre bontható. Ennek élén a KISZ Csorvás Nagyközségi Bizottságának beszámolója olvasható, az ifjúsági szervezet munkájáról, mejyet az 1984. március 3-i küldöttgyűlés óta végzett. A fiatalok értékelték munkájukat, összegezték az eredményeket, s határozati javaslatokat tettek az elkövetkező időszak feladataira. Püski László üzemi pb-tit- kár tollából elemzést kapunk a helyi Lenin Tsz-ben levő közművelődés helyzetéről, megújulásáról. A tények valódiságát táblázatok, kimutatások is alátámasztják. A csorvási idős korúak és nyugdíjasok helyzetéről, valamint a velük kapcsolatos szociálpolitikai feladatokról dr. Molnár András orvos számolt be. Mint írásából kiderül, a községben 121 fő szorul szociális támogatásra, és célszerű lenne még az idén hozzáfogni az öregek napközi otthonának bővítéséhez is. Az 1986. évi munkaszüneti napok körüli munkanap-áthelyezésekről, valamint az ezzel kapcsolatos jogszabályokról Szilágyi Menyhért tanácselnök írt tájékoztatót a Csorvási Híradó 1986/1. számában B. A. Rendőrkézen a paplakfosztogaték Rendkívül nagy társadalmi ve- szélyességü, bűnszövetkezetben elkövetett beitöréssorozat ügyében fejeződött be a négy hónapig tartó nyomozás Vas megyében. A bűnszövetkezet 1985 májusától december elejéig 11 paplakot fosztott ki a Nyugat- Dunántúlon — kizárólag falu szélén, vagy magányosan álló plébániaépületeket, s jól megválasztott időpontban: az istentisztelet idején. A karácsonyi éjféli mise alatt például három helyszínen — Nádasdon, Zalabé- T>en és Nagylengyelben — is működött a banda. Keresztelőbejelentés ürügyén előbb mindenütt alaposan felderítették a környéket, majd ajtóbefeszítéssel hatoltak be az épületekbe. A bűncselekmény-sorozat a rendőrség fokozott figyelmének köszönhetően tettenéréssel zárult. A társaság egy részét a Vas megyei Nádasdon fogták el, ahol a helyi pap kérte fel az önkéntes rendőrt a papiak istentisztelet , alatti szemmel tartására. A másik csoportot a rendőr járőr érte tetten a Celldömölkhöz tartozó Alsóságon, mikor a zsákmánnyal távozott a papiakból. A H betörés alkalmával összesen mintegy 450 ezer forint értéket vittek el — zömmel egyházközségi tulajdont —, amelyet aztán „családiasán’* szétosztottak. A Zalaegerszegen és környékén élő tettesek valóban valamennyien rokoni kapcsolaton állnak egymással. A nyomozás lezárultával a sárvári városi ügyészségen 17 személy ellen készül vádirat. Közülük heten előzetes letartóztatásban vannak, négyen pedig más jellegű bűn- cselekményeikért kirótt büntetésüket töltik, s több gyanúsított ellen Zalaegerszegen* Győrben, Sopronban folyik bírósági büntető eljárás. HÍREK Hlrügyeletünk 19 óráig hír- ható, a tele- M AAA f önszántunk: Af*,vOU Hirügyeletes: Ungár Tamás MA: GIZELLA NAPJA A Nap kél 5.19 — nyugszik 20.03 órakor A Hold kél 4.41 — nyugszik 18.45 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt született Rybár István (1886— 1971) fizikus, geofizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaKezdetben a spektrálana- lízis és a fényvisszaverődés terén végzett vizsgálatokat, később — Eötvös hagyományait követve — főként a torziós inga korszerűsítése és továbbfejlesztése foglalkoztatta. Az általa szerkesztett, kisméretű, könnyen kezelhető torziós inga a két világháború között külföldön is elterjedt. 1958-ban a brüsz- szeli világkiállításon Grand Prix-vel tüntették ki, s elnyerte az Eötvös-emlékérmet is (1957). IDŰJÓRÓS Kedden időnként már megnövekedett a go moly felhőzet, így az előző napokhoz képest kevesebb volt a napsütés. A reggeli 8-9 fokról délután 24 fokra melegedett a levegő. Mérsékelt, változó irányú szél fújt, kaptuk a tájékoztatást Mojdisz István meteorológustól. Várható időjárás ma estig: túlnyomóan napos idő, csupán a délutáni órákban növekszik meg a gomolyfelhőzet, és főként a délnyugati országrészben alakulhat ki helyi zápor, esetleg zivatar. A délkeleti, déli szél általában mérsékelt lesz, napközben időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban északkeleten 6 fok, másutt 11 fok körül, délután 22 és 27 fok között várható. Egy kis környezetszennyezés Tilosba „tévedt” egy szennyvízszippantó. Ráadásul épp nem szippantott, hanem ürített. Nem voltam szemérmes, megközelítettem hát az FV 22-01- es rendszámú gépkocsit, amely tegnap háromnegyed 11-kor a sarkadkeresztúri szeméttelepen végezte dolgát, s megkérdeztem a vezetőt, szabad-e ilyesmit tennie? — Gondolom... igen — hangzott a cseppet sem meggyőző válasz. Délután felhívtam a jármű üzemeltetőjét, a sarkadi tanács költségvetési üzemét és megtudtam, a gépkocsivezetőket kellőképpen tájékoztatják arról, hogy üríteni csak a sarkadi szennyvíztelepen lehet. Miért cselekedett akkor így a „mester”? Talán az ellen akart tiltakozni —■' afféle antizöldként —, hogy megyénket környezetvédelmi mintaterületté fejlesszék? Aligha hiszem. S mivel a gép nem hasonlít az emberhez még csak arra sem gondolhatok, hogy ott jött rá a szükség. Abban azonban biztos vagyok, a gépkocsivezetőnek származik valami előnye az ilyen tiltott akcióból (útrövidítésből). Nekünk már kevésbé. _ ^ _ — BIZTOSÍTJÁK A TURISTÁKAT. Egy amerikai biztosítótársaság nemrég egyedülálló biztosítást ajánlott fel a turistáknak. Ez lehetővé teszi, hogy ha a turisták terrorista támadásoktól való félelmükben lemondják az utazást, pénzüket maradéktalanul visszakapják. Ez a biztosítás azonban nem vonatkozik minden országra. — AGRÁRFILM- ÉS VI- DEOSZEMLE. Kedden a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban megkezdődött a három napig tartó országos agrárfilm- és vi- deoszemle- A 23. alkalommal megrendezett bemutatón 34 szakmai filmet és 20 video- műsort vetítenek— A ZRÍNYI KIADÓ ÚJ SOROZATA. A katonaelbeszélések klasszikusainak írásaiból Zrínyi zsebkönyvek elnevezéssel új sorozatot indított a- Zrínyi Katonai Kiadó. A kötetek ia világ- és a magyar irodalom szerzőinek olyan írásait adják közre, amelyekben az írók a helytálló, a győztes, illetve a vesztes, a hazáját szerető, vagy hódító katona alakját mutatják be. Az elbeszélések, kisregények szerzői között szerepel Balzac, Tolsztoj, Hasek, Egon Erwin Kisch, Stephen Crane és Kipling, st magyar klasszikusokat pedig Jókai, Mikszáth, Krúdy és Móricz képviseli. — FOTÓKIÁLLÍTÁS NAGYKANIZSÁN. Életünk címmel országos fotókiállítás nyílt kedden Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A hagyományos, immár 18. alkalommal kiírt pályázaton ezúttal 119- en vettek részt. A beküldött 483 kép közül 89_et láthat a közönség.