Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-30 / 126. szám

1986. május 30., péntek jgHiWkruci Új üdülő Gyulán Péntek Ránk, magyarokra aztán nem lehet mondani, hogy prűdek vagyunk! Öltözkö­désben, viselkedésben, szó- használatunkban, még köz­életünkben sem. Az ifjab­bak gondolkodását is egy­re kevesebb tabu, erkölcsi tilalomfa árnyékolja. En­gem csupán az a partta- lanság rettent olykor-oly­kor, ahogyan az erőszak „nyugati kultúrája” hódít manapság. Amelyik vendéglátó egy­ség kicsit is „ad magára” — ott már folyik a vér; úgy értem, hogy a horror videoprogramokban. Üve­ges szemmel révül rajta apraja-nagyja. Tanulja, rögzíti a brutalitás maga­tartásmintáit. Egyre töb­ben férnek és férkőznek hozzá. A pornóról ne is essék szó! Eszembe jut kisdobos­kori kirándulásom, amikor egy bámész kispajtásom a vonat ablakában felkiáltva azt a cselekményt nevezte meg, amelyről akkor még csak ködös-titokzatos el­képzeléseim voltak. Tény­leg valami olyasmi lehetett, bár úgy emlékszem, nem nagyon készülhettek neki szegények a nagy sietség­ben. Mindenesetre az én emlékezetem borzadva őrizte sokáig azt a képet. Na most, el tudom kép­zelni ezek után azt a gyer­mekpszichét, amelyik be­avatottja lesz egy amolyan mutatványos és lehetőleg aberrált párzási jelenet­nek. A Times magazin nem­régen közölte egy gyer­mekekkel végzett alapos vizsgálat eredményét. Esze­rint Angliában a 7 éven fe­lüliek 45 százaléka már lá­tott legalább egy pornóvi­deót. Vajon nálunk mi a helyzet? Remélem, elég nagy a lemaradásunk...! — plan — (Folytatás az 1. oldalról) Az építők munkájának méltatása, s az ezzel együtt járó kitüntetések ezúttal nem tűntek udvarias formaság­nak. Az üdülő tervezőjének, Papp Lászlónak, a Békés Megyei Tervező Vállalat épí­tészének nem „parancsolt” a panel. A műemlék környe­zettel és az Élővíz-csatorná­val harmonikusan együtt élő üdülőt álmodott, s mindeh­hez előre gyártott vasbeton elemeket használt. Az egé­szében és részleteiben is im­pozáns épület kissé emlé­keztet egy vízparti kabin­sorra, erkélyeinek és mű­emlék palával fedett tetejé­nek hullámzása is finoman jelzi a víz közelségét. A fe­hér fal, a rozsdabarna fa és az üvegfelületek könnyed rit­musa a megye egyik leg­szebb modern épületévé te­szik a tegnap átadott üdü­lőt. Május 27-én egész napos rendezvénnyel folytatódott az Építőipari Tudományos Egyesület Békés megyei cso­portjának műszaki fejleszté­si hónapja. Mikolás Tibor, a Keletterv műszaki igazgató- helyettese Egy figyelemre méltó kísérlet: az új angol városok címmel tartott egy nagy megelégedést kiváltó előadást, majd Bdti Gyula, az Építéstudományi Intézet tudományos igazgatóhelyet­tese Az építőipar fejlődése és az azt szolgáló kutatások ha­zai és nemzetközi eredmé­nyeiről adott tájékoztatást. Délután munkahelyi szak­mai látogatáson vettek részt A belső kialakítás — melynek munkáiban részt vett Szászfalviné Szabados Ilona belsőépítész — ugyan­csak példaadóan esztétikus. A domináló szín itt is a barna, s annak néhány ár­nyalata. A sárgaréz világító- testek, faburkolat és a tex­tiltapéta előkelő, de cseppet sem hivalkodó megjelenést biztosít a szobáknak és a közösségi helyiségeknek. Az üdülőben hatvan kétágyas (pótágyakkal bővíthető) szo­ba és három lakosztály, egy 80 férőhelyes ebédlő, ren­dezvényterem, tetőterasz, fe­lül pedig napozóterasz ka­pott helyet. A 75 millió forintos beru­házás gazdái a Békés Me­gyei Teszöv és több megye tsz-szövetsége, valamint a TOT. A szokatlanul gyors és nívós kivitelezés a Békés Megyei Állami Építőipari Vállalatot, valamint a fővá­rosi Intarzia Gmk-t dicséri. a csoport tagjai a békéscsa­bai sportcsarnok és iskola- centrum-építkezéseken, ahol Hertelendy Lajos, a Békés Megyei Beruházási Vállalat műszaki igazgatóhelyettese mutatta be a kivitelezés alatt álló beruházásokat. Este klubnapot és baráti találko­zót tartottak, ahol Árgyelán György, az Agrober Békés Megyei Irodájának főmérnö­ke hangulatos mexikói él­ménybeszámolót tartott. Má­jus 28-án a BNV szakmai be­mutatóját és a Magyar Ál­lami Operaházat látogatta meg a csoport 45 fős kollek­tívája. Előadások az építészetről „Gondolataim a békéről” — Nem is tudom elkép­zelni, milyen lehet rettegés­ben élni, amikor az ember nem tudja, mi lesz holnap és nincs mit enni, ahogyan anyuék mesélték a háború­ról. Furcsa lenne. Ha együtt a család, akkor szoktunk ilyesmiről beszélgetni. Sze­rintem mindenki fél a há­borútól. Borzasztó, amit a híradóban, meg a filmekben látni, nem is értem, hogyan képesek emberek ilyesmit tenni, miért válnak ember­telenné?! Persze, tudom, ta­nultuk mi is a háború oka­it, meg minden, de akkor is ...! — Gaál Lídia nyú­lánk, szép fiatal lány, má­sodéves cukrásztanuló a bé­késcsabai kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás- képzőben, egyébként békés- szentandrási. Most Mezőhe­gyesen, a szakmunkásképző intézet udvarán, öreg fák árnyékában beszélgetünk. Lídia még sose járt Mezőhe­gyesen. Egy sikeres pálya­munkájának köszönheti, hogy meghívást kapott erre a május 29-i ünnepségre, ahol az Országos Béketanács ki­tüntetését vehette át a me- zőhegyesi Zalka Máté Ipari Szakmunkásképző Intézet if­júsági klubja, valamint a „Gondolataim a békéről” címmel a megye szakszer­vezeti tanulóifjúsága köré­ben meghirdetett megyei pá­lyázat kategóriánkénti győz­tesei. — A háborúról szóló könyvek, filmek közül me­lyikre emlékszel leginkább? — Először is az Emberi sorsra, pedm ahhoz úgy fog­tam, hogy hű, ez kötelező olvasmány, muszáj átrágni magam rajta. No és a Száll­nak a darvak, azt végigsír­tam és Anna Frank Napló­ja ... Az ünnepségen — ahol Lídia is átvehette rajzáért a győztesnek járó jutalmat —, Magyaróvári Mihály, a mezőhegyesi szakmunkás- képző igazgatója mondott köszöntőt, majd Nagy Ist­ván, az SZMT elnöke szólt a békéről, a békehónap jelen­tőségéről. A szakmunkáskép­ző ifjúsági klubjának Bocs­kai Mihályné, az Országos Béketanács tagja nyújtotta át az OBT emléklapját. A „Gondolataim a békéről” pályázatot meghirdető SZMT ifjúsági tanácsa, a Medosz megyei ifjúsági bizottsága és a KISZ megyei bizottsága képviselői adták át a vers, próza és rajz kategória leg­jobbjainak a jutalmat. Az ünnepség második felében az ifjúsági klub keretében mű­ködő énekkar — amelynek nem kis része van a klub békemozgalmi eredményei­ben — adott színvonalas műsort. T. I. Orvosi ügyeletek júniusban Békéscsabán központi orvosi ügyeletet a Gyulai úti új kórhá­zi épületben du. 4 órától más­nap reggel 7.30 óráig. Tel.: 23- 544. Ugyanitt gyermekkörzeti or­vosi ügyelet. Szombaton és mun­kaszüneti napokon folyamatos ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Munkácsy u. 1. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4/2. szám alatt központi orvosi ügye­let du. 16.30-tól másnap 7 óráig, ahol ellátják Murony, Tarhos, Bélmegyer és Kamut betegeit is. Szombaton és vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szomba­ton 8-tól i2-ig. Vasárnap 8-től 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órá­tól hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61- 012. Gyermekügyelet folyamato­san a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogászati ügyelet a kórház száj- sebészetén, a Semmelweis u. 1. szám alatt. Gyomaendrődön a mindenna­pos ügyelet Dévaványára. a hét végi ügyelet Hunyára is kiter­jed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Le­nin út 3. Tel.: 31-520. URH-hí­vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva AS 41-19, hívószám: Békés 39. Szarvas: a mindennapos ügye­let kierjed Békésszentandrás- ra, Csabacsűdre, Kardosra és Qrménykútra is, 17 órától reggel 8-ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalom: a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Fü­zesgyarmatra, Kertészszigetre, Körösladányra is, szombat reg­gel 7-től- hétfő reggel 7-ig, Cí­me: Szeghalom, Ady u. 1/6. Tel.: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, ösz- szevont ügyelet Körösladány- ban, 17 órától reggel 7-ig ké­szenlét van. Bucsa: szombat reggeltől hétfő reggel 8 óráig központi ügyelet Karcagon. Tel.: 222. Helye: Kar­cag. Vörös Hadsereg u. 27. Sarkad: mindennapos közpon­ti orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Bé­ke sétány 3. Hétköznap 17 órá­tól másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén péntek 17 órától hétfő reg­gel 8-ig. Tel: 120. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Puskin u. 1. alatt ellátják Csár­daszállás, Köröstarcsa betegeit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reggel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos köz­ponti ügyelet a Könd u. 76. szám alatt, hétköznap du. 17- től másnap reggel 8-ig. Hét vé­gén szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Mezökovácsháza: hétközben Végegyházával közös központi ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügyelet Mezökovácsháza, Battonya, Mezőhegyes, Kasza­per, Nagybánhegyes, Magyar- bánhegyes, Végegyháza betegei­nek. Az ügyelet helye: Mezőko- vácsháza, Alkotmány u. 38. szám. Tel.: 15. Medgyesegyházán: péntek 17 órától hétfő reggel 7 óráig Med- gyesegyháza, Medgyesbodzás, Gábortelep, Pusztaottlaka, Nagy­kamarás, Almáskamarás, Kever- mes, Dombegyház, Kunágota, Dombiratos. Kisdombegvház, Magyardombegyház és Lököshá- za betegei a központi ügyelet­hez fordulhatnak. Az ügyelet helye: Medgyesegyháza, Kos­suth tér 1. Tel.: 72. A fel nem sorolt községekben hét közben, hét végén készen­lét, illetve összevont orvosi ügvelet van! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítséget ve*- szélyeztetik. Ma, pénteken megkezdődött a III. motorosrepülő, navigációs nemzeti bajnokság Békéscsabán. Tegnap este a résztvevők Békéscsabán megkoszorúzták Kvasz András szülőházának emléktábláját. Az ünnepélyes megnyitón Frontó András al­ezredes, az MHSZ megyei vezetőségének titkára emlékezett Kvasz Andrásra, a magyar repülés úttörőjére Fotó: Szőke Margit Orosz nyelv hete Gyulán Többéves hagyománynak megfelelően az idén is meg­rendezték Gyulán a 3. sz. általános iskolában az orosz nyelv hetének programsoro­zatát. Ennek nyitányaként ünne­pélyes csapat-összejövetelen vették át — elsőként a gyu­lai iskolák közül — a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ságba való felvételüknek bi­zonyító okiratait, majd jól sikerült, igen hangulatos műsoron vettek részt az is­kola tanulói. A hangulatot csak fokozta a 4. osztályosok orosz népi tánca,-amelyet a közönség tapsa kísért végig. A műsor után vendégül lát­ták a meghívott felnőtteket. A második rendezvény film­vetítés volt, amelyen ugyan­csak a negyedikes tanulók ismerkedhettek meg Lenin­grad szépségeivel. A legjob­ban várt esemény az orosz teadélután volt. Nemcsak az iskola tanulói, hanem a szülői munkaközösség jó né­hány tagja, az anyukák is izgatottan készültek az ese­ményre, hiszen jobbnál jobb orosz speciális ételeket kel­lett készíteni, eredeti recep­tek alapján. Persze a kóstol­gatásra már a többi gyere­kek is eljöttek, zsúfolásig megtelt a nagy előadóterem. Az ínyencségeken kívül tom­bolasorsolást is rendeztek és sokféle érdekes ajándékokat nyerhettek a szerencsésebb pajtások. Gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolás századszor Az OTP május 30-án, pénteken rendezi meg a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek idei máso­dik, sorrendben századik sorso­lását. Az első nyereménybetétkönyvet 1961-ben válthatták az ügyfelek, s az első sorsoláson 26 ezer be­tétkönyvre 31 gépkocsit sorsoltak. Azóta 61 379 személyautó talált gazdára ezen a módon. Jelenleg 2 millió az érvényes betétköny­vek száma, ezek vesznek részt a mostani sorsoláson, amelyen 1296 gépkocsit nyerhetnek a szeren­csések. A tulajdonosok az eddig kisor­solt autók közül több mint 900- at nem vettek át. A húzást kö­vetően 30 napon belül minden további nélkül megkaphatják a kocsit, ezután pedig az OTP a lehetőségek figyelembevételével vagy az autót, vagy a sorsolás­kor érvényes forgalmi ár össze­gét adja a nyerteseknek. A gép­kocsi árára a betétkönyv-tulaj­donosok igénye nem évül el, a pénzt bármikor, akár évtizedek múlva is felvehetik. Zöldség- és gyümölcsárak Bcs. egység vásár- csarnok Bp. Debr. Szeged Bm. Zöldért (napi ár) újburgonya kg 25,— 29,— 30,— 25,— 25,— vöröshagyma kg 8,­22,— _ __ 20,— 11,— fokhagyma kg ♦ —,— 180,— 90,— 100,— fejes káposzta kg 15,— 10,­16,— 9,— Il­kelkáposzta kg 25,— 20,30 25,— lő,— 14,— paradicsom kg 80,— 99,— 100,— 80,— 40-80,— karfiol kg 40,— 50,— 50,— 30,— 30,— uborka kg 30,— 35,10 35,— 40,— 20-30,— cseresznye kg 40,­41,— 50,— 40,— 30,— földieper kg 60,— 103,30 120,— 50,— 50,— tojás db 1,80 2,60 2,— 1,70 2,20 Néhány primőr ára a Békés Megyei Zöldértnél: a hegyes, erős zöldpaprika darabja 2,50 és 3,50 Ft; a tölteni való pap­rika 4 és 6 Ft; a karalábé 2 és 3 Ft; a saláta pedig 2,50 és 3,80 Ft. A retek csomónként 5 és 7 Ft; a zöldhagyma 4,50 Ft; a korai főzőhagyma 6 és 7 Ft; az új gyökér 12 és 15 Ft; és az új sárgarépa csomónként 9 és 11 Ft. Zöldborsó 25, a meggy pedig 30 forint kilogrammonként. Orosházán a csütörtöki, tegnapi hetipiac már a nagy nyá. n piacok hangulatát idézte. Bőséges volt a felhozatal, gaz­dag a választék, és ami még a fontos, olcsón lehetett szép árut vásárolni. Ez köszönhető bizonyára annak is, hogy hosszú idő után szombaton végre kiadós eső esett. Zöldpap­rikát például 1,50—4 forintért már igen szépet lehetett kap­ni. A paradicsom kilóját 40 forintért adták. Fotó: Kovács Erzsébet Hírügyeletünk ható, a tele- f önszántunk: Hírügyeletes: 19 óráig hlv­27-360 Bede Zsóka MA: JANKA, ZSANETT NAPJA A Na-p kél 4.53 — nyugszik 20.31 órakor A Hold kél 1.45 — nyugszik 11.58 órakor ÉVFORDULÓ Kétszáz éve született Fáy András (1786—1864) író, po­litikus. a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja, a re­formkorban — Szemere Pál szavaival — „a haza minde­nese”. idűiArds Sajnos csak a környező me­gyék földjeit öntözte meg az a lassan mozgó hidegfront, amely tegnap vonult át fölöttünk. Me­gyénkben a felhőzet megnöveke­dése, és néhol egy-két dörgés jelezte a haladását. A hajnali 16 fokról délutánra 27—28 fokig melegedett a levegő, tájékoztatta lapunkat Kudlák János, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állomás munkatársa. Előrejelzés az ország területére ma estig: lassanként országszer­te beborul az ég, egyre többfelé várható eső, záporeső, keleten viharos széllökések kíséretében heves zivatarok, néhol jégeső valószínű. A Dunántúlon már felszakadozik kissé a felhőzet, egyúttal megerősödik az északi szél, keleten továbbra is csapa­dékos idő valószínű. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 18 és 21 fok, keleten 23 és 26 fok között várható. — KITÜNTETÉS. Békéscsa­bán Knyihár János, a Ma­gyarországi Szlovákok „De­mokratikus Szövetségének tiszteletbeli elnöke tegnap megkapta az Országos Béke­tanács -kitüntető jelvényét. — FÜZESGYARMATON má­jus 31-én, szombaton gazdag programja lesz a gyermek­napnak. „Futagyarmat”, úszóverseny, foci, kézilabda, aszfaltrajzverseny, dzsessz- balett, divatbemutató, tánc­ház, bábszínház várja a ki­csiket a strandon és környé­kén. — SZLOVÁK FILMEK pla­kátjai. Békéscsabán, a városi nemzetiségi klubházban Cse- pelényiné Fekete Mária, a városi tanács osztályvezető­helyettese ma nyitja meg a szlovák filmek plakátjaiból válogatott kiállítást. — PESTEN A JÓKAI SZÍN­HÁZ. Az országos színházi találkozón Budapesten ma este a Békés Megyei Jókai Színház Nash Esőcsináló cí­mű színművét mutatja’ be a Nemzeti Színház színpadán. — DÍJTALAN GÉPJÁRMŰ- VIZSGÁLAT. A Békés Me­gyei Közlekedési Felügyelet (Békéscsaba, Szarvasi út 107.) május 31-én, szombaton reg­gel 6-tól délután 2 óráig díj­talan gépjármű-felülvizsgá­latot tart. Az alkalmas jár­művek helyszíni befizetéssel letehetik az időszakos mű­szaki vizsgát. Ugyanebben az időben az autóklub helyi szervezete is ügyeletet tart, és a feltárt kisebB műszaki hibákat kijavítja. FIGYELEM, Áramszünet: Értesítjük t. fogyasztóin­kat. hogy karbantartási munkák miatt áramszüne­tet tartunk Békéscsaba— Telekgerendás között, a 47. sz. főközlekedési út men­tén levő tanyavllágban: 1986. június 2-án 6.00—16.00 óráig és június 3-án 8.00—10.00 óráig. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Démász békéscsabai kirendeltség

Next

/
Thumbnails
Contents