Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-30 / 126. szám

1986. május 30., péntek NÉPÚJSÁG „A haza mindenese” Kétszáz éve született Fáy András Széchenyi Ferenc Naplójá­nak néhány bejegyzése: „Fáy András meséit és aforizmáit olvastam.” Fáy András Kedvcsapongásait olvastam.” „Meglátogattam Fáy And­rást.” Először 1826-ban, utol­jára 1842-ben említi. A két dátum között tizenhat esz­tendő telik el, nem kevés idő. Már ebből is kitetszik, hogy Széchenyi szellemi, s tegyük hozzá, közéleti kap­csolata Fáy Andrással ko­rántsem futólagos. Széche­nyi 1838-ban Pest megye közgyűlésén egyenesen így vall róla: ......a honi reform t eendőire az első eszmét, akaratot, önelszánást Fáy meséi ébresztették fel ben­nem. Ugyanakkor Fáy Andrásra is melyen hatott Széchenyi Ferenc gondolatvilága, újító munkálkodása. Legigénye­sebb műve, A Bélteky-ház című regény, amely a re­formkori Magyarország gondjairól, teendőiről, ti­pikus alakjairól, a régi meg az új összeütközéséről fest széles körképet, tetten ér- hetőn a Hitel-nek is a le­nyomata, sőt kissé kulcsre­gény a nagy politikusról. Bélteky Mátyás, az arisz­tokrata apa Gyula nevű gyermekét ugyanis könnyel­mű, üres életre neveli, a fiú azonban a műveltség, a nem feudális, a nem arisztokra­ta, hanem egy igazabb, de­mokratikusabb emberség, a reformtörekvések eszményei­vel tér haza külföldről av­val a szándékkal, hogy egész életét a haza javára fordít­sa. Széchenyi Ferenc Fáy András meséit tartotta éb­resztőjének, az álomból ri­asztó, a nagy irodalmi tett­nek. A kétszáz esztendeje, az 1876. május 30-án született író és politikus kapcsolatá­nak vázlatos leírását azért választottuk Fáy András irodalomtörténetiesebb, szi­kárabb felidézése helyett, hogy olvasóink érzékeljék: Fáy nem az a puszta — Aesopus, Phaedrus, La Fon­taine nyomdokain járó — tanmeseíró, akinek általában látják. Meséi is — mint már Széchenyi Ferenc szavai bi­zonyítják — a reformkor eleven és eredeti tükre, de közéleti munkássága is — például az, hogy ő alapítot­ta a Pesti Hazai Első Taka­rékpénztárat, színigazgató, a Kisfaludy Társaság első igazgatója volt — arra döb­bentenek rá, hogy a 19. század első felében alkotó „meseíró” korának nem kis formátumú alakja volt. Szemere Pál egyenesen „a haza mindenesének” nevezte. Fehér László Könyvtári kiadványok az ünnepi könyvhéten A könyvhéten kerül ter­jesztésre az Országos Szé­chényi Könyvtár Könyvtár- tudományi és Módszertani Központ és a Könyvértéke­sítő Vállalat közös kiadásá­ban megjelenő Közhasznú kisbibliográfiák című soro­zat újabb füzete. A Tud­ja-e, hogy kérheti? Hangos­könyvek a közművelődési könyvtárakban című ajánló bibliográfia elsősorban a vakok és gyengénlátók szá­mára készült azzal a céllal, hogy ismertesse az elmúlt években több mint harminc könyvtárban kialakított hangosgyűjtemények állo­mányát, amelyek mintegy 50 könyv kölcsönzését (meg­hallgatását) teszik lehetővé nyolcszáz kazettán. A kiad­vány arra is vállalkozik, hogy a könyvhetet a gyen­génlátók számára is egyre fontosabb eseménnyé tegye. Budavár visszafoglalásá­nak 300. évfordulójára kora­beli metszetek felhasználá­sával jelentet meg 14 lapot tartalmazó mappát a főváro­si Szabó Ervin Könyvtár. A Szociológiai Füzetek című sorozatban Gyurgyák János összeállítása emlékezik Polá- nyi Károlyra, a neves gaz­daságtörténészre, szociálfilo- zófusra és társadalompoliti­kusra, a Gallilei Kör első el­nökére. A miskolci II. Rákóczi Fe­renc Megyei Könyvtár Tóth Árpád születésének centená­riumához kapcsolódóan bib­liográfiát jelentet meg. Békéscsabán a megyei könyvtár Bajcsy-Zsilinszky Endréről jelentet meg önálló bibliográfiát, itt jelenik meg az Áchim L. András ország- gyűlési beszédeit tartalmazó kötet is. Fejér megyében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gondozásában a Fejér Megyei Irodalmi Fü­zetek sorozat harmadik kö­teteként jelenik meg Takács Imre Hegyek a víztükörben című verseskötete, amelyet Újházi Péter festőművész il­lusztrált. A kötetet Győri János szerkesztette. A kötet válogatást ad a megye szü­löttének a Velencei-tóhoz, a Velencei-hegységhez kötődő, az itt élő emberekkel való kapcsolatáról írt verseiből. Debrecenben a város két vi­lágháború közötti művésze­tét feltáró bibliográfiát ad­nak ki. Pest megye helytör­téneti kiadványok egész so­rával lép színre. A Pest me­gyei Téka sorozat 6. és 7. kötete tartalmazza Pest—Pi­lis—Solt vármegye és Hont vármegye Pesty Frigyes ál­tal 1864—65-ben összegyűj­tött magyarországi helyne­veket. Az igen terjedelmes munka több mint 1000 olda­lon nagy alapossággal közli a történelmi, közigazgatási terület helyneveit. Értékes történelmi, helytörténeti, ré­gészeti, néprajzi, gazdaság-, földraj- és kultúrtörténeti forrásmunka. A sorozat 8. kötete tanulmányokat tar­talmaz Ráckeve múltjából. Horváth Lajos munkája a honfoglalástól a XVI. száza­dig kalauzol a város szülöt­tének, Skaricza Máté verses krónikáján keresztül. Ugyan­csak e kötetben kapott he­lyet Tóth Béla dolgozata el­ső pedagógiai írónkról, Sze­gedi Kis Istvánról. Gödöllő város eseménynaptára idő­rendben sorolja fel a várossá nyilvánítás óta eltelt húsz év — 1966—1986 — politi­kai, kulturális és egyéb ese­ményeit helytörténeti doku­mentumok felhasználásával. Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Tiszta szívvel sorozatában ezúttal Antal Attila verses­könyve jelenik meg, folytat­va a korábbi évek hagyomá­nyait. A Tolna Megyei Könyvtár a Bukovinai szé­kely népmesék IV. kötetével jelentkezik. Kiadja Ordas Iván Tolnai tájak — tolnai emberek című megyei vo­natkozású riportkötetét. Szekszárdi kronológia a cí­me annak a kiadványnak, amely a város 925. évfordu­lója alkalmából jelenik meg. A Donkó Istvánná által ösz- szeállított Műelemzések bib­liográfiája a festészet, szob­rászat, grafika, építészet te­rén a középiskolák tananya­gához kapcsolódó kritikák gyűjteménye. Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtár a könyvhétre ad­ja ki Pápai Sámuel A ma­gyar literatúra esmérete cí­mű művét hasonmás kiadás­ban, amely 1808-ban jelent meg Veszprémben Számmer Klára betűivel. A Péteri Ta­kács József által szerkesztett Magvar Minerva 4. kötete­ként jelent meg, és az első magyar nyelvű rendszeres irodalomtörténetünk. Japánban jártak Sajonara! — kiáltották a kajáról A békéscsabai zenekar plakátja Japánból Fotó: Szőke Margit Május I2-én a Békéscsabai szimfonikus zenekar japán turnéra indult. Élményeikről a zenekari titkárt, Ambrus Zoltánnét kérdeztük a haza­érkezésük másnapján. — Repülőnk délután fél 4- kor ért Budapestről Moszk­vába, ahol 20.50-kor, tehát napnyugtakor szálltunk is­mét gépre. Két órát utaz­tunk, és moszkvai idő sze­rint 11 órakor már felkelt a nap. Sokat emlegettük ké­sőbb is ezt a rövidre szabott éjszakát. Két és fél napi ha­jóút volt még hátra. Ebből két napig egy ciklon zúdult ránk, a hajót úgy dobálták a hullámok, hogy még a po­harak is feldőltek az aszta­lon. — Akkor nem volt könnyű kipihenni az út fáradalmait? — Nemigen jutott rá idő, hisz éjszaka értünk Yokoha­mába, másnap délelőtt 10 órakor pedig már dobogóra léptünk. Ha ehhez hozzáte­szem, hogy ez magyar idő szerint hajnali 3 óra volt... Mégsem vallott szégyent a zenekar. És délután ismét hangverseny kezdődött. — Hol léptek fel? — Fujieda, Hamaoka, Yo­kosuka, Hamamatsu, Kake- gawa és Omaezaki közönsége előtt mutatkoztunk be. Ha- mamatsuban megnéztük a Jamaha zongoragyárat, ami igazán nagy élményt jelen­tett mindannyiunknak. — összesen hány hang­versenyt adtak? — Nyolc nap alatt tízet, hét felnőttet és három ifjú­ságit. Mindenütt telt ház fo­gadott bennünket, pedig két­ezer yen volt egy jegy ára... És az a sok taps és virág! Kizu Fumihiko Fehér Man- golica című művét nagy sze­retettel fogadta a közönség. A másik japán zeneszámot — melyet a helyi énekkarok közreműködésével játszot­tunk — együtt énekelte ve­lünk a közönség. A legna­gyobb sikere Brahms Magyar táncok című művének, a Ra- deczky indulónak, a Pizzica­to polkának és a Kék Duna keringőnek volt. Ez utóbbi­ban az Állami Operaház gyermekkórusának 11 tagja is közreműködött. Nagyon megszerettük őket és karna­gyaikat, Botka Valériát, Csá- nyi Lászlót. — Milyen volt az elhelye­zés, a vendéglátás? — Mindenki két családdal ismerkedett meg, ők voltak a vendéglátók. Ám volt, hogy szállodában aludtunk tatamin, ami olyan fekhely, mintha laticelt tennének a földre. Papucsosszálló, így hívtuk őket, mert oda csak papucsban mehettünk be, csakúgy, mint a japán ét­termekbe. Természetes ezek után, hogy a földön, illetve egy párnán fogyasztottuk el az ennivalót. Kísérleteztünk a pálcikákkal is, de szeren­csére, kés, villa mindig volt a tányér mellett. — A hazatérés? — Nehéz volt az elválás! Május 24-én szálltunk hajó­ra Yokohamában. Nagyon megható volt a búcsúzás. Szerpentinszerű, de annál szélesebb szalagokat dobál­tak át a partról hozzánk, akik a hajó korlátjánál áll­tunk. Sok száz színes szalag, egyik vége a mi kezünkben, másik a búcsúztatók kezé­ben. .. Mikor a hajó elin­dult, s a szalagok elszaka­doztak, kórusban kiáltottuk: „Sajonara!” Viszontlátás­ra!... N. A. Embert könyvtáráról Madarat tolláról? Embert kedves könyveiről? Láttam egyszer egy „felmérést” közbűntényesekről. Med­dig terjedtek a „kultúrigényeik” bűnöző korukban. Nem lepett meg, hogy unalmas óráikban két rablás között egyik sem olvasgatott Tolsztoj-regényt, Csehov-novellát, Illyés- esszét, József Attila-verseket. Figyelmet érdemel, hogy ez a filmre nem érvényes; szép számmal voltak köztük szen­vedélyes mozilátogatók. Figyelmet érdemel, hogy két úton- állás közt, ha nincs kéznél krimi, filmen akár a Karenina Annát is megnézi a bűnöző, netán a Hamletet tévéválto­zatban — megtörténhet persze, hogy a Hamletben is csak a krimit látja meg: ki kit szúr le, sejtelmesen jön a szel­lem, és belebeszél az élők dolgába. Nagyszerű találmány a film, a tévé. De társalkodó part­nernek már korántsem olyan nagyszerű. Mindig ő beszél. Kihagyás nélkül, folyékonyan, szapo­rán. Nem lehet közben megállni, eltűnődni, visszalapozni, visz- szakérdezni. Voltaképpen nem is igényeljük a mozivászon­nal, a képernyővel a társalgást, leszoktunk már róla — pe­reg a kép, pereg a cselekmény. De van itt még valami más is. Én, a néző, a tévé előtt soha nem választhatom meg a társaságomat. A nézőknek kell körülülniük a tévét, és eszi, nem eszi, nincs más választék, csak a mai műsor. (A és B menü.) A képernyő, a mozivászon a középpont — a nézők serege: alkalmi körítés. Fordított á helyzet a könyvtárban: ott az olvasó a kö­zéppont. Öt veszik ezerszám körül a múlt és a jelen nagy­jai, szellemóriásai: mind vele akar társalogni, őt hívogatja a polcokról. Kedvére válogathat köztük aznapi társalkodó­partnert, titkos tanácsost, megvallathatja őket, mindennap a legnagyobbat, a legtapasztaltabbakat, a legbölcsebbeket a világról, az emberről, az életről, de még az éppen szo­rongató személyes gondjairól is. És nemcsak a legnagyobbakat. De százszámra olyanokat a kortársak közül, akik az ő számára itt és most tudnak újat, izgalmasat, tanulságosat, szépet mondani. Az irodalom sok lehetséges osztályozását hadd szaporí­tom eggyel: vannak olyan könyvek, amelyekben minden­nél inkább önigazolást talál az olvasó, és vannak olyanok, amelyek — olykor bizony gyötrelmes — önvizsgálatra szo­rítják. Természetesen az olvasó “igenis önigazolást keres. Olyan hősöket, olyan történeteket, amelyekbe önmagát, környe­zetét, egész megszokott világát kedve szerint, könnyen be- helyetíesítheti. És csudálatos, hogy az ilyen könyvek világában meny­nyire minden őt, az olvasót igazolja; hogy az ő tehetségét nem méltányolják, az ő igaz szerelmét nem viszonozzák; házasságban ő a meg nem értett fél, az áldozat, a mártír; bűnösökkel szemben ő az ártatlan; főnökkel szemben a ki­szolgáltatott. Milyen remek ember az a hős(nő)! S annak a derűs világképnek az igazolását is megtalál­hatja a könyvekben, mely szerint az egymáshoz való sze­relmesek természetesen egymáséi lesznek, a jó természe­tesen megkapja a jutalmát, a rossz a büntetését; a bű­nöst természetesen utoléri az igazságszolgáltatás sújtó ökle. Kellemes érzés becsukni az ilyen könyvet, jól lehet alud­ni utána. S ezzel korántsem akarom kétségbe vonni, leszólni a könyv esetleges irodalmi értékét; rangos alkotásokban oly­kor remekművekben is találhat az olvasó — ha keres — önigazolást. De igen valószínű, hogy a leghálásabb társalgópartne­rek, „titkos tanácsosok” azok a könyvek, amelyeket olvas­va — nehéz elaludni. Amelyek megtagadják az olvasótól a remélt önigazolást, s arra kényszerítik: nézzen szembe önmagával. Hátha nem olyan derék ember ő, amilyennek hiszi magát; hátha nem olyan értelmesén él, ahogyan él­hetne; hátha ő is tévedhet egyben-másban, és az ellenfe­leinek is lehet igaza; hátha a világ nem úgy van jól, ahogy ő megszokta, lehetne sok minden másképpen, jobban is. Mert az igazság elég sokszor alul marad, a jó nem nyeri el a jutalmát, a bűnös diadalmaskodik. A társalgáshoz bizony idő kell. Sajnos vagy nem, de az olvasás hatásfoka nem javul a gépesítéssel, a technikával arányosan. Egy könyv elolva­sása ma is megkíván annyi időt, mint száz évvel ezelőtt; a reklámozott gyorsolvasás csak felületes áttekintésre, hozzávetőleges tájékozódásra alkalmas — társalgásra sem­miképp. Mégis mosolyogni való, ahogyan némelyek temetik a „Gutenberg-galaxis-t”, a könyvnyomtatás korát. Valóban, a szórakozásra, a kellemes időtöltésre, a kul- túrjavak habzsolására kényelmesebb, népszerűbb, talán vonzóbb lehetőségeket is kínál a mai technika. De a hal­hatatlanokkal naponta egy társaságban lenni, a legna­gyobb elmék közül a kedvünkre kiválasztottal társalogni — ezt ma is, belátható ideig holnap is, csak a könyv adhatja me§. Fekete Gyula Fehér Gyula műsorigazgató az újvidéki stúdió jövő évi műsortervéről Immár egy évtizede érvé­nyes a JRT jelenlegi műsor­sémája, s ez azt jelenti, hogy a rutinos tévénéző szinte százszázalékos pontossággal meg tudja mondani, milyen adást láthat a nap bizonyos szakában vagy a hét megha­tározott napján: mikor van hazai show-műsor, mikor mi­lyen jellegű film, mikor film­sorozat. Ez a — mondhat­nánk — becsontosodás lehet előny is, de hátrány is. Va­lószínűleg nem ártana némi frissítés, új, rugalmasabb műsorpolitika. Egyesek szerint hamarosan gyökeres változások várha­tók. A műsorsémáról folyta­tott JRT-szintű megbeszélé­sekből a többi között az is kiszűrhető volt, hogy hetente három játékfilmmel és egy filmsorozattal kevesebbet láthatnak majd a nézők, eze­ket hazai műsorok, tévéjáté­kok, zenés adások váltják fel. — Valóban várható ilyen nagyméretű változás? — kér­deztük Fehér Gyulától, az Üjvidéki Televízió műsor­igazgatójától. — A kezdeti megbeszélé­sek során valóban javasol­tunk néhány gyökeres vál­toztatást. Az egyik legradi­kálisabb közülük a jelenlegi esti híradó időtartamának és szerkezetének megváltoztatá­sa. Eszerint például az in­formatív műsor 19.00-től 20.00 óráig tartana, s a friss híreken kívül félórás műsor­tömb foglalkozna részletesen a legidőszerűbb események­kel. Ily módon a mostani po­litikai magazinok és belpo­litikai szemlék megszűnné­nek, és a művészeti, művelő­dési műsorok 21.00 óra he­lyett 20.00 órakor kezdőd­nek. így a filmek este nyolc órától kerülnének bemuta­tásra. S ennek nyilván sok nézőnk örülne. — Megtudhatnánk néhány érdekességet az újvidéki stú­dió jövő évi műsortervéről? — A drámaműsorok tervé­ben szerepel Beckett A játsz­ma vége című alkotása. Her­ceg János Szikkadó földeken című művének tévéváltozata Vicsek Károly rendezésében. Crnjanski egy nemrégiben megtalált bűnügyi novellájá­nak tévéváltozata, készülő­ben az első román tévéjáték (Petru Krdu: A repülő to­rony). A pécsi stúdióval kö­zösen készül el szerbhorvát nyelven Predrag Stenanovic Megfelezve című tévéjátéka, & ugyancsak a Magyar Tele­vízióval közösen forgatjuk Danilo Kis A holtak enciklo­pédiája című művének tévé­változatát. Készítünk két há­romrészes tévéjátékot is. Az első több szerző közös alko­tása, a címe Az ezüstzakós férfi. A másik Vesna Jezer- kicnek a Hídról szóló soro­zata. — Tervbe vettük ezenkívül egy délutáni mozaikműsor bevezetését is. Délután 3-tól öt óráig tartana, hírekkel, időjárás-jelentésekkel, zené­vel. A legfrissebb híreket az öt adásnyelv mindegyikén sugároznánk. * * * (Részletek az Újvidéken megjelenő Magyar Szó 1986. május 16-i számában megje­lent interjúból.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents