Békés Megyei Népújság, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

0 1986. május 17., szombat SALAD - OTTHON 0 dohányzásról I. „Magyarországon jelenleg az egy főre eső évi cigaret­tafogyasztás 2600 darab. A lakosság 40 százaléka do­hányzik. Egy-egy dohányos­ra évi 6100 darab cigaretta jut. A világon az egy főre jutó cigaretta-fogyasztásban a másodikok vagyunk.” Az egészségnevelés haté­konyságát elemezni nehéz feladat, miv.el az egészség- kultúra változása nem kö­veti korunk felgyorsult tech­nikai és tudományos válto­zásait. Az egészségkultúra­változáshoz igen széles körű türelmes felvilágosító tevé­kenység szükséges. Ez a tü­relem az egészségnevelésben dolgozó szakemberek saját­ja, de én most e sorok ol­vasójának kérem türelmét. Nálunk, Magyarországon a leginkább elfogadott káros szenvedély és sajnos nem ütközik a társadalom erköl­csi tiltásaiba. Az egyetlen szenvedély, mely nem szé­gyenletes. Ezt támasztja alá az a statisztikai felmérés, mely szerint a tizenévesek 80 százalékának szemében követendő, felnőttes dolog cigarettázni. A gyerekek kö­zül a 12-13 évesek 9 száza­léka, a 14-15 évesek 14 szá­zaléka, a középiskolásoknak csaknem a fele már dohány­zik. A gimnazisták közül jó­val kevesebben dohányoz­nak, mint a szakmunkásta­nulók. Meglepően nagy a különbség a dohányzó gim­nazista fiúk és lányok ará­nyában: míg a lányok fele dohányzik, addig a fiúknak alig egynegyede. A dohány­zásra való rászokás legkriti­kusabb korszaka a 14-18 éves kor. A rágyújtás első kísérlete a 6—8. életévre esik, és ez legtöbbször a 17 —18. életévben válik min­dennapos szokássá. Az első cigaretta elszívá­sában a szülőknek direkt módon csekély a szerepük, viszont indirekt módon na­gyon is jelentős befolyásoló tényező példamutatásuk, a környezet hatása. A megkér­dezett fiatalok többsége a szülőkről és a pedagógusok­ról vett példát. Ezt a tényt bizonyítja az az adat, mely­nek értelmében a dohányzó tanulók 75 százalékának va­lamelyik szülője vagy peda­gógusa dohányzik. Ezek a számadatok mutatják, hogy milyen nagy a felnőttek fe­lelőssége. Ügy tűnik, a fiatalok több­sége tudja és el is hiszi, hogy káros a dohányzás, te­hát nem a dohányzás veszé­lyeit célszerű hangsúlyozni, hanem a nemdohányzás ér­tékeit, előnyeit. Tudatosíta­nunk kell, hogy a nemdo­hányzás érték és el kellene érnünk azt, hogy az embe­rekben a dohányzás nem kí­vánatos, nem természetes viselkedésként rögződjön. Különösen fontos ezt hang­súlyoznunk, amikor a tár­sadalomban jelenleg kiala­kuló félben vannak az új értékítéletek. A pedagógusok, vezető személyiségek körében el kell érnünk, hogy a do­hányzási magatartást hiva­tásetikai kérdésként kezel­jék, nyilvánosan ne dohá­nyozzanak Mórocz Lászlóné gyógyszerész (Folytatjuk) Nemzetiségeink konyhája: szlovák étkek KASSAI BOGRÄCSGULÜÄS Hozzávalók: 8» dkg marha­lábszár, 8 dkg zsír, 40 dkg hagy­ma, 12 dkg lecsó, 2 dkg cse­resznyepaprika, 60 dkg burgo­nya: ízlés szerint só, paprika, majoránna, fokhagyma, kömény, petrezselyemzöldje. Elkészítés: az apróra vá­gott hagymát zsíron meg- dinszteljük, hozzáadjuk a paprikát és a kockára vá­gott marhahúst. Saját levé­ben fedő alatt pároljuk. Ha elfőtte a levét, beletesszük a lecsót, az apróra vágott fok­hagymát, a cseresznyepapri­kát, a köményt, a sót, a ma­joránnát, a vágott petre­zselymet és egészen puhára pároljuk. Külön edényben főzzük meg a burgonyát, majd a két adagot összeke­verjük, s rövid ideig együtt dinszteljük. Vajas galuskát adunk hozzá, és kis bográ­csokban tálaljuk. LEVES DARÄLT HŰSSAL Hozzávalók: 20 dkg darált mar­hahús, 8 dkg leveszöldség, 15 dkg burgonya, 4 dkg zsír, 2 dkg vöröshagyma; ízlés szerint só, őrölt bors, víz, petrezselyem­zöldje. Elkészítés: a zöldséget meg­tisztítjuk, vastagabb szele­tekre vágjuk és a zjsíron megpároljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, és tovább pároljuk. Később be­lekeverjük a darált húst, só­val és borssal ízesítjük. Hoz­záöntünk kb- egy liter vizet és ezzel tovább főzzük. Mi­előtt puhára főne a hús, be­letesszük a felkockázott bur­gonyát. Tálalás előtt tesz- szűk bele a petrezselyem­zöldjét. TRENCSßNI BORJŰSZELET Hozzávalók: fél kg borjúhús, 8 dkg füstölt sonka, 2 dkg aszalt gyümölcs, 12 dkg csemegeubor­ka, 2 db alma, 2 dkg liszt, 6 dkg zsír, 4 dkg paradicsompüré, 8 dkg hagyma, 4 dkg vaj, ízlés szerint só, őrölt bors. Elkészítés: a húst megmos­suk, szeletekre vágjuk és enyhén kiklopfoljuk. Meg­sózzuk, lisztben megforgat­juk, és forró zsírban mind­két oldalon megsütjük. Ki­szedjük a zsírból, félretesz- szük. A megmaradt zsírban meg- dinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöt, a sonkát, az almát, a vékony szeletek­re vágott uborkát, megbor­sozzuk. Szükség szerint vizet öntünk alá és így pároljuk. A végén hozzáadjuk a para­dicsompürét és a vajat, és pár percig ezekkel együtt is pároljuk. A borjúszeleteket előmelegített tányérokra rak­juk, és ízlésesen köréjük he­lyezzük a párolt zöldséget. Köretként burgonyakrokettet adunk hozzá­István Anna— Molnár Béláné n nagyi úgyis mindent elfelejt Volt egy bácsikám. 0 tréfásan mindig plébánosnak mondta magát, merthogy a szegedi gázgyárban dolgozott, és lakatos­ként gázórákkal foglalatoskodott: plébá­nos volt, mert ő „bánt a plével’’. Ez tréfa volt, de az már kevésbé, hogy egyszet megemelte magát a gyárban, agyvérzést kapott, és élete utolsó évtizedét ágyban fekve, bénán élte végig. Pontosan emléke­zett arra, hogy mi történt vele az első vi­lágháborúban Doberdónál, de azt nem tudta megmondani, hogy aznap mit evett ebédre. Ez szélsőséges eset, betegség következ­ménye volt, de az bizony gyakori, hogy idős emberek sokkal jobban emlékeznek a régvolt eseményekre, mint arra, ami még öt perccel ezelőtt az eszükben volt. Az idős ember gyakran felejt, és ebből sok kellemetlenség, félreértés, rossz dolog származik. Az még a kisebb baj, ha a nagymama elfelejtett sót tenni a bable­vesbe, de az már nagyobb, ha a bableves alatt kinyitja a gázcsapot, és elfelejti meggyújtani a lángot. Az sem nagy baj, ha elfelejti, mit mesélt tegnap a szom­szédasszony, de az már nagyobb baj, ha télidőben papuccsal a lábán megy le a boltba, mert elfelejtett cipőt húzni. Orvosok tudják a magyarázatát ennek a jelenségnek: meszesednek az erek, az agy erei is, ez okoz zavarokat a gondolko­dásban, az emlékezetben, olykor az ítélő­képességben is. Vannak idős emberek, akik attól tartanak, valaki meg akarja lopni őket, ezért kis vagyonkájukat, a nyugdíjból megtakarított százasokat dug- dossák hol ide, hol oda, és végül maguk is elfelejtik, hogy legutóbb hova is rak­ták. Meggyanúsítják a szomszédasszonyt, hogy nem adta vissza a kölcsönkért lá­bost, pedig az nem is kérte kölcsön, ha­nem a magáét vitte haza, amiben kis kós­tolót hozott a nagymamának. Mit lehet tenni? Talán bizonyos mértékig segíthetnek a már létező gyógyszerek, me­lyek ha nem is tudják megállítani az agyi erek elváltozását, de a folyamatot lassít­hatják. Ami ennél is fontosabb: a megér­tés, a türelem. El kell hinni az idős em­bernek, hogy ő valóban úgy gondolja, amit nyilvánvalóan hibásan gondol. Ha nem lényeges, cáfolni sem kell, ha lényeges — esetleg éppen az ő érdekében —, akkor pedig türelemmel kell megmagyarázni a valós helyzetet. Nem könnyű? Persze, hogy nem az. De, ha „nem visz el az ördög”, akkor magunk is megöregszünk, és akkor ... (sárdi) IfiTTOf Hozzávalók: (92 centiméte­res mellbőséghez) 65 dkg mackóbama Firenze félgyap- júfonal, 3,5-es kötőtű, kör­kötőtű. Kötésminták: Patentminta: 1 sima, 1 for­dított váltakozásával kötjük. Rizs alapminta: — 1. sor: 1 sima, 1 fordított, 2. és min­den további sor: simára for­dított, fordítottra sima sze­met kötünk. Szempróba: 13 szemX22 ■sor=10 cm. Munkamenet: az eleje-háta ré­szeket azonos szem- és sor­számmal, mintával kötjük. A munkát 57 szemre kezdjük, pa­tentmintával, egyenesen haladó oldalszélekkel 48 cm-t kötünk. A munka középrészén 37 szemet, az alapszemnek megfelelően le­fogyasztunk. A kezdő és befeje­ző oldalszélen, a megmaradó 10 —10 szemmel, folyamatosan pa­tentmintával 5 cm magas pánt- részt kötünk. Végül a szemeket lefogyasztjuk. Ujja-oldalrész: a munkát a csuklórészen 26 szemre kezdjük. Patentmintával 4 cm magas kez­dőrészt kötünk. A következő sorban, minden 2. szemre 1 új szemet szaporítunk (37), majd a munkát rizs-alapmintával foly­tatjuk. Mindkét oldalszélen, minden 4. sorban szaporítunk 7X1, majd váltakozva egyszer minden 2. sorban, egyszer min­den 4. sorban 15X1. minden 2. sorban 5X3, szemet szaporítunk (111.). Ezután egyenesen haladó oldalszélekkel folytatjuk a mun­kát. A kezdéstől számított 51 cm elérése után a szemeket egyenként lefogyasztjuk. Betét, gallér: 37 szemre kezd­jük, rizs-alapmintával, 7 cm-t kötünk, két azonos szem- és sorszámú darabot kötünk. A 2X37 szemet körkötőtűre vesszük, az oldalszéleken, talál­kozási részeken, mindkét dara­bon elfogyasztunk oldalanként 1 —1 szemet, 70 szemmel, körbe­haladó rizsmintás sorokkal U cm magas nyakrészt kötünk. Vé­gül a szemeket az alapmintának megfelelően lefogyasztjuk. összeállítás: a részeket alapszínű és alapvastagságú fonallal összevarrjuk. Az eleje-háta mellény-betétrészt a szélszem kihagyásával varrjuk az ujja-oldalszél be­fejező sorához­P. V. fll kényelmesebb telefonálásért A CB-láz lassan alább­hagy Európa-szerte, így ha­zánkban is, az adóvevő-rádi­ók tartósan beilleszkedtek életünkbe. Újabban a CT lett a sláger, ami a cordless (vagyis vezeték nélküli) te­lefon elnevezés rövidítése. Az olcsóbb típusok néhány száz méter hatótávolságúak, de vannak ennél nagyobbak is. Az USA-ban, Japánban már népszerű „csodatelefon” kezd elterjedni hazánkban is, nem kis „étervihart” kavar­va. Mert bosszantó az, ha tv-nézés közben valakinek a készülékében egyszerre csak megszólal a telefon. S ha a kagylót valahol felveszik, a tv-néző akarva-akaratlanul kihallgathatja szomszédja be­szélgetését, intim dolgait. De kellemetlen meglepetést okozhat a tulajdonosának is. Ha ugyanis egy másik CT- tulajdonos vagy egy ügyes rádióamatőr tudomást szerez a frekvenciájáról, ráhango­lódhat. Hazánkban nem készülnek CT-készülékek, ezért Ma­gyarországra egyelőre csak külföldről kerülnek be ilye­nek. Ezeknél többnyire az a hiba, hogy zavarják a mi tv-adásainkat, ezért csak a posta hozzájárulásával en­gedélyezett a használatuk. (Egyébként így van ez több európai országban is.) Az il­legális CT-készüléket hasz­nálók telefonkészülékét te­hát leszerelhetik, márpedig a CT-telefonvonal nélkül nem működik. A lakásban, üzlet­ben, nyaralóban ott kell len­nie a telefonvonalhoz csat­lakozó „törzskészüléknek”, amelytől a tulajdonos eltá­volodhat. Képünkön egy olyan ja­pán gyártmányú CT-készülé­ket láthatunk, amely már nem zavarja a tv-műsort, speciális kódja pedig nem engedi, hogy illetékteleft sze­mélyek is ráhangolódjanak. Tulajdonosa kb. 300 méter­nyire távolodhat el a bázis- készüléktől. (KS) GYEREKEKNEK DEÁK MÖR: Szóbohócok Szóbohócok ugrándoznak körbe a papíron — alig látok, alig hallok: melyik lesz a foglyom? Gúzsbakötve szavaimmal rabságom varázsom — míg arcodra nem rajzolja arcomat az álom. NIKOLAJ KANCSEV: Pingvin Az antarktiszi jégen, hideg kékség alatt, egy pingvin egyszer régen az utamba akadt. Egész hivatalos volt, ■ és frakkba öltözött, odafenn a kék égbolt nagyon megütközött. Oly szép volt a ruhája, hisz valakire várt. A földrész parti tája ünnepi csöndben állt. Láttam megemelkedni, majd meghajolt sután. Pedig nem is jött senki, csak egy ciklon csupán! DÚSA LAJOS: Lepketánc Bizony, hernyó voltam én, magam nyálán másztam utálatos-szőrösen: s ebből nőtt a szárnyam. Bár nem nézik semmibe ezt a lepketáncot, ami nincs, de ami lesz — te csak azt utánozd. Bolgárból fordította: Migray Ernőd ÉLŐSÜROK Valamit szóljunk az arany­halról, Kiterjedt családfája van, 23 tenyésztett változa­ta ismert, ezen belül szám­talan mutációja és hibridje fordul elő. Ezekből csak igen kevés kapható Magyar- országon. A kiválasztotta- im: a fekete teleszkópszemű (vagy Black Moor) és a Ka­likó. Az első különleges, kínai eredetű fajta. Kidülledt sze­meire áttetsző szaruhártya borul. A szeme igen érzé­keny pontja, ezért óvatosan kell bánni velük, főleg háló- fáskor. Egy sérülés már vakságot idézhet elő. Feltű­nő fekete bársonyos színét a bőrben levő fekete színsej­tek (melanin) nagy tömege okozza. Melegkedvelő, az egész világon elterjedt fajta. A másik tetszetősen tarka, szintén kínai eredetű vált.o­zat. Szemei 8—10 mm-re is kidudorodhatnak, kidülled­nek, innen a „teleszkóp” név is. A más fajhoz tartozók — főleg a fiatal példányok — nagy előszeretettel csipkedik őket. Farokúszójuk osztott és kissé fátyolos, ebben hason­lít a fekete teleszkóposra is. Feje, teste tarka (vörös, amit erithroofill okoz; bar­na-fekete, amit a melanin). A vajsárga úszókat barna pötiyek tarkítják (xanthofil). A halak táplálásáról: Hőmérséklet függvénye az etetés, mivel hidegben a ha­lak étvágytalanok, melegben viszont jó étvágyúak. Mint korábban már említettem, az ideális tartó hőmérséklet a 23—24 Celsius-fok, ekkor vi­dámak és jó étvágyúak. Függ az étvágyuk az évszaktól is: tavasszal nagyobb az étvá­gyuk, mint ősszel. Naponta kétszer adjunk táplálékot: reggel és alkonyatkor. Min­dig csak annyit, amit 10—30 perc alatt elfogyaszthatnak. A pangó eleség hamar ront­ja a vizet, betegségokozó le­het. Fontos szabály, hogy mindig ugyanabban az idő­ben etessünk és lehetőleg egyazon a helyen! Az eleségekről: minden­evők. Ha tehetjük és ter­vünk van az állománnyal, úgy minél változatosabban etessünk. Minden plankton­szervezetet (filo = növényi és zoo = állati) megesznek. Vízibolhát (Daphnia magna és Daphnia pulex), kandics- rákot, evezőlábú rákot, cső­vájóférget (tubifex) szívesen fogyasztanak. Kiegészítő eleség lehet: saláta, spenót (előzőleg le­forrázva), de ledarált hal­hús, marhaszív, máj is. o Többféle műeleség is szóba kerülhet, amit nagyüzemileg állítanak elő (Tetramin, Ta- bimin, Aqua-Food stb.). Le­hetőleg granulált formában adjuk. A halaknak elég nagy a szájuk, így le tudják nyelni a darabos eleséget. Az ese­tek nagy részében a talajról szedik fel a táplálékot né­hány apró kaviccsal együtt, majd a kövecskéket kisvár­tatva „kifújják”. Így na­ponta többször átforgatják a 4—5 cm vastagságú talajt. Ha növényi táplálékra van szükségük, akkor „nyalogat­ják” a növényeken levő al­gakezdeményeket és a fiatal hajtásokat is lecsipkedik. Így adják tudtára a gondo­zónak, hogy salátát „kér­nek”. (Folyt köv.) Juhász Gertrud gimnáziumi tanuló Megfigyeléseim az akváriumról Meilányes pulóver

Next

/
Thumbnails
Contents