Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. április 12., szombat Szovjet kormánynyilatkozat . az amerikai atomrobbantásról Magyar-osztrák kulturális együttműködés: „az igazság kölcsönös kérése” Az április 10-i amerikai atomrobbantás ismét szemléletesen bizonyítja, hogy az atomfegyverek felszámolását valló elkötelezettségről elhangzott amerikai kormányszólamok mögött valójában olyan szándék húzódik meg, hogy tovább fenyegessék az emberiséget az atomveszély- lyel, s a teljes megsemmisüléstől való rettegésben tartsák az egész világot. Washington a katonai-ipari komplexum önző és nagyhatalmi ambícióit ismét az emberiség érdekei fölé helyezte. Az amerikai kormány felelőtlen cselekedete nyílt kihívás'nemcsak a Szovjetunióval. hanem valamennyi földrész népével, az egész világgal szemben — olvasható a szovjet kormány pénteki nyilatkozatában, melyet a TASZSZ közölt. Az atomőrület hivatalos amerikai irányvonalával merőben ellentétes a Szovjetuniónak az az indítványa, hogy ne növeljék tovább az atomfegyver-készleteket. A Szovjetunió tavaly nyáron bejelentette, hogy augusztus 6-tól december 31-ig szüneteltet minden atomrobbantást. A szovjet kormány azzal a sürgető felhívással fordult az amerikai vezetéshez, hogy csatlakozzék ehhez Pénteken harmadik napjába lépett az Olasz Kommunista Párt kongresszusa Firenzében, s a vitában egyre tartalmasabban bontakoznak ki azok a központi témák, amelyek körül a párt megújítani szándékozik irányvonalát. A L’Unitá, a párt lapja fő címében „a nagy megújulásnak” nevezi a tanácskozást, amely — megfogalmazása szerint — „fordulatot hoz az OKP politikájában, a reformokban megtestesülő alternatíváért vívott harcában”. Nagy érdeklődéssel követi a kongresszust a politikailag sokszínű olasz sajtó is. A római II Messaggero külön mellékletet állított össze az OKP-ról. A Corriere della Sera a legfontosabbnak azt tartja, hogy az 1,6 milliós és a választók 30 százalékát maga mögött tudó párt a nyugat-európai baloldal (tehát a szocialista és szociáldemokrata pártok) egységfrontjához kíván tartozni. A kereszténydemokrata II Po- polo viszont „ellentmondásosnak és kanyargónak” minősíti a tanácskozáson megfogalmazott irányt. A vitában eddig elhangzott felszólalások egyöntetűen támogatták a beszámoíóTöbb mint kétórás tévévitát folytatott csütörtökön este az osztrák államelnöki poszt két várományosa: Kurt Waldheim, a néppárt és Kurt Steyer, a szocialista párt jelöltje. A május 4-i elnökválasztás előtt a legszélesebb közönség előtt lefolyt vitájuk középpontjában ezúttal is a Kurt Waldheim múltja körüli kérdések állottak, de új mozzanat nem merült fel. Waldheim újólag elutasította az Egyesült Államokban, valamint Jugoszláviában és Görögországban elhangzott vádakat, hangoztatva: 40 évvel a háború után csak azért szerveztek ellene kampányt, mégpedig ausztriai politikai ellenfelei, a szocialisták, mert elindult az elnökválasztáson. A vitát irányító újságírók kérdéseire, hogy miért nefn adott korábban számot háborús pályafutásának több éves szakaszairól, Waldheim a kezdeményezéshez, s ezáltal tegye kölcsönössé a moratóriumot. Ez lehetővé tette volna az atomfegyverkezés gyors lefékezését, az atomfegyverek minőségi korszerűsítését, valamint azt, hogy ráléphessenek az atomfegyverek felszámolásához vezető gyakorlati útra. A szovjet kormány — Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök genfi találkozója után — az Egyesült Államokban folytatódó atomkísérletek ellenére még egy építő jellegű lépést tett: ez év március 31-ig meghosszabbította moratóriuma érvényességét. Végezetül, válaszul hat ország — Argentína, Görögország, India, Mexikó Tanzánia, és Svédország — vezetőinek a Szovjetunióhoz és az Egyesült Államokhoz intézett azzal kapcsolatos felhívására, hogy a következő szovjet—amerikai csúcstalálkozóig ne végezzenek atomkísérleteket, a szovjet fél ismét bizonyságot tett jószándékáról, és bejelentette, hogy kész tartózkodni az atomrobbantásoktól március 31. után is — egészen az első amerikai atomrobbantásig. Ez az egyoldalú önmegtartóztatás — miközben az nak azt a tételét, hogy az OKP a nyugat-európai társadalmi valóság talaján működik, és így ahhoz kell hozzájárulnia, hogy a világ e térségében összetartó, közös célért küzdő baloldali mozgalom bontakozzék ki. Többen, főként a helyi pártszervek küldöttei közül, foglalkoznak a párt belső demokráciájának, szervezeti megújításának kérdésével, beszámolva saját tapasztalataikról, hangoztatva igényeiket. A központi pártvezetés és a helyi alapszervezetek közötti kapcsolatok, az oda- vissza csatolás élőbbé tételét sürgetik. Bő teret kapnak a nemzetközi kérdések is: a béke és a leszerelés, a földközi-tengeri térség biztonsága. Bírálják az amerikai kormányzat kon- frontációs politikáját és támogatásukról biztosítják a szovjet leszerelési indítványokat. Elutasítják a „kétpólusú világrendet”. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között Nyugat-Európá- nak önálló szerepet kell játszania, hangoztatják, hozzáfűzve: a béke ügyéért minden opszág és társadalmi erő felelős, és hozzá kell járulnia a maga eszközeivel. azzal válaszolt, hogy azokat nem tartotta fontosnak. Kötelező katonai szolgálatot ugyan teljesített, de az egyébként ellene emelt vádak bizonyítottan alaptalanok, hangoztatta. A két elnökjelölt egyébként azt mondotta, hogy véleményük szerint az általában élesen bíráló nyugati sajtóhangok ellenére Waldheim ügye valójában nem ártott Ausztria tekintélyének, s a jövendő államelnök, bármelyikük is lesz az, nem indul tehertétellel. Általában mértéktartó, udvarias hangú vitájukban egybehangzóan bizalmukat nyilvánították Rudolf Kirchschläger államelnök iránt, aki vállalta, hogy a Wald- heimmel kapcsolatban csütörtökön kézhez kapott amerikai akták tanulmányozása után állást foglal majd az ország tekintélye szempontjából fontos ügyben. Egyesült Államok folytatja atomrakéta-készleteinek korszerűsítését és nagyszabású katonai programokat valósít meg, például a hadászati védelmi kezdeményezés kereteiben — szemléltetően bizonyítja: a Szovjetunió minden lehetőséget igyekszik kihasználni, hogy a példa erejével hasson a másik fél álláspontjára- Teljesen reális lett volna, ha az amerikai kormányzat pozitívan válaszol a szovjet kezdeményezésre és megteszi azt a lépést, amelyet a világ népei elvárnak tőle. Érthető tehát, hogy mély kiábrándulást és általános felháborodást keltett világszerte az újabb föld alatti atomfegyverkísérlet, amelyet az amerikai fél a népek tiltakozása és akarata, a józan ész ellenére hajtott végre. Ezért a szovjet kormány kijelenti, hogy mától kezdve nem tartja magára nézve kötelezőnek az egyoldalúan vállalt atommoratóriumot. Tekintettel az amerikai atomrobbantások folytatódására, a szovjet állam nem mondhat le saját és szövetségesei biztonságának szavatolásáról. Mindazonáltal a Szovjetunió, a korábbiakhoz hasonötvenkét amerikai szenátor sürgette Ronald Reagan elnököt, hogy továbbra se sértse meg — az egyébként amerikai részről nem ratifikált — SALT II. szerződés előírásait, még akkor sem, ha betartásuk két nukleáris tengeralattjáró leszerelését vonná maga után a következő hónapokban. A 38 demokrata és 14' republikánus párti szenátor levélben juttatta el a felhívást a Fehér Házba. A levél tartalmát csütörtökön sajtó- konferencián hozta nyilvánosságra három szenátor. Reagan elnök még hetekre van a SALT—II-vel kapcsolatos döntésétől, ugyanis egy új, Trident-osztályú nukleáris tengeralattjáró vízrebocsátását csak május 20-ra tervezik. A Nevada tengeralattjárón elhelyezett A Szahara úttalan útjain mostanában egyre' nagyobb méreteket ölt az illegális kereskedelem Algéria, Líbia, Mali és Niger között. Sivatagról lévén szó a csempészárukat tevekaravánok szállítják. Az algériai lapok nemrégiben két olyan esetről is beszámoltak, amikor a hatóságok nagyarányú, tiltott kereskedelemre bukkantak. Idén januárban, valahol a végeláthatatlan homokhegyek útvesztőjében feltartóztattak egy, 51 tevéből álló karavánt. A csapat feltehetőleg a fővárostól, Algírtól kétezer kilométerre délre fekvő, a legnagyobb sivatagi városnak számító Tamanras- setből tartott dél irányába, a szomszédország, Mail határa felé- Kiderült, hogy miért kerülte el oly gondosan a tizenöt csempész a tevéivel a kijelölt útvonalat. A tevék ugyanis rengeteg élelmiszerárut és kézműipari terméket szállítottak. A múlt évben legalább hatvanezer mali és nigeri lakos menekült el az éhhalál elől, és telepedett le algériai területen. A kormány messzemenően támogatta őket: élelmet, ruhát és sátrakat bocsátott rendelkezésükre. Azt azonban nem nézi jó szemmel, hogy a csempészek lóan — és attól a vélekedéstől vezérelve, hogy az atomfegyver-kísérletek beszüntetése hatékony gyakorlati lépés lenne az atomfegyverek megsemmisítéséhez — kész bármikor visz- szatérni az atomrobbantásokra kimondandó kölcsönös moratórium kérdéséhez, amennyiben az Egyesült Államok kormánya kijelenti, hogy tartózkodik az ilyen robbantásoktól. Ily módon a kísérletek beszüntetése változatlanul az Egyesült Államoktól függ, attól, hogy az amerikai kormányzat bizonyságot ad-e realizmusáról és felelősségérzetéről. A szovjet kormány ezzel egyidejűleg újból megismétli javaslatát, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris fegyverkísérletek teljes beszüntetéséről. A Szovjetunió kész az ezzei kapcsolatos tárgyalások bármilyen formájára, az idevágó megállapodás bármilyen változatára — csak az ügy haladjon a megállapodás elérése felé. A szovjet kormány mély meggyőződése, hogy az atomfegyver-kísérletek beszüntetése napjaink egyik leghalaszthatatlanabb feladata. A Szovjetunió tehát továbbra is kitartóan küzd azért, hogy ez a feladat a nemzetközi biztonság, az atomfegyvermentes világ és tartós béke szavatolása érdekeinek megfelelően oldódjék meg. 24 új rakétaindító állás már azt jelentené, hogy az Egyesült Államok túllépi a SALT—II. megszabta kereteket, hacsak az amerikai haditengerészet le nem szerel két Poseidon-osztályú tengeralattjárót, vagy ami valószínűbb, szárazdokkba nem állítja őket. Reagan elnök szerdai sajtóértekezletén kijelentette, hogy még nem határozott a kérdésben. Előbb megvárja azokat a jelentéseket, amelyeket az amerikai vélemények szerinti „szovjet szerződésszegésről” készítenek számára. Azt követően majd eldönti, hogy tartja-e magát a SALT—Il-höz, vagy az „arányos válasz” — feltételezhetően a tengeralattjárók szárazdokkba állítása — mellett határoz. a térséget évek óta sújtó, hatalmas szárazság vámszedői. Állami ártámogatású, olcsó élelmiszereket vásárolnak Algériában, amit aztán csillagászati összegekért adnak el Maliban és Nigerben. Itt viszont nagyon olcsón lábas jószágot, elsősorban birkát vesznek, amit leggyakrabban Líbiában értékesítenek. A kapott összegért ott elektromos háztartási gépeket, Hi- Fi-tornyokat, magnetofont, videomagnót vesznek, és ezeket viszik Algériába. A kör így bezárul. A szinte végtelen homok- sivatagban könnyen láthatatlanná tud válni, aki akar. A nem kívánt forgalomnak ezért csak igen kis részét sikerül a hatóságoknak felderítenie. Más kérdés, hogy az algériai hatóságok szemet hunynak a jelentéktelen üzletek felett, hogy ne súlyosbítsák a határvidék lakosságának amúgy is nehéz helyzetét. Persze, az is előfordul, hogy a hívatlan látogatók rejtőzködése „túl jól sikerül”. Annyira, hogy az utat jól ismerők is eltévednek, és gyakran arra kényszerülnek, hogy a könnyebb menekülés érdekében megszabaduljanak a csempészportékáktól. Kétségbeesett, esetenként végzetes vergődésük útvonalát a szanaszéjjel dobált kincsek jelzik. Az április 14-én Bécsben kezdődő magyar hét reprezentatív rendezvény: vezető kormányférfiak részvételével megnyitott kiállítások, előadások, ünnepségek, amelyeknek kölcsönösen vallott célja, hogy hivatalosan is demonstrálják a két ország közismerten kitűnő kapcsolatait, azok továbbfejlesztésének szándékát. Ez természetesen örvendetes — nem kevésbé örvendetes azonban a tény, hogy a magyar- osztrák viszony kulturális téren is régen túljutott a formaságokon, a helyzetet a sokrétű gyakorlati együttműködés jellemzi, amely az oktatásnak, a művelődésnek jószerével minden területére kiterjed. A legtanulságosabb példa talán az a munka, amelyet az elmúlt években a közös történészbizottság végzett azzal a céllal, hogy kölcsönösen ajánlásokat tegyenek a másik ország ian- könyveiben található hiányok pótlására, az elavult, vagy éppen pontatlan, helytelen adatok, értékelések módosítására. Nem nehéz felmérni e munka jelentőségét, hiszen arról van szó, milyen képet kapnak a következő nemzedékek az iskolákban a közvetlen szomszédról. A magyar olvasó számára talán meglepő, hogy az osztrák tankönyvek (eddig) azt tanították: 1848-ban a magyarok a bécsi polgári forradalmat elárulva az alkalmat arra használták fel, hogy elszakadjanak Ausztriától... A magyar fél által javasolt és elfogadott módosítás alapján a történelmileg valós helyzetet tanítják majd a jövőben. „Viszonzásul” a magyar oktatásban már pozitívabb megítélést kapott az 1867-es kiegyezés, hiszen annak a magyar fejlődésre gyakorolt előnyeit illetően az osztrák történészek álláspontja fedte jobban a valóságot. Hasonló a helyzet Mária Terézia megítélésében, akinek Magyarországgal kapcsolatos szerepét az újabb kutatások ugyancsak pozitívabb megvilágításba helyezték. Diákjaink a jövőben tanulnak majd az osztrák állam történelmi kialakulásáról is, míg az osztrák tankönyvek tárgyalják a magyar történelem szempontjából oly sorsdöntőén fontos török háborúk időszakát, amely eddig említés nélkül maradt. Az 1919- es Magyar Tanácsköztársaság is helyet kap az ausztriai oktatásban. A magyar történészek javaslatára tárgyi- lagosabb megítélést kapnak 1956 eseményei, minthogy időszerű volt a kérés: ne idézzenek fel a „vasfüggöny” említésével az osztrák- iskolákban egy letűnt korszakot ma, amikor milliók lépik át szabadon a határt, mindkét oldalról. Történelemkönyveink nem használják majd az „anschluss” (csatlakozás) szót az 1938-as eseményekre. hiszen azok a német megszállást, a független Ausztria eltűnését jelentették. „Az igazság kölcsönös keresése jellemezte a hosszú, fáradságos közös munkát” — így beszél a kitűnő együttműködésről annak egyik résztvevője, Vaculik Margit professzorNem kevésbé érdekes, hogy éppen az osztrák kancellár, Fred Sinowatz (maga is történész) tett javaslatot arra, hogy a történelem, valamint a gazdaságtörténet mellett kutassák közösen a két ország munkásmozgalma összefonódó történetét is. Az úttörő közös munka első eredményeiről májusban, Bécsben adnak számot —, s egyébként szeptemberben ugyancsak az osztrák főváros lesz a színhelye a Hungarológiai Társaság II. nemzetközi kongresszusának. Szintén az osztrák kormányfő kezdeményezésére tavaly rendezték meg először az „Ellentétek párbeszéde” című újszerű tanácskozást, amelyen Fred Sinowatz, Köpeczi Béla, Margót Honecker, az NDK közoktatási minisztere és Peter Glotz, a nyugatnémet SPD vezető ideológusa vett részt. A párbeszéd a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésének lehetőségeiről folytatódik, s a tervek szerint az őszi bécsi tanácskozásnak már magasrangú csehszlovák és jugoszláv résztvevője is lesz. Végül még két példa a gyakorlati együttműködésre, amelyek megintcsak a nagy- közönséget érintik: Minthogy hetente magyar turisták ezrei is látogatják a világhírű (és sok magyar vonatkozású anyagot is tartalmazó) bécsi múzeumokat, az ingyenes tájékoztató füzetek magyarul is rendelkee- zésre állnak majd. S nem is egyszerű fordításban, hanem átdolgozva, a magyar történelemre, művészettörténetre való utalásokkal, adatokkal kiegészítve. A másik ötlet ugyancsak politikus-történésztől, Köpeczi Bélától származik. Tekintettel a századforduló Bécsének szellemi életét bemutató, „Álom és valóság” című bécsi kiállítás óriási sikerére, (az anyag most a párizsi. Pompidou-központ- ban látható) és a budapesti Lukács-kiállítás sok tekintetben rokonanyagára, készüljön a monarchia egykori országainak gyűjteményeiből nagy, közös kiállítás a szecesszió korszakos művészetéről — legalábbis néhány ágazatban. A nagyszabású terv megvalósításához elvek kellenek, de a javaslat az érintett országokban már többhelyütt pozitív visszhangra talált, közölte Köpeczi Béla osztrák kollégájával, Herbert Moritz-cal, aki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Heltai András Tollhegyen Raktározási gondok Nem gazdasági természetű fejtegetés következik, hanem arról van szó, hogy az USA és Thaiföld tárgyalásokba kezd amerikai hadianyagraktárak thai területen való felépítéséről. Ez bizony újdonság lenne! Első eset, hogy az Egyesült Államok hadianyagokat szállítana — saját szükségletére — olyan országba, ahol neki magának nincsenek is támaszpontjai! Amolyan „kapitalista megőrzésre” helyezné el a fegyvereket Thaiföldön, amelynek kormányában természetesen nagyon is megbízik. Azért éppen ott raktározná — hogy kéznél legyenek a fegyverek, ha az USA kedvet kapna valahol Délkelet-Ázsiában a beavatkozásra. Hogy egyszer ezt már megtette, Vietnamban? Ügy látszik, a vietnami tanulság ereje már kevesebb, mint a raktározás katonai igénye, a hadiszállítók anyagi érdeke. (p) OKP II megújulás kongresszusa SALT Reagan még nem határozott Waldheim—Steyer vita Csempészet teveháton
