Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-11 / 85. szám
1986. április 11., péntek SPORT SPORT SPORT SPORT Kialakult az egyéni OB I mezőnye Farkas biztosan, Fórián szerencsével Ki lesz az a „másik” nyolc vaspapu- csos, aki a tavalyi bajnokság 1—8. helyezettje mellett az idén részt vehet az országos egyéni bajnoki címért folytatott versengésben? Ez volt az eldöntendő kérdés tegnap délután Gyulán, a hazai vaspa- pucsosi idénynyitón. A 2500 néző két kék-fehér, vagyis Körös Volán-színekben harcoló salakmotorosért, Farkas Ferencért és Fórián Balázsért is szurkolhatott, ugyanakkor jó csemegét ígért a Hajdú, Tihanyi, Balogh, Kocsó egymás ellenti párharca is. Farkas kezdettől fogva nem bízott semmit a véletlenre. Első, 2 pontot hozó futama után háromszor nyert, végül pedig 1 pontot „szerzett*. Igaz, utóbbinál nem az ő győzelme volt az igazán fontos, hanem a helyzetét tekintve borotvaélen táncoló klubtársáé, aki végül — nem akármilyen szerencse árán — szinte a füvön előzve futott be másodiknak, s ezzel a még éppen továbbjutást jelentő 8, helyre ... Ami a többieket illeti, Hajdú 13 pontja önmagáért beszél, a népszerű debreceni versenyző a jelek szerint lehet, hogy megtalálja régi önmagát 1986-ban. Az esélyesek közül csak a több géphibával megküzdő (és alulmaradó) debreceni korelnök, Oreskó nem tudta kiharcolni, hogy ott legyen az egy hét múlva Szegeden kezdődő bajnokság első fordulóján a rajtszalag előtt. Eredmények. 1. Hajdú (D. Volán) 13, 2. Kőcsó (Szegedi V.) 12, 3. Farkas F. (Bcs. Volán) 12, 4. Nagy R. (Sz. V.) 10, 5. Tihanyi (D. V.) 10, 6. Balogh (Nyíregyháza) 9, 7. Juhász F. (Miskolc) 9, 8. Fórián (Bcs. V.) 9 ponttal. Folytatás — az egyéniekkel Sok sző esett a már eddig látottakról, s arról, hogy mit Ígér a versenyek második félideje. Az egyik legfigyelemreméltóbb nyilatkozatot Caj Jen- hua, a néhány évvel ezelőtt még több világbajnoki elmet szerzett kínai játékos, az olasz válogatott edzője adta. — Sok jó mérkőzést láttam. Nekem különösen a svéd férficsapat imponáló győzelme marad emlékezetes — mondta. — A tavalyi vb óta sokat fejlődtek. Meggyőződésem, hoat' jövőre nehéz feladat elé állítják a kínaiakat. Izgalmas volt a női döntő is. Ha legközelebb lévaiét írok haza. megemlítem Tiá- torfi Csilla nevét, aki a lövő évi új-delhl világbajnokságig várhatóan még sokat fejlődik. Az ázsiaiak nagy riválisa lehet. Csütörtökön Prágában kellemes meglepetéssel kezdődött az asztalitenisz EB délutáni műsora. A vegyespáros selejtezőjé- ,ben a Németh, Nagy kettős váratlanul 2:i (19, —10, 16) arányban legyőzte a szovjet Dvorak, Bulatova duót. A folytatást a férfi egyes első fordulója jelentette: Klampár erőnyerő volt, a további négy magyar játékos viszont asztalhoz állt. Mérlegük ötven százalékos. Kriston és Harczi győzött, Németh és Takács kikapott. Megtartotta kongresszusát az Európai Asztalitenisz Unió. Az egyik leglényegesebb napirendi pont az új elnökség megválasztása volt. Dr. Lakatos György, a szervezet elnöke ellenjelöltet kapott az unió elnökségi tagja, a jugoszláv Mi- hovil Kapetanics személyében. A szavazás a jugoszláv sportvezető 23:7 arányú sikerével zárult; így ő lett a sportág európai első embere. Csongrád megye a győztes Véget ért a serdülő megyei labdarúgó-válogatottak tornája Békéscsabán. A második játéknap eredményei: Békés—Szolnok 2—1 (0—1). 100 néző. V.: Papp. G.: Ka- sik (11-esből), Lipták M„ ill. Farkas. A végig me- zőhyfölényben játszó Békés megyeiek megérdemelt győzelmet arattak. Az egész békési csapat jó teljesítményt nyújtott. Csongrád—Bács 3—0 (2—0). 100 néző. V.: Tóth S. G.: Ruzsáki, Maczkó, Gazdik. A zárónapon: Békés—Bács 2—1 (1—0). 50 néző. V.: Fazekas L. G.: Lipták M., Barna, ill. Gyur- tity. Szolnok—Csongrád 0—3 (0—1). 50 néző. V.: Nagy F. G.: Gazdik, Gréczi, Ruzsná- ki (11-esből). A torna végeredménye: 1. Csongrád megye 5 (7—1), 2. Békés megye 5 (5—3), 3. Bács-Kiskun megye 1 (3—5), 4. Szolnok megye 1 (3—7) ponttal. Rajt az NB ll-ben is: A szarvasiak célja: osztályzó nélküli bentmaradás Mielőtt a Szarvasi Szirén NB Il-es női kézilabdacsapatának felkészüléséről szólnánk, érdemes meghallgatni Gulyás Mihály vezető edző véleményét, az elmúlt bajnoki évad teljesítményéről. Az 1985-ös évben jó csapat jött össze, de már a felkészülésekkel bajok voltak. A teremhiány állandó utazásra kényszerítette a csapatot, Mezőtúron inkább „otthon” volt a Szirén, mint Szarvason. A szabadtéri felkészülés is nehéz volt, mert az iskolaudvaron levő kézi- labdapálya programja zsúfolt volt. Kapus nélkül vágott neki az NB II-nek a gárda, hisz csupán Bengáné mentette meg az együttest, aki szinte edzés nélkül, sportszeretetből járt át Gyo- maendrődről. Később a jól képzett óvónőképzősök hiányoztak, tanulmányi elfoglaltságra hivatkozva, így váratlan vereségek érték az együttest. Az őszi szezon előtt Vári, Kasik, Melis az NB I-be igazolt, és Dögé sem állt rendelkezésre. Hiába adott meg a szakosztályvezetés minden támogatást, a tapasztalatlan fiatalokkal teletűzdelt csapat — Kasuba A., Laurinyecz, Lázár, Per- per, Csery, Gyovai — bár Szabó vezetésével bravúrokat is hajtott végre, megkísérelte a lehetetlent, mégis egy ponttal lemaradva, tulajdonképpen kiesett. Közben az MNK-ban legyőztes az NB I B-s Medicort, és már NB 1- es Budpesti EMG-től is csak egy góllal szenvedett vereséget. Püspökladány visszalépésével a sors sietett az együttes segítségére. A gárdának így az osztályozón kellett kiharcolni a bentmara- dást — ami sikerült. Elmondta a szakvezető azt is, hogy az 1986. évi bajnokságra sem volt zavartalan a felkészülés. Horváth M., Kasuba Sz., Kasuba T., tizenéves tehetségek eltűntek, „visszavonultak”. Az óvónőképzős, tapasztalt Dögé, és a tehetséges Kajtor M. csupán ígéretekben volt gazdag, amit nem tartottak meg, és nem állnak rendelkezésre. Hazatért viszont a tapasztalt, és az NB I-et megjárt Borgulya Katalin Jászberényből, új játékos Kovács, Makóról. A megmaradt játékosokban nagy az elszántság, a fiatalok is sokat fejlődtek, de a célkitűzés 1986-ra szerény: osztályozó nélkül bentmaradni az NB ll-ben. Ehhez a Szirén Szövetkezet minden támogatást megad, de továbbra is marad a régi képlet, stabil helyi utánpótlás nélkül tartós eredményre nem lehet számítani, és sajnos, sok tehetség a kemény munka helyett inkább más megoldást választ. .. —ró Szerény célok Kondoroson A kondoros! NB Il-es férficsapat január 20-án kezdte meg a felkészülést, hetente három foglalkozásit tartottak. Az edzésmunka mellett részt vett a gárda a Népújság te- remkézilabda-kupán, és egy lajosmizsel tornán. Itt a fő cél a csapat szerkezeti kialakítása volt. Sajnos, Krivik Budapesten vállalt munkát, így nem áll a csapat rendelkezésére. Más „személyi változás” nem történt. Nehezíti a csapat rajtját, hogy Szrnka Györgyöt az őszi utolsó fordulóban kiállították, s így ő az első három bajnoki mérkőzésen nem állhat a csapat rendelkezésére. A szakosztályvezetés kitűzött célja: biztos bentmaradás az NB II-ben. A tavalyi bajnoki évet alapul véve, ezt a célt az együttes teljesíteni tudja. Péter játékra jelentkezett Péter Zoltán, a Zalaegerszegi TE labdarúgója játékra jelentkezett. A válogatott balhátvéd jobb térdét február 20-án megoperálták. A műtét kitűnően sikerült, s a válogatott játékos alig három héttel később már megkezdhette az edzéseket. Labdás gyakorlatokat március vége óta végez. A húsvétvasár- nap dupla ünnep volt Bzámára, mert egy félidőt Játszhatott a ZTE—Videoton utánpótlás-bajnoki mérkőzésen. A juniorok között szerepelt, de már 90 percen át a múlt szombaton, a győriek ellen Is. Nagy kedvvel, s ami a fő: bátran futballozott. Nem sokkal később pedig már közölhette a ZTE—Rába ETO rangadóra ellátogatott Mezey György szövetségi kapitánnyal, hogy teljesen rendben van. Sok sikert a gödöllői döntön! Képeinken a Békéscsabai Afész és a Szarvasi Oxford csapata — mint megyei győztesek, ezek a csapatok képviselik a hét végén sorra kerülő Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarágódöntőn Békés megyét. A tét nem kisebb, mint egy esetleges mexikói utazás, a labdarúgó-világbajnokság döntőjére. A labda kerek, szokták mondani, minden lehetséges, tehát — sok sikert! Fotó: Kovács Erzsébet Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA NB I. Bp. Spartacus—Bcs. Előre Spartacus, női, Budapest, Kőér u„ 16.00, Ambrusné, Pusztaszeriné. Megyei bajn. I. o. Férfi. Bcs. Volán—Újkígyós. 15.00. KOSÁRLABDA. NB I. Helyosztó a 15—16. helyért. KSI— Szarvasi FSSC, női, Budapest, MTK-VM-csarnok, 15.45. Fiú, leány mini kosárlabda területi elődöntő, Szarvas, DATE-torna- terem. 3. sz. ált. isk., 8.00. SAKK. Megyei egyéni bajnokság, Békéscsaba, megyei könyvtár, 14.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Kecskemét—Bcs. Előre Spartacus, férfi, Kecskemét, 11.00. Bcs. Konzerv—Elek, férfi, Békéscsaba,’ konzervgyár, 11.00. Jászberény—OMTK, férfi, Jászberény, 16.00. KÉZILABDA. NB I. B. BHG— Újkígyós, férfi, Budapest, 14.45, Ambrus, Fucker. Zalaegerszegi TE—Szeghalom, női, Zalaegerszeg, 15.00, Hornyik, Vaskó. NB II. Miskolci Spartacus—Szarvasi Szirén, női, Miskolc, 11.00, Di- nya, Réfi. Csepeli Papír.—Oh. Honvéd Dózsa, férfi, Csepel, 16.00, Kálmán. Móró. Kondoros— Dutép, férfi, Kondoros. 15.00, Ónodi, Zrinszki. Megyei bajnokság. I. o. Férfiak. Szarvasi FSSC—Gyomaendrőd, 9.00, Gic- zey, Varga I. OMTK—Bcs. Előre Spartacus, 9.00, Gyivicsán, Kacsán. Nők. Doboz—Kétsop- rony, 15.00, Unyatinszki, Valas- tyán. Békés—Mezőberény, 16.00, dr. Szekeres, Virág. II. osztály. Nők. Csorvás—Tarhos, 17.00, Ke- repeczki, Szrnka. Szeghalom— Szirén SE, 9.00, Kékes Cs., Kékes P. Gyula—Sarkad, 10.00, Kocsis. KOSÁRLABDA. NB II. Békési Afész Fontex—Eger SE, női. Békés, 11.00. Törökszentmlklós— Gyulai SE, női, Törökszentmik- lós. 11.00. Mezőberény! SE— Nagykálló, férfi, Mezőberény, 12.30, Fiú, leány minikosárlabda területi elődöntő, Szarvas, DATE, 3. sz. isk., 8.00. LABDARÚGÁS. NB I. Bcs. Előre Spartacus—Haladás VSE, Békéscsaba, 16.30, Makó (Maczkó, Fekete). NB I-es utánpótlásbajnokság. Bcs. Előre Spartacus—Haladás, Békéscsaba, Kórház u„ 14.30, Bubori. Területi bajnokság. Körös csoport. Szegedi VSF—Békés, 15.30, Miklós. Megyei Bajnokság. I. o. Gyomaendrőd—Gádoros, 15.30, (jv.: Szolnok m.). II. o. Orosházi csoport. Rákóczi Vasas—Kun- ágota, 15.30, Sárközi. Kardos- örménykút—Telekgerendás, 15.30, Oláh. RÖPLABDA. NB II. Bcs. Előre Spartacus—Debreceni Sí, női, Békéscsaba, 11.00. Gyoma- endrődi STK—NYVSSC, női, Gyomaendrőd, 13.00. Csaba mini- röplabda-kupa, Békéscsaba. Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tornacsarnoka, 9.00. SAKK. Megyei egyéni bajnokság, Békéscsaba, megyei könyvtár, 8.00. vasárnap KÉZILABDA. Megyei I. o. Férfiak. Békésszentandrás—Me- zőkovácsháza, 9.00, Lázár, Val- kovszky. Kamut—Gyomaendrőd, 9.00, Farkas, Virág. Nők. Mezőberény—Békés, 9.00, Góg, Horváth. Kondoros—Mezőhegyes, 9.00, Kardos, Kovács. II. o. Nők. Murony—Bcs. MÁV, 9.00, Unyatinszki, Valastyán. KOSÁRLABDA. Fiú és leány minikosárlabda területi döntő, Szarvas, DATE és a 3. sz. iskola tornaterme, 8.00. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság. Körös csoport. Tápé— Gyula, 15.30, Dömény. OMTK— Sz. Dózsa. 15.30, Kara. KTE— Határőr Dózsa, 15.30, Szilágyi S. Lajosmizse—Szarvas, 15.30, Veres. Megyei bajnokság. I. o. Mezőhegyes—Nagyszénás, 15.30 (jv.: Csongrád m.). Mezőkovács- háza—Füzesgyarmat, 15.30, Makai. Kaszaper-Nagybánhegyesi Zalka Tsz—Medgyesegyháza, 15.30, Szarvas. Battonya—Mezőberény, 15.30, Molnár. Szeghalom—Bcs. Agyagipar, 15.30, Fábry. Kétegyháza—Kondoros. 15.30, Korim. Csorvás—Békésszentandrás, 15.30, Pálfi. II. o. Orosházi csoport. Tótkomlós— Dombegyház, 15.30, Deme. Bé- késsámson—Csanádapáca, 15.30, Séllei. újkígyós—Lökösháza, 15.30, ’ Ratár. Pusztaföldvár—Csa- bacsüd, 15.30, Pintér. Magyarbánhegyes—Medgyesbodzás, 15.30, Nagy F. Telekgerendás— Bcs. MÁV, 15.30, Szpisják. Békési csoport. Kamut—Okány, 16.00, Higyed. Gerla—Tarhos, 16.00, Kolozsl. Sarkadkeresztúr— Doboz, 16.00 Köröstarcsa—Kö- rösladány, 18.00. Vésztő—Sarkadl Kinizsi, 16.00. Bucsa—Kétsop- rony, 18.00. Gyulavári—Dévavá- nya, 16.00. Gy. Köröstáj—H. Szalvai SE, 16.00. SAKK. Megyei egyéni bajnokság, Békéscsaba, megyéi könyvtár, 8.00. TÖMEGSPORT. Termelőszövetkezeti dolgozók szpartakiádjá- nak körzeti döntője. asztalitenisz és sakk sportágban. Békéscsaba, 9. sz. ált. isk., 9.00, Tegnap este az agrártudományi egyetem tornacsarnokában tartott ünnepélyes megnyitón dr. Varga-Sabján László, a KISZ KB titkára hangsúlyozta: — Utolsó állomásához érkezett a labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódó kispályás versenysorozatunk. A meghirdető szervek, a KISZ KB, a TOT, a SZOT es az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda munkatársai nem remélték, hogy a felhívásra ötezer csapat csaknem 50 ezer fiatalja jelentkezik. A torna létrehozói az egészséges életmódot, a rendszeres testedzést kívánták népszerűsíteni. Péntektől elkezdődnek a legjobbak küzdelmei. Két nap alatt 87 mérkőzés vár a finálé részvevőire, LADA VOLGA TRABANT MOSZKVICS POLSKI FIAT SZEMÉLYGÉPKOCSI ABRONCSOKAT ajánlunk a biztoságos közlekedéshez. TEKINTSE MEG MÁRKABOLTUNK TAVASZI KÍNÁLATÁT BÉKÉSCSABÁN A KORZÓN! (Tanácsköztársaság u. 21—23.) További ajánlatunkból: — motorkerékpár-, kerékpár-gumiabroncsok — tehergépkocsi-abroncsok, egyes típusokhoz — gépkocsiülés-huzatok — ékszíjak, különböző gumilemezek — locsoló-, hegesztő-, permetezőtömlők — gumimatracok, strandpapucsok. LU Univerzal Gumiáruk MÁRKABOLTJA, Békéscsabán, új helyen, a Korzón! Telefon: 27-407. BÉKÉS MEGYEI IgHilUkfcM Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.