Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-10 / 84. szám

NÉPÚJSÁG 1986. április 10., csütörtök A megyei pártbizottság vezetői a Körös Volánnál Murony VII. ötéves terve A vállalat géptermében számítógépek segítik a munkát (Folytatás az 1. oldalról) —6 millió tonna árut fuva­roznak, termelési értékük el­éri a 870 milliót, s a nyere­ség a tervek szerint megha­ladja a 70 millió forintot. A személyszállításról szól­va Vándor Pál hangsúlyoz­ta: naponta 3 ezer 60Q autó- buszjáratot indítanak a me­gyében, s ezeken mintegy 200 ezer utast szállítanak. Tizen­egy településen üzemeltetnek helyi járatot. Békéscsaba mellett Gyulán és Oroshá­zán jelentős a helyi járati forgalom. Az eredmények és tervek mellett befejezésül a gondokról beszélt az igaz­gató. Povázsai Gyula a párt- és tömegszervezetek munkájá­ról adott átfogó, részletes tá­jékoztatást a vendégeknek. A megyei pártbizottság ve­zetőinek kérdéseire válaszol­tak ezt követően a házigaz­dák, s a tájékoztatót üzem- látogatás követte. Elsőként a korszerű szá­mítógéptermet keresték fel, ahol a vendégek elismerően szóltak a látottakról. Majd a diagnosztikai műszereket nézték meg, s ellátogattak a diszpécserközpontba, ahol ipari televízió segíti a mun­kát. Az egyik műhelyben a kisebb gépjármű-fődarabok felújitását tekintették meg a vendégek. Ezt követően autóbuszra ültek és a me­gyeszékhely helyi közlekedé­sével ismerkedtek. Felkeres­ték az épülő új békéscsabai autóbusz-pályaudvart is. Itt az építkezés állásáról tájé­kozódtak. A tervek szerint várhatóan jövőre adják át a forgalomnak és az utazókö­zönségnek az új épületet és a kiszolgálólétesítményeket. Ezt követően Gyulára utaz­tak a megyei pártbizottság vezetői, ahol megtekintették az épülő új forgalmi, műsza­ki telepet. Délután került sor a vélemények összegzésére, a tapasztalatok kicserélésére és az elkövetkező időszak főbb feladatainak meghatározá­sára. V. L. Murony Békés városhoz tartozó község. A helyi alap­ellátáson felül jelentkező igé­nyeket Békéssel együttmű­ködve kívánják teljesíteni a község vezetői, ezért a koor­dináció keretében létrehoz­ták a városkörnyéki pénzala­pot. Kamut, Murony, Tarhos, Bélmegyer ■ községekkel együttműködve 1984-ben igazgatási társulást alakítot­tak a szabálysértési, ipari, kereskedelmi, hatósági fel­adatok ellátására. A VII. ötéves tervidőszak­ban a község lakossága vár­hatóan mintegy egy százalék­kal csökken. A tanács a VII. ötéves terv egyik legfontosabb feladatá­nak a meglevő intézmény- hálózat működésének za­vartalan biztosítását tartja első helyen. Emellett kiemel­ten kezelendő feladat az ál­talános iskola gázfűtésének kiépítése, a napközi otthon csempézetének felújítása, az energiaellátás javítása érde­kében egy transzformátor építése, a Mokry utcai telek- alakítás befejezése, és orvosi lakás építése, valamint az ivóvízellátás: mennyiségi és minőségi fejlesztése. Murony község lakossága megszavazta a VII. ötéves terv időszakára a település- fejlesztési hozzájárulást, me­lyet az általános iskola gáz­fűtésének beszerelésére és az új transzformátorállomás építésére fordítanak. Az ellá­tóképesség minőségi javítá­sát kívánja megoldani a bé­kési áfész az élelmiszer- és vegyesiparcikkbolt idén el­végzendő felújításával, a rak­tározási terület növelésével. Ennek tervezett költsége mintegy 2 millió forint. A VII. ötéves tervidőszak­ban a rendelkezésre álló anyagi fedezet mellett a ta­nács a község lakosságának hozzájárulásával és társadal­mi munkájával igyekszik ki­elégíteni a jelentkező igé­nyeket. h. E. Fizikatanárok országos tanácskozása Találkozások a szovjet irodalommal Kétszáznegyven csapat ne­vezett be 36 MSZBT tagcso­portból arra a megyei iro­dalmi vetélkedőre, melyen a „Szovjet irodalom” című fo­lyóirat ismeretéről tehetnek bizonyságot a résztvevők. Az első három helyezett csapat az MSZBT országos elnöksé­ge és a Lapkiadó Vállalat jóvoltából szovjetunióbeli úton vehet részt. Hogy kik lesznek a boldog nyertesek, ez december 6-án Békéscsa­bán,'a megyei döntőn derül ki. A csapatok tagjainak ad­dig is érdemes a januártól novemberig megjelenő „Szovjet irodalmat” olvas­gatniuk. Az MSZBT megyei koor­dinációs bizottsága e ve­télkedőn kívül egyéb programokat is kínál a kö­zeljövőben, a szovjet iroda­lom kedvelőinek. A művelő­dési házakkal, könyvtárak­kal, s az MSZBT tagcsopor­tokkal karöltve irodalmi es­teket szerveznek. Beregszá­szi Olga és Kovács Titusz előadóművészek április 17- én 16 órakor Gyulán, az Er­kel Művelődési Központban, 19 órakor pedig Sarkadon, a könyvtárban lépnek közön­ség elé, másnap 16 órától a mezőkovácsházi gimnázium­ban hallhatja őket a közön­ség. Dévai Nagy Kamilla és Pelsőczy László április 24- én 15 órakor a Békés Me­gyei Könyvtárban, 19 órától a tótkomlósi művelődési központban mutatja be mű­sorát. Április 25-én 15 óra­kor az orosházi művelődési központ, május 8-án 17 óra­kor a szeghalmi, május 9- én 16 órakor pedig a békési könyvtár ad otthont zenés irodalmi műsoruknak. A Kaláka együttes műso­ra is bizonyára nagy érdek­lődést vált ki. Őket május 16-án 16.30 órától Gyoma- endrődön, 19-30 órától pe­dig Szarvason hallhatja a közönség az Énei klubjá­ban, illetve a Vajda Péter Művelődési Központban. Ősszel, szeptembertől a program tovább folytatódik, amikor a Radnóti Színpad művészei mutatnak majd be irodalmi összeállítást az élő szovjet irodalom legjobbjai­nak alkotásaiból Békéscsa­bán, illetve Mezőhegyesen. Megkötötte idei árucsere­szerződéseit a Pannonker, a Balaton északi partjának el­látásáért is felelős Veszprém Megyei Élelmiszer-, Vegyi- és Háztartásicikk-kereskedel- mi Vállalat. A KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével létrejött szerződések többsége a már hagyományosnak számító bolgár, csehszlovákiai, len­gyel, NDK-beli és szovjet partnerekkel — áruházakkal, társvállalatokkal — jött lét­re, kubaiakkal pedig az idén első ízben sikerült nagyobb mennyiségű áru cseréjére szerződést kötni. A Pannonker már évek óta kihasználja a közvetlen áru­csere lehetőségét. 1984-ben 162 millió forint volt az áru­csere értéke, tavaly már megközelítette a negyedmil- liárd forintot, az idén pedig eléri a 300 millió forintot. . Szerdán Győrött befejező­dött a fizikatanárok országos tanácskozása. A konferencián több mint 400 pedagógus vett részt. A tanácskozás zárónapján díjakat adtak át azoknak a tanároknak, akik kimagasló eredményeket értek el a fizi­kaoktatásban. Az Eötvös Lo- ránd Fizikai Társulat Mikola Sándor-díját Hídvégi Aladár, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatóhelyette­se nyerte el. Árucsere kz épülő békéscsabai autóbusz-pályaudvaron Fotó: Gál Edit Országos verseny szakmunkástanulóknak (Folytatás az 1. oldalról) munkahelyemen, az ÁÉV brigádjában is. Visszame­gyek hozzájuk dolgozni. Zolinak érdemes volt ver­senyeznie is, hiszen a 22 résztvevő között negyedik lett az országos mezőnyben és így már nem kell szak­munkásvizsgát tennie, jele­sen végzettnek minősítik. Az első hat helyezettnek járó megérdemelt kiváltság ez a szakmunkástanulók országos versenyein. Az április 8—9-i versenyen a vízvezeték- és készülékszerelő szakmában az első Kiss Kálmán, a 303. számú intézet tanulója (Fűz­főgyártelep), második Hegyi Lajos (Zalaegerszeg), a 407. számú intézet tanulója, har­madik Harmati Imre, a 605. számú szakmunkáskép­ző intézetből (Szolnok). Az ÁÉV különdíját kapta leg­jobb elméleti tudásáért Har­mati Imre, gyakorlati tudá­sáért pedig Gregor István. Csinosan varrott kötött ru­hában jött a versenyre Er­délyi Ildikó, a kötőipari kon­fekciószakma tanulója. Ez a ballagási ruhája volt, maga varrta. — A békési 2. számú is­kolában jártam, ott javasol­ták, jelentkezzem a békés­csabai 611-esbe, mert jó a kézügyességem. Nem bán­tam meg a szakmaválasztást. A versenyre alaposan ké­szültünk, számomra nem volt nehéz sem az elméleti, sem a gyakorlati feladat. „Helye- 'zés nélkül a szemünk elé se kerülj!” — mondták az osz­tálytársaim. Erdélyi Ildikó első lett. A második helyezett ugyancsak a 611-es számú szakmunkás- képző intézet tanulója, Pat­kós Erzsébet, a harmadik Bolla Ilona a 402. számú szakmunkásképzőből Moson­magyaróvárról. Az előző két szakma ver­senyének helyszíne a békés­csabai 611. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet volt, míg a kőművesszakma tanulóinak a békéscsabai 635. Számú Kulich Gyula Szakmunkásképző Intézet adott otthont. A versenyzők gyakorlati feladataikat a Bé­késcsabai Kötöttárugyárban és az Állami Építőipari Vál­lalat munkaterületein végez­ték. Az ugyancsak kitűnően sikerült kőművesszakmun- kástanuló-verseny diákjai a középfokú öktatási centrum építkezésén bizonyították tu­dásukat. Az első helyezett zalaegerszegi szakmunkásta­nuló, Pálfi Kálmán édesap­jától örökölte szakmaszere­tetét, s a 407. számú intézet diákja. A második helyezett a váci 204. számú iskola ta­nulója, Herédi Tibor, a har­madik a miskolci 114. számú intézetből érkező Geröcs At­tila. A Békés .Megyei ÁÉV különdíját kapta Kecskeméti László (602. számú ipari szakmunkásképző) és Pi" busz Miklós (34. számú szak­munkásképző, Budapest). A hatodik helyezett Opauszki Árpád (502. számú szakmun­kásképző, Mohács) a Békés­csabai Városi Tanács Építő­ipari Költségvetési Üzemé­nek különdíját kapta. B. Zs. Indul a Képes 7 Pénteken — a decemberi próbaszámot követően — új lapot vehetnek kézbe az ol­vasók: a hírlapárusoknál megjelenik a Hazafias Nép­front hetilapja, a Képes 7. A 64 oldalas, színes csalá­di magazinban a legfiata- labbaktól a legidősebbekig valamennyi korosztály meg­találhatja a kedvére való ol­vasmányt. A lap hasábjain részletesen közlik a heti rá­dió- és televízióműsort, to­vábbá teszteket, összehason­lító elemzéseket adnak köz­re különféle árucikkekről. Az első „hivatalos” szám­ban egyebek között Karin­thy Ferenccel készült inter­jú olvasható, egyéb írásoka szibériai gazdasági változá­sokkal, a siker filozófiájával foglalkoznak. A magyar sajtó legifjabb kiadványa — amely minden héten pénteken jelenik meg — 28 forintért lesz kapható. Felmentették a fővádlottat ítélet a grazi autóbuszbaleset ügyében A Fővárosi Bíróság szer­dán kihirdetett ítéletével, bűnössége bebizonyítottsá- gának hiányában, felmentet­te Tiba János gépkocsiveze­tőt — mint fővádlottat — az aló] a vád alól, amely sze­rint gondatlan cselekményé­vel halálos tömegszerencsét­lenséget eredményező közúti baleset okozásának és külö­nösen nagy kárt okozó ron­gálásnak a vétségét követte volna el. Mint ismeretes, vádlottként az Ausztriában, Graz mellett 1983 szeptem­berében történt autóbusz­szerencsétlenség ügyében került a bíróság elé. A Legfelsőbb Bíróság ha­tározata értelmében megis­mételt bűnügyi tárgyaláson a további két. vádlottat, Ka­csó Zoltán autószerelő szak­munkást és az üzemmérnö­ki képesítésű Sárközi. Tibor szállítási művezetőt (akik pótvádirat alapján kerültek a vádlottak padjára) a bíró­ság bűnösnek mondta ki ha­lálos tömegszerencsétlensé­get eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetés, valamint nagy kárt okozó rongálás vétségében. A rájuk kiszab­ható szabadságvesztés bün­tetés azonban a közkegye­lem gyakorlásáról szóló 1985. évi törvényerejű rendelet hatálya alá esik, így Kacsó­nak a kiszabott büntetés fe­lét, két- évi szabadságvesz­tést kell letöltenie — fog­házban —, a Sárközi elleni büntető eljárást pedig meg­szüntették. Ugyanakkor a bíróság Kacsót — büntetésé­nek letöltése után — két év­re eltiltotta az autószerelői foglalkozástól, s elrendelte, hogy ezt csak akkor gyako­rolhatja, ha szakmunkás- képző vizsgabizottság előtt szakismereti vizsgát tesz, ekként igazolva a foglalko­zásához szükséges jártassá­got. A közvéleményt mindvé­gig foglalkoztató ügy előz­ménye, hogy a Medicor Mű­vek debreceni gyárának au­tóbusza — amelyen 45 tagú csoport utazott külföldi ki­rándulásra — Ausztriában egy hajtűkanyarban átszakí­totta a védőkorlátot és le­zuhant a lejtős hegyoldalon. Az utasok közű) 15-en meg­haltak, a többiek megsérül­tek. Az autóbuszban mint­egy egymillió forint értékű kár keletkezett. Az eljárás során bebizonyosodott, hogy a baleset műszaki hiba foly­tán történt, e hibáért azon­ban nem a buszvezető a fe­lelős, hanem azok, akiknek — munkakörüknél fogva — a járművet megfelelően fel kellett volna készíteniük az útra. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész nyilatkozatának meg­tételéhez — élv? a törvényi lehetőséggel — három napi gondolkodási időt kért. Ka­csó Zoltán és védője fel­mentésért fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a vádlott cselekménye’ nem állt oko­zati összefüggésben a bal­eset bekövetkezésével.

Next

/
Thumbnails
Contents