Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 83. szám
1986. április 9., szerda Meghirdették a „nagytakarítást” Környezetvédelmi tervek Szerda Miközben napok óta folyamatosan áramlik szép hazánk felé az afrikai eredetű szubtrópusi meleg, a fővárosi távfűtőművek elérkezettnek látta az időt, hogy behozza az enyhébb tél miatti lemaradását, és jól befűtött Budapest néhány körzetének lakásaiba. A higanyt sikerült is feltornáztatniuk a bűvös 30 fok fölé, ami divatos szó- használattal élve: nem semmi. Mint kiderült a „lakók alá pörkölés” mégsem volt szándékos, az egészről a hőérzékelő automaták tehettek. Ebből az is egyértelmű, hogy az automatika kétszer jó. Egyszer, mikor működik, s még egyszer, mikor elromlik. Ha ugyanis működik, csupa gyönyörűség az élet az emberi elme eme csúcsteljesítményének köszönhetően. Ha aztán csütörtököt mondanak az automaták, ártatlanul széttárhatjuk karunkat, hiszen ki okolhatna minket? Azokkal a fránya kis szerkentyűkkel akármi is történhet, bármit elhiszünk róluk, azokra mindenki végtelen alázattal tekint. Csak azt nem értem, hogy ily sok előny ellenére miért nem tud betörni az élet még több területére az automatizálás és annak legmagasabb foka. a robot- technika. U. T. A tavasz kacérkodásai kicsit késleltetik az idén Békéscsabán a környezetvédelmi hónapot. A jó idővel azonban a város sietősen igyekszik rendezni sorait a „szépítő akcióra”. Tegnap délelőtt tartotta ülését Békéscsaba város környezetvédelmi operatív bizottsága. A Hazafias Népfront városi bizottsága által rendezett értekezleten első ízben képviseltette magát a területi szakmaközi bizottság. Blahut Lajos városi tanácselnök-helyettes bevezetőjében a legfontosabb feladatként említette Békéscsaba köztisztaságának javítását. Ezután értékelték az előző évi munkát és az idei terveket ismertették. A tavalyi társadalmi munka értéke a VI. ötéves terv éveihez képest jelentősen növekedett. Az egy főre jutó érték több mint 500 forinttal haladta meg az előző évit, ezzel Orosháza mögött a második helyen áll a megyében a megyeszékhely. A városban a VII. kerület volt a legszorgalmasabb, a válla— HÍDFELÚJÍTÁS. Szeghalmon felújítják a Berety- tyó-hidat. A munkákat hal- szálkás terelőtáblával és útszűkület táblával jelölték meg. Éjszaka sárga villogó lámpa jelzi az útfelbontás szélét. latok közül pedig a kertészeti vállalat. Az iskolák között a 611. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, illetve a 4—8. sz. általános iskola jeleskedett a városszépítésben. Idén a kerületi környezet- védelmi bizottságok munkáját szándékozzák erősíteni. Az első nagy feladat a tavaszi „nagytakarítás”. A terv szerint, a közterületeket május 1-re kell rendbe tenni. Felhívták a figyelmet az árkok és a szeméttárolók környékének megtisztítására. Elkészült a város tavaszi fásítási terve. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa fásítási hozzájárulásából 40 ezer forintot használ fel a város az idén. Továbbra is számítanak a lakosság társadalmi munkájára a gödörásásban, valamint a zöldterületek gondozásában. A város parkos, gondozott területeinek közel felét szerződéses alapon kiadják művelésre. így próbálják ellensúlyozni a szűkülő anyagi ke- deteket. — MÁV-KÖZLEMÉNY. Április 11-én a korábbi tájékoztatással ellentétben nem változik a Békéscsabáról 13 óra 15 perckor és a Budapest Keleti pályaudvarról 12 óra 20 perckor induló gyorsvonatok menetrendje. p. a. fl huszonnegyedik órában Két évvel ezelőtt szakemberek felmérték a gerlai kastélyt. Az épület állapotát siralmasnak minősítették. A kastély egyik szárnyát élet- veszélyessé nyilvánították, és lezárták. A helyzet azóta lényegesen romlott. Magyarul, ott tartunk, hogy már nincs idő a sírásra. A századfordulón több szakaszban épült kastély mindenképp méltó a megmentésre. Hibáival is mutatós, egyéni alkotás. Ráadásul él egy rendkívül okos ötlet a hasznosításra, amely szerint három város — Békéscsaba, Békés és Gyula — közösen öregek napközi otthonává alakítaná a kastélyt. A három településtől szinte egyforma távolságban levő napköziben Békéscsaba, Békés és Gyula -ászoruló időseit helyeznék el. Elképzelni sem lehet jobb kezdetet a régóta vajúdó együttműködésnek- Egyetlen akadály a pénz. A felújítás 26 millió forintot igényel. Ez a 26 millió — illetve ennek megfelelő hányada — jelenleg nem szerepel az érintett tanácsok költségvetésében. Ám ez a 26 millió jövőre talán már 30, pár év múlva 40, vágy 50 lesz. Ha ugyanis továbbra sem kezdődik el a kastély felújítása, az épület 4—5 éven belül romba dől!* — út — Fotó: Fazekas László Intelligens sportcipők A futáshoz nem elég a láb, ész is kell hozzá. És miért ne lehetne egy agyat biztosítani a lábak szolgálatára? A két legnagyobb sportcipőgyártó cégnél a gondolatot tett követte: elkészítették az első „intelligens” sportcipőket egy beépített mikroprocesszor segítségével, amely méri és rögzíti a futás idejét, távolságát, sebességét és még azt is, hogy a futó mennyi energiát fogyasztott. Az „agy” egy órával és számítógéppel kombinált lépésszámlálóból áll. Valahányszor az atléta lába földet ér, egy szenzor jelet továbbít a számítógépnek, amely számlálja a megtett lépéseket. A betáplált átlag léoéshossz és a felhasznált idő alapján a készülék kiszámítja a megtett utat, és meghatározza az átlagsebességet. Végül a futó (előzőleg ugyancsak betáplált) testsúlya alapján kiszámítja a leadott kalóriákat is. Az Adidas Micropacer digitális órára emlékeztető lemezkét tartalmaz, amelyet mikroelem táplál. Az elem élettartama meghaladja a 12 hónapot. A cipő talpában elhelyezett szenzorral vezeték köti össze. Mondhatjuk, hogy a Puma Rs elnevezésű cipő gyártói egy lépéssel előbbre vannak. Ez a sportcipő valóságos utazó számítógép-terminál- Azok számára ajánlott, akik rendelkeznek Apple vagy Commodore számítógéppel. Ez a készülék is számolja a lépéseket, méri az időt, de memóriaegységében tárolja is az adatokat. Ez a megoldás különösen versenyző atléták esetében igen jelentős. Interpress — Sajtótájékoztató Kedden tartottak az interpress tevékenységéről sajtótájékoztatót. A vállalat nevét az újságolvasók jelentős része az Interpress Magazin című népszerű folyóirattal hozza összefüggésbe: e lap havonta mintegy i60 ezer példányban kerül forgalomba. Kiadója a Nemzetközi Üjságíró Szervezet magyarországi vállalata, az Interpress Kiadó Nyomda- és Reklám Vállalat, ez azonban sokrétű tevékenysége révén ma már a hazai középüzemek között foglal helyet. Pollák Miklós igazgató többek között elmondta, hogy a vállalat a Nemzetközi Üjságíró Szervezet feladatainak ellátásához jelentős gazdasági segítséget ad. Az utóbbi időben bővült munkája: foglalkoznak reklám- és propaganda-tevékenységgel' is. Az Interpress kiadó profiljában új kezdeményezésnek számít a várostörténeti kiadványok megjelentetése. Az Interpress gondozásában a külkereskedelmi tevékenységet segítő számos szakfolyóirat jelenik meg, többek között kínai nyelven is. A nagyközönség számára a jövőben irodákat nyitnak vidéki városokban is. ahol a lakosság különböző nyomdai termékeket rendelhet meg. A békéscsabai 5-ös számú bölcsőde Achim L. András brigádja kiállítást állított össze elsősorban az egészségügyi dolgozók érdeklődésére számítva. Régi és mai használati tárgyak, fotók, naptárak illusztrálják a felszabadulás utáni életet. A megyeszékhely és környékének nagyüzemei küldték el termékeiket a bemutatóra, amelyet a békéscsabai egyesített bölcsődék szakszervezeti és KISZ-bizottsága rendezett. A kiállítás a Mokry utcai bölcsődében április 14-ig tekinthető meg Fotó: Szőke Margit Közgáztoborzó Budapesten A Békés Megyei Tanács munkaügyi osztályának munkatársait régóta foglalkoztatja a megye üzemeinek, termelőszövetkezeteinek nagy gondja; kevés nálunk a közgazdász szakember. Levélben megkeresték hát megyénk egyetemi hallgatóit, s hirdetéseket függesztettek ki az ország egyetemein, hogy április 14-én, hétfőn délután 16 órától a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Varga Jenő kollégiumában közgáztoborzót rendeznek. Az újszerű kezdeményezés előkészítése során a munkaügyi osztály felmérte a megye ipari vállalatainak köz- gazdasági szakemberigényét, s a válaszok szerint közel 100 közgazdászra lenne szükség. A közgáztoborzón előadást tart Bereczki András, a megyei tanács tervosztályának vezetője megyénk gazdasági életéről, dr. Köteles Lajos, a megyei tudományos koordinációs bizottság titkára pedig a tudományos kutatások helyzetéről. Az érdeklődő egyetemisták megismerhetik a Békés megyéről szóló filmösszeállítást, mezőgazdasági üzemeink fejlettségi fokát. A munkaügyi osztály minden résztvevőnek listát juttat el a megyében levő közgazdászállásokról és a helyszínen levő vállalati képviselőkkel tárgyalhatnak is az egyetemisták arról, milyen feltételekkel tudják őket foglalkoztatni Békésben. B. Zs. Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 142 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 30 Trabant Lim. (Bp.) 2 515 Trabant Lim. (Debrecen) 2 081 Trabant Lim. (Győr) 2 021 Trabant Combi (Bp.) 13 311 Trabant Combi (Győr) S 644 Wartburg St. (Bp.) 25 Wartburg St. (Debrecen) 39 Wartburg St. (Győr) 162 Wartburg Sp. (Bp.) 26 714 Wartburg Sp. (Győr) 359 Wartburg Sp. tolót. (Bp.) 5 981 Wartburg Tourist (Bp.) 275 Wartburg Tourist (Győr) 3 738 Wartburg Tourist (Debr.) 182 Skoda 105 S (Bp.) 10 437 Skoda 105 S (Debrecen) 8 232 Skoda 105 S (Győr) 8 320 Skoda 120 L (Bp.) 21 060 Skoda 120 L (Debrecen) ll 823 Skoda 120 L (Győr) 14 884 Skoda 120 GLS (Bp.) 1408 Lada 1200 (Bp.) 41138 Lada 1200 (Debrecen) 25 946 Lada 1200 (Győr) 14 396 Lada 1300 S (Bp.) 16 440 Lada 1300 S (Debrecen) 12 785 Lada 1300 S (Győr) 5 605 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (Debrecen) 10 934 Lada 1500 (Győr) 4 797 Lada Combi (Bp.) 7 214 Lada Combi (Debrecen) 3 974 Moszkvics (Bp.) 13 924 Polski Fiat 126 P (Bp.) 26 643 Polski Fiat 126 P (Győr) 8 837 FSO (Polski Fiat) 1500 5 410 Dacai Lim. (Bp.) 37 495 Dacia Lim (Debrecen) 21361 Dacia Combi (Bp.) 173 Dacia Combi (Debrecen) 75 Dacia Combi (Győr) 101 Zastava (Bp.) 12 938 Áprilisi nyár Fotó: Szőke Margit I Hírügyeletünk ható, a telefonszámunk : Hírügyeletes: 19 óráig hír27-360 Ungár Tamás MA: ERHARD NAPJA A Nap kél 6.08 — nyugszik 19.25 órakor A Hold kél 6.33 — nyugszik 20.56 órakor ÉVFORDULÓ Százhatvanöt éve született Charles Baudelaire (1821— 1867) francia költő, a XIX. század poétája. Hatása úgyszólván felmérhetetlen. Verlaine-től Adyig, Rimbaud-tó) Stefan George- ig a modern költészet nagyjai vallották mesterüknek. Magyarra elsőként Reviczky Gyula fordította egy versét 1886-ban, majd — több kísérlet után — 1923-ban jelent meg a teljes „A romlás virágai” kötet, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád fordításában. IDŰJÁRáS Folytatódott az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő. Békéscsabán a hajnali 11 fokról délutánra 28 fokig emelkedett a levegő hőmérséklete. Ez a legmagasabb április 8-i érték az állomás történetében. Szarvason 13-ról 27 fokra melegedett a levegő — adta a tájékoztatást Kudlák János meteorológus. Várható időjárás az ország területén ma estig: száraz, az ország nagy részén túlnyomóan napos idő lesz. Délután délnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Időnként megélénkül a délkeleti, déli szél. A várható legalacsonyabb hőmérséklet 9 és 14 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. — DÍJTALAN borvizsgálat. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet a fogyasztók egészségének védelme érdekében kivételes szolgáltatásként díjtalanul elvégzi az olasz palackos borok vizsgálatát. Az intézet felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy 1986. április 30-ig a Kermi vegyészeti főosztályán átadott, kizárólag bontatlan olasz palackozott borokból, térítés nélkül elvégzik a metilalkohol- meghatározást. A vizsgálat helye Kermi, VIII. kerület, József krt. 6. II. emelet, ügyfélfogadás 10-től 15 óráig— GYOMAENDRŐDÖN a Déryné Művelődési Házban ma délután 4 órakor dr. Veres Pál szexológus tart előadást. — CSŐTÖRÉS. Békéscsabán a Bartók Béla u. 28. számú hgz előtt gázcsőtörés történt. Az út külső sávját a forgalom elől lezárták- A helyreállítási munka várhatóan 10 napig tart. — VÁROSPOLITIKAI célkitűzéseket tárgyal április 10-én, csütörtökön a Hazafias Népfront Békéscsabai Városi Bizottsága. — EMBERÖLÉSI KÍSÉRLET. B. P. 15 éves vésztői lakos április 7-én délután édesanyja rosszullétének ürügyével lakására hívta dr. Varga István nyugdíjas körzeti orvost, azzal a szándékkal, hogy a gépkocsiját megszerezze. Miután az orvos megérkezett, minden előzetes szóváltás nélkül hátbaszúrta egy konyhakéssel, majd a helyszínről eltávozott. A szúrás életveszélyes sérülést okozott. A rendőrség B. P.-t rövid idő alatt elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte. — OROSHÁZÁN a művelődési központban dzsesszba- lett-tanfolyam indul, amelyre április 14-ig lehet jelentkezni.