Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
1986, április 4., péntek NÉPÚJSÁG magyarázni, ezt érezni kell. Ahogy az igazán nagy színész minden idegrostjával átéli a szerepét, úgy „éli át” magában a közönség is az igazi nagy színészt. Ma már csak az idősebbek emlékeznek a harmincas évekből Lakner bácsi gyermekszínházára, amely vasárnap délelőttönként a Vígszínházban működött. Ott kezdte pályafutását Ruttkai Éva. A felszabadulás idején még szinte kamaszlány volt, de Jób Dániel már felfedezte benne a nagy ígéretet. Kézen fogva a közönséget Kemping-világtalálkozó Debrecenben Tízezer vendég - tíz napig színész. Ez a jól hangzó sablon az igazi színészetnek éppen a lényegével ellenkezik. Az igazi színész (s elég itt az igazi jelző, amely a jót, a kitűnőt, a nagyszerűt, az elragadót, s az összes többi pozitív jelzőt pontosan helyettesíti) —, mondom: az igazi színész, mesterségének fölényes ura, művészetének valódi első hegedűse, éppen attól az, aki, hogy legalább olyan mértékben Shakes- peare-színész, mint ameny- nyire Molnár-színész. Hogy Ibsent, vagy Shawt, Szigligetit, vagy Kisfaludyt ugyanúgy tökéletes mesterségbeli tudással, és magával ragadó művészi erővel játszik el, mint Örkényt, vagy Hubayt, Euripidészt, vagy Arisztopha- nészt. Bizonyos alkati adottságok persze minden színész számára szabhatnak szerephatárokat, a legkiválóbbnak is — de csak azok, és sohasem a színpadi szerzők. Ha most elmondanám, hogy a Háború és béke Natasájától az Ármány és szerelem Lujzájáig, A néma levente Ziliájától A^ öreg hölgy látogatásáig (e Dür- renmatt-játék címszerepe volt a legfrissebb bemutatója), mi mindent játszott el Ruttkai Éva, hozzávéve film- és televízióbeli, meg a rádióban alakított szerepeit is, a kommentár nélküli puszta felsorolás is legalább két nagy újságoldalt töltene be. Korunk Bajor Gizije, ahogy sokan évtizedek óta nevezik, elégedett lehet: hiszen még Shakespeare Júliája, Csehov Sirályának Nyinája (később, érettebb korban: Arkagyiná- ja, Madách tragédiájának Évája sem hiányzott páratlanul gazdag szereprepertoárjából. Nála csak a közönség lehet elégedettebb, hogy annyi mindenben látta, láthatta — és reméli: fogja még igen sokáig látni — ezt a csodálatos színésznőt. Akiről talán a legszebbet egykori férje és nagyszerű pályatársa, Gábor Miklós írta Tollal című könyvében: „Mindig vállalja a testvériséget mindannyiunkkal, és mindig mosolygóan magányos. Játékában van valami: mintha az embert kézen fogná”. Barabás Tamás „Forr a világ bús tengere. . •” mondhatná ma is a költő. A testvérháborúk, merényletek hírei sajnos mindennapossá váltak, a tévé képernyőjén otthonunkban is sűrűn látjuk a szomorú következményeket. Mindez még becsesebbé teszi számunkra a békés emberi kapcsolatokat; arra ösztönöz, hogy mind több barátot szerezzünk más népek fiai közül is. A nemzetközi turizmus kiváló alkalmat nyújt e nemes törekvés va- lóraváltására. Hazánk tavaly 15 millió külföldi vendéget fogadott, és ötmillió magyar utazott külföldre. örvendetes, hogy egy esztendő alatt ilyen sokan látogattak hozzánk, ismerték meg a magyar valóságot, és bízunk benne, hogy jóbarátként tértek haza szülőföldjükre. Hogy az idén hány nemzet fiai, lányai jönnek hozzánk nyaralni, telelni, ismerkedni hazánk nevezetességeivel és lakóival, ezt még nem jósolhatjuk meg. De egy kicsit kiemelkedő idegenforgalmi eseménysorozatról már most beszélhetünk. Az idén ismét Magyarországon tartja világtalálkozóját a Fédération Internationale de Camping et de Caravanning (FICC), a kempingezők és lakókocsizók nemzetközi szervezete. Több mint fél évszázados — 1933-ban alakult — ez a nemzetközi szervezet, mely idén augusztus 1. és 10. között a Debrecen melletti Ve- keri-tónál tartja 47- kemping-világtalálkozóját. Az 1965-ben alakult Magyar Camping és Caravanning Club lesz a házigazda, tá- gabb értelemben azonban mindannyian, mi magyarok. Hiszen a tízezer vendég tíznapi tapasztalatait egy magyarországi látogatás élményeiként meséli majd ismerőseinek; rajtuk múlik, hogy milyen propagandát fejt ki hazánkról beszélve. Bizakodásunkat, hogy vendégeink jól érzik majd magukat, megalapozza az is, hogy 1966-ban már volt egyszer Balatonfüreden egy ilyen világtalálkozó, és nagy sikert aratott a külföldi kempingezők soraiban. Ezzel a húsz esztendeje elért eredménnyel megerősítettük azt a nemzetközi pozíciót, amelyet a világ kempingmozgalmában a magyar szervezet elért. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Párizsban 1983-ban a közgyűlés szótöbbséggel úgy döntött, Magyarország ad otthont a 47. FICC Rallye-nak, ahogyan a világtalálkozót nevezik. A kibővített vekeri-tavi mintakemping kulturált otthont nyújt a Keletről és Nyugatról érkező turistáknak, és a program módot ad arra, hogy minél többet megtudjanak rólunk, vendéglátóikról. A csónakázással. sporttal, játékkal töltött nap után orgonahangversenyre mehetnek a debreceni kálvinista nagytemplomba, gyönyörködhetnek a táborba látogató művészeti csoportok folklórprogramjában. Lovagolhatnak vagy ismerkedhetnek a bihari tájjal, a Hortobágy nevezetességeivel, fürödhetnek a gyógyvízben és az elő- és utótalálkozókon a tízezer vendégből hatezer a Balaton mellé, illetve Budapestre is eljut. Jó vendéglátókhoz illően sokoldalú programmal igyekeznek kielégíteni a szervezők a magyarországi kempingezés iránti élénk érdeklődést. Ez a világtalálkozó egy újabb lehetőség arra, hogy jó barátokat szerezzünk, hogy növeljük hazánk presztízsét Európa különböző nemzetei előtt. Nagy jelentősége van annak, hogy egy ilyen rangos nemzetközi szervezet tagjai személyes tapasztalataik alapján jó képet fessenek Magyarországról. — Imre — Jól összehozza a fiatalokat a közös muzsikálás a sátrak előtt (Mtt fotó — ks) Történésem — viccekben Történelmünk nagy sorsfordulójáról, a felszabadulásról, új világunk első hónapjairól, éveiről sokféle híradásunk van. Visszaemlékezések, tanulmányok, korabeli újságok, filmhíradók, irodalmi művek, történelemkönyvek segítenek a tájékozódásban, tudományos értékelések adnak útbaigazítást a ma már történelemmé vált események megértéséhez. „A felszabadulás órájától kezdve különös érzékenységgel lüktet Budapest humora: bármi volt is egy politikai, kulturális, közéleti esemény komoly vagy éppen komor mondanivalója, utána másfél órával már készen volt a róla szóló vicc is” — írja Erőss László A pesti vicc című kötetében. Ma már szinte hihetetlen, történelmi furcsaság az is, hogy az első kabaréműsor bemutatóját — Szájkosár nélkül címmel — közvetlenül a város felszabadulása után, 1945. február 27-én már megtartották. Pillantsunk hát be a felszabadulás után született viccek világába, s nézzük meg, hogyan tükrözték vissza a korszak hétköznapjait! * * * A mindenből kifosztott városban az élelmiszerhiány még az ostrom után is hosszú ideig gondot jelentett. Ekkor kezdődött a cserevilág: sokan vidékre jártak cserélni, használati tárgyaikat, ruháikat adták el ennivalóért. A következő viccek ebből a témakörből valók: — No de Klofár úr! Kézzel eszik? Hiszen magának gyönyörű étkészlete van. — Mit gondol, miből vettem ezt az ebédet? \ * * * — Meghalt a nagynéném. Egy élő liba maradt utána mindössze. — Végrendeletet csinált? — Igen. Enyém a zúza! * * * Ágyneművel, fehérneművel felpakolt asz- szonyt szólít meg a szomszédja: — Mi az, Libuckáné, költözködik? — Nem, megyek a pékhez kenyérért! * * * — JNahát, Lajos, hogy te milyen köny- nyelmű vagy! — Miért, mi van? — Egy kockacukor van a Misiké kezében ... És ha lenyeli? * * * Az új rendszer a közéletből igyekezett kiszűrni a nyilas és fasiszta múltú személyeket. A szűrést egyebek közt az igazoló bizottságok végezték. Az igazolások körüli furcsaságokat is megörökítették: Ballag a prímás az utcán. Jön szembe a brácsás. — Mi baj, koma? — Most voltam az igazoló bizottságnál. Eltiltottak, nem muzsikálhatok, — Aztán mért nem? — Kérdezte az elnök: húztam-e azt a nótát, hogy Horthy Miklós katonája vagyok. Mondtam, húztam. — Ejnye, te, hát miért nem tagadtad le? — Nem lehetett. Neki húztam. * * * Akadtak,' akik nem a demokrácia győzelmének szurkoltak, így hát úton-útfélen ócsárolták. A következő vicc hőse is ezt tette: Krausz bácsi notórius rémhírterjesztő. Amikor harmadszor viszik be, ráijesztenek. Kiviszik az udvarra, bekötik a szemét, és dúktöltéssel a levegőbe lőnek. Az esemény után reszkető inakkal kivánszorog az utcára, meglátja az egyik ismerőst, és odainti: — Mondok magának valamit, Szabó úr, de ne adja tovább! Képzelje, ezeknek még töltényük sincs! * * * A gyökeresen megváltozott társadalmi körülmények is bekerültek a vicctémák közé. íme, egy frappáns történet: Felsóhajt a segédházfelügyelő felesége: — Ezt a pechet! Az uramat tegnap nevezték ki államtitkárnak. A franc egye meg, ha nem ez a rendszer van, én most méltóságos asszony lehetnék! * * * Példa a gyors ütemben növekvő inflációra: — Mennyi a pontos idő? — Nézd meg, mennyibe kerül a cukor a szemközti fűszeresnél! — Huszonnyolcezer pengő. — Tíz órakor még csak huszonnégyezer volt. Akkor most fél tizenkettő! * * * 1945-ben a Ludas Matyi kérdezte: Melyik a legdemokratikusabb ruhadarab? Válasz: Az Amazon melltartó. A csüg- gedőket felemeli, a széthúzókat összetartja, a hatalmaskodókat elnyomja. Korabeli újságokból és vicclapokból gyűjtötte: Kiss György Mihály — Szabadsáááág! Itt a Szabadság! Megjelent a Sza- badsááág! Az 1955-ben forgatott Budapesti tavasz című film útolsó kockáin tűnik fel a lobogó hajú, csillagszemű, viseltes hosszúnadrágba, kopott viharkabátba öltözött fiatal lány, hóna alatt új- ságköteggel, a felszabadult Budapest új napilapjának első számával, amelyet stílszerűen Szabadságnak hívnak. Feledhetetlen jelenet. A mozivásznon alig több egy percnél, mégis örökké emlékezetes marad. A kiváló formaérzékű filmrendező, Má- riássy Félix tévedhetetlenül tudta: pontosan ide, a film végére, pontosan így és pontosan ennyi kívánkozik. Ettől lesz jelképes és szép, a néző számára felemelő, és katartikus ez a Budapesti tavasz. Meg azért is, mert ezt a tömör szövegű statisztaszerepet az akkor már országos népszerűségű, különböző állami kitüntetésekkel rendelkező, átütő erejű színésznőre, vezető művészeink közt is az egyik legnagyobbra, Ruttkai Évára bízta. A Pesti Színházban az Orfeusz alászáll című drámában i Ruttkai Éva egy irodalmi műsorban (MTI fotó — KS) Az ország egyik legnépszerűbb kis színháza, a budapesti Mikroszkóp Színpad nemrég sajtókabarét mutatott be, Vesszük a lapot címmel. Az est igazi szenzációja a vendégszereplőnek meghívott Ruttkai *Éva. Felfénylő ékkő a műsorban, ragyogó dísz a színpadon. Kedvesen szellemes öniróniával nyilatkozik, utolérhetetlen egyáni bájával sanzont énekel — és néhány percig a színpad fölé kifeszített vásznat nézi a közönséggel együtt. Mozi pereg. Éppen ez a bizonyos utolsó, rövid jelenete a Budapesti tavasz című filmnek. Ritka pillanat: egy nagy színésznő 1986-ban a színpadon állva, a közönséggel összeforrva szembesül önmagával. 1955-ös énjével, amikor fiatalabb volt ugyan, de már akkor ott, abban a mini jelenetben is nagy színésznő. Hogy mikor kezdődött? Abban az önálló estjében, amellyel a hetvenes években sok éven át járta Budapestet és az országot, a Parancsolj velem, tündér király nő! című műsorába egyebek közt ezt is elmondta. Talán hároméves sem volt még, amikor kezdte, amikor először színpadra lépett azzal a mondattal, hogy „Parancsolj velem, tündérkirálynő!” És ott ragadt. A színpad varázsa már hároméves korában rabul ejtette, és talán nem túlzás, ha kimondjuk, hogy ez megfordítva is igaz: a hároméves Éva magában hordta már azt a csodálatos anyagot, amely azóta is kisugárzik belőle, valahányszor színpadon — vagy a mozivásznon, vagy a képernyőn, akár a rádió stúdiójában nem is láthatóan, csupán hallhatóan — a közönséggel kapcsolatba kerül. Ez a sugárzás a nézőt azonnal megfogja, rabul ejti, többé el nem engedi. Több ez, mint tehetség, ez valami titokzatos varázslat, nem nagyon lehet elemezni, és szerződtette a Vígszínházba, és azonnal a mélyvízbe is dobta, rábízva A mi kis városunk c. líraian szép darab egyik főszerepét. S talán még ennél is „mélyebb” víz volt rögtön utána, amikor a már nagy nevű, ünnepelt sztár, Tolnay Klári hirtelen megbetegedett, s hogy el ne maradjon aznap se az előadás: Jób úgy döntött, Ruttkai Éva ugrik be Tolnay szerepébe! Az a szerep sem volt ám akármilyen! Több mint egy évtizeddel később a Vígszínház színpadán, annak immár első számú primadonnájaként Ruttkai újra eljátszotta: A hattyú volt ez a szerep, Molnár Ferenc vígjátékának címszerepe. Mondják: Ruttkai vérbeli Molnár-színésznő, de ebben én éppúgy nem hiszek, mint amikor valakire azt mondják : vérbeli ShakespeareLatinovits Zoltánnal
