Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-30 / 101. szám
1986. április 30., szerda NÉPÚJSÁG Világ proletárjai, egyesüljetek! flz ellenőrzés a társadalmi Népi ellenőrök megyei aktívaértekezlete haladás eszköze Szűrös Mátyás látogatása Finnországban Józsa Béla vitaindító előadását tartja Áprilisi győzelem Tizenegy éve, _ éppen _ a nemzetközi munkásosztály legnagyobb ünnepének előestéjén Saigon (ma Ho Si Minh város) felett, az elnöki palotában már a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormányának zászlaja lengett- A vietnami nép a legszebb május 1-i ajándéknak örvendezett: egész Dél-Vietnam felszabadult! Évtizedekig tartott a küzdelem a japán, a francia, majd az amerikai elnyomók, a régi és az új gyarmatosítók ellen. A győzelemben oroszlánrésze volt annak az (összefogásnak, amely Dél- Vietnam hazafias erői és északi testvéreik között valósult meg, s amelynek során hatékonyan kapcsolták össze a katonai, politikai és diplomáciai erőfeszítéseket. Ennek is köszönhető, hogy a véres küzdelem befejező szakasza nem kívánt fölösleges áldozatokat és nem adott módot az imperializmus szélsőséges katonai köreinek a beavatkozásra. Most, e győzelem évfordulóján ha számvetést akarunk készíteni, elmondhatjuk: a Dél-Vietnam felszabadítása után hamarosan ismét egységes Vietnam népe a munka frontján is szép sikereket ért el azóta, s remélhetőleg mihamarabb már teljes figyelmét és energiáját csak a békés országépítésnek szentelheti. (KS) Mint szovjet részről korábban már közölték, a Ki- jevtől 130 kilométerre északra fekvő csernobili atomerőműben szerencsétlenség történt. Az előzetes felmérések szerint a szerencsétlenség az atomerőmű négyes számú energiablokkjának egyik helyiségében volt. összeomlott a reaktor épületszerkezetének egy része, megsérült a reaktor és bizonyos mennyiségű radioaktív anyag szivárgott ki. Az erőmű további három energiablokkját leállították. Ezek sértetlenek és jelenleg tartalék állapotban vannak. A szerencsétlenség következtében két ember meghalt. A közlemény szerint a csernobili atomerőműnél és az erőmű környékén a radioaktív sugárzás mértékét folyamatosan ellenőrzik. Az ukrajnai atomerőmű- szerencsétlenség következtében keletkezett radioaktív Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke április 24. és 29. között látogatást tett a Finn Köztársaságban, Kalevi Sorsa miniszterelnöknek, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökének meghívására. Szűrös Mátyást fogadta Mauno Koivisto köztársasági elnök. Az MSZMP képviselője megbeszélést folytatott Kalevi Sorsa miniszter- elnökkel, a Szociáldemokrata Párt elnökével, Erkki Liikanennel, a párt főtitkárával, Lauri Kangassal, a párt külügyi titkárával, valamint a finn politikai élet más vezetőivel. A látogatás során Szűrös Mátyás találkozott Arvo felhő elérte Lengyelország északkeleti területeit. Az első mérések szerint azonban a megnövekedett légköri aktivitás nem veszélyezteti a lakosság egészségét. Csehszlovák területen nem észlelték a levegő radioaktivitásának semmilyen növekedését — közölték kedden este Prágában. Az NDK-ban bejelentették, hogy a folyamatosan végzett mérések nem mutattak olyan radioaktivitási szintet, amely ártalmas volna az egészségre. * * * Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint Reagan elnök mélységes sajnálkozásáról és az Egyesült Államok együttműködési készségéről biztosította a Szovjetuniót a csernobili atomerőműben bekövetkezett szerencsétlenség kapcsán. Aaltoval, a Finn Kommunista Párt elnökével, Eskp Vainionpäävel, a párt főtitkárával és Olavi Poiko- lainennel, a Finn KP nemzetközi titkárával. Az elvtársi légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi munkásmozgalom, az MSZMP és a Finn KP közötti együttműködés időszerű kérdéseit. Szűrös Mátyás előadást tartott „Magyarország és a helsinki folyamat” címmel a Paasikivi Társaságban. Látogatást- tett a Magyar Kulturális és Tudományos Központban, s találkozott Heikki Koskival, a Finn—Magyar Társaság elnökével és a Társaság más vezetőivel, továbbá ellátogatott Tampere városába. Felújított szovjet—amerikai légi közlekedés Keddtől kezdődően, Genfnek köszönhetően újból közlekednek utasszállító repülőgépek a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Az Aeroflot és a Pan American menetrend szerinti járatai ismét összekötik Moszkvát és Leningrádot Washingtonnal és New Yorkkal. Az első „fecske” az Aeroflot légitársaság IL—62M típusú gépe volt. A kék díszítésű, ezüstszínű gépmadár kedden délelőtt, helyi idő szerint 10 óra 15 perckor emelkedett fel Seremetyevo—2 betonjáról, hogy az Atlanti-óceán fölött átrepülve, 12 órás útja végén Washingtonban, pontosabban az amerikai főváros Dulles repülőterén tegye le utasait. A Pan American Boeing—727-ese kedden délután szállt le Seremetyevo—2-n. Az újból megnyitott légi útvonalon az Aeroflot IL—62M típusú gépei fognak Washingtonba és New Yorkba repülni. A Pan American Boeing—747-es gépei New Yorkból Frakfurt am Mainig repülnek, s az NSZK-beli légi kikötőt Boeing—727-esek kötik össze Moszkvával és Leningrád- dal. Békés megye népi ellenőrei tartottak aktívaértekezletet tegnap, április 29- én Békéscsabán az ifjúsági és úttörőházban. Megyénk 1600 népi ellenőrét mintegy 450-en képviselték. Jelen voltak az eseményen a városi pártbizottságok, tanácsok és a társadalmi, tömegszervezetek képviselői. A tanácskozás résztvevőit, közöttük Szakali Józsefet, az MSZMP KB tagját, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökét, Csatári Bélát, a megyei pártbizottság titkárát, Szikszai Ferencet, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárát. Szabó Istvánt, a KISZ Békés Megyei Bizottságának titkárát, Németh Ferencet, a megyei képviselőcsoport vezetőjét, Kassay Béla levezető elnök köszöntötte, majd Józsa Béla, a megyei NEB elnöke tartott vitaindító előadást. Bevezetőjében utalt arra, hogy eleget tettek ellenőrzési kötelezettségeiknek. Igyekeztek vizsgálataikat pontosan, lelkiismeretesen, reálisan értékelni. A vizsgálati tapasztalatokat eljuttatták a munkahelyi kollektívákhoz, különböző lakóterületi fórumokat, ankétokat tartottak. A területi átszervezésekkel párhuzamosan megalakult megyénkben is Gyomaendrő- dön és Sarkadon a népi ellenőrzési bizottság. Az országgyűlési és tanácstagi választásokkal egy időben megválasztották a népi ellenőrzési bizottságokat. A vizsgált szervezetekkel az együttműködés differenciált. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor a népi ellenőrök valamilyen intézkedést hoznak, követelményeket állítanak, és anyagi kérdések kerülnek előtérbe. Ilyenkor előfordul, hogy az egyébként elvi alapokon működő, jó együttműködés csorbát szenved. Ami a közérdekű bejelentéseket illeti, évente 180—200 észrevétel érkezik, amelyek változatosak és nagy munkát igényelnek a népi ellenőröktől. Vannak olyan bejelentések, amelyek lényegében felvilágosítással, vagy más illetékes szervezetek bevonásával röviden elintézhetők, de vannak olyan közérdekű bejelentések, észrevételek, amelyeket egykét év alatt sem intéznek el. Az összes bejelentéseknek a 40 százaléka névtelen. A népi ellenőrzési bizottságok ennek ellenére mindig a tényekből indulnak ki,, és ezek alapján intézkednek. Az ellenőrzési rendszer jellemzőiről elmondotta, hogy tapasztalatuk szerint a belső ellenőrzés nem korszerűsödik, és rengeteg gonddal terhes. Jelentősége azonban egyre jobban növekszik, hiszen vállalati tanácsok jöttek létre, gazdasági munkaközösségek alakulnak, amelyek feltételezik a rendszeres belső ellenőrzést. A NEB elnöke szólt a felelősségi rendszerről is. Ezek nem eléggé differenciáltak. Példaként említette, hogy a kereskedelmi szabálytalanságért az egyik városban 500 forint szabálysértési bírságot róttak ki, a másik helyen ezért 3 vagy 4 ezer forint bírság járt. Ugyancsak hasonló következetlenség tapasztalható a fegyelmi fele- lősségrevonásoknál is. A vezetők egy része a vétségeket kis ügyeknek és megbocsátható bűnöknek tekintik. Ezután ismertetett több vizsgálati tapasztalatot, megállapítást. Az elmúlt években rémileg változott a vizsgálatok összetétele. Megnövekedett a társadalompolitikai, a szociálpolitikai, a gazdaságpolitikai jellegű téma- vizsgálatoknak a száma. Ezek a vizsgálatok hasznos információkat adtak a vezetőknek. Jó példa erre az állampolgárok ügyeinek intézéséről tett megállapítás, miszerint sokan eltávoznak munkahelyükről különböző kifogásokkal, és a munkahelyi vezetők elnézik ezeket a lazaságokat. A tanteremellátással összefüggésben megállapította a népi ellenőrzési vizsgálat, hogy megyénk képtelen kellő módon felkészülni megfelelő minőségű tanteremmel a megnövekedett korosztály fogadására. Megvizsgálták a zöldség és a gyümölcs termeltetését, felvásárlását, forgalmazását is. Rendkívül fontos tapasztalat volt, hogy a különböző lánckereskedelem jövedelmező lehetőségeit a szocialista szektor eladási árai teszik lehetővé. Mindaddig, amíg ezek az árak magasak, a termelői árak pedig visz- szafogottak, addig nagy lehetőség van arra, hogy a viszonylag olcsón felvásárolt termékek az állami és a szövetkezeti kereskedelem által diktált árak mellett a magánkereskedelemben megfelelő spekulációs jövedelmeket eredményezzenek. Az élelmiszerek csomagolásának ellenőrzésénél megállapították, hogy a belföldre értékesített termékek ée az exportáruk csomagolása között lényeges minőségi különbségek vannak. A külföldi partner ugyanis olyan csomagolási módot és anyagot kíván, amelyekhez csak tőkés import útján lehet hozzájutni. Ehhez azonban deviza szükségeltetik. Foglalkoztak az új vállalkozási formákkal is. Bebizonyosodott, hogy a közvélemény gyakran szélsőséges példákSzakali József aktuális gazdasági kérdésekről szólt Fotó: Fazekas László ból általánosít. Érdemes szólni arról, hogy különösen a kereskedelemben és a vendéglátásban olyan adósságok halmozódtak fel egyes szerződéses üzletvezetők hanyag szakszerűtlen munkája következtében, amelyek a saját és családjuk anyagi biztonságát is veszélyeztetik. Ugyanakkor a bérbe adó vállalatnak is pénzügyi nehézséget okoz, hiszen az adósságot gyakran bíróság útján is rendkívül körülményes és hosszadalmas behajtani. A kereskedelmi ellátás, annak kulturáltsága, a fogyasztói érdekvédelem szintén állandó témája a népi ellenőrzési bizottságoknak. Sajnos évről évre megállapítják, hogy a hibák ismétlődnek. Súlycsonkítás, árdrágítás, udvariatlan kiszolgálás napirenden van. Ezután felszólalások hangzottak el. Szakali József elismerően szólt a Békés megyei népi ellenőrök munkájáról, a megyei, a városi testületek vizsgálatairól, és arról a segítségről, amelyet a megyei pártbizottságtól és tanácstól kapnak. Hangsúlyozta: akkor járnak el helyesen, ha szembenéznek saját tevékenységük gyengeségeivel is. A jövőben még jobban és következetesebben kell dolgozni. Gazdaságunkban megszaporodtak a gondok, ennek külső és belső okai vannak. Hiba lenne viszont mindig másra mutogatni, keresni szükséges azokat a módszereket, lehetőségeket, amelyek segítségével jobban és többet lehet termelni. Nem elég csak beszélni a nehézségekről, cselekedni kell, hogy ezek mérséklődjenek. Vannak még bőven tartalékaink, ezek feltárása, hasznosítása legelemibb kötelességünk. Megemlítette a jobb munkaidőkihasználást, a gépek, berendezések hasznosítását, a külső piacok megszerzését. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő években a minőségi munkát kell javítani az ellenőrzésben is. Kevesebbet* de jobban! —' ez legyen a jelszó, hiszen csak így lehet a tartalmi munkát javítani. Csatári Béla mindenekelőtt a megyei pártbizottság nevében jónak értékelte a népi ellenőrök munkáját, akik eredményesen segítették a párt- és az állami feladatok végrehajtását. Nagy szükség van ugyanis a lényeget feltáró, jó következtetésekre jutó, a megoldást is tartalmazó vizsgálatokra. Mindez becsületességet, bátorságot rátermettséget, következetességet kíván a népi ellenőröktől. Különösen a közhangulatot befolyásoló ellenőrzések fontosak. Ezek közül megemlítette a közszükségleti cikkekkel való ellátást, a szolgáltatásokban, az egészségügyben, az oktatásban tapasztalható hiányosságokat, az ügyfelekkel való bánásmódot. Az ellenőrzésekről szólva kifejtette, hogy a programokban feltétlenül helyt kell adni a nyereséges gazdálkodásnak, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésének, az iparszerkezet korszerűsítésével, a munkaidőalap kihasználásával, a számítógépek alkalmazásával kapcsolatos vizsgálatoknak. Nagyon lényeges, hogy ezek összhangban legyenek a többi ellenőrzéssel foglalkozó szervezet munkájával. Számos felszólaló mondta még el a véleményét. Tur- csányi Lajos a békési belső ellenőrzéssel kapcsolatos vizsgálat tapasztalatait ösz- szegezte. Zám András, a Gyulai Húskombinát vezér- igazgatója kifejtette: az ellenőrzés a társadalmi haladás eszköze, enélkül nincs fegyelem, rend és megfelelő termelés. Szarvasi Sándorné (Mezőkovácsháza) az ellenőrzések gyakorlati hasznáról beszélt, Szűcs Lajos, Mező- berény tanácselnöke, a tanácsok és a népi ellenőrök kapcsolatáról szólt. Kovács József, a Hidasháti Állami Gazdaság igazgatója, a megyei NEB tagja a népi ellenőrök felkészültségét dicsérte, Dobroczki Zsolt (Szarvas) a továbbképzések szükségességét és hasznát elemezte. Az elhangzottakat Józsa Béla foglalta össze. S. S. A kabuli repülőtéren szovjet katonák egy csoportja integet, akik szolgálati idejük leteltével visszatérnek a Szovjetunióba (Teiefotó) Budapestre érkezett Martin Bangemánn nyugatnémet gazdasági miniszter (balról), akit a repülőtéren Veress Péter külkereskedelmi miniszter fogadott (Teiefetó) Folyamatosan mérik a rádióaktív sugárzást