Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-29 / 100. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! N ÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES B MEGYEI TINBCS LBPJB 1986. ÁPRILIS 29., KEDD Ára: 1,80 forint XLI. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Szarvas Vörös Zászló a Vas-Fémnek Szabó Miklós, Rallai László és Székely László az elnökségben Nem sok olyan kollektíva található az országban, ame­lyik olyan eredményekkel dicsekedhetne, mint a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet. Eddig 12-szer vehették át a Kiváló Ipari Szövetkezet kitüntető címet és — mintegy a nagyszerű sorozat betetőzéseként — tegnap,' hétfőn a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Zászlajával tüntették ki őket. Az ünnepség alkalmából összehívott közgyűlés részt­vevőit Nagy Lajos, a szö­vetkezet párttitkára köszön­tötte, köztük Ballal Lászlót, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetőjét, Szabó Miklóst, a megyei pártbizottság első titkárát, Rév Lajost, az OKISZ el­nökét és Murányi Miklóst, a megyei tanács elnökhe­lyettesét. A Himnusz és a köszöntő szavak elhangzása után Székely László, a szö­vetkezet elnöke emelkedett szólásra. Beszédében felvázolta a szövetkezet által megtett utat. Megalakulásukkor — 1952-bén — 17-en kezdték, most 1400-an dolgoznak a szövetkezetben. Ami pedig az eltelt ötéves tervidősza­kot illeti: 1981-ben 565 mil­lió forintnyi termelési ér­tékről indultunk, tavaly már 858 milliót teljesítettek úgy, hogy közben a létszám 170 dolgozóval csökkent. Dina­mikusan nőtt az árbevétel is. tavaly már 927 millió fo­rint volt, az export pedig csaknem megduplázódott a tervidőszak alatt. Ezek után már nem tűnik túlságosan merésznek a terv: az év vé­gére milliárdos szövetkezet lesz a Vas-Fém. A szövetkezet elnöke után Ballai László, a KB osztály- vezetője mondott köszöntő szavakat. Elismerését fejezte ki a magas kitüntetéshez, mellyel mindössze 3 ipari szövetkezetei jutalmaztak az egész országban, ök azok, akik példaként állhatnak minden kollektíva előtt, mert bizonyították: nehéz gazdasági helyzetben is le­het kiemelkedően dolgozni. A Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajával hi­vatalosan a legutóbbi 5 év kiemelkedő munkáját isme­rik el, de az eredményeket a szarvasi szövetkezet évti­zedek alatt alapozta meg. A szarvasi szövetkezet minden szempontból kiváló, de az ország többi ipari szö­vetkezete is megtette a ma­gáét az első negyedévben. Miközben az ipar exporttel­jesítése elmaradt a várako­zástól, a szövetkezetek 13 százalékkal fokozták tőkés exportjukat. Ez nagyszerű eredmény, ehhez hasonlókra van szükség most a magyar népgazdaságnak — fejezte be beszédét Ballai László, majd további sok sikert kívánt a szövetkezet minden dolgozó­jának és átadta a zászlót a szövetkezet elnökének. L. L. A szövetkezet dolgozói nevében Székely László mondott kö­szönetét a kitüntetésért Fotó: szőke Margit Éljen pártunk és népünk egysége! Fejlődtek megyénk fogyasztási szövetkezetei Meszöv-kiildöttközgyíiiés Mezöberényben A Fogyasztási Szövetkeze­tek Békés Megyei Szövetsé­ge tegnap, április 28-án tar­totta tisztújító küldöttköz­gyűlését Mezöberényben. Az eseményen megjelent Csatá­ri Béla, a megyei pártbi­zottság titkára, Rebik Ferenc, a Szövosz főosztályvezetője, Ocskó Imre, a Szövosz el­nökségének tagja, a Csong- rád Megyei Mészöv elnöke, Szeljak György, az SZMT titkára, Krizsán Miklós, a megyei tanács osztályvezető­je. Ott voltak a megye tár­sadalmi, tömegszervezetei­nek képviselői, a Kiszöv, a Teszöv vezetői. A fogyasztási szövetkeze­tek VI. ötéves tervének tel­jesítéséről, az elkövetkezen­dő öt esztendő tennivalóiról, a megyei szövetség munkájá­ról Tanai Ferenc, a Mészöv elnöke számolt be. Elöljáró­ban hangsúlyozta: az 1981. évi tisztújító küldöttközgyű­lés óta eltelt választási cik­lus egybeesett a VI. ötéves terv időszakával. Reálisnak tekinthető az az értékelés, miszerint a megye fogyasz­tási szövetkezetei eredmé­nyesen zárták a VI. ötéves tervet, teljesítették alapvető céljaikat, és eleget tettek a népgazdasági követelmé­nyeknek is. Az eredmények értékét növeli, hogy a ko­rábbihoz képest gazdasági­lag nehezebb időszakban kellett helytállni. Élénkebbé vált a gazdasági verseny. A külpiaci viszonyokban is elég kedvezőtlen szakasz volt, ez az öt esztendő. Me­gyénk áfészeinek működési feltételei az országosnál is rosszabbul alakultak. A megye mezőgazdaságát' 3 évig sújtotta az aszály, en­nek hatására mérséklődött a lakossági és a közületi vá­sárlás, a felvásárlás. Ennek ellenére az áfészek figye­lemre méltó fejlődést értek el. Javították a kistelepülé­sek áruellátását, növelték a nem rubelelszámolású ex­portot, hatékonyabban gaz­dálkodtak. Az áfészek árbevételi ter­vüket 100,3 százalékra tel­jesítették, a tervek szerint alakult a bolti kiskereskede­lem forgalma, meghaladta az elképzeléseket a vendég­látás és a nagykereskede­A Mészöv elnöke számolt be az ötéves munkáról lem forgalmának fejlődése. A külpiaci hatások, a fej­lesztési kiesések és a kedve­zőtlen időjárás következté­ben a tervezetthez képest elmaradt a felvásárlás és az ipari termelés teljesítmé­nye. Az összes árbevétel fej­lődésének üteme alacso­nyabb volt, mint az orszá­gos és a megyei átlag. Az említett okok miatt a me­gye áfészeinek a kereske­delmi forgalmából való ré­szesedése öt év alatt 50-ről 46,2 százalékra csökkent. Az utóbbi években verseny ala­kult ki a táp- és takar­mányforgalmazásban, az épí­tőanyagok, a vas-műszaki cikkek eladásában, és egyre j ■ ! r_. I inkább erősödik a verseny a vendéglátásban is. Egyes termékcsoportoknál nem állt megfelelő áru rendelke­zésre, így csak több keres­kedő között oszlik meg a termékek forgalmazása. A megye áfészeinek tevé­kenységében számottevő arányt képvisel a termelte­tési, felvásárlási és az ipari tevékenység. A felvásárlási ágazat sokáig értékesítési nehézségekkel küzdött. En­nek ellenére évente átlago­san 1,1 milliárd forint ár­bevételt ért el, a termékek egy részét az áfészek hoz­ták forgalomba. E termelés értéke évente 400-500 millió forint volt. Ebből a mint­egy 1,5 milliárd forintból 60-62 százalék közvetetten tőkés exportra került. Ez 1985-ben meghaladta az 1 milliárd forintot. Erre a te­vékenységre jellemző, hogy a mezőkovácsházi, a békés­csabai és az orosházi áfész országosán is az elsők kö­zött foglal helyet. A szövet­kezetek évente átlagosan 40- 60 millió forint termelési előleggel segítik a termel­tetést. Ezenkívül a takarék­szövetkezetek további 60-80 millió forint kölcsönnel se­gítik a mezőgazdasági kis­termelőket. Az áfészeknek jó a kapcsolatuk az orszá­gos szövetkezeti közös vál­lalatokkal, ahol 38 millió forint vagyoni betétjük van elhelyezve. (Folytatás a 3. oldalon) A küldöttközgyűlés résztvevői Változatos, színes programok Május 1. ünnepére készül megyénk lakossága A nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő ün­nepére, május 1-re készül az ország. Békés megye tele­pülésein is nagy a készülő­dés, mindenütt változatos, sokszínű programmal kí­vánják megünnepelni ezt a napot. Helyünk most nincs arra, hogy minden program­ról beszámoljunk, így csak a legjelentősebb eseménye­ket ismertetjük. * * * Békéscsabán április 30-án „Banálist” rendeznek a kö­zépiskolások részére, este hat és nyolc óra között pe­dig az Olof Palme békeklub szervezte programokon ve­hetnek részt az érdeklődők az Univerzál Áruház előtti téren. Fél kilenckor kezdő­dik a fiatalok fáklyás felvo­nulása, mely a Tanácsköz­társaság útja—Szabadság tér —Bajza utca útvonalon lesz. A fáklyás felvonulást kö­vetően különböző helyszíne­ken változatos — elsősorban zenei — programok várják az érdeklődőket. Május elsején kilenc óra­kor kezdődik a felvonulás a megyeszékhelyen, s utána az ifjúsági és úttörőházban, a Korzó étteremben, vala­mint a Körös Szállóban és környékükön tartanak kü­lönböző programokat. A vá­rosi tanács előtt felállított pódiumon pedig a Balassi és a Rábai néptáncegyüttes ad műsort 12 órától. A KISZ- táborban és a pósteleki sza­badidőparkban tömegsport­rendezvények lesznek. Gyulán május elsején ha­gyományos felvonulás lesz, mely délelőtt tíz órakor kez­dődik. Ezt követően a Nép­kertben 12 órától este hatig különböző kulturális prog­ramok lesznek, többek kö­zött fellép a Körös néptánc­együttes is, de lesz karate­bemutató, s irodalmi szín­padi műsor is. Békésen április 30-án dél­után három órától a műve­lődési központba várják a fiatalokat, ahol politikai ka­szinót és pol-beat bemuta­tót tartanak. Este hét óra­kor kezdődik a fáklyás fel­vonulás, melynek végén a Dózsa György ligetben ifjú­sági nagygyűlést tartanak. Május 1-én Békésen fel­vonulás nem lesz. Kilenc órától a Május 1. parkban rendeznek sokszínű szóra­koztató, kulturális progra­mot. Orosházán április 30-án este nyolc órakor kezdődik a fáklyás felvonulás, mely a piactéren zárul, ahol éjfé­lig tartó utcabál lesz ezen a napon. Május elsején 10 órakor kezdődik a hagyományos felvonulás, s utána elsősor­ban az Üj Élet Termelőszö­vetkezet szabadidőparkjában várják különböző szórakozá­si lehetőségek a város la­kosságát. Szeghalmon este fél ki­lenc órai kezdettel vonul fel fáklyákkal a város ifjúsága, s ezt követően kulturális programok lesznek. A felvonulás május 1-én fél tízkor kezdődik, s annak befejeztével változatos szó­rakoztató programokra és tömegsportrendezvények­re várják — különböző hely­színeken — a város polgá­rait. Szarvason április 30-án este nyolc órakor gyújtják meg a fáklyákat, s a felvo­nulás után az Erzsébet li­getben nagygyűlésen vesz részt a város fiatalsága. Ez­után két beategyüttes ad ugyanitt koncertet. Május elsején a reggeli zenés ébresztés után több helyszínen változatos szóra­kozási lehetőségek és sport- programok várják a város lakóit. Mezőkovácsházán a helyi fiatalok április 30-án este háromnegyed nyolctól vonul­nak fel fáklyákkal a műve­lődési központig, ahol tá­bortűz és kulturális műsor várja őket. Másnap, május elsején — zenés ébresztő után — fél tízkor kezdődik a felvonu­lás, s ezt követően a strand­fürdő melletti térségben kulturális és sportprogramok lesznek estig.

Next

/
Thumbnails
Contents