Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 99. szám
1986. április 28., hétfő — LAPSZÉL--------F elmérés Volt egyszer egy felmérés (nem is olyan régen), s a felmérők értelmiségieket, művészeket kérdeztek meg arról: hogy érzik magukat? Külön a festőket, szobrászokat, a színészeket, az írókat, költőket, a muzsikusokat. A hivatalos megítélés szerint: a felmérés értékes információkat hozott. Nem hivatalos (saját) megítélésem szerint elképesztő ellentmondásokat is, melyek nemegyszer 180 fokos fordulattal, éppen az ellenkező irányba orientálnák a válaszok felett elmélkedöt, vagy netán arra ösztönzik, hogy a középutat keresse, hátha az közelebb van az igazsághoz. Magyarán: a felmérés fényesen bizonyította, ha kis hazánkban megkérdezünk ugyanarról (mondjuk) tíz embert, mérget lehet venni rá, hogy tízféle véleményük lesz. Ki tudja, miért? Tényleg tízféleképpen lehet értelmezni (értékelni) valamit, vagy csak annyi a dolgok nyitja, hogy minden megkérdezett az önálló gondolkozás látszatát szeretné kelteni azzal, hogy még véletlenül sem „ért egyet” valamiben? Nem tudom, de az a megérzésem, hogy közel járok az igazsághoz. Van azért más is az ellentmondásos válaszok hátterében. Az illető éppen aktuális életérzése, helyzete. Abban a szerencsében (?) volt részem, hogy ott lehettem több fórumon, amelyen ezeket a felméréseket megbeszélték, továbbgondolták. Nos, a színházi volt a legszélsőségesebb, mondhatnám úgy is, hogy a legdramatizáltabb. Félreérthetetlenül kiviláglott a felmérés jó néhány elképesztő ellentmondása, például arról, hogy „milyen a közösségi élet?” Volt, aki szerint jó, volt, aki azt válaszolta, hogy . nincs, megint más valaki úgy találta, hogy rossz. Sőt: nyomasztó. Mi több: „Az egész városra ez a jellemző”. Arra viszont senki sem válaszolt, hogy mit tenne (vállalna) ennyi rossz megváltoztatásáért ... Az, hogy „az egész városra jellemző” a „nyomasztó” művészeti közélet, ami végül is nincs, nem létezik: mégis elgondolkoztató. Lehet-e valamiféle igazság egy ilyen, tökéletesen elmarasztaló véleményben, mely egyetlen nagy csomagba köti a megyeközpont, Békéscsaba egész művészeti közéletét, és kígyót-békát kiabál rá. Félreértés ne legyen: az én véleményem is az, hogy a művészeti közélet nem nagyon villog; hogy az önös és szubjektív ítéletek divatnapjait éljük; hogy akadnak túllihegő akarno- kok (itt is, ott is, amott is), akiknek semmi sem szent, akik a tisztelet emberi tartását nem ismerik, akik úgy játszanak a mérgezett szavakkal, ahogy pillanatnyi „életérzésük” diktálja, akik (mondjuk ki) a ki bicék pályánkívüli biztonságát meglovagolva keverik- kuszálják a szálakat, hogy (de jók is a közmondások!) közben halásznak a zavarosban. Ügy gondolom: ezt a zavarosban halászást, a bíbicek jajongó kórusát felismerni volna az első lépés afelé, hogy Békéscsaba művészeti közéletéről még a legrosszabb indulat se jelenthesse ki azt, hogy „nyomasztó", hogy „nincs ilyen”, hogy „rossz”. Ügy gondolom, ideje lenne felmérni az indítékokat is, hogy ki miért mondja azt, amit mond, és használja fel a nyitottabb, az új és az új lehetőségeket feltáró légkört övön aluli támadásokra. Megpróbáljuk? Sass Ervin l-ben láttuk, iÄHEri megkérdeztük: Mit várhatunk megyénk mezőgazdaságától? A televízió tegnap esti A Hét című műsorában interjú hangzott el Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel. A miniszter szerint — közepes időjárás esetén is — mezőgazdasági üzemeink teljesíteni tudják az 1986-ra előírt tervfeladatokat, miszerint ebben az évben hét százalékkal többet kell produkálnia e népgazdasági ágazatnak. A Hétben elhangzott beszélgetés kapcsán felhívtuk Murányi Miklóst, a Békés Megyei Tanács elnökhelyettesét, s megkérdeztük: megyénk eleget tud-e tenni a népgazdasági igényeknek? — Békésben hasonló tendenciák érvényesültek a közelmúltban, mint általában az országban. Azt hozzá kell tenni, hogy nálunk az állattenyésztés termelési értéke magasabb, mint az országos átlag, éppen ezért az utóbbi időben az állattenyésztésben jelentkező gondok nálunk fokozottabban megmutatkoztak. Ma már elmondhatjuk, megállt a kedvezőtlen folyamat, nem csökken az állomány, a szarvasmarha- és juhállomány kivételével. — Milyen intézkedések születtek arra, hogy az ez évre tervezett feladatok ne csak tervek maradjanak? — A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, élelmiszeripari vállalatok illetékesei időben és részletesen megvitatták a tennivalókat, s megvizsgálták a továbblépés lehetőségeit. Ogy véljük, ismervén az elképzeléseket, teljesíteni tudják a feladatokat. — Mit tesznek azért, hogy termékeink eladhatóbbak legyenek? — A cél az, hogy mező- gazdasági termékeinket minél magasabb feldolgozottsági szinten, illetve a külföldi partnerek kívánságai szerint állítsuk elő. Épp ezért a közeljövőben megkezdődik a Gyulai Húskombinátban egy nagy értékű beruházás. De a közelmúltban fejeződött be a Békéscsabai Hűtőház korszerűsítése, s a Békéscsabai Konzervgyárban is hamarosan megkezdődik a rekonstrukció. Ezek* a beruházások mind azt szolgálják, hogy minél gyorsabban állhassanak át ezek az üzemek a külföldi partnerek kívánságai szerinti termékek előállítására. — pénzes — A battonyai zeneiskola két növendéke: Aranyi Zoltán és Krista Béla is ott volt Gyulán, a megye zeneiskoláinak kamarazenei találkozóján. A találkozón — melyet április 25- én, pénteken rendeztek meg — hét zeneiskola legjobbjai szerepeltek Fotó: Szóke Margit Ez is pazarlás Mondják, hogy egyre kevesebben mennek el manapság kiállítások megnyitójára. Mintha rohamosan csökkenne az érdeklődés, mintha közös igénytelenségünk bizonyítéka lenne az a mindössze tizenöt-húsz ember (ebből is a fele hivatalból van ott), akik mégis eljönnek, és általuk megnyitható lesz az éppen meghirdetett tárlat. De ha meg sem hirdetik? Ha a budapesti Ofszet és Játékkártya Nyomdában készített, feltehetően méregdrága plakáton még az sincs rajta, hogy mikor lesz az a megnyitó? Ez történt most, a május 1-én 11 óra 30 perckor Békéscsabán, a' Munkácsy Múzeumban nyíló V. Országos Alkalmazott Grafikai Biennálé „Szín” című kiállításával. Figyelmetlenség? Nagyvonalú lezserség? Ki tudja. A plakát csak azt hirdeti, hogy „május 1—június 22-ig". Ez bizony kevés... (s) Meghívjuk egy kávéra Legyen a vendégünk Május 1-én délután 2 órától nyitva ta'lálja szerkesztőségünk ajtaját (Békéscsaba, Munkácsy utca 4-) mindenki, aki véleményét szeretné elmondani a Békés Megyei Népújság szerkesztésével kapcsolatosan és szívesen találkozna lapunk munkatársaival. Hozza el, mondja el, írja le Május 1-i élményét, a felvonuláson, a majálison történt eseteket, filmfelvételeket. A legjobb írásokat, emlékezetes történeteket lapunk május 4-i számában közöljük. Május 1-én délután 2 órától jöjjön el egy kávéra hozzánk! A debreceni Kántus-kórus Gyulán Hazánk' legrégebbi szervezett ifjúsági kórusa a Debreceni Református Kollégium Kántus kórusa. A feljegyzések szerint 1739-től működik az énekkar folyamatosan, de már a XVI. századi írásokban is találhatunk utalásokat a kórus létezésére. 1739-ben Maróthi György professzor, polihisztor vette át az irányítást, s azóta sok jeles karnagy vezetésével öregbítette a kórus — mely 1954-től kezdve vegyes kar — a kollégium hírnevét. A napokban tértek vissza négyhetes északamerikai kőrútjukról: tizenkilenc koncertét adtak az Egyesült Államokban és Kanadában. Tegnap délelőtt Gyulán,-» a református templomban — istentisztelet keretében — adott a kórus egyórás műsort Berkesi Sándor karnagy vezényletével. Többek között Liszt- és Kodály-műveket énekeltek. A kiemelt hangversenykórus, a Kántus délután a református gyülekezeti házban találkozott az érdeklődőkkel. Először levetítették a két évvel ezelőtti, 1984-es angliai kőrútjukról készült filmet, melyet személyes élményeikkel kommentáltak, ezután pedig újabb hangversenyt adtak. P. F. Fotó: Szőke Margit Komlósi nap a szomszédban Tavaly ősszel határozták el, hogy Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban évente egy-egy — a körzetbe tartozó — település bemutatkozik. Az első rendezvény az elmúlt hét szombatján volt, amikor is a tótkomlósiak vették birtokukba az orosházi művelődési házat és környékét. Reggel kilenc órától az előcsarnokban játszóházi rendezvények voltak: lehetett tányért festeni, bőrözni, bábokat készíteni. Az egyik teremben folyamatosan vetítettek rajzfilmeket a gyerekeknek, de akik ezt megunták, aszfaltrajzversenyen is indulhattak, vagy akár gyermekjátékokat tanulhattak a könyvtárban. Délelőtt 10 órától a komlósi úttörő-fúvószenekar adott térzenét az Árpádkertben, s mire befejezték műsorukat, elfogyott a művelődési központ előtt árusított finom komlósi kenyér is. Délután 3 órakor nyitották meg a tótkomlósi szövetkezetek, gazdaságok tevékenységét bemutató kiállítást az előcsarnokban, s ugyanettől az időponttól kezdve láthatták az érdeklődők a díszítő- művészeti szakkör hímzéseit, a Koppány János-féle hely- történeti gyűjtemény anyagát, valamint az alkotók klubja tagjainak munkáit az emeleti klubszobában. (A kiállítások, bemutatók április 30-ig tekinthetők meg.) Este hét órakor a tótkomlósi művelődési ház amatőr művészeti csoportjai adtak gálaműsort, melyben fellépett a néptáncegyüttes, a pávakör, a citerazenekar és az ifjúsági fúvószenekar. A legközelebbi hasonló bemutatkozás jövőre lesz, akkor a nagyszénásiak látogatnak el Orosházára. P. F. Várkonyi János képei Kiskörösön A Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében április 24-én, csütörtökön nyitották meg Várkonyi János festőművész kiállítását. A Békéscsabán élő festő húsz olaj képét vitte el Petőfi szülővárosába, a Tiszántúl üzeneteiként. A húsz olajkép egy része történelmi visszapillantás, más része pedig választ keres a kérdésre: mi végre él az ember? Ezért tekint vissza a múltba és ezért keres érvényes tanulságokat, képteremtő fantáziáját ezért szegődteti hangulatai nyomába. Képei egyfajta lírai vallomások arról, hogy kutató gondolatai mire jutottak, h<?^y az élet dolgairól mit mond el számára a történelem, a leírt és a szóban fennmaradt. Különösen szép sikere volt öt képből álló első világháborús sorozatának, melynek a Családregény címet adta. A kiállítás két hétig lesz nyitva Kiskőrösön- (Képünk: Várkonyi János Nyitott ablak című képe.) Hfrflgyeletünk 19 óráig hÍT- ható, a tele- aqa fons zárnunk: Z/'wUll Hírügyeletes: Pleskonics András MA: VALÉRIA NAPJA A Nap kél 5.33 — nyugszik 19.50 órakor A Hold kél — — nyugszik 7.55 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt született Charlie Rivel (1896 —1983) spanyol bohóc, minden idők egyik legnagyobb clownja, bohóca. Karrierjét egy Chaplin-paródiával kezdte, s a Chariot a trapézon című számával aratta első világsikerét. A Charlie nevet is Chaplin iránti tiszteletéből vette fel. Művészetével szinte az egész világot bejárta, mindenütt rendkívüli sikert aratva. IDÖIÄRDS Megyénk hétvégi Időjárásáról Zsíros György, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese adott tájékoztatást. Igazi szép, napos, meleg, kora nyári időjárásnak örülhetett megyénk lakossága a hét végén. Szombaton volt melegebb, akkor Békéscsabán a hőmérséklet megközelítette a 29 fokot. Vasárnap kevesebb volt a napsütés, s „csak” 26 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Csapadék nem volt. Várható időjárás az ország területén ma estig: időnként többfelé megnövekszik a felhőzet, elszórtan várható zápor, nyugaton esetleg egy-egy zivatar. A déli, délnyugati szél néhol megélénkül. Meleg marad az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. — A MAGYAR FOGORVOSOK EGYESÜLETÉNEK háromnapos vándorgyűlése vasárnap fejeződött be Szombathelyen. A tanácskozáson harminc előadás és számos felszólalás hangzott el a fogszuvasodás megelőzése és gyógyítása, a rágófunkció zavarai és a fogászat rönt- genológiai problémái témakörökben. — MAGYAR—FINN banktárgyalások. Látogatást tett Budapesten Rolf Kullberg, a Finn Központi Bank kormányzója április 22—26. között Timár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének meghívására. Áttekintették a nemzetközi pénzügyi helyzet időszerű kérdéseit, és megbeszéléseket folytattak Magyarország és Finnország pénzügyi kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeiről. — FELKAI ESZTER szín- művésznő rendhagyó irodalomórájának bemutatója ma, hétfőn délelőtt 9 órakor kezdődik Békéscsabán, a megyei könyvtárban. A III. és IV. osztályos középiskolásoknak szánt irodalomóra címe: „Hajnali részegség”. — LISZT-HANGVERSENYT rendeznek ma, április 28-án Orosházán, a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében. A műsorban a 3. számú általános iskola kórusa is fellép. Bevezetőt Bánhidi Zoltán mond,, vezényel: Diny- nyés István. A Sportfogadási és ■ Lottóigazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 146 573 forint; 3 találata 10 801 fogadónak volt, nyereményük egyenként 536 forint; a 2 találatos szelvények száma 320 742 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek.