Békés Megyei Népújság, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-14 / 87. szám
o EUEEjEJ 1986. április 14., hétfő Látogatás Dunaújvárosban Szikrák a vasműből Hz országos átlagot meghaladóan fejlődött a megye szövetkezeti ipara Tisztújító közgyűlés a Kiszövnél (Folytatás az 1. oldalról) ilyen összehasonlításban érdemel elismerést, de elbír minden Jcritikát a hatodik ötéves tervi célkitűzésekhez való viszonyításban is. Ráadásul az eredmények igen nehéz gazdálkodási feltételek között születtek. A termelést akadályozó tényezők közül az első helyen állnak az anyagellátás problémái. Gyakran késnek az importanyagok, és gondot okozott egyes belföldi szállítók . monopol helyzete is. A tőkés export értékesítésénél az állandósuló árviták, az elhúzódó szezonváltások, egyes piaci pozíciók elvesztése teremtett hátrányos helyzetet. Folyamatosan csökkent a szövetkezetekben a dolgozók száma is. és ez igen súlyos gondokat okozott. Végül igen jelentős hatással voltak a gazdálkodásra az állandó szabályzómódosítások. A szabályzórendszer módosításával kettős probléma adódik. A szövetkezetek egy része 1985. január 1-én jelentős adósságállománnyal rendelkezett, és így akkor is zavar keletkezett, ha egyébként a gazdálkodásra a szokásos fejlődés volt a jellemző. A másik negatív hatás abból adódott, hogy a munkaerő drágulása lényegesen torzította az erőviszonyokat. Elsősorban a háziipari szövetkezetek kerültek kedvezőtlen pozícióba. A jövedelemelvonással párhuzamosan módosult a kereset- szabályozás rendszere is. Ami az elmúlt idősza'k bér- és munkaerő-gazdálkodását illeti, rendkívül vegyes következtetés vonható le. A megye ipari szövetkezeteinek döntő többségénél a termelés és ennek megfelelően a termelékenység növekedése jelentősen meghaladja a megye állami iparának átlagát. Ugyanakkor a fizetések lényegesen az állami szektor bérei alatt vannak. Így az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a megye leghatékonyabban dolgozó ipari szférájából a kevésbé hatékony ágazatokba áramlik a munkaerő, gátolva ezzel a továbblépést. Az idei év és a nemrég kezdődött tervidőszak feladatairól szólva dr. Süme- ghy Csaba szólt arról, hogy a konvertibilis export növelése a szövetkezetek és a szövetkezeti vezetők számára is kiemelt feladat. Külön is felhívta a figyelmet a dollárelszámolású export növelésére kiírt pályázatra, amely lehetőséget nyújt az exportteljesítményeket hosz- szú távon növelők számára bizonyos — a teljesítménynyel arányos — kedvezmények igénybevételére. Az export fokozására jó lehetőséget kínál a külföldi ’ termelési együttműködések Kibővítése, elsősorban a távolkeleti termeltetésben rejlenek még nagy lehetőségek. Szóbeli kiegészítője végén dr. Sümeghy Csaba megköszönte a testületeknek és a tisztségviselőknek a közös munkát, és sok sikert kívánt az újonnan megválasztandó vezetőségnek. A beszámoló feletti vitában elsőként Hódsági Tamás, a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet főmérnöke, aKi- szöv műszaki fejlesztési bizottságának elnöke kért szót. Adatokkal bizonyította, hogy mennyire fontos a jól megtervezett műszaki fejlesztés, milyen előnyökkel jár ez az adott szervezetek részére. Beszélt arról a gyümölcsöző kapcsolatról, amelyet a bizottság a Csongrád és a Szolnok megyei társszervekkel alakított ki. Bőd Antal, a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet elnöke a szövetkezeti munka sajátosságairól, öt év gazdálkodásáról szólt. Nem tartotta igazságosnak, hogy az új típusú szervezetek, például a kisszövetkezetek sok előnyt élveznek a hagyományos szövetkezetekkel szemben. Szólt az exportgondokról és a külkereskedelmi vállalatokkal kapcsolatos problémákról, és javaslatot tett egy megyei szövetkezeti külkereskedelmi vállalat létrehozására. Kovács Gáborné, a szarvasi Szirén Ruházati Szövetkezet főkönyvelője ismertette azokat a módszereket, melyekkel a szövetkezet a nehéz időkben is növelni tudta tőkés exportját. A Szirén a felhalmozódott műszaki tapasztalatot és szellemi kapa- ciást kihasználva a Hunga- rotex Külkereskedelmi Vállalattal közösen távol-keleti termeltetésbe kezdett, és most már a szövetkezet saját jogán is dolgoztat Vietnamban, Törökországban, Lengyelországban, és még jó néhány helyen. Üj típusú, nyereséges, dollárt hozó exportüzletekről is beszámolt a főkönyvelő. Tamás Géza, a Békési Építőipari Szövetkezet elnöke az építőipar gondjairól szólt. Viszonylag alacsony nyereséggel tudnak csak dolgozni, ráadásul a költségvetési üzemek építőrészlegei elviszik a legjobb embereiket. Furcsának tartja, hogy őket köti a szigorú bérszabályozás, míg a költségvetési üzemeket nem. Ilyen körülmények között nem lehet piaci versenyről beszélni. Gonda Károly, a Gyomai Fa- és Építőipari Szövetkezet elnöke a bútorgyártás helyzetét elemezte. Legnagyobb problémájuk, hogy rendkívül gyenge minőségű az alapanyag, gyakran alig 20—25 százalék alkalmas jó minőségű termék gyártására. Ráadásul a hazai árak ellentétesen mozognak a világpiaciakkal. Ilyen körülmények között az lenne csoda, ha a bútoripar növelni tudná tőkés exportját. Dudás István, a Gyulai Vasipari Szövetkezet elnöke a keresetszabályozás néhány visszássága miatt emelt szót. Elmondta: az ő szövetkezetükben a dolgozók nehéz munkakörülmények között dolgoznak, öntödei termékeket állítanak elő. Keresetszintjük lényegesen elmarad az állami ipartól. Utói kellene érni őket, de a keresetszabályozás jelenlegi rendszere ezt lehetetlenné teszi, sőt, a különbség folyamatosan nő. Javaslata: ahol ennek munkával megteremtik a fedezetét, ott lehessen bért emelni. Mészáros Vilmos Mészáros Vilmos, az Okisz elnökhelyettese felszólalásában hangsúlyozta: a szabályozók valóban állandóan változnak, de azért, mert Szabó Miklós a helyzet is állandóan változik, és a népgazdaság érdekeinek megfelelően, ehhez kell igazítani a szabályzókat. A tőkés exportról szólva elmondta, hogy országosan a szövetkezetek növelték exportjukat, Békés megyének tehát van pótolni valója. Hangsúlyozta az élen járó tecnika meghonosításának fontosságát, így fokozni kell a szövetkezetekben is a számítástechnikai eszközök alkalmazását. A kisszövetkezetekről szólva elmondta; kezdetben valóban volt némi előnyük, de ez az előny fokozatosan csökkent, és rövidesen azonosak lesznek a feltételek. Végezetül — reagálva a külkereskedelmi vállalatokkal kapcsolatos problémákra — bejelentette: az Okisz létre kívánja hozni az ipari szövetkezetek kereskedő házát, melynek teljes külkereskedelmi jogosultságot kérnek. Szabó Zoltán a kisszövetkezetek nevében szólalt fel. Bár még csak rövid ideje dolgoznak, munkájukkal elégedettek a szövetkezetek, irodagépeket javítanak, mintegy 10 százalékkal olcsóbban, a konkurrenciánál. A vita végén kért szót Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. A pártbizottság nevében köszönetét fejezte ki a szövetkezeteknek az eddig végzett munkáért. Megállapította: jól fejlődtek a szövetkezetek, s most az a legfontosabb dolguk, hogy tegyenek meg mindent a népgazdaság érdekeiért. Békés megyében széles körű társadalmi elismerés övezi a szövetkezeteket, de ezt a presztízst meg is kell tartani. Ne legyenek bátortalanok a célok kitűzésében, teljesítsék túl a terveket. Ha csak annyit fejlődnek a megye ipari szövetkezetei, amennyit terveikben vállaltak, akkor az édeskevés lesz gondjaink megoldásához. Persze, a továbblépéshez az is kell, hogy a központi szervek nagyobb figyelmet fordítsanak a speciális szövetkezeti gondokra. Végezetül arról szólt, hogy Békés megyében jó a szövetkezetek káderállománya, de több műszaki szakemberre és közgazdászra lenne szükség. Hangsúlyozta a tervszerű utódnevelés fontosságát, majd gratulált azoknak a szövetkezeteknek, melyek kiemelkedő sikereket értek el a szocialista munkaversenyben. A vita lezárása után a küldöttközgyűlés megtár- galta és elfogadta a Kiszöv testületéinek és bizottságának jelentéseit, majd titkos szavazással megválasztotta a tisztségviselőket. A Kiszöv elnöke dr. Sümeghy Csaba, elnökhelyettese László Antal lett. Kép, szöveg: Lónyai László A látvány lenyűgöző. Vá- rosnyi gyár, utcákkal, füstölgő kéményekkel, autóbuszokkal, óvodával, szakmunkásképző intézettel, orvosi rendelővel, könyvtárral. Állok a Dunai Vasmű előcsarnokában. Az elébem rakott színes védősisakokat must- rálgatom, a kék köpenyeket próbálgatom. Várok, Miközben arra gondolok: mit tudok erről a városról és az ötvenes évek nagy nekibuzdulásának eredményéről, a vasműről ? * * * Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros, önmagában is sokat sejtető, korszakokat jelző, korosztályok életét meghatározó állomások. A mai tankönyvek írják: Dunaújváros az úgynevezett Pentelei löszplatón fekszik, a mezőföldi magaspart mentén. Hol van már Pentele falucska, amelynek lakói a Rácdombon halászattal és földműveléssel foglalkoztak. Igaz, 1833-ban mezővárosi rangot kapott, de 37 év múlva el is veszti e titulust. Az 1930-as években, a háborús konjunktúra időszakában erősödik ugyan a település, a valódi javulás a felszabadulás után, az első 3 éves tervben következik be. Kigyullad a villany, helyreállítják az iskolát, megindul a keresekedelem. A sorsdöntő változás 1950 tavasza, amikor megkezdik a Dunai Vasmű és az ország első szocialista városának építését. * * * Kísérőm alacsony, szikár ember. Kohászból lett vezető, ma nyugdíjas. Itt volt az első kapavágásnál. Szóba hozom a korabeli jelszót: „A vas és az acél országa leszünk!” Nem tiltakozik hevesen, csak legyint, sokszor hallott hasonló megjegyzéseket, amelyek az ötvenes évek nagyratörő gazdaság- politikai elképzeléseit és gyakorlatát vitatták. A végeredmény mégiscsak itt van előttünk, teljes valóságában, ahol évente 800 ezer tonna nyersvasat, 1,3 millió tonna acélt állítanak elő. — Kevesen tudják, hogy a második hazai kohászati bázis megteremtésének a terve már 1938-ban előtérbe került. Az 1943 júniusában felvett jegyzőkönyv szerint az új vasmű telephelyéül Győr, Párkány, Kiskunlac- háza-Pereg, Dunaföldvár, majd elméletileg Baja és Mohács is szerepelt. Végül 1944 elején Győrben megkezdték a munkát, de április 13-án bombatámadás érte az építkezést. Üjabb helységnevek kerültek a listára, azonban a megvalósítás késett. A háborús zajok előliével, 1945 szeptemberében újfent előveszik a terveket, és 1949. december 28-án a Minisztertanács határozatot hoz, hogy a vasművet Dunapentele térségében kell felépíteni. * * * Dübörög a láng az acélműben. A két, egyenként 130 tonna teljesítményű oxigénkonvertert számítógépekkel irányítják. A világ egyik legkorszerűbb acélgyártó berendezése. Izzik a folyékony vas, szikraesőben elevenítjük fel a múltat. A kokszolómű — Dunapentelén 1950 nyarán jelentek meg a nagy építkezés előhírnökei. Barakkokban, később vakolatlan, téglapadlós épületekben laktak,, „fakaruszokkal” jártak a munkahelyre. A helyszíni anyagmozgatást nagyrészt kézi erővel, saroglyák- kal, talicskákkal, japlnerek- kel bonyolították le. A munka jellegét a lapátolás határozta meg. A munkakörülményeket nehezítette, hogy azon az őszön pocsék, esős idő volt. Ponyvából készített esőköpenyekben és gumicsizmában dolgoztak. Az úgynevezett „aranyásók” szinte azonnal megléptek a felvett előleggel, takaróval, lepedővel, védőruhával. * * * Közben megkezdődik a mintavétel. Szép, de nem veszélytelen művelet. Csak tisztes távolból figyelhetjük a kohászt, a kokillát és a szétpattanó, kemény szikrákat. A középpontban az ember áll, az a 11 ezer dolgozó, aki jóban és rosszban kitart a vállalat mellett. Tevékenységük sokrétű. Gyártanak kokszot, különböző vegyi anyagokat, melegen és hidegen hengerelt acéllemezeket, csöveket, radiátorokat, acélvázas csarnokszerkezeteket. Az álomból valóság lett. A vasmű az elmúlt esztendőben a lőrinci leányvállalattal együtt 20 milliárd forint termelési értéket ért el. A tőkés piacokon 66 millió dollár értékű terméket értékesítettek. Egyetlen példa: mintegy 300 ezer tonna hengereltárut exportáltak. *** Nem tudok a múlttól el- szakadni. Azon morfondírozok: az építkezés nehéz terepen, rossz technikai felszereltséggel indult és folytatódott. Miben hittek az emberek? A volt öntőmunkás vonásai megkeményednek: — Kellett a vas, az acél, a lemez, mint egy falat kenyér! Az iparnak, a mező- gazdaságnak. Másként hogyan születhetétt volna újjá a teljesen elpusztult személy- és tehervagonpark. Volt olyan időszak, amikor 25 ezren dolgoztak itt. A DISZ-építőtáborokat 1951- től szervezték. Budapestről és az ország különböző helyeiről vasárnaponként teherautók tucatjai hozták a társadalmi munkásokat. Igen, hittek a jelmondatban isi, amely akkor mozgósított, lelkesített. * * * Dr. Szabó Ferenc vezér- igazgató tiszteli az elődöket, fejet hajt erőfeszítéseik előtt, és a jövőre gondol. Annál is inkább, mert a műszakilag kiemelkedő fejlődés ellenére sanyarú helyzetbe került a magyar kohászat, és természetesen a Dunai Vasmű is. — Hogyan hadakoznak a válság ellen? — Azzal kezdem, hogy a VI. ötéves tervben 10 százalékkal nőtt a termelésünk, és termékeink hiánycikknek számítanak. A hiteleket viszont olyan időszakban kell visszafizetni, amikor a kohászati termékek ára a világpiacon kedvezőtlenül alakult. Az anyag- és energia- költségek lényegesen gyorsabban emelkednek, mint a késztermékek árában mutatkozó nyereség. A világpiaci árak jelenleg 15 százalékkal alacsonyabbak a belföldi áraknál. Jellemző, hogy a válság előtt 1—1,5 milliárd forint volt az évi nyereségünk, tavaly pedig 160 millió. — A vaskohászatot sehol sem fejlesztik vissza, sőt, megpróbálják kihúzni a csávából. — A felszámolás óriási veszteséget jelentene a népgazdaságnak. Az ágazat a nehézségek ellenére teljesítette külföldi és hazai kötelezettségeit. Vajon miből készülne a hűtőszekrény, a motorvonat, a mosógép, a Rába- kamion, az Ikarus-autóbusz honi vaskohászati bázis nélkül, hiszen a sok tízezer tonnára rúgó behozatal csak konvertibilis elszámolású piacokra lehetséges, s ez bizony rengetegbe kerülne az országnak. — Tehát közbeszólt az állam? —Igen, az Állami Tervbizottság 1985 decemberi ülésén a magyar kohászat jövőjéről döntött. A Dunai Vasmű kon verteres acélműje után évente mintegy 700—800 millió forint kölcsönkamatot fizetett, valamint 600 millió forint törlesztést az érdekeltségi alapból. Most a kamatot elengedik, a törlesztési kötelezettséget pedig átalakítják járadékfizetéssé, amelyet 15 évig kell törleszteni. így vállalatunk az idén már 700 milliós nyereségre számít. — Mindez új vállalati stratégiát is feltételez. — Valóban, a vasműnek hosszú távon kell működőképesnek lennie. Az állam a VII. ötéves tervben 9 milliárd forintot fordít a kohászat fejlesztésére, ebből Dunaújváros 3 milliárdot kap. Ezért elengedhetetlen a műszaki színvonal emelése. Befejezzük a kokszolómű építését, amely 2 év múlva 1,3 millió tonna kokszot ad az országnak. Folytatjuk a nagyhengermű fejlesztését, az acélgyártási technológia korszerűsítését, és megkezdjük a hideghengermű felújítását. Az olasz gyártósoron évente 400 ezer négyzetméterrel több radiátort készítünk. * * * Harmincöt év, élő történelem. A vasmű a magyar ipar jelentős bázisa marad. Mélyek a gyökerek. A nagyvállalat, a város jövője egy kicsit az ország, mindannyiunk jövőjét is jelenti. Seres Sándor Acélöntés kokillába
