Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-10 / 58. szám
Amerikai követelés 198fi. március 10,, hétfő Pápai küldetés Hz SZKP gazdasági határozata Az amerikai kormányzat azon. a véleményen van, hogy a Szovjetunió, valamint az Ukrán és a Belorusz SZSZK ENSZ-képviselete ellen hozott korlátozó intézkedéseknek „nem kell befolyásolniuk” a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulását. Ezt az amerikai külügyminisztérium szóvivője mondotta a hét végén. A vasárnapi amerikai lapok jelentős része azonban úgy vélekedik, hogy a példátlan megkülönböztető lépést a Szovjetunió nem hagyja következmények nélkül, s így az újabb akadályt állít a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának útjába. Hivatalos amerikai közlések szerint a szovjet ENSZ- képviselet munkatársainak létszáma „indokolatlanul nagy, s ez megnehezíti esetleges kémtevékenység ellenőrzését”. A The New York Times úgy értesült, hogy a kormányzat már hónapok óta foglalkozott a korlátoCorazon Aquino Fülöp- szigeteki elnök a politikai ügyek minisztere útján közkegyelmi bizottság létrehozására tett javaslatot. A bizottság feladata lenne, hogy tárgyaljon a gerillaharcot folytató kommunista szervezetekkel. Antonio Cuenco miniszter sajtóértekezleten ismételte meg a kormány ajánlatát: amennyiben a lázadók leteszik a fegyvert, közkegyelemben részesülnek. A miniszter azt is elmondta, hogy a bizottság hajlandó bárhova elküldeni megbízottait, ahova lázadó erők működnek. A közkegyelmi bizottság dolga lenne az is, hogy támogatást nyújtson a törvényes kereteket elfogadóknak a társadalmi beilleszkedéshez. A miniszter sajtóértekezletét Cebuban, abban a városban tartotta, ahol egy nappal korábban az említett erők képviselője zás tervével, és külön munkabizottságot hozott létre annak kidolgozására. Mint jelentettük, az amerikai kormány azt követeli, hogy a Szovjetunió és két másik ENSZ-tagállam szovjetköztársaság képviseletén két év alatt csaknem negyven százalékkal csökkentsék a beosztottak létszámát. Az amerikai kormány egyetlen bizonyítékot sem említett meg ama vád alátámasztására, hogy a szovjet képviseleteken dolgozók „veszélyeztetik az Egyesült Államok biztonságát”. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Titkársága egyelőre nem foglalt állást az amerikai követeléssel kapcsolatban, de hivatalos közlés szerint a világszervezet szakértői tanulmányozzák. van-e joga az Egyesült Államoknak korlátozni a tagállamok képviselőinek számát a világszervezet székhelyén. kijelentette: nem teszik le a fegyvert, sőt, ha a katonaság támadást indít ellenük, 1G fognak számolni „a MarAchille Silvestrini bíboros, II. János Pál pápa nemzetközi ügyekkel megbízott államtitkára vasárnap délelőtt megérkezett Bej rútba, hogy megkísérelje helyreállítani a libanoni nemzeti egyetértést. A Vatikán kerüli a „közvetítés” szót — kezdeményezésről és pozitív hozzájárulásról beszél. Rasid Karami kormányfő Silvestrini misszióját kommentálva megjegyezte: ha a bíboros azért jött, hogy előmozdítsa a libanoni felek párbeszédét — akkor legyen üdvözölve, ha viszont a libanoni válság „nemzetközivé szélesítése a célja, feladata kudarcra van kárhoztatva”. Nabih Berri, az Amal vezetője ennyit mondott: a Vati- tikán missziója Dzsemajel elnök utolsó esélye — ha a küldetés kudarc, akkor csak a „katonai megoldás” marad hátra. Silvestrini a hét elején keresztény és muzulmán vezetőkkel tanácskozik Bejrútban, majd Damaszkuszban fogadja őt Asszad szíriai elnök. coshoz hű erők maradványaival”. Mint emlékezetes, Aquino hathónapos tűzszünetre és a párbeszéd elindítására szólította föl az Üj Népi Hadsereg tagjait. Az államfő a Kelet- és nyugat-bejrúti hírmagyarázók meg vannak győződve arról, hogy a pápai misszió óvatossága mögött az a tagadhatatlan felismerés húzódik meg, hogy a libanoni válság rendezésében Szíriának kivételezett szerepe van. Kelet- és Nyugat-Bej rútban, a fővárost kettéosztó „zöld vonalon” egyaránt káosz uralkodik. A Kelet-Bej- rútban szombaton felrobbant, autóba rejtett pokogépnek több halottja és körülbelül félszáz sebesültje van. Szombaton — egyetlen nap alatt — 14 sebesültje volt a „hagyományos frontokon” folyó tűzpárbajoknak: a „zöld vonalon” és a fővárost övező hegyekben. A harcok megfékezésére összesen négy tűzszünetet kötöttek — ezek ideig-óráig mérséklik is a harcokat, de azok vasárnap reggel máris kiújultak. A jobboldali keresztény vezetők azzal vádolják a muzulmán ellenzéket, hogy a harcok felújításával a pápai missziót akarják meghiúsítani. tárgyalások előfeltételének tekinti, hogy a mintegy 16- 18 ezer embert tömörítő szervezet hagyjon föl az erőszakos cselekményekkel. Jelentések szerint több Fülöp- szigeteki faluban ütközött össsze a katonaság a lázadó erőkkel az elmúlt napokban. Aquino asszony a nyugatnémet Der Spiegel című magazin legújabb számában közölt. interjúban azt mondta, hogy több alkalommal is találkozott a kommunista szervezet vezetőivel, de a megbeszélések eddig nem jártak eredménnyel. Arra a kérdésre, vajon tervezi-e a kommunista párt engedélyezését, Aquino azt felelte: „Ezt még eddig nem vitattuk meg. és nincs is arra utaló jel, hogy az Új Népi Hadsereg törvényes keretek között kívánna tevékenykedni.” Az új Fülöp-szigeteki vezetést leginkább foglalkoztató másik kérdés, hogyan törvényesítsék a hatalomban bekövetkezett változást. Az SZKP XXVII. kongresszusa megállapította, hogy a következő öt évre, illetve a Szovjetunió távlati fejlesztésére vonatkozó gazdaságfejlesztési irányok tervezete megfelel az SZKP új szerkesztésű programjában foglaltaknak. A program tükrözi a pártnak a gazdaság és a társadalmi fejlődés gyorsítására irányuló célkitűzéseit, a népgazdaság intenzívebbé tételének és a népjólét töretlen emelésének feladatát — ez áll abban a határozatban, amelyet a kongresszus Nyikolaj Rizs- kov miniszterelnök előadói beszédének megvitatása után fogadott el. Az SZKP XXVII. kongresszusa a következőket határozta el: — A kongresszus jóváhagyja a Szovjetunió 1986— 90-es évekre és a 2000-ig terjedő időszakra vonatkozó gazdasági és társadalmi fejlesztési koncepcióját, a fő irányok tervezetét. — A kongresszus felhatalmazza a Szovjetunió Minisztertanácsát, hogy a fő irányok tervezetével összhangban dolgozza ki a következő öt évre szóló gazdasági és társadalmi fejlesztésre vonatkozó tervjavaslatot. Bontsa le ezt az ötéves terv egyes éveire, határozza meg a minisztériumok, felső irányító szervek, köztársaságok: és a legfontosabb gazdasági körzetek ezzei kapcsolatos feladatait. A kormány javaslaKim ír Szén, a KNDK elnöke kijelentette, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Kuba azonos nézeteket vall világpolitikai kérdésekben és azonos lépéseket tesz a nemzetközi politika porondján. A koreai vezető köszönetét fejezi kit azért a támogatásért, amelyet Kuba nyújt a KNDK- nak a szocialista építésben és az ország újraegyesítésének kérdésében. Külön köszönetét fejezte ki azért, hogy Kuba támogatja azt a phenjani javaslatot, hogy a tát terjessze 1986 májusában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elé. Az ötéves terv — a fő irányoknak megfelelően — intézkedéseket irányoz elő a gazdasági fejlődés gyorsítására és a hatékonyság fokozására, a szovjet nép élet- színvonalának további emelésére. Az ötéves terv kidolgozásakor figyelembe kell venni azokat a javaslatokat, amelyeket az SZKP XXVII. kongresszusán vetettek föl, illetve amelyek a kongresz- szust megelőző beszámolóvezetőségválasztó taggyűléseken, az SZKP új szerkesztésű programjának és a gazdasági fejlődés fő irányai tervezetének országos méretű megvitatásakor hangzottak el. — A kongresszus az új ötéves terv kidolgozását és pontos teljesítésének megszervezését . minden párt-, tanácsi, ifjúsági, szakszervezeti és gazdasági szervezet legfontosabb gazdasági és politikai feladatának tekinti. A XII. ötéves tervben gyökeres fordulatot kell tenni a munkában, mozgósítani kell az anyagi forrásokat, és minden tartalékot a terv teljesítésének szolgálatába kell állítani. Teret kell nyitni a tömegek kezdeményezéseinek, meg kell szilárdítani a rendet és a fegyelmet, és ezzel fokozni az előrelépés gyorsaságát a gazdasági és társadalmi fejlődés minden területén. KNDK és Dél-Korea közösen rendezze meg az 1988-as nyári olimpiai játékokat. Mint a Nodon Színműn, a Koreai Munkapárt központi lapjának vasárnapi száma közli, Kim ír Szén kijelentései azon a fogadáson hangzottak el, amelyet a koreai vezető Fidel Castro kubai elnök tiszteletére adott. Fidel Castro, aki részt vett az SZKP XXVII. kongresszusán, szombaton érkezett hivatalos látogatásra Phen- janba. Megtartotta első nyilvános programbeszédét Aquino Corazon fidöp-szigeteki elnök (Telefotó) Corazon Aquino ajánlata KNDK—Kuba nézetazonossága Fantomot ábrázol a fantomkép? Teiefonjelentés Svédországból n fehér doktor öröksége Amióta a svéd rendőrség közzétette Palme feltételezett gyilkosának fantomképét, már jó néhány embert vettek őrizetbe, de mindegyikről kiderült, hogy nincs közük a merénylethez — hallottuk Lukács Rudolf, magyar származású svéd üzletembertől, akit ismét felhívtunk, hogy megtudjuk tőle: melyek a legfrissebb fejlemények az egész világot megrázó politikai gyilkosság ügyében? A svéd lapokban, a rádióban és a televízióban természetesen még mindig ez a fő téma. Egyre erősödik a rendőrség bírálata, vannak újságok, amelyek már dilettantizmussal vádolják őket. Sokan felvetik: nem fantomot ábrázol-e a fantomkép? Arra céloznak ezzel, hogy nagyon veszélyes lehet a nyomozást szinte kizárólag a képen ábrázolt személy keresésére irányítani, amikor az is lehet, hogy az a valaki nem létezik. Megjegyzik v a kommentátorok, hogy a tanú egy sötét utcán pillanatokra látta az alakot, így erősen kétséges a portré hitelessége. Másik nagy kérdés: lehallgatták-e Palme telefonját? A ház falán lévő postai elosztódobozon csavarhúzónyomokat találtak," a dobozban pedig egy krokodilcsipeszt. Ha lehallgatták, akkor feltehető, hogy a gyilkos nem követte a lakásától, hiszen hallotta, amint megbeszélte a mozilátogatást. Persze, az is lehet, hogy a posta alkalmazottai végeztek mérést a vonalon és innen erednek a nyomok, de ezt még nem sikerült tisztázni. Megtudtuk: a svéd közvélemény úgy véli — hacsak nincs valami titkos aduja a rendőrségnek — aligha tudják beváltani ígéretüket — azt, hogy Palme temetésének napjára elfogják a gyilkost. Ráadásul a nyomok napról napra halványodnak. Eggyel több elemzés jelenik meg arról: mi lesz Svédország szerepe a nemzetközi politikában Palme után? Jó néhányan úgy vélik, hogy utóda, Caisson nemzetközi téren nem tudja pótolni a nagy tekintélyű politikust. Ügy vélik, hogy Olof Palme karizmatikus lényének és nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően játszott nagyobb szerepet Svédország a nemzetközi politikában, mint nagysága indokolta volna. Ingvar Caisson ügyvezető miniszterelnök viszont kijelentette: „Olof Palme műve nem foszlik szét, Palme halálával”. Azt is hozzátette: tudja, hogy nem rendelkezik nemzetközi ügyekben olyan tapasztalatokkal, mint Palme, de folytatni kívánja elődje politikáját, beleértve a nemzetközi politika színterén tanúsítandó aktivitást is. L. L. Teljesült a Vega-program Vasárnap. közép-európai idő szerint 8 óra 20 perckor a Vega—2 űrszonda elérte pályájának a Halley-üstökös magjától számított legközelebbi pontját. Ekkor a mesterséges és a természetes égitest 8 200 kilométerre volt egymástól. A Vega—2 műszerei nagymennyiségben észleltek és továbbítottak a Földre újabb információkat az égitest dinamikai jellemzőiről, szerkezetéről és összetételérőlEzzel teljesült a program, amely a Halley-üstökös tanulmányozását a Vega—1 és a Vega—2 űrszondák segítségével irányozta elő. Magát a programot a „Vénusz —Halley-üstökös” elnevezésű nemzetközi tervben résztvevő szovjet, osztrák, bolgár. csehszlovák, francia, lengyel, magyar, NDK- és NSZK-beli tudósok és szakemberek dolgozták ki és készítették el a szükséges tudományos berendezéseket, műszereket.* * * Űjabb közös űrrepülésről írtak alá megállapodást a hét végén Moszkvában a Szovjetunió és Franciaország űrkutató szervezeteinek képviselői. A jegyzőkönyv értelmében az útra hat évvel a két ország első közös űrexpedíciója után, 1988-ban kerül sor. Roskadozó, a termeszek által alaposan megrongált ház néhány méterre az Ogooué folyó felett a gaboni őserdőben. A leginkább csak kunyhónak nevezhető házban berendezett szerény kis múzeumot helyrehozatala után ismét megtekinthetik az idelátogatók. Maga a kórház szintén valóságos turisztikai látványosság. Albert Schweitzer több mint ötven éven át gyógyította itt „az őserdő peremén” a leprásokat, a maláriában, az álomkórban szenvedőket. Szinte minden az ő keze nyomát őrzi. Az 1913-ban a messzi földről érkező orvos a semmiből teremtette meg azt a kis kórházat, amelynek hírére az őserdei folyón soksok kilométer távolságból érkeztek a fehér doktortól megkönnyebbülést, gyógyulást váró gaboniak. A lambarénéi misszió parányi falucskájában reggel nem sokkal nyolc óra után kezdődött a rendelés és egészen sötétedésig tartott. Hat „parancsolat” kihirdetésével kezdődött, amelyet minden betegnek és népes kísérőiknek is szigorúan be kellett tartaniuk. A doktor háza közelében tilos volt a földre köpni, a várakozás közben pedig hangoskodni. A betegeknek és kísérőiknek egynapi élelmet kellett magukkal hozniuk, és az orvos engedélye nélkül nem tölthet- ték a telepen az éjszakát. A kapott gyógyszeresüvegeket és bádogdobozokat vissza kellett hozni. (A nagy páratartalom miatt csak ebben voltak eltarthatok a gyógyszerek.) A hónap bizonyos napján, amikor a külvilággal egyetlen kapcsolatot jelentő hajó érkezett a folyón, csak a legsúlyosabb betegeknek volt szabad felkeresniük az orvost. Fokozatosan kialakult semmihez sem hasonlítható sajátos őserdei klinikája. Semmi olyat sem kényszerít betegeire, ami megzavarhatta volna őket. Figyelte betegeit, hogyan rendezkednek be a kórházban és ehhez idomította a körülményeket. Megengedte, hogy családjukat is magukkal hozzák. A házacska körül hamarosan bambuszkunyhók nőttek ki a földből. A polihisztor doktor, orgonaművész, aki teológus és a filozófia doktora is volt egy személyben, szabadságát Európában és Amerikában töltötte, orgonakoncerteket adott, az őserdőben éjszaka írt könyveinek kiadásáról tárgyalt, hogy ezek bevételeit és az őt támogató más összegeket is az őserdei kórház betegeinek ápolására fordítsa. Az alig több mint húsz éve kilencvenéves korában elhunyt „Fehér Doktor” ma alig-alig ismerne egykori kórházára. Bár a régi faépítmények még mindig ott állnak a terebélyes mangófák alatt, öt éve egy kissé feljebb a dombon már modern épületek emelkednek. Albert Schweitzer halálakor a kórház nyomorúságos épületeiben száz ágy volt és tíz európai élt és dolgozott itt állandóan. Ma a háromszáz beteget harminc európai orvos és nővér látja el százötven gaboni segítségével. A körülmények megújultak, a Nobel-békedíjas orvos által kialakított módszer azonban tovább él: a „nyitott kórház” összekötő kapocs a beteg és családja, valamint a gyógyítók között. A betegek két családtagjukkal élnek Lambaréné- ben, akik mindennel ellátják őket. Az orvosok és nővérek kizárólag a gyógyítással foglalkoznak. Az épületek belső elrendezése is teljességgel alkalmazkodik ehhez: egy kórházi szektor, egy fogadó szektor a családtagok számára, és afrikai módra egy konyha a szabad ég alatt. Albert Schweitzer úttörő volt ennek a kórháztípusnak a megalkotásában — magyarázza az őserdei kórház orvosainak egyike. Manapság már Európában is kezd polgárjogot nyerni ez a módszer különösen a gyermekgyógyászatban : a családtagok a beteg gyermek mellett maradhatnak. Egyesek a higiénia hiányát vetik ennek a rendszernek a szemére. „Ez nem igaz — hangsúlyozza az orvos. — Nálunk ugyanolyan tisztaság uralkodik, mint bármelyik hagyományos afrikai kórházban.” A kórház fenntartása azóta sem problémamentes. Sőt évről évre nehezebb helyzettel kell szembenézni, különösen pénzügyi téren. „Az adományozók, Schweitzer doktor csodáiéi egyre kevesebben vannak” — számol be a kórház egyik vezetője. Lamba- téné-ben pedig lenne mit tenni.