Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-24 / 70. szám
1986. március 24., hétfő-ben láttuk, megkérdeztük: Ma délután 3 órakor mutatja be a Jókai Színház Csukás István Kutyánszky Kázmér, a versíró kutya című kétrészes mesejátékát. A darabot Balogh Gábor rendezte. Képünkön Kázmér szerepében Tomanek Gábor és Kristóf, a szomorú macska: Nagy Mari Fotó: Fazekas László Számíts a számítógépre —LBPSZÉL---------II „bolha- hasonlat” Festők, iparművészek, grafikusok tanácskozásán volt alkalmam részt venni, és belehallgatni beszélgetésükbe. Csabaiak voltak zömmel, habár ez nem jelent semmi különöset, hacsak annyit nem, hogy az a festő, aki Békéscsabára jön, nem választ rosszul. Persze, botor dolog lenne álmodozni, hogy belátható időn belül itt valamiféle országos hírű műhely is kialakul, de, hogy ma jóval másabb a helyzet, mint húsz-harminc éve volt, az nem vitatható. Festőink legtöbbje lakást kapott, műtermet kapott, sőt; építkeztek is, és ez nem akármi! Csak együtt, közösen- ez már kemény dió. Pedig a valamikori, ma még álombéli „országos hírű műhelynek” az alapja csak a jó közösség lehet. Szakmai, baráti, pályatársi közösség. Még így szétszórva is, nem biztos, hogy zárt művésztelep szükségeltetik hozzá, mint (például) Szolnokon, vagy egyebütt. A szellem, a megfoghatatlan, de mégis jelen való közösségkovácsoló szellem: az lenne igazán jó. Ha lenne. Deklarálni lehet, hogy van, de attól még (tudja mindenki), nem lesz. Attól még üres marad a -szavak mögöttes területe, attól még nincs szakmai közösség, nincs akusztikája a szétszálló igéknek. Volt, aki ezen az eszmecserén az „együttgondolkodás! készséget” hiányolta, míg mások a kohéziós (ösz- szetartó) erőt. A kettő majdnem ugyanaz, mert az együttgondolkodás ténye már maga is összetartó erő, és akik összetartanak, azoknak nyilván ugyanaz, vagy hasonló a véleményük a világról, a helyről, ahol élnek, és (hogy úgy mondjam) egyfelé tartanak. Akkor mi a hiba? Miért mond csődöt, a próbálkozás, hogy együtt, hogy közösen? Valaki említette, hogy Rudnay Gyula azt mondta egyszer: „A művészeket legalább olyan nehéz összefogni, mint egy marék bolhát.” Kissé profán a hasonlat, de akárhogy csűrjük-csavarjuk, igazságmagva van. Nem szeretik egymást?_ Nem hinném. Persze nem is kell „szeretni”, csak „leben und leben lassen”. Az a másik is megélhet ezen a terrénumon, ha tehetséges, és ott állt a sorban, amikor a kitartó akaratot is osztogatták. Akkor hát miért, hogy a kezdeti sikerek után (legutóbb) feloszlott, megszűnt a Kohán-mű- hely? Amelynek kirándulásairól, közben; művészeti vitáiról nosztalgikus felhangok is elhangzottak ezen az eszmecserén. Mondják: ha van, az se jó, ha nincs az se jó. Vagy ez az egész, csak „örök téma”? Jókat lehet vitázni róla, aztán ki-ki hazamegy, és fest, rajzol, szobrot farag tovább? De lehet-e így művészeti közélet egy megyeközpontban, amely túl akar lépni lemaradottságán, még akkor is, ha nem azonnal az „országos hír” a célja? Lehet-e így beépülni a társadalmi életbe, hatni arra, formálni azt, az értelmiségi lét ezernyi eszközével, lehetőségével, felelősségével? Nem lehet. Marad tehát a „bolhahasonlat”? Ami nem más, mint a lehetetlen' tehetetlenség elismerése? Nem hiszem el. Sass Ervin II sajtótörvényről Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke beszélt a sajtótörvényről tegnap, a HÉT műsorában. Az cfdás után felhívtunk egy tanácsi, egy közművelődési, és egy gazdasági vezetőt, hogyan vélekednek az új törvényről? Marsi Gyuláné, a Gyulai Városi Tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője: — Számomra nagy öröm e törvény megszületése. Ügy érzem kötelez minket is, s a sajtó munkatársait is a gyorsabb, pontosabb információra. Azért pedig különösen örülök, mert az eddigi nyilakozatokból úgy tűnik, hogy a helyi sajtó még nagyobb szerepet kap a jövőben, és az már nem titok: Gyulán mi is szeretnénk egy lapot életrehívni, melyhez most bátorítást kaptunk. Papp István, a Békés Megyei Művelődési Központ igazgatója: — A most hallott interjúban felvetődött egy kérdés, nem válnak-e szabad prédákká az informátorok? Nos, én abban a különleges helyzetben vagyok, hogy örülök, ha „préda” lehetek, hisz mindén reklámnál többet ér, ha a közművelődés nyilvánosságot kap. Különösen foglalkoztatott a törvénynek az elektronikus sajtóra vonatkozó része, hiszen az OKT támogatásával, a Békés Megyei Könyvtárral közösen VHS videostúdiót kapunk a közeljövőben, s már most szeretnénk tudni milyen gyártási jogaink lesznek? Március 22-én, szombaton hajnali 5 óra 32 perckor robbanásra ébredtek .Mező- berényben, a Luxemburg utcán és környékén lakók. Ve- zetékesgáz-robbanás történt, melynek hatására a LuxemAz emeletes házak árnyékában még jobban eltörpül a békéscsabai Lencsési-lakóte- lepi piac. Immár több éve, hogy birtokukba vehették az itt lakóin A tejbárnak, az élelmiszer- és vegyiáru-üzlet- nek szép forgalma van vasárnaponként. Tegnap is hosz- szú sorban álltak a vásárlók a kis üzletek előtt. A kistermelők standjait azonban kevesen keresték fel, igaz, választékban sem bővelkedtek túlzottan. Volt aki néhány tojás mellett toporgott a csípős kora reggelben, mások almát-körtét, megint mások zöldséget, répát, káposztát kínáltak, úgy tűnt hiába. Az egyik fiatalasszony hiába hozta el szép áruit; joggal zsörtölődött: „Mindenki beDr. Hankó Mihály, a Békéscsabai Lenin Tsz elnöke, országgyűlési képviselő ott volt a törvény megalkotásánál. — Az adásban is elhangzott, az élet hozta, szükség volt erre a törvényre. Természetesen hosszú folyamat előzte meg a megszületését, előkészítését, széles körű vita a bizottságokban és a szakmai testületekben. Ez tükröződött a benyújtott módosító javaslatok sokaságában és a vitában felszólaló képviselők újabb javaslataiban is. A pontos, hiteles, gyors tájékoztatásban a gazdasági vezetőknek is kötelességeik lesznek. Természetesen az majd a gyakorlat során válik egységessé, mikor, meddig „titok” valami... A feladat tehát az, hogy most e törvényt bevezessük a mindennapi életbe, hogy letisztuljon, s egységes értelmezést nyerjen. A sajtótörvényről szóló interjút követően a műsorvezető elmondta, hogy A Hét munkatársai eddig is hiteles, pontos és gyors tájékoztatásra törekedtek, A jövőben e törvénnyel megerősítve törekszenek ugyanerre, ahogyan mi is, a Békés Megyei Népújság munkatársai. A gyors tájékoztatás igényét szolgáljuk akkor, amikor jelentjük: a békéscsabai Pakucza József, a Lakótelepi SE sportolója (akit A Hét adása után — sajnos — nem tudtunk meginterjúvolni, nem tartózkodott otthon), nyerte A Hét-ben is bemutatott „Toldi kerestetik” versenyt. Reméljük, elsőként gratulálunk! N a burg utca 5. szám alatti lakóház összedőlt, s a szomszédos hat épület is megrongálódott. A leomlott épületben tartózkodó 66 éves Kábái Lászlót másod-, a 63 éves vásárol szombaton a nagypiacon. Vasárnap már csak az elfelejtett dolgokért, egy kiló cukorért, vagy olajért futnak le. Ám higgye el, ha szombaton jönnénk, se lenne jobb. Csak az a benti piac, az az igazi. Buszra ülnek, ott is körülnéznek, s ha nem olcsóbb az áru, akkor jönnek vissza hozzánk, hogy ne kelljen cipekedni. Tudom, mert zöldségesboltban dolgozom itt a telepen”. — Egy piaci napon — mondja az élelmiszerboltban Paluska Zoltán — 10—12 ezer forintot fogalmazunk. Visznek mindenfélét: lisztet, zsírt, mosószert, sört... Amire még szükség van a hét végén. Végül is mindenki megveMint már jeleztük, lapunkban kéthetente közöljük a Békéscsabai Kulim Gyula Ifjúsági és Űttörőház és a KISZ városi bizottsága által indított számítógépes vetélkedő feladatait. A harmadik forduló kérdései a következők: 1. írj egy olyan programot, amely a szokott formában két pont koordinátáit kéri a felhasználótól! Ezután rajzolja ki a képernyőre a két pontot összekötő szakaszt. 2. írj olyan programot, amely óra: perc: másodperc alakban beírva kér két időpontot a felhasználótól, majd kiírja a képernyőre a két időpont között eltelt időt. 3. írj egy olyan prograKabai Lászlónét másod-harmadfokú égési sérülésekkel, az 1955-ben született Czik- kel Jánost súlyos sérüléssel, s az 1982-ben született Czik- kel Róbertét zúzódásokkal szállították a békéscsabai kórházba. Az utcán, a földből kiáramló gáz lángjait — a csővezeték elzárását követően — 6 óra 50 perckor sikerült eloltaniuk a békéscsabai tűzoltóknak. A gázrobbanás okát a tűzoltóság és a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. * * * Ennyit a szomorú eseményről. A ház romjainak eltakarításai az értékek mentése még aznap, szombaton elkezdődött, s tegnap, vasárnap reggel ismét munkahelyi kollektívák,- ismrősök és ismeretlenek jelentkeztek, hogy miként segíthetnének a bajbajutottakon. Zolnai Lászlót, a nagyközségi pártbizottság titkárát — aki szombaton maga is ott segédkezett a ház romjainál — tegnap délelőtt hívtuk fel telefonon. Mint elmondta: a sérülteknek felépülésük után lesz hová menniük, sikerült heti, amit akar: úgy tűnik, a 10—11 ezer lelket számláló lakótelepen előrelátó asszonyok élnek. így aztán ekkora mot, amely kér egy mondatot a felhasználótól, majd kiírja, a mondat hány szóból áll! A feladatokat egyénileg kell megoldani — HT 1080 Z típusú számítógépre készítve — és magnókazettán kell beküldeni (minden programot kétszer véve fel), mindhárom forduló feladatainak megoldását, egyszerre, legkésőbb 1986. március 26-án kell postára adni a Békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház címére (5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.). Az előző két forduló kérdéseit ugyanitt, vagyis a Békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Úttörőházban lehet megkapni. lakást biztosítani számukra. Ingóságaik egy részét — amit lehetett — kimentették. A munkában sokat segítettek a Kábái házaspár volt munkahelyének, a Patex dolgozói, s a lakosság. Legalább százan vettek részt a mentésben. Amennyiben — mondta végül Zolnai László — a házat újjáépítik, soron kívül jelölnek ki számukra építőipari kapacitást. A nagyközség tehát példás segítőkészséggel, nagy erőkkel fáradozik a károk mielőbbi helyreállításán. * * * Békéscsabán a kórházban is érdeklődtünk tegnap délelőtt. Dr. Nagy Balázs, az intenzív osztály főorvosa, elmondta, hogy Kábái László és felesége rendkívül súlyos, életveszélyes állapotban van. A gyermek, Czikkel Róbert kisebb sérüléseket szenvedett. A baleseti sebészet ügyeletvezető szakorvosa Czikkel János állapotáról tájékoztatott minket: sérülése súlyos, de nem életveszélyes — mondta. A sérültek állapotáról az elkövetkezendő napokban tájékoztatjuk olvasóinkat. Fotó: Kovács Erzsébet érdeklődést, ilyen felhozatallal is elbírt a Lencsési piac ezen a vasárnap délelőttön. N. A. Hírügyeletünk 19 óráig hívható, a telefonszámunk: Ma hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: GABOR NAPJA A Nap kél 5.40 — nyugszik 18.01 órakor A Hold kél 16.01 — nyugszik 5.18 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1766. március 24-én született, ég 73 éves korában, 1839- ben hunyt el Gabriele Baumberg osztrák költőnő, Batsányi János költő hitvese. IDŰ1ÓRÓS Megyénk tegnapi időjárásáról Zsiros György adott tájékoztatást. Az igazi tavasz továbbra is várat magára, a hét vége időjárása inkább télvéginek tekinthető. A hőmérsékleti értékek több fokkal elmaradtak a március végén szokásostól. Szombaton éjjel és délelőtt sűrű, zúz- marás köd volt megyeszerte, amely a kor,a délutáni órákban megszűnt. A felhőzet felszakadozott, ám a néhány órás napsütés hatására is csak 5—7 fokig melegedett a levegő. Vasárnap borult, párás, hűvös volt az idő. A déli óráktól egyre több helyen eleredt az eső, a lehulló csapadék mennyisége azonban nem volt jelentős. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap is csak 7 fok körül alakult. Várható időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan bebo- Wl az ég, és egyre több helyen várható eső, záporeső. Hétfőn a Dunántúlon hózáporok is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, később a nyugati országrészben a szól északnyugatira fordul és viharos széllökések is kialakulhatnak. Hajnalban párás lesz a levegő, néhol köd várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. — HÁROMNAPOS rendezvénysorozat kezdődik ma a Békéscsabai 3. Sz. Általános Iskolában. A reggeli háromnyelvű megnyitó után délután 3 órától az orosz nyelv napját rendezik meg, másnap szavalóverseny lesz, a szerdai szlovák nyelv napja után csütörtökön Ka- zinczy-prózamondó versenynyel zárul az eseménysorozat. — MA. HÉTFŐN délelőtt 11 órakor nyitják meg a békéscsabai MÁV művelődési házban a Békéscsabai Bűn- megelőzési Társadalmi Tanács, valamint a Pannónia Áfész Munkácsy ipari szolgáltató szakcsoportja által rendezett kiállítást, melyet naponta 10-től 16 óráig lehet megtekinteni. — NÖVENDÉKHANGVERSENY lesz ma este 19 órakor a szarvasi zeneiskolában. A hangversenyen a megyei hegedűversenyben részt vevő növendékek és kamarazene- kari csoportok szerepelnek. — MEXIKÓI EMLÉKEK címmel előadás hangzik el a neolatin nyelvek kapcsolatáról a békéscsabai román nemzetiségi klub mai találkozóján. A március 24-én 1? órakor az ifjúsági házban kezdődő klubprogramon szó lesz a román nyelv oktatásának megyeszékhelybeli lehetőségeiről. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 158 fogadónak volt, nyereményük egyenként 75 414 forint. 3 találata 13126 fogadónak volt, nyereményük egyenként 454 forint. A 2 találatos szelvények száma 326 496 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. A kistermelők standjai előtt inkább csak nézelődni állnak meg Fotó: Kovács Erzsébet Gázrobbanás Mezőberényben Piac a Lencsésin 27-360