Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám

1986. március 24., hétfő Új könyvtár Gádoroson Néhány napja új helyen, egy szépen felújított épület­ben működik Gádoroson a könyvtár. A hajdani előd, az olvasókör 1868. március 22-én jött létre. E körnek 1876-ban 29 tagja volt, a könyvtár ál­lománya 118 kötetet tett ki. A több mint egy évszázad alatt a könyvtár többször is költözött, és folyamatosan gyarapodott. 1963-ban 5200, jelenleg már több mint 13 ezer könyvvel rendelkeznek. Se kép, se hang... Színes televíziónk javítá­sát november végén vállalta el a békési gelka, de csak január végére készült el, hosszas utánajárással. Ám amikor végre kiszállították televíziónkat, összesen csak egy (kát üzemelt, újra elrom­lott. Azonnal jelentettük, de intézkedés nem történt. Egy hónapi várakozás után ír­tunk a gelka igazgatójának, de ismét nem történt semmi. A televízió javítása 5500 fo­rintba került, a képcsőre egyéves garanciát kaptunk. Abból már két hónap eltelt, és csak egy órát üzemelt a készülék! Nem volt könnyű összegyűjtenünk a pénzt, én gyesen vagyok, a férjem ka­tona. Hát ez a szolgáltatás? Reményi Józsefné Murony „Egy szál virág sem volt a síron” A lopás az lopás, s min­denképpen becstelen csele­kedet, de ha lennének fo­kozatai, talán a legbecste­lenebb lenne az a tolvaj, akiről a következő sorok „szólnak”: „Nagy fájdalom ért va­sárnap, március 16-án. Fér­jem halálának második év­fordulóján 15 szál gyönyö­rű szegfűt vittem a sírjá­ra, a délelőtti órákban, pontosan fél 10-kor. Dél­után 4 órakor kiballagtaln a kisunokámmal, és egy szál virág sem volt a síron! Rosszul lettem. Azóta sem tudok megnyugodni, bele- betegédtem. A vasúti teme­tőben van a sír, és nem ez az első eset, hogy ellopták a virágot. Kérem, segítse­nek!” özvegy László Sándomé, Békéscsaba A régi, 96 négyzetméter alapterületű könyvtári helyi­ség már nagyon szűkös volt. Az új központi iskola megva­lósulásával szabaddá vált a régi épület, amelyben a bel­ső átalakítás után, 285 négy­zetméter alapterületen kapott helyet az új könyvtár. A munkálatokra a község­nek mindössze 251 ezer fo­rintja volt. Ám segítséget nyújtott a megyei tanács művelődési osztálya és a me­A szerelmes fiatalember nap mint nap levelekkel, képeslapokkal ostromolta szíve választottját. Találko­zókra hívta, szexuális kap­csolatra célzó képeket, kül­dözgetett a címére. Talán meg nem értettségében tet­te, de az tény: „majrés Ma­cának, gyávának” titulálta a nagy Ö-t. Hiába. Vágyai ki­elégítetlenek maradtak. Rá­adásul a tizenhét esztendős leány édesapja egyszer csak megelégelte a zaklatást, és feljelentette a fiatalembert, ezzel véget yetve e sajátos, egyoldalú kapcsolatnak. Az első fokú szabálysértési ha­tóság elmarasztalta a fiatal­embert, sőt, pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Bíróság helyett - a tanács E kérészéletű szerelmi történet csupán egy a csak­nem nyolcszáz fővárosi, s az országosan több ezer becsü­letsértési ügy közül. Jogász­berkekben úgy tartják: az emberek becsületének védej- be klasszikus bírói munka. Hosszú időn át bűncselek­ménynek számított, ha va­laki rontó szándékú, bárdo- latlan kijelentéssel, magatar­tással sértette meg vagy csorbította más ember be­csületét. És mivei ez gyak­ran megtörtént — megtör­ténik még ma is —, a bíró­ságoknak kellett igazságot tenni, amj viszont lassítot­ta az ezeknél súlyosabb ügyek lezárását. Ilyen előz­mények után a módosított jogszabály szerint 1979. év­ben a becsületsértés alapese­teit a szabálysértési kategó­riába sorolták, és maximáli­san 3000 Ft pénzbüntetés ki­szabását engedélyezik. Azóta a tanácsok kötelékében dol­gozó elsőfokú szabálysértési hatóság hivatott kibékíteni a vitázó feleket és eljárni az ügyben. Jogi szempontból becsület­gyei könyvtár, a hiányzó to­vábbi pénzt pedig pótolta a társadalmi összefogás, mely­ben élen járt a helyi No­vember 7. Tsz, a takarék- szövetkezet, a Dégáz kollek­tívája, a Szirén gádorosi üze­me, valamint az általános is­kola és a Gamesz dolgozói. Példás társadalmi munkát végzett a helyi asztalosüzem Egyetértés szocialista brigád­jának 8 tagja, akik 80 mun­kaórát áldoztak az ajtók, ab­lakok felújítására, és több napot dolgozott itt Varga István nyugdíjas kőműves is. Kiss Imre Gádoros sértésnek számít, ha az ille­tő magatartása, cselekvése, kijelentése a sértett becsü­letét csorbítja. Figyelembe kell azonban venni, hogy milyen a kapcsolat a két fél között. Ha például a vitázók között a gyalázkodó szavak használata megszokott, nem történt becsületsértés. Ezért a szabálysértési hatóságok azt is vizsgálják: korábban milyen viszony volt a felek között. Felhasználják a válóperben A becsületcsorbításnak fel- sorolhatatlanul sokféle meg­nyilvánulása lehgt. Sértege­tik egymást, az emberek te­lefonon, levélben, nyomda- festéke.t nem tűrő szavakkal, esetleg bizonyos testrészek mutogatásával és így to­vább. Többnyire meggondo­latlan, indulat szülte meg­nyilvánulások ezek. Tisztáz­ni kell azonban egy félreér­tést. Sokan becsületcsorbító- nak ítélik az illemszabályok be nem tartását, például a köszönés elmulasztását. Té­vednek, ez „csak” modorta- lanság. Vannak visszaeső becsületsértők, őket szigo­rúbban ítélik meg. Mind gyakrabban előfordul vi­szont, hogy kiprovokálják a becsületsértési eljárást, mert a határozatot más eljárás­ban. mondjuk válóperben, láthatási ügyben bizonyíték­ként akarják felhasználni. Voltaképpen nincs kivétel, a jónevű ügyvéd alkalmasint ugyanúgy sértegetővé vál­hat, mint a foglalkozás nél­küli. Meglepő, hogy a kép­zett és a magasan kvalifi­kált személyek kevésbé tud­ják magukat fékezni, igen könnye,* önti el őket az el­vakult gyűlölet. Mindenesetre a szemben­álló feleket először megpró­bálják kibékíteni a szabály­sértési hatóságok. Általában sikerrel. Egy idő után lecsil­lapodnak a kedélyek, az el­Szerkesztői üzenetek Kecskés János, Orosháza. Kérésének megfelelően to­vábbítottuk panaszát. Való­ban furcsa, hogy egy szol­gáltatást végző szövetkezet nem foglalkozik megfelelően az ügyfeleivel. * * * Sarkad, Nagysánckert gaz­dái. Igencsak itt van már a veteményezés ideje, türel­metlenségük tehát érthető. Levelüket elküldtük az ille­tékeseknek, s bízunk a gyors válaszban. * * * „Dégáz” (név és cím szer­kesztőségünkben). Alighanem valami tévedés, vagy félre­értés lehet a dologban. Amint megkapjuk a Dégáz válaszát, tájékoztatjuk olvasónkat. *** Megyesi Jánosné, Gyula. A Nyugdíjfolyósító Igazgató­ság válaszából kitűnik, hogy panaszos ügye végre-valahára rendeződött, nyugdíját, visz- szamenőlegesen kézhez kapta. Elgondolkodtató egyébként, hogy a munkáltató tévedése miatt ilyen kálváriát kellett járnia. Itt a tábla — hol a megálló? Szeretném megtudni, hogy a buszmegállót jelző tábla miért van, ha ott nincs buszmegálló? Nálunk, Kétegyházán, a Dózsa György úton ugyanis van egy megálló az iskolához közel. De ha valaki le akar szállni, a buszvezető nem áll meg, mond­ván, hogy ez nem megállóhely. Pedig ki van építve, táblával el­látva az út mindkét oldalán! Kérdésem, hogy ha az esetleg iskolamegállónak van kinevezve, miért nem jelzi kiegészítő tábla? Név és cím szerkesztőségünk­ben. követő bocsánatot kér, a sértett fél pedig elfogadja azt. Ilyen esetekben meg­szüntethető az eljárás. Ám, ha nem vezet ered­ményre a békítés, tárgyalás következik. Amennyiben szükségét érzik az emberek, vihetnek magukkal ügyvé­det. Az eljárást lefolytató tanácsi dolgozók államigaz­gatási főiskolává, rendelkez­nek, a hatóságok azonban törekednek arra, hogy a ta­nácsnál is jogvégzettek ve­gyék kézbe az ügyeket. Az eljárási szabályok vé­delmet és garanciát, nyújta­nak a becsületes, tisztességes embereknek. Alapelv, hogy a sértett fél magánindít­ványban kérelmezze ügyé­nek elbírálását. (Amennyi­ben nem jelenik meg a tár­gyaláson a kezdeményező, automatikusan megszűnik az eljárás, indítványát vissza- vontna_k tekintik.) Fontos tudni: ha a sértő fél kilétéről tudomást szerez a sértett, harminc napon belü, be kell nyújtania a magánindítványt. Fejletlen-e viselkedéskultúránk? Az új jogintézmény lété­ről és a legfontosabb tapasz­talatokról dr. Dónáth Ró­berttól, a Fővárosi Tanács V. B. igazgatási főosztály ve­zetőhelyettesétől kértünk összegzést. — A tanácsok jelentős lé­pésnek tartják a változást, jelentőségének megfelelően járnak el a becsületsértési és becsületcsorbítási ügyekben. Az új jogintézmény bevál­totta a hozzáfűzött reménye­ket, hatásosan működik. A garanciális szabályok mind­két fél számára biztosítják a jogsérelem elkerülését. Vé­leményem szerint kevesebb ügy kerülne a tanácsokhoz, ha az emberek általános vi­selkedéskultúrája fejlettebb volna, s tisztességesebb vi­szony alakulna ki közöttük a munkahelyen és a magán­életben egyaránt. H. T. Molnár Éva (Békéscsaba, Vandháti u., tanya 851.)‘.év­tizedek óta díszíti a lakását muskátlival, most azonban a virág a szára közepén be- barnult és elszáradt. Mi tör­ténhetett vele, és mi a te­endő hasonló esefek elkerü­lésére? Szekeres Lajos (Békéscsa­ba, Lencsési u. 79.): Két-, illetve négyéves narancsfá­ját szeretné termővé tenni. Hol szerezhet segítséget eh­hez. Valóban áprilisig lehet- e beoltani? Dóró Attiláné (tel.: 61-452 — Gyula): diffenbachiájuk mind a 12 levelét lehullaj- totta, noha a megszokott he­lyen, huzattól védve tartot­ta. Mi történhetett vele, s hogyan lehetne elkerülni máskor az ilyen kellemetlen meglepetéseket? Mindhárom kérdést továb­bítottuk dr. Bálint György­nek. íme válaszai: — A muskátli eredeti ter­mőhelyén évelő növény, ná­lunk azonban csak 1—2 évig él, valószínű, ez esetben csak egyszerűen a tövek „el­öregedéséről” van szó. Ja­vaslom, néhány hajtásvéget vágjon le, dugványozza le, és neveljen új töveket­— Ugyanazt tanácsolha­tom neki, mint nemrégiben a citromfa esetében egy má­sik békéscsabai nézőnek. Nevezetesen, hogy a Szegedi József Attila Tudomány- egyetem botanikai kertjének vezetőjével vegye fel a kap­csolatot, s onnan szerezzen be oltóhajtást. Még nem ké­sett el a művelettel. Egyéb­ként szíves figyelmébe aján­lom Welich István Nálunk is megterem című kitűnő könyvét, amely a témához kapcsolódik, és abból min­dent megtudhat a szubtró­pusi és trópusi növényekkel kapcsolatban. Bereczki Imréné (tel.: 22- 518 — Békéscsaba): rokkant nyugdíjas lévén, szüksége lenne különleges parkoló­engedélyre. Amikor orvosi igazolásait felmutatta, nem találták elegendőnek. Me­lyek ennek feltételei? A választ először Boda Zoltánnétól, a megyei tanács egészségügyi osztályának személyzeti csoportvezetőjé­től kaptuk: — Rendelet szabályozza; milyen orvosi igazolás szük­séges ahhoz, hogy a mozgás- sérültek, így a rokkant nyug­díjasok is különleges parko­lási engedélyhez jussanak. Az igazolást a városi tanács egészségügyi osztályára kell benyújtani, ott bírálják el a jogosultságot. Ha megfelelő­nek tartják, egy igazolványt állítanak ki a rokkant nyug­díjas számára, s mellé emb­lémát is adnak. Ily módon a hasonló emblémával jelölt parkolókat bármikor igény­be veheti­Az ügyben a városi tanács egészségügyi osztályán is ér­deklődtünk, s Szántó József­né előadó elmondta: április­ban újból felülvizsgálják or­vosszakértők segítségével Bereczki Imréné ügyét, miu­tán az ő korábbi dokumen­tuma nem orvosszakértői vélemény. Amennyiben in­dokolt, semmi akadálya an­nak, hogy a szóban forgó engedélyt ő is megkapja. Március 10-i számunkban közzétettük Rusz Mózesné (Lökösháza) tejtermelő pa­naszát, és a MÉM-értesílő alapján a tejtermeléssel és -értékesítéssel kapcsolatos új rendelkezést. Ezt követő­en levelet kaptunk dr. Mile Sándortól, a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat igazgatójá­tól, melyet az alábbiakban teljes egészében közlünk: „Téves a levélíró értesülé­se. 1986. január 1-től nem emelkedett sem a nagyüze­mek, sem a kistermelők ál­tal értékesített tej felvásár­lási ára. Az 1986. január 1- től hatályba lépett 30 1985. (X. 31.) PM—MÉM számú együttes rendelet értelmé­ben a mezőgazdasági nagy­üzemek a nem húshasznú tehénállomány tejének érté­kesítése után literenként 2,90 forint árkiegészítést kapnak. Ez az árkiegészítés a koráb­bihoz képest 90 fillérrel nö­vekedett. A levélíró nyilván az árkiegészítés növekedésé­ről szóló hírközlést értel­mezte úgy, mint a felvásár­lási ár növelését- A Rusz Mózesné kistermelő által ér­tékesített tej árát az érvé­nyes árrendelet szerint fizet­ték ki. A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, Békéscsaba, Kazinczy u. 4., igazgatóhelyettes mellé TITKÁRNŐT keres felvételre Feltétel: gyors- és gépírási gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Bővebb felvilágosítás személyesen a személyzeti és munkaügyi osztályvezetőnél. Húsvéti bútorkiállítás ás -vásár a Tótkomlós és Vidéke ÁFÉSZ bútorboltjában 1986. március 22—29-ig A vásár ideje alatt egyes bútorok árengedménnyel kerülnek értékesítésre. Igényes, bő áruválasztékkal és előzékeny kiszolgálással várjuk KEDVES VÁSÁRLÓINKAT mindennap (vasárnap is) 9—18 óráig. Becsületbe vágó ügyek

Next

/
Thumbnails
Contents