Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-14 / 62. szám
Se kint, se bent egy hires együttes Rl—POR(t) a balassásokról Hajaj! Mennyit zsörtölődünk a mai fiatalságra! Hogy neveletlenek, hogy cél nélkül lézengenek az utcán, hogy nem találják helyüket a világban. Pedig jól tudjuk, hogy sokan közülük valóban neveletlenek, és cél nélkül lézengenek az utcán, s az is lehet, hogy vannak, akik nem találják helyüket a világban. De arról mindig megfeledkezünk füstölgéseink során, hogy ebben mi, felnőttek legalább olyan hibásak vagyunk, mint ők. Mert ha értelmes elfoglaltságot találnak, ha idejüket — nekik még van —, energiájukat le tudják kötni: nincs semmi hiba. Ki tudja miért, ha a békéscsabai Balassi néptáncegyüttes táncosaival találkozom, mindig ilyen és ehhez hasonló gondolatok lepnek meg. Talán mert náluk lelkesebb, elkötelezettebb, fáradhatatlanabb ifjú emberekkel ritkán találkozni? S nem csak a táncban, a magánéletben, a munkában, s a tanulásban sincs szégyenkeznivalójuk. (Másként nem is lehetnek az együttes tagjai.) 0 * * * * A 635-ös Szakmunkásképző Intézet folyosóján beszélgetek velük. Hogy miért éppen itt? Mert ez év őszétől ez az „otthonuk” a Megyei Művelődési Központ felújítási munkálatai miatt. Itt próbálnak, igaz nem éppen ideális körülmények között. De erről majd később, most jó hangulatban várjuk a 6 órát, a próba kezdetét... A nem éppen eredeti kérdésre várom a válaszukat: „Ha három kívánságod teljesülne .. — Én minél tovább szeretnék táncolni. (Bak Tamás.) — Szeretnék minél több táncba bekerülni. (Keller Géza.) — Én is ezt kívánnám, mert a lányoknak még nehezebb bejutni egy-egy koreográfiába. A fiúk? Ha katonának visznek valakit, azt pótolni kell. De közülünk ki megy el? Aki férjhez megy, vagy továbbtanul... Ez már sokkal ritkább. (Pribojszki Vali.) — Hogy mi lenne a leghőbb vágyam ? Ha végre normális körülmények között próbálhatnánk. (Mónus Ildikó.) Ha már nem tudunk elrugaszkodni a néptánctól — legalább egy kívánság mindnyájuknál kapcsolódik a témához —, adódik a következő kérdés: áldozatot is hoznának érte? Később rájövök, ez sem okosabb az előzőnél, hiszen a próba maga is áldozat, mert fárasztó, mert hetente sok órát elvesz, mert 's mozgás örömét itt, e poros, párás, szűkös tornateremben csak a legelszántabbak élhetik át, s úgy tűnik, mind azok ... Mindenesetre válaszolnak, hogy nemegyszer még betegen, lázasan is itt vannak, mert nem hagyhatják cserben a társaságot, s mert szeretik azt, amit sok éve választottak. S hogy miért szeretik? A közösség, a mozgás, a táncok szépsége, a közös élmények miatt.. . S a kedMivel lettünk szegényebbek? Néphagyományok és honismeret „A hagyományos formák nem csupán hagyományozód- nak, hanem beépülnek a születő újba: megváltoztatnak, vagy úgy őrzik a hagyományt, hogy az lassan meny- nyiségileg és minőségileg módosul.” . Ortutay Gyula Hagyomány, változás, népi kultúra című tanulmányának igazságát érhetjük tetten, amikor a néphagyomány és a honismeret közös szálait kutatjuk. A régmúlt kutatása, a jelen emlékeinek őrzése nem képzelhető el a források feltárása, a közös megbeszélések nélkül. Manapság — igaz, már az utolsó pillanatban — egyre több településen ismerték fel, hogy nem elegendő azzal törődni, mit romboljanak le, és mi épüljön helyette. Az egykori falukép átformálása életmódbeli változást hozhat. Ám ha minden régi épület eltűnik, szegényebbek lesznek valamivel, értékeiket nem tudják megmu- ' tatni unokáiknak. Bár a települések képe meglehetősen ' megváltozott az utóbbi néhány esztendőben, egyre erősebb a kívánság, hogy a gyökerekkel ismerkedjenek. Másként érzi magáénak szű- kebb hazája gondját, aki megpróbálja igazán birtokba venni a tájat, ahol él. Nem véletlen, hogy gyarapodik a honismereti körök, egyesületek száma. S az sem véletlen, hogy a rendszeres összejöveteleken konkrét, tartalmi kérdésekről esik szó. A néphagyománnyal és a honismereti mozgalommal foglalkozó szakemberek szívügyüknek tekintik, hogy ne maradjon egy szűk csoport belső ügye a források kutatása és bizonyos események felélesztése. Csakhogy — néhány eset kivételével — mintha a területek gazdái párhuzamosan dolgoznának egymás mellett. Külön hirdetnek pályázatokat a honismereti mozgalommal, a néphagyománnyal, a népművészettel foglalkozók. Külön- külön rendezik meg a mozgalmakkal foglalkozók konferenciáikat, bemutatóikat, vitáikat. Pedig nem ártana néhanapján a közös fogódzókról js szólani, arról, hogy miként lehetne egymás tevékenységét erősíteni. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató éppen az összefüggések lényegét ragadja meg kutatásaiban. Széchenyi István két követelését tartja ma is megfontolandónak. Nevezetesen a nemzeti önismeret szükségességét, és a kiművelt emberfők képzését. Véleménye szerint az önismeret minden emberi cselekedet alapja, a kiművelt emberfő pedig mindenek letéteményese. A néprajz egyszerre ad tudást és módszert. A honismereti mozgalom segítheti a nemzeti identitás erősítését. Andrásfalvy kedvenc példája: az, hogy valaki szeresse a szülőföldjét, nem csupán érzelmi, de akarati kérdés is. Hiszen akkor áll igazán közel hozzá, ha megismerkedik faluja múltjával, elsajátítja a szokásokat, részt vállal a közösségi munkából. Ezek a szálak kötnek oda, ahol élünk. Általánosítva elmondhatjuk, hogy a néphagyomány módszert nyújt a szülőföldhöz való kötődéshez. A két világháború közötti időszakban kezdődtek meg és gyorsultak fel a különböző gyűjtések. Az eszmélés manapság azzal bővült, hogy a hajdani szokásokat ha meg- változatlan is, valamiképpen be kellene építeni hétköznapi tudásrendszerünkbe. Például pótolni kellene mindazt, amivel a mai gyerekek szegényebbek lettek. A gyerekjátékok, a hiedelmek, a mondakincs ismerete, a szokások gyakorlása segítette egykoron a kicsinyekét a felnőtt-tudás megszerzésére. A szűkebb környezet neveinek ismerete egyúttal a birtokba vételt, az odatartozást is jelentette. Már-már feledésbe mentek a dűlőnevek, elnévte- lenedett a határ. Sajnos manapság ritka az az iskola, ahol fölvállalnák a helynevek kutatását. A tantervben nem szerepel, s a pedagógusnak nagyon nyitottnak kell lennie, hogy erre is figyeljen. Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb, hogy kivonulnak a közösségekből a fiatalok, akik a helyi kultúra hordozói lehetnének. Ha már a legkisebbek is részt vehetnének a gyűjtésben, megtanulnák nagyanyáik szokásait, nehezebb szívvel fordítanának hátat mindennek. A bartóki tiszta forrásból merítés segíthet ahhoz, hogy az emberek felfedezzék a világot, ahol élnek. Erdőst Katalin vencek, a „Csabai fonó" és a „Cigánytánc” miatt. — Sajnos, az egykor; ba- lassásokkal megszűnt a kapcsolatunk, hisz hol is hívhatnánk össze őket? — kezdte a beszélgetést Bora Miklós. — őszre azért ismét összehívjuk az öreg táncosok klubját, s tőlük is megkérdezzük, hogy szeretnék-e a jubileumot? Elképzelések persze már vannak egy kiállításról, egy nagy előadásról, melyet bizonyára sokan várnak, hisz az együttes arculata sokat változott az elmúlt évtizedek alatt: „Végre eljutottunk odáig, hogy több táncos kimaradása sem jelent visszaesést. Régen, mikor nem volt ilyen megoldott az utánpótlás, több hónapig nem léphettünk fel ilyenkor.” Idei terveikről is szó esett. Utoljára 25 éve rendeztek a táncosoknak edzőtábort. Az idén nyáron felelevenítik ezt a hagyományt, részben, hogy szakmailag fejlesszék a társulatot, hogy a közösséget még jobbá tegyék; részben pedig azért, hogy a táncosok általános műveltségét is emeljék. Negyed órája próbálnak, arcuk már fénylik a verítéktől. Nehéz kenyér ez, állapítom meg ki tudja hányadszor, s ismét Born Miklós szavai jutnak az eszembe: — Ezek a fiatalok minden áldozatra készek — mondotta —. pedig egyre nehezebb a dolguk- Itt nem csupán arra gondolok, hogy a legnehezebb, legfárasztóbb külföldi utazásokért is fizetniük kell — pedig keményen megdolgoznak a sikerért —, hanem azokra az égető gondokra, melyek az együttes fenntartásában jelentkeznek. A ruhák és lábbelik ára ára lassan csillagászati mértékeket ölt. Előbb utóbb nem tudok a táncosok lábára csizmát adni. Fenntartóink, a megyei és a városi tanács, valamint a művelődési központ lehetőségeikhez képest támogatnak minket. Ám ha a városé, a megyéé vagyunk, miért ne találhatnánk olyan támogatókra, akijj anyagilag jobban tudnának segíteni rajtunk? * * * A bemelegítésnek vége, a „Német táncok”-at próbálják Zokszó nélkül kezdik újra meg újra, én pedig kissé keserű szájízzel idézgetem a hallottakat: hogy az utóbbi években az amatőrcsoportokról — így róluk is, egyre jobban — megfeledkeznek a művelődési intézmények. — A társadalmi ünnepségekre még csak-csak kapunk meghívást. De ezen túl nem igen. Pedig van a megyében nem egy olyan község, ahol már vagy húsz éve nem voltunk. Kifogás persze akad, hogy egyre nehezebb kimozdítani az embereket, hogy nincs rá pénz. Igen ám, de ugyanakkor színvonaltalan hakniműsorokra a Balassi díjának többszörösét fizetik... Pedig minden csoportot — legyen az amatőr, vagy hivatásos — a fellépés, a bemutatkozás éltet- Miért hát az érdektelenség? S a próbalehetőség? Hisz e beszélgetés során megnéztük a Balassi MMK-beli próbatermét: még egy ecsetvonást sem húztak ott, holott ősz óta a „635-ösben” tartják próbáikat. — Ügy tűnik, ez csak a mi gondunk, senki másé. ötven ember egészsége forog kockán! Pedig ha a Gyimesi tánc után benézne' ide valaki, a terem másik végére nem látna át a portól... Mégsincs megállás. Júliusra Jugoszláviába, augusztusra Dániába kaptak meghívást. Áprilisban kétórás műsorral lepik meg a közönséget. S akkor még nem is említettük, hogy hamarosan megrendezésre kerül a VIII Országos Szólótáncfesztivál, melynek a Balassi a házigazdája. .. Lassan telik az idő- A levegő már szinte fojt. Szedelőzködök, s megyek. Én tehetem. Ám ők maradnak, nyelik a port, mert a színpadon nem lehet magyarázkodni, s a közönség már megszokta: a balassások táncaiban nem csalódhat. Nagy Ágnes Filmjeink a világban Szabó István „Várostérkép” című alkotását vetítik ezekben a napokban Párizsban, a Cinéma du Réel filmszínházban. A francia közönség március 16-ig láthatja az Oscar-díjas rendező produkcióját. A főiskolás filmalkotók fesztiválján — március 11— 14. között — az ugyancsak francia Toursban Zilahy Tamás „Apa és fia”, Romváry György „Álmatlanság”, Med- végy Gábor „Álom vége”, Kemény László — Kóti Judit — Kéri György — Roz- gonyi Ádám — Valihora Annamária „öt kisfilm” című műve képviseli a magyar filmművészetet. Gaál István „Orfeusz és Eurydiké”, Gárdos Péter „Uramisten”, valamint Gyar- mathy Lívia „Egy kicsit én, egy kicsit te” című alkotását mutatják be Becsben a március 11—21. között megrendezett Viennale rendezvénysorozatán. A madridi nemzetközi filmfesztiválon Gémes József „Daliás idők” című animációs produkcióját vetítik máricus 14—22. között. Nemzetközi filmfesztivált rendeznek a francia Créteilben is. Itt Gyarmathy Lívia „Egy kicsit én, egy kicsit te” című játék-, valamint Francine Leger „Solo” című animációs filmjét láthatja a szemle közönsége március 26-ig. Képek az 1848—49-es évekből Rendhagyó műsorral jelentkezik március 15-én. nagy nemzeti ünnepünkkor a televízió. Alkotói tovább követik az eseményeket, azt kutatva: mi történt azután? Börtön, száműzetés, kivégzések ... és mégis, mindennek ellenére, a Szózat szavainak szellemében: itt élnünk, halnunk kell! A műsor összeállítása során több múzeum anyagait használták fel. több történelmi színhelyen forgattak, így Debrecenben, Kufsteinben. Versek, prózai művek, dokumentumrészletek hangzanak el. A műsoron végighúzódnak Jókai Mór visszaemlékezéseinek részletei. Hallhatunk Petőfi Sándor naplójából és verseiből: Kossuth Lajos 1848 júliusi országgyűlési beszédéből, amelyben katonákat kért; Samarjay Károlytól a Harc. lesz talán-t; Gyulai Pál Hadnagy uram című versét; röplaprészletet Buda elfoglalásáról és visszafoglalásáról, és részletet abból a röplapból, amelyben Ferencz József megbízatást adott Haynaunak, valamint Paskievicz röplapjából. Hallhatjuk Kossuth Lajos lemondó nyilatkozatát, és az Előszót Vörösmarthytól. Megrendítő a hadbíróság ítéleteiből készült hangmontázs. Mindezeket Mácsai Pál, Papp Zoltán, .Csikós Sándor, Rajhona Ádám, Józsa Imre, Újlaki Dénes, Usztics Mátyás, Hirtling István, Balkay Géza, Elekes Pál interpretálja. Kufsteinben vették fel Medgyesi Lajos Börtön-dalát, ezt Gáti Oszkár adja elő, majd a 40 perces műsort a Szózat zárja, Végvári Tamás előadásában. Külön kell szólni a Búcsúlevélről, amelyet Csernák János mond el. Ezt Kuczka Mihály fehérvári kovácsmester (a műsor szerkesztőjének. Kuczka Juditnak ükapja) írta kivégzése előtt. Kétezer népfelkelő védte annak idején Fehérvárt, amely — mint később, a II. világháborúban — többször cserélt gazdát. A Halesz nevű ligetnél ütköztek meg az osztrákokkal, és bár a túlerő elől menekülniük kellett, a város egy időre megmenekült a megszállástól. Sokukat elfogták, Kuczka Mihályt kilencedmagával a Világos utáni első napon, 1849. augusztus 14-én kivégezték. Búcsúlevelét feleségének írta. Emléküket tábla őrzi a Halesz ligetben Székesfehérvárott, és a régi Újépület helyén, Budapesten. A műsort — Képek az 1848—49-es évekből, alcíme: A hősök és áldozatok emlékére — március 15-én, délután 16 óra 25 perces kezdettel sugározza televíziónk az 1-es programban. (e. m.) i Melyiket szeressem? Kis pihenő két tánc között Fotó: Gál Edit
