Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
1986. március 13., csütörtök „Hazádnak rendületlenül” Megyei filmnapok a FIN jegyében Csütörtök „Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik" — állapította meg Örkény István a zseniális szentenciát. A mesternek igaza van, úgy általában, örök érvényességgel. De sajnos, zaklatott korunkban — ha kellő tisztelettel is — időlegesen egy kicsit módosítanunk kell az állítását. A következő — életből ellesett — példa elolvasása után önök is rájönnek ennek szükségességére. A művezető csütörtökönként tesz javaslatot az üzemvezetőnek a karbantartók heti prémiumára. A nagy többség megítélésében megegyeznek, de Kis és Nagy esetében soha. Mert, ha a főnök hetente kétszer lemegy, akkor azt látja, hogy Kis mindig dolgozik, valamelyik gépet szereli, éppen szétszedi, összerakja, ég a kezében a munka. A Nagy meg ül a sarokban és cigarettázik. A főnök mindig ezt látja. A művezető meg tudja, hogy ha Kis dolgozik, akkor a részlegében áll a termelés. Ha Nagy ül, akkor az ő gépei ontják a rézfánfü- työlőket. A főnöknek esélye sincs arra, hogy dolgozni lássa Nagyot, mert ha meghibásodik egy gépe, akkor villámgyorsan odamegy, megsimogatja, át- érzi a masina lelkét, ráhangolódik a bújára, bajára, fél perc alatt rájön, hogy mi a hiba, és menten kijavítja. Maximum két perc az egész, mehet visz- sza a sarokba. És hiába mondja el ezt hetente a főnöknek, nem tudnak zöld ágra vergődni. A pénzosztó főnök lelkiismerete egyszerűen nem engedi meg, hogy az az ember kapja a kiemelt prémiumot, akit még soha nem látott dolgozni és az kapja a legkevesebbet, aki kidolgozza a napi nyolc órát. Ugye belátják, hogy az eset tanulságai miatt egyenesen kötelességünk módosítani a megállapítást ezek szerint: az ember nem annyi, amennyi, és nem is annyi, amennyi tőle kitelik, hanem annyi, ameny- nyit a főnöke észrevesz belőle. L. S. A forradalmi ifjúsági napok tiszteletére az idei tavaszra ismét megszervezi a Hazádnak rendületlenül elnevezésű filmnapokat a Békés Megyei Moziüzemi Vállalat. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját március 14-én, pénteken délután 4 órától tartják meg a békéscsabai Szabadság filmszínházban. Itt először Ben- kó György, a KISZ megyei bizottsága képzési központjának igazgatója tart köszöntőt, majd bemutatják a Klapka légió című nagy sikerű színes történelmi filmet. A következő napokban és hetekben megyénk nagyobb településein, összesen tizennyolc moziban lesznek ünnepi bemutatók. Többek között a fiatalok láthatják Er- dőss Pál Visszaszámlálás című, a legutóbbi budapesti filmfesztiválon is nagy felAz elmúlt napok átlaghőmérsékletének emelkedésével a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság területén a 10— 20 centiméteres hótakaró elolvadt. Egyre telítettebbek a belvízcsatornák, ezért újabb szivattyútelepeket indított be az igazgatóság. Az elmúlt napokhoz képest megkétszereződött a másodpercenként átemelt vízmennyiség. Jelenleg 39 szivattyútelep és 14 szivattyúállás működik. ötezer hektárral növekedett az elöntött terület, így jelenleg 5 ezer 500 hektár vetést. 3 ezer 900 hektár — TÓTKOMLÓS BARÁTI KÖRÉNEK intéző bizottsága a napokban tartotta alakuló ülését. Ezen részt vettek a különböző munkabizottságok vezetői, s megtárgyalták az eddigi munkát, valamint az idei feladatokat. Köztük augusztus 20-a méltó megünneplését, amely a politikai programokon túl — tekintettel arra, hogy ezen a napon van a búcsú — a régi népi hagyományok, emlékek méltó ápolását is szolgálja. tűnést keltett, mai társadalmi problémákat feszegető alkotását. Most lesz a bemutatója Koltay Gábor Itt élned, halnod kell című színes filmjének, valamint a korábban már nemzetközi sikert aratott Mi lenne, ha... című színes szovjet, Emészt Jászán rendezte alkotásnak is. Közkívánatra ismét műsorukra tűzik a mozik ' az elmúlt évben a filmkritikusok díjával kitüntetett, A tanítványok című magyar történelmi alkotást, amelynek elsőfilmes rendezője a fiatalok körében különösen népszerű író, Bereményi Géza. Az említett alkotások mellett több, a korábbi években nagy sikert aratott hazai és külföldi filmeket is újra vetítenek a megyénkbeli mozik. N. L. szántót, 4 ezer 600 hektár legelőt és 800 hektár egyéb területet borít belvíz. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság egész területén ismét első fokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Még mindig jelentős a belvízveszély a belterületeken. Helyi vízkárelhárítás folyik Gyomaendrődön és Köröstarcsán II. fokú, Kö- rösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat, Dévaványa, Békéscsaba, Békés és Mezőberény belterületén I. fokú készültség keretében. — A MAGYAR Országos Horgászszövetség Békés Megyei Intézőbizottsága március 17-én 13 órai kezdettel ülést tart Békéscsabán, a Bajza utca 3- szám alatti székház tanácskozótermében. Beszámoló hangzik el a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, előkészítik a megyei küldött- közgyűlést, kialakítják a napirendi pontokat és az elhangzó javaslatokat. Ezt követően meghatározzák az 1986-os IB-rendezvényeket. Belvíz 14 ezer 800 hektáron Felszálltak a mezei repülők A változékony, csapadékos, szeszélyes időjárás okozta hosszú téli kényszerpihenő után megkezdték idei munkájukat a repülőgépes növényvédő állomás Dél-Alföl- dön állomásozó brigádjai. Szerdán a déli órákban, amikor már eloszlott a köd, Telekgerendás, Csórvás és Békéscsaba körzetében szálltak fel a gépek, hogy eljuttassák a műtrágyát az őszi kalászosokra. Elsőként azokat a mélyebb fekvésű területeket r* ülik be, amelyeken hóolvadás uf«. felgyülemlettek a csapadékvizek, s így ott a szántóföldi gépek megrekednének. A másik sürgősségi szempont, hogy a köves utaktól távoli, vagyis a földi gépekkel nehezen megközelíthető gabonatáblákra szórják ki a kalászosok fejlődését meggyorsító hatóanyagot. Az időjárás mindenkor befolyásolja a légi brigádok munkáját ; ködben vagy erős szélben nem dolgozhatnak. Naponta hatvanszor szállhat fel egy pilóta. Erre azonban nem kerülhet sor, majd csak áprilisban, amikor hosszabbak lesznek a nappalok. Húsvétra, üdvözlettel Az idén korábban köszönt ránk a húsvét kétnapos ünnepe, mint az elmúlt években. A Képzőművészeti Kiadó már az új év első heteiben megkezdte a húsvéti képeslapok és üdvözlőkártyák szállítását a kereskedelem megrendelése alapján, s így, az árusítóhe- helyek tavalyról megmaradt készletét is beleszámítva az idén mintegy 20 millió színes húsvéti képeslap és kártya áll a vásárlók rendelkezésére. A több mint 120 témában, fotós és grafikai eljárással készült lapok ára nem változott. Változatlanul nagy a kereslet az olcsó, 1 forint 50-esi, színes ofszetnyomású lapok iránt. A 2 forint 50 filléres képeslapokból 5 millió, a bélyegnyomással készült 4 forint 50-es lapokból 6 millió, a 4 forintos üdvözlőlapból 5 millió darab került a boltokba, postahivatalokba. Egyre népszerűbbek a borítékos, hajtogatott ünnepi kártyák, s színes kis ajándékkí- sérő-kártyák is. A gyermekeknek készült húsvétra a ,.Csak rajzolok” sorozat harmadik füzete, és egy újdonság, a „Várva várt tavasz” című színes húsvéti kifestőkönyv. Ez az ünnepi kártya Lengyel Gyula grafikus munkája Elhunyt dr. Asztalos Miklós Nyolcvanhat éves korában Körösladányban elhunyt dr. Asztalos Miklós nyugalmazott egyetemi tanár, író, dráma- és filmíró, a Nemzeti Múzeum volt igazgatója, a magyar könyvtárügy kiváló szakembere, Teleki Pál munkatársa és Erdély történetének kutatója. Bár 1900-ban Budapesten született, de erdélyi származású, s onnan 1919-ben repatriált. Ezt követően Pécsett és Budapesten élt, és a két világháború között ismert személyiség volt. Harmincöt évet töltött Körösladányban, ahová 1951- ben telepítették ki Budapestről. Barátai, volt tanítványai mindent elkövettek a kitelepítés visszavonásáért, de ő már nem tért vissza oda. Igyekezett az új helyzetbe beilleszkedni, szinját- szókört szervezett, orgonáit a református templomban, míg felesége zongorázni tanította Ladány és Szeghalom gyermekeit. Gazdag művelődéstörténeti hagyatékát feldolgozta, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum visszaemlékezésével egyetemben vásárolt meg. Bokor Péter, a televízió Századok című történelmi filmsorozatának rendezője vele is készített riportot, melyet majd viszontláthatunk műsorában. Néhány dolgozatát itt írta az Irodalomtörténet című folyóiratba, míg gazdag levelezését a kor neves személyiségeivel szintén az országos múzeumokat gazdagította. A Szeghalmi Sárrét Múzeum őrzi hangját, fényképeit és dedikált könyveit. Miklya Jenő HÍREK HfrügyeletOnk 19 óráig hívható, a tele- tyj qqa fonszámunk: 4/'JDU Hfrügyeletes: Ungár Tamás MA: KRISZTIÁN NAPJA A Nap kél 6.03 — nyugszik 17.45 órakor A Hold kél 7.12 — nyugszik 21.01 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1711. március 13-án halt meg — 75 éves korában — Nicolas Boileau francia költő és kritikus. Kner-könyvek ^ Stephen v Spender: A kettőzött szé- gyen (Európa, \ Napjaink köl\Bp tészete) — Kari BnA Vennberg: Utolsó jelen- * \ tés Sziszifusz- ról (Európa, Napjaink költészete) — Baal és Anat, ugariti eposzok (Helikon, Prométheusz könyvek) KNER — Paolo Santarcangeli: Beszélgetések a sátánnal (Európa) — Kiss Anna: Az idő (Szépirodalmi) — Walter Scott: Waver ley (Európa, A világirodalom klasszikusai, Üj sorozat) — Garai Gábor: A tiszta zengés (Szépirodalmi) — Kazimir Malevicsi: A tárgynélküli világ (Corvina) — Dr. Palkovics Miklós: Neuropeptidek a központi idegrendszerben (Medicina, Aesculap) — Jókai Mór: Egy magyar nábob (Szépirodalmi, Jókai Mór válogatott művei). Bonyhay-emlékülés Mezöberényben A mezőberényi párt-, állami és társadalmi szervezetek március 15-én, szombaton délelőtt 9 órától a helyi művelődési központban emlékülést rendeznek Bonyhay Benjámin költő és író halálának centenáriuma alkalmából. A nagyközönség viszonylag keveset tud az 1805-ben Füzesgyarmaton született és nyolcvanéves korában Mezőberény- ben elhunyt Bonyhay Benjáminról. A szabadságharc előtt a gyulai iskolakerület felügyelője, a szabadságharc két esztendeje alatt pedig megyei főtisztviselő volt. A bukás után visszavonultan él Berényben, majd egyházmegyei tanácsbíróvá választják. Irodalmi és hírlapírói munkássága a ’48-as eszmékhez hű demokratikus népiesség irányához tartozott, és főképpen népművelési értékekkel bírt — jellemzi őt az Irodalmi lexikon. Verseit, elbeszéléseit és falusi tárgykörű cikkeit a Vasárnapi Üjság, a Pesti Hírlap, valamint a helyi újságok és folyóiratok közölték. Legjelentősebb művei — A RÉVAI LEXIKONHOZ 1000 tonna különleges papírt állít elő az idén a fűzfői papírgyár. A Zrínyi Nyomdával együttműködésben kifejlesztett famentes fehér papírt a szakmai zsűri is alkalmasnak találta a lexikon hasonmás kiadására. között említik az irodalomtörténészek az 1846-ban megjelent A falu bírája című regényét, továbbá a Népiskolai jutalomkönyv jó gyermekek számára cimü, Szarvason 1848-ban kiadott és az évszázad végéig még igen sok kiadást megért, kora legnépszerűbb ifjúsági könyvének számító alkotását, továbbá a Debrecenben megjelentetett Három komának beszélgetése a szabadságról (1867), a Hasznos mulattató kisebb és nagyobb korú gyermekek számára (1869), valamint a Jótékonyság lantja (1874) című verses elbeszéléseket tartalmazó kötetét. A szombati emlékülésen — a koszorúzást és a megnyitót követően — először dr. Szabó Ferenc, a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója beszél Bonyhay korának Mezőberé- nyéről, majd Elek László levéltáros tart előadást a herényi költő, író életéről, munkásságáról. (N. L.) — SZEGHALMON a Sárréti Múzeumban március 14-én, péntek délelőtt 11 órakor nyílik meg Barkóczi Gyula festőművész kiállítása. A tárlatot Miklya Jenő, a múzeum igazgatója nyitja meg, a képek április 10-ig tekinthetők meg. Nem nagy ügyek A tegnap reggeli Körös expressz a menetidőnél 2 perccel hamarébb ért Szolnokra, mégis az előírtnál 13 perccel később indult tovább Békéscsabára. Kérdezem a jegykezelőt, miért álltunk. — Vártuk a szembe jövő vonatot — válaszolja. — Nem lehet. Az már 10 perce elment. — Megkérdezem a vonatvezetőt — ígéri készségesen. Hamarosan jön is a „pilóta” válaszával, ami megegyezik az övével. Bár nekem apám azt tanította, „fiam, ha két ember azt mondja, részeg vagy, akkor is menj haza és feküdj le, ha aznap egy kortyot sem ittál”, ezúttal mégse fogadom el az egybehangzó állításokat. — Ügy tűnik, Csabáig behozzuk a lemaradást — mondja a jegykezelő kitérően. 'Igaza lett. Tíz órakor elérjük a Szarvasi úti felüljárót, s így esélyünk van a pontos érkezésre. Legalábbis, ha egy piros jelző álljt nem parancsol. A mozdonyvezető azonnal gyanút fog és hosszasan tülköl. Semmi. Még hosszabb hangjelzések, még mindig semmi. Sok rövid hangjelzés, a piros továbbra is tartja magát. Nyolc perc múlva zöldet kapunk. Szerelvény ez idő alatt egy sem jött. Nem nagy ügy. Csak az a baj, hogy tele vagyunk ilyen nem nagy ügyekkel (természetesen nemcsak a MÁV-nál), s ezekkel végül „tele lesz a padlás”.. — út — IDŰJDRDS Szerdán végre ragyogó tavaszi idő köszöntött megyénkre. Bár hajnalban még kisebb eső áztatta a földeket, a hőmérők is csak 2—3 fokot mutattak, délelőtt felszakadozott a felhőzet, s a több órás zavartalan napsütés hatására 14 fokig emelkedett a hőmérséklet a megyeszékhelyen, kaptuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől. Szarvasról dr. Posza István szép, tavaszias időről küldött jelentést, bár ott kissé felhősebb és szeles volt az idő. A hőmérséklet is csak 11 fokig emelkedett. Várható időjárás ma estig: a nyugati megyékben borult marad az ég, ma sokfelé, holnap csak egy-két helyen lesz eső, eleinte hószállingózás is. Máshol gyakran változik a felhőzet, eső nem valószínű, a Tiszántúlon több órás napsütés lesz. Erősen párás, többfelé tartósan ködös martad az idő. Gyenge légmozgás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet délnyugaton 3, 6, máshol 7 és 12 fok között lesz. — BÉKÉSCSABÁN a megyei könyvtárban március 14-én, pénteken délelőtt 11 órakor dr. Kokas Klára zenepedagógus óvónőknek tart bemutató foglalkozást. — GYOMAENDRÖDÖN a művelődési központ II. számú nyugdíjasklubjának mai vendége dr. Irányi Lajos országgyűlési képviselő. — AZ AMERIKAI KÉPVI- SELÖHÄZ törölte a Playboyt annak a harminchat folyóiratnak a listájáról, amely a kongresszusi könyvtárban vakírással is a látogatók rendelkezésére áll. A döntés ellen a lap fellebbezéssel fordult a bírósághoz . azzal az indoklással, hogy a határozat „csorbítja a sajtó- szabadságot”. A vakok szövetsége támogatja a szerkesztőség beadványát. — KIÁLLÍTÁS SZEGHALMON. A „Hazatérő művészek” sorozatban pénteken ■; délelőtt 11 órakor nyitják ; meg a Sárréti Múzeumban ■ (Május 1. utca) a Füzesgyar- j maton született Barkóczi ■ Gyula festőművész kiállítá■ sát. A művészt és képeit • Miklya Jenő múzeumigazga■ tó mutatja be. A megnyitón • közreműködik a Szeghalipi J Fehér Lajos Tsz pávaköre. ■ : — TELEFONDOKTOR. Ma ■ ) délután 2-től 3-ig újra hívS ható a 24-011-es számon a ■ í telefondoktor. Téma a haj- j zsírosodás és a korpásod ás. A BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG ■ ■ t ■ nyugdíjas GÉPÍRÓNÖT KERES : felvételre, szerződéssel. ■ ■ ■ ■ Jelentkezni lehet a szer■ kesztőség titkárságán, ■ Békéscsaba, Munkácsy ■ M. u. 4.