Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-10 / 34. szám

1986. február 10., hétfő o Klub a lépcsőházban Vannak olyan pillanatok az újságíró életében, amikor a látottak, hallottak, tapasztal­tak olyan élményzuhataggá állnak egybe, amely el­nyomja a megszokott objek­tivitásra törekvést. Most is így esett meg, noha e sorok írójának eredendően aligha lehetett ez a szándéka. A címben szereplő klubot bárki felkeresheti, aki ellá­togat megyénk legnagyobb lakótelepének, a békéscsabai Lencsési útinak a Pásztor utca 55. számmal jelzett lép­csőházába. Kicsit talán már unalmas (pláne azoknak, akik nap mint nap kárát lát­ják!), hogy ezeket a típushá­zakat bizony nem teljesen a lqkók társadalmi igényét is figyelembe véve tervezték meg. Ezrek és ezrek bele­nyugodnak a majdhogynem megváltoztathatatlanba. Ügy két évvel ezelőtt, amikor ezt a lépcsőházat is átadták, az ide költözők mégis máskép­pen döntöttek. Ahogy mon­dani szokás, nekik minden összejött. A tizenöt család belefogott valamibe, amit úgy is lehet nevezni: ne csak lakjunk együtt, hanem éljünk is egymásért. Az egyik első emeleti la­kásban, Lovas Józseféknél, többen üljük körül az egyik szoba vendégváró asztalká­ját. A házigazda, Lovas Jó­zsef volt a kezdeményező, legalábbis neki tulajdonít­ják a többiek, az ötletet. Nyolc éve klubozik, koráb­ban Okányban volt népmű­velő. Ide költözésükkor a közeli Szabó Pál téri általá­nos iskolában folytatta. Ek­kor született az ötlet: mi lenne, ha a felnőttekkel, a saját lépcsőházban lakókkal is megpróbálnánk? Gyors tá­jékozódás, senki nem mon­dott nemet. A földszinti szá­rító úgysem jó annak, ami­nek a tervezők szánták ... Gálik Péter és Sárközi Béla szomszédok voltak a legelső segítők, és természe­tesen az említett iskolában tanító feleség. Nem akarom untatni a tisztelt olvasót a „szokásos” bonyodalmak fel­sorolásával, hogy 1984. máju­sától az elmúlt év nyaráig melyik intézmény milyen in­dokkal miért utasította el (finomabb és kevésbé fino­mabb formában) különböző, de mindig a klub létrehozá­sát szolgáló kéréseiket. Vé­gül — a helyi, úgynevezett „Lakótelepi Közművelődés”, és a megyei tanács segítsé­gével és közbenjárására — a lakóközösségek támogatásá­ra kiírt pályázaton húszezer forintot kaptak. Persze, ad­dig is dolgoztak. A pénzből aztán egy magnót, némi bú­tort és tapétát vásároltak. A klub kialakításában szinte mindegyik család minden tagja részt vett. A nyári hó­napokban meg egymást kö­vették a ház előtti kis téren tartott programok. Fényké­pek csomói kerülnek elő. Volt megannyi közös szalon­nasütés, volt gyerekstrandol- tatás (!) és volt csoki jutalo­mért ádáz kerékpárverseny, volt emlékezetes birkapapri- kás-f őzés ... Közben épült-készült a klub. Az egyik szomszéd fénycsőarmatúrát ajándéko­zott, más tapétaragasztót. Elő­került egy köteg linóleum­maradék is. Nem kevés ügyesség kellett ahhoz, hogy kiteljen belőle a padlóbur­kolat ... Mint általában minden este, most is tele a klub. Ildikó és Tímea verset szaval, Levente pedig bűvészmutatványok­kal szórakoztatja hálás kö­zönségét. Az egyik szomszéd üdítővel a hóna alatt érke­zik, egy kislány poharakat vesz elő a szekrényből. Va­lahonnan süti kerül az asz­talra. Nehéz szavakkal meg­rajzolni ezt a klubot! Ott­honossága igazán mégsem egyszerűen szép berendezé­séből ered, hanem valami sugárzásából... Mintha a másikért tenni akarás akkor nyáron beleivódott volna a falakba, a tapétába, a búto­rokba, s még ma is, holnap is kisugárzódna?!... Hivatalosan még nem nyi­tott meg a klub. Meghök- kenten hallgatom a vendég­látók indokait. Nem nyílt meg a klub, de működik. Itt volt már a lépcsőházi közös (!) szilveszterezés, s nagyvo­nalakban már kialakultak a „működési tervek” is. ók ugyanis úgy szeretnék a foly­tatást, ha abba nem kellene beépíteni semmi bürokra­tikusát, formálisát. A pioní­roknak soha nem volt köny- nyű dolguk ... Sok minden kellene még. Az álom egy televízió, egy kö­zös készülék. Jó lenne mi­hamarább befejezni az elő­tér fal- és padlóburkolását is. Hamarosan a helyére ke­rül és használható lesz a mo- dellvasút-terepasztal, amely ugyancsak ajándék. Az sem tisztázódott még, hogy miből fedezzék az energiaköltsége­ket ... A klub azonban él. A lép­csőház mögötti és előtti parkba tavasszal új virágtö­vek kerülnek, hétről hétre más és más nyírja majd a gyepet a közösen vásárolt elektromos géppel, a nyári szabadságról a többieknek küldött anzix pedig a lép­csőházi faliújságra kerül, amelyet délszaki cserepes-lá- dás növények öveznek, s amely lépcsőházat ma még zárni kell... Amíg ezen a környéken a Pásztor utcai klub egyedi és különlegesség számba menő marad. De pél­dát is mutat. Valamennyi­ünknek a teljesebb emberi — igazán közösségi — életre .. . Nemesi László Ildi és Tímea szaval.. . Nagyító alatt Tudtam, hogy 1986 újabb meglepetéseket tartogat, erre már az elmúlt évben alaposan felkészültem. Szerencsére megedződött idegrendszerem bírja a megpróbáltatásokat. Még a megszégyenítést is jobban elviselem mostanában. Nem akarok nagyokat mondani, hiszen a hí rés-nevezetes Háry János-versenyről lemaradtam, az ismerősöm szerint semmi esélyem sem lett volna, mert képtelen vagyok meg­szabadulni az igazság keresésétől, pedig jobban tenném, ha felhagynék vele. Mostanában az a rögeszmém, hogy nagyí­tóval járom az üzleteket. A múltkor is felébredt a fogyasz­tói énem az egyik szerződéses bolt süteményes pultja előtt. A készséges eladó szemrebbenés nélkül felszámolta a papír árát, amelybe becsomagolta a finom étkeket. Szelíd meg­jegyzésemet, amely e szabálytalanságra hívta fel a figyel­met, az üzlet vezetője azzal hárította el: tisztában vagyok-e vele, hogy a rengeteg papír mennyibe kerül? Éppen vála­szolni akartam, amikor a vevők felemelt hangon közölték: ezt a visszaélést nem hagyják annyiban, méghogy a papí­rért is fizessenek?! Legközelebb megkaptam a magamét. A boltvezető mások füle hallatára megkérdezte: most már boldog vagyok-e, hogy nem kell a csomagolóanyagért fi­zetni? Mert mindig a vevőnek van igaza. Megszégyenülten távoztam, azóta a tájékára sem megyek az üzletnek. Elhatároztam, hogy a sztorit megírom a fo­gyasztók lapjának, a Nagyítónak. Bizonyára sikeres lesz, mint sok száz, ezer írásnak, amely a népszerű újság ha­sábjain napvilágot látott. A múltkor többek között arról olvastam, hogy túlságosan sós a Hóvirág sajt, a drága pén­zen megvásárolt hangfal immár ötödször romlott el, miért 24,60-ba kerül a Csehszlovákiában 5,50 koronáért árusított Espresso teakeverék, milyen a minősége, a használhatósá­ga a varrógépnek, a vízforralónak, a hőszigetelt ajtóknak, a krumplinyomónak, a farmernadrágnak, a gyümölcsjog­hurtnak, a rád iái gumiabroncsnak, a pumpás dezodornak. Kuncogva faltam a betűket a nyílt levél nyomán, amely egy nyomdaigazgatónak szólt. „A vitéz szabólegény” című mesekönyv küllemét ugyanis irodalmian kifejezve csapniva­lónak minősítették. A lapjai kiestek, csak az imádság tar­totta össze, mintha spóroltak volna a ragasztóval. Ugyan­akkor ránéztek a vegyigyárak körmére is. A 23 megvizs­gált körömlakk közül egy sem ütötte meg a kiváló szintet. A nőket meg a guta kerülgette, rágták a körmüket és cso­dálkoztak, hogy a máz 48 óra alatt színtelenné vált. Elsá.- padtam az ijedtségtől, amikor a főszerkesztő tollából arról szereztem tudomást: némely élelmiszerüzletben a természe­tes veszteségre szánt pénzből, a kálóból vendégelik meg a szállítómunkásokat. Érthetetlennek tartotta, hogy olyan érdekvédelmi szervezet, mint a KPVDSZ nem hirdetett még akciót „egy fillért sem a közösből” jelszóval. Vagy: a kis­iparosok és a magánkereskedők nemegyszer sorban állva a kiskereskedelmi boltokban előlünk veszik meg az árut, amit aztán felárral értékesítenek. És a mi csúcsópénzünk az övékéhez képest könyöradomány, hiszen nekik az áru megszerzése létkérdés, nekünk „csupán” szükséglet. Másutt szókimondóan arról tudósítottak: a híradástechnikai és autójavító szervizek önállóvá tétele azt jelentette, hogy a helyi kisvállalatoknál nem a szerelőkből lett több, hanem az adminisztrátorokból. Az év elején viszont a Nagyító is eltűnt az újságosstan­dokról. Megszüntették, mert sok volt az eladatlan példány. Az új lapot, a Képes Hetet ajánlották a figyelmembe, amely esetleg pótolhatja a kedvenc újságomat. Míg megje­lenik, addig a maszek hírforrásaimra hagyatkozom. A mi­nap azt beszélték az utcán, hogy az egyik határ széli nagy­községünkben a szerződéses üzletekben tavaly ősszel 25 fo­rintért árusították az alma kilóját, amikor másutt vásárt rendeztek és 6-7 forintos áron vesztegették a finom gyü­mölcsöt. A kisváros presszójában pedig a harcias menyecs­ke, aki mellesleg üzletvezető, elkergette a társadalmi ellen­őröket. Csak némi rendőri rábeszélésre volt hajlandó na­gyító alá állni. Ugyanakkor baj lehet néhány üzemünkben a minőségi áruátvevők nagyítójával is. A húsipari készít­mények némelyike íztelen, a másik meg sózott heringhez hasonló. Ezért én már nem hiszek senkinek. Fogom ma­gam és nekiállok vizsgálódni, a saját szakállamra. A bará­tom figyelmeztetett ugyan a veszélyre, de nem hallgattam rá. Óriási felfedezést tettem. Képzeljék 'el, a zöldség és a gyümölcs után megszületett a malac-lánckereskedelem. A sertéshájjal megkent nepperek megveszik a piacon a kis állatokat, majd drágábban ugyanott vagy a megye, az or­szág más részében eladják. Áldomást is isznak az üzlet si­kerére, természetesen 9 óra előtt. Mert jó néhány szerző­déses kocsmában előbbre járnak az órák. Valamit azért be kell vallanom. A nagyítóüveg sem cso­daszer. Hiába meresztgettem a szemem, nagyítóval sem ta­láltam a boltokban fahéjat, mandulát, kókuszreszeléket, fa­gyasztószekrényt, bojlert, magyar színes tévét, uborkama­got ... A lázas keresgélésben elvesztettem a nagyítómat is, vaksin kóválygok a gondolák között. A kereskedők jót mulatnak rajtam. Mondják, hova gondolok, a nagyító is hiánycikk, várjak, míg az import szállítmány megérkezik a tengerentúlról. Pedig már új szólásmondást is kitaláltam, miszerint: mutasd a nagyítódat, megmondom, ki vagy. Ami azt illeti: tényleg kivagyok ... Seres Sándor Ot község képviselője Hosszúra sikerült Magyar Pálnak az elmúlt hete: a 3. számú választási kerület or­szággyűlési képviselője min­den munkanap délelőttjén fogadónapot tartott. Csárda- szálláson, Köröstarcsán. Do­bozon, Vésztőn és Mezőbe- rényben várta választóit, hogy ügyes-bajos dolguk­ban segítsen. Fél éve, hogy az öt település lakóit kép­viseli a Parlamentben a Mezőgép mezőberényi gyá­rának 38 esztendős műveze­tője. — Mindenhol 9-től délig tartottam fogadóóráimat, utána mentem dolgozni. Munkahelyemen sok a ter­melésből adódó gondunk, most éppen silókombájnok vázait, alkatrészeit gyárt­juk. Sürgős, mert exportra kerülnek, vészesen közeleg a szállítási határidő, no meg aztán ez jól fizető munka — gyújt cigarettára. Kellemes környezetben, a mezőberé­nyi tanács elnökének szobá­jában beszélgetünk. Szó esik közös ismerőseinkről, gye­rekkorunkról, a sportról, de mindig csak a képviselői munkánál lyukadunk ki. Az elmúlt hónapok tapasztala­tairól faggatom. — Legnehezebben más te­lepüléseken a kapcsolatte­remtés ment. No, nem az ott élő emberekben volt a hi­ba, hanem a földrajzi adott­ságokból adódtak e kisebb gondok. Persze, az igazság­hoz tartozik az is, hogy Do­bozon ez könnyebb volt: gondolom azért, mert a he­lyi vezetők velem egykorú- ak. no meg aztán először ők kerestek — szippant nagyot cigarettájából, majd folytat­ja. Első sikerélménye éppen Dobozhoz fűződik. Mint ked­vezőtlen körülmények között gazdálkodó termelőszövetke­zet, közreműködésével, 4,2 millió forintot kapott mű­szaki fejlesztésre. Sokan ke­resték lakásproblémáikkal, gázbekötési ügyekkel, csa­ládjogi témákkal, no és szénügyben... — teszi ki diplomatatáskájából az ak- taköteget. Két miniszterrel, államtitkárral és miniszter- helyettesekkel levelezett ez ügyben. Végül is Dobozt, Vésztőt és Mezőberényt ki­emelten kezelték, s a tél be­köszönte előtt volt, s ma is van szén. — Melyik bizottságban dolgozott? — Egyikben sem, de több bizottság munkájában ta­nácskozási joggal rendszere­sen részt vettem és részt veszek. Főként azokra a bi­zottsági ülésekre utazom Pestre, melyeken engem is megfelelően tájékoztatnak, hogy én is tájékoztatni tpd- jak — hallom. Beszélgetésünket félbesza­kítják. Kopogtatnak, nyílik az ajtó. Hatvan év körüli asszony lép be. Az ország- gyűlési képviselő hellyel kí­nálja Szakáll Lajosnét, aki telek, és építési ügyben ke­reste a szenátort. Bírósági végzéseket, helyszínrajzokat tesz az asztalra. A lényeg: a több személy közös tulajdo­nában és használatában le­vő telekből egy darabot ki­szakított egyikőjük, azért keveset fizetett, ráadásul négy méterre lakása elé épí­tettek egy lakóházat gazda­sági épülettel és állattartó óllal. Mindez — a panaszos véleménye szerint — jelen­tősen csökkentette a telek és az ingatlan értékét. Időbe telik, amíg átboga­rásszák az iratokat, közben a tanácsi szakapparátusból erősítés érkezik. Később ä sárga fedelű irkából, ami irattartóként is szolgál, újabb papírok kerülnek az asztal­ra. Órákba telik, amíg kibo­A Közlekedési Marketing Gaz­dasági Társaság az idén is meg­rendezi a tavaszi marketing­börzét, ezúttal április 16—18. kö­zött, a korábbiakhoz hasonlóan a budapesti Metró Klubban. A börze új kezdeményezése alapján ezentúl a részvételi díj megfizetése alól mentesülnek mindazok a vállalatok, szövet­kezetek, amelyek számukra fe­leslegessé vált, tőkés importból származó anyagokat, alkatrésze­ket. gépeket kínálnak eladásra. gozzák a lényeget. Ellent­mondásokat vélnek felfedez­ni. Az irathalmaz beteríti az asztalt. Minden papír a kép­viselőnél marad, utánanéz a dolgoknak. Ha indokoltnak találják, akkor az ügyészsé­gen keresztül rendkívüli jogorvoslatot kérnek. Mezőb.erényben ezen a na­pon csak az az egy választó­ja kereste fel, igaz, ügye az egész délelőttöt igénybe vet­te. Milyen ügyekben keresték más településeken ? Csárda- szálláson baráti beszélgetés­re köszöntek be néhányan. Dobozon a közlekedéssel kapcsolatban keresték fel többen. Kifogásolták, hogy rendkívül költséges — csak­nem 70 forint —, no és hosszú Vésztő és Doboz kö­zött az autóbusz-közlekedés. Most a Doboz—Békéscsaba— Békés—Vésztő útvonalon juthatnak el az utóbbi köz­ségbe. Javasolták: legyen egy Vésztő—Doboz—Békés­csaba járat is, ami olcsóbb is, rövidebb is. Hasonló gondként vetették fel a gyu­lai szanatóriumba való elju­tást. Most a doboziaknak be kell utazniuk a megyeszék­helyre, majd onnan másik járattal folytathatják útju­kat a fürdővárosba. Kérték, hogy naponta egyszer oda és vissza legyen egy olyan já­rat, amelyik Békéscsabáról Dobozon- át közlekedik Sar­kadra, természetesen érint­ve a szanatóriumot. Aztán felvetették még az útszélesí­tés kérdését, belterületen az építési tilalmak feloldását kérték. Vésztőn a sertéstartó kis­termelőket érintő gondokkal jöttek. A helyi tsz háztáji ágazata legkevesebb 25 hízó értékesítésére köt csak szer­ződést. Ezért nagyban kell hizlalni. Egy idős bácsi a fiatalok letelepítésével, az ipartelepítés lehetőségeivel kapcsolatban kereste fel Ma­gyar Pált. ehhez kérve se­gítségét. Aztán felvetették még a Sebes-Körös és a Be­rettyó hídjának kis teherbí­rását. E tény miatt csak fél terheléssel közlekedhetnek a vagonok, ami a szállítási költségeket növeli, ugyanak­kor a vasút eredményeit rontja. A csapadékvíz-elve­zetés korszerűsítésére, bőví­tésére társadalmi munkáját ajánlotta fel a település egyik szocialista brigádja. Köröstarcsán egy-két isme­rős, régi sporttárs üdvözölte a képviselőt. Jócskán elmúlt dél, ami­kor Mezőberényben feláll­tunk a tárgyalóasztaltól. Ira­tait gondosan a táskájába rakta, majd indult munka­helyére, műszakba. Mert, mint ahogyan ő fogalmazta még, a képviselői teendőit kell munkájához igazítani, s nem pedig fordítva. (sízekeres) A szerző felvétele A börzén részt vevő cégeknek egyébként minden egyes eladás­ra felajánlott tételért 30 forintot kell fizetniük. A nagyobb kíná­lattal jelentkezők az eddigiek­hez hasonlóan kedvezményben részesülnek: 900 és 1000 tétel kö­zött 12 ezer forintot, 1000 és 2000 tétel között 14 ezer forin­tot, 2000 tétel fölött pedig 16 ezer forintot fizetnek részvételi díjként. Marketingbörze új feltételekkel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents