Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-26 / 48. szám

1986. február 26., szerda — Szerda Ha szerda — piac. Leg­alábbis Békéscsabán. Jó­magam is gyakori vendége vagyok a zsibogónak: bön­gészek, turkálok a kacatok, limlomok, könyvek kö­zött. Akadtam is már né­hány érdekességre, de ez­úttal nem ezzel akarom un­tatni az olvasót. Most is bizonyos vagyok benne — hideg ide vagy oda —; a „nemzetiségi fesztivált” megrendezik. Szomszédos vagy azon túli országokból érkezők élénk cserekeres­kedelmet folytatnak ve­lünk. Momentán annak megjóslására nem vállal­kozom, hogy a csereará­nyok miként változtak a legutóbbi, enyhébb időjá­rási napot követően. Egy bizonyos: ma is vásárol­hatunk bugyogókat, trikó­kat, törülközőket, köcsögö­ket, hogy ne is soroljam to­vább. S olcsóbban, mint ahogy a határainkon belüli kereskedelem kínálja. Sőt a fázósabbak — ugyancsak „piacszerda” lévén — „en­gedményes” áron juthatnak Drobetához, a kitűnő ko­nyakhoz. Szomszédasszo­nyom szokta mondogatni: „Egy piroshasú — egy üveg. S ki is tart a követ­kező szerdáig, ha kevés vendég érkezik.” Nemrég olvastam a KSH jelentésé­ben, mennyi alkoholt fo­gyaszt a magyar. Azt nem tudom, ezt beszámítják-e? Mert ez növeli a fejkvótát. De növeli a cujka, a Cézár, a vodka is. S akkor igaz le­het, amit Hofi énekel: „Piál a föld J. I*. — BÉKÉSCSABA hiedelem- világáról lesz szó a Megyei Művelődési Központ honis­mereti szakkörének követ­kező, február 28-i foglalko­zásán. A délután 2 órakor kezdődő összejövetel szín­helye a Békéscsabai Megyei Könyvtár, az előadó pedig dr. Krupa András, a TIT megyei titkára lesz. — ÉRTESÍTJÜK a közmű­velődési szabadegyetem hall­gatóit, hogy a soron követ­kező előadás február 28-án lesz, pénteken fél 11-től az ifjúsági házban. Az előadó Kolossy Tamás, az MSZMP Társadalomtudományi Inté­zetének tudományos osz­tályvezetője. A téma: „Ma­gyarország főbb társadalmi rétegei és problémái”. — A SZOLNOKI MŰVÉSZ- TELEP címmel nyílik kiál­lítás február 28-án 16 óra­kor Gyulán a Dürer terem­ben. Megnyitót mond: Tálas László, a Szolnoki Damja­nich János Múzeum igazga­tója. — A PÁLYAVÁLASZTÁS ÉS A FELVÉTELI lázában élő nyolcadikosok ugyan már nem élhetnek az új le­hetőséggel, de a ma hetedi­kesei már igen: 1987 szep­temberétől a Mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium­ban megkezdik az oktatást német nyelven. Az oktatás­ban nemcsak a mezőberé­nyi diákok vehetnek részt, hanem a megye bármely ré­széből jelentkezhetnek a né­met nyelv iránt érdeklődők. Gépkocsi­nyereménybetétkönYvek sorsolása Az Országos Takarékpénz­tár február 28-án Budapes­ten rendezi meg a gépkocsi­nyeremény be tétkönyvek idei első, sorrendben 99. sorsolá­sát. A sorsoláson az 1985. október 31-ig váltott és 1986. január 31-én még forgalom­ban volt 5000 és 10 000 fo­rintos gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményeit a március 4-i lapok közlik. A hivatalos nyereményjegyzék március 7-én jelenik meg. Villáminterjú Drecin József államtitkárral — Békés megye több évti­zedes gazdasági, infrastruk­turális és kulturális lemara­dással küszködik. Van-e le­hetőség ebben az ötéves tervben a felzárkózásra? — A hetedik ötéves terv végleges tervszámai még nem ismeretesek. Ezért ko­rai lenne a felzárkózás mér­tékéről beszélni. De azt is figyelembe kell venni, hogy az erőforrások a VII. ötéves tervben a megyékben van­nak. Röviden ezért azt mon­danám, hogy ebben az idő­szakban még Békés megye negatív pozícióját nem tudja javítani. Kiemelkedő fej­lesztésre ugyanis egyetlen megyének sem lesz módja. — Van-e reális lehetőség arra, hogy megyénkbe új felsőoktatási intézmény ke­rüljön? — A Debreceni Tánítókép- ző Főiskola kihelyezett tago­zatáról van szó. amelynek telepítésével a mai tárgyalás alkalmával is foglalkozunk. A megye biztosítja az épü­letet, s ez fontos szerepet játszik a döntésben. Ügy vélem, ennek a tervnek jó perspektívái vannak. — Milyen lehetőségek van­nak a megyei ifjúságvédelmi intézményhálózat bővítésé­re? — Űj intézmény építésére nincs lehetőség, hiszen a népgazdasági erőforrások igen szűkösek. De előttünk áll még öt esztendő, s az alatt egy _ s más megváltoz­hat. — A Művelődési Miniszté­rium nyújt-e támogatást a gyulai vár rekonstrukciójá­hoz? — A vár rendbehozatalát — ismerve rossz állagát — indokoltnak tartom. De a re­konstrukció egyelőre a me­gye és az Országos Műem­lékvédelmi Felügyelőség erő­forrásaira támaszkodhat csak. A művelődési tárcánál ebben az ötéves tervben ugyanis a közoktatás élvez prioritást. A tanácsokkal összefogva, ezt a problémát kell először meg­oldani. így a kulturális in­tézményekre most csak ke­vesebb pénz marad. De a realitásokkal számolnunk kell. B. S. E. (Az interjút a szolnoki rá­dió munkatársával, Fretyán Istvánnal közösen készítet­tük.) Népi ellenőrök jubileuma Bensőséges hangulatú ün­nepségen köszöntötték teg­nap délelőtt a jubiláló né­pi ellenőröket, a megyei ta­nács vb-üléstermében. Éven­te emlékeznek meg azokról, akik húsz vagy huszonöt éve rendszeresen látják el a meg­tisztelő és felelős társadal­mi feladatokat. Most, 19-en kaptak emléklapot a megyei NEB által nyilvántartott né­pi ellenőrök közül; 13-an a huszonöt éves és hatan a húszéves munkáért. A ta­lálkozó alkalmat adott arra, hogy az elmúlt év vizsgála­tainak tapasztalatait elemez­zék. Értékelés hangzott el az elmúlt húsz esztendő ada­tairól. Képünk az ünnepsé­gen készült. Udvardy Vera, a megyei idegenvezető-verseny győzte­se, „civilben” a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhe­lyettese. Debrecenben a böl­csészkaron tanult magyar— német szakon. Idegenvezető­ként rendhagyó módon mu­tatkozott be: — Részt vettem egy jugo­szláviai Ibusz-úton — emlé­kezik a kezdetekre. — A csoportvezetőnk nagyon sú­lyosan megbetegedett, s én „beugrottam” helyette. Ké­sőbb az Ibuszban megköszön­ték a segítségemet, s kérdez­ték, nincs-e kedvem elvégez­ni az idegenvezetői tanfolya­mot. Néhány év múlva rá­szántam magam, és kilenc évvel ezelőtt az NDK-ba vit­tem csoportot először. Azóta huszonegy néhány országban jártam Európában, s nem bántam meg, hogy főállás­ban pedagógus maradtam. — Gondolom, a tanári képzettség amúgy sem jött rosszul... — Valóban. Mindkét szak­mában jól jön az előadókész­ség, a türelem, a pedagógiai érzék. Emellett az órákra és az utakra egyaránt alaposan fel kell készülni. Csak az utazásnál nem árt azt sem elképzelni, hogy mit teszek a legváratlanabb helyzetben. — Mondana ilyenre pél­dát? Verona éjszaka szép! — A múlt nyáron Olasz­országban a trentói gátsza­kadás miatt négy órát áll­tunk a sztrádán. Mindent megpróbáltam: meséltem tör­téneteket, vicceket, kávét főztünk az út mentén. Eltelt a négy óra, de Veronát le- késtük. Meggyőztem a cso­portot. hogy Verona éjsza­ka szép igazán, hiszen Ró­meó sötétben látogatta meg Júliát. Jöttek, és nem bán­ták meg. Sok sikert a vetélkedő március 18-i országos dön­tőjében, kívánjuk, hogy ott is találja fel magát! U. T. Fotó: Szőke Margit Kivételes nyugellátás társadalmi segítséggel A Megyei Társadalombiz­tosítási Tanács tegnap, feb­ruár 25-én délután tartotta ülését Dér Lászlóné MTT- elnök irányításával. Az első téma előadója is ő volt. A kivételes nyugellátás emelé­sével kapcsolatos elmúlt évi tapasztalatokat ismertette, elemezte a gyakorlatot,- ja­vaslatokat tett az eljárás he­lyi módszereinek változtatá­sára. Dér Lászlóné elmondotta, hogy az MTT munkájában az elmúlt időszakban — ter­mészetesen az anyagi lehe­tőségek függvényében — mi­nőségi változás mutatható ki. Méltányossági nyugdíjeme­lésre több százan várnak, akiket munkahelyük java­solt. A társadalmi testület döntését meghatározzák az Országos Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság irányel­vei, valamint a Miniszterta­nács határozata a többszö­rösen hátrányos helyzetű időskorúak támogatásával kapcsolatosan. A társada­lombiztosítási tanács réteg­munkája során, döntéseinél figyelembe vette megyénk szociális helyzetét. A koráb­ban, elsősorban mezőgazda- sági jellegből adódóan igen sok az alacsony mezőgazda- sági nyugdíjas, de az ipar­A Békés megyei tudomá­nyos napok keretében az or­vostudományok képviselői is jelentős szerepet kaptak. A koordinációs szakbizott­ság orvosi szekciója tegnap, február 25-én rendezte tu­dományos előadássorozatát Békéscsabán, a megyei könyvtárban. Megyénk fek­vőbeteg-intézményeiből min­den területről érkeztek elő­adók, megfelelően képvisel­ve a gyulai megyei, a békés­csabai és az orosházi városi kórházat. Az előadók sorában talál­koztunk dr. Ferdinándy Kond kandidátussal, dr. Ger- vain Mihály kandidátussal, dr. Godó Béla főorvossal, dr. Iványi János egyetemi do­A Tudományos Ismeret- terjesztő Társaság, a Magyar írók Szövetsége, a Cseh és Szlovák Irodalom Baráti Kö­re és az Állami Gorkij Könyvtár a Balassagyarmati Városi Tanács dísztermében a közelmúltban országos konferenciát rendezett a mai szlovák irodalomról. Jovánovics Miklós, az író- szövetség főtitkára elnökle­tével kezdődött a tanácsko­zás. A mintegy százfőnyi hallgatóság elsőként Rudolf Chmel irodalomtörténész A szlovák irodalom nemzeti- és történetitudat-alakításával kapcsolatos funkciójáról című beszámolójának és Karol Wlachovsky szerkesztő a mai szlovák prózáról szóló előadásának tapsolhatott. Ezt követte Käfer István tudo­mányos munkatárs „A ma­gyar—szlovák szellemi kap­A gyomaendrődi Körös hor­gászegyesület a múlt hét végén tartotta közgyűlését, melyen a mintegy háromszáz résztvevő meghallgatta a vezetőség beszá­molóját, majd megválasztották az egyesület új vezetőségét, A „horgászcsapat” 1945. októ­ber 19-én alakult, tehát tavaly év végén ünnepelte megalakulá­sának 40. évfordulóját. A köz­gyűlésen Hunya Miklós egyesü­leti titkár számolt be az elmúlt öt esztendő munkájáról, s an­nak eredményeiről. A beszámolóban szerepelt, hogy az egyesület körzetében lévő vizek élővilágát az utóbbi időszakban nem érte jelentős károsodás, illetve szennyeződés. Jelentős halpusztulás nem volt, ban dolgozók közül is sokan szorultak méltányossági nyugdíjemelésre. A társadal­mi testület messzemenően figyelembe vette a kivételes nyugellátás adhatóságának feltételeit; a munkában el­töltött hosszú szolgálati időt, a politikai aktivitást, a moz­galmi és társadalmi munka jelentőségét. A következő időszakban is követik az ed­digi gyakorlat jól bevált ele­meit, de megpróbálják biz­tosítani a módszerbeli előre­lépést. Az MTT meghatározta fel­adatait. Törekednek az álla­mi szervekkel és a szakszerve­zeti alapszervezetekkel közös elképzelések kialakítására és a meglevő anyagi lehetősé­gek maximális felhasználá­sára. Közös cél, hogy to­vább csökkentsék a megyé­ben meglevő szociális fe­szültségeket. Biztató, hogy az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóság a jö­vőben nagyobb anyagi lehe­tőségeket biztosít a testület­nek. A kivételes nyugellátás és nyugdíjemelés igazságos elosztásának alapja a társa­dalmi testület döntéseinél az MSZMP XIII. kongresszusá­nak az időskorúakról törté­nő fokozott gondoskodásáról szóló határozata. b. zs. censsel, dr. Inczédy Katalin főorvossal, dr. Szabó Mihály adjunktussal, dr. Gyuris Je­nő főorvossal, és dr. Jaku- becz Sándor főorvossal. A té­mák között szerepelt töb­bek között a gyermekkori öröklött betegségek jelentő­sége, a megelőzés fontossá­ga, a Békés megyei cukor­betegek gondozásának szer­vezése, a pszichiátriai gya­korlat eredményei és kudar­cai, a családorientált szülé­szet megyei tapasztalatai, va­lamint más jelentős orvos­egészségügyi kutatási ered­mények, amelyek a szakma számára nagy jelentőséggel bírnak, a betegek eredmé­nyes gyógyításában pedig nélkülözhetetlenek. b. zs. csolatok lehetőségei és kér­dőjelei a mai szlovák iro­dalomban, különös tekintet­tel a történelmi regényre és . drámára” című értekezése. Az első napi vitában Fila- delfi Mihály a magyarorszá­gi alakuló szlovák nyelvű irodalom problémáiról szólt többek között. A második napon Kormos Sándor szerkesztő a Cséh- szlovákián kívüli szlovák irodalomról, Bába Iván szer­kesztő az esszékben tükröző­dő szlovák nemzettudatról, Kiss Gy. Csaba tudományos munkatárs Ladislav Ballek A segéd című regényéről be­szélt. Az előadások hamaro­san megjelennek a Palóc­földben, valamint könyv alakban az Üj Aurora-füze- tek sorozatában is. ám ez nem jelenti azt, hogy a vizek tisztasága kielégítő. A Hármas-Körös sajnos rendszere­sen szennyeződik; augusztus- szeptember hónapban pedig jó formán a folyó felszíne teljes szélességében „kizöldül” a csa­tornákból befolyó hínártól, bé- kalencsétöl és egyéb növényi anyagoktól. A gyomai horgászok is ön­álló gazdálkodást folytatnak, ta­valy háromszázezer 690 forint bevételük származott, ebből 218 ezer forint volt a kiadás. A közgyűlésen a tagság újabb öt évre megválasztotta elnöknek Szendrei Sándort, alelnökök let­tek Bolehovzsky Jenő és Csatá­ri Kálmán, titkár Hunya Miklós ,ett- H. K. HÍREK Hfrügyeletünk 19 óráig hívha­tó, a telefon­számunk : Ma hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: EDINA, SÁNDOR NAPJA A Nap kél 6.32 — nyugszik 17.23 órakor A Hold kél 19.45 — nyugszik 7.32 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1911. február 26-án született. és 72 éves korában, 1983- ban half meg Fodor Zoltán nagykövet, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiváló harcosa. IDŐJÁRÁS A hideg levegő további be­áramlása volt időjárásunk meg­határozó eleme az elmúlt 24 órában. A havazás megszűnt, ám megyénk délnyugati részén, főleg Orosháza környékén ki­sebb hófúvások alakultak ki. Éjszaka mínusz 10—15 Celsius- fokot mutattak a hőmérők a megyében. Kora délután is csak mínusz 3 fokig emelkedett a hőmérséklet a több órás napsü­tés ellenére. Továbbra is élénk északi szél fújt, tájékoztatta la­punkat a Békéscsabai Meteoro­lógiai Állomás ügyeletese, Zsi- ros György. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: az ország nagy részén jobbára derült, pá­rás idő lesz. Legfeljebb délen fordulhat elő jelentéktelen hó- szállingózás. Az északkeleti szél időnként megélénkül, néhol megerősödik. Hideg marad az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —14 és —19, a leg­magasabb nappali hőmérséklet —3 és —8 fok között alakul. — TESSEDIK-EMLÉKÜLÉS Szarvason. Az első nagy ha­zai pedagógiai újítóra és ag­rárreformerre, Tessedik Sá­muelre emlékeznek február 26-án, ma délután Szarvason a városi tanács nagytermé­ben. — FELFEDEZTÉK NAGY SÁNDOR SZÜLŐHÁZÁT? Görög régészek ötévi kuta­tás után hírül adták, hogy Pela antik városban valószí­nűleg felfedezték azt a pa­lotát, ahol Nagy Sándor született. Pela Szalonikitől északra fekszik. Az időszá­mítás előtt a IV. században épült palota egy dombon áll. — MÜSZÍV UTÁN ÜJ SZÍV. Párizsban a Broursais kórházban egy 42 éves pá­cienst a múlt pénteken egy hete beteg szíve miatt mű­szívre kapcsoltak rá. Ez a berendezés ideiglenesen pó­tolta a szívét, a napokban pedig müszívet operáltak be mellkasába. — AZ OROSHÁZI GYOPÁR TÁNCKLUB a közelmúlt­ban négy kategóriában ren­dezett csapatversenyt, ame­lyen 25 pár — közöttük több külföldi — vett részt. Csa­patversenyben a Blau Silber táncklub mögött második helyen végzett a vendég­látó orosháziak 1. csapata. — A GESZTI EGYETÉR­TÉS TERMELŐSZÖVETKE­ZET számára sikeres volt az 1985-ös esztendő. Míg 1984- ben csak veszteséget köny­velhettek el, a tavalyi év 1 millió 200 ezer nyereséget hozott. Túlteljesítették a tervezett árbevételt búzából, kukoricából, mustármagból, lóbabból és cukorrépából. „Nevelés” — A papának igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem mehetek el a szex­klubba, mert ott olyasmit látok, ami nem nekem való! — Na és, mit láttál? — A papát! Orvosi előadások a tudományos napokon U mai szlovák irodalom (—ay—) Horgászok közgyűlése

Next

/
Thumbnails
Contents