Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-25 / 47. szám
1986. február 25., kedd Színjátszók találkozója Kedd Még Medárdkor is esni fog a hó, nemhogy a Fradi- meccsen” — mondta meteorológus barátom, félreérthetetlenül arra célozva, hogy baj lesz a hétvégi láb. darúgónyitányon. Mások pedig váltig állították: a totón azért törölték a Dortmund—Bochum mérkőzést, mert rövid idő alatt 80 centiméter hó hullott a városra, így a helyi polgármester inkább a téli olimpia megrendezésének jogát kérte, mondván, a stadionban minden számot meg lehet rendezni: a tribün jó lesz sáncnak, az atlétikai pályát föllocsolják a korcsolyázóknak, a sífutók pedig kaputól kapuig „léceznek”. Ilyetén Békéscsaba is kérheti a téli játékok rendezését, még ha kevesebb hó is hullott a városra. De tribün itt is van, atlétikai pálya (fűtetlen fedett is), no meg kapuk is találhatók. Sőt, ha versenytárgyalást hirdetnének, a Viharsaroknak további előnyt jelenthet, hogy a televízió már elígérkezett a hét végére egy csabai kirándulás erejéig, s momentán éppen a bportosztály, tehát nem is kellene nagyon rögtönöznie a stábnak. Persze ma még csak kedd van. Addig változhat az időjárás, kibújhat a hó alól az ibolya (még a pályán is), vagy ne adj isten, letakarítják a havat. Persze ahhoz alaposabb munkát kell végezni, mint amilyet a város fő- és mellékutcáin tesznek az illetékesek. Már azért is, mert ha egy labdarúgó megcsúszik, eltöri a lábát, az nemcsak a biztosítónak kerül többe ... J. P. A múlt hét végén rendezték meg az idei megyei színjátszónapokat Gyulán, az Erkel Művelődési Központban. A társadalmi igényt és érdeklődést példázza a rendezvény támogatóinak sora. A szereplők közül külön- díjat kapott a békéscsabai „Boldog, aki nem tud rólunk” csoport (Megyei Művelődési Központ), a gyoma- endrődi Vadász-raj, (Kiszöv), a vésztői színjátszószakkör (ÁIB), az örménykúti szövetkezeti hagyományőrző csoport (Teszöv) és a Justh Zsig- mond-stúdió (KISZ). A részt vevő együttesek közül hatan kaptak minősítést. Országos ezüst minősítést kapott a mezőkovácsháNagy volt a vigalom az elmúlt hét végén Nagybánhe- gyesen. Szombaton a gyermekeknek, vasárnap pedig a felnőtteknek rendeztek jelmezes szlovák bált. A vasárnapi mulatságra a környező, sőt, távolabbi településekről is érkeztek vendégek, így többek között Ma- gyarbánhegyesről, Medgyes- egyházáról, Békéscsabáról. A hagyományokat őrző rendezzi Szírt színpad, (rendező: Szabó Éva) és a békéscsabai Radnóti-színpad (rendező: Szűcs Edit). Országos arany minősítést a vésztői színját- szószakkör (rendező: Kuru- csó Zsigmondné), az örménykúti szövetkezeti hagyományőrző csoport (rendező: Benkó András), a József Attila-színpad (rendező: Steinwender József), valamint a Justh Zsigmond-stú- dió kollektív rendezése kapott. Ketten részesültek a zsűri különdíjában: Kurucsó Zsigmondné szellemes rendezéséért és Petényi Borbála, a Jaszi „Csoda” című előadásában nyújtott alakításáért. p. a. vényen sokan öltöttek népviseletet. Szerepelt a szlovák bálon többek között a nagy- bánhegyesi asszonykórus, s ebben Zsofka néni, a 80 éves Farkas Andrásné. Nagy sikert aratott a bán- hegyesi szlovák bál, melyen csaknem 500-an vettek részt. A jelmezversenyt egy szlovák népviseletbe öltözött házaspár nyerte. Influenzajárvány — látogatási tilalom Ugrásszerűen emelkedett az influenzás és influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten megyénkben. Amíg a hetedik héten 2 ezer 670, a nyolcadik héten már 6 ezer 30 beteg kereste fel az orvosi rendelőket. Ezért a Békés Megyei Köjál igazgató főorvosa a megye valamennyi kórházában, a szociális otthonokban, a csecsemőotthonban és az egészség- ügyi gyermekotthonban 1986. február 26-tól további intézkedésig látogatási tilalmat rendel el. A Köjál kéri a betegék érdekében a lakosság megértését. Szlovák bál Nagybánhegyesen Tetanusz-védőoltás időseknek Magyarországon az életkorhoz kötötten az 1941. január elseje után születettek megkapták a tetanusz elleni védőoltást. Közöttük ilyen jellegű megbetegedések csak kivételesen fordulnak elő, az időskorúak viszont könnyen megbetegednek, s a vérmérgezésben meghaltak aránya esetükben 80 százalékos. Ezek az idős emberek elsősorban a ház körüli munka közben sérültek meg, enyhén horzsolták, szúrták, vágták meg valamelyik testrészüket. Jellemző, hogy a sérülést követően csak későn fordultak orvoshoz, amikor már a kialakult tetanusz tüneteivel nehezen kezelhetőek, vagy menthetetlenek voltak. Az egészségügyi minisztériumi államtitkár 1986 elején elrendelte, hogy ebben az évben az 1916. január 1. és az 1925. december 31. között született emberek a tetanusz elleni védőoltást kapják meg. Lehetőség van a hetven éven felüli önként jelentkezők védőoltására is. Az oltáson való, minél nagyobb számú megjelenést az egészségügyi szervek hatékony felvilágosítással, meggyőzéssel szeretnék elősegíteni. Megyénkben 1986. április elejétől május végéig két részletben kapják meg az említett korosztályok a tetanusz-védőoltást. A harmadik, 99 százalékos védettséget nyújtó adagot egy év múlva lehet beadni. A közegészségügyi szervek segítséget nyújtanak az oltás menetének szervezésében, ellenőrzik a lebonyolítását. Az Egészségügyi Minisztérium biztosítja a megfelelő oltóanyagot, amelyet a körzeti orvosoknak juttatnak el. A Köjál az oltandók listája alapján tájékoztatja a körzeti orvosokat, akik a saját ellátási területükön élőkről gondoskodnak. Az érintetteket oltási behívókkal értesítik a védőoltás napjáról. Jövőre, majd pedig 1988- ban sor kerül az idén be nem oltott, 1941. január 1. előtt születettek védőoltására is. B. Zs. A gyulai vár tövében Fotó: Béla Ottó B mai regionális tv-müsor szerkesztője, Olajos Csongor mondja: A műsor stábja ellátogatott Orosházára és a látottakat. hallottakat Tűz után az üveggyárban címmel adjuk közre. Bemutatjuk a Bács és Szolnok Megyei Családsegítő Központot. A szegedi Paletta Galéria művészei Ausztriába látogatnak, pontosabban állítanak kj ott műveikből, erről is hírt adunk. Két színházi bemutató előtt is forgatunk riportot, a szegedi mellett a békéscsabaiak Iván Stodola: Tea a szenátor úrnál című politikai vígjátékának előzetesét láthatják. Tudósítunk a békéscsabai Gajdács Mátyás Afrika-kiállításról is. A sportkínálat: Himer István, a H. Metripond SE és dr. Stiegler Károly, a Szolnoki MÁV-MTE szakosztályelnöke lesz a vendégünk. A műsor 18.30 órakor kezdődik a szentesi 23-as csatornán. Kisebb hóátfűvások Munkában egy hókotró a megyeszékhelyen Fotó: Fazekas nászló A megye közútjainak állapotáról érdeklődtünk a megyei közútügyeleten tegnap, a délutáni órákban. Mint megtudtuk, a hóekék elsősorban azokat az útszakaszokat tisztították meg, ahol kisebb höiátfúvások keletkeztek. Ilyen szakasz volt például a 44-es úton Kondoros után, illetve Csanádapáca, Medgyesbodzás között, valamint Békéscsaba felől Kígyósra tartva, a kígyósi elNem mindennapos közös tettre vállalkoztak Békésen a Drága utca lakói. Február elején Kurucz László gépkocsivezető kezdeményezésére, és vezetésével lakossági társulást szerveztek utcájukért. A város egyik leghosszabb, igen széles utcája eddig esők, télvíz idején szinte járhatat- lanul sáros volt, és mint a városrész elosztó utcája, gyakran áthatolhatatlan. A közös gond közös elhatározást szült. Kun János és Fekete László agitáló-szerve- ző segítségével megvalósult a terv. Az utcabeliek csakhamar felismerték a közös érdeket, és a vonakodók is majdnem kivétel nélkül vállalták a maguk részét egy közös útépítő akcióban. A hatvannyolc lakásból álló utca lakosainak „kapunként” 8 ezer forinttal kellett hozzájárulni a félmilliós költségű vállaláshoz. Ezenkívül tevékeny közreműködéssel — a lapátolástól a hírvitelig, mindennel, ami ilyenkor sízüksé- ges. Természetesen, a kispén— KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ FIN KUPA. A KISZ Békéscsabai Városi Bizottsága kispályás labdarúgó FIN Kupát hirdet férfiaknak, melyet 1986. március 15. és április 30. között bonyolítanak le. Jelentkezni lehet a Körös Kazángyártó Vállalat Latinka Sándor KISZ-alapszervezetnél, Békéscsaba, Sallai u. 34. szám alatt. Nevezési határidő: 1986. március 1. Tejcukorra érzékenyek által is fogyasztható laktóz- szegény tejsűrítmény készítését kezdi meg a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat és a Szegedi Konzervgyár. A két vállalat, amely már a technológiája kidolgozásában is együttműködött, magát a gyártást is megosztotta: a tejipari vállalatnál készült sűrítményt a konzervgyárban töltik dobozba. Hazánkbaa minden ötödik ember tejcukorérzékeny, az üzletekben most kapható tejet nem fogyaszthatja, következésképpen joggal számíthatnak arra, hogy az újdonság kapós lesz- Egy-egy dobozba 200 grammot töltenek, s ebből — akár hideg vízzel — 1 liter szokványos minőségű tej készíthető Az első Laktokrém-szállítmáágazás közelében. Tegnap lapzártáig mindenütt járható volt megyénkben, ám a főutak mentén az árkok telítődtek, s egy újabb, éjszakai havazás, erősebb szél esetén komolyabb akadályok is keletkezhetnek. Éjjel is ellenőrzik az őrjáratos kocsik az utakat, hajnalban pedig — tekintve, hogy délután olvadt, s ez éjszaka megfagy — a sószóró kocsik indulnak útnak. zűektől, nyugdíjasoktól méltányosan kevesebb részesedést vártak el. A körülbelül 1200 méternyi utcahossz burkolásához szükséges kohósalakot Kurucz László utánajárása, szervezése nyomán vasúton fogadták Ózdról. Ottjártunkkor, pénteken délután az egész utca jól szervezett készültségben állt, az ott várakozó kölcsön úthengerrel. A munkához csak szombaton foghattak hozzá, mert a szállítmány késve érkezett meg. Ez volt az utcabeliek munkálatainak befejező szakasza. Most a megegyezés értelmében a városi tanács következik: az elterített burkolatra aszfaltréteget terítenek városi költségen. Erre azonban csak később kerülhet sor, a beütemezett közmunkák sorrendje szerint, városi költségen. íme, egy modell, egy követhető jó példa, egy ötlet a hasonló gondokkal küzdőknek — sok tanulsággal. — TELEFONDOKTOR. A telefondoktor ezen a héten február 25-én, kedden és 27-én, csütörtökön 14—15 óráig hívható a 24-011-es telefonszámon, Békéscsabán. A téma ezúttal: rövidlátás-tá- vollátás. — HANGVERSENY. A Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola növendékhangversenyt tart februhár 25-én, ma este fél 6 órai kezdettel a zeneiskola nagytermében. nyok már márciusban az üzletekbe kerülnek. * * * Vajon a Békés megyei üzletekben is hozzájuthatnak-e a tejcukorra érzékenyek ehhez a készítményhez? —ezt próbáltuk megtudni az illetékesektől. A Szegedi Konzervgyár tájékoztatása szerint a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat szállítja az árut a megrendelőknek. Ha pedig a tejipar a forgalmazó, akkor — s ezt már Höf- ler Páltól, a Gyulai Tejporgyár igazgatójától tudjuk — a gyulai gyár minden esetben megrendeli az új készítményeket, s bemutatja a kereskedelemnek. A többi már a kereskedelmen múlik — remélhetőleg nem marad el a megrendelés. HÍREK Hírügyeletünk 19 óráig hívható, a telefonszámunk : Ma hírügyeletes: Tóth Ibolya. MA: GÉZA NAPJA A Nap kél 6-33 — nyugszik 17.22 órakor A Hold kél 18.27 — nyugszik 7.15 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyvenöt éve, 1841. február 25-én született Pierre Auguste Renoir (1919) francia festő, az impresszionizmus egyik legjelentősebb képviselője. IDŰláRÓS A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Mojdisz István tájékoztatása szerint tegnap igazi téli időnk volt. A havazás, amely az éjszaka kezdődött, időnként erős északi széllel párosult. Szerencsére a lehullott hó vastagsága csak helyenként haladta meg a 2 centimétert, így nagy hótorlaszok nem alakultak ki. A reggeli mínusz 3 fokról mínusz 6 fokra csökkent hétfőn napközben a hőmérséklet, majd a havazás megszűntével ismét mínusz 3 fokot mutatott a hőmérő. Előrejelzés az ország területére ma estig: északon és nyugaton lassan felszakadozik a felhőzet és egyre több helyen szűnik meg a havazás. Délen és keleten jobbára erősen felhős lesz az ég. További gyengülő havazásra, majd hószállingózás- ra kell számítani. Az északi, északkeleti szél eleinte még sokfelé erős lesz, néhol viharos széllökések is előfordulnak. Többfelé várható hófúvás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet északnyugaton —11, délkeleten —6 fok körül alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet —1, —G fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: folytatódik a hideg idő. A hét közepén néhány órára kisüt a nap. A hét legvégén délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és havazás kezdődik. — MUNKAVÉDELMI ELLENŐRZÉSEK. Az OMVF Békés Megyei Munkavédelmi Felügyelősége 1986. február 25, 26, 27-én célellenőrzéseket végez a Békés megyei gazdálkodó szerveszeteknél. A felügyelőség szakemberei ezúttal a tervszerű megelőző karbantartás munkavédelmi követelményeinek betartását vizsgálják és értékelik. — SZARVASON a Haltenyésztési Kutató Intézet keltetőüzemében február 21-én kikeltek az első kiskacsák. A kikelt naposbaromfi zöme az 1984 novemberében fajtaként elfogadott Szarvasi nemesített, a többi pedig Körös menti hibrid kacsa. A 12 és fél ezres állományt partnerük, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat április első felében veszi át. — BALESETEK. A hét végén az ország területén összesen 45 sérüléses közúti közlekedési baleset történt, közülük két halálos, 20 súlyos és 23 könnyű sérüléses volt. Február 21-én délután Kar- doskút és Tótkomlós között nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját Tóth Sándor 42 éves tótkomlósi lakos és előzés közben kisodródott, majd egy út menti fának ütközött. Tóth Sándor súlyos, utasa könnyebb sérülést szenvedett. Orosházán február 23-án délelőtt az Észak utca és a Mikes utca találkozásánál Csete Jenő 35 éves tótkomlósi lakos nem adta meg az elsőbbséget és ösz- szeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. Csete és két utasa, valamint a vétlen személygépkocsi vezetője és utasa könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Csete Jenő személygépkocsija műszakilag nem /elel meg a követelményeknek, ezért forgalmi engedélyét bevonta. — RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS. Az orosházi rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen annak a személygépkocsinak a vezetője, aki 1980.. február 19-én 17 óra 40 perckor Orosházán, a Szarvasi út 45. számú ház előtt egy kisgyermeket elütött, majd segítségnyújtás után a helyszínre nem tért vissza. Jelentkezését saját érdekében, az ügy körülményeinek tisztázása miatt várja a rendőrkapitányság közlekedési osztálya. Útépítés jószomszédi alapon P. A. Laktokrém tejcukorérzékenyeknek 27-360