Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

X986. február 22., szombat Szombat Ismerősöm mesélte, hogy mikor az üzletben elpana­szolta, hogy gyermeke bőr- csizmája átázik, azzal vi­gasztalták, vegyen másikat, amíg az egyik szárad, jár­hat a csöppség abban. No, gondoltam, novemberben kitolok a világgal: azért is téliesített gumicsizmát ve­szek negyedikes, ám igen nagy lábon élő gyermekem­nekTél derekáig nem is ázoit az be, de utána, hogy megkopott a talpa ... Gon­dom a visszaváltással nem volt, azonban másik csiz­mát ebben a méretben bi­zony nem kaptam sehol. Előbb még csak-csak ígér­ték: hogy menjek hét vé­gén, aztán a jövő héten, aztán az azt követő hé­ten ... Most már ígéretet sem kapok. Az idén már nem lesz — néznek rám, a csodabogárra, aki télen, téli lábbelit akarok venni. Most átmeneti cipők vannak. Az­tán tavasszal annyi szan­dál lesz, hogy választani sem tudok közülük. Nyá­ron? Nem nehéz kitalálni: ismét zárt cipőket kínál a kereskedelem, hogy kora. ősszel (időben!) megvehes- sük a téli lábbeliket. Mindez nem is lenne nagy baj, hisz’ az eltelt eszten­dők alatt a téli és nyári időszámításhoz is hozzá­szoktunk. De az csupán egyórás eltolódás és nem egy egész évszakos! Ha ne­tán az egész szezont kibír­nák ezek a cipellők, szan­dálok, csizmák egy szót sem szólnék. De így! Mara­dok hát az eredeti tanács­nál: jövőre veszek két csiz­mát, ha az egyik átázna ... Vagy inkább hármat, ha a kettő közül az egyik tönkre megy... De lehet, hogy négyet vásárolok, hogy ha az egyik ázik, és a másik kilukadt, akkor is legyen váltó... De akkor nem marad pénzem arra, hogy még a télen tavaszi cipőt is vegyek! N. A. Február 24—28: Békés megyei tudományos napok — A MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZSZÖVETSÉG fel­hívja a horgászok figyelmét, hogy a Velencei-tavon, a kiskörei tározón, valamint a Balatonon kritikus jéghely­zet alakult ki. A legutóbbi enyhe időjárás következté­ben ugyanis sok helyen el­vékonyodott a jégréteg, s különösen csalóka a helyzet a még hóval borított helye­ken. Ezért a jelenlegi kö­rülmények között léknél horgászni életveszélyes. r­) I Etlapozó Izgalmas, újszerű feladat­ra vállalkozott a Békés Me­gyei Tanács Tudományos- Koordinációs Szakbizottsá­ga: a Békés megyében folyó tudományos műhelyekről, kutatási feladatokról és ered­ményekről próbál — az is­meretterjesztés eszközeit is felhasználva — mindenkihez szólni. Lehetőséget nyújtva arra is, hogy a szűk szakmai csoportok megismerjék egy­más munkáját, s a tudomá­nyos élet iránt érdeklődők találkozhassanak kutatók­kal, s válogathassanak az érdeklődési körüknek megfe­lelő szakmai programok kö­zött. A február 24-től 28-ig tar­tó gazdag programnak a Bé­kés Megyei Könyvtár ad otthont. A Békés megyében folyó kutatások szakágan­kénti összegzésén túl lehető­ség nyílik a szakmai napok keretében tudományos elő­adásokra is az orvos, az ag­rár- és a társadalomtudo­mányok köréből. A tudomá­nyos napok egyik érdekessé­ge bizonyára az a poszterbe­mutató lesz, amely áttekin­tést ad a Békés megyében folyó kutatásokról. A rendezvénysorozatot feb­ruár 24-én, délelőtt 10 óra­kor Grasselly Gyula akadé­mikus, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Szegedi Bi­zottságának elnöke nyitja meg. (bse) Számíts a számítógépre! Mint már jeleztük, la­punkban kéthetente közöl­jük a Békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház és a KISZ városi bizottsága által indított számítógépes vetélkedő feladatait. Az el­ső forduló kérdései a követ­kezők: 1. trj egy olyan progra­mot, amely 100 lottóhúzást szimulál (100-szor 5 szám kihúzása), majd kiírja, hogy az egyes számok hányszor fordultak elő. 2. írj egy olyan progra­mot, amely a grafika, illet­ve a grafikus karakterek se­gítségével kiírja a képer­nyőre az Ifjúsági ház felira­tot. 3. írj olyan programot, amely kér két — maximum 30 számjegyből álló — egész számot a felhasználótól, majd kiírja ezek összegét a kép­ernyőre. A feladatokat egyénileg kell megoldani — HT—1080Z típusú számítógépre készít­ve — és magnókazettán kell beküldeni, mindhárom for­duló feladatainak megoldá­sát egyszerre, legkésőbb 1986. március 26-án kell postára adni, a Békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház címére (5600 Bé­késcsaba, Derkovits sor 2 ). Szakközépiskolák Békés megyében A fenti címmel önálló fü­zetet jelentetett meg a kö­zelmúltban a Békés Megyei Pedagógiai Intézet. A me­gyénk szakközépiskoláiban működő szakok, ágazatok, szakmák bemutatásának az a célja, hogy részletesebb, a képzési sajátosságokat job­ban bemutató kiadvány áll­jon rendelkezésre az általá­nos iskolák nevelői, a szü­lők és gyermekeik számára a pályaválasztási döntésre való felkészítés, illetve fel­készülés folyamatában. Az ismertető megjelenését az is indokolta, hogy az utóbbi években jelentős vál­tozás történt néhány szak- középiskolában a technikus­képzés bevezetésével. Békés megye öt iskolájában indí­tották eddig (indítják) ezt a képzési formát. A középis­kolák által összeállított anyag tartalmazza a legfon­tosabb beiskolázási tudniva­lókat, a megtanulandó szak­mai sajátosságok leírását, a négy (illetve öt) év tantár­gyait, a szakkörök felsoro­lását. Megtudható továbbá, hány hét időtartamú a nyári szakmai gyakorlat; milyen elhelyezkedési vagy felsőfo­kú továbbtanulási lehetősé­gek várják a végzősöket. A kiadvány hasznosításáról az általános iskolák pályavá­lasztási felelősei gondoskod­nak. Hamarosan átadják Gyulán a törökzugi lakótelep bölcsődé­jének új szárnyát. Az épületrészben már a belső munkálatok folynak Fotó: Szőke Margit Megjelent a Békési Klubélet A Békés Megyei Ifjúsági Klubtanács erre az évre újabb pályázatot írt ki mű­ködő klubközösségeknek. A pályázat célja minden olyan új, eredeti kezdeményezés támogatása, amely magában foglal valamilyen új mód­szert, tartalmilag új vonáso­kat hordoz. Az értékelésnél nyomatékkai kerülnek beszá­mításra azok a kezdeménye­zések is, amelyek lehetőséget adnak új közösségek kialakí­tására. A pályázatokat ápri­lis 8-ig kell eljuttatni a me­gyei klubtanács (5600 Békés­csaba, Irányi u. 4—6,. Me­gyei Művelődési Központ) cí­mére. Az értékelés és a díjak átadása (a négy legjobbat 10 —10 ezer forinttal támogat­ják) májusban lesz, ünnepé­lyes keretek között. Ahogyan mondani szokás, igazi hiánypótló ez a kiad­vány. A korábban rendszere­sen megjelenő, az utóbbi időben igencsak ritkán je­lentkező Békési Klubélet új számát a különböző mentál­higiénés tevékenységi for­mák, módszerek bemutatásá­nak szentelték. A Lenthár Márta szerkesztette 66 olda­las kiadvány éppen ezért az önismeret összefoglaló cí­met kapta, melyben az e célt szolgáló csoportjátékok le­írása, továbbá tesztek és kö­zös beszélgetések szövege ka­pott helyet. A hasznos és jól szerkesztett, könnyen kezel­hető kiadványt — amelyet a Megyei Művelődési Központ­ban lehet beszerezni — iro­dalomjegyzék teszi teljeseb­bé. (N. L.) Mire elég 14 nap? Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott tapasz­taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei vendéglátás. L Nem tudom hányszor jártam Sarkadon a Pelikánban, egy biztos, sokszor nem. Arra azonban emlékszem, hogy a konyhája ragadt meg elsősorban, kitűnő ételeket ehettem ott. Az egyik nap — Sarkadon lévén dolgom — újból felkerestem az éttermet. *** Egy óra van, amikor átlépem a küszöböt, s csodálkozom: alig vannak néhányan. Nem nehéz hát választanom. Leülök az egyik asztal mellé. A vázában zöld tujaág, a térítőn viszont kenyérmorzsa és ételmaradványok vannak. Mire ezeket lesöpröm egy pincér is érkezik. Étlapot kérek először. Hogy miért nincs minden asztalon étlap, ezt nem tudom. Ez nemcsak itt bosszantó, máshol is ez a helyzet általában. Böngé­szem az étlapot, van miből, legalábbis ami az ételek sokaságát illeti, mert van kész­étel, még több frissensült, s kisadagokból is nagy a választék. Az viszont igaz, hogy a kínálatot — a bőség ellenére is — szokásosnak lehet mondani. Egy étel azonban megragadja a figyelmemet, már csupán azért, mert még nem hallottam a magyaros palpettiről. Látatlanból rendelek belőle egy kisadagot, s mellé egy zöldborsó levest. Sok idő nem telik el, a leves már a tányéromban gőzölög. Az íze nem rossz, de egy kissé „öszvér” megoldásúnak tűnik, mintha — az étlapon is szereplő — csontle­vessel is keveredne... A második fogást is hamarosan elém teszik. Erre nagyon kí­váncsi vagyok, hiszen ez „zsákbamacska” számomra, szántszándékkal nem kérdez­tem meg előre, hogyan is készítik, miből áll a magyaros palpetti? Látszatra egy bécsi szeletre hasonlít, de amikor az első falatot levágom belőle, akkor derül ki: göngyölt húsról van szó. Sajt és valamilyen felvágott a töltelék, s a hússal, a sült krumplival együtt pompás az ízegyüttes. Később, miután megettem a második fogást, a pincér készségesen felvilágosít arról, hogyan is készítik ezt a ma­gyaros olasz ételt. (Ha lesz időm rá: kipróbálom.) Már teli gyomorral, az ebéd utáni sört kortyolgatva, az étlapot nézegetem. Van Denne egy betét a „Mai menüajánlatunk”, melyben 2—2 ebéd és vacsora is szerepel, s meglepően olcsó áron. Ügy tűnik érdemes itt, a Pelikánban enni. Amiről még érdemes szólni: az a sült burgonya. A legtöbb helyen 10 forint körül van az ilyen köretnek az ára. Azt már tudom miért: mirelit alapanyagból dolgoznak jobbára. Itt azonban karikára vágott — s ez már jelzi azt is, nem konzerv — sült burgonya volt a köret, s így olcsóbb, s finomabb is. Talán ezt a gyakorlatot máshol is átvehetnék. Pénzes Ferenc Olvastam a Népszabadság sportoldalán, hogy az egyik fővárosi iskola síszünetet adott a nebulóknak. A ha­vas időszakokban sok volta hiányzás, ugyanis a családok közül jó néhány gyanítható­an felrándult a hegyekbe sí­elni. A rövid hiányzások el­len nehéz erélyesen fellépni, hiszen a szülők három na­pot igazolhatnak. A múlt ősztől egy utasítás úgy ren­delkezik, hogy az igazgató 14 szabadnapot adhat egy tan­évben. Ez esetben az iskola vezetése ebből a 14-ből hár­mat a síelésre szánt. Okos döntés! S bár a Bé­kés megyei tanulók körül­ményei, szokásai különböz­nek a budapestiekétől, mégis arra gondoltam, megkérde­zek néhány iskolát, vajon van-e az évnek olyan szaka­sza, mikor a hiányzások szá­ma gyanúsan gyarapszik me­gyénk iskoláiban. Nos, ilyen­re a pedagógusok eddig még nem figyeltek fel. Ügy tű­nik, a havas hegyek vonzere­je itt már nem érezhető any- nyira, s még a május végi, első nyári napok sem csal­ják iskola helyett a strandra a tanulókat. Persze, a vidé­ki gyerekekre is ráfér, hogy sokat legyenek szabad le­vegőn, s lehetőleg minél többet sportoljanak, ám az aligha vitatható, hogy Békés megye városaiban és falvai­ban élő diákok kapcsolata még sokkal közvetlenebb és spontánabb a természettel, mint a fővárosiaké. Emellett az is igaz, hogy a 14 nap elfogy anélkül is, hogy sí-, vagy bármilyen más sportszünetet adnának. Három-négy napot az érte­kezletek vesznek el, átlagban két nap a tanulmányi kirán­dulás, egy a honvédelmi nap. Az 5 napos őszi mező- gazdasági munka kétoldalú hasznosságát sincs okunk kételni. S még valami, amit a gyu­lai Erkel Ferenc Gimnázium­ban hallottam (ahonnan egyébként 35 diák jelenleg épp sítáborba utazott): ha a családok elutaznak síelni, akkor nem szoktak hamis igazolást kiállítani. Inkább előre engedélyt kérnek. Azért ez se rossz megoldás. (ungár) A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ELLENŐRZÉSI FŐIGAZGATÓSÁGÁNAK BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA pályázatot hirdet revizori, jogügyi előadói munkakör betöltésére. Követelmény: szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség. Továbbá felveszünk gépírni jól tudó adminisztrátort. Fizetés a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés alapján. Jelentkezés személyesen naponta reggel 8—16 óráig: Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 11—17. V. emelet 501. szoba. MA: GERZSON NAPJA A Nap kél 6.31 — nyugszik 17.17 órakor A Hold kél 14.33 — nyugszik 6.02 órakor HOLNAP: ALFRÉD NAPJA A Nap kél 6.37 — nyugszik 17.19 órakor A Hold kél 15.50 — nyugszik 6.31 órakor ÉVFORDULÓ Húsz évvel ezelőtt, 1966. február 22.-én halt meg Bu­dapesten — 61 éves korában — Beér János jogász, egye­tem professzor, az állam- és jogtudományok doktora. * * * Tíz évvel ezelőtt, 1978 február 23-án halt meg — 93 éves korában — Bihari Mór pedagógus, a munkás- mozgalom harcosa. IDÖIÓRÓS A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Zsíros Béla tájékoztatása szerint tengap a Kárpát-medencét elárasztó sarkvidéki eredetű levegő me­gyénkbe is visszahozta a telet. A csütörtök estétől péntek dé­lig tartó havazás nyomán 5-1 centiméteres friss porhó borí­totta be a földeket. Éjszaka mí­nusz 3-4 fokot mértek, a kora délutáni órákban is csak mí­nusz 2 fokig emelkedett a hő­mérséklet. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: lassanként to­vább csökken a felhőzet, a hó­esés egyre több helyen megszű­nik. Napközben délnyugat felől újabb felhősödés várható, és egyre több helyen havazás kez­dődik. A keleti, délkeleti szél időnként élénk lesz, ezért ki­sebb hóátfúvások várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általános —13 és —8, a legmagasabb nappali hőmér­séklet —6 és —1 fok között ala­kul. — A BÉKÉSCSABAI városi bélyeggyűjtő kör az 1986. évi vezetőségválasztó és be­számoló közgyűlését február 23-án, vasárnap 10 órakor tartja az Irányi utcai II. számú általános iskolában. — A FEBRUÁR a fonók hó­napja. Ezt a szép, régi szo­kást elevenítik fel a telek- gerendási szlovák klub tag­jai, amikor február 24. és március 1, között minden este a helyi művelődési ház­ban találkoznak és rokkán, szövőszéken dolgozva eleve­nítik fel a hagyományokat. A fonóba természetesen minden érdeklődőt szívesen várnak. — FALBONTÓ BETÖRŐK hatoltak be egy kávéházon keresztül egy franciaországi (Saint Maurdes Fossen) bankba. Nagy szemeket me­resztettek, amikor a pán­célterem helyett az irattár­ban találták magukat. — SZÁZHETEDIK születés­napját ünnepelte pénteken Orsós Mária Lentiben, a bárszentmihályfai városrész­ben. Zala megye legidősebb lakosa Mária néni, akinek három gyermeke és 23 uno­kája van, akik köszöntötték a ritka évforduló alkalmá­ból. — TÁNCVERSENY lesz ma, szombaton délelőtt fél 10-től és délután 2 órától Mezőko- vácsházán a művelődési központban. Az ország min­den részéből összesen 13 te­lepülés táncklubjaiból érkez­nek a versenyzők, hogy ösz- szemérjék tudásukat Dl-es és C osztályban. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Debrecenben pénteken meg­tartott 8. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 33, 73, 77, 88 Pelikán étterem, Sarkad

Next

/
Thumbnails
Contents