Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-21 / 44. szám
©1986. február 21., péntek Péntek Munkámnál fogva sok embert ismerek. Mit tagadjam? — ilyet is, olyat is. Három kategóriába sorolom őket: vannak, akik szeretnek nyilatkozni, még akkor is, ha lényegében semmit sem mondanak, szeretik viszontlátni magukat, nevüket az újság hasábjain. Mások „csupán” kötelességüknek tartják az olvasók megfelelő tájékoztatását, ezért állnak kötélnek, nem pedig holmi sze~ mélyes dicsőség után áhítoznak. S vannak, akik nem hajlandók megnyílni a nagy nyilvánosság előtt, nem járulnak hozzá, hogy tevékenységükről, életük. ről, eredményes munkájukról írjunk. Megvallom őszintén, engem az utóbbi emberek érdekelnek a legjobban. Mert ők azok, akik tényleg sokat tesznek le az „asztalra”, az ő munkájuk következménye is egy-egy vállalat eredményessége, úgymond: prosperitása. Ök azok, akik szerénységükön túl valami más miatt sem akarnak nyilatkozni. Magánbeszélgetések során derült ki: elsősorban vezetőiktől, főnökeiktől tartanak, akik a nyilatkozás jogát kisajátítják, maguknak tartják fenn. Nos, ők tartoznak az első kategóriába. P. F. Tapasztalatcsere a főidről Békéscsabán, a Teszövnél tegnap, csütörtökön megyénk mezőgazdasági termelőszövetkezeteinek földügyekkel foglalkozó szakemberei tartottak tanácskozást. Bacsa Imre, a MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatal főtanácsosa tájékoztatta a megjelenteket a Miniszter- tanács által 1979-ben elrendelt új földértékelési rendszer bevezetésének eddigi menetéről és a további feladatokról. Egyebek között elmondotta, hogy befejeződött a múlt évben a mintateres földértékelés, s kialakították az egyes térségekben az adott területre jellemző termőhelyi értékszámokat. A szakember arról is szólt, hogy a témafelelős szakbizottságnak nem sikerült megállapodni az úgynevezett helyzeti járadék megállapításáról, ezt a munkát 1987-re kell befejezniük. A továbbiakban a közgazdasági értékelés jelenlegi helyzetéről számolt be az előadó. Elmondotta, a közelmúltban kapták meg a nagyüzemek azt a felkérést, amely szerint saját üzemükben táblánként pontosan meg kell határozniuk a belvizes és a szennyezett területek alakulását, valamint a gazdálkodást nehezítő mesterséges tereptárgyak (olajkutak, elektromos légvezetékek, stb.) számát. A MÉM- ben valós felmérésre számítanak, s a földhivatalok még az első félévben ellenőrzik az adatok valódiságát. Az elképzelések szerint várhatóan 1987 június végére fejeződik be országosan a közgazdasági értékelés. Így legkorábban 1988. január 1- ével vezethetik be a termőhelyi értékszámok alapján történő új földadózási rendszert. Az idén a növényvédelmi és agrokémiai állomások és a földhivatalok tovább folytatják azt a tízéves programot, amelynek során a földek genetikus talajtérképezését végzik el. V. L. — MAKACS TÉVHITEK néhány meteorológiai ténynyel kapcsolatban címmel tart előadást Németh Lajos, a Központi Előrejelző Intézet munkatársa Békéscsabán a TIT-klubban február ?4-én, hétfőn délelőtt 9 órai kezdettel. — KOSZTA ROZÄLIA SZOT-díjas festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskolában február 24-én. A kiállítás március 7-ig tekinthető meg 8-tól 18 óráig. Felhívás anyanyelvűnk védelmében Ismeretes, hogy a magyar helyesírás szabályainak korszerűsítése egyebek közt azért vált halaszthatatlanná, mert a szótári rész anyaga az 1954 óta eltelt három évtized alatt napjainkra erősen elavult. A Helyesírási tanácsadó szótár megjelenése, vagyis 1961 óta 25 év telt már el, érthető, hogy ebből a szótárunkból is hiányzanak korunk új szavai, szó- kapcsolatai és gyakran szereplő tulajdonnevei. Az MTA helyesírási bizottsága ezért elhatározta, hogy meg fogja újítani a Helyesírási tanácsadó szótárt. Ez a munka már megkezdődött. A legjobb szándék ellenére is bizonyos azonban, hogy sok, helyesírásilag problematikus szó, szókapcsolat és lényeges tulajdonnév elkerüli a gyűjtők figyelmét. Nem nélkülözhető tehát a társadalom segítése. A bizottság ezért arra kéri az érdeklődő személyeket és közösségeket, hogy a régi tanácsadó szótárból hiányzó, az újban hasznosnak tetsző szavakat, szókapcsolatokat, tulajdonneveket bocsássák a szerkesztők rendelkezésére. A bizottság azt szeretné, hogy a felfrissített kéziszótár már 1987-ben a közönség kezébe kerülne. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az anyaggyűjtés június 30- ával befejeződik. A szóajánlatok beküldését ezért eddig a határidőig kérik és a szíves közreműködést előre is köszönik: a helyesírási bizottság. Levélcím: Fábián Pál egyetemi tanár, ELTE Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, Pesti Barnabás u. 1. 1052. Emancipált trágárság... Utazom a vonaton, sétálok az utcán, állok a pénztár előtti soriban az ABC-ben, s figyelem az embereket. Látom a fiatalokat, akik divatosan öltözködnek, olykor ápoltak és csinosak is. Szemrevételezem a lányokat, s néha — sajnos — óhatatlanul „kinyílnak” füleim beszédjük hallatán. No, nem a téma, a tartalom kelti fel érdeklődésemet, hanem a forma, ahogyan szavakba öntik gondolataikat. Meghalt talán a szép beszéd, merthogy egyre divatosabb csúnyán, mi több, tajágárui beszélni, s ez alól még a nők sem kivételek. Ülök a kupéban — robog a vonat. Az ablaknál két csinos leányzó „kommunikál”. A velem szemben ülő javakorabeli férfiemberrel csak hallgatjuk őket, s néha csodálkozva nézünk egymásra. „Maga érti e<zt?” — szömyül- ködik szemeivel. A „hölgyek” ugyanis szobába zárt magánéletükre nyitnak ajtót, hangos társalkodással. inkább egyetlen mondatot sem idézek tőlük, mert jónéhány szavukat nem tűrné el a nyomdafesték. Sétálok az utcán, s látom a tenyérnyi parkban játszadozó gyerekeket és a mellettük strá- zsáló — cigarettázó — óvó néniket, akik „fésületlen magyarsággal” intik rendre a mindenre oly fogékony gyermekpalántákat.., Hallgatom az anyukát, aki büszkén mutatja barátnéjának a babakocsiban ülő gyermekét, kinek szájába selypesen gügyögve válogatott, csúf szavakat ad és utána hangosan nevetnek össze, mikor a csöppség a — számára (még) érthetetlen — kifejezéseket nagy műgonddal ismétli. Az ABC-ben állok a sorban, s a hátam mögött egy női hang bájos tulajdonosa kosarával az oldalamba csap, és elküld ékes szófordulattal melegebb éghajlatra — mondván, ne tartsam föl a sort... Ekkor jutnak eszembe Tamási Áron gondolatai: „Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.” Elgondolkodtató — ugye? — oké — Az enyhe tél kedvezett a telet nálunk töltő madaraknak. Képünkön egy mézrigó a fagyait csipegeti Fotó: Fazekas László It! a „Bűvész” Hogyan „hajlik” meg a ceruza a bűvészujjak között, mi a titkuk a dülöngélő üvegeknek, vagy a biztosítótűvel bemutatott fakírtrükk- nek, hogyan lehet egyensúlyozni két ujjunk között két egyforintost egymás élén, és mi a trükkje a kettétört gyufaszál „egybevarázsolásá- nak”? Nos, a pénzegyensúlyozás titkát eláruljuk: a pénzek mögé kell szorosan fogni egy gyufaszálat is, ami szemből nem látszik. Rövid gyakorlás után ezt, és még jónéhány apró kis bűvészmutatványt meg lehet tanulni a Pajtás Űjság legfrissebb kiadványából a Bűvész Magazin ’86-ból. A 48 oldalas színes különszám érdekes írásban mutatja be a mágia kezdeteit, az első varázslókat. a vérfagyasztó mutatványok ősi trükkjeit, s a keleti világ legnagyobb illuzionistáit. Megtudhatjuk, ki volt Robert Houdin, s hogy milyen illuzionista trükkökkel kápráztatta el a XIX. század harmadik negyedének legendás bűvésztestvérpárja, a Hermann fivérek a nagyközönséget. No, és Kio, akiről legendákat mesélnek. Egyszer például Igor Kio taxiba ült, s a vezető felismerte. Kérte, mutasson már valami jó trükköt. Kio figyelmeztette a sofőrt, hogy a viteldíjat vissza fogja szerezni, nagyon figyeljen. Az út végén a taxis 10 rubelt kért. Kio ki is fizette, ám a sofőr minden figyelme és akarata ellenére a pénz visszavándorolt a bűvészhez. Ilyen és hasonló kis történeteket is olvashatnak a gyermekek a közelmúltban megjelent Bűvész Magazinban. Zöldség-, gyümölcsárak További halálos áldozatok Vasasbánván Csütörtökön kora estig kilenc- ■ emelkedett a Mecseki Széninyák vasasi bányaüzemében sdden délután történt, 15 bá- y'ászt maga alá temető fejtés- mlás halálos áldozatainak szá- a. Csütörtökön is megállás Slkül dolgoztak társaik felku- itásán a bányamentők. 4 óra perckor Riszard Kurczak 33 rés lengyel vájár, 5 óra 25 erekor Klajbár Mihály 33 éves 6csi vájár, 6 óra 25-kor Fran- szek Strej 39 éves lengyel vá- ir, majd 8 óra 39-kor Horváth inos 39 éves pécsi vájár honestére találtak rá. A bánya- lentők 14 óra 30 perckor ^yancsak holtan hozták ki az nlásból a bentrekedt tlzenket- dik bányászt, Jan Kurzacz 39 rés lengyel vájárt. A kora es- órákban a bányamentők még ve találták meg Stanislaw Zla- i 45 éves lengyel vájárt, de sm sokkal később belehalt sé- iléseibe. A bányamentők to- ibb folytatják a küzdelmet a ibb mint 320 méteres mélységen még az omlás alatt lévő két inyász, Gémes ülés 35 éves inyalakatos és Bartók Béla 37 rés vájár kimentéséért. egység Bcs. Bp. Debr. Szeged Bm. Zöldért tojás db 2,30 3,30 2,80 2,60 — burgonya kg 6 — 8,60 6,— 6,— 7,40 vöröshagyma kg 10,— 16,70 12,— 12,— 10,— fokhagyma kg 90,— 123,30 100,— 110,— 100,— fejeskáposzta kg 14,— 13,70 10,— 10,— 12,— kelkáposzta kg 20,— 16,60 20,— 1219,karfiol kg — 40,— 50,— — sóska kg 100,— 85,— — — — paraj kg 100,— 80,— — 60,— — alma kg 22,— 18,30 16,— 18,50 20,— körte kg 18,— — 25,— 20,50 — szárazbab kg 55,— 70 — 70,— 60,— 63,— — SZÍNES TETŐFEDŐ cseA Dobozi Petőfi Tsz kis lánctalpas traktora az őszi mélyszántás geti el. Ezzel a tavaszi talajmegmunkálást teszi gördülékenyebbé fordulóbarázdáit egyenFotó: Fazekas László repet az országban egyedül a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat készít. A vállalat békéscsabai üzemében befejeződött egy újabb — piros és barna mázas bevonatú — tetőfedő cserepet előállító gépsor szerelése. Néhány héten belül megkezdik a cserepek termelését. HÍREK Hlrügyéletünk 19' óráig hívható, a tele- QQfl fonszámunk: fc#"uOU Hírügyeletes: Pénzes Ferenc MA: ELEONÓRA NAPJA A Nap kél 6-41 — nyugszik 17.15 órakor A Hold kél 13.21 — nyugszik 5.26 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1876. február 21-én született a romániai Pestiraniban, és 81 éves korában, 1957-ben hunyt ei Párizsban Constantin Brancusi, neves román szobrászművész. IDŰláRÓS A Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Zsíros György tájékoztatása szerint megyénkben csütörtökön borult, párás, többfelé tartósan ködös volt az idő. A lehullott csapadék mennyisége Békéscsabán 9, Szarvason 6 milliméter volt. Továbbra is megyénk maradt az ország „meleg szektora”, éjszaka 1—3, kora délután 2—4 fok volt a hőmérséklet. Várható időjárás ma estig: a hideg levegő rövidesen a keleti országrészt is eléri, ezért az esőt egyre több helyen hóesés váltja fel. Később északnyugat felől lassanként felszakadozik a felhőzet, azután a felhőátvonulásokból már csak futó hózápor valószínű. Az északi-északnyugati szél a középső és keleti országrészben is megerősödik, mérséklődése csak ma várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —5 és —10 fok között lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet —2 és —5 fok között várható. — Békéscsabán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság III. emeleti galériáján a Vörös Hadsereg megalakulásának 68. évfordulója alkalmából ma délután 2 órakor nyílik Meskó Anna és Póka György gyulai művészházaspár közös kiállítása. A tárlatot dr. Cs. Tóth János, a megyei tanács művelődési osztályának főelőadója nyitja meg. — MOZART-EST. Ma. pénteken este 7 órai kezdettel Mozart-est lesz Békéscsabán a városi tanács nagytermében. A Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola szimfonikus zenekara, valamint Csontos József és Goron László működik közre, vezényel Kiss Zsuzsanna, Huszár Lajos. — EURÓPA-DlJ. A hannoveri Constructa nemzetközi építőipari kiállítás és vásár rendezői — most első ízben — pályázatot hirdettek a legsikeresebb ipari építészeti alkotásokat elismerő Európaidnak elnyerésére. A bíráló bizottság nemrég tizenegy ország 35 jelentős ipari épülete közül választotta ki a legjobbakat. A nyertesek között volt és Európa-díjat kapott Lázár Antal Ybl-dí- jas építész a budapesti hulladékhasznosító-mű megtervezéséért. — KÖRÖSTARCSÁN a nők klubja a művelődési házban február 22-én és 23-án zsibvásárt tart, 10-től 17 óráig várják az érdeklődőket. A Békéscsaba és Vidéke Áfész az 55. sz. Házépítők boltjába (Békéscsaba, Kétegyházi u. 16. sz.), JÖVEDELEMÉRDEKELTSÉGÜ ÜZEMELÉSBEN PÁLYÁZATOT HIRDET KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉGŰ, LEGALÁBB 5 ÉVES, SZAKMÁBAN ELTÖLTÖTT GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ VEZETŐ RÉSZÉRE, 1986. április 1-i alkalmazással. A pályázatokat 1986. február 28-ig kérjük az elnöki titkárságon leadni. Felvilágosítást Szlancsik Pálné közgazdász ad. Af ész-központ, Békéscsaba, Lázár u. 1. sz.