Békés Megyei Népújság, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-19 / 42. szám
NÉPÚJSÁG 1986. február 19., szerda A sportbarátság küldöttei Krakkóból A vendégeket a megyei tanácsnál dr. Becsei József (képünkön szemben) fogadta Fotó: Gál Edit Mérgeink N yeljük a mérget az egyik tanácskozáson, pontosabban a fogyasztók fórumán. Csupa beavatott szakember ül a székeken, mert aki manapság ad magára valamit, kertészkedik. Ehhez a szívet-lelket gyönyörködtető, az izmokat is megmozgató tevékenységhez sok szabad időre, türelemre és pénzre van szükség. No meg méregre, szakszerűen kifejezve: növényvédő szerekre. Elámulok, amikor meghallom, hogy megyénkben 40 ezer úgynevezett kistermelő kínálja portékáját a hetipiacon, az ABC-áruházak vezetőinek. Nem is tudom, mi lenne nélkülük! Csak hát baj van ezekkel a mérgekkel. Mert a növények fejlődéséhez, megóvásához elengedhetetlenek a műtrágyák, a nyomelemeket is tartalmazó készítmények, a kórokozókat megsemmisítő gombaölő és rovarirtó szerek. A biokertészet még eléggé gyerekcipőben jár. Ezért vesszük kilószám a mérgeket, teli a kamra Wukszállal, kálisóval, Ortochiddal, Zinebbel, Ditrifonnal és egyebekkel. Némelyiknek az egyharmada is elég lenne, de mit tehet a földi halandó-vásárló, megveszi mondjuk az egykilós csomagot és jobb esetben 80 dekát kidob. Azért mondom, hogy jó esetben, mert a pénz a kistermelőnek is pénz. Sajnálja megsemmisíteni a méregdrága szereket, a lejárati idő után is használja, legfeljebb kétszer-három- szor annyit szór, önt a permetezőgépbe. Mindig többet és többet. A következmény azt hiszem, világos. Szép lassan megmérgezzük magunkat, az utódainkat. Sajnos, nagyon sokan nem veszik komolyan a növényvédő szerek felhasználásával kapcsolatos óvórendszabályokat. Hiába a figyelmeztetés a várakozási idő megtartására, hogy az elhasznált éghető és éghetetlen csomagolóanyagokat, szereket, a megmaradt permetlevet ne a csatornába, netán a folyóvízbe tegyük, illetve öntsük, hanem szakszerűen, az előírásoknak megfelelően járjunk el. Nem akarok riadalmat kelteni, csupán a józan belátásra apellálok. Mert manapság senki sem tudja, hogy a szabadpiacon és másutt forgalomba hozott zöldség és gyümölcs mennyi növényvédő szert tartalmaz. Ezt még ellenőrizni is képtelenség. Ügy vélem, nem is vállalkozik rá senki. Permetezési naplót is elvétve vezetnek a gazdák, pedig a szaküzletekben beszerezhető az ilyen nyomtatvány. Ennek segítségével nyomon lehet követni a növényvédelem minden lényeges mozzanatát, az időponttól a szerek felhasználásig. De, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, a falusi vegyesboltokban, nem lehet kapni. Hiányos a felvilágosító munka, talán a szakcsoportok tesznek a legtöbbet a helyes gyakorlat kialakításáért. Nyeljük a mérget tehetetlenül. A kereskedelem nem érdekelt a kis csomagolású műtrágyák, növényvédő szerek forgalmazásában, bár aligha tiltakozik ellene. A megoldás kulcsa az ipar kezében van. Már hallom is az ellenérvet: ki fizeti meg a csomagolási többletköltséget? Helyben vagyunk. Természetesen a fogyasztó. Számoljunk. Nekünk megérné, ha a kisebb csomagolású áru valamivel többe kerülne, mint kilószámra kidobni a régi, semmire sem használható mérget. Igaz, néhány vegyigyár már megértette az idők szavát, főleg a rovarölő szereket ampullákban, 2 dekás tasakokban forgalmazza. De ez édeskevés. B evallom, borúlátó vagyok. Pedig biztattak az értekezleten: a nyilvánosság bizonyára előreviszi az ügyet. Mintha Spanyolországban, Bunol városában lennék, ahol a nagy fiestán 5 ezer ember 60 tonna paradicsomot vágott egymáshoz. Nálunk most zöldborsóból van sok, nyárig leértékelve árusítják. Van mit a falra hányni! Sokszor az az érzésem, rengeteg az illetéktelen, a minden lében kanál olvasó-vásárló, csak éppen az illetékesek hallgatnak. Egy-egy jelenségről, megoldásra váró gondról annyit és annyiszor írunk, beszélünk, hogy észre sem vesszük: marad minden a régiben. És nyeljük a mérgünket. . . (seres) Gyorsabb tájékoztatás a mezőgazdaságnak A több mint öt esztendeje tartó baráti kapcsolat jegyében hétfőn négytagú lengyel sportküldöttség érkezett Krakkóból Békéscsabára. A delegáció vezetője Zbigniew Goraczko, a krakkói sport- hivatal elnöke. Kíséretében érkezett az egyik legrégebbi sportegyesület, a GTS „Wisla” alelnöke, Marek Polu- binski, és az egyesület utánpótlással foglalkozó vezetője, Jerzy Janczy, valamint Janusz Nowosad, a krakkói sportszövetség munkatársa. A csütörtökig tartó látogatás során a vendégek betekinthetnek többek között az itteni fiatal úszók, csel(F oly tatás az 1. oldalról) re a kommunista párt, hogy csaknem hét évtizedes a magyar kommunista mozgalom, jórészt Kun Béla történelmi érdeme. Születésének centenáriuma jó alkalom arra, hogy teljes elismerést kapjon annak a forradalmárnak az életműve, akinek tevékenységével kezdetét vette a magyar kommunista mozgalom harci tapasztalatokban gazdag, viszontagságos. de végső soron mégis győzelmes útja. Kun Béla munkásságának, életművének bemutatásában teljességre és hitelességre kell törekednünk. Maradandó értékeit haladó örökségünknek tekintjük, ma is érvényes tapasztalatait hasznosítjuk, hiányosságaiból pedig okulunk — hangoztatta az ünnepség szónoka. — Ez utóbbiak közé sorolhatjuk az agrárkérdés megoldatlanságát, amelynek következtében elmaradt az annyira várt földosztás. Vagy például azt, hogy nagy tapasztalatai ellenére jó ideig ő sem vette észre: a fasizmus terjedésével szemben a népA tegnapi számunkban vezetéstechnikai oldalról közelítettük a csúszóssá vált út miatt kialakult „forgalmi helyzetet”. Mindemellett a közlekedési szabályok természetesen jogszabályi nyelven fogalmazzák meg. a következőképpen : járművel az úton úgy kell közlekedni, hogy az megfeleljen a jármű és a rakomány sajátosságainak ; az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának); a forgalmi viszonyoknak; valamint az időjárási és látási viszonyoknak. Mikor nem teszünk eleget ennek az előírásnak? Erre nehéz lenne egészen pontosan válaszolni. De biztosan akkor nem teszünk eleget, ha balesetet okozunk azért, mert nem tudtuk megállítani az autót. Az úgynevezett „relatív” sebességtúllépés ténye előre nem dönthető el, de mi, akik a volánt szorítva igyekszünk a gépkocsit úton, illetve egyenesben tartani, tudjuk, hánygáncsosok és tornászok munkájába, valamint ellátogatnak a megyei könyvtárba. Tegnap délelőtt fogadta a küldöttség tagjait dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese, a házigazda, Krajcsovicz János, a megyei . testnevelési és sportosztály vezetője társaságában. Köszöntőjében elmondta, hogy évről évre örvendetesen erősödik és szélesedik a baráti kapcsolat, amely cseretáborozásokban és közös sportversenyekben realizálódik. Rámutatott, hogy a kialakult sportbarátság nyomán turisztikai cserekapcsoírontpoli tikéval lehet eredményesen felvenni a küzdelmet. Tévedését felismerve azonban korrigálta korábbi hibás álláspontját, s ettől kezdve a széles körű összefogáson nyugvó antifasiszta népfront létrehozásának szószólója lett. Kun Béla nem érhette meg annak az ügyne^ magyarországi győzelmét, amelynek egész életét szentelte. 1937-ben alkotó erejének teljében koholt vádak alapján letartóztatták, és börtönben halt meg 1939- ben. Súlyos veszteség érte a magyar és a nemzetközi munkásmozgalmat. A Kun Bélát éveken át visszaváró harcostársak megdöbbenve tapasztalták, hogy a Rákosi- féle vezetés agyonhallgatta és meghamisította szerepét, és a magyar munkásmozgalom számos más, jelentős egyéniségét is megrágalmazta, a politikai életből félreállította. Elvi, politikai és erkölcsi szempontból egyaránt jelentősége van annak, hogy amikor veszélybe kerültek a szocialista vívmányok — a súlyos sérelmek ellenére — szór kellett megijednünk, hányszor volt, amikor nem mi, hanem más oldotta meg helyettünk a „mi relatív gyorshajtásunk” okozta veszélyhelyzetet. A Kresz nem ír elő legkisebb sebességet. A sebességi előírások megszegése az úgynevezett abszolút gyorshajtás — ha nem okoztunk lat is kibontakozott a két megye között. A küldöttség vezetője válaszában tolmácsolta a krakkói vezetők üdvözletét, és újabb látogatásra hívta meg a megyei tanács elnökhelyettesét, egy sportdelegációval. A vendégek különösen jelentős fejleménynek tartják a 40 sportvezető tervezett tapasztalatcseréjét. Többször is hangsúlyozták, hogy elsősorban a fiatalok, a következő olimpiára felnövő nemzedék kapcsolatai a legfontosabbak. oly sok 1919-es elvtársunk vett részt az ellenforradalom leverésében, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt zászlóbontásában, a konszolidációért folytatott mindennapi küzdelemben — mutatott rá Németh Károly. Az MSZMP főtitkárhelyettese végezetül arról szólt, hogy Kun Béla 70 éves lett volna, amikor a Szovjetunió Kommunista Pártjának történelmi jelentőségű XX. kongresszusa ülésezett, s nem véletlen, hogy éppen akkor került sor nyilvános rehabilitálására a Pravda hasábjain. Hosszú hallgatás után ez volt róla az első méltó megemlékezés. Azóta Kun Béla életútjának feltárásáért, . örökségének ápolásáért sok mindent tettünk, de még nem eleget. Kötelességünk, hogy tovább vigyük az általa képviselt forradalmi hagyományokat, még teljesebben mutassuk be a magyar kommunista mozgalom e nagy harcosát. A centenáriumi ünnepség második részében zenés irodalmi emlékműsort adtak elő Kun Béláról a nagygyűlés résztvevőinek. balesetet — szabálysértés. A sebesség relatív túllépése mindig csak a baleset bekövetkezése után derül ki, de a konkrét helyzet ismeretében már előre is megállapítható a veszélyhelyzet. A veszélyhelyzetek elemzésének már igen komoly irodalma van. Télen a közúti forgalom jóvá] veszélyeSikeres év volt Zárszámadás Kamuion Derűs hangulatban gyülekeztek a résztvevők Kamuion, a művelődési házban február 18-án, tegnap a Béke tsz zárszámadó küldöttközgyűlésére. Joggal lehetnek elégedettek, hiszen a közös gazdaság az 1984. évi nyereségét 1985-ben megötszörözte. Pontosan 15 millió 468 ezer forint nyereséget mutat a mérleg, s ezt az eredményt nem kis mértékben a költségek számottevő csökkentésével sikerült elérni. A tervezettnél ugyanis 14 százalékkal kevesebb költséggel teljesítették, sőt, valamelyest túlteljesítették termelési tervüket. A zárszámadó küldöttközgyűlésen Püski János, a közös gazdasági elnöke elmondta azt is, hogy az árbevételnek 17 százalékát adta az állattenyésztés — tíz éve ez az arány még csak 7 százalék volt —, a növénytermesztés a 66 százalékot, a többit pedig a kiegészítő, elsősorban a belkereskedelmi tevékenység és a háztáji. Minden ágazatban csökkentek az önköltségek. Ami a további feladatokat illeti, az állattenyésztésben, kiváltképp a sertéshizlalásnál a takarmányköltségeket kívánják mérsékelni. Nagy gondja és sürgető feladata a termelő- szövetkezetnek az elavult géppark felújítása, hiszen az egyre-másrá meghibásodó gégek miatt sok a munkaidő-kiesés, nagy értékű alkatrészt kénytelenek raktározni. Saját forrásból évi 10—15 millió forintot kívánnak költeni új gépekre. A megyei és a Békés városi párt-, állami szervek, társszövetkezetek képviselői mellett külföldi vendégeket is köszöntöttek a Kamuti Béke Tsz zárszámadásán: Csehszlovákiából, a Komárom melletti Keszegfalu Steiner Gábor Egyesült Földművesszövetkezetéből érkezett Varga Kálmán elnök vezetésével egy háromtagú küldöttség. Immár 12 éves a kapcsolat a két közös gazdaság között — kölcsönösek a szakmai tapasztalatcserék, az üdültetés, a sportcsapatok látogatásai, s a nőküldöttségek látogatása is. A küldött- közgyűlésen köszöntötte a vendég tsz-elnök a kamutia- kat, s elmondta, hogy náluk is sikeres volt az 1985-ös esztendő; a tsz történetének második legmagasabb jövedelmet hozó éve volt 1985. sebb lehet, mint nyáron. Ezért aktuális, hogy átismételjük a már ismerteket. Egy közlekedési helyzet veszélyessége mindig attól függ. kinek kell megoldani. Egy helyzet veszélyessége tehát mindig relatív. Mert például veszélyes egy meg- jelöletlen, kivilágítatlan munkagödör annak, aki tud róla és kikerüli. A veszély relativitása az egyes emberek közötti vezetési tudás különbségéből is adódik. A relatív megítélés a hozzáállásban is jelentkezik. Mindnyájan két szélsőséges álláspont között helyezkedünk el. Az egyik szélsőséget az képviseli, ak; minden apró dologtól fél, és valóban mindent veszélyesnek tart. (Legszívesebben a garázsajtón is rendőri irányítással haladna át,) A másik szélsőséges álláspont híveire jellemző, hogy egyáltalán nem törődnek a veszélyekkel, úgy gondolják: ők mindent jól tudnak, fittyet hánynak mindenre és mindenkire. Balta János rendőr őrnagy, az MKBT ügyvezető elnöke A mezőgazdasági termelést, a kutatást és a szakemberképzést inkább eredményesebben segíti az az Agroinforrta, a MÉM Információs Központja, amely a korszerűbb követelményeknek megfelelve most már évente csaknem 1000 témában ad számítógépes információs szolgáltatást, több mint 100 friss szakmai tájékoztató-kiadványt bocsát közre, 20 szakmai filmet és 50-60 videoműsort készít. Az intézményhez tartozó Károlyi Mihály Országos Mező- gazdasági Könyvtár állománya meghaladja a 400 ezret. Vágó József, az Agroin- form főigazgatója az MTI munkatársának elmondotta: egyre inkább tapasztalják, hogy a magasabb szintű tudás szerepe az élelmiszer- gazdaságban is felértékelődött, éppen ezért az új tervidőszakban a hatékonyabb gazdálkodást a frissebb információk közreadásával, a tájékoztatás gyorsaságának növelésével kívánják elősegíteni. Ehhez a hazai tudományos intézményeken kívül a nemzetközi cserekapcsolat révén 95 ország 1300 intézményétől szerzett információkat, termelési módszereket, műszaki fejlesztési megoldásokat közvetítik a hazai elméleti és gyakorlati szakemberekhez. Az információk szerzésében és közreadásában az elkövetkező években jelentősen változik módszerük. A hagyományos kiadványokon, filmeken, előadások tartásán kívül egyre inkább felhasználják a számítógépes információadást ég a videót. Az Agroinform a világ 40 mezőgazdasági adatbankja közül pillanatnyilag tízhez fér hozzá, ezen belül hárommal van szorosabb kapcsolatban: a FAO bécsi adattárával, az AGRIS-sal, a 8 ezer folyóiratot figyelő angol CAB-bal és az NSZK- beli IFIS-szel, amely a világ 1500 élelmiszergyártó és kutató intézményétől kap információkat. A nemzetközi újdonságok iránt mostanában idehaza az állattenyésztési szakemberek érdeklődnek leginkább a MÉM információs központjánál. A gond ma még az. hogy az információ közreadásának technikai feltételei hiányosak. Az Agroinformnál öt évvel ezelőtt kezdtek áttérni a videotechnikára. Az elmúlt két év alatt már több mint 100 videoműsort készítettek. Gond, hogy a lejátszásukra még igen kevés eszköze van a gazdaságoknak, a felsőfokú oktatási intézményeknek és a szakiskoláknak. P. A. Kun Béla-centenáriumi ünnepség Csepelen T. I. II téli közlekedés veszélyeiről II.