Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-11 / 9. szám
1986. január 11., szombat NÉPÚJSÁG 0 Hatástalan szankciók Kadhafi sajtóértekezlete Moamer el-Kadhafi líhiai vezető csütörtökön Tripoli - ban tartott sajtóértekezletén hatástalannak minősítette az amerikai gazdasági szankciókat, egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy meghiúsított minden olyan törekvést, amely a líbiai— amerikai feszültség enyhítését szolgálta. Nyugati újságírók részére tartott egyórás sajtótájékoztatóján Kadhafi elmondta, hogy több ország — köztük Olaszország, Jugoszlávia — tett kísérletet a líbiai—amerikai feszültség enyhítésére, az amerikai kormányzat elutasító magatartásán azonban ezek rendre megbuktak. Ogy vélekedett, hogy az Egyesült Államok változatlanul katonai akciót fontolgat országa ellen. Kijelentette: a világ felszabadító mozgalmaival együtt arra fog törekedni, hogy megszűnjék az amerikai katonai jelenlét a Földközi-tenger térségében. Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője egy csütörtök éjszakai sajtókonferencián, Tripoliban Kadhafi megismételte, hogy országának nincs köze a bécsi és római repülőtéren végrehajtott véres terrorista akcióhoz. A líbiai vezető véleménye szerint mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy a jövőben is bekövetkeznek hasonló események — mindaddig, amíg a palesztinok nem érik el céljukat, saját államuk megteremtését. A sajtóértekezleten az észak-afrikai állam vezetője közölte, hogy válaszul az amerikai lépésekre, líbiai részről is tanulmányozzák az országban található amerikai javak befagyasztásának lehetőségét. Január 16. - Varsó Értelmiségi világkongresszus Befejeződtek az előkészületek a varsói értelmiségi világkongresszusra — jelentették be a szervezők a lengyel fővárosban- A négynapos tanácskozás január 16- án nyílik meg. A kongresszuson több mint 400-an vesznek részt, valamennyi földrész. — mintegy 50 ország — képviseletében. 220 külföldről meghívott haladó nézetű tudós, művész. 124 lengyel értelmiségi lesz jelen. Képviseltetik magukat különböző nemzetközi, nem kormányszintű szervezetek is. mint például — az ENSZ-en kívül — a Római Klub és a Pugwash békemozgalom. A kongresszus az ENSZ nemzetközi békéévének keretében azt fogja megvitatni, hogy milyen veszélyek fenyegetik a világ békés jövőjét, és milyen felelősség hárul az értelmiségre a béke megőrzéséért való küzdelemben. A tanácskozás hat munkacsoportban, az alábbi nagy kérdésekről folyik majd: a béke védelmének általános problémái, a környezet- és egészségvédelem, a világgazdaság kilátásai és az új gazdasági világrend, a kulturális értékek mint az emberiség közös öröksége, a békére nevelés és a béketevékenység távlatai, lehetőségei. „flntonov-ügv” ítélet februárban A megnyitó napon a terv szerint plenárig ülésen felszólalnak a kongresszus hivatalos vendégei, a nemzetközi szervezetek képviselői, köztük az ENSZ-főtitkár megbízottja is. Lengyelországban ez lesz a második értelmiségi világ- kongresszus: az első az 1948- as híres wroclawi találkozó volt, amelynek nyomán két évvel később éppen a lengyel fővárosban jött létre a Békevilágtanács. Ez a szervezet ma már több mint 140 ország békemozgalmát ^tötpörí- ti. A varsói értelmiségi világkongresszusnak az a körülmény növeli még a jelentőségét, hogy ez lesz az első ilyen jellegű rendezvény a szocialista közösség területén az őszi szovjet—amerikai csúcstalálkozó ótaII Heseltine-ügy visszhangja „Az igazságot és csak az igazságot” várják a tisztességes emberek milliói attól az olasz bíróságtól, amely várhatóan februárban hirdet ítéletet a II. János Pál pápa elleni merénylettel vádolt személyek ügyében — hangsúlyozta Bóján Trajkov, a Bolgár Távirati Iroda vezérigazgatója a Rabotnicseszko Delóban, a BKP KB központi napilapjában pénteken megjelentetett cikkében. Mint ismeretes, Rómában azzal vádolják Szergej Antonov, Zselju Vaszilev és Tódor Ajvazov bolgár állampolgárokat, hogy közük volt a II. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án végrehajtott merénylethez. Szergej Antonov 1982 novembere óta a legcsekélyebb bizonyíték nélkül az olasz hatóságok őrizete alatt áll. Bóján Trajkov — aki m^r több esetben is különböző fórumokon képviselte az „Antonov-ügyben” elfoglalt hivatalos bolgár álláspontot — cikkében leszögezte, hogy az ártatlanul megvádolt bolgár állampolgárok ügyében az olasz bíróság az ítélethirdetéskor nem elégedhet meg kompromisszumos félmegoldásokkal, akár „a bizonyítékok hiányában történő felmentés” formulájával. Az ítéletet hirdető bíróságnak az ártatlanság alapján fel kell mentenie Szergej Antonovot, Zselju Vaszilevet és Todor Ajvazovot mindenféle vád alól. A cikkíró ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy mindeddig a nyomozóhatóságok semmi olyat sem állapítottak meg, ami részben vagy egészében alátámasztaná azoknak a hazugságoknak egy részét vagy egészét, amelyeket Mehmet Ali Agca, a merénylő adott elő a „bolgár részvételről”. A cikkíró megállapította, hogy a nyomozás és a bírósági eljárás során a tények és bizonyítékok helyett ellentmondások, feltételezések, magánvélemények, politikai jelszavak kaptak teret. Bóján Trajkov leszögezte, az eljárás kezdete óta egyetlen dolog állapítható meg minden kétséget kizáróan, amelyre a bolgár fél az „An- tonov-ügy” kezdete óta többször is rámutatott: az eddigi nyomozás, az e körül csapott propagandakampány és a bírósági eljárás is hazugságon alapul, amelyet nyugati kém- és diverziós központok dolgoztak ki. Az „Antonov- ügy” hatalmas politikai provokáció a népek közötti bizalom és megértés ellen, kampány a Bolgár Népköz- társaság és a szocialista közösség lejáratására. Ez az egyetlen dolog, amit teljességgel bizonyítani lehet a római perben. Bóján Trajkov hangsúlyozta, hogy Szergej Antonovnak az igazság győzelmével, teljes felmentéssel és szabadon kell elhagynia a tárgyalótermet. Michael Heseltine brit hadügyminiszter csütörtöki viharos lemondása alaposan felkavarta az angol belpolitikát, s az érzelmek hullámai még magasabbra csaptak azután, hogy Heseltine egy szenvedélyes sajtóértekezleten „kiteregette a szeny- nyest”. Azt állította, hogy Thatcher kormányfő közvetett eszközökkel, ügyrendi praktikákkal akadályozta meg az elmúlt hetekben azt, hogy a kabinet a Westland helikoptergyár pénzügyi talpra állítására érkezett amerikai ajánlat mellett a nyugat-európai konzorcium javaslatát is fontolóra vegye. Ily módon a miniszter- elnök gyakorlatilag az amerikai ajánlatot segítette. A Heseltine-ügy nyomán ömlenek a nyilatkozatok, özönlenek a kérdések. Az egyedüli hely, ahol hallgatnak, a miniszterelnöki rezidencia. Thatcher kormányfő csütörtöki rövid sajnálkozó mondatán kívül egyetlen hanggal sem értékelte a történteket. Heseltine távozása végül még egy szempontból figyelemre méltó: megerősíti azt a benyomást, hogy a kormányzatban a miniszterek egy olyan, meglehetősen szűk csoportja viszi a hangot, amelynek tagjai temperamentumuk és nézeteik tekintetében közel állnak a miniszterelnökhöz — írta a Financial Times. II hét 3 kérdése MI ÁLL A LÍBIA KÖRÜL KIROBBANT FESZÜLTSÉG HÁTTERÉBEN? A terrorizmus ■ korunk egyik rákfenéjévé vált, minden józanul gondolkodó embernek el kell ítélnie ezeket a bűnös cselekedeteket. A bécsi és római repülőtéren történt merényletek tömegmészárlássá fajultak, s ami bennünket közvetlenül is érintett, a szemtanúk és a sebesültek között magyarok is voltak. A terrorizmus megfékezéséhez igazi nemzetközi összefogás szükséges, ennek volt biztató jele a Biztonsági Tanács minapi egyhangú állás- foglalása. Ugyanakkor a nemcsak felületen szemlélődő joggal állapíthatja meg, hogy a terrorizmus végleges felszámolása nem képzelhető el azoknak a súlyos problémáknak megoldása nélkül, amelyek rendezetlensége hozzájárul a torz és szélsőséges formában jelentkező megnyilvánulásokhoz. Észak-írországtól a Baszkföldig, Libanontól a palesztin kérdésig, sajnos se szeri, se száma azoknak a válsággócoknak, amelyek táptalajt jelentenek a terrorizmushoz. Sok mindent lehet és kell tenni, de egyet nem szabad: a terrorizmust ürügyként használni az állami szintre emelt ellenterror alkalmazására, független országok fenyegetésére, más országok ügyeibe történő erőszakos beavatkozásra. Washington a héten mégis éppen ezt tette Líbia irányában. Néhány nap alatt az Egyesült Államok szinte minden eszközt kipróbált. Először katonai felvonulásra és flottamozdulatokra került sor a mediterrán térségben, nem messze Líbia partjaitól. Valóságos idegháború kezdődött, majd a közel-keleti stratégiai szövetségest, az izraeli vezetést biztatták arra, hogy tuniszi mintájú bombázással „büntesse” Líbiát. Végül a gazdasági bojkott meghirdetése következett, valamint a nyomás a NATO- partnerekre és más fejlett tőkés országokra, hogy kövessék a példát. (Az Egyesült Államok még a középutas és a centrumtól jobbra elhelyezkedő arab országokat is megkereste hasonló felszólításA szövetségesek azonban fenntartásokkal élnek, egyrészt elvi okokból, a jelzett amerikai politika veszélyessége miatt (ha ezt ilyen nyíltsággal természetesen nem is hangoztatják), másrészt jól felfogott gyakorlati érdekeik következtében. Az Egyesült Államoknak a hetvenes évek végén még ötmilliárdos behozatala volt Líbiából, áz elmúlt évre azonban ez az import olajmennyiség mindössze kilencmillió dolláros szintre, tehát elhanyagolható összegre zsugorodott. Olaszországnak viszont, hogy egy ellenpéldát említsünk, Líbia fontos partnere. A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok volumene mintegy évi négy és fél milliárd dollár, s az észak-afrikai országban tizenötezer olasz szakember t\. muci itS-cUcitv is nak Líbiában, ezerötszázan az olajiparban, őket is hazarendelték. Csakhogy sokan közülük féltik magas jövedelmüket (adómentes évi 96 ezer dollár), jóllehet, nincs akadálya hazatelepülésüknek, nem sietnek. Jellemző azonban, hogy kanadai és más szakemberek máris jelentkeztek: készek elfoglalni a megüresedő állásokat. Mindez legalábbis erősen csökkenti az amerikai lépések valódi hatékonyságát, azok inkább félelemkeltő jellegűek, a klasszikus íurkós- bot-politikát idézik fel. A héten elhangzott nyilatkozatok (elnöki és külügyminiszteri sajtóértekezlet) „nyitva hagyták” az ajtókat a még lehetséges katonai akciók előtt is. De a történtek és tanulságok figyelmeztetnek: a tűzzel veszélyes játszani, a felelőtlen lépések ártanak a nemzetközi kapcsolatoknak, s végső soron aligha szolgálhatják az Egyesült Államok valódi nemzeti érdekeit. MI AKADÁLYOZZA A DAMASZKUSZI EGYEZMÉNY VÉGREHAJTÁSÁT? A damaszkuszi egyezmény, a Libanon jövőjéről, a kibontakozásról szíriai közvetítéssel kötött megállapodás érvényben van, csak éppen a megvalósítás halad nehezen. A tűzszünet ellenére Bejrútban időnként megszólalnak a fegyverek, egymást követik a merényletek, Dél-Liba- nonban éleződik a helyzet. A damaszkuszi egyezménynek — szemben a korábbi nagy számú egyezséggel — több új eleme van. Először az, hogy a három legnagyobb tényleges hatalommal rendelkező fegyveres testület (Berri síita milíciája. Dzsumblatt drúz pártja és a Hobeika vezetése alatt álló keresztény libanoni erők) kötötte. Másodszor: olyan időszakban tárgyaltak, amikor a polgárháború tizenegyedik évében a teljes szét- esettség és apátia uralkodik Libanonban, a gazdasági helyzet mértéktelenül romlott, s e folyamat megállítása valahol közös érdeknek tűnhet. Végül, de nem utolsósorban. Damaszkusz nemcsak az egyezmény aláírásának színhelyét jelöli. de mutatja a szíriai eltökéltséget. hogy békefenntartó szerepet vállalva, minden módon hozzá akar járulni a szomszédos ország konszolidációjához. Ugyanakkor zavaró mozzanatokkal is számolni kell. Elég a széttagolt libanoni politikai képre utalni: számos kis szervezet kimaradt a rendezés fővonalából, s ezek fegyveres provokációkkal, más hasonló eszközökkel próbálnak hírt adni magukról. Az aláírók közöt' nem szerepeltek a „nagyapák Libanonjának” nevezett hagyományos jobboldali erők, igaz, éppen ezen a héten, az egyezmény egyik eddigi ellenzője, Franzsijé volt elnök csatlakozott a megállapodáshoz. De nem világos a kormányhadsereg szerepének pontos meghatározása, sőt, Dzsemajel elnök helye is kérdéses az új felállásban. (Alighanem ez okozta a libanoni—szíriai elnöki találkozó sorozatos halasztását.) S közben Dél-Libanonban aktivizálódtak az izraeli erők, valamint a Lahad tábornok vezette jobboldali szövetségestik: nyilván nem áll érdekükben, hogy végleg pont kerüljön a válság szó mögé. O MILYEN ESEMÉNYEK JELEZHETIK A KAMBODZSAI KONSZOLIDÁCIÓT? sál.) A szovjet sajtóban, amely határozottan bírálta ezt az amerikai sorozatot, egy új kifejezés nyert polgárjogot. Amerikai kommentárokat idézve „neoglobalista doktrínáról”, az amerikai „új glo- balizmusról” cikkeztek. A régi „világcsendőri” szerep felelevenítéséről van szó, azzal a különbséggel, hogy Washington nem egyedül, hanem szövetségeseivel együtt szeretne célt érni. A tulajdonképpeni cél pedig nem más, mint globálisan (átfogó, általános) módon beavatkozási jogot formálni mindazoknak az országoknak ügyeibe, amelyek nem hajlandók az amerikai politika irányát követni. Moszkvai vélemény szerint ez ellentétes a genfi szellemmel, s egyúttal azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok a világ különböző pontjain szovjetellenes alapon, katonai fölényt akar kicsikarni. (Természetesen eredménytelenül, hiszen más a kívánalom, és megint mások a nemzetközi realitások.) Nemzeti ünnepet, évfordulót ültek a héten Kambodzsában. Hét esztendeje, hogy a kambodzsai hazafiak, vietnami támogatással, megdöntötték a már-már nemzethalált előidéző polpotis- ták uralmát. Mindent újra, elölről kellett kezdeni. A világsajtóban joggal honosodott meg — Kambodzsával kapcsolatosan — a találó „nulladik óra” kifejezés. S nemcsak egy szétzilált ország rendbehozatala várt a fordulat végrehajtóira hanem az állandó harc: külső segítséggel egymást követték a fegyveres betörések, s az ENSZ-ben még ma sem foglalhatta el méltó, jogos helyét a Kambodzsai Népköztársaság. Most, az évfordulón, a konszolidáció új eredményeit sorakoztathatták fel. Működik az államgépezet, törvényes rend van az országban, fejlődik a gazdasági és társadalmi élet. A legutóbbi pártkongresszus már a távlati tervekről is tanácskozhatott. Az elmúlt esztendőben, a száraz évszak során felszámolták az ellenforradalmárok tizennyolc határ menti bázisát, több ezer emberüket megsemmisítették. (A vereség következtében belharcok törtek ki az ellenforradalmárok táborában, a három csoport egyikének vezéralakját, Son Sannt megfosztották címeitől: amerikai és thai közvetítéssel próbálnak most rendet teremteni.) A kedvező fejlemények nyomán folytatódhat a vietnami csapatkivonás, a nemzeti ünnepen elhangzott nyilatkozatok szerint a kambodzsai néphadsereg mindinkább képes a védelemre, s legkésőbb az évtized végéig az utolsó vietnami katonák is elhagyják az országot. Ha azonban megszűnik a külső beavatkozás — ez a dátum még korábbi is lehet. Réti Ervin RendkfvSIi választásokat sürget az osztrák ellenzék Az ellenzéki Osztrák Néppárt (ÖVP) pénteken egynapos országos akcióval követelte, hogy írják ki a rendkívüli választásokat. Alois Mock, az ÖVP elnöke szerint ezt az ország gazdasági helyzete: az állami ipar súlyos válsága, a százmilliárd feletti költségvetési hiány, az adóterhek növekedése és az építőipar 42 százalékos munkanélkülisége indokolja. Heinz Fischer, tudományügyi miniszter, a szocialista párt (SPÖ) alelnöke egyidejűleg megerősítette, hogy a kormányzó párt nem gondol a választások egy évvel korábbi kiírására. Jóllehet az ellenzék választásokat sürgető kampánya kudarcra van ítélve, az állami ipar ügyei szűnni nem akaró gondokat okoznak a kormánynak. A legújabb értesülések szerint két — egyébként súlyosan veszteséges — állami konszern, a linzi VOEST és a Steyr— Daimler—Puch — állítólag illegális fegyverüzleteket bonyolított le: a VOEST (Iránnak szánt) lövegeket szállított Líbiába, míg a Steyr lőszergyárat épít Irakban, és harckocsikat szállít az országnak. Az osztrák fegyver- ési hadianyag-termelés — amelynek nagy része exportra megy — megengedett, ám hadviselő országokba tilos a kivitel. Az érintett cégek határozottan cáfolják a vádakat.
