Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
1986. január 6., hétfő o Európa legnagyobb teherpályaudvarán Kétmillió tonna műtrágya, 1,5 millió tonna fa, egymillió tonna vasérc, és 300 ezer tonna cement érkezett Záhonyba a Szovjetunióból január elseje és november 30-a között. Cserébe Záhonyon át a Szovjetunióba küldtünk 0,8 millió tonna búzát, 400 ezer tonna konzervet, 220 ezer tonna almát, és mintegy 6 ezer autóbuszt. .. Csak a legnagyobb kiállítási tételeket soroltuk fel, nem szólva az élő állatokról és húsról, a gépkocsik, traktorok tízezreiről, és sok másról. A valóságban ugyanis több mint hatszázféle áru rejlik a Záhonyon áthaladó vagonokban. Nem véletlen, hogy Európa legnagyobb vasúti teherpályaudvarának nevezik a záhonyi átrakókörzetet, amelynek millió tonnákban számított forgalmát Hamburg és Rotterdam, vagyis földrészünk legnagyobb tengeri kikötőinek adataival hasonlítják össze. Talán még a barométer sem érzi meg jobban az időjárás változásait, mint Záhony az ország gazdasági teljesítményének hullámzásait. Novemberben és decemberben például, amikor év végi hajrára vált át az ipar, 15—18 százalékkal nő a Záhonyon áthaladó magyar áruk mennyisége. S bár a záhonyi átrakókörzet nemcsak A Szovjetunióból érkező tömegáruk között változatlanul az első helyek egyikét foglalja el a fa Európa egyik legnagyobb, hanem egyik legkorszerűbb teherpályaudvarának is nevezhető, év végén különösen előtérbe kerülnek az emberi tényezők. A vasutasok három műszakos munkarenddel váltják fel a négy műszakos beosztást, hogy hiánytalanul megfelelhessenek az igényeknek. Tudják: Záhonynak mindig helyt kell állnia — Záhony sohasem lazíthat. M. L. Jól vizsgázott az egy évvel ezelőtt átadott tengelyátszerelő berendezés. Ez magyar tengellyel látja el a Szovjetunióból érkező szélesebb nyomtávú szovjet vagont, így az átrakás nélkül folytathatja útját Magyarországon A fö-menetirányítókhoz fut be minden információ, nekik mindent azonnal tudniuk kell, ami az óriási kiterjedésű teherpályaudvar-rendszeren történik. Képünkön: Mészáros Béla, fő-menetirányító Több mint hatszázféle árut raknak át a záhonyi körzet 40 átrakóhelyén, ötszáznál is több rakodási technológiával. Az ilyen helyen nélkülözhetetlen a számítógéppark. Képünkön: Záhony elektronikus agyközpontja látható (Fotó: KS — Hauer Lajos felvétele) Asztalos, kovács, festő A frissen fehérített házat elképzelhetnénk akár azani- linszínű itáliai ég alá vagy a tengervízkék görög égbolttal fedett domboldalakra is. De mégis inkább a spanyol ég alá illenék, hiszen a bejáratot olyan szép mívű kovácsoltvas kerítés díszíti, amilyet a valamikori toledói mesterek izzítottak a tűzben és csipkéztek csengő kalapácsok szoprán hangjai mellett. És a környék — szemben szürkén unalmas, kirakókocka-lakások — még inkább líraivá varázsolja Gyulán, a piactér közelében megbújó, leeresztett redőnnyel szundikáló házikót. A kis ajtó mellett szerény cégtábla: Lakatos Tibor bú- torasztalos. ÉLTÉ. — Ez az első! A megélhetést, meg a kedvtelést elősegítő és támogató: a mesterség, a szakma. Mert az ember álmaiból nem élhet. Komoly élettapasztalatot feltételező megállapítások, egy alig több mint negyed- századot megélt fiatalembertől. — Szüleim soha nem ellenezték, hogy együtt lélegezzem álmaimmal, hogy a rajzolásnak, a festészetnek hódoljak, de azt elvárták tőlem, hogy a tanult szakmám mestere legyek. A fában véltem megtalálni azt az anyagot, amelyet kedvem szerint alakíthatok, olyan formára, ami nekem is tetszik, — Így lettél asztalos . . . — Műbútorasztalos — igazítja ki tévedésemet. — Meg kovács. A díszkaput is én kovácsoltam. — És festő? — Festő? — kérdezi úgy vissza, hogy érezni, erre nem is vár választ, — Azt hiszem, azért választottam a képzőművészetnek ezt az ágát, mert úgy éreztem, ehhez van elegendő érzék az ujjaimban, rögzítőkészség a szemeimben és az agyamban. hogy ezzel fejezzem ki legtermékenyebben önmagamat, gondolataimat, s véleményemet a világról. Az asztalosműhely a lakás szerves része. Az előszobából először a vendég. de az ügyfél is — a gépekkel, anyagokkal és egy franciaágy meztelen vázával teli műhelybe, innen a szobába léphet. A falakon saját és az első igazán nagy mesterének képei: M. C. P. —' Nagy találkozások és meghatározó élményeim voltak a mesterrel. Majdnem földinek tarthatom, hiszen én Kevermesen születtem, ő, Molnár C. Pál pedig Batto- nyán. Egyszóval úgy kezdődött, hogy Kevermesen az általános iskolában — azt hiszem, hatodikos lehettem — Hammer Gizella rajztanárom volt az első, aki biztatott: ügyes kezed van kisfiam, rajzolgass odahaza is. Nem esett nehezemre, mert boldogított egy szépen sikerült rajz, s amikor vége szakadt az iskolás éveknek, elkerültem Békéscsabára a tervezővállalathoz, műszaki rajzolónak. összebarátkoztam Mladonyiczky Bélával, és nem is nagyon sokára megkértem, hogy szervezzen nekem a vállalatnál egy bemutatkozó tárlatot, az addig elkészült munkáimból. Később a MOM battonyai üzemében — akkor már ott dolgoztam — kaptam lehetőséget, hogy bemutathassam műveimet. Tulajdonképpen ez a kiállítás „hozott ösz- sze" a mesterrel. Épp akkoriban kereste fel az üzemet Púja Frigyes, az akkori külügyminiszter, megnézte a képemet is és megdicsért. Megígérte és teljesítette is, hogy figyelmébe ajánl M. C. P.-nek, akivel addig személyesen még nem találkoztam. Rendkívül kedves volt a mester, amikor végre bemutatkozhattam neki. Nem túlLakatos Tibor: Wagner zás, de a mennyekben éreztem magam, ahogyan tanítványává fogadott. Nagyon szép, hasznos évek voltak. —• Amikor elkerültem közeléből, sűrűn váltottunk levelet, mindig biztatott, jó tanácsokkal látott el... „Fő, hogy sokat fess, az a legjobb tanítómester és a fejlődés legbiztosabb felelőse” — írta egyik levelében. És ami a legjobban meghatott, de erőt és hitet kölcsönzött a nehéz esztendőkre, az az ajándék, amivel 1980 karácsonyára meglepett. Egy M. C. P. szig- natúrás festőállványt kaptam tőle. Ezen dolgozom most is. — A mester meghalt.. . — Rendkívül lesújtott, mintha a szülőmet vesztettem volna el. Jó időre a talaj is kicsúszott alólam. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Szerencsére nem sokáig tartott ez az elvetélt időszak. Vége lett azzal és akkor, hogy Szász Endre hazajött. Közelinek éreztem látásmódját, stílusát, színvilágát. Némi rokonságot is véltem felfedezni művészetében néhai mesteremével. Nem kevés időmbe került, amíg találkozhattam vele Hollóházán. Vittem néhány képet, kértem, mondjon véleményt. Ügy tűnt, látott bennük valamit, másképp nem hiszem, hogy elfogadott volna. Rövid ideig voltunk együtt, de ez idő alatt is sok újat mondott számomra. Ügy érzem, rengeteget tanulhatok tőle... — Most? Sokat rajzolga- tok. Rövidesen újra elutazom Hollóházára az új rajzokkal és nem szeretnék szégyent vallani. B. O. Évente húszezer hízott sertés a közösből Látogatóban a Vésztői Körösmenti Termelőszövetkezetben A Körös-vidék Kis-Sárrétjén fekvő, változékony termő- adottságú talajjal rendelkező Vésztőn 1975 januárjában döntött arról a meglevő négy kis termelőszövetkezet tagsága, hogy Körösmenti Tsz címen létrehozzák a 10 300 hektáros nagy gazdaságot, amelyben egyesíteni lehet az anyagi és szellemi erőket. A belvíz, az aszály sok Márt okozott a földeken, a veszteség nem egyformán sújtotta a kollektív gazdaságokat. Külön-külön sem a meliorációt, sem a korszerű gépesítést nem tudták megoldani, megpróbálják hát együtt. Nincs kerek évforduló, nincs látványos ünnepség, mi mégis kíváncsiak voltunk: hogyan éltek a vésztőiek a lehetőségekkel, milyen eredményeket hozott az összefogás. — Tudtuk, hogy csak együtt boldogulhatunk — vélekedik Szőke István párttitkár. --- A gyakorlatban mégsem ment simán az átszervezés. A termelőeszközök kinn maradtak a régi kollektív gazdaságok központjaiban. A nagy munkák idején „féltették” egymástól a gépeket, nehogy idő előtt tönkremenjenek. Sok “felesleges alkatrészt tároltunk, szigorodtak a feltételek is. Rájöttünk, hogy régi irányítással új feladatokat nem lehet megoldani. Központosítottuk a gépesítést, azóta az eszközkihasználás sokkal jobb. Vésztő határában egyébként a gabona biztonsággal termelhető. Ezért a Körösmenti Tsz részt vesz — kiváló eredménnyel — az országos gabonaprogramban, évente 4000 hektáron termel búzát, 1000 hektáron őszi árpát és 1300 hektáron kukoricát. Szóját, kendert és lucernát szintén több száz hektáros területen vetnek. A nyolcszáz hektár ősgyepet a juhászat hasznosítja elsősorban. Melléktermékként felhasználják a kukoricaszárat és a szójaszalmát is, így tömegtakarmány-termelésre külön szántóföldet nem vesznek igénybe. — A koncentráció már korábban polgárjogot nyert a községben — veszi át a szót Nyilas Károly elnök. — 1970-ben a vésztői termelő- szövetkezetek az okányi Ha- ladássai társulva • megépítették a 450 anyakocás bábolnai rendszerű sertéstelepet. De már ezt is „kinőttük”. Állami támogatással és saját erőből, az Agrokomplex tervei alapján 51 millió forintos rekonstrukcióra vállalkoztunk. Minden erőt mozgósítottunk, társadalmi munkával is segítettek a szocialista brigádok, az állami építőipar is jól dolgozott, így az ezer anyakocás korszerű telep alkalmas lesz arra, hogy évente 20 ezer hízót állítsunk itt elő. — Hatezer anyajuhot tartunk, s ennek szaporulatát neveljük. Saját húsfeldolgozóval rendelkezünk, évente 15 ezer sertést és 4000 birkát vágunk. Részt veszünk a városoktól távol eső Vésztő, Zsadány, Okány és Bi- harugra lakosságának húsellátásában. Az asszonyok foglalkoztatására a konzervgyárral kötöttünk megállapodást, s 80 nődolgozónk évente több mint tízmillió üveg mosását vállalja. — Ügy tudom, elnök elvtárs három esztendeje került Vésztőre. Hogy érzi itt magát ? — Nagyon jól. Én korábban állami gazdaságokban dolgoztam, közvetlenül ide az Eleki Lenin Tsz-ből jöttem. Több évtizedes gyakorlati tapasztalatomat szeretném itt gyümölcsöztetni. Nézze! A tagsággal szót. értettünk, ez nagyon sokat jelent. A vésztői embereket a velük született becsületesség és szorgalom jellemzi. Hegyeket lehet velük megmozgatni, csak egyet nem szabad: becsapni őket!... — Történtek személyi változások, mint ilyenkor lenni szokott. A középkáder-háló- zatot helybéli emberekkel alakítottuk ki. Fiatalok, bírják a munkát, jól szervezik az irányítást. Én „csikócsapatnak” nevezem őket. A tagság bizalmával nem élnek vissza, tisztelik az öregeket, akik annakidején megteremtették a mostani nagy gazdaság alapjait. — Mikor volt az első nyereséges esztendő? — Pontosan itt ál) fehé- ren-feketén — mutat egy táblázatot az elnök. — 1983- ban hétmillió 543 ezer forint Volt a nyereség. Azt hiszem, senki nem felejti azokat a napokat. Karácsonyra prémiumot adtunk, zárszámadáskor egy kis nyereséget. 1984-ben már 17 millió 380 ezer forintot tettünk a közös asztalra. Szintén volt karácsonyi prémium és zárszámadáskor nyereség. Az 1985. évi nyereségből — ami várhatóan 20 millió forint lesz — karácsonyra előleget adtunk, s úgy véljük, a mostani zárszámadás is hoz még egy kis pluszt. Jutott már az utóbbi években jutalomkirándulásokra, „kortisztelő vacsorákra”, amikor nyugdíjasainkat látjuk vendégül. 1985 őszén annyian jelentkeztek, hogy három- szorra fértek be a vendéglőbe. — Hogyan látja a jövőt? — Reálisan értékeljük dolgainkat, és nagyon bizakodunk. 1981. december 31- én 115 millió forint banki tartozásunk volt és hatmillió a kölcsönös támogatásból. Ezt az összeget négy év alatt 38 millióra csökkentettük. A biztonsági termelés céljából 89 millió forintos költséggel — két lépcsőben — meliorációs programot valósítunk meg. Az első rész az új esztendőben elkészül, a második a VII. ötéves terv végére. Enyhül a bankhitel, több jut a tagságnak. Régebben 14 mázsa kukoricát kaptak háztájinként, aztán 16-ot, az új esztendőben felemeljük 25 mázsára. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni, hogy a tagok eladásra is minél több sertést hizlaljanak. — Miben látja a siker „titkát”? — Nincsenek titkaink. A lehetőségekhez képest sok segítséget kaptunk a minisztériumtól, a megyei párt-, tanácsi és szövetkezeti szervektől. De a problémát végül is nekünk, itt helyben kell megoldanunk. Elsősorban a kommunisták álltak mellénk a merésznek mutatkozó tervjavaslatok elfogadásában, végrehajtásában. Ary Róza
