Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-30 / 25. szám

1986. január 30., csütörtök

Az IKV igazgatója a felújításokról

Népfrontvita a területfejlesztésről

(Folytatás az 1. oldalról)

tosabb funkcióit, főbb munkaterületeit érintő feladatokról szólt.

Ezt követően Bereczki András, a megyei tanács osztályvezetője Békés megye hosszú távú terület- és településfejlesztési koncepciója (1986—2000) című előterjesztéshez szóbeli kiegészítést fűzött, s ebben az előkészítésre vonatkozó elképzeléseket, módszereket elemezte. A végleges terv különben ez év áprilisáig készül el. A kérdések megválaszolása után vita következett, s ebben hét elnökségi tag fejtette ki véleményét. Többen is egyetértettek azzal, hogy a megyei tanács vitára bocsátja a közép- és hosszú távú fejlesztésekkel összefüggő tervezeteket, s hogy ebbe a munkába bevonják az értelmiséget. Egyre nagyobb gondot jelent azonban Békés megye népességének csökkenése. Míg a ’70-es években például Békéscsabán csak-, nem 300 volt a természetes szaporulat egy-egy esztendőben, 1983-ban harmincnéggyel. 1984-ben pedig már

118-cal születtek kevesebben. Ez azért is elgondolkodtató, mert a fiatal házasok aránya éppen a megyeszékhelyen volt a legmagasabb ezekben az években.

Akadtak olyanok, akik a vízkészlet megóvására hívták fel a figyelmet. Ez olcsóbb eljárásnak számít annál, mint az, amikor már csak hatalmas költségek árán lehet megtisztítani a felhasznált vizet. A vita végén a levezető elnök azt indítványozta, hogy minél szélesebb körben elemezzék a megye településfejlesztésére vonatkozó terveket, elképzeléseket.

A következő napirendi pontban Szikszói Ferenc titkár a HNF megyei bizottságának és elnökségének munkaprogramját ismertette. Majd az elnökség mellett működő munkabizottságok tagjaira javaslatok hangzottak el, s a testület elfogadta ezeket, valamint jóváhagyta a munkaterveket. Az ülés, amelyen részt vett Páli Mária, a megyei pártbizottság képviseletében, a bejelentésekkel ért véget.

—y—n

Újabb agrárkötvény

A bérlőből ömlik a panasz. Pedig lakásának felújítása nem sikerült rosszabbul, mint ahogy azt megszoktuk. Igaz, nem szoktunk a jóhoz. Mi is a gond? A fal fog és hullik, az ablak- és ajtótokok fénytelenek, a parketta ragad, a beépített szekrényre jobb rá se nézni. Ráadásul a bérlő egyéni kéréseit

— bár szívesen fizetett volna

— csak részben teljesítették, s a néhány hét alatt elvégezhető — és félévesre tervezett — munka 14 hónapig húzódott.

Eszembe jut a Hét egy múlt évi riportja. Hollandiában egy elaggott, ám városké- pileg értékes lakótömb több száz otthonának felújítását 24 hónapig készítették elő. Elbeszélgettek a lakókkal, feljegyezték a legapróbb, legmacerásabb kívánságaikat, a terveket megvitatták a bérlőkkel, és többször módosítottak. Lehetőséget teremtettek lakáscserére is. Aztán a kétéves előkészület után fél év alatt felújították a csaknem kerületnyi városrészt.

Az esetnél jelen volt Jambrich Mihály, a Békéscsabai IKV vezetője is. Mikor felvetem a holland példát, az igazgató nem ijed meg az összehasonlítástól, de azért több tényezőre figyelmeztet :

— Vállalatunk alaptevékenységét 3800 lakás üzemeltetése és állandó karbantartása jelenti. Évente megközelítőleg 5 ezer hibabejelentés érkezik hozzánk. A múlt évben összesen 7 lakásból jött munkánkra panasz. A csabai IKV tevékenységét országosan is elismerik.

— Mégis, mi volt az akadálya annak, hogy az említett felújításnál a munkákat folyamatosan egymás után végezzék?

— A múlt év elején a központi keretből kevesebb pénzt kaptunk a felújításokra, mint korábban, és ez akadályozta a munkákat. Később a hiányzó pénzt megkaptuk, így ma már úgy érzem, vállalni kellett volna a kockázatot, s nem lett volna szabad megszakítani a felújítást. Hangsúlyozom, ez azért komoly kockázatot jelentett volna. '85-től az ingatlankezelő vállalatokat egy mérsékelten nyereségérdekeit gazdasági kategóriába sorolták, s ez sok új követelményt támasztott dolgozóinkkal, s elsősorban műszaki vezetésünkkel szemben. Ezeknek a követelményeknek nem mindig tudtunk megfelelni. Személyi változásokra volt szükség. A mostani-állomány szaktudását viszont biztatónak ítélem.

— Naiv kérdés, de fel kell tegyem: miből erednek a minőségi gondok, mit tudnak tenni ezek kivédésére?

— Az előbb említett személyi változások ezt a célt szolgálják. Nincs gond a szakmunkásainkkal. Értik a dolgukat, de néha ők is fegyelmezetlenek, figyelmetlenek, ám az én véleményem az, hogy ez is a műszaki vezetés felelőssége. Emellett előfordul, hogy akadozik az építőanyagok beszerzése, vagy a meglevő anyagok szavatossága már lejárt. Feltétlenül fejlődnünk kell a szervezésben is, lehetetlen, hogy festés után menjünk villanyt szerelni... A minőség érdekében a béremelésnél és a prémiumnál nagyon megnézzük, ki mit teljesített.

— A felújításoknál a lakók kéréseit, kívánságait az IKV mennyire tudja figyelembe venni?

— Ami műszakilag teljesíthető, azt minden esetben figyelembe vesszük. Mondok néhány példát: mód van a világítótestek áthelyezésére, a beépített szekrények megváltoztatására, a bérlők választhatnak csempét, vagy különböző berendezési tárgyakat... Megfizetni csak a különbözetet kell. Az egyéni kéréseket általában a felújítás megkezdése előtt kell tisztázni, de van mód az építés közben is bizonyos kérések teljesítésére.

Ügy tűnik, a holland lakásfelújítás még sincs olyan messze. Persze: az ígéret

szép szó ... u x

A Magyar Nemzeti Bank agrár, ipari, kereskedelmi és szövetkezeti hitelfőigazgatósága kölcsönforrásainak bővítésére 500 millió forint összegű kötvényt bocsát ki. A többletforrásból a hitelfőigazgatóság az élelmiszer- ipar és az élelmiszer-kereskedelem fejlesztéséhez nyújt — az előirányzott mintegy 8 milliárd forintos beruházási hitelkereten felül — fejlesztési kölcsönöket.

A hitelfőigazgatóság a múlt évben bocsátott ki először agrárkötvényt, s a kedvező tapasztalatok láttán döntöttek újabb értékpapírok forgalomba hozatala mellett. Az első agrárkötvény esetében 300 millió forint névértékű értékpapír kibocsátását tervezték, a gazdálkodók azonban egy hét alatt 400 millió forint értékű kötvényt jegyeztek, amit a bank ki is bocsátott.

Az értékpapírok révén befolyt pénzből a bank termelőszövetkezeteknek, élelmi- szeripari vállalatoknak

nyújtott gyorsan megtérülő fejlesztésekhez, számos esetben rekonstrukciókhoz kölcsönöket.

Ez a hitelezési gyakorlat bevált, így a második agrárkötvény kibocsátását hasonlóképpen tervezi a hitelfőigazgatóság. A többlet- pénzt az élelmiszergazdaságban és élelmiszer-kereskedelemben az alapanyagtermelés, a feldolgozás és az értékesítés összhangjának javítására, és a szükséges technikai feltételek megteremtésére fordítják.

A Pódiumszínház az ifjúsági házban

Színlelni boldog szeretőt

Amikor 1981-ben megjelent Miskolczi Miklósi Színlelni boldog szeretőt című könyve (szociográfiája?), azonnal, és szinte robbanásszerűen szóbeszéd tárgya lett. Vitáztak mellette és ellene, kardoskodtak az olvasottak igazsága mellett, míg mások áligazságok gyűjteményének nevezték: hallgatni róla azonban nem lehetett. Arra sem volt módja senkinek, hogy másokra erőszakolja ilyen, vagy olyan véleményét, mert az efféle „erőszak” mára már ellenkezik a korral, amelyben élünk.

Miskolczi új könyvében, melynek ugyancsak „pukkasztó” címe van („Mindenki mással csinálja”), van egy passzus, melyben a Színlelni ... körüli sajtóvitáról, író-olvasó találkozókon szerzett tapasztalatairól beszél. Nagyon is találónak érzem e szavait: „Milyen szegények, tájékozatlanok és kiéhezettek vagyunk, ha egy hét és fél íves kis szociográfia (vagy esszé) egy csapásra szakértővé tehet egy különben nem is szakmabeli szerzőt.” Ez a „szakértőség”, mely ellen a Pódiumszínház kedd éjszakai előadásán maga a szerző tiltakozott a leghevesebben, nyilván elsősorban a megbolygatott témának szól, annak a merészségnek (?), hogy valaki ösz- szegyűjti, megírja azt, ami (úgymond) benne van a levegőben, amiről titokban, vagy fél-nyíltan, társaságban

beszélnek (beszélünk). Ami akkor is „tükör”, ha sokan tudatosan nem néznek bele, vagy tudatosan szeretnék kikerülni ezt a netán roppant kínos beletekintést.

De hát „színlelni” nemcsak boldog szeretőt lehet, hanem irigy és rosszindulatú puritanizmust is, amikor a felvett „erkölcsvédő póz”' alatt (mellett) a boldog szerető állapota is kellemesen megférne. Meg is fér, csak a világ előtt marad rejtve. Ezt az állapotot (ami ellen, úgy vélem, Miskolczi szívesen visel-vállal bármilyen konfliktusokat) valamikor vagy mostan is egyszerűen úgy hívjuk, hogy „álszenteskedés”.

Nos, a Pódiumszínház kedd éjszakai előadása, mely (mondhatni) dramatizált változata, helyzet- és monológfüzére az eredeti könyvnek, hasonló gondolatokkal szolgált. És nyilván állásfoglalásra is ösztönzött, mert azt már senki nem tagadja, hogy a Színlelni boldog szeretőt lehetséges áligazságai ellenére (vagy dacára) megkerülhetetlen élethelyzetekkel foglalkozik. Mondhatnám úgy is, hogy a téma él, a téma valóságos, a téma letagadhatatlan. És nem is szorítható a csak „szűk köröket érintő” perifériára. Mert ha odaszorítjuk, attól még a valóság semmit nem változik, attól még a felderített és megírt életanyag nem aposztrofálható valótlannak.

Még egy idézet Miskolczi cikkéből: „A könyv maga

árasztja a befejezetlenséget, a bizonytalanságot, a megoldatlanságot, az útközbenisé- get... A tétovaság bevallása.” A dramatizált változat sem zár le semmit, a bizonytalanságot, az útközbenisé- get sugallja. Hogy pontosabbak legyünk: (ki) beszél

valamit, amitől megkönnyebbül az is, aki (ki)beszéli, és az is, aki hallgatja.

A Pódiumszínház előadásában a Nő szerepét Tarján Györgyi játszotta finom érzékiséggel és színészi tudatossággal, partnere, a Férfi, Somhegyi György volt. (Képünk: jelenet az előadásból.)

(s. e.)

Fotó: Fazekas László

Szövetkezeti vendéglátók

0

szövetkezeti étterem vezetője lót-fut, robotol. Most érkezett Gyuláról, a húskombinátból. Saját kocsiján hozta a velőt, az egyéb húsrészeket, hogy a vendégek kedvében járjon. Panaszkodik, hogy a szakmának nincs becsülete, napirenden vannak az ellenőrzések, a konyha olyan állapotban van, hogy a Köjál minden percben bezárhatja. A központban legyintenek, nincs pénz a felújításra. Ki a felelős? Természetesen az üzletvezető. A mesés pénzekről szóló legendák is elkeserítik. Itt hétköznap, vasárnap talpon kell lenni, nincs megállás. A vendégek nagy része elkerüli az éttermet, mert nem a pénztárcájukhoz szabták az árakat. Ez igaz lehet, de ha valaki leül és számol, megismeri a tényeket és eltátja a száját. A mai nyersanyagárak és egyéb költségek mellett ember legyen a talpán, aki olcsón képes kalkulálni. Pedig kiteszik a lelkűket a vendégért, nézzem meg az étlapot: szárnyasok, vadételek szerepelnek rajta, harmadosztályú áron.

A kifakadásban nagyon sok igazság van. Ugyanakkor az is igaz, hogy az utóbbi években jelentősen megdrágult a vendéglátás. Ezt mutatja a nagyobb nyereség és a mérsékeltebb forgalom. Kétségtelen, vannak példamutató törekvések, vendégcsalogató akciók, de nem mindig távozunk kellemes élményekkel az éttermekből. Látszólag apró bosz- szúságok ezek, mégis próbára teszi a türelmünket. Senki sem szereti ugyanis, hogy a pincérre hosszú percekig várjon, hideg levest tálaljanak fel, netán az elszámolásnál néhány forinttal megrövidítsék. A nehézségek viszont arra sarkallják a vendéglátás vezetőit, hogy tovább keressék a kibontakozás útját.

Megyénk szövetkezeti vendéglátását ugyanezek az elvek vezérlik. Nem is lehet másként, hiszen az. ágazat évente 1,4 milliárd forint forgalmat ér el, amely az összes árbevétel 13,6 százalékát teszi ki és a nyereség több mint 25 százalékát adja. Tegyük hozzá: a közétkeztetésből is kiveszik a részüket, a vendéglátóipari árbevétel 25—30 százaléka az ételforgalomból származik. Sokat nyom a latba, hogy az áfész-vendéglők, presszók, bisztrók és csárdák a megye valamennyi településén megtalálhatók, összesen 447 üzletet tartanak fenn, és a megye összes vendéglátóipari forgalmából 60 százalékban részesülnek. A szakmában mintegy 2 ezren dolgoznak, a havi átlagkeresetük alig haladja meg a 4 ezer forintot. Pesze, borravaló nélkül. Csak az a baj, hogy a közvélemény a vendéglátást a felszolgálókkal azonosítja, akik valóban szert tesznek némi mellékesre. A többség azonban meglehetősen mostoha körülmények között a konyhákban dolgozik: főz, mosogat, takarít és egyikőjük sem dicsekszik a keresetével.

Bár új színt hoztak a hazai vendéglátásba a szerződéses boltok, mégis kevéssé érezhető valamilyen verseny a vendégért. Pedig az új vállalkozási formákban működő üzletek részaránya eléri a 60 százalékot, az összes vendéglátóipari árbevételnek a 67,6 százalékát adják. A szerződéses vállalkozók mindenekelőtt a presszókat, az italboltokat vették ki, melegkonyhás szerződéses bolt mindössze 49 van. Figyelemre méltó, hogy a jövedelemérdekeltségű és a szerződéses egységek 50—60 százalékkal nagyobb nyereséget érnek el, mint a hagyományos üzletek.

A miértre a válasz viszonylag egyszerű: ezek az egységek főleg szeszes italt értékesítenek és kevés helyen van közétkeztetés. Ebből adódik, hogy a 112 melegkonyhás üzletnek nagy jelentősége van, mert az ételek 70 százaléka itt talál gazdára, az előfizetéses ételforgalom 98 százalékát bonyolítják le. Mindezekből világosan látszik, hogy nagy a felelősség, kicsi a haszon. Ugyanis a nagy éttermek, vendéglők gazdálkodása alacsony színvonalon van. Ezért fontos megemlíteni, hogy ezek az üzletek 44 százaléka szerződéses, 18 százaléka jövedelemérdekeltségű, amely meghatározó az eredményt illetően. A meglevő hibák ellenére rugalmasabbá vált az árubeszerzés, ésszerűbb lett a készletgazdálkodás, az árufilosztás. Az üzletek vezetői nagyobb önállóságot élveznek, bővült az áruválaszték, a kínálat jobban igazodik a kereslethez.

A fogyasztási szövetkezetek nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a melegkonyhás üzleteket minél jobban, korszerűbben felszereljék. Mindezt megkövetelték a szakmai, a hatósági előírások, a lakossági igények. A boltok 30 százaléka jól felszerelt, a többi viszont a közepes minősítést éri el, vagy annál alacsonyabb színvonalú, hűtőkamrával 25, egyéb hűtőberendezéssel 85 százalékuk rendelkezik. Ez meg is határozza a további feladatokat. A gazdálkodást elemezve nem nehéz rájönni, hogy a melegkonyhás vendéglátóhelyek túlnyomó része veszteséges, amely összefügg a nagy eszközértékkel és létszámmal. Az igényesebb vendéglátóipari szolgáltatás iránti kereslet csökken, főleg a drága ételárak miatt. Fontos tennivaló tehát az eszközök jó kihasználása és gazdaságos működtetése Ezért nem célszerű szorgalmazni a nagy alapterületű vendéglátóipari üzletek létrehozását. Elgondolkoztató: a nagy éttermek, vendéglők kihasználtsága mindössze 55—60 százalékos, a 15—16 órás nyitva tartás alatt csupán 2—3 órás a csúcsforgalom, a többi úgynevezett holtidő. Az egyenletes forgalmat szolgálják azok a jó kezdeményezések, amelyeket néhány helyen alkalmaznak. Ilyenek a különféle hidegkonyhai termékek, büféáruk kínálata, a szórakoztatás bővítése. Az eredményes gazdálkodást nagyban befolyásolja az alkalmazott haszonkulcsok és az árpolitika. Az elmúltT évben a legtöbb helyen éltek a lehetőségekkel: mérsékelték az ételárakat, vasárnap olcsóbb menüt kínáltak, vonzóbbá tették szolgáltatásaikat. Az sem elhanyagolható, liogy a II. osztályú üzletek egy részében az ételeket III. osztályú árakon szolgálják fel.

M

int látjuk, a lehetőségek nincsenek teljesen kihasználva. Szerencsére még egyetlen szövetkezeti éttermet sem zártak be megyénkben. Ehelyett keresik azokat az üdvözítő megoldásokat, amelyek valamelyest előrevisznek. A szövetkezeti vendéglátás is megújul. Létrejött a Coop-Hotel-hálózat, ennek az orosházi Alföld Szálló is tagja. Ez a társulás ez év január 1-től önálló közös vállalat lett. Tavaly augusztusban megalakult a Gastro-Coop Restaurants, a speciális szövetkezeti vendéglátó üzlethálózat, amelynek jelenleg 23 tagja van. Új ötletekben nincs hiány. A Skála-Coop szervezési igazgatója felajánlotta, hogy segítenek nyereségessé tenni a nagy alapterületű éttermeket. Többek között a házi befőzési rendszer létrehozásával, márkatermékek gyártásával, zöldség és gyümölcs forgalmazásával, feldolgozásával. Most már a megvalósításon a sor!

Seres Sándor