Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
1986, január 25., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET Művelődés és urbanisztika Nem titkolom, vérmes reményekkel készülődtem a Balassagyarmaton rendezett hetedik észak-magyarországi urbanisztikai konferenciára. Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napirendre a tanácskozás meghirdetői: a művelődés és az urbanisztika összefüggéseit. Mintha végre — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti szakembereink is a közművelődésben dolgozók sóhaját: városfejlesztési terveinket művelődési szempontból is át kellene gondolnunk. Hiszen számtalan területét emelhetnénk ki mindennapi életünknek, hogy a térfelhasználás milyen rejtett módokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok sikerességét. Szerepe van például a környezet minőségének. szervezettségének, és annak is, hogy mennyire gazdag világot tudunk magunk körül kialakítani. Miért vonzóbb például a városokban kibontakozó művelődési élet? Miért érzik jobban magukat az elfoglalt emberek — mondjuk — egy vendéglátóipari egységben? Miért nagy a vonzása egy város főterének? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tudatosabban is felhívhatta volna a figyelmet. Aki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgálatában, ráeszmél: még az apróbb dolgokban is mennyire jelen van az emberszempontúbb térfelhasználás igénye. Példaként egyik lakótelepünk jut eszembe — ahol nem tudni, tervezési hiba folytán-e vagy szándékosan — a lift előtt kialakult egy elszeparálható, L-alakú térrész. Az érkező, amikor kilépett a liftből, azzal a furcsa érzéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba, és nem egy lépcsőházba érkezett. Az elszeparálható térrészt ugyanis, még ha nem is függönyözték el, berendezték, „humanizálták” az emelet lakói. Az egyik emeleten virágok, szőnyeg. A másik emeleten polc gyermekjátékoknak, sakkasztal és így tovább. S ami a legfontosabb, az azonos emeleten lakók közösen használt térrészévé, afféle kis klubbá vált. Nos, mindez csupán egy kis építészeti hiba végeredménye. Mégis elgondolkodtató, hogy éppen az ilyen „funkciótlanságok” alkalmasabbak a leginkább az ember sajátos igényeinek kielégítésére. Hányán bosszankodtunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök asztalán roppant szépen megtervezett parkok sétányai mindenfelé, csak éppen arra nem vezetnek, amerre a többség halad. És hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk például azzal aratott nagy sikert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiségből. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire csak cipő nélkül volt szabad rálépni — még a vendégeknek, meghívott előadóknak is. Megszűnt a feszengés, a merev széken ülés, és a klub egy csapásra benépesedett. Pedig csak a rendelkezésre álló teret használta fel sajátosan, a fiatalok igényei szerint. Mindez hogyan tartozik azonban a művelődés és az urbanisztika viszonyához? A balassagyarmati konferencián elsősorban építési szakemberek vettek részt. Mindössze két művelődési szakember tett eleget a meghívó invitálásának. Az északmagyarországi urbanisztikusok jószerivel csak egymásnak mondogatták, egymást erősítgették abban az egyébként fontos nézetben, hogy az urbanisztikai fejlesztéseket művelődési szempontból is át kell gondolni. Egy azonban bizonyos: mindezekről a problémákról ötletgazdagabban is szó eshetett volna, ha a konferencián a közművelődési szakemberek is elmondják, miképpen hat a tér szervezettsége, funkciógazdagsága, em- berarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási folyamatok sikerességére. Fomai Miklós A mindentudás igézete Tanulmányok Németh Lászlóról „Ma úgy érzem — olvassuk Németh László egy kései feljegyzésében —, az egész országban ott bujkál a tájékozódásnak az a Iáka, az a tanulói düh, mely az én ifjúságomra olyan jellemző volt, s ha ezt megtisztítjuk, világos értelmet adunk neki, tán sikerül sok bajt látott nemzetünkből is egy érdeklődéssel összetartott, a szép. s jó tiszteletére hangolt közösséget, »mintaosztályt-“ csinálni, amelyben tán az olyan íróknak is lesz helyük, amilyen én voltam.” Ezt a reményt sok minden látszik valóra váltani, a többi között A mindentudás igézete című kötet is, amely mintegy az „utókor” Németh László-ké- pének egy változatát rajzolja ki az olvasó előtt. A kis tanulmánygyűjtemény a JAK Füzetek című könyvsorozat tizenhetedik darabjaként jelent meg, vagyis a fiatal írók gondolkodását hivatott képviselni. Szerzői között mindazonáltal a kevésbé fiatalok dominálnak: Béládi Miklós, Lackó Miklós, Pethő Bertalan; joggal gondoljuk azonban, hogy a fiatal írónemzedék, ha nem is a szerzőséget, de a Németh Lászlóról megrajzolt képet a magáénak ismeri el. Szegedy-Maszák Mihály, a kötet összeállítója joggal hivatkozik arra, hogy napjaink fiatal magyar értelmiségét elsősorban Németh értekező prózája érdekli. A kollektív tanulmánygyűjtemény is elsősorban az esszéíróról, a gondolkodóról kíván képet adni, pontosabban azt keresi, hogy Németh eszmeteremtő tevékenysége milyen forrásokból táplálkozott és milyen, ma is figyelmünkre érdemes eredményekre jutott. Ezek a kérdések foglalkoztatják a kötet szerkesztőjét is, midőn az esszéíró Németh értékrendjét vizsgálja, Lackó Miklóst, aki a Tanú-korszak „minőségszocializmusáról” ad közre figyelemre méltó megállapításokat, Béládi Miklóst, aki Németh minőségfogalmát nézi meg közelebbről, Gergely Andrást, aki Németh és Szegfű Gyula emlékezetes vitájának történetét eleveníti fel, Kosa Lászlót, aki Németh protestantizmusáról értekezik, vagy Kiss Gy. Csabát, aki Németh László Ke- let-Európa-felfogásának ösz- szetevőit elemzi. Ezeket az eszmetörténeti tanulmányokat azután két nagyszabású regényelemzés egészíti ki: Pethő Bertalan az Égető Eszter, Kulcsár Szabó Ernő pedig az Utolsó kísérlet epikai világképét rajzolja meg. A kötetben foglalt tanulmányok analitikus módon közelítik meg Németh László gondolkodását, a felvonuló szerzők jól tudják, hogy . a kritikai mozzanatokat sem nélkülöző elemzés méltó igazán ahhoz a nagyszerű írógondolkodóhoz, akiről képet kívánnak adni. írásaikból nemcsak az „utókor” Németh László-képe, pontosabban en. nek a képnek egy változata bontakozik ki előttünk, hanem Németh eszmeteremtő munkásságának nagy eredményei, értékei is tisztább fénybe kerülnek. Olyan eszmei eredményekre gondolok, mint a hagyományok és a modern törekvések egyeztetésének igénye, az emberi egyetemesség vagy a minőség gondolata: ezek valóban Németh László szellemi örökségének el nem évülő értékei. (Szépirodalmi Könyvkiadó) p r Ágh István: Süvöltők Világ legkisebb süvöltözése udvari fámról ebben a megtelepedett télben, van ok pirinyó csodálkozásra, megjöttek a süvöltők, letelepedtek csütörtök délutánra, de mintha csak ez az akácfa lenne' jó, a többi maradjon a honiaknak, gerlék, verebek, rigók! a süvöltők mára honfoglalók, otthonosabbak nálam e hazában, úgy csőrözik az ágat. mintha szétvernék a fát, idehallik a magvak roszogása, olyan öntudat süvölt e madárból, még a bögye is lángol, s hogy magát föl ne gyújtsa, szürke szárnyait jól magára húzza, de hogyan kerültek ide? és én hogy kerültem ide? csak az isten nem csodálkozik rajtunk, egynapos ittlét, hatvan, ezer év? Baktai Faragó József: Csontjaid a csillagoknak (Nevelőanyánk emlékének) Elmentél csöndben, a holtak templomába, örökre összekulcsolt kézzel, magadban imát mormolva, Nevelőanyánk — Jámbor Eszter. Temetésedre zaklatott szívvel zarándokoltunk. Itt maradtunk: Nevelőapánkkal, magunkat s Téged siratva, megözvegyült szikjöldi árvák. Érted zúgtak a ványai harangok. Zokogva zuhogtak koporsódra a szikföldes rögök, melybe halálodig körömmel kapaszkodtál. — Nehéz nékünk a búcsú, s nehéz néked a föld. Hetvenhat év lángja lobbant el szemedben. Ott a mélyben sírod süppedő kápolnájában, szétosztod csontjaid — az elárvult csillagoknak. Dévaványa, 19S5. 12. 20. Kuncz Aladár emlékezete születésének századik évfordulóján A századelő íróinak a szerkesztőség és a könyvtár volt az iskolájuk, s ahogy Párizsban az ßcole Normale Supérieure nevelt nemzedékeket az irodalom számára, nálunk a francia műhely mintájára épült, annak varázsában élő Eötvös Kollégium. Itt ismerkedett az irodalommal és az élettel Kuncz Aladár is: a kolozsvári szülői ház választékos kultúrája, az egyetemi előadások tudós légköre, s főként a francia gondolkodás világos szelleme oltották bele az irodalom szere tétét. Könyvtár és előadóterem, szellemesen társalgó szalon, és vitáktól gőzölgő kávéház óvták azt a viszonylag zárt világot, amelyben Kuncz Aladár is élt. Életét az irodalom irányította, az alkotás azonban még váratott magára: a fiatal irodalmár kezdetben csak elegáns esz- széket, szellemes kritikákat és jobbára önarcképnek sikerült novellákat adott ki kezéből. Az alkotás és az élmény szomja, a szobatudós és a világfi lehetőségei között válogató érdeklődés valójában egy nemzedék útkeresését fejezte ki, azt a világot, amelyből Proust és Thomas Mann regényhőse is születtek. így lett Kuncz Aladár az induló Nyugat munkatársa, Ady Endre híve és barátja, Párizs és a francia irodalom szerelmese, aki fiatal tanárként minden nyári vakációját a francia fővárosban töltötte, s egyforma mohósággal vette birtokába az olvasmányokat és az élményeket. Életébe váratlan szerencsétlenség gyanánt robbant bele az első világháború, s minthogy a hadüzenet után francia földön rekedt, eszmény. és idegroncsoló esztendőket kellett lemorzsolnia eldugott internálótáborok lakójaként. A francia kultúrába vetett hitét még- sem veszítette el, és elkerülte a kiábrándultságot is. Sorsát a humanista értelmiségnek a háborút követő új eszmei tájékozódása alakította át: a háborús megpróbáltatások, az egész emberiséggel közös tragikus tapasztalatok hozták létre nála is a polgári humanizmus újfajta, morálisan elkötelezett változatát, és ezzel Thomas Mannhoz, Romain Rolland- hoz és Babits Mihályhoz hasonlóan a felelősségvállalásban és a cselekvésben találta meg hivatását. Az életet már nem élvezni, hanem megismerni és alakítani akarta, ez a szándék állította a születő erdélyi magyar irodalom fontos őrhelyeire, midőn elvállalta-* a kolozsvári Ellenzék című napilap, majd az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat, irányítását. Szerkesztőként és kritikusként eur°Pai távlatokat nyitott, korszerű gondolatokat és művészi igényességet oltott az addig jórészt tájékozatlanul hányódó és nem egyszer belső torzsalkodástól megosztott irodalmi életbe. Az ő munkája teremtett egy időre szövetséget az erdélyi magyar és román írók között is, jóaka- ratú igyekezete a kultúra néhány percnyi békéjét varázsolta a soknemzetiségű Közép-Európa egyik legviharosabb sarkába. Ennek a morális magatartásnak az eredményeként jött létre — már a közeli halál árnyékában — a régóta áhított alkotás is: a Fekete Kolostor, a fogolysors regénye, amelyet a huszadik század egyik súlyos emberi tapasztalatának, a fogságnak a „mítoszaként” méltatott egyik francia kritikusa. Ez a remekbe szabott könyv a tárgyi valóság dokumentatív rajzából és az emlékezés lírai képeiből, elbeszéléséből és vallomásból, elemző lélektanból és anekdotákból, a kollektív regény és az emlékirat műfaji hagyományaiból teremtett modern epikus formát. Sajátos és korszerű írói alkotást hozott létre, a modern magyar irodalom egyik társtalanul álló remekét, de többet is ennél: a háborúban elárult klasszikus humanizmust hirdette a mind embertelenebb erők szorításában vergődő Magyarországnak, sőt túl a haza határain, az újabb háborúba tántorgó Európának. Pomogáts Béla Csányi Béla: Kotrógép a Körösön
