Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

1986, január 18„ szombat NÉPÚJSÁG CSALAD - OTTHON Az állatok hiánybetegsége Ha állataink nem jutnak hozzá mindazokhoz az anya­gokhoz, amelyek életük fenntartásához, gyarapodá­sukhoz, termelésükhöz szük­ségesek, megbetegedhetnek. Olykor nem is tekinthető be­tegnek a hiányt szenvedő jó­szág, fejlődése azonban visz- szaesik, egyes szerveinek mű­ködése zavarttá válik. Ha például a mész-,, fosz­for- és vitaminhiányos ta­karmányon tartott tyúk ele­inte csak törékeny, majd bőrhéjú tojást rak, orvosi értelemben nem tekinthető betegnek. Az ásványianyag- hiányos takarmányt fogyasz­tó, párzásra nem hajlandó anyanyúl, koca sem éppen beteg, de szervezete jelzi, hogy nem kapott meg vala­mit takarmányban, amire pedig szüksége lehet. Súlyor sabb eset — gazdasági szem­pontból különösen —, ha a felnőtt juhról cafatokban lóg a gyapjú, tarkázott, fakó a baromfi tolla, mert cinkhiá­nyos, leesik lábáról a külön­ben egészségesnek látszó, naponta tojó tyúk, mert C- vitaminban szegény a takar­mánya. Ha a tenyésztojást termelő szárnyasok kevés vi­tamint tartalmazó takar­mányt fogyasztanak, gyen­ge életerejű utódok bújnak ki a tojásokból. A RONGYOSTALPÜSÁG VÉGZETES A kezdetben jelentéktelen­nek minősített — vagy fel sem ismert — hiba miatt esetleg mutatkozik a baj. Gyakori például, hogy az el- simítatlan beton padozaton tartott, nagy súlyú koca ele­inte csak nem szívesen jár­kál, sokat fekszik, az akol­ba se megy ki. De mert a napfény hiányában nem képződik szervezetében D? vitamin, még ha elegendő meszet, foszfort kapott is, za­vart lesz azok felszívódása, gyengül tehát az állat csont­ja. A mozgáshiány önmagá­ban is sorvasztja az állat lá­bait. Ha x-áadásul nedves a beton, s felázik az állat kör­me, netán megsérül az egye­netlen, kemény padozaton, gennykeltő baktériumokkal fertőződhet, elgennyedhet, a köröm szaruja kirojtozódhat. s kész a lesántulás, a ron- gyostalpúságnak nevezett betegség, amely pedig végze­tes. Mindez könnyen bekö­vetkezik, ha hiányzik az ál­lat takarmányából a mész és a foszfor. Ha a sertés nem szívesen mozog, óvatosan lépeget, ha a baromfi, a galamb megeszi saját tojását, vagy vékonyo­dó héjút rak, ha az állatok lábának állása eltér a nor­málistól, ha a jószág csipke­di a falat, nyalja, eszi a föl­det, csípi, harapja egymást — kannibál tulajdonságokat mutat —, gondolni lehet az ásványi anyag, elsősor­ban a mész és a foszfor hiányára. megnyaljak a sót Az állat szervezetének a mészen és foszforon kívül számos más ásványi anyagra — magnéziumra, káliumra, nátriumra, klórra és kénre —, parányi mennyiségben pedig úgynevezett nyomele­mekre — vasra, rézre, man­gánra, cinkre, jódra, szelén­re, kobaltra, molibdénre, fluorra — is szüksége van. Külön is szükséges szólni azonban a sóról, a nátrium- kloridról. Sóhiányos takar­mányon ugyanis semmiféle állat nem tartható eredmé­nyesen. Ha hosszabb időn át szűkös a sóellátás, a jószág bőre megvastagszik, szőre fénytelen, összecsomósodik, tejhozama csökken, lesová­nyodik, megbetegszik. A tá­pok tartalmazzák a szüksé­ges konyhasómennyiséget, ám a nyulak elé még e ta­karmány etetésekor is szük­séges nyalósót tenni, a friss, vagy tartósított gazdasági ta­karmányokat fogyasztó ju­hok, szarvasmarhák elé pe­dig különösen. A galambok számára a sót az ásványi- anyag-keverékbe szokták ke­verni. Számos ásványianyag-ke- veréket vásárolhat manap­ság az állattartó: a zeolitos, a Nutrafosz és az ásványi- anyag-premix néven forga­lomba hozottakat. Minden állatfaj számára a neki ké­szültet kell megvásárolni. A sok meszet igénylő sertés­nek, baromfinak még külön is kell Futort adni, amely nem más<, mint őrölt mész­kőpor. NÖVELIK AZ ÉLETERŐT A vitaminok ugyanazt a szerepet töltik be az állatok, mint az emberek szervezeté­ben, adagolásuk élettani, gazdasági jelentőségét nem is szükséges részletesen bi­zonygatni. Nagy különbség azonban, hogy az állat nem tud panaszkodni. A vitaminokra nem sok gondot kell fordítani, ha az állatok a szabadban tar­tózkodnak. Ma az állatok je­lentős része azonban alig mozog, napfényszegény he­lyen él, a korábbitól eltérő módon termelt, tartósított, feldolgozott takarmányokat fogyaszt. Gondolni kell tehát vitaminokkal való ellátá­sukra is. A vitaminok növelik az életerőt, javítják a szaporo­dási képességet, a betegsé­gekkel szembeni ellenállást. Hiányuk esetén zavart a szervek működése, romlik a fejlődési esély, gyöngül a vé­dekező képesség. A vitamin­hiányos takarmányon tartott állatokat a gyengébb kór­okozók is súlyosan megbete- gíthetik. AZ EMBERNEK IS KEVESEBB JUT A kevés vitaminhoz jutó állatok gyenge utódokat hoz­nak a világra, a szárnyasok tojásaiból csökkent életké­pességű — kelésgyenge — li­bák, csirkék, galambok kel­nek ki, s ha vágóra kerül az ilyen jószág, a húsát, belső részeit elfogyasztó ember is gyengébb értékű táplálékhoz jut. A máj például gazdag A-vitaminban, azért is adják szívesen a gyerekeknek és a betegeknek. Ám ha a vágó­állat maga is vitaminsze­gény takarmányt fogyasztott, a májában is kisebb mennyi­séget raktároz. Manapság sokféle vita­minkészítmény kapható. Ol­csóbb persze, de kiegészítés­nek mindenképpen hasznos., ha a mégoly intenzíven tar­tott állatnak is, egyéb vita­minkészítménnyel együtt, rendszeresen adnak friss zöl­det, színes növényeket — sárgarépát, lucernát, csalánt —, ezek vermelve, illetve szárítottan télen is etethetők, s akkor a jószágtartónak nem kell az állatok ellenállóké­pességének romlásától, a kü­lönböző hiánybetegségek elő­fordulásától tartania. Gonda Irén Térelválasztó gyerekszobába Vastagabb de- korlécbő] kere­tet állítunk össze, szögek­kel vagy fa­csavarokkal. A térelválasztó két- vagy há- romszárnyú le­het. A keretre vagy keretekre vastag vásznat feszítünk kis kárpitszögek­kel. Férfiruhák béléséhez hasz­nált bélésvá­szon felel meg legjobban e célnak. A vá­szonra. még a felfeszítés előtt filcből vagy más, nem fosz- ló anyagból gyümölcs-, le­vél-, állat, vagy egyéb, gyerekszobá­ba illő figurá­kat varrunk. Aiz anyagot megfelelő szí­nű fonallal kis öltésekkel varrjuk fel. Szepes Magda Mégis jé a fokhagyma Az ember gyakran hajlamos arra, hogy kételkedjen a gyógy­növénykultusz hasznában. Ugyanakkor viszont hajlamos arra is, hogy a szintetikus úton előállított, vagy növényekből vegytiszta formában, kristályo­sán előállított gyógyszerekben jobban higgyen, mint a mindig változó hatóanyag-tartalmú nö­vényi szerekben. A kétkedés an­nál nagyobb, minél inkább di­vatossá válik egy növényi por, növényi tea, vagy nyers növény gyógyhatásának dicsérete. Így volt ez legutóbb a fokhagymá­val is, amelyről a hírközlő esz­közök keleten és nyugaton egy­aránt azt hirdették, hogy hatá­sos szer az érelmeszesedés és természetesen az érelmeszesedés okozta szívinfarktus, agyvérzés és lábérszükület ellen. Annál meglepőbb, hogy ez évben a tekintélyes orvosi szaklap, a British Medical Jornal münche­ni orvosok pozitív eredményeit közli a fokhagymával kapcso­latban. Dr. E. Ernst és A. Mát­rái a müncheni egyetem klini­káján húsz beteget kezeltek kapszulákkal, amelyekben porí­tott fokhagyma volt. A fokhagy­ma mennyisége 1.8 g friss fok­hagymának felelt meg. Négyhe­tes kezelés után a betegek véré­nek koleszterintaltalma 23 szá­zalékkal csökkent. Egyéb zsí­rok is csökkentek a vérben. Ép­pen ezért a müncheni doktorok ajánlják a fokhagyma fogyasz­tását még akkor is, ha szaga kissé kellemetlen. Aki tehát sze­reti a fokhagymát, vagy akinek családtagjai és munkatársai el­viselik ezt a nem éppen kelle­mes szagot, az szükség esetén rendszeres fokhagymafogyasz­tással is kísérletezhet. „ Szendéi EGÉSZSÉG — HIGIÉNIA Bőrápolás télen Az arcbőr télen nem olyan üde, szép, ruganyos, mint nyáron. Sajnos, télen keve­sebb a napfény, az ételek­ben nincs elegendő vitamin. Ezek miatt csökken a szer­vezet és a bőr ellenállóké­pessége is. A hideg, nyirkos levegő kifejezetten árt a bőrnek — összehúzódnak az apró erek, a szűkebb csa­tornákon így kevesebb vér áramlik át, ezért az elhal­ványodott bőr sejtjei keve­sebb tápanyaghoz jutnak. De ettől szenvednek a faggyú­mirigyek is, kevesebb fagy- gyút termelnek. Könnyebben fellazul a külső szaruréteg, és ezzel csökken a kívülről odajutó kórokozókkal szem­beni védettség. A szél előse­gíti a párolgást, vagyis to­vább hűti a bőr felszínét. Mindez szárítja a bőrt, a felszínen apró repedések tá­madnak. Ezeken a kóroko­zók könnyebben bejutnak a bőr belső részébe. Ezért van pz, hogy sokan viszketésre, reszelés tapintásra panasz­kodnak. Nyilvánvaló, hogy a tél elsősorban a száraz bő- rűeknek okoz gondot. Reggel elindulás előtt ér­demes bekenni az arcunkat valamilyen közömbös, fél­zsíros krémmel vagy arctej­jel. Apró, ütögető mozdula­tokkal masszírozzuk bele a bőrbe a krémet. Így nem­csak a felszívódás gyorsul meg, hanem fokozzuk a bőr vérkeringését is. A fe] nem szívódott kré­met — néhány perc múlva — puha, tiszta kendővel tö­röljük le. Most már vékony rétegben jöhet a púder. A füstös, kormos levegőből le­ülepedő szemcsék így nem jutnak közvetlenül a bőrre, hanem fennakadnak a pú­derréteg felszínén, s azzal együtt könnyen eltávolítha- tók. Télen rosszabbodik a zsí­ros, pattanásos arcbőr álla­pota is. Nincs napfény, amely fertőtlenít és a fagy- gyútermelést csökkenti. Kénytelenek vagyunk gyak­rabban tisztítani pattanásos arcbőrünket. A legegyszerűbb, ha szak­kozmetikusra bízzuk. Ha magunk végezzük, akkor először mossuk le bőrünket arcszesszel, utána gőzöljük meleg, kamillás oldatot tar­talmazó edény fölött. Majd tiszta kendővel nyomjuk ki a mitesszereket, és tisztítsuk le arcbőrünket. Nélkülözhe­tetlen zsíros bőr esetén a reggeli és az esti szappanos, meleg vizes arcmosás. Utána törülközővel enyhén masz- szírozzuk át bőrünket. Mint­ha újjávarázsolták volna! A pattanásos, zsíros bőr leg­jobb gyógyszere a napozás, amelyet télen a kvarcolás helyettesíthet. Nem mind­egy az sem. hogy a zsíros bőrűek mit esznek. Előnyös a sok gyümölcs és főzelék. Árt viszont a fűszeres, zsí­ros. füstölt ennivaló. A fejbőrt is védeni kell a lehűléstől. Az sem lehet könnyelmű, akinek ma még dús a haja. Hordjunk kala­pot vagy sapkát, sálat, ken­dőt, még ha nem divat, ak­kor is. A hideg ugyanis ösz- szehúzza a fejbőr ereit, a hajszálakat termelő sejtek a vér útján kevesebb táplá­lékhoz jutnak. Ennek követ­kezménye a gyors megfázás és a hajhullás, kopaszodás. Gondoljuk, ez senkit sem lelkesít. Dr. Katona Edit AUTÓ — MOTOR A gépjárművezetők leg­alattomosabb ellensége — a hófúvás mellett — a köd, amely pedig nem is olyan ritka az őszi-téli autózáskor. A köd néha 50—100 kilomé­teren át beborítja előttünk az utat, ezért — szakkifeje­zéssel élve — állandósult ve­szélyhelyzetnek tekintjük. Ám akármilyen tejszerűen sűrű is a köd, a forgalom­nak haladnia kell. A köd­ben való mozgás egyik leg­fontosabb szabálya: ha előt­tünk más jármű halad, csak annyira közelítsük meg, hogy hátsó fényeit még lássuk. Semmi esetre se ragadjunk szorosan rá, amikor észre­vesszük, hogy vezetője nem az objektív lehetőségeknek megfelelően hajt — azaz túl gyorsan a látási viszonyok­hoz képest — inkább veszít­sük el a szemünk elől a ké­nyelmes tájékozódási pontot, semmint részt vállaljunk a másik vak vezetésének koc­kázatából. Csak a saját biztonságér­zetünknek megfelelő, a ma­gunk által helyesnek ítélt se­bességgel haladjunk. Az cse­lekszik ésszerűen, aki «1 biz­tonságos célba érést tartja a legfontosabbnak, és ha szük­séges, akár 15—20 km órára is lecsökkenti a sebességet, sőt bizonyos helyzetekben vállalja az araszoló tempót is. Nagy ködben persze a legokosabb más időre ha­lasztani az utazást, de hát ezt nem mindenki teheti meg. Ami a jármüvek világítá­sát illeti, azt tudjuk, hogy az országúti („hosszú”) fény ködben nem használható, a túl sok és erős fény megtörik a lebegő páracseppeken, és fehér falat emel a szemünk elé. A tompított fény a jó, nemcsak azért, mert ez az előírás. Ködben jön rá iga­zán az autóvezető annak elő­nyeire, ha a fényszórója bi­luxégőjét már korábban sár­ga színűre cserélte ki. (A KRESZ nem tiltja ennek használatát, esti-éjszakai ve­zetésnél kétségtelenül kelle­mesebb. megnyugtatóbb a szemnek; bárcsak minden szembe jövő járműnek is sárga fényszórólámpái len­nének!) Persze jó szolgálatot tehet a sárga fényű ködlám­pa is, főként akkor, ha he­lyesen — megfelelően mély­re — van felszerelve. A köd- réteg ugyanis az úttesthez közelebbi helyeken mindig valamivel ritkább, így a lám­pa által jobban átvilágítható. Kevesen gondolnak rá, hogy a ködpára szinte észre­vétlenül rárakódik a szélvédő üvegre, s bár alig észleljük, tovább rontja a látást. Okos dolog tehát ködben gyakran bekapcsolni az ablaktörlőt, hogy letisztítsa a láthatatlan permetet. Bizony jó lenne, ha a hátsó ablakot is folya­matosan tisztíthatná az em­ber, hiszen a ködben való haladáskor az akadálytalan hátrapillantás legalább any- nyira fontos, mint a feszül­ten előre való figyelés. A ködben autózó vezetőnek ar­ra is számítania kell, hogy a külső tükreikre is vízpermet csapódik le, így azokat időn­ként feltétlenül le kell tö­rölnie. Sokat tapasztalt járműve­zető ködben való huzamo­sabb haladáskor kikapcsolja a műszerfal világítását. Két­ségtelen, hogy ez az előrete­kintést valamelyest javítja, kérdés azonban, hogy a ve­zető biztonságérzetét nem zavarja-e az, hogy önkénte­len pillantásaival nem tudja leolvasni a műszerek állását. Ebben a kérdésben tehát egyéni kényelemérzésünk, megszokásaink figyelembevé­telével döntsünk. Az utak vonalakkal, jelek­kel való felfestésének min­denkor jó hasznát veszi az autóvezető, de különösen sű­rű ködben. Kiváltképp a jobb oldali — külső — fo­lyamatos fehér sáv fontos, hiszen annak állandó figye­lése, az ahhoz való igazodá­sa menti meg az autóst a padkára való lefutástól, ami az egyik legveszedelmesebb dolog. Ennek megfelelően, ha behavazott úton kell az autósnak sűrű ködben ha­ladnia, sokkalta nehezebb dolga van. Mivel a ködös időszakok­ban nem ritkaság, hogy sár- felhordás vagy avarszőnyeg borítja az utakat, külön gon­dot jelent a fokozott csú­szásveszély. Komoly autós­teljesítmény a csúszásból visszahúzn a kocsit; fékez­ni tilos, a csúszás irányába kell kormányozni. De erre inkább ne kerüljön sor! B. I. II grindál tenyésztése Sok akvarista ismeri a svéd Grinda] asszony által népszerűsített, a trópusokról származó, Európában is meg­honosított és a díszhalak te­nyésztésében, táplálásában gyakran nélkülözhetetlen te- levényférgecskéket. A tenyésztéshez műanyag dobozt használunk. A doboz­ba kifőzött és kinyomkodott, de azért enyhén lucskosan maradt tőzeget — vagy ami a tapasztalat szerint jobban bevált —, mohát rétegezünk; nem túlságosan tömötten, mintegy négy cm-es vastag­ságban. így a moha tovább marad használható állapot­ban. A mohaágyra helyez­zük a szaküzletben vagy egy akvaristatársunktól beszer­zett oltást, a féregcsomócs- kát. A mohaágyat a doboz belső méreténél kisebb üveglappal fedjük le, így az simán takarja a mohaágyat. Az üveglapot megnedvesít­jük és vékonyan beszórjuk liszt finomságára őrölt zab- pehellyel. Jó eredményt érünk el, ha a kereskede­lemben kapható legvéko­nyabb cérnametéltet, helyez­zük a mohaágyazatra, és ar­ra fektetjük az üveglapot. A cérnametéltből csak annyit használjunk, amennyit más­napra felélnek a férgecskék. Az így elindított tenyészetet naponta, rendszeresen etet­jük, de a férgecskéket csak akkor kezdjük el a díszha­lakkal feletetni, amikor már megfelelően elszaporodtak. Ha a zabpehelyőrlemény közé nagyon finomra re­szelt kemény sajtot (emen­táli, trappista stb.) is ke­verünk, akkor a tenyésze­tünk erőteljesebben szaporo­dik, azonban hamarább is szennyeződik el. Ha az el­szennyeződés mindenképpen bekövetkezik, a férgek anyagcseretermékeit időn­ként a mohaágyazatból ki kell mosnunk. Ilyenkor az üveglapon összegyűlt férge­ket egy alkalommal nem etetjük fel. A mohaágyaza­tot egy műanyag teaszűrő­be téve langyos vízzel, nyomkodással kimossuk, és újra a dobozba terítjük. Az üveglapon megőrzött férge­ket úgy használjuk, mint a telepítésnél az oltást. Meg­szórjuk zabpehelyőrlemény- nyel (vagy a mohaágyazatra cérnametéltet helyezünk), az üveglapot visszaborítjuk a mohaágyazatra és -újra mű­ködik a tenyészetünk. A grindál trópusi élőlény, ezért részükre 25-26 C-fok hőmérsékletet kel| biztosíta­nunk, hogy szaporodni tud­janak. Sötét, muslicák és le­gyek által hozzá nem férhe­tő helyen tartva bízhatunk a jó tenyészetben. Balkay Árpád 0 köd veszélyei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents