Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 14. szám
1986. január 17., péntek SPORT SPORT SPORT Hajdúszoboszlón a lila-fehérek Hajdúszoboszlóra utazott edzőtáborozásra a Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgó csapata. Három edző — Sülé, Marosvölgyi és Klem- bucz — dirigálja a játékosok felkészülését. Négy kapus: Baji, Szabó I., Leboniczky. Petras tartott a csapattal, s a mezőnyjátékosok: Vígh, Ottlakán, Szabó II.. Fabulya, Takács J., Takács Z.. Pásztor, Steigerwald, Csanálosi. Adorján, Újvári,. Szekeres, Fecsku, Vágó, Sulija, Kányáéi, Kelemen, Szarvas, Kanál. Hovorka, Pápa, Gyimési. Karaffa. Mint ebből is kitűnik népes, küldöttség utazott el tegnap, s a jövő héten több fiatal is bekapcsolódik a munkába. így: Fazekas, K rizsán, Popol, Bánfi, Belvon. Marik. Zsig- mond (őket az iskolai elfoglaltság miatt csak egy hétre viszik el a vezetők). A névsorból kitűnik az is, hogy ketten hiányodnak. Nos, közülük Antal beteg. Varga pedig kisebb műtét miatt csak g jövő héten utazik utánuk. A csapattal tartott Királyvári Károly is, aki ugyan már a finn Mikkeli játékosa, de még itthon készül föl a finnországi bajnoki nyitányra. S a program: 22-ig Hajdúszoboszlón alapoznak, majd két napot itthon töltenek, végül újabb egy hét a szomszédos megye fürdővárosában. A felkészülésen kívül több edzőmérkőzés is szerepel a programban, így valószínű játszanak a DVTK-val. az Egerrel, a Nyíregyházával is. Röviden • Michel Hidalgo, aki 1977 és 1984 között a francia labdarúgóválogatott szakvezetője „ volt (közben Európa-bajnokságot is nyertek), s az utóbbi időben a francia szövetség igazgatójaként dolgozott, bejelentette, hogy Marseille-be szerződik, s ott foglalkozik majd a labdarúgással. Hidalgo szerződése június végéig szólt a francia szövetséghez. % Üszótanfolyam. A Békéscsabai József Á. Lakótelepi Tömegsport Egyesület úszótanfolyamot rendez a Szabó Pál Téri Általános Iskola tanuszodájában. A január 20-án kezdődő tanfolyamra felnőttek és gyerekek jelentkezhetnek, mindennap az uszoda gondnokánál. % Az Orosházi TSO sakkszövetsége idén is kiírta, megrendezi az alapfokú csb-t (egy csapatban négy sakkozó vehet részt, köztük igazoltak is, 1600 élőpontszámig). A versenyre, mely február 8—9-én lesz, a Thék E. u. 3. sz. alatti OMTK- székházban lehet nevezni február 6-ig, a testnevelési és sportosztályon. • Két nap után elengedték a rendőrségről Gilmart, a brazil Sao Paulo kapusát, akinél az olasz főváros repülőterén 5300 dollárt találtak a megengedett 2960 helyett. ® Szerda este Isztambulban 2000 néző előtt az Ü. Dózsa női röplabdacsapata a KEK négyes döntőjébe jutásért a török Mi- langas csapatát 3:1 (4. —4, 10. 12) arányban legyőzte. Az ellenfél csapatában kiemelkedően játszott a magyar Szalayné. Cselgáncs Szolnokon rendezték meg a cselgáncsozók úttörőolimpiai döntőjét. A három területről, ahol a selejtezőket bonyolították, 105 fiatal dzsúdós jutott a fináléba. A területi versenyek dobogós helyezettjei vehettek részt a szolnoki döntőn. így súlycsoportonként maximum 12 eselgáncsozó léphetett tatamira. Megyénkből négy dzsúdós harcolta ki a részvétel jogát. Eredményeik. 56 kg (11 induló) : 7. Molnár (Elek). 60 kg (12) : 3. Durszt (Elek). Durszt három győzelemmel, egy Vereséggel lett bronzérmes. 4- 68 kg (il) : 2. Markóczi (Bcs. 9. Sz. Alt. Isk.). Markóczi három iponos győzelemmel jutott a döntőbe. Nagy meglepetésre két vasaarival kapott ki döntős ellenfelétől, akit már többször legyőzött. Az ele- kiek edzője Nedró Vazul, a békéscsabaiaké Radnai Csaba. Külön öröm, hogy az eleki csoport újra bizonyított, és megszületett cselgáncsban az .eleki iskola első úttörőolimpiai dobogós helyezése. Milan és Birmingham: anvagi nehézségek A francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Bastia a csőd szélén áll, a napokban dől el a sorsa. Nem mentesek a súlyos anyagi gondoktól más neves klubok sem. A világhírű olasz Milánnak még nincs gazdája. Üj fordulatot vett a volt elnök. Giuseppe Farina és uz olasz magán tv-hálózat „főnöke”. Silvio Berlusconi között folyó adásvételi tárgyalás. Komoly pénzügyi jellegű nézeteltérés támadt. Berlusconi 15 milliárd lírát ajánlott fel a Milánért, a távozó elnök viszont nem akarja alább adni 50 milliárdnál. Az angol Birmingham a jelentések szerint „élő halott". Gondjait csak tetézte, hogy az angol kupából kiesett az alsóbb osztályú Alt- richam elleni, kedd esti mérkőzésen. Az elmúlt 11 esztendőben az Altricham az első nem ligában szereplő klub, amely nyerni tudott a kupában első osztályú együttes ellen. Ez volt a Birmingham nyolcadik egymást követő hazai veresége. A kupamérkőzésre 7000 néző volt kíváncsi, az Ipswich ellen szombaton elveszített bajnokira 6000 szurkoló váltott jegyet. Az adósság mintegy 2 millió font (14 ezer dollár). A klubvezetők véleménye szerint mérkőzésenként 14 000 nézőre lett volna szükség, hogy gondjaik csökkenjenek. Az új elnök, Ken Whel- don szerint egy hét alatt a kevés néző miatt 10 ezer fontot veszítettek. Tizenhét bajnokiból egyet sem nyertek, kiestek a kupából, nagy az adósságuk, érthető, hogy a Birmingham háza táján végveszélyről beszélnek. Ron Saunders menedzsel' (1982-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupa döntőig vezette az Aston Villát) visszautasítja a játékosokat ért vádakat. „Hosszú ideje hangoztatom, hogy új játékosokat kellett volna vásárolni — hiába” — mondotta. Ező, hó, havas cső ide vagy oda, a gyulai SZOT—Medosz-gyógyüdülő műanyag borítású pályája szinte egész nap foglalt, mint Béla Ottó felvétele is tanúsítja. Ezúttal a labdarúgók vették birtokukba v Röplabda Gyomaendrődi STK—Bcs. Előre Spartacus 3:2. Női röplabda MNK-mérkőzés, Gyo- maendrőd. A közelmúltban bonyolították le az országos selejtező első fordulóját. A találkozó színvonala erősen idényeleji volt, melyen megérdemelt hazai siker született. * * * A békéscsabai városi röp- labdaszövétség hatodik alkalommal rendezi meg a leány kisdobos röplabda-bajnokságot, az általános iskolák alsótagozatos pajtásai számára. A torna egyre nagyobb érdeklődést vált ki az általános iskolák között. Az eddigi győztesek: Bcs. 1. sz. Általános Iskola. Bcs. József Attila Általános Iskola. Sarkadi 1. Sz. Általános Iskola, Bcs. y. Sz. Általános Iskola es az elmúlt évben újra a Sarkadi 1^. Sz. Általános Iskola. A verseny első fordulójára és a megnyitó ünnepségre január 18-án (szombat) 14 órai kezdettel kerül sor Békéscsabán. a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tornacsarnokában. A kisdobos-bajnokságot a megyei tanács művelődési osztálya patronálja. A Sárréti Tejipari Közös Vállalat Békéscsabai Üzemegysége is segíteni kívánja a rendezvény sikeres lebonyolítását, s a röplabdás utánpótlás felszínre hozását. A verseny folyamán az üzemegység különböző meglepetésekről gondoskodik. Az idei győztes a kisdobos TEJKUPÁT nyeri el. egy évi időtartamra. Szuper Liga Négy mérkőzés közül három a vendégcsapat győzelmét hozta az asztaliteniszezők szerdán késő este befejeződött 5. Szuper Liga fordulójában. Nemcsak a lengyelek nyertek Esztergomban (4:3), hanem a franciák a nyugatnémeteket, a svédek a jugoszlávokat győzték otthonukban. Az egyetlen hazai sikert a csehszlovákok könyvelhették el, miután fiatal csapatuk fölényesen nyert a hollandok ellen. — Eredmények: Königs winter: Franciaország—NSZK 4:3, Rijcka: Svédország—Jugoszlávia 5:2, Ostrava: Csehszlovákia—Hollandia 7:0. A Szuper Liga állása öt forduló után: 1. Lengyelország 5, 2. Csehszlovákia 4. 3. Svédország 4, Jugoszlávia 2, 5. Franciaország 2, 6. Magyarország 1, 7. NSZK 1, 8. Hollandia 1 ponttal. Szenzáció New Yorkban: Gilbert legyőzte McEnroe-t Óriási meglepetés született New' Yorkban a Mesterek Tornája teniszversenyen. John McEnroe, az amerikaiak éljátékosa három játszmában kikapott honfitársától, Brad Gilberttől. — A világ legboldogabb embere vagyok most, életemben először győztem McEnroe ellen — mondotta Gilbert. — Nem remélhettem a sikert, két napig torokgyulladás miatt feküdtem. McEnroe: — Erre nem számítottam. Gilbert életében nem játszott ilyen jól, s kétlem, lesz-e még ilyen napja pályafutása alatt. Sajnálom. hogy csalódást okoztam a közönségnek. Tanulság. hogy keményebben kell edzeni. Eredmények: Gilbert (amerikai)—McEnroe (amerikai) 5:7, (>:4, 5:1, Lendl (csehszlovák)— Smid (csehszlovák) 6:1, 6:0, Jarryd (svéd)—Nyström (svéd) 0:6, 6:1, 6:4, Mayotte (amerikai) —Noah (francia) 6:4, 6:4. Program a fedettpályás EB-ig A fedettpályás atlétikai idény legjelentősebb viadalára, az Európa-bajnokságra február végén Madridban kerül sor. Erre a magyarok is készülnek, s addig még több jelentős versenyre kerül sor hazai pályán és külföldön is. A tervekről Nyerges Mihály, a MASZ főtitkára számolt be az MTI munkatársának. — Jelenleg 29 atlétánk külföldön edzőtáborozik — mondta. — A vágtázok és az ugrók Kubában, a hosszú- távfutók és a dobók Olaszországban készülnek a hazainál kedvezőbb időjárási viszonyok mellett. Valameny- nyien január 22-én érkeznek haza, így az érdekeltek már rajthoz állhatnak a három nappal később lebonyolításra kerülő felmérő viadalon. A hónap végén Bécsbe utazunk az osztrák—jugoszláv— magyar hármasviadalra, amelyen azonban csak „csonka" program leszi Hiányzik a műsorból a súlylökés és a 200, 400 és 800 méteres futás. Uutóbbiak azért maradnak el, mert a csarnokban nem hatsávos a körpálya. Mi lesz febru4rban? — A hónap első két napján két fontos versenyt rendezünk a Budapest Sport- csarnokban. A magyar—ojasz válogatott viadalt az Ezermester Kupáért 1-én bonyolítjuk le, ezen a két ország legjobbjai 23 számban mérhetik össze tudásukat. Másnap a magyar nyílt bajnokságra kerül sor a Tricotex Kupáért. Erre 15 ország szövetségéhez küldtünk meghívókat. de a név szerinti nevezés még csak a lengyelektől jött meg. Néhány njippal később, 5-én és 6-án a nyílt Budapest Bajnokságra kerül sor, majd az utolsó olyan viadal, amelyen még ki lehet harcolni az EB-csapatba jutást, ismét külföldön lesz, 8- án Cosfordban Nagy-Britan- nia ellen. Utána már az EB következik? — Gyakorlatilag igen, csupán néhány atlétánk szerepel még egy-két meghívásos versenyen. Az EB-csapatot február 10-ig kell kijelölni. A versenyzőink tudásának ismeretében legfeljebb 10 fős csapattal utazunk el az EB- re, s közülük hétnek a rendezők vállalják a kinttartózkodás költségeit — mondta Nyerges Mihály. Irány Orosháza, a Darvas-emlékház Mint arról beszámoltunk, a Békés Megyei Természetbarát Szövetség jubileumi túrasorozatot hirdetett meg 1986-ban. Január 18-án, szombaton már a második túrát rendezik meg. Ezúttal az orosházi vasútállomáson lesz a találkozó, délelőtt 10 órakor (túravezető: Szabó György), innen a Darvas József-emlékházba, majd a Rágyánszki arborétumba mennek a résztvevők. Akik Békéscsabáról vonattal szeretnének eljutni Orosházára, azok számára 8.45-kor lesz a találkozó a vasútállomás pénztárcsarnokában. SZAVAZÁS ........................ 1 1 Jo néhány éve. december végén megjelenik lapunkban a felhívás, miszerint olvasóink szavazzák meg, kik voltak Békés megye legeredményesebb sportolói abban az évben. Minden évben akadtunk érdekességekre és furcsaságokra egyaránt. Ezúttal e hasábon nem a szavazás végkimenetelét kívánjuk közreadni, hiszen annak számitógépes feldolgozása még tart, inkább csemegézzünk a ritkaságokból. Érkezett Békéscsabáról, a Bartók Béla útról olyan szavazólap, amely számunkra teljesen ismeretlen (persze, lehet, hogy egykor majd nagy reményekre jogosító fiatalt takar) sportolókat sorakoztat. Például e sorok Írója nem tudja hová tenni Somos Ödönt. Varga Csabát, Kovács Évát és a Samantha együttesét. Ezt talán a közvélemény-kutatásra beküldött „cédula" tulajdonosa tudja. Az az idős (írása alapján gondoljuk) bácsi, aki Ke- vermesről küldte be véleményét. egyetlen egy rovatot töltött ki, miszerint ő Pásztor József labdarúgót véli a legjobbnak. Mindezt kommentárral is fűszerezi: „A futball kedvelője vagyok, nem sok játék múlik el anélkül, hogy ne nézzem Pásztorék játékát. Neki köszönhetjük. hogy az NB I- ben tavaly a 6. helyezettek lettünk . . .!” S a harmadik, amelynek feladója a boríték tanúsága szerint a Békéscsabai 2. sz. Általános Iskola 4. a osztálya. 82 lapot vágtak ki a diákok, s küldtek be szerkesztőségünkbe. Ugyancsak megoszlott a tanulók véleményej hiszen szinte két egyformán kitöltött szavazócédulát nem találtunk ezek között.. i p 3AKK5IKER, Ak.k rcnd_ szeresen figyelemmel kísérik sportrovatunkat, tudják, a megyei sakksport hívei és művelői kortántsem értenek mindenben egyet egymással. Az egyik tábor erőteljes reformokat szeretne a sportág felemelkedése érdekében: nemcsak népszerűsíteni, hanem elterjeszteni- megvalósítani is. Egyebek között talán az is biztatja őket, hogy olykor egy-egy igen értékes sikert elérnek versenyzőink, különösen a fiatalabb korosztályúak. A gyulai Anka Emil után egy csabacsüdi 7. osztályos kislánynak, a Szarvasi Főiskola Spartacus sakkozójának eredménye kíván külön is méltatást. Kovács Edit ugyanis a minap ezüstérmet nyert az országos korosztályos bajnokságon Debrecenben. Édesapja — aki egyben edzője is — büszkén újságolta, hogy Edit már korábban is felhívta magára a figyelmet, hiszen a tavalyi úttörőolimpián bronzérmet nyert. Egy kicsit tehát várta is tőle a mostani eredményt. Nos, a szarvasiaknál egyébként felnőttek között játszó Kovács Edit a tapolcai Farkas Tünde mögött 8 ponttal ((5 győzelem, 6 döntetlen) lett ezüstérmes, úgy, hogy közben veretlen maradt! A 12 tagú mezőnyben ezt kevesen mondhatták el magukról. A 13 esztendős kislány tehát egyenletesen fejlődik, és eredményeivel aranyjelvényes ifjúsági sportoló szintet is teljesített. Ha töretlenül fejlődik, bizonyosan egyesületet is változtat majd, de hát ez természetes. Lám, Békés megye sem egészen fehér folt ebben a sportágban! F. I. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar fosta. Előfizethető a hírlap kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij:egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzQnk meg és nem küldünk vissza.