Békés Megyei Népújság, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-03 / 2. szám

1986. január 3., péntek „A közművelődés támogatása szükségszerűség!” Portrévázlat egy áfész-elnökről ÚJSÁGHÍR: Dr. Tóth Sándornak, az Orosháza és Vidéke Áfész elnökének a művelődési miniszter a Szocialista Kultú­ráért kitüntetést adományozta több éven át kifejtett kima­gasló, közművelődést támogató tevékenységének elismeréséül. Hét község és a mind job­ban kiteljesedő város, Oros­háza tartozik ehhez az áfészhez. Több mint egymil- liárd forintot forgalmaznak évenként a kétszáz kereske­delmi egységben. Az elmúlt évi nyereség 45, az idei pe­dig 48 millió forint. Ezer- kettőszáz dolgozójuk, mint­egy tízezer tagjuk van. Rö­viden ennyi állhatna az orosházi fogyasztási szövet­kezet szerényre nyomott, de talán éppen ezért példamu­tató névjegyén. S ezen a képzeletbeli kartonlapocs­kán szerepel annak a veze­tőnek a neve is, aki nagyon fiatalon, huszonhárom évvel ezelőtt került először — ak­kor a gádorosi — szövetke­zet élére, s azóta is első számú vezető. „Mind nehezebb a vezetők helyzete; megfelelni a nap­ról napra szigorúbbá váló elvárásoknak, vezetni a ránk bízott szövetkezetét a szin­tén csak bonyolultabbá, komplikáltabbá lett utakon, s mindezt úgy tenni, hogy eredményes legyen minden tekintetben a gazdálkodás — nehéz, egyre nehezebb.” Ta­lán így foglalható össze e tél eleji beszélgetésünk első, mondhatni bemutatkozó ne­gyede, amelynek ide sűrített lényegét úgy mondja el, hogy hangjából nem érezhe­tő ki a zokszó: természetes­nek, s talán az értelmesen vállalt megmérettetés próba­köveinek veszi azokat a na­ponként talán százával is jelentkező akadályokat, amelyekre „mi vállalkoz­tunk”. Mielőtt rákérdezhetnék, máris logikus rendre hord­va teszi hozzá indokait: mind a gazdasági eredmé­nyek, mind a mostani kitün­tetés érdeme másoké is. A tíz évvel ezelőtti összevonás­kor (amikor is a környező kis szövetkezetekből alakult ki a mostani) még csak há­rom felsőfokú végzettségű vezetővel rendelkeztek, s má­ra már a másfél száz admi­nisztratív dolgozó közül 56- nak van valamilyen főisko­láról, egyetemről származó oklevele, nem kévésüknek kettős diplomája. Mindez itt és így azért fontos, hiszen a vezetői réteget maguk közül, maguknak nevelték ki. „El­képzelhetetlennek tartom úgy az eredményes munkát, ha legalább mi, az ennél a szövetkezetnél dolgozók nem tartunk össze, nem értjük- érezzük egymás szándékát, érdekét.” . Ilyen egységes, s az ered­mények után ítélve üdvözítő szemlélet nélkül aligha le­hetett volna mindezt elérni. Ezek nélkül a közművelődé­si munka elismerése sem érhetett volna be. Azon munkahelyek közé tartozik az orosházi áfész, ahol tevékeny, alkotó műve­lődési bizottság dolgozik. Az elnök sorolja a neveket, akik ennek a testületnek igazi motorjai. Aztán szinte kro­nologikus rendben az el­múlt hónapok programjait, de egy „tételnél”, a külön­böző ünnepi megemlékezé­seknél elidőzik. „ ... Ezeknek az ünnepsé­geknek olyanoknak kell len­niük, amelyek életszerűek, egyszerre nevelő hatásúak és élményt is jelentenek ...” A megfogalmazás talán túlsá­gosan is direkt, de ismét igazolja azt, hogy máskép­pen valóban nincs, nem le­het értelme, ők az iskola- szövetkezetek kisdiákjainak, az áfész KISZ-eseinek és egy-egy szocialista brigádnak közreműködésével, maguk­nak és maguktól rendezik meg azokat az alkalmakat, amelyek így igazán ünnepek, ünnepi alkalmak lesznek. Apróság talán, de mind po­litikai tartalmában, mind élményt adó lényegében fontosak, néha bizony meg­határozóak. Az elnök sorolja tovább. A szakmai napokról beszél nem alkalmi lelkesedéssel. Hiszi, s ennek igazát az ered­ményesség (is) igazolja. Hir­telen színt vált a hangja. Másról, egy másképpen faj­súlyosról kezd el beszélni. „Kötelességünk, hogy a község- és várospolitikai cé­lok megvalósulásához hozzá­járuljunk.” Röviden így ösz- szegezhető ennek a gondo- latkötegnek a lényege. Éven­ként mintegy 1 millió 300 ezer forinttal szolgálják ezt az ügyet. S bár ő nem mond­ja, e sorok írója tudja: ez a bizony nagyon jelentős ösz- szeg csak annak a jéghegy­nek a forintban kifejezett csúcsa, ami alatt a különbö­ző szolgáltatások formájában adott támogatások „bújnak” meg. Mert az áfész autóbu­szát ingyenesen adják köl­csön az említett községek óvodásainak, iskolásainak, nyugdíjasainak, művelődési házak csoportjainak — s ter­mészetesen az áfész dolgo­zóinak! — kirándulásaihoz; és a terület művelődési há­zai apró kéréseikkel sem ko­pogtathatnak úgy, hogy ne teljesítsék azokat. A területen minden tele­pülésen ún. helyi ügyvezető dolgozik, aki szabadon dönt­het a kérések elbírálásában, a lehetőségek figyelembevé­telével a támogatások mérté­kéről. Az említett összegből az óvodák, az iskolák, a művelődési házak, az MHSZ- klubok — de lehetne még sorolni — részesülnek. Úgy is lehetne újrafogalmazni: az áfész tagjai, dolgozói... De közelítsünk más irány­ból. öt esztendővel ezelőtt — részben éppen az áfész kezdeményezésére — az orosházi művelődési központ­ban megalakulhatott az Al­föld néptáncegyüttes. Még az elnök sem hitt igazán a száraz pénzügyi kimutatás­nak: 1980-tól 1,1 millió fo­rintot adtak a ma már az országhatáron túl is a kö­zönség figyelmét méltán ki­érdemlő amatőr művészeti csoportnak. Ahogy az elnök mondja a dokumentált adatokat, ténye­ket, a szívet és elmét gyö­nyörködtető, éltető „adaléko­kat”, fogalmazódik meg a kérdés: miért? Először még kitérőleg fogalmaz. A köz­teherviselésről beszél éppen a község- és várospolitikai célok ürügyén. Aztán mint­egy rácsodálkozva a megfo­galmazott kérdésre, kimond­ja: „Ez nekünk annyira ter­mészetes, mint az, hogy dol­gozunk. Aki kidobott pénz­nek veszi a közművelődésre, a kultúrára fordított forin­tokat, az a vezető szerintem nem tudja, mit tesz. Nem ér­zi, nem látja be, hogy mit kaphat érte. Számomra és kollégáim számára szükség- szerűség a közművelődés tá­mogatása.” A további érvek csak fo­kozzák, tökéletesebbé teszik a bizonyítást. A Gyopárosan felépített (1,8 milliót a dol­gozók adtak össze!) úgyne­vezett ifjúsági klubházról beszél, amelyben évente 150 —200 rendezvényt tartanak; kölcsön is adják más cégek­nek. Hogy az utóbbi időben a tömegsport támogatására (ingyen) pályákat építenek, hogy teniszszakosztályuk van. Hogy létérdek ma már egy termelőegységnél az üdülte­tés olyan jellegű támogatása, hogy a dolgozók minél ol­csóbban pihenhessenek. Ma hat bérleményük van az or­szág legexponáltabb turisz­tikai körzeteiben. Hogy évente ötmilliót forgalmaz a hetvenkét könyvbizomá­nyos., Dr. Tóth Sándort sokan ismerik. Sokan tisztelik, be­csülik. Az itt leírt sorokban foglaltak csak azt szeretnék szolgálni, hogy még telje­sebbé tegyék egy kiteljesedő, gyarapodó, a közönség, a la­kosság érdekeit szolgálni tu­dó szövetkezet elnökének portrévázlatát. Nemesi László Körös-parti gazdászélet Régóta figyelemmel kí­sérem a diáklapokat, de va­lahogy eddig elkerültük egymást a Debreceni Ag­rártudományi Egyetem Szarvasi Mezőgazdasági Főiskolai Karának lapjá­val, a Körös-parti gazdász- élettel. Az idei összevont — novemberi-decemberi — szám talán ezért lepett meg a megszokottnál job­ban. Előre bocsátom: a lap igen korrekt, tartalmas, mondhatnám komoly, po­litikus tartalmú kiadvány. Főként a főiskola tanárai­nak írásait tartalmazza, megemlékezve a november 7-i ünnepségről, a főisko­lán folyó munkaverseny eredményeiről. A diá­kok is nagy érdeklődéssel olvasták a tudománypoliti­kai tájértekezletről szóló tudósítást, amelynek a JÄ­TE adott otthont, de ír a lap a szarvasi főiskolán megrendezett számítás- technikai fórumról, a ka­ron megrendezett tudomá­nyos napokról és szakszer­vezeti választásokról is. Hogy most némi kifogást emelek, ' annak egyetlen oka van: nagyon hiányo­lom a diákok írásait. Egy- kettő akadt ugyan, de a gazdászélet úgy tűnik, mintha a főiskolai tanárok lapja lenne, nem pedig a diákságé. Nagyon hiányoz­nak a — Szegedi Egyetemi Életben — már megszokott rangos, de a hallgatók szemszögéből láttató elem­ző írások a főiskola életé­ről. Az olyanok például, mint a .gólyabálról szóló beszámoló e lap végén. (bse) Tessedik Sámuel munkásságának újszerűségéről Emlékezés halálának 165. évforduléján Tessedik Sámuel (1742— 1820) alkotó életművére min­dig kegyelettel emlékezik a ritkán hálás utókor. Nem megyénk szülötte ugyan (al- berti), de már kisgyermek- korában Békéscsabára köl­töznek szülei. Apja a csa­baiak szeretve tisztelt lelké­sze. noha „energikus szigor­ral” irányítja- híveinek lelki életét, kormányozza erkölcsi szokásaikat, segíti evilági boldogulásukat. Ám, csak rö­vid ideig; 1749-ben meghalt, özvegye: Lang Erzsébet, gyermekeivel Pozsonyba köl­tözik. A kis Sámuel ott tanul a Bél Mátyás alapította is­kolában. Majd kertészetben dolgozik; házitanító. Bará­taival szívesen játszik ka­marazenét, ő fuvolázik. Tanulmányi felkészültségét Debrecenben (1762) fejleszti; később á München melletti Erlangen egyetemén válik európai látókörű tudóssá (1765). Kisebb kitérő után (Surány) kerül Szarvasra, el­fogadván Markovicz Máté vezető lelkész meghívását, a másodlelkészi (minister se- cundarius) állásra. 1767 nyár élőn érkezik meg az akkor kietlen, szikes tájra, az el- parlagiasodott életkörülmé­nyekkel küszködő, evangéli­kus szlovák hívek közé. A sajátos magyar refeudális állapotok ellen harcba in­duló, a parasztnép nyomorá­nak okait fürkésző, a polgári átalakulást szolgáló reformo­kat kimunkáló, 25 éves, am­biciózus fiatal lelkész nem gondolhatta, mennyi küzde­lem, az értetlenség által béklyóba igázott gyötrelem lesz osztályrésze Szarvason. Ö azonban hősiesen meghar­colta harcait, s „megfutotta” 53 évig tartó — maradandó értékeket alkotó munkában igen gazdag — szarvasi pá­lyáját. 1820. december 27-én halt meg, 78 éves korában. A szarvasi ótemető akácos lige­tében pihen azóta is megfá­radt teste. Síremlékét (az ÖKI restauráltatta) minden évben megkoszorúzzák a visszatérő régi szarvasi diá­kok, a tudományos tanács­kozások résztvevői. _A rendkívül sokoldalú és többnyire közismert tessediki életművek — az utóbbi évti­zedek kutatásai — további fontos területeit, részleteit tárják elénk. A jelentőseb­bek: Tessediknek az 1791­ben tartott ev. egyházi zsi­naton kifejtett haladó okta­táspolitikai nézetei; a jako­binus mozgalommal való kapcsolata; az 1803-ban kelt szentpétervári Pályázati Ér­tekezése, a nőpedagógus sze­repe fontosságának megfogal­mazása — hogy csak a leg­jelentősebb újdonságokat említsük. Az előzőekből vil­lantunk fel néhány mozzana­tot. Az 1791-ben tartott ev. egyházi zsinat egyik küldöt­teként Tessedik szinte meg­határozó tevékenységre kény­szerül. Az iskola, illetve a tanítók társadalmi rangjá­nak emelése érdekében szó­lal fel, midőn szembeszáll azokkal a főrendiekkel, akik a tanítót nem tartják mél­tónak a presbiteri tagságra. „Ki ezen előnyt — írja — a kisebb osztályú iskolák taní­tóitól megtagadná, az meg­feledkezni látszik, hogy a ki­sebb oskolák és osztályok voltak, jelenleg is azok, és lesznek a nagyobb és legna­gyobb oskolák és universitá- sok veteményes kertjei, mind az egyházi rendnél, mind pe­dig az egész társadalomnál”. Tessedik Sámuel síremléke Szarvason A zsinat másnapján az egyházi képzés tananyagával kapcsolatos vitában is az el­lenzék szóvivője Tessedik. A konzervatív egyházi és világi vezetők erőltetik az akkor már tudománytalan, egyházi vonatkozásban is elavult egyik egyházi könyv kötelező használatát. Tessedik a terem közepére ment, s ünnepélye- senu kinyilvánította: „Ha a Formula Concordiae szerint kell tanítania, hajlandó itt, a zsinat színe előtt egyházáról lemondani”, vagyis kilépni a papi rendből. A két tábor közötti vihar végül is a Tes- sedikkel tartó haladó pártiak győzelmével ért véget. A többség által elfogadott zsi­nati határozat kimondja, hogy az F. C. tanait, „botrá­nyos és gúnyos kifejezéseit” sem szószéken, sem tante­remben „használni ne meré­szeljenek”. Ehhez azonban Tessedik korszerű műveltsé­ge, rendíthetetlen tisztánlá­tása, és kockázatos bátorsá­ga kellett. A jakobinus mozgalomban való közvetett részvétele legalább ilyen, ha nem na­gyobb vállalást kívánt. Ez ugyanis már politikai prog­ressziót jelentett. Az idén májusban volt 190 éve, hogy a mozgalom mártírjait, az első magyar köztársasági szervezkedés vezetőit — or­szágos megrendülés közepet­te — kivégezték. Ennek az évfordulónak is tisztelettel adózunk, midőn Tessedik ilyen irányú kapcsolatait idézzük. Hajnóczy József, „a felvi­lágosult magyar értelmiség szellemi vezére” — Tessedik rokona (másod-unokatestvé­rének fia). Levelezésük a mozgalom erősödésével élén­kül. (Nyolcat őriznek az OSZK-ban.) Tartalma álta­lában politikai kérdésekről nyújtott információ. (Főleg Hajnóczy válaszol a Tesse- diket izgató kérdésekre.) A rendőrség azonban felfigyel levélváltásukra, mert a Haj­nóczy által küldött mellékle­tek (Káték?) eltűntek. Kény­telenek tehát megszüntetni a levelezést. Amikor a dolgok tragikussá fordultak, a halál­ra ítélt Hajnóczy búcsúleve­let írt „elvbarátaihoz”. A fel­soroltak : Kazinczy Ferenc, Széchényi Ferenc, Ver- hovszky Sámuel stb. neve mellett ott szerepel Tessedik Sámuelé is. Ebben Hajnóczy nemzeti hőshöz méltóan ír­ja: „Csak barátaim mentse­nek fel engem, mentsenek fel lelkűkben, a bíróság (halálos) ítéletével nem törődöm”. Ezt a levelet a rendőrség elko­bozza Molnár Jánostól, a si­ralomházban vigaszt nyújtó lelkésztől. így Tessedik és Hajnóczy politikai kapcsolata bizonyítást nyert. Meg is vonják Tessediktől a tudomá­nyos; alap anyagi támogatá­sát. Az udvar a közvetett megtorlást elérte, mert Tes­sedik kénytelen iskoláját — mintegy hat héttel Hajnóczy- ék kivégzése után — 1795. július 12-én bezárni. Ezt az összefüggést csak az utóbbi években sikerült bizonyítani. Más nyilvánvaló tények is megerősítik Tessediknek a jakobinus mozgalommal való mély szimpátiáját. Főtanító­ja: Kristoffy György teljesen azonosult a mozgalommal. „Azon lázas izgalmat keltő iratok közül egyet-mást ol­vasott, sőt, leírogatott, me­lyekért ekkor politikai vérta­núk gyanánt üldöztettek”. Tessedik védte, fedezte Kris­toffy politikai radikalizmu­sát. Lehóczky Pál szarvasi szolgabíró feljelentgetéseiben magára vonja a gyanút. A helytartó tanács kivizsgálta az ügyet. A nagy tekintélyű Tessediket „megdorgálják, megintik”. Ismeretessé vált Kazinczy Ferenc szarvasi lá­togatása is (1793). Három na­pig volt Tessedik vendége, a mozgalom felfelé ívelő sza­kaszában ! Pruzsinszky József elítélt — három évi börtönbünte­tésből szabadult jakobinus — nem ismerte Tessediket. S miután a hatósági terror­tól félve senki sem mer­te befogadni, egyenesen Szarvasnak vette útját. Még Hajnóczy ajánlotta neki Tes­sedik hajlékát. Pár mondat után Tessedik keblére ölel­te „a börtönviselt, felesége- vesztett, kettétört pályájú (jurátus) ifjút”. Két évig lát­ta vendégül. Pruzsinszky, közben elvégezte Tessedik főiskoláját, aki a keszthelyi Georgikonban szerzett neki „szép talentumaihoz illendő hivatalt”. Szoros kapcsolat fűzte Tessediket a szintén börtönviselt, távoli rokon Verhovszky Sámuel jakobi­nushoz is. A fenti tények és össze­függések vázlatos jelzései is elégséges alapot jelentenek ahhoz, hogy új megvilágítás­ba helyezzük Tessedik sze­mélyét és munkásságát. Mindezt tovább erősíti az 1803-ban, felkérésre elkészí­tett és Szentpétervárra kül­dött: Pályázati Értekezése. Merőben újszerű társadalmi, gazdasági, művelődéspoliti­kai, szociográfiai tanulmány ez, sok, merészen előremu­tató javaslattal. Ebben sze­repel például a nőpedagógus (tanítónő, óvónő) nélkülöz- heteteln bekapcsolása a ne­velés folyamatába; az isko­la előtti nevelés (óvoda, 1803) szükségességének és tartalmi, módszertani mun­kájának megfogalmazása. A fentiek azt bizonyítják, hogy Tessedik életműve — ha értő módon igyekszünk feltárni — önmagáért be­szél. Korához viszonyított előrelátását, haladó társa­dalompolitikai szemléletét, harcos patrióta reformeri mivoltát ezáltal még szemlé­letesebben, még egyértel­műbben ábrázolhatjuk. Bár lépést tartanának ezekkel (az Akadémia által is fém­jelzett) újabb kutatási ered­ményekkel az utóbbi Tesse- dig-interpretációk (1984, 1985), s nem rekednének meg a mintegy két évtized­del ezelőtti sablonos és sta­tikus Tessedik-kép variálga- tásánál. Jó példa a Tessedik-élet- mű reális értékelésére és korszerű értelmezésére Er­dei Ferenc felismerése. Sze­rinte Tessedik Sámuel „gyakorlati építő és nevelő ember, aki maga teszi meg azt az első lépést, amit hely­zetismerete és politikai esz­méi alapján szükségesnek tart. Sőt, nemcsak az első lépést teszi meg, hanem mindazokban a dolgokban, amire ereje futja, vállalja a legrészletesebb fáradozást, sokszor kínlódást és küszkö­dést is azért, hogy a meg­kezdett úton az eredményig eljusson." Tessedik sorsfor­máló munkásságának ered­ményeihez a fenti újszerűsé­gek elválaszthatatlanul — sőt, egyéb közismert tevékenysé­gét is átható, értelmező mó­don — hozzátartoznak. Dr. Tóth Lajos, az MTA Agrártörténeti Szakbizottságának tagja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents