Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-29 / 304. szám

1985, december 29., vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Társadalmi aktivisták elismerése Gyulán A testnevelési és sportmozgalom napjainkban is-magyon sok segítséget kap a társadalmi aktivistáktól. Gyulán és az ide tartozó községekben is sokan segítik a sportszervek ver­senyszervező, -rendező tevékenységét. A városi tanács testnevelési és sportosztálya rendsze­resen igyekszik elismerni ezt a munkát. Évente egy alkalommal jutalomutazásokat szervez­nek számukra, más alkalommal jutalmakat, s egyéb elismeréseket nyújtanak át. A közel­múltban ilyen ünnepségen köszöntötte a száznál is több megjelent társadalmi sportmunkást Christián László osztályvezető, ismertetve a versenysport helyi célkitűzéseit, amelyeket a közeljövőben szeretnének megvalósítani. Első alkalommal kapták azokat a bronzplakette­ket, amelyeket ezentúl minden esztendőben öten érdemelnek ki. A mostani kivételes alka­lom volt, mert Gyulai Mihályné adminisztrátor, Kovács István atléta, Pálfy Árpád akti­vista, Vincze Zoltán edző, Winkler Andor mellett két Gyuláról elszármazott nyugdíjas sportvezető, Hargittai József és Vér Béla is átvehette. Fotó- Béla Ottó Diáksport Befejeződtek a középfokú iskolák 1985 86. évi kosár- labdakupa megyei küzde­lemsorozatai. A leányoknál és a fiúknál is 8—8 iskolai együttes vett részt. A vég­eredmény némi meglepetést hozott, hiszen új győztesek nevei kerültek a kupákra. Eredmények. Leányok. A dön­tőben: Békési Szegedi Kis Ist­ván Gimnázium—Mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium 52:42 (27:14). Békés: Bányai J. (19). Veres (14), Eperjesi (7), Hoff­mann (6), Salamon. Csere: Po- c'saji (4). Bányai M. (2), Baji. Dudás, Gyaraki. Edző: Békési Mihály. Mezőberény: Dütsch (28), Kovács (2), Gyarmati, Kon- dé, őszi. Csere: Szegedi J.. Bartó (7), Szegedi E., Babinsz- ki, Horváth. Testnevelő: Iványi László. Színvonalas, izgalmas mérkőzésen nyertek a békésiek. A 3. helyért: Szarvasi Vajda Péter Gimnázium—Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 71:21 (36:12). Ld.: László (15), Roszik (ll). 111. Lay (10). Nagy tudáskülönb­ség volt a két csapat között. Fiúk. A döntőben: Szeghalmi Péter András Gimnázium—Bcs. Kemény Gábor Szakközépisko­la 75:33 (29:18). Szeghalom: Ko­saras (40), Herczeg (12), Földe- si (8), Kaszai (6), Szentkereszti (4). Csere: Gazsó (3), Erdei (2). Gajda. Kupái, Dányi. Testne­velő: Balázs Pál. Békéscsaba: Tóth (15), Andó (7), Bánszki (3), Tokai (2), Komjáthi (2). Csere: Kovács (4). Ignácz, Nel- ler. Testnevelő: Marosi - Jenöné. A szeghalmiak minden tekintet­ben fölülmúlták a békéscsabaia­kat. A 3. helyért: Békéscsabai Ró­zsa Ferenc Gimnázium—Mező­berényi Petőfi Sándor Gimnázi­um 47:24 (21:15). Ld.: Krizsán (17), Balogh (10), ill. Krappán (11). A ,,kosárszegény’’ találko­zón a rózsások megérdemelten nyertek. Békés megyét az országos döntőn a győztes Szeghalmi Pé­ter András Gimnázium fiú- és a Békési Szegedi Kis István Gimnázium leánygárdája kép­viseli. Totó asztalitenisz 1. Arsenal—Queen’s Park 1 2. Chelsea—Tottenham 1 3. Everton—Sheffield W. 1 4. Ipswich—Luton X 5. Manchester C.—Birmingh. x 6. Newcastle—M. United elhalasztva 7. Nottingham—Liverpool x 8. Oxford—Coventry elhalasztva 9. Barnsley—Wimbledon 2 10. Bradford—Charlton elhalasztva 11. Crystal Palace—Norwich elhalasztva 12. Leeds—Brighton 2 13. Middlesbrough—Sunderl. 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Millwall—Hull 1 15. Aston V.—W. Bromwich x 16. West Ham—Southampton elhalasztva A megyei asztalitenisz-szövet­ség a közelmúltban rendezte meg az év utolsó versenyét, a felnőtt II. osztályú bajnokságát. A korábbi évekhez viszonyítva meglepően alacsony létszámmal képviseltették magukat a szak­osztályok. összesen 10 férfi s 3 nő vetélkedett az elsőségért, a helyezésekért. A kevés résztve­vő ellenére igen színvonalas és szép mérkőzéseknek lehettek szemtanúi a nézők. A nőknél orosházi, a férfiaknál konzerv­gyári siker született. Eredmények. Férfiak: 1. Seres Árpád, 2. Sebestyén, 3. Andódy, Botyánszki (valamennyi Bcs. Konzerv). Nők: 1. Miszlai Irén, 2. Szőri T. (mindkettő OMTK). 3. Berecz (Bcs. Előre Spartacus). A Népújság közvélemény-kutatása Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 1985-ben? 1. _____________________________________ 2. _______________________________________________ 3 ._____________________________________________________ K i volt Békés megye legjobb férfisportolója 1985-ben? 1._________________;_____________________________________. 2. ____________________________________________________________________ 3.________________________________________________________ M elyik volt Békés megye legjobb csapata 1985-ben? 1.________________________________________________________ 2 . ______________________________________________________ 3.________________________________________________________ A szavazó neve és pontos címe: Félidő a területi labdarúgó-bajnokságban Hz OMTK fényes ősze Ki emlékszik már a ta­vaszra? Különösen, ha Oros­házán a labdarúgás helyi szerelmeseit faggatnánk, ta­lálkoznánk jó néhány meg­ütközött pillantással: miféle tavaszra ... ? Inkább az őszről beszéljünk! A kérés érthető. A króni­kás kötelessége azonban a tavasz visszaidézésénél kez­dődik. Egy fohász gyakran hangzott el különböző hang­erővel a lelátókon: „Csak ne­hogy kiessünk . ../” Az OMTK csapata akkoriban mutatta be dicstelen zuha­nórepülését. A kiesőzónában gyötörgette a szurkolók meg­viselt hegeit. Külön tanulmányt érde­melne, hogyan kerülhetett egy favorit csapat ilyen helyzetbe, de maradjunk a puszta tényéknél: az OMTK végül megőrizte helyét a területi bajnokság Körös csoportjában. Erőnlétben egyenrangú ellenfele volt bármelyik csapatnak, csak éppen kudarc kudarcot kö­vetett. A klub vezetősége a bajnokság záróakkordjaként elköszönt az edzőtől. A 24. fordulótól Csonka Béla lett a megbízott szak­vezető. Lelkes munkája eredményeként „feltámadt” a kék-fehér gárda, és négy győzelem, két döntetlen és egy vereség tette szebbé a finálét. A nyári felkészülési idő­szakban már Szita László vette át az edzésmunka irá­nyítását. Az őszi bajnokság kezdetére alig jutott túl a csapat megismerésén, mégis elmondható, hogy kezdettől fogva jól érvényesült embe­ri. szakmai tekintélye. Még az első fordulók idején be­szélgettünk a várható ered­ményekről. Ezt mondta: — Úgy tűnik, mindenki érzi a felelősséget, a munkát oda­adással végzik a játékosok. A vezetők részéről minden támogatást megkapunk, kö­telességünk, hogy bizonyít­sunk! Véleményem szerint a csapat az 5-8. hely körül vé­gezhet. — (Segítőtársa Vigo- nyecz József az edző háta mögött közbekacsintva felfe­le mutogatott, jelezve a to­vábbi „meghódítandó” he­lyezéseket.) — Azt hiszem — folytatta Szita László —. fogunk még örömet szerezni jóban-rosszban kitartó, sportszerű közönségünknek. És a gárda bizonyított is... Bugyik megbízható formá­ban védett sajnálatos sérülé­séig. A közvetlen védelem tagjai nyújtották a legjobb produkciót. Hegedűs József, Fabisz, Csilek szélső hátvé­dekként, Hegedűs Ferenc. Rábai és Tisza a védelem tengelyében nyújtottak átla­gon felüli teljesítményt. A középpályán Pisont, Kiss villogott Kucsera mellett. A leggyakrabban kényszerűség­ből átforgatott csatársorban pedig Tapasztó, Szalka, Sa­mu változatos szélsőjátéká­hoz Kupeczki és Papp gól- gyárosi minőségben csatlako­zott. Kevesebb alkalommal jutottak szóhoz Szatmári és Petneházi, valamint néhány tehetséges ifista. A megérdemelt pihenés közben sem szabad azonban elfeledni, az önelégültség, a megszerzett 3. hely sikeré­nek mámora rossz tanácsadó lehet a folytatáshoz. Mert bár még csak kóstol­gatjuk a telet, a labdarúgás hívei Orosházán titkon újra fohászkodnak. Ez a fohász a jövendő tavaszon talán ün­neppé teljesedhet... Varga Zoltán Orosz Andrea és Darnyi Tamás w az „Ev ifjúsági A Magyar Televízió sportosz­tálya a hagyományoknak meg­felelően ebben az évben is meg­hirdette, immár 25-ödször az „Év ifjúsági sportolója” címért folyó versenyét. A szövetségek javaslatai alapján az alábbi eredmény alakult ki. Lányok: 1. Orosz Andrea (úszó), 2. Lakatos Katalin (ka­jakozó), 3. Kovácsné Kiss Erika sportolója (tekéző) és Punk Edit—Piros Agnes (evezősök). Fiúk: 1. Darnyi Tamás (úszó), 2. Érsek Zsolt (vívó és Hegedűs Attila (sportlövő), 3. Horváth Attila (atléta), Szabó József (úszó) és Takács János (birkó­zó). A díjakat január 26-án a Te­lesport műsorában az „Év spor­tolója” vándordíj átadásával egy műsorban osztják ki. Gondolkodjunk és cselekedjünk Reformokat a megyei csapatbajnokságban! Megyei sakkéletünk alap­vető tényezője, mozgósító hajtómotorja a csapatbaj­nokság. Ám, hogy a jelenle­gi rendszerrel hosszú évek óta komoly bajok vannak, arra bizonyítékot maga a megyei sakkszövetség szol­gáltatott tavaly, amikor azt a bizonyos, sok vihart ka­vart, sportetikailag is elíté­lendő reformkísérletet úgy hozta meg, hogy vagy nyolc érdekelt csapatot csak egy önkényes döntés után értesí­tett arról, miszerint kiesett a megyei I. osztályból. Az egy év tapasztalata csak megerősítette a kétke­dőket abban a meggyőződé­sükben, hogy az ominózus, el­hamarkodott döntés nem ho­zott minőségi változást, mert nem is hozhatott. Mindebből a következtetés is kézenfek­vő: ha újat akarunk, akkor az legyen a célnak aláren­delt. Tehát progresszív, olyan lépés, amely a fel- emelkedés útjára vezeti a megyei sakkéletet. Az idő sürget, új cselekvé­si programra van szükség. A célt szolgálandó egy ilyen, a tradíciókba beleülő, és kivi­telezhető tervezetet terjesz­tek az alábbiakban elő, ha úgy tetszik: a megvitatás és elfogadtatás szándékával. Javaslatom, lényegi mozza­natait tekintve nem új, de éppen, mert egyrészről van hagyománya, másrészről, mert kevesebb anyagi ráfor­dítást, kisebb költségvetést feltételez, megvalósítása ga­rantáltan fejlődést, előrelé­pést eredményezhet — kellő és hozzáértő irányítás és szer­vezés után. Főbb szempontjai: 1. Maradjon meg a jelenle­gi 1. és II. osztály a megyei sakkcsapatbajnoki rendszer­ben, változatlan csoportlét­számmal, de csökkentsék az egyes csapatok kötelező lét­számát. 2. Az I. osztályban tíz fel­nőtt és két ifjúsági verseny­zőre. A teljesen elhanyagolt női sakksport fellendítése céljával, itt azt is kötelezővé kellene tenni, hogy a csapat­ban egy női versenyző is sze­repeljen. 3. A II. osztályban bőven elegendő lenne 8+2 összetéte­lű csapat, ugyanúgy a fel­nőttek mezőnyében egy női versenyző kötelező részvéte­lével, annak eredményével, hogy ez esetben akár az egyik ifjúsági versenyző he­lyett szerepelhessen. 4. Indíttassák be végre (vagy újra) a körzeti csapat- bajnokság is a szerényebb versenyzői létszámmal és anyagi lehetőségekkel ren­delkező egyesületek részére is. Ebben a minimum két (északi és déli), de maximum három (plusz közép) csoport­ban már csak 4+1 fős csa­patokkal, vagyis egy sze­mélygépkocsira való lét­számmal. Azt hiszem, nem kell ékes­szóló indokolását adjam e javaslattételnek, mert ha csak olyan nagyközségek ne­vét említem, mint Mezőko­vácsháza, Elek, Kétegyháza. Tótkomlós, Medgyesegyhá- za, Sarkad. Okány, Vésztő. Kondoros, nyilvánvaló, hogy túl sok a fehér folt a megyé­ben. Megfontolás tárgyává le­hetne tenni azt is, hogy a já­tékidőt osztályonként lerövi­dítsük. Ha a FIDE elfogadott egy olyan ideiglenes sza­bályt, miszerint egy-egy órás partikat is figyelembe lehet venni a minősítés, illetve az élőpont megszerzéséhez, mi­ért ne lehetne ezt az ész­szerű formát megyei szin­ten is bevezetni. A piramis­elvnek megfelelően az első osztályban 2-2 órát zászlóle­esésig, a második osztályban 1.30-1.30-at követelni, míg a körzeti bajnokságban csak egy-egy órát írni elő kötelező játékidőnek. Ez nemcsak idő, hanem költség vonatko­zásában is megtakarítással járna, hisz ezáltal az egyesü­leteket — sok esetben — mentesíteni lehetne a napi­díjak kifizetése alól. Köztudott dolog, hogy csa­patépítést (benne az után­pótlás-nevelést) nagyon ne­héz nagy létszámokhoz kötöt­ten elkezdeni. Mert azon túlmenően, hogy nehéz 10— 14 jó sakkozót találni egy- egy településen, ugyanolyan nehéz sakkórákat, részleteket, nagyobb versenytermet is garantálni. Ha ez köztudott, nem kell érveket keresni a kis létszámú csapatok és cso­portok mellett. Persze, az sem mindegy például, hogy egy termelőegységtől 5-6 sakkórát kell kérni, vagy 14-16-ot. Szállítóeszközt biz­tosítani 5—6, 8—10. 10—12 ember részére, vagy ennek a kétszerese számára. S, végül egy konzervatív sugallatú aggályt is szeret­nék eloszlatni. Nevezetesen a magasabb osztályba kerü­léssel együttjáró létszámnö­vekedés problematikáját. Meggyőződésem, hogy — ál­talában és mindenkor — csak az a csapat nyerhet csa­patbajnokságot. amelynek személyi és tárgyi feltételei a legjobbak, vagyis ezen együttesek képesek lesznek a plusz egy-két főt saját ne­velésű játékosállományuk­ból kinevelni. Vagy a szom­széd településről leigazolni. Ha pedig egy-egy nagyobb sakkszakosztálynak annyi igazolt játékosa van. hogy nem mindegyike kap helyet a magasabb osztályú első csapatban, úgy annak adott a lehetősége, hogy második csapatot is indítson a körzeti bajnokságban — ha van ilyen bajnokság. De ha már a címben is felszólító módot használtam, hadd maradjak következetes: legyen ilyen bajnokság is! Nem kétséges, előterjeszté­sem megvalósítása többlet- energiát, hatásosabb szerve­zést igényel, de a megyei sportvezetés támogatásával az aktivisták mozgósító ere­jükkel megnyerhetik az ügy­nek a sportegyes ü 1 eteket. a tanácsokat és a patronáló ter­melőegységeket egyaránt. Hocopán Sándor BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pl.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pl.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar fosta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents