Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-29 / 304. szám
o 1985. december 29., vasárnap ÍZHUUKflltj Próbán: Marosi (Várday Zoltán), Misi bohóc (Hodu Józseí), Barabás Adám (Barbinek Péter), a Mester (Gálfy László) és partnernője, Sztella (Felkai Eszter) a rendezővel, Balogh Gáborral Fotó: Gál Edit Nemzeti önvizsgálatról és a közérthető színházról Beszélgetés Balogh Gábor rendezővel Örkény István Forgatókönyvéről „Nekem a groteszk nem homályt jelent, hanem fényt. Egy sugarat abba a sötétségbe, ahová másként nem tudnék behatolni. Néven nevezni a kimondhatatlant, szóra bírni azt a »vak falat*1, ez sflrkallt és űzött, és kárpótolt minden veszteségemért. Mihelyt látható és fogható lett, nem szörny többé a szörny, mert aminek arca van, az már felismerhető, s aminek neve: az megzabolázható." (Örkény István: Vallomás a groteszkről.) A Forgatókönyv Örkény István utolsó tragédiája, a kilencedik az életműben. 1980-ban fejezte be, röviddel halála előtt. A Jókai Színház 1986. január 24-én mutatja be a posztumusz drámát. Az előadás igen izgalmas vállalkozásnak, színész és néző számára egyaránt komoly leckének, kihívásnak ígérkezik. A rendezővel, Balogh Gáborral próba után beszélgetünk. Először arra kérem, mutatkozzon be a lap olvasóinak, mivel a Forgatókönyv első rendezése Békéscsabán. — Korábban ipari tanuló, műszerész, joghallgató voltam, a főiskolán Ádám Ottó növendéke. Először Debrecenbe szerződtem, ottani rendezéseim közül szívesen emlékszem például Whiting Ördögök című darabjára, de nincs értelme a sorolásnak, hiszen sok előadást volt szerencsém rendezni. Ezután Veszprém következett, Pisca- tor—Tolsztoj Háború és békéjével, valamint Szakonyi Károllyal való együttműködéssel. Az idei évad kezdetétől tartozom a Jókai Színház társulatához. Örkény drámáján kívül Békés József mesejátékát rendezem majd. — Az Örkényi életmű csúcsának tartott Pisti a vérzivatarban több mint egy évtizedig várt, míg színpadra került. A folytatásként is felfogható Forgatókönyvet csaknem három évvel az író halála után mutatták be. — A Vígszínházban volt a premier 1982 áprilisában. Az előadást Valló Péter rendezte. Tavaly játszották pécsi amatőrök. 1983 februárjában bemutatta a washingtoni Arena Stage, ahol egyébként korábban a Tótékat és a Macskajátékot is láthatta az amerikai közönség. A Washington Post a különösen figyelemre méltó produkciónak kijáró tisztelettel, négy alkalommal is szólt az előadásról. Felzaklató bemutatóról írt és hangsúlyozta, hogy a darab olyan közönséghez szól, amely szeret gondolkodni. — Örkényt a közelmúlt történelme ihlette; évekig dolgozott a darabon, amelyet a perek, a vádlók és vádlottak lélektanának szentelt. Történészek, tudósok, történelmi tapasztalattal rendelkezők arról vitatkoznak, mennyiben fedezhetők fel konkrét történelmi alakok a főhős, Barabás Ádám alakjában. A korról személyes tapasztalatom nincs, és a Forgatókönyv nem a tananyagra emlékeztet, hanem az írói bánásmód tűnik szembe, az a bátorság, ahogyan Örkény az egyéni, nemzeti felelősség kérdését körüljárja, ahogyan ítéletet, igazságot felülvizsgál. A rendezői felfogásról, az előadás hangsúlyairól, szándékáról kérdezem. Miről szól a Forgató- könyv? — A magyar történelemről, az elmúlt fél évszázad valamennyi fontos dátumáról, nemzeti sorsfordulóinkról. Egyáltalán a magyar sorsról, a közép-európai sorsról. Feladatvállalásról és becsületességről. Arról, hogy ki az, van-e olyan egyáltalán, aki folt nélkül helytállt vagy „úszta meg” az eseményeket. Igen, minden, ami a színpadon elhangzik, éles, húsba vágó, hiszen még nyitott kérdésekről van szó, apáink generációjának tetteiről, számonkéréséről, a közelmúltról. Meggyőződésem, hogy az embernek a múltjához pontosan és tudatosan kell viszonyulnia, nem kerülheti meg az állásfoglalást, és ha ítélkezni talán nincs is joga, csak így képes a jövőt legalább megtervezni. — Ha jól értem, velünk élő történelem a színpadon. Helyesebben a cirkuszi porondon. S éppen ez az! Varázspálca, hipnózis, víziók. Félelmetes, villámgyors váltások, szerepcserék hős és áruló, barát és ellenség, jó és rossz, értelmes és abszurd között. Az ember kapkodja a fejét, borzong a háta. Hát itt mindennek az ellenkezője is igaz? A szerepek, az álláspontok akár fel- cserélhetők? Mit látunk majd? Történelmi dokumentumdrámát, groteszk játékot, netán cirkuszi mutatványt? — Az előadás egyértelmű alapcélja, hogy érthető legyen. A rengeteg bonyolult asszociációs láncolatot igyekszünk minden szcenikai lehetőséggel, effektussal, az egész játékkal megvilágítani. Közérthetőségre törekszünk. Én belepusztulok abba, ha üres a nézőtér. Az a színház, amit nem néznek, nincs. Sok előadást láttam már Békéscsabán, és jól ismerem a társulatot. A színészek viszont a közönséget ismerik jobban. Ezért megkértem őket, szóljanak, ha valami nem érthető, együtt alakítsuk a darabot... De hangsúlyoznom kell: az érthetőség nem jelenthet leegyszerűsítést! Hiszen Örkényről van szó, és egy igen bonyolult művéről. Nádasdyt, a Mestert idézem — mi is valahogyan mind Nádasdy köpenyéből bújtunk elő ... —, nem kihúzni kell, hanem megoldani a problémákat. — Milyen fogadtatásra, sikerre számít? —- Remélem, hogy a darab ismertségétől vagy ismeretlenségétől nem riad vissza a közönség, bizalmat szavaz a társulatnak. Az ügy ér any- nyit, hogy meg kelljen dolgozni érte. A színház feladata az is, hogy értékes, nehéz, szellemi tornára, tükörbe- nézésre, önvizsgálatra kényszerítő műveket játsszon. Hiszen nem csak szórakoztatóhely, hanem művészeti is; Thália temploma, ahol nem lehet sapkában keresztülsétálni. A színház nem tanító bácsi, de tekintélyre is szüksége van, amit csak az előadások magas színvonalával szerezhet meg! — Balogh Gábor rendező mit üzen a Forgatókönyvvel a Jókai Színház közönségének? — A közelmúltban láttam Karinthy Ferenccel egy tévéinterjút, amelyben arról beszél, hogy az emberek örömre és boldogságra születnek. Csak ül egyedül egy sziklán és váltig üvölti: az emberek békére, szerelemre születnek! Örkény István darabja tragédia.' Azt sugallja, ne így csináljuk! Tiszta, becsületes igazságok szerint éljünk — ha életben akarunk maradni! Remélem, ezt is üvölti az előadás ... Niedzielsky Katalin Betüfikciók Fiilöp Ilona kiállítása Békésen flmatőrfilm- és videoszemle Békéscsabán Fülöp Ilona betűképein nem olyan betűalkotásról van szó, amely a tipográfia körébe vonható. Grafikai lapjait nem is az írás és betűalakítás története felől érdemes Vizsgálni, hanem esztétikai értéke és gondolati tartalma felől. Igaz, még az alfabétumok, tehát az írásban, nyomtatásban használatos betűtípusok esetében is ír Szántó Tibor a betű esztétikájáról: „...a betűnek is, mint minden emberi alkotásnak, vannak olyan ka- rakterisztikumai, amelyek a szemlélőben, az olvasókban egyéni, érzelmi momentumokat válthatnak ki. A betűtípusoknak ilyen értelemben egyéniségük van, képesek méltóságteljes, kecses, megnyugtató, izgató, vagy figyelemfelkeltő hatást kiváltani.” A betű nyelvileg a hang megjelenítési formája. Mint leírt kép, vagy rajzolat — absztrakt jel. Mint absztrakció, nemcsak önmaga tárgyi tartalmát képes hordozni, hanem felruházható szubjektív tartalommal. Amióta létrejött az írás, változik. Változását több tényező befolyásolja, pl. a történelmi korok és stílusok. A XX. században, a reklám óriási térhódítása következtében olyan gazdag a betűfajták köre, hogy csak a nyomtatásban használt típusok rendszerezhetők, a többi a betűtervező művész fantáziájának egyéni terméke. Fülöp Ilona könyvművészeti szakon diplomázott az Iparművészeti Főiskolán 1977-ben, s diplomamunkáLidérc I. Fülöp Ilona grafikája jának témájául a betűt választotta. Nem úgy, hogy új, nyomtatásra vagy reklám- grafikai célokra alkalmas betűt tervez, hanem a betűt puszta absztrakciójában felfogva, asszociációit engedte szabadjára. Maga az általános alapforma is lehet ihlető, de díszítő kedvű formajátékról csak fenntartással beszélhetünk Fülöp Ilonánál, mert még a látszólag dekoratív hatású, ornamentális jellegű betűfeldolgozások is valamilyen drámaiságot tartalmaznak. A betű a kiindulási alap, de a belőle növő gondolat az alkotó belső világáról szól. Kass János ezt írja költői fogalmazású katalógus-előszavában : „Gondolatfoszlányok, félmondatok, ki nem fejezhető, talán meg 6em történt események...” Néhol konkrétabb asszociációk tapadnak a betűhöz, mint a „Kafka B betűje”, amely borzongató, megelevenedő rovarszörny, vagy „A kosárfonó D betűje”, amely elvontságában is szellemesen utaló. „Vannak irodalmi példák betűhangulatra. Ezek rajzos változatok, és nem ■ akarnak többek lenni, mint egy gondolat. És az embernek, mint tudjuk, gondolatból ezer is van” — mondja Fülöp Ilona saját munkáiról. Hogy egyetlen betű milyen örvénylő gondolatsort tud elindítani, arra bőven találunk példát a grafikák között. Hogy a gondolatok milyen irányba mozdulnak, arról így ír Kass János: „ ... alapjaiban, a konvencionálisán kihasznált és közhelyként ismert emberi tapasztalatokról szól: a szenvedésről, a magányról, az örökös, minden generációt veszélyeztető rettegésről, amit a génekkel együtt betáplált a sors.” Ezek a művek most vannak először kiállítva. Általában nem szokás 8 évvel ezelőtti munkák szembesítése az eddigi pályaszakasszal, pedig alkalmasint tanulságos lenne. Fülöp Ilona későbbi műveinek sora következetes és igaz folytatása az itt feltáruló programnak: a belső világ álmainak, rémálmainak, s azoknak a vágyaknak a kivetítése, amelyek egy jobb, tisztább emberi lét banálissá korcsosult igazságáért szólnak töréke- iiyen. Ibos Éva A Népművelési Intézet és a Magyar Amatőrfilm- és Vi- deoszövetség védnökségével Békéscsabán rendezik meg január 25—26-án a XIV. alföldi amatőrfilm- és videó- szemlét, az MSZMP Oktatási Igazgatóságának nagy előadótermében. A kiírás szerint Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye amatőrfilmesei vehetnek részt a szemlén. A benevezett filmek bármely technikával készülhetnek, színes, fekete-fehér, fényhangos, szélcsíkos, vagy magnetofonos technikával hangosítottak. A videoalkotá- sok feltétele a VHS-technika. Fontos tudnivaló még, hogy nevezni csak olyan alkotásokkal lehet, amelyek eddig tájegységi, vagy országos fesztiválon nem szerepeltek. A nevezés és a filmek beküldésének határideje: 1986. január 10. A legjobb alkotásokat a zsűri díjazza. A Dombiratosi Általános Iskolában népszerűek a háztartási szakkör foglalkozásai. Az ügyes kezű lányok november 15. óta ismerkednek a hidegtál- és szendvicskészítés fortélyaival, Bessenyei Jánosné irányításával. Tervezik, hogy a jó idő beálltával egy kemencét építenek az iskolaudvaron, hogy a kenyér, a lángos és sok egyéb finomság sütését is elsajátíthassák, úgy, ahogy egykor nagyanyáik készítették Fotó: Fazekas László MOZI Szédülés Fura, éppen ezért illő természetrajza van a mítosz születésének. Főleg az apró, a hétköznapi kis mítoszok kipattanásának, szélviharszerű'terjedésének. Az üzlet, a reklám (vagy éppen fordított sorrendben?) sikerének záloga az, ha valakik észreveszik ennek a mítoszcsírának a megjelenését. S aztán tovább táplálják, erősítik, növesztik. De hát jószerével ez már megy — mert mehet •— magától, önös útján is... Egy ilyen jelenség kiteljesedésének lehetünk most tanúi, megteremtői mi is. Amikor néhány hónappal ezelőtt elterjedt a híre, hogy hamarosan bemutatják a magyar > mozik is Alfred Hitchcock Szédülés című, 1958-ban forgatott színes amerikai filmjét, megindultak a találgatások: termékeny talajra hullt a míto- szocska már kicsírázott magva. Hallani lehetett, hogy „persze, ez egy korábban betiltott film, végre vetíthetik”, „olyan dolgokról szól, amiről akkoriban nem volt szabad beszélni”, és így tovább ... Ne feledjük, ez a film valóban a McCarthy-izmus végnapjai után született, egy időben például John Cassavetes New York árnyai című új realista alkotásával. Míg Cassavetes filmje mérföldkőnek számít, addig a Szédülés csak egy, s nem is túl jelentős darabja a „bűnügyi film pápájának”, Hitchcocknak, fergeteges és mirjád-színű életművéből. Az angol származású, 1980- ban elhunyt hollywoodi mágus mindig vigyázott arra, hogy kellő töménységű és nagyságrendű mítosz vegye körül személyét, filmjeit. Ha ezt a tényt is figyelembe vesszük, a mostani kis mítosz születése felettébb gyanússá válik. Mindez persze csak adalék; nem is teljesen fontos, bár rendezőjére mindenképpen jellemző. Igazi amerikai szentimen- talizmussal átitatott szerelmi történet a Szédülés alap-' története, amihez Hitchcock; a tőle elvárt és megszokott bűnügyi sztoriját vegyítette. Nem hiába fűződik éppen az ő nevéhez a valóban izgalmas és művészi eszközökkel megformált bűnügyi film megalapozása, iskolát teremtő kiteljesítése. Most is alapos részletezéssel mutatja be hőseinek pszichikumát. Olyan személyiségeket, amelyek valamilyen ok miatt sérültek vagy legalábbis sebezhetőek. Hitchcock drámaépítő ereje, a konfliktusokat tökéletesre csiszoló képessége, a cselekmény bonyolításának matematikai pontossága most is tetten érhető. Csakhát ezt a filmet akkor, és nem most kellett volna látni. Mert a film romlandó holmi, s bizony a Szédülés bádogdobozairól mára már nem lehet eltávolítani az idő kérges porát... A Psycho (1959) és a Madarak (1962) rendezőjének ez csak egy és csak mítoszocskát teremtő filmje. A forgatáskor szépsége teljében volt Kim Novak, a női főszereplő, akit a magyar közönség leginkább az 1969-es Á nagy bankrablás című filmből ismerhet. Hasonlóan emlékezeteset alakít a megannyi westernből és a múltkori tévés Hitchcock-sorozat- ból is ismerős, Jávor Pál-os snájdigságú James Stewart. (nemesi)
