Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
1985. december 4., szerda n mi családunk „Magyarul” a magyar társadalomról Beszélgetés Magyar Józseffel „A dokumentumfilm a jelenkori jelen ábrázolásának — speciális esetben a jelen társadalmi gyakorlatába való beavatkozásnak — egyik legösszetettebb, leghatékonyabb eszköze.” A mi földünk, Mi büszke magyarok, A mi iskolánk, Milyen a világ?, A mi családunk ... Sokan ismerhetik, ismerik ezeket a filmeket, melyek az utóbbi évtized legnagyobb társadalmi visszhangját váltották ki. Rendezőjük Magyar József, aki fáradhatatlanul kutatja a mai magyar valóságot, annak egyedi és általános problémáit. A társadalmi jelenségeket boncolgató vérbeli vitafilmjei óhatatlanul is előcsalogatják a mozilátogatók igazságérzetét, érzelmeit. Magyar József filmrendező, Balázs Béla-díjas. érdemes művész a Békés Megyei Moziüzemi Vállalat szervezésében november 27. és 29. között megyénk vendége volt. Iskolákban, diákotthonokban, művelődési házakban, klubokban A mi családunk című filmjét tekinthették meg, a nézők, majd a rendező válaszolt a kérdésekre, olykor vitatkozott az érdeklődőkkel. Vendégszereplésének utolsó napján a gyomai Honti-galériában kaptuk ceruzavégre a művészt. Magyar József a nézők kérdéseire felelt — innen e rendhagyó interjú. — Társadalmunkban a család intézménye válságban van. Sok az állami gondozott gyerek, sok az idős ember (szülő) a szociális otthonokban — mutatja, mondja az ön filmje. Mit gondol, oka lehet ennek az, hogy társadalmunkban megszűntek az úgynevezett „vallási fékek”? — A tízparancsolat, véleményem szerint, mindmáig az emberiség legzseniálisabb törvénykönyve. Ma is élő érvényű, egyszerű, tiszta, érthető. De mi félretettük. Nyomában űr támadt, s ma sincs még más helyette! De nem ez a legfőbb gond ezzel kapcsolatban, hanem az emancipáció, illetve a nő szerepének összekeveredése. A második nemnek négy szerepet kell „játszani”: a nő, az anya, a dolgozó és a feleség szerepét. Ez azonban sok, valamelyiket fel kell — fel kellett — adnia. S döbbenet, ott alkudott meg, ahol senki sem várta: az anya szerepét hanyagolta el, ezzel a gyermek leértékelődött, háttérbe szorult. Czeizel Endrével beszélgettem, aki panaszkodott, hogy képtelen bebizonyítani a terhes nőknek, hogy ne dohányozzanak, ne igyanak szeszes italt. Van, aki tisztában van ennek magzatkárosító hatásaival, mégsem tud lemondani az élvezeti szerek fogyasztásáról. — Filmje a sivárabb érzelmi kapcsolatokról is szól. Mi az ön véleménye az érzelmi szegénység elterjedéséről? — Értékzavarok keletkeztek a magyar társadalomban. Az emberiség ezeréves értékei indultak kopásnak. Hol halljuk azt manapság, hogy valakiről azt mondják: „Ez egy tisztességes ember”. Jellemzik ellenben úgy, hogy „okos ember.. . élelmes ... ügyes . .. ravasz .. .” Ezzel párhuzamosan tör előre az érzelmi sivatag. Hiányzik a jó szó, a szép szó, helyettük — mi szülők — magnóval, farmerral stb. akarjuk gyermekeink érzelmeit megváltani. Elanyagiasodtunk, a javak megszerzésére aránytalanul sok időt, energiát fordítunk. A gyermekmozgalmakból kirekesztettük a romantikát. — Hogyan értékeli a mai magyar anyák gyermekne- velő munkáját? — A gyermeknevelés — ha jól csinálják — óriási haszon a társadalom számára. Sajnos, hogy nem ismerik ezt el. Az anya például tízévi hivatali „munka” után plecsnit, kézszorítást kap, ha azonban felnevel három gyermeket, s ehhez felhasználja a társadalom adta lehetőségeket, mások szemében úgy tűnik, hogy lóg, nem szeret dolgozni ... A mannheimi fesztiválon A mi családunk vetítése után egy amerikai újságírónő'felállt és azt mondta: „Köszönöm ezt az élményt az amerikai anyák nevében.” Egyébként tapasztalom, hogy az amerikai nők gyermekeik kedvéért bizony szögre akasztják diplomájukat. Megtehetik? Igen. Viszont nálunk aki megtehetné, az sem vállalja ezt az „áldozatot”. Egy gyermekeit egyedül nevelő, munkáját félbehagyó nyugatnémet szociológusnőtől hallottam: akik unják a gyereknevelést, „az otthonülést”, azok vagy primitívek, vagy nem érdemlik meg, "hogy gyermekük születhessen . . . — Milyen lehetőségeket lát a filmjében felvetett problémák megoldására? — A megoldás nehezebb oldala gazdasági kérdés. Fel kell szabadítani a családot a javak megszerzésének rabságából. Legyen mobilizálható tőke a családban. Ennek hiánya miatt is adják a szülők bölcsődébe a csecsemőt, pont akkor, amikor az a legnagyobb érzelmi biztonságot igényelné. A másik oldal — ez a könnyebb: mindenkinek magából kell „kitermelnie”. Csak egy példa: régen azt mondta az anyának a tanító: „Mari néni, a maga fia jó eszű gyerek, adja iskolába, taníttassa! De azt tudja, hogy magának akkor néhány évig zsíros kenyéren kell élnie.” Mit mondott erre az anya? „Jól van, akkor azt eszem!” S ezt nem érezte tehernek. Ma pedig:... ? — Legújabb alkotása a magyar faluval foglalkozik. Milyen gondokat feszeget ebben a filmben? — Idestova tíz éye gyűjtöm az anyagot. A felszabadulás után alapvető, mássá tevő hatások éreztetik hatásukat a falvak életében. Soha nem élt még ilyen jól a magyar falu és népe. Egy Vas megyei — én is e megyéből származom — kisközség történelmét, történetét, életét, küzdelmeit vetettem filmszalagra. Milyen problémákkal foglalkozom? Ritmust váltott a magyar falu — elszakadt a természettől. Míg régen a paraszt állandó kapcsolatban volt a földdel, addig ma már benzinszagé traktorból nézi a vidéket. Az itt élők sokat dolgoznak: kora reggeltől késő estig. Eltűntek a hagyományok, az ünnepek, a házak elé kitett padok. Nincs idejük az embereknek egymásra. A legértékesebb fiatalok elmennek a faluból. Bejáró értelmiségiek ülnek a felelős posztokon. Míg a falu gazdag embere régen földet vett pénzéért, addig ma már lakást, nyaralót, kocsit, Hi-Fi-tornyot... vásárol. S szerepelnek még a filmben a falu szegény emberei is! — Mi lesz a legközelebbi filmjének témája? — A fegyelem kérdőjelei vagy talán csapdái lesz a címe a készülő filmemnek. Azt igyekszem feltérképezni, vajon hogyan élünk, dolgozunk mi — magyarok — együtt, egymással... Hornok Ernő Műhelyben A békéscsabai Csécsei József a zeneiskola tanáraként ment nyugdíjba, de életét továbbra is a hangszerek között tölti: javításukkal foglalkozik. Műhelyéből egymás után kerülnek ki a megjavított, felújított hegedűk, brácsák, csellók, bőgők. Ezzel a mesterséggel ma már nagyon kevesen foglalkoznak — műveléséhez sok türelem, a régi szakmai fogások ismerete és a hangszer szeretete szükséges. Az igényes megszólaltatás ebben a szakmában nem követelmény — de Csécsei József ehhez is ért, neki a legnagyobb örömet az jelenti, ha a kész hangszert kipróbálhatja Szőke Margit képriportja Csécsei József vonóshangszer-javítónál Szemle egy battonyai és egy szeghalmi diáklapról A Battonyai Mikes ■ Kelemen Gimnázium és Szak- középiskola lapja, a Mike- gisz e tanévi első száma praktikusságával, hasznosságával tűnik ki. A lap indító írásában a diákok és a • tanárok között lefolytatott kerekasztal-beszélgetést rögzítették. E beszélgetés során az iskola tanulói világos és egyértelmű választ kaptak tanáraiktól az iskola gondjaira, a felvételi menetét. a tartalmi munkát, s az iskola „értékét” kutató kérdéseikre. Ez az önértékelő beszélgetés feltétlenül segít a beiskolázás előtt álló nyolcadikosoknak és szüleiknek egyaránt. A diáklap tehát ez alkalommal helyesen élt információszolgáltató lehetőségével. Több rövid írás az évkezdés. tapasztalatait fogalmazza meg, s a legfontosabb híreket, eseményeket. Igaz, szerkesztésében ez a rész sikerült a legvegyesebbre, de hát érthető, hogy a tavalyi adósságot is törleszteni kell valamikor. Végezetül ismét a beiskolázást szolgáló írások sorával jelentkezik a lap, szólva ismét a szülőkhöz, nyolcadikos tanulókhoz, pontosan felvázolva az iskola profilját, a felvehető tanulók létszámát. Ebben a tartalmi egységben a kollégiumok is bemutatkoznak, s véleményeket olvashatunk volt diáktól, elsősöktől egyaránt. E vallomásokból kiderül, hogy lehet jó középiskola a végeken is, ahol a diákok teljes, szép diákéveket mondhatnak magukénak, s ahol a „menő” iskolákat is megszégyenítő kötődés alakul ki az alma mater iránt. A Szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola KISZ-szervezetének lapja, a Látó a város közéletébe enged bepillantást nyitó írásával. A diákok ebből a párt- és tanácsi választások eredményeiről, a megválasztott tisztségviselők személyeiről szerezhetnek tudomást. Helyes gondolat volt a város VII. ötéves tervének elképzeléseit is ismertetni, hiszen a közéletiségre nevelés, a szűkebb haza gondjainak, terveinek ismerete nélkül aligha képzelhető el. A szeghalmi diáklap korábban is programként vállalta a politizálást a maga sajátos eszközeivel, amit következetesen meg is valósít. Ugyancsak hagyomány már a Látóban, hogy az öregdiákok emlékező sorainak teret adnak. Életükről, az iskola adta útravaló hasznosságáról adnak ilyenkor számot. Bár minden diáklap vállalná ezeket a szembesítési lehetőségeket! A gimnáziumból két tanuló is kijutott a VIT-re. Élménybeszámolójukat akár folytatásokban is szívesen olvasnám. Az iskola sokszínű életéről tudósító írásokra most nem térek ki, mindösz- sze annyit jegyeznék meg: úgy tűnik, ebben az iskolában mindig történik valami említésre méltó. S ezt most el is olvashattam, tekintve, hogy az új borítóval megjelenő dupla példány minden oldala kivételesen olvasható volt. B. S. E.
