Békés Megyei Népújság, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
NÉPÚJSÁG 1985. december 24., kedd O Örökzöldek Ismerős díszekkel... ... és az egykor elmaradhatatlan mézeskalács, alma, dió Ilyenkor télen — különösen, ha hó sem esik, mint az idén — csupasz fáival, szürkeségével meglehetősen kopár, egyhangú a táj. Ám ekkor tűnnek ki igazán üde foltjaikkal az örökzöldek. Erre gondolva elsőként a fenyők jutnak eszünkbe, ami érthető is, hisz mi a fenyveseket ismerjük. Pedig nemcsak a tűlevelűek örökzöldek és a fenyők között is vannak lombhullatók. A vörösfenyő például meg- vörösödik, megsárgul és le- hullajtja lombját, ugyanígy a ciprusok egy része is. Többségük azonban valóban örökzöld, azaz leveleik legalább egy-két tenyészidősza- kon át életképesek és bár hullanak időközben, néhány levélnemzedék mindig a vesszőkön marad. A fenyők az északi félteke örökzöld fái, a legkiterjedtebb erdőségeket a mérsékelt égövben alkotják. Délre egyre kevesebb található belőlük, a trópusokon pedig csupán a magasabb' hegységek hűvösebb régióiban lelhetők fel. Hazánk területén mindössze öt-hat fenyőfaj honos. Az Európában őshonos fenyőfajok eszerint alig találják meg létfeltételeiket nálunk. A szárazabb részekre, az Alföldre inkább csak az egzotikus fenyőféléket telepíthetjük, melyek közül jó néhány a mediterrán területekről. mások Amerikából kerültek hozzánk. A fenyőnemzetség igen népes, rengeteg faja él a földön, melyek közül néhány érdekesebbet említünk meg. A bozontos fenyő Észak- Amerikában a Sziklás-hegységben, Nevada tájain alkot erdőségeket. Különlegessége, hogy tűin feltűnő, nagy gyantanyílások vannak. A szárazságot kitűnően viseli, de csak lassan növekszik. Az arizonai Fehér-hegyekben 1945-ben négy-öt méternél alig magasabb, de csaknem másfél méteres törzsátmérőjű, négyezer éves példányokat talaltak. Megszoktuk, hogy a fenyők termését többnyire madarak, mókusok fogyasztják, számunkra meglepő, hogy némelyek emberi eledelül is szolgálnak. A mexikói diófenyő — amely 6-7 méteres bokorfákból alkot erdőségeket — magját a helyi lakosság szívesen fogyasztja. Ehetők a Himalája északnyugati lészén, a 2-4 ezer méter magasságban növő tibeti hosszú tűs fenyő nagy magjai is. Kedvelt csemege a mediterrán tengerpartok legfeltűnőbb fenyőjének, a pinia- fenyőnek a magja. Az Észak-Amerika nyugati részén, a Sierra Nevada hegységben élő cukorfenyő pedig, kérgét megsebesítve cukor helyettesítésére alkalmas édes nedvet választ ki. Ezen a vidéken honos a hatalmas tobozú szabinfenyő is, melynek gyökerét egykor az őslakó indiánok fogyasztották szívesen. A fenyő egyébként Baranya első falusi népfőiskolája megnyitotta kapuit Kétújfalun. Gazdája a Vörös Csillag Tsz, amely már eddig is kitűnt a tagjainak képzését szolgáló különféle kezdeményezéseivel. A közös gazdaságban nyolc falu lakossága dolgozik, a népfőiskola tehát egy egész körzet művelődését szolgálja. Két „szemesztert” hallgathatnak az érdeklődők, s az agrárágazat jellegének megfelelően az őszi munkák befejezése és a tavaszi munkák megkezdődése közötti időszakban tartják az előadásokat. A téli népfőiskolák gondolatát a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa hirdette meg, Baranyában a tsz- szövetség és a TIT karolta fel a kezdeményezést. Célja: az ismeretterjesztés és a közösségteremtés. A kétújfalui népfőiskola ennek a kettős rendkívül hosszú, lelógó tűivel igen szép látvány. Többnyire csak képeken csodálhatjuk meg Amerika és Ázsia távoli vidékeinek lenyűgöző méretű és szépségű fenyőit. De kárpótlást nyújtanak a közeli Kárpátok és az Alpok fenyvesei. A föld leghatalmasabb erdőségeit a közönséges lucfenyő alkotja, mely vidékünkön is bőven található. A Kárpátok karcsú, sudár termetű fája, lazán széteső ágakkal és hosszan lelógó hajtásokkal. Kertjeinkben a leggyakrabban ültetett fenyőféle, pedig csak ezer-kétezer méter magasságban érzi igazán jól magát, máshol felkopaszodik és rövid életű. A lucok között egyébként a legszebb és a legritkább is az Észak-Amerikában előforduló oregoni szomorú luc, melynek sűrű ágai hosszú, nagyobb fáknál két méter mélyen is lelógnak, miközben az oldalvezérágak vízszintesek. Az ugyancsak Észak-Amerikában őshonos ezüstfenyő legalább annyira népszerű nálunk, mint a luc. Különösen az ezüstös, illetve kékes színváltozatai terjedtek el. Az ezüstös szín a tűleveleket vastagon beborító gyanta következménye, melynek természetesen nem esztétikai, hanem biológiai oka van, ezáltal szárazságtű- rőbb növény. Hazánk egyik legismertebb egzotikus fenyője a simafenyő. Az Egyesült Államok és Kanada területén őshonos, ott 60—85 méter magasra is megnő, hétméteres törzskerülettel. Európában már 1700-tól a parkok kedvelt dísze. Selymes, lágy tűi teszik széppé. Legnagyobb kiterjedésű, őshonos fenyveseinket az erdei fenyő alkotja. Többnyire alacsonyabb és szétterülő, szabálytalan ágrendszerű koronát fejleszt. A nálunk szintén őshonos közönséges jegenyefenyő viszont magas, karcsú koronát és egyenes törzset fejleszt, levelei felső felületükön sötétzöldek, alul két fehér sávval. Legszebb példányai a havasok párás, csapadékos előhegyein találhatók. Ott szép igazán — bár nálunk mindenütt ültetik — a feketefenyő is. A törpefenyő szintén a havasokban, a Kárpátok magas bércein érzi igazán jól magát. Kiváló alkalmazkodóképességét bizonyítja, hogy az Alföldön is ismeretesek szép példányai. A fenyő — az eddigiekből is kitűnik — elsősorban a hűvösebb régióknak, a hegyek, az északi területek örökzöld növénye. Természetesen szépen mutat az Alföldön, kertjeinkben is, telepítésénél azonban ügyelnünk kell a legalkalmasabb fajták kiválasztására és arra, hogy ne ültessük nagy tömegben, mert az hideg, északias hangulatot kelt, ami vidékünkön disszonáns. célnak megfelelően állította össze a programját. A hallgatók részére különféle társadalom- és természettudományi, helytörténeti, agrártörténeti, egészségügyi, néprajzi, nemzetiségpolitikai té-. májú előadásokat tartanak, s ha véget ér a stúdium, létrehozzák a népfőiskolások baráti körét, és így megőrzik a kialakult közösséget. A népfőiskolán való részvétel nem kötődik iskolai végzettséghez, bárki a hallgatója lehet. Az előadássorozatba mintegy száz felnőtt és fiatal kapcsolódott be Kétúj- faluról, illetve a körzetében levő aprófalvakból. A tájkörzet életében máris megmutatkozott a népfőiskola hatása. A helytörténeti nyitóelőadás kapcsán gazdag néprajzi anyagot gyűjtöttek össze és kiállítást rendeztek belőle. Őseink öröké Karácsony Karácsony. Egyik legnagyobb családi ünnepünk. A szeretet ünnepének tartjuk, azt is tudjuk, hogy keresztény ihletésű, szokásai öröklődnek, beépülnek az újabb és újabb generációk tudatába, közben új vonásokkal gazdagodik vagy éppen szegényedik egyes hagyományok kihalásával. A forma és a tartalom együtt változott az évszázadok során, a mai karácsony nem az, ami ötven és az sem az, ami 500 esztendeje volt. Érdemes és érdekes áttekinteni, hogyan alakult át az idők folyamán, milyen ősi szokásokat őriz, melyeket ma is megjelenítünk, anélkül hogy ennek tudatában lennénk. MÁGIÁK ÉS BABONÁK A karácsony jelentős keresztény ünnep, Jézus születésének napja. Az első adatok — december 25-i megünnepléséről — a IV. századból valók. Egyes források szerint I. Gyula pápa idejében (i. sz. 337—352) kezdték ünnepelni Rómában, ahol egy századdal később, az V. század elején, az állam is elismeri karácsony ünnepét. E napon a cirkuszi játékokat megtiltották. Krisztus születésének időpontja körül viták voltak, melyek a december 25-i ünnepléssel lezárultak. Erre a napra azért esett a választás, mert ez — ókori források szerint — a Nap, a Napisten születésnapja. Aurelianus császár (i. sz. 270—275) elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap tiszteletére. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak a születésnapja. A karácsonynak mély ősemberi gyökerei vannak. Erre az időre esik ugyanis a téli napforduló, mely szinte minden nép hitében az emberfeletti lények földön járásának napja. Kedvező alkalmai tehát az őket megnyerő, vagy legalább távol- tartó varázsló és jövőkutató szokásoknak. Feltehetően a napfordulóra utal a mi karácsony elnevezésünk is, melyet a szláv korciti, fordul, lép, korcun, átlépő szavakból származtatnak. Mindkét nap számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, melyek részint a kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, illetve az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztényi jellegéből táplálkoztak. Ma már legfeljebb nyomokban lelhetők fel e szokások idézzünk hát néhányat közülük. Az ünnepi, karácsonyi vacsora előtt — melyet többnyire egész napos böjt előzött meg — a családtagok megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen piros almát és ezüstpénzt tettek, hogy a következő esztendőben egészségesek és szerencsések legyenek. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, így a kölcsönkért tárgyakat visszaadták. anno... Időjóslások is kapcsolódtak hozzá. A háromszéki székelyek szerint, ha karácsony például szerdára esik, kemény zúzmarás tél, szeles tavasz, nedves nyár és mér- sékletes ősz várható az új esztendőben, bőséges gabonaterméssel és szapora jószággal. A karácsonyi vacsorához fűződő hiedelem, hogy alatta a gazdasszony- nak nem szabad felkelnie az asztaltól, mert nem lennének jóülő kotlósai. A Kis-Sárré- ten azt tartották, hogy december 24-én éjjel 11 órától éjfél után egy óráig aranyos víz folyik a Körösön. Ha az ember ebből itatja meg a jószágait, nem áll beléjük a nyavalya. A szokásokra általában jellemző, hogy a jövő évi termékenységet, bőséget, szerencsét kívánták biztosítani valami módon. VILÁGHÓDÍTÓ KARÁCSONYFA A karácsonyfa állításának szintén ókori előzményei vannak, a növények és a fény kultikus alkalmazásában gyökerezik. Európában az újkor kezdetétől ismert, főként német területről. Elzászból jegyeztek fel először a XVII. század elején a maihoz hasonló, december 24-i karácsonyfa-állítást. Ettől kezdve, mint protestáns családi szokás terjedt a német lakta vidékeken. Keresztény szimbolikája a XVIII. században alakult ki és csupán a XIX. században indult világhódító útjára. Jelenleg szinte világszerte ismert, elterjedt. Hazánkban a XIX. század első felében jelent meg arisztokrata és polgári körökben. A század második felében eljutott a falusi iparossághoz, a módosabb parasztokhoz is. Az először 1934-ben kiadott, „A magyarság néprajza” második kötetében még ezt olvashatjuk: „Az ajándékokat ma már a városokban az úri és polgári házaknál karácsonyfára aggatják, vagy a fa alá helyezik. a nép azonban ma sem igen állít karácsonyfát.” Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a karácsonyfának nem volt elődje népünknél. Általános volt a karácsonyi életfa állítása, amit azonban az előbbi teljesen kiszorított. Tüskés zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára. Az életfa, a termő ág, az évről évre megújuló természet ősi, mágikus jelképe, mely felidéződik a karácsonyfában is. Ugyanakkor a sokáig szokásos paradicsom- játék elemeinek őrzője is. A bibliai témájú paradicsomjáték az ember teremtésének, Ádám és Éva bűnbeesésének története. Ebben a karácsonyfa az élet fáját, a ráaggatott papírlánc, angyalhaj halványan ugyan, de a kígyót, a rákötött gyümölcs a bibliai almát idézi. A paradicsomjáték középkori örökségként már csak a katolikus székelység és az erdélyi református magyarság körében lelhető fel. A karácsonyfa eredetét a népi mondavilág is megörökíti. íme egy szép mosoni népmonda: „Amikor Krisztus urunk a földön járt, a gonosz •emberek elől bujdosnia kellett. Üldözői elöl menekülve egy sűrű lombú fa alatt vonta volna meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben a többi fák is. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr most megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és légszívásabb minden társak közül, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát." Ajándékok ÉS AJÁNDÉKOZÓK A karácsonyi ajándéknak megint csak ókori előzménye a római újévi ajándék, a strena, amelyet Kalendae Januariae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak az emberek. Korai megjelenési formája a sütemény, gyümölcs, szerencsét hozó gally, célja pedig a sikeres évkezdés volt. A középkorban a karácsony és az újév egy időre esett, ekkor ajándékozták meg a feljebbvalók alárendeltjeiket, például a magyar király is megajándékozta udvari népét. A német protestantizmus a XVII. századtól döntően családi ünneppé tette a karácsonyt és ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott szerephez. Elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermekeiket. Általánosan elterjedt gyermekhiedelem volt, hogy az ajándék adója földöntúli lény. A német területen a XVI. században ajándékozóként fellépő Szent Miklós az elődje a mi Mikulásunknak, de az amerikai Karácsony Apónak, az orosz Fagy Apónak is. A német protestantizmus szorította ki alakját saját területéről és náluk jelent meg először Jézus (Jézuska) ebben a szerepben. A karácsonyi ajándék nálunk a karácsonyfa elterjedéséhez hasonlóimat járt be. Családi szokássá válása előtt a földesurak osztottak ajándékot. Feljegyezték például, hogy az 1860-as években Sáros vármegyében a földesúr karácsonyfát állíttatott, s cselédeinek ajándékokat helyeztetett rá. Az ajándékot hozó személy egyébként — természetesen a gyermekhiedelmek világában — ma sem egységes. Az erdélyi magyarok körében például az angyal, illetve az aranyos csit- kó (csikó) ismert. Bárki hozza is azonban az ajándékot, napjainkban úgy tűnik, ez vált a karácsony fő tartalmává. Az advent, a karácsony előkészületi ideje, rendszerint Szent András napján kezdődik, s minthogy ezek a napok „Krisztus testben eljöveteléről való szent elmélkedésekre készülő napok” voltak, ezeket megböj- tölték. Az előkészületi napokat most is. jellemzi az elmélkedés, de ez már cseppet sem bibliai ihletésű. Csupán arra korlátozódik, szeretteinket mivel lepjük meg a jeles ünnepen, mit vegyünk és mit együnk. Hogy ez így alakult, abban kétségkívül a kereskedelem nagy karácsonyi kampányai is szerepet játszanak. Mégis jó lenne, ha a nem mindennapi lakomák mellett, a családi együttlét, szeretet, meghittség békés hangulata töltené be inkább az ünnepet. Ha valaki többet szeretne tudni a karácsonyi ünnepről, kialakulásáról, hagyományairól, olvassa el Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd, illetve Ünnepi kalendárium című könyveit, mely művek — a Magyar Néprajzi Lexikon mellett — ezen írás forrásául is szolgáltak. Szatmári Ilona A régi díszekkel felöltöztetett karácsonyfák gyakori látogatói az Iparművészeti Múzeumban az óvodások Fotó: Fazekas László Falusi népfőiskola Baranyában
