Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-06 / 261. szám

1985. november 6., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Kupaszerda A labdarúgó Bajnokok és Kupagyőztesek Európa Ku­pájában, valamint az UEFA Kupában szerdán egy kivé­tellel eldől az újabb tovább­jutás kérdése. A bajnokok és kupagyőztesek a legjobb nyolcas, az UEFA Kupa sze­replői pedig a tizenhatos me­zőnyt alakítják ki. Az egy hiányzó mérkőzés: Crvena Zvezda—Lyngby a KEK-ben. A dániai 2—2 után csak november 27-én lesz a visszavágó, mert a belgrádiak előzőleg jogosu­latlan játékost szerepeltet­tek, s az ügy kivizsgálása még folyik. A kupák magyar résztve­vői Bukarestben és Varsó­ban játszanak. A bajnokok­nál a Bp. Honvéd a Steaua ellen igyekszik megvédeni egygólos előnyét, a legutóbb UEFA Kupa-döntős Video­ton pedig a Legia Varsó pá­lyáján próbál bravúrral for­dítani. Legia—Videoton: fél órával korábban Szerdán az eredetileg ter­vezett 17 óra helyett 16.30 órakor kezdődik Varsóban a Legia Varsó—Videoton lab­darúgó UEFA Kupa vissza­vágó-mérkőzés. Emiatt terr- mészetesen a televízió köz­vetítése is fél órával előbb­re kerül, 16.25 órakor kez­dődik. Ónodi Henriett serdülő magyar bajnok A hét végén rendezték meg a serdülő tornászok I. osztályú egyéni bajnokságát és az I. osztályú csapatbaj­nokság 3., utolsó fordulóját. Ezen szép békéscsabai siker született, hiszen az egyéni összetettben az Előre Spar- tacus-os Ónodi Henriett dia­dalmaskodott, s ugyanakkor a korlát- és gerendagyakor­latok után is bajnoknak hir­dették ki. Pedig Ónodi koc­káztatott is (a talaj- és kor­látgyakorlatán rontott), de ennek ellenére a szakembe­rek véleménye szerint nem­zetközi szintű gyakorlatokat mutatott be. A csapatverseny során a Békéscsabai Előre Spartacus gárdája a 4. he­lyen kötött ki, úgy a 3. for­dulóban, mint az összetett versenyben. Ugyan az edzők bíztak a bronzérmes helye­zésben, de a finisben már nem tudtak javítani további helyezésükön. Eredmények. Egyéni. össze­tett: Bajnok: Ónodi Henriett (Békéscsaba) 73,625 pont, 2.-Kiss (KSI) 75,45, 3. Dragoner (FTC) 74.00. 4. Tőke (Dunaújváros) 74.00. 5. Pálfi (FTC) 73,50, 6. Péter (Dunaújváros) 73,10. SzerenKénti döntők. Ugrás. B.: Dragoner 19,475, 2—3. Ónodi, Pé­ter 19.05, 7. Bakos (Békéscsaba) 18,60. Korlát: B.: Ónodi 19.10, 2. Péter 19,05, 3. Kiss 18,95. Ge­renda: B.: Ónodi 19,70, 2. Deák (Ü. Dózsa) 18,45, 3. Dragoner 18.40, 4. Kesjár (Békéscsaba) 18.00. Talaj: B.: Kiss 18,80, 2—3. Fáy. Tárnái (PMSC) 18,75, 8. Andó (Békéscsaba) 18.55. A csb harmadik fordulójának végeredménye: 1. Dunaújváros 224,40 pont, 2. FTC 223,80, 3. Ü. Dózsa 217,80, 4. Békéscsaba 216.35. A három forduló alapján az összetett verseny végeredménye: Bajnok: Dunaújváros 2 helyezést szám, 2. FTC 5, 3. Ü. Dózsa 5, Békéscsaba 8 (Andó, Bakos, Csicsely, Medovarszki, Orvos, Román). Mint a fentiekből is ki­tűnik, a hattagú csapaton kívül egyéniben indult Kes­jár és Ónodi. Egyébként a serdülő tornászok ezzel 31,5 olimpiai pontot gyűjtöttek klubjuknak. Edzőjük: Unya- tyinszkiné Karakas Júlia és Unyatyinszki Mihály. A háromszoros serdülőbajnok Ónodi Henriett Fotó: Gál Edit Bökfi: Kína A súlyemelő Világ Kupa gálája után (erre Szanyi An­dor utazik el) 9 tagú magyar válogatott utazik Kínába, ahol 11 napot tölt a ma­gyar küldöttség. A csapat vezetője dr. Nagy Zoltán, a szövetség elnöke. S íme az utazó magyar súlyemelők: 67.5 kg: Kerek (Oroszlány), 75 kg: Messzi (Kecskemét), 82.5 kg: Király (Tatabánya) és Csengeri (Ózd), 90 kg: Balázsfi (Oroszlány), 100 kg: Szanyi (Olefin) és Bökfi (Bé­késcsaba), 110 kg: Jacsó (Di­ósgyőr) és Sándor (Haladás). Asztalitenisz Békéscsabai Konzervgyár Nl.J III-as asztalitenisz-csapata a csb. 7. fordulójában a Békéscsa­bai Előre Spartacus együttesé­vel mérkőzött. A konzervgyári csapat a mérkőzésen végig ve­zetve biztos, 15:1 arányú győzel­met aratott. A győzelmeket sze­rezték: Andódy, Czina, Seres 4— 4, Balogh 3, ill. Somogyi. A Szabados csoport állása: 1. Bcs. Konzerv 2. Nagykőrös 3. Kecskemét 4. Jászberény 5. Makó 6. Orosháza 7. Mezőtúr 8V Bcs. Előre Sp. 9. Elek * * 6 6 - - 73:23 12 7 4 2 1 56:56 10 7 5 - 2 70:42 10 6 3 1 2 53:43 7 6 2 1 3 45:51 5 6 1 2 3 43:53 4 6 1 2 3 39:57 4 6 - 3 3 37:59 3 6 - 1 5 32:64 1 * Mezőberényben asztalitenisz tömegsportversenyt rendeztek, ahol az egyes számokban a kö­vetkezők végeztek az első he­lyen: Nők. Egyéni: Rúna Éva (Csárdaszállás). Páros: Kissné (Patex), Papp. Férfiak. Egyéni: Jámbor Zoltán (Aranykalász Tsz). Páros: Barna, Jámbor (Aranykalász Tsz). Vegyespáros: Papp, Kolozsi. * * * A megyei asztalitenisz-csapat­bajnokság legutóbbi fordulójá­nak eredményei. Férfiak. 4. forduló: Sarkad— Gyulai Igazságügy 12:4, Szarvasi Vasas—Vésztő 11:5, Elek II.—Bcs. Előre Spartacus II. 9:7, OMTK II.—Békés 10:6. 5. forduló: Gyulai Igazságügy —Szarvasi Vasas 6:10, Vésztő- Elek II. 10:6, Bcs. Előre Sparta­cus II—.Bcs. Konzerv II. 5:11, Békés—Sarkad 3:13. 6. forduló: Elek II.—Gyulai Igazságügy 7:9, Bcs. Konzerv II. —Vésztő 0:16, Szarvas—Békés 16:0, Sarkad—OMTK II. 8:8. A férfi megyei bajnokság állá­sa: 1. Szarvasi Vasas 6 6 - - 79:21 12 2. Sarkad 6 4 2 - 67:29 10 3. Vésztő 6 3 2 1 59:37 8 4. OMTK II. 5 2 3 - 47:33 7 5. Gy. Igazságügy 5 2 1 2 39:41 5 6. Bcs. Konz. II. 5 2 - 3 36:54 4 7. Elek II. 5 1 - 4 31:49 2 8. Bcs. E. Sp. II. 5 - - 5 23:57 ­9. Békés 5 - - 5 17:63 ­Nők. 3. forduló: Szarvasi óvó­nőképző—Békés 10:6, OMTK II. —Bcs. Előre Spartacus 14:2. 4. forduló: OMTK II.—Szarvasi óvónőképző 16:0, Békés—Bcs. Előre Spartacus 3:13. 5. forduló: Szarvasi óvónőkép­ző—Bcs. Előre Spartacus 3:13. OMTK II.—Békés 15:1. A női megyei bajnokság állá­sa 1. OMTK II. 5 5 - - 67:13 10 2. Bcs. E. Sp. 5 3 - 2 46:34 6 3. Sz. óvónőkép. 5 2 - 3 28:52 4 4. Békés 5 - - 5 19:61 ­Totótippjeink 1. Hannover—Bochum 1 x 2. Schalke 04—Frankfurt 1 3. VfB Stuttgart—Kaisersl. 1 x 4. Bayreuth—FC Homburg 1 5. Kassel—Aachen 1 6. Blau-Weiss 90—Bielefeld x 1 7. TB Berlin—F. Köln x 1 8. Duisburg—Solingen 1 9. Inter.—Napoli 1 x 10. Juventus—Róma 1 11. Udinese—Milán 2 x 12. Verona—Fiorentina 1 13. Bologna—Cesena 1 x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Saarbrücken—Mannheim x 15. Empoli—Brescia x 16. Palermo—Triestina 1 Hét végi labdajáték-eredmények Karcag—Bcs. MÁV 80:72 (35:40). NB II-es ierfi kosárlabda-mér- Küzés. Békéscsaba. V.: Frizzy, Patay. MAv: TAR (31), Fehér (10), Vozár (2), Sebők (3), Matyuska (10). Csere: Antali (5), Bozó (2), Ábrahám (7), Andó (2), Nagy S. Edző: dr. Papy Lajos. Az első fél­időt megnyerte a Békéscsaba, de a második játékrészben sé­rülések, a kezdő emberek el­fáradása miatt, a jobb csere­sorral rendelkező karcagiak fe­lülkerekedtek. Bajai TK—Szarvasi FSSC 100:72 (47:30). NB II. Férfi. Szarvas. V.: Perjési, Erdélyi. Szarvas: Far­kas (21). Kuli (12), Medvegy (7), GYÖRY (32). Bodnár. Csere: Csasztvan G., Csasztvan Z., Szőke. Edző: Szalontai György. Az egész mérkőzésre jellemző volt a rengeteg eladott labda. A gyengén védekező hazaiaknak semmi esélyük nem volt a jobb eredmény elérésére. A vendé­gek 12 (!) hárompontos kosa­rat dobtak. Mezőberényi SE—Bcs. MÁV 60:58 (29.26). NB II. Férfi. Me­zőberény. V.: Patay. Nemes. Mezőberény: Szilágyi (2), Tán- czos (6), Frey (30), Szugyiczki (12). Iványi (3). Csere: Boczo- nádi (5), Pataki (2). Hoffmann S.. Hoffmann T.. Kálazi. Edző: Szugyiczki János. MÁV: Vozár (10). Mészáros (4). Tar (25), Fehér (8). Sebők (7). Csere: Ab­rahám (2), Ancsin (2), Bozó. Edző: dr. Papy Lajos. Végig ki­egyenlített, szoros mérkőzést ho­zott a találkozó. Felváltva ve­zettek a csapatok, 18:24, 37:30. Izgalmasan alakult a hajrá is, amelyben mindkét csapat nyer­hetett volna. Mezőberényi SE—Bcs. Áfész 71:21 (38:13). NB TI. Női. Mező­berény. V.: Patay. Nemes. MSE: Braun R. (16), Baksai (9)’ Gerlai (6) , Csengeriné (1), Kondé (4). Csere: Braun Zs. (24), Dütsch (7) , Hoffmann (4). Grossz, Pi- pis. Edző: Iványi László. Afész: Pásztori (10), Galló (1), Benko- vics (2), Kozma (3), Kovács (5). Csere: Srobák, Hoducz, Krajcsó, Mikoly. Edző: Till László. 5:0- ra még az Afész vezetett, de ezután átvették az irányítást a hazaiak. A két csapat nem volt egy súlycsoportban. Békési Afész-Fontex—Kiskun­félegyházi Vasas 65:59 (30:32). NB II. Női. Kiskunfélegyháza. V.: öze, Tóth. Békés: VERES (29), Zimáné (7), Jámbor (17), Szekeresné, Hári (3). Csere: Tóth (9). Eperjesi. Edző: Zima András. Az első játékrészben végig a hazaiak vezettek, de fordulás után a lelkesen játszó, jobb erőben lévő békésiek fordí­tani tudtak. * * * A megyei úttörő leánykosár- labda-bajnokság mérkőzésein történt: A-csoport. l. forduló. Békés. Békési Afész-Fontex—Szarvasi FSSC I. 47:49 (27:18). A Békés- Gyula és a Szarvas—Gyula mérkőzésen a gyulaiak nem je­lentek meg, így játék nélkül a békésiek és szarvasiak két ponthoz jutottak. 2. forduló. Szarvas. Szarvasi FSSC I.—Gyulai SE 91:7 (43:1). Szarvasi FSSC—Békési Afész- Fontex 44:28 (20:10). Békési Afész-Fontex—Gyulai SE 75 :i 0 (38:4). B-csoporL 1. forduló. Szarvas. Mezőberényi SE—Bcs. Afész 76:7 (30:7). Mezőberényi SE—Szarvasi FSSC TI. 84:27 (45:11). Szarvasi FSSC -Bcs. Afész 39:13 (18:4). Debreceni Sí—Bcs. Előre Spartacus 3:0 (3. 13, 3). NB II-es női röplabdamérkőzés. Debrecen. V.: Fodor. 1. .jais/.ma: 6:0, 6:1, 8:1, 8:3, 15:3 — 1:0 (14 perc). 2. játszma: 2:0, 2:2, 10:2, i0:l0, 11:10, 11:11, 13:11,13:13,15:13 — 2:0 (25 perc). 3. játszma: 2:0, 2:1, 14:1. 14:3, 15:3 — 3:0 (11 perc). A szárnyasze- getten játszó Előre Spartacus csak a második játszmát tudta szorossá tenni. A találkozón, melyen igazságos eredmény szü­letett, a békéscsabaiak közül Buzássy E. teljesítménye érde­mel dicséretet. Debreceni Sí—Bcs. Előre Spar­tacus 3:0 (1. 7, 8). NB II-es if­júsági mérkőzés. Debrecen. NYVSSC—Gyomaendrőd 3 :1. NB II. Női. Nyíregyháza. V.: Gábor. GYESTK: Bán, Szend­rei, Hornok, Kajla, Hegedűs, Nyemcsok. Edző: Szmolnik La­jos. NYVSSC—Gyomaendrőd 3:1. NB II-es ifjúsági mérkőzés. Nyír­egyháza. Ez volt a gyomaend- rődi ifjúsági csapat első vere­sége. A legkisebbek a palánk alatt A megyei II. osztá­lyú labdarúgóbajnok­ság 12. fordulójában történt. Békési csoport sarkadkeresztúr—Kamut 1—0 (0—ü). Kamut, 100 néző. V.: Aradszki. Sarkadkeresztúr: Szappanos — Bende, Nyúzó. Czégény, Puskás, Péter (Jám­bor), Ilyés (Nagy), Csizmadia, Horváth, Novák, Tokai. Edző: Fábián Tibor. Kamut: Juhász — Csapó, Szerencsi (Kovács), Be- nyovszki, Pittner, Csákó, Gálik, Bora, Benkő, Balogh, Fekete (Uhrin). Edző: Zsibrita József. Közepes színvonalú mérkőzésen a vendégek Horváth góljával, s némi szerencsével nyertek. Jó: Bende, Novák, Puskás, Nyúzó, ill. Benkő, Pittner, Gálik. (Szlancsik János) Gyulai Köröstáj—Okány 4—0 (1—0). Okány, 50 néző. V.: Med- gyesi. Köröstáj: Tóth — Szilá­gyi, Kamarás, Csúz, Sánta, Har­mati, Szombati (Putnoki), Kolo­zsi, Domokos, Csukás, Bora. Ed­ző: Mészáros Féter. Okány: Bá­ba — Fekete, Bodó, Sárközi (Fa­zekas), Gál, Csikány (Balogh), Kincses, Szántó, Pesti Gy., Va­jas, Deli. Edző: Mester Mihály. A vendégek sportszerű, élvezetes játékukkal biztos győzelmet arattak. G.: Kolozsi, Putnoki, Domokos, Csukás. Jó: Harmati, Kamarás, Csukás, ill. Bába, Va­jas. (Balogh László) Köröstajcsa—Vésztő 1—1 (0—1). Köröstarcsa, 50 néző. V.: Veres. Köröstarcsa: Stuber — Seres, Hajdú, Hucz, Horváth (Török). Túsz, Aknai (Szabó,) Burai, Tóth, Kiss, Molnár. Edző: Stu­ber Géza. Vésztő: Agárdi — Lá­zár, ökrös, Szabó, Magony, Da­ni, Háti, ötvös, Nagy (Antóni), Pardi, Szabó F. Edző: Nagy Gá­bor. Igazságos pontosztozkodás, habár a hazai csapat a hajrában közelebb állt a győzelemhez: G.: Molnár, ill. Pardi. Jó: Haj­dú, Hucz, Túsz, ill. ökrös, Par­di. (Széplaki Zoltán) Körösladány—Gyulavári 4—2 (1—0). Körösladány, 80 néző. V.: Orosz. Körösladány: Kiss* (Bar­na F.) — Nánási L., Varró, Ná- nási S. (Mező F.), Papp, Szán­tó, Kántor, Balogh, Mező II.. Barna L., Barna I. Edző: Antal János. Gyulavári: Sztojka — Szilágyi, Görög, Medgyesi J.. Kónya, Bállá (Málnai), Zsidó, Lovász (Mészáros), Medgyesi L., Veres, Erdei. Edző: Dobra Imre. A hazai csapat megérde­melten nyert a jó benyomást keltő, megfiatalított vendégek el­len. G.: Kántor 2, Mező II. 2, ill. Zsidó, Nánási L. (öngól). Jó: Kiss, Varró, Kántor, Mező II., ill. Görög, Zsidó, Erdei. (Ponta Sándor) Doboz—Bucsa 1—1 (1—0). Do­boz, 150 néző. V.: Koch. A nagymellénnyel játszó hazaiak ellen a vendégek az utolsó per­cekben egyenlítettek. A hazaiak túlzott önbizalma megbosszulta magát. G.: Himer, ill. Nagy. További eredmények: Sarkad —Gerla 7—1, Kétsoprony—Tarhos 5—0, Dévaványa—H. Szalvai SE 0—3. Ifjúságiak: Kamut—Sarkadke­resztúr 0—1, Köröstarcsa—Vész­tő 0—1, Doboz—Bucsa 4—0, Kö­rösladány—Gyulavári 0—3. Okány—Gy. Köröstáj 2—0, Sar­kad—Gerla 6—0, Kétsoprony— Kardos 6—1. Orosházi csoport Kunágota—Kardos-örménykút 3—1 (l—l). Kunágota, 100 néző. V.: Sárközi. Kunágota: Csipái — Kovács, Bíró, Pócsik K., Sza­bó, Sóstai, Korpa, Tóth, Farkas, Szilágyi, Gábor. Edző: Szilágyi János. Kardos-örménykút: Brez- nyiczki — Terhes, Jurák, Szabó J., Szabó T., Skorka, Szpis- ják, Varga, Marosvölgyi, Ja- necskó, Galáth. Edző: Ber­tók Mihály. Kiegyenlített első félidő után a hazaiak a második félidőben biztosították be a győzelmet. G.: Gábor, Bíró, Tóth, ill. Varga. Jó: Farkas, Korpa, Pócsik K., ill. Marosvöl­gyi, Varga, Szabó T. (Matuzik József) Lökösháza—Telekgerendás 2—1 (0—0). Lökösháza, 150 néző. Lökösháza: Balázs — Husvéth, Nagy I., Hídvégi, Keresztes, Varga, Simon, Szántó, Prágai (Gergely). Haluska, Nagy J. Ed­ző: Varga István. Telekgeren­dás: Gajdács — Taró, Kubelák, Balázs, Konda, Uhrin, Kovács, Lukács, Krizsán, Szigeti, Hege­dűs P. Edző: Hegedűs József. Sportszerű, iramos, de alacsony színvonalú mérkőzésen a szám­talan helyzetet kihagyó hazaiak öngóllal győztek a lelkes vendé­gek ellen. Jó játékvezetés. G.: Simon, Hegedűs P. (öngól), ill. Hegedűs P. Jó: Simon, Szántó, Husvéth, ill. Gajdács, Kubelák, Balázs. Medgyesbodzás—Csabacsüd 2—0 (ü—0). Csabacsüd, 150 néző. V.: Nagy F. Medgyesbodzás: Lajos — Fogó, Vári, Harmati, Széli, Sódar, Szekeres, Serfőző, Deák (Dankó), Ónodi, Kokavecz. Csabacsüd: Hajdú — Bálint II., Bracsok, Antal, Tóth (Bálint I.), Kiss (Katona), Szenkó, Lipták, Dankó, Jelen. Kitűnő játékve­zetés mellett, a szerencsésebb csapat nyert. Ebben az idényben a csabacsüdiek hazai környe­zetben most kaptak először gólt, de most kettőt is. G.: Sódar, Ónodi. Jó: Sódar, Szekeres, ill. Szenkó. (Lipták János) Tótkomlós—Magyarbánhegyes 1—0 (1—0). Tótkomlós, 250 néző. V.: Rotár. Tótkomlós: Kaiser — Domanovszki, Mitykó I., Ko­vács, Szepesi, Mitykó II., Szpis- ják. Szűcs (Ács), Arató, Serfő­ző, Pócsik. Edző: Zalai Antal. Magyarbánhegyes: Pozsár — Jankó, Fülöp, Dankó, Farkas, Matuz, Oláh, Szlanyinka, Bony- hád, Kiss, Szász. Edző: Csabai András. Nagyon alacsony szín­vonalú mérkőzésen, a hazai csa­pat nem érdemelt győzelmet. G.: Dankó (öngól). Egyik csa­patból sem lehet kiemelni sen­kit. (Hovorka György) További eredmények: Újkí­gyós—Rákóczi Vasas 1—0, Bé- késsámson—Pusztaföldvár 3—0, Dombegyház—Elek 1—1, Csanád- apáca—Bcs. MÁV 1—1. Ifjúságiak: Tótkomlós—Ma­gyarbánhegyes 6—0, Kunágota— Kardos-örménykút 7—2, Lökös­háza—Telekgerendás 1—1, Csa­bacsüd—Medgyesbodzás 3—2, Új­kígyós—Rákóczi Vasas 2—0, Bé- késsámson—Pusztaföldvár 1—3, Dombegyház—Elek 2—1, Csanád- apáca—Bcs. MÁV 0—6. Ma: a KSC kosarasai Szarvason Ma délután 17 órakor a Szarvasi FSSC NB I-es női kosárlabdázói az A-csopor- tos Kecskeméti SC csapatá­val játszanak edzőmérkőzést Szarvason, a főiskola torna­termében. A hazai lányok két győzelem és két vereség után, ezzel a mérkőzéssel is szeretnének jól felkészülni a jövő szerdai Szekszárd elle­ni hazai bajnoki mérkőzés­re. Utómérkőzésként 18.30- tól a két egyesület ifjúsági csapatai lépnek pályára. Szarvasi kosaras hír még, hogy november 8—9-én a szarvasi ifjúsági fiú és le­ány kosarasok Esztergomban szerepelnek, az ÓIK területi döntőjén, míg a serdülő lá­nyok Szegeden, az OSK te­rületi döntőjén próbálnak mind jobb helyezést elérni. Technikai okok miatt elmarad A mára, november 6-ra, délutánra tervezett Békés­csabai Előre Spartacus — Aradi UTA nemzetközi barátságos labdarúgó-mér­kőzés technikai okok miatt elmarad. . . Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: ' Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­BEKES MEGYEI tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Fosta. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents