Békés Megyei Népújság, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

1985. november 30., szombat

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Hagyomány és jelenkor a szovjet festészetben

A szovjet kultúra napjai alkalmából a Moszkvai Tretyakov Képtár, a Kujbisevi Szépművészeti Múzeum és a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma anyagából állítottak ki igényes válogatást a Szépművészeti Múzeumban. A realizmus változásait, a hagyomány és újítás szerepét érzékeltetik a rendezők az elmúlt másfél száz év orosz festészetében., A realizmus olyan kiemelkedő mesterei, mini Verescsagin. a tengerfestő Ajvazovszkij. vagy a Munkácsy Mihállyal egy időben működő, nagylélegzetű történelmi pannó- kat festő Szűrikov képein az orosz föld és nép jellegzetességei kaptak ihletett hangot.

A hagyományok ereje és a modernség előrevivő lendülete küzdött egymással a századvégen a hatalmas ország képzőművészeiében is. A művészeti irányzatok és csoportosulások, színes tablójából az 1(171 -ben alapított Vándorki állítási Társaság tagjainak képei tűnnek ki új. a valóságot kritikusan

mérlegelő szemléletükkel. Fő műfajuk a népi- életkép volt, ezeken az orosz kisemberek hétköznapjait ábrázolták (Makovszkij, Szavranov, Levitan). Az orosz tájak költői szépségének érzékeltetésére friss hangot találtak.

A XIX. század végének és a XX. század elejének festészete is tükrözi azt a válsághangulatot, melyet az orosz társadalom a nagy októberi forradalmat megelőzően átélt. Az 1903-ban megalakult „Orosz Művészek Szövetségének" tagjai voltak a zászlóvivők. Kokorin. Tu- zsanszkij, Vinogradov képeiken a Vándorkiállítási Társaság hagyományát folytatták. de az európai fejlődést is vigyázták, ök voltak az orosz impresszionisták. Munkásságuk a helyi hagyományba ágyazódik. Műveiket. széles, szabad ecsetjárás, líraiság. életöröm jellemzi. A polgárság kritikája festői metaforákban kapott hangot. A franciaországi művészeti forrongások az 1910- ben alapított Káró Bubi társaság képein követhetők leginkább a futurizmus és a fauvizmus formajegyeivel, kompozíciós sémáival, szín- dinamizmusával. Koncsa- lovszkij, Rosanova, Meny- kov első világháború előtt készült képei már témaválasztásukkal is az új, technicista korszak hírnökei. Koncsalovszkij Cadizfl rózsaszín színálmaival a szürrealizmus közeledésére is utal.

A nagy októberi forradalom felrázta a művészek alkotó energiáit. Festők kezükben fegyverrel is küzdöttek az új célokért, de a plakátok, transzparensek nyelvén is szolgálták az új társadalom felépítését. Először absztrakt eszközökkel, majd a monumentális propaganda lenini elvének meghirdetése után a megújult realizmus tartalmi-forradalmi megoldásaival ábrázolták az ország életében végbement nagy változást.

A dokumentumszerű hűség, a forradalmi pátosz és az orosz realista hagyomány egybefonódása jellemzi a korszak java alkotásait, a szovjet hősök ábrázolásait, mint Jüannak, a Kreml

1917-es ostromát megjelenítő művén, vagy Geraszimov Asszony szitával című, életteli orosz parasztasszonyát ábrázoló képén.

A szocialista realizmus módszerei a harmincas években formálódtak ki. Nagy szerepet kaptak bennük a Vándorkiállítási Társaság hagyományai, műveiknek optimista derűje. Az emberábrázolásé volt a főszerep a szovjet társadalom új típusainak gyakran patetikus megörökítésével. A tájképeken Gricaj és Mojszejenko ipari tájábrázolásaikat az impresszionista tájkép hagyományába illesztették. A korszak fő műveiből Dejne- ka monumentális Fürdőző nője és Geraszimov Lenin az emelvényen című műve látható a budapesti kiállításon.

A nagy honvédő háború tragikus évei. a szovjet nép hősies helytállása új képtémákat és új megoldási formákat hozott. Drámaiság. emelkedett pátosz jellemzi a korszak képzőművészetét az erős dokumentáló igény mellett, mely ma is nyomon követhető a föld résznyi ország művészetében. A béke megváltoztatta a művek alaphangját. A felszabadult- ság, az életöröm, a diadal, az új felfedezések izgalma a képeken is követhető az élet problémáinak vállalása mellett.

Brcstyánszky Vera

Hegedűs Katalin:

Naplemente utánMatykó naplemente után kiül a ház elé a padra. Zöld kalap a fején. Szájában pipa. Hankát várja, a menyasszonyát. Hanka csak naplemente után jöhet, mert ellátja otthon a jószágot. Megfeji a tehenet*» csak azután engedi el az anyja.

Az utca kicsit ferdén fut. ha Matykó ideül a padra. végiglát rajta. S ha az utca végén megjelenik Hanka, az első pillanattól kezdve gyönyörködhet a lányban. Soha nem szokott elébe menni. Nem lustaságból, hanem mert így marad egy kis ideje, hogy a lányt csodálja.

Hankának szőke a haja. nyáron egy árnyalattal szőkébb, mert a határban és a kertben dolgozik. Lába erős, csípője széles, ringó, hullámzó a járása. Takaros, dolgos asszony lesz belőle. Matykó gyorsuló szívdobogással nézi a lányt, keze meg-megremeg, a karikagyűrűt is megérinti. Sima, fémes tapintású, valóságos, kézzel foghatóan valóságos.

Matykó lehunyja a szemét és vár. Rögtön ideér Hanka. Meglehet, hogy most is hun- cutkodik, beáll Matykó háta mögé. s csak akkor hangzik fel gyöngyöző kacagása, ha a kétségbeesetten tekint- gető fiút megszánja.

Matykó türelmes. Kicsit lefújja maga mellett a padot. Tisztának látszik ugyan, a szél söpri, eső mossa, de mit lehessen tudni, hátha maradt rajta valami láthatatlan porszem. Hanka leül majd egy pillanatra, nehogy piszkos legyen a szoknyája.

Már egészen közei lehet. Matykó érzi is a lány körül lengő tiszta illatot. Kezével Hanka után kap.

Csak most veszi észre, hogy a lány nincs sehol.

Az utcán emberek járnak. Hazafelé mennek. Matykó- nak senki se köszön. Megszokták már, hogy itt ül a

pádon, várja a menyasszonyát. Negyven év óta várja már.

Hanka elköltözött Szlovákiába. Egyik napról a másikra. Házat és földet kapnak ott. Csereakció, így mondták. Matykó sehogy se értette, mikor magyarázták neki:

— Ne várj. nem lesz esküvő. Hanka búcsú nélkül utazott el. Faképnél hagyott. Hát nem érted, te hülye?

Nem értette. Hogyan is érthette volna?

Hankának jönnie kell. majd meglátjátok, hogy estefelé itt lesz. Hanka nem tűnhetett el. És este Maty- kó kiül a kispadra. Mindennap kiül. Eleinte gondosan meg is borotválkozott. Az ablak kilincsére akasztott nadrágszíján élesre fente borotvakését, élvezettel figyelte, hogy a kés alatt feszesre simult fiatal arcbőre. Hajába nedves fésűvel hullámokat nyomott.

Szép arca mellé mindig a tükörbe képzelte Hanka nevető tekintetét, összeillettek. Nem is értette, miért sír olyan sokat az édesanyja.

Mostanában nem készül annyit Hanka fogadására. Csak a kalapot meg a pipát szokta magával vinni.

Órákig elüldögél így. Megvárja a csillagokat. Nem is tudja, miért, de a csillagokról is Hanka jut eszébe.

Egyik este Hanka se jött, meg a csillagok se, ekkor Matykó felkapta a baltát, csapkodni kezdett vele a színben. Az anyja sikoltozott, az emberek rémüldöztek, idegenek jöttek, Matykót fehér ingbe kötözték, elszállították. Igazuk volt, nem a színt kellett volna szétverni, hanem a vonatot, amivel Hanka elment. De ez csak később jutott eszébe.

Matykót sokáig bent tartották abban a házban, amit úgy hívtak, hogy elmegyógyintézet. s ahol csak estefelé érezte rosszul magát. Félt, hogy elszalasztja Hankát. De egyszer azt mondták, hogy hazamehet, egy könyvbe meg egy papírra a neve mellé írták: „Gyógyultan távozott." Nem is volt beteg, mégis örült. A fehér kocsi hazaszállította. Anyja várta:

— Hanka nincs még itt?

— Nincs — felelte az anyja. Végtelen szomorúság csengett a hangjában. Még a papírnak se örült, amit a kezébe adtak, pedig szemüveg nélkül is el tudta olvasni a bejegyzést: „Gyógyultan távozott.”

Matykó boldog volt. Alig várta az estét. Előkereste kifakult kalapját, kopott pipáját, kiült a padra.

Év év után szaladt. Matykó türelme, hűsége nem lankadt. Az utóbbi időben az emberekkel is könnyebb volt a dolga. Már senki se próbálta lebeszélni őt a várakozásról.

—r Végül ők is belátták, hogy Hanka visszajön egyszer — gondolta nem kis elégtétellel. Az utca életét eléggé egyhangúnak találta. Mintha menetrend szerint élnének az emberek. És mindig ugyanabban az időben, ugyanabban a sorrendben térnek haza. Nekiesnék a ház körüli munkáknak. Nem várnak senkire, nem készülődnek semmire. Ezeket sajnálta Matykó. A szeme előtt egy egész nemzedék nőtt fel. Nem kerülték el figyelmét az ölelkező szerelmes fiatalok sem, de nem irigykedett.

— Majd ha visszajön Hanka, mi is boldogok leszünk — gondolta csendes beletörődéssel.

És egyszer az utca végén, ahol Hanka be szokott fordulni, egy nagy fekete kocsi jelent meg.

— Erre tart. Mit akarhat?

A kocsi pillanatok alatt

odaért. Idős, kövér, fekete hajú asszony szállt ki a kocsiból. Vastagon festett ajkai között hosszú cigarettát tartott. Fojtó illatok terjengtek körülötte.

— Itt lakik Matykó? — kérdezte az asszony éles. fülsértő hangon.

— Itt nem lakik semmilyen Matykó. — felelte Matykó,

nyomatékül még a fejét is megrázta. Miért, mit akar tőle? — kérdezte gyanakvóan.

— Csak találkozni szerettem volna vele, — mondta a nő. — Tudja, én voltam az első menyasszonya.

— Maga? Ki maga?

— Hanka vagyok. A férjem meghalt, most a fiammal átutazóban vagyunk Magyar- országon. Gondoltam, meglátogatom Matykót. Nem tudja. mi történt vele?

— Nem, nem tudom. Elköltözött.

— Kár. Látod, fiam. ilyen az én formám. Megint feleslegesen tettünk meg ekkora kerülőt — szólt be a kocsiba. Szomorúság helyett bosszan- kodás tüzelte a hangját. Hanyag eleganciával kinyitotta a kocsi ajtaját, kényelmesen hanyatt vágta magát a hátsó ülésen. Matykó odacsoszogott a kocsihoz:

— Ha mégis találkoznék Matvkóval. mit üzen neki?

— Mondja meg, hogy sokszor gondoltam rá, — sziszegte a nő a cigaretta mellett.

Végre elrobog a kocsi. Vastag porfelhő kúszik utána. Matykó köhécselve ballag be. A pad mellett megáll, ki- ütögeti a hamut a pipájából.

A kisbaltával tér vissza. Űjra megáll a pad mellett. Munkához lát.

— Csak semmi vagdalko- zás, Matykó, mert akkor megint elvisznek — mondogatja magának. — Csak lassan, óvatosan, Matykó. Csak még most az egyszer vigyázz magadra!

Lassú mozdulatokkal, kétségbeesetten erőszakolt nyugalommal vágja, darabolja a padot. Lopva körülnéz. Szerencsére most nem ijedeznek a környékbeli emberek, mint a múltkor. Egyenletes nagyságú fadarabokat vág. Takaros csomóba rakja maga mellett.

— Jó lesz a katlan alá tüzelőnek. Holnap is. holnapután is felmelegszik rajta a moslék.

Sötétedik.

Matykó a malacok boldog röfögésére gondol. A görcsös fájdalom oldódni kezd a szívében. Fakó kalapja alól patakokban csorog a verejték.

Dávid Burljuk: Leány rózsaszín kendővel

Szergej Jeszenyin:

A virág így szól: ég veled...

A virág így szól: ég veled, s fejecskéjét mélyebbre ejti.

Nem látom többé, azt jelenti, arcát és szülőföldemet.

Kedvesem, ne búsulj, ne félts! Őket, s a világot is láttam, és ezt a síri reszketést mint új becézést, várva vártam.

Megértettem az életet, és mosolyogva kikerültem.

Ügy éltem minden percemet, tudva, semmi sem ismételhetetlen.

Nem mindegy-e? Majd jön az új. Nem hullat könnyet, aki elment. Elhagyott drága, ne búsulj, ki jön, majd szebb dalokat zenget.

Tűnődsz majd versem dallamán, kedves, ki leltél új barátra.

S lehet, emlékezel reám, ismételhetetlen virágra.

1925

Rab Zsuzsa fordítása

Jelenő Bebutova: Tájkép pálmákkal